Egy tízemeletes épület,másnéven lakóbérház párkányán állok.Bámulom ahogy most jön fel a nap.Borzongatóan szép látvány.A Földöntúli gyönyörűség megbabonáz engem.
Mit ér az élet? hangoskodik a fejemben annyiszor már ez a mondat.Holnap karácsony.Holnap ünnepnap.És kinek hogy telik?
Van aki hangoskodva,jókedvűen,papírt szaggatva...van akinek így.Egy tetőn állva és merengeni mit ért el,és miért jó itt lenni?
Eleget ültem már bent a sötét szobába,összezárva a hangokkal.Nem vagyok skizofrén,csak van lelkiismeretem.A lelkiismeretem néha arra biztat,lépjek túl azon ami fáj.A belső hangok egymást néha túlorditva..
ELÉG LEGYEN!-kiáltok fel és a hangok csendesednek.Tisztul a fejem.Nem vagyok bolond,egyszerűen reményvesztett.Egy harcos,aki annyi csatát vívott már meg,mint magával,mint a lelke összes démonával vagy angyalával.Annyiszor jött vissza a csatából.Nem mert harcolni,nem mert...
A nap egyre jobban vöröslik az égbolton.Nemsoká a fejem fölé fog érni,de még azért van ehhez pár óránk.Most még csak én állok itt,és nézek lefelé.
Mit oldana meg?Mit?
A lelkinyomort.A szomorúság eltűnne belőled.A kínzó könnyek soha többet nem bukkanának elő a szememből.. ezt megoldaná.És végre..szabad lennék(?)
Ki okozza ezeket neked?-hangzik a kérdés a fejembe.
Mindenért csakis én vagyok a hibás.Én nem vagyok képes kilépni végre ebből az egészből.Én vagyok a hibás..én én én..Minden lehetett volna másként is..ha időben észbekapok,ha időben megváltozom...ha időben segítséget kérek ...ha jó embereket keresek..nemdobok el semmit sem magamtól.. de nem.
De nem.Én csak egy dühöngő őrűlt voltam,aki perceken belül képes akár mosolyogni is  és sírni is .Végletember.Hangulatváltozómágus.
Mit tegyek Mit tegyek?
Hív egy újabb csata,de már annyi sérülésem van.Nem tudok felállni.Nem megy.Annyiszor ..éreztem már ezt.Mégis miért sikerült eddig?Magam sem tudom.
Csak lenne vége.Csak lenne csend!Csend és béke.
És élni akarok!De nem így ahogy most teszem.Változtatni annyiszor akartam és annyiszor képtelen voltam rá.
Maszkok.Rohadjanak meg a sarokba!Annyi van belőle,hogy hihetetlen..Színesek,mókásak,viccesek.Sziporkáznak ha kell,nevetnek és tudnak szeretni.Tudnak szívből.. élni.
De azok a maszkok és nem én!
Tennem kell az életemért.Megbolondulok,ha eddig nem történt volna meg.Itt a lehetőség,a kalitkából kiszabadulnék,a rácsok semmivé foszlanak és tudnék repülni..el messzire..innen és a bajoktól is...miért nem sikerül lelépnem csak úgy egyszerűen?Mi tart még itt?
Leültem a párkányra.Alattam több tíz méter mélység.Csak elmélázva nézem az égboltot.
Egyik pillanatban az élet a legcsodálatosabb dolog ami történik velem.Boldog vagyok,maszkok nélkül.Azt érzem,minden velem van,mindig minden velem...
Csodálatosnak vélem az életemet.Imádok élni.Barátokat keresek és találok is.Nem kell sok,éppen elég ami van.Ezek a legjobbak.A lelkitársaim.
Megtaláltam a szerelmet.Mily csodás,milyen egekig felemelő érzés ez! Gyönyörűséges...
Vele örökké soha nem lesz vége,tudom! Ő a mindenem és én vagyok a mindene.Tudom.Érzem,látom, hallom és akarom!
Aztán egyszer mindencsak elromlik.Nincs delete gomb, és nincs rendszervisszaállítás sem.Semmi nincs! A rohadt életbe! Ennek így kellett történnie?
Nem adok esélyt magamnak.Túl sokat adtam és túl sokat játszottam már el.Elkeseredetté tesz ez az egész engem.Ma igaz,még könnyet nem ejtettem,sem őszintét sem hamisat..és nem is akarok.
-Hiszen egyszer fent máskor lent..de te erős vagy.Tudod.Hiszen egyszer sírsz,de másnap már sokkal könnyebb..tudod jól.-mondják a hangok.-Te vagy mások reménye,mások példaképe..szerette! Te vagy mások fontos embere!Miért adnád fel?
-Egyszerűen nem megy tovább.-felelem a hangoknak.-Túl sok a gond...
-És menekülnél?Pedig megtudod oldani.Én tudom.-feleli a hang tovább.
-Csak egy szerető ölelésre vágyom,csak arra,hogy érezzem minden okés lesz,ha türelmes vagyok és várok.Csak ez kell nekem.Csak szépnek láttni az életet...
