Az út hosszú, fárasztó, és egyre kevésbé tetszik nekik, amit látnak. Végre beérnek egy kisvárosba, ami elég normálisnak tűnik. Van pár hangulatos bolt, kis kávézó, és kertvárosi házak. De aztán elhaladnak a viszontlátásra városunkban tábla mellett. S csak mennek, mennek tovább. Végül egy nyári táborhoz hasonló helyre fordul be a busz. A sofőr közli, hogy megérkeztek, szálljanak le.
Isabella leghátul gubbaszt egyedül, míg a többiek leszállnak. Jaqueline meglátja, s odamegy hozzá . –Hé, mi baj van?
- haza akarok menni. Vagy legalábbis el innen.
- Ezzel nem vagy egyedül. De nem biztos, hogy olyan szörnyű, mint amilyennek látszik. – Bár nem tűnik túl meggyőzőnek, miközben ezt mondja. – Gyere! – Felhúzza.
A fiatalok megállnak a buszról leszállva, s felmérik a terepet. Jó pár faház, s köztük egy jó nagy kőépület. Elég normálisan rendbe van tartva a környék. Vannak padok, szalonnasütő, tisztára, mint egy osztálykirándulás.
Ahogy összetömörülve állnak, mint egy megvert sereg, feléjük sétál egy harmincas nő. A fiúk alaposan végigmérik, s megjegyzéseket tesznek rá. Jaquelinet emlékezteti valakire. Fehér bőr, hosszú, fekete, göndör haj, középmagas, átlagos alak. Ez még nem is lényeges, de a vastag, irigylésre méltó szája, a sötétbarna szemei, s az egész arcmimikája, ahogy megáll velük szembe mosolyogva, s elkezd beszélni. Aztán bemutatkozik, s ő megérti. Caroline Stevens, ő Rachel nővére. Vajon Zackék beszéltek neki róla, a dolgairól?
Caroline elmondja a fiataloknak a tudnivalókat. Az Új Reményben külön 5- 10 fő közötti csoportok vannak. Az összkomfortos faházakban laknak, s minden csoport magát látja el, a többiekkel közös programokon találkoznak, meg a szabadidejükben, a szabadban, a kőházban. Minden csoportért két ember felel, a csoportvezető, aki mindjárt megérkezik, s a szociális gondozó, aki náluk ő. Foglalkozását tekintve egyébként ápolónő. Csatlakozik minden csoporthoz egy olyan fiatal, aki már részt vett az Új Remény terápiáján, s egy éve eredményesen távozott. Estig ő is megérkezik. Valamint a központnak van két orvosa, akik máshol, kórházban is dolgoznak, így hetente, kéthetente váltják egymást. Ma épp váltás van.
Ezután megkérdezi, hogy van e valakinek valamilyen kérdése. Mindenki csendben hallgat, így elindulnak, hogy körbevezesse őket. Elsőként a kőházba mennek be. Megmutatja a nappalit, a tv szobát, a közös ebédlőt, ahol akkor esznek, ha együtt vannak a többi csoporttal, a biliárdszobát, ahol van darts, csocsó stb. Egy kisebb folyosónál megmutatja, hogy melyik az ő szobájának ajtaja, s a többi felnőttét is. Átviszi őket az orvosihoz, bár remélhetőleg nem lesz rá szükség.
Aztán körbenéznek a kertben, s a faházakhoz sétálnak. A verandán fa kerti bútorok vannak kipakolva, s ez Patrishát Portlandre emlékezteti, így megáll egy percre. Samantha bíztatóan rámosolyog, s megvárja, hogy együtt menjenek be. A kisházat belülről látva, egész meglepődnek. Nagyon hangulatos, kedves elosztása, s berendezése van. Belépve egy picur előszobába érnek, onnan nyílik a fürdő, wc. Majd egy nagyobb helyiségbe érnek, ahol van egy konyhasarok, étkező, s két személyre kihúzható kanapé pár fotellel, onnan pedig két oldalra nyílik egy- egy háló három ággyal.
