Ezalatt Isabellát már keresi a rendőrség. Ugyanis eltűnésének második napján a szülei értesítik őket. Dylan, Emily és Eric pedig elmegy Valerie anyjához. Több mint kétórányi csenegetés, kopogás hatására beszél velük. Elmondja, amit tud, hogy a lánya tartozik valakinek, s többször keresték, s Isabella vele van, de hogy hol, nem tudja.
Pár nap alatt eljutnak a barátnőhöz, aki elmondja, hogy nála voltak, de egyik nap simán eltűntek. Azóta nem hallott felőlük. Végül több mint két hét alatt, de megtudják annak a nevét és címét, akinek Valerie tartozik. A három fiatal a címre tart, de pont érkezik a szülőktől a telefon, hogy megvan Isabella. Bevitték a balesetire.
Mire a fiatalok odaérnek, a szülők már a folyosón ülnek. A férfi a felesége kezét fogja, aki hol örömében, hol bánatában sír. Emily odarohan, mögötte a két fiú. - Mi van vele? Láttátok? Hol van?
- Azt mondják, rendbe fog jönni. Bent van nála a pszichológus, akit Dylan ajánlott. Mi csak egy percre láttuk. Nem engednek be hozzá, mert senkit nem akar látni.
Az anyja zokog. - De nagyon rosszul néz ki. Sovány, össze van verve...
- Egy két hét és rendbe fog jönni. Higgye el!- Dylan leguggol a nővel szemben. -Minden külső sérülés elmúlik, de belül nehezebb lesz.
Eric átöleli Emilyt. - És Valerie?
Isabelláék apja a fejét csóválja. - Meghalt.
Dylan elkezd le-fel járkálni a tarkóján összekulcsolt kézzel.
- Segítenünk kell Isán valahogy. - Az anyja aggódik.
- Segíthetnénk Isá otthon!- Jut Emily eszébe.
Dylan megáll. - Nem.
- De miért? Eric mondta, hogy már csináltad. Egyszer szoktattál le otthon valakit. És te pszichológiát tanultál, benned bízik is...
- Nem lehet.
- De...
- Emily, azt mondtam, nem! Egyszer csináltam, igaz, de megfogadtam, hogy soha többé! Ráadásul nem végződött túl jól.
- Ki volt az?
- Val bátyja. Szóval hidd el, ezt otthon nem lehet megoldani! Igazi segítség kell, szakemberek!
- Igaza van Dylannek. Hallgassanak rá!- Áll meg mellettük a pszichológusnő.
- De jó, hogy itt van!-A srác örül.
- Beszélnünk kell!- Megszorítja Dylan kezét, de közben a szülőkre néz. Leül hozzájuk. Elmeséli, mi van Isabellával. Elég rosszul néz ki, de nem kell aggódni, pár nap alatt elmúlik, viszont pszichológiailag sokkal aggasztóbb a helyzet. Végig kellett néznie, ahogy megölték a barátnőjét, verték őket, prostitúcióra kényszerítették, s többször megerőszakolták. S rengeteg drogot tömtek belé.
- Mit kell tennünk?-A lány apja kérdezi, mivel az anyja hasznavehetetlen a hallottak után.
A doktornő belekezd. - Részt kell vennie egy csoportterápián, de nem mindegy milyenen. S éreznie kell, hogy támogatják mindenben.
- De látni sem akar minket. - Tér kicsit magához Mrs. Cooper.
- Ez most természetes.
Megérkezik Isabella doktornője, aki elmondja, hogy pontosan milyen sérülései vannak, s mikor engedik haza. Egyszercsak Dylan megszólal. - Beszélnem kell vele!
- Én megértem, de ő senkit nem akar...
A pszichológusnő félbeszakítja az orvost. - Engedje be, csak jót fog tenni neki, ha Dylan beszél vele!
- Mit fogsz mondani?- Kérdezi a lány apja?
- Valamit, amit már rég el kellett volna mondanom neki. Hogy tapasztalatból tudom, min megy át. - Bemegy.
És amíg kint Eric meséli el a történetet, addig bent Isabellának Dylan. Hogy a srác Texasban tizenhat évesen több mint egy évig keményen drogozott, s miután leszokott, úgy érezte, el kell mennie otthonról egy ideig. Akkor kapta meg a lakást és döntött úgy, előző élményei hatására, hogy pszichológiát fog tanulni, mert segíteni akar másokon. Bár az apjuk jobban örült volna, ha átveszi a családi olaj bizniszt. Emilynek ekkor válik világossá, mire célzott Dylan, mi az, amiért nem lehet együtt Isával.
Közben Isabella és Dylan a srác beszéde után farkasszemet néz, amíg a lány meg nem szólal. - Miért mondtad ezt el?
- Hogy gondolkozz el! Van megoldás.
- Valerie meghalt.
- Tudom, Isa, de...
- Úgy érzem én is.
- Pedig te nagyon is élsz.
- De nem akarok!- Elkezd sírni.
Dylan megsimogatná a lány arcát, de ő elhúzódik. A srác rájön, hogy egy ideig biztos kerülni fogja, hogy hozzáérjenek. Mindenesetre ez is haladás, hogy vele legalább szóba áll. - Sajnálom!
- Semmi értelme az életemnek.
- Én is éreztem ezt, de van pár remek ember, akik arra tették fel az életüket, hogy visszaadják másoknak az életkedvét, hogy rávezessék őket, mennyi jó dolog várhat még rájuk.
- Ugye most nem elvonóról beszélsz ilyen művészien?
- Egy rehabilitációs központ, de más mint az átlagos helyek.
- Inkább a halál.
- Hát ezt sajnálnám. Sehol nem fogok találni még egy olyan makacs nőt, mint te, akivel olyan jókat veszekedhetnék. - A lány elmosolyodik. - Azt hiszem káprázott a szemem. Úgy láttam egy mosoly suhant át az arcodon.
- Legalább valakinek kellek valamiért.
- Ha rólam beszélsz, nem csak ezért kellesz, hanem mert egy iszonyúan szexi, borzasztóan szeretnivaló kis boszorkány vagy.
- Hallottam amikor Emilyvel beszéltél.
- Nem, Isa csak azt hiszed, hogy hallottad. Ha tényleg hallottad volna, nem mész el. A végéről biztosan lemaradtál. Pedig ha már hallgatózol, csinálhatnád rendesen is.
- Hogy érted, hogy lemaradtam?
- Úgy, hogy a lényegről lemaradtál. Azt mondtam a nővérednek, hogy szeretlek. És ez így igaz.
- De nem akartál velem lenni. Most meg már mindegy.
- Isa, ha két szenvedélybeteg összeáll...
- De te már hat éve tiszta vagy. - A srác csendben van. - De én nem.
- Nem egy jó párosítás. Hidd el!
- És ha elmegyek arra az elvonóra, és egyszer túlteszem magam a történteken?
- Akkor esetleg visszatérünk a dologra, ha még akarod akkor. De addig jobb, ha nem foglalkozol velem! Csak magadra kell koncentrálnod.
Isabella lassan nyújtja ki a kezét a srácnak, aki megfogja. - Azt hiszem, kipróbálom azt az eszményi helyet, de csak rád fogok gondolni. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