-De hisz te akartál egyedül lenni!
-Nem...vagy igen?Igen lehet,azt hittem a lehetőségek tárháza nyílik meg előttem..de tévedtem és bánom kéne? Nem tudok bánni.Csak fáj.Fáj,hogy nem vagyok már olyan fontos mint rég..
-Egoista.-szólal meg bennem a hang.
-Jajj hagyj már ,nem elég,hogy szarul érzem magam emiatt?Elfelejteni?Őt? Bolondok vagytok?Új élet?Nélküle nem az igazi...sőt..pár nélkül sem az igazi.A szinglik sem mindig boldogok.Ez hazugság.Utálos egy dolog egyedül lenni..főleg ha a barátaid még távol vannak..
-Tegyél már valamit!Ne légy ennyire..gyáva? vagy..tehetetlen?Mi vagy te tulajdonképpen.Egy puhány senki?-szólal meg ördögien a hang.
Sírnom kell,hogy ne pattanjon szét a lelkem.Ütnöm kell,hogy érezzem fáj és kitudom adni..Mit tudnék megütni?
-Csak egy ölelésre van szükségem és egy mondatra.
-Szeretlek?-szólal meg bennem a hang.
-Talán.Talán.Nem vagyok normális.Utálom magamat.Csak akkor jövök rá,hogy mit veszítettem el,mikor már nincs...bolond vagyok és szánalmas.
-Önsajnálatból jeles.-fűzi tovább a hang.-Hibázni tudni kell.
-Ekkorát?Van fogalmad róla,hogy bármennyire is hitelesen játszok egy szerepet,van aki..átlát rajtam?
-És?
-De ő? Ő vele mi van?Máris randizik és barátnője lesz?És tud mást szeretni?Akkor én semmit sem jelentettem neki?Vagy mitörténik már megint?
-Túlságosan egoista vagy.Baromira.És most,hogy mondod..eléggé szánalmas is.Töröld le a könnyeidet aztán talpra fel...Lesz még jobb napod is.
-Ugyanmár.Hagyjuk.
Nézem tovább a napot.Már egészen feljött és alattam nyüzsögnek az emberek.Csak tényleg,olyan hülyén viselkedem.Nem tudom elviselni már saját magamat.
Felálltam,a párkányon vagyok.Egyetlen ugrás és vége?
Rugaszkodás.
-Nee várj Hallod várj!-szólal meg bennem egy vékonyabb hang.Talán ő lenne az angyalom?
-Mire várjak még?Én vagyok a szerencsétlen.Én tettem magammal ezt.
-De mégis..esélyed van.Esélyed,tuti hogy van.Ne tedd meg,legalább ..próbálj élni a lehetőséggel.Egy újjal tudod..
-Nincs új,eljátszottam mindet,és ha most kapnék is egy újat,egyszerűen ugyanúgy játszanám le..
-Honnan tudod?
-"Go away
Give me a chance to miss you
Say goodbye
It'll make me want to kiss you..."
Emlékszel rá? Te énekelted.-szólal meg egy hang a fejemben újra.-Gyerünk énekeld most is! Rajta hát!
Énekelni kezdtem.Aztán jött az a sor amire újra fájdalmasat dobbant a szívem...
-Tomorrow I'll be beggin' you to come home...Nem megy.Fáááj.-szóltam a hangoknak.-Jobb ha véget vetek ennek az egésznek.Ez már csak szenvedés.
-Te magad tetted azzá.Ezt sose feledd.-mondja a hang.-Kitudja,hogyan alakul a továbbiakban a dolog...Nah gyere le onnan szépen.
-Ígérd meg,hogy rendbe jön minden...kérlek!
-Nem tudom sajnos.-szomorodik el a hang.-Bárcsak én ezt előre tudnám..
Lemásztam a párkányról.Fogtam a kabátomat amit időközben ledobtam a földre,felvettem és lebandukoltam a lépcsőn.Leültem rá és merengtem tovább.A hangok most békén hagytak.Most csak én voltam és a csend...
Elaludtam.
Kitudja meddig voltam ott,fogalmam sem volt,de ahogy visszaléptem a tetőre,ki volt világítva a város.Tehát jó sokat aludtam...
Este volt.A tér nem messze volt tőlem, és bár nem volt fehér karácsony idén,mindenki aki lent volt a nagy fenyőfánál,halkan egyöntetűen énekelték..
Csendes éj...
Már megint egy átkozott ünnep!
-Na na kitudja lehet hogy egyszer még örömet is okoz,ne engedd,hogy az érzéseid ennyire befolyásoljanak...-szólt egy újabb hang.
Halvány mosoly futott át a számon.Mennyire más lenne minden..
Az ajtó csendesen csukódik be mögöttem.Én halkan besurranok a szobába,már mindenki alszik.Sötétség van és én újra kisgyermek leszek.Leülök a fa elé és bámulom a villódzó fényeket.Hagyom,hogy újra elvarázsoljon...