Caroline valamit mond még nekik, de Jaqueline már nem hallja, mert kilép a verandára. Csípőre tett kézzel körbenéz, s jó mély levegőt vesz, beletúr a hajába. Vajon milyen lesz itt? Egyáltalán mit fognak itt csinálni? Ahogy ezen elmélkedik, Caroline megáll mellette. – Te vagy Jaqueline, ugye?
- Rachel beszélt rólam?
- Igen.
- Mindent elmondott?
- Nem tudom, mi mindenre gondolsz. – Nézi a lányt.
- Hát Zacket.
- Zack? – Hirtelen beugrik neki valami, s a zsebéből elővesz egy csomagot. - Majd elfelejtettem. – Odaadja. – Nem szeretem, ha az első hetekben kapcsolatba kerültök a családdal, barátokkal, mert nekik is nehéz, és nektek is nehezebb akkor itt. – Magában azt is hozzáteszi, hogy nem mindenkinek, hisz sokan vannak, akik épp otthonról menekülnek. – De megígértem neki, hogy odaadom neked.
Jaqeuline csodálkozva nyitja ki a dobozt. Zack visszapillantóján szokott lógni a kisfigura, ami benne van, s egy levél a sráctól. Fülig érő szájjal olvassa a levelet, majd összehajtva a nőre néz. – Szóval elmondták?
- Nem tudom, mit kellett volna elmondaniuk. Én annyit tudok csak, hogy Zack a tanárod volt, s igyekezett segíteni neked....
- Megpróbáltam elvenni Racheltől. – Tör ki belőle az igazság.
Bár caroline számított rá, hogy valami ilyesmi van, mégis meglepődik. Ám csak némán bólint. Látja a lányon, hogy vár valamit. – Nézd, egyikünk sem tökéletes. És ami elmúlt, azon már nem tudunk változtatni. Ne rágódj ezen!
- De nagyon sok hülyeséget csináltam, és Zack miattam...
- Figyelj, nem véletlen küldte ezt Zack neked. – Mutat az ajándékra. – Fontos vagy neki, s azt szeretné, ha új életet kezdenél, és boldog lennél Inkább erre gondolj!
Jaqueline kicsit jobbkedvűen bólint. Épp megköszönné a nőnek, mikor felfigyel egy feléjük sétáló helyes pasira, aki lassan megáll mellettük. Amíg Caroline vált pár szót vele, ő alaposan végigméri. Olyan, mintha valamelyik reklámplakátról lépett volna ki a kisfiúsan tökéletes arcával. Dús, majdnem fekete haja, és sötétbarna szeme, szenvedélyes, férfias kisugárzást ad, de a mosolygás közben megjelenő gödrök az arcán ellensúlyozzák vadságát. Magas, és izmos, akárcsak egy sportoló. És a félig kigombolt ing pont a mellkasa felé vonzza a lány tekintetét. Szinte érzi, hogy milyen lehet hozzáérni, mennyire jó lehet, ha ezek az erős karok gyengéden átölelik.
Miközben teljesen elveszik a srác bámulásában, mintha a nevén szólongatnák. És ahogy az idegen arcába néz, látja, hogy rámosolyogva hozzá beszél. Megrázza a fejét. – Bocsánat, csak elgondolkoztam.
- Igen, láttam. Ryan Sommers vagyok, a csoportvezető.
- A csoportvezető. – Ismétli halkan a lány. – Én meg Jaqueline vagyok. – Magában azon gondolkodik, hogy miért pont egy ilyen jó pasinak kell csoportvezetőnek lennie. Valami idősebb, csúf férfinak, vagy nőnek kellene ezt a szerepet betölteni. Hogy lehet elmondani a problémákat valakinek, aki előtt a lehető legjobb színben akarsz feltűnni?
Miután bent a többieknek is bemutatkozik Ryan, az első dolga, hogy elkéri a mobiltelefonokat a fiatalságtól. Jaqueline a kezében tartja és semmi kedve odaadni. Nem érti, mi szükség erre. Ugyan elmagyarázták, hogy nem szeretnék, ha rossz napjaikban felhívnák a családjukat, barátaikat, mert az csak fájdalmat okozna mindkét félnek. De akkor is, a mai világban mobil nélkül? Ezek nem normálisak. – Ez most komoly?
- Van a főépületben telefon. Nem lesz szükség még mobilra is. – Caroline szinte a húgára ismer, ő se tud még két lépést sem tenni a telefonja nélkül.
- Oké, de ha netán minket akarnak elérni?
Ryan tudta, hogy ez a csoport sem lesz könnyű eset. Olvasta az aktáikat, s ne volt túl felemelő érzés. Jaqueline meg egy filmcsillag anyával hozzá van szokva, hogy körülötte forog a világ. – Nekem elhiheted, hogy a szükséges telefonbeszélgetéseidet le tudod bonyolítani a mobil nélkül is.
Jaqueline épp szóra nyitná a száját, de Joshua egy hirtelen mozdulattal kikapja a kezéből a telefont, s átadja a csoportvezetőnek. Ryan egy köszönömmel elmegy. Jaqueline rettentő dühösen áll Joshuával szemben. – Mégis mit képzelsz magadról?
- Ugye nem hiszed, hogy itt is minden a te kedved szerint fog történni?!
Caroline közéjük lép, s kedvesen hol az egyikre, hol a másikra mosolyog. – Rendben. Ezt meg is beszéltétek. Azt hiszem, van mit csinálnotok. – Itt már a többiekre is néz. – Mondjuk, kezdetként pakoljatok ki. Vacsora a főépületben 7-kor, addigra írjátok össze, hogy mire van szükségetek a városból, háromnaponta van vásárlás. Beletanultok, milyen önellátóan élni. - Ahogy végignéz a döbbent arcokon, rájön, hogy nem hitték el neki elsőre. – Most pedig hagylak titeket. – Kisétál.
A fiatalok csendben állnak, majd lassan körbesétálnak azt latolgatva, ki, hol telepedjen le. Persze mindenki szeretne valahogy egyedül aludni, így a nappali a legkelendőbb. Hosszú érvelések, viták után sikerül dönteni. Isabellának hagyják a nappalit, bár ő az egészből kimaradt, az ágyon ülve csendben hallgatott. A három fiú az egyik, a lányok a másik szobában szállásolják el magukat.
Miután kipakolják a személyes holmijaikat, mind leülnek a nappaliban, hogy megbeszéljék, mit kell rendelni. Az élelmiszerek résznél azonban elakadnak.
- Miért hallgatott el mindenki? – Néz rájuk kezében egy tollal meg egy papírral Samantha.
- Egyáltalán ki tud bármit is elkészíteni? – Dől előre Joshua a lányokra irányítva tekintetét.
- Én szívesen segítek, de még semmivel sem próbálkoztam. – Ajánlja fel Jaqueline.
- Én együtt éltem valakivel, s mindennap főztem. – Nyögi ki Samantha.
- Akkor nem fogunk éhen halni. – Megy a szobába Nicholas.
Tye alaposan méregeti a mexicoi lányt. Neki is egyre ismerősebb. S talán azt is sejti, honnan csak nem tudja beazonosítani. Igazán közelről még nem látott onnan senkit, és azt is sötétben. – Hé, New York melyik részén laksz?
Samantha összeráncolt homloka mutatja, hogy kissé bántja a stílus, de mielőtt megszólalhatna, Patrisha felel. – Mi ez a hé? Van neki neve is. Talán a gettó...
- Állj, állj, állj! – Kel fel Tye. – Ne beszélj olyanról, kiscsillag, amiről semmit sem tudsz!
Samantha nem akarja, hogy vita legyen, így szól, hogy inkább a rendelésre koncentráljanak, mert a semmiből még ő sem tud főzni.
A vacsora után fáradtan mennek vissza a faházba. Nicholason látszik, hogy rosszul érzi magát, s egyenesen a szobába megy. Patrisha utána sétál. – Nick, jól vagy?
- Ha egyedül maradhatnék, jobban lennék.
- Oké, csak gondoltam... ne hívjak ide valakit?
A belépő Tyenak nem tetszik, ahogy a srác beszél a lánnyal. Amúgy se szimpatikus neki túlzottan, de ez még jobban dühíti. – Talán nem kellene így beszélned azzal az egyetlen emberrel, aki törődik veled.
- Már csak te hiányoztál.
- Fiúk! – Próbálja lecsillapítani őket Patrisha, de hiába minden erőfeszítés, újra előjönnek a faji kérdések, míg végül Tye bevágva az ajtót kimegy a szobából. A lány Nicholast nézi. – Mi bajod a feketékkel?
- Gondoljatok, amit akartok! És most légyszi! – Mutat az ajtóra.
- Ahogy akarja uraságod. – Legalább olyan felháborodottan megy a többiekhez a nappaliba, mint Tye, aki épp azt közli a többiekkel, hogy nem fog egy szobában aludni a sráccal.
- Akkor Isával aludhatsz a nappaliban.
- Na azt is felejtsétek el! Azzal a csajjal valami nem stimmel.
Jaqueline épp felháborodna, de eszébe jut, hogy nem látta a lányt. – Tényleg, hol van Isa?
A többiek körbenéznek, csak most tűnik fel, hogy nincs velük. Samantha nyugodtan felel. – Kint leült a hintába.
Jaqueline bólint és kimegy.
Isabella csendben ül, a hintát épphogy csak hajtja. Nem is néz a mellé ülő lányra, mikor a hinta jobban megmozdul. Jaqueline törökülésben a lány felé fordul. – Mi a baj? Azon kívül, hogy itt vagyunk. – A lány csak megrántja a vállát. – Hát, ha nem akarod elmondani, nem kényszeríthetlek. Biztos nem bízol bennem, nem vagy szimpatikus neked.
- Nem erről van szó. – Ő is törökülésben a lány felé fordul.
- Akkor? Nem akarsz beszélni róla?
- Szörnyen egyedül vagyok.
- Tudom. Ezért kell összefognunk. – Megfogja a kezét.
- Nem, nem csak itt vagyok egyedül. Az egész életem... – Abbahagyja. – Inkább nem mesélnél te?
- Hát, ha attól jobb neked. Miről?
- Amiről szeretnél.
- Nem vagyok ám valami érdekes. Az anyámmal lakom. Apám lelécelt a születésem előtt. Anyám újra férjhez ment, de a mostohaapám meghalt. Van két jó barátnőm, meg egy kocsim, amit nagyon szeretek. Benne bízom a legjobban.
Isabella elmosolyodik. – Egy kocsiban?
- Az nem EGY kocsi. Az A kocsi.
- Oh. És L.A.? Milyen?
- Én megszoktam. Mióta megszülettem ott élek. Nem is voltam távol otthonról hosszú ideig még.
- És Josh?
- Anyám járt az apjával. Nem volt hosszú életű, és már rég volt. Ennyi.
- Ti is szakítottatok?
- Hogy Josh és én? – Felnevet. – Soha nem voltunk egy pár. Mint a tűz és a víz, olyanok vagyunk. Bár nem irigylem őt sem. Az anyja halála óta a szakácsnőjükkel élt egyedül a Beverly Hillsi házukban. Az apja állandóan nőzött és elment otthonról, még élt a felesége. Aztán most összejött valami komolyabb kapcsolat neki, és visszaköltözött, de...
- Elég sok vitánk volt. – Néz rájuk a srác. – Kérdés?
- Josh, ne haragudj! Csak... – Jaqueline megpróbál kikelni a hintából, de ahogy Isabella is fel akar állni, felborulnak vele.
A srác segít nekik feltápászkodni, s felállítani a hintát, de közben mindhárman jót nevetnek. Aztán még egy kicsit kint üldögélve beszélgetnek.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
