Brooke gyalogosan hazaindul. A srác lakásába lépve minden olyan idegennek tűnik neki. Nagy kedve lenne jó nagy rumlit csinálni, mindent felborogatni, de mégsem teszi. A sötétben bemegy a szobájukba, s az ágyra huppanva elsírja magát.
Mikor kissé összeszedi magát, előveszi a bőröndjét és elkezdi belepakolni a saját holmijait. Eközben hazaérkezik Dylan. Szólongatja a barátnőjét, de választ nem kap. A hálóba megy. - Brooke...!- Meglátja. - Na végre! Nem tudtam, hova tűntél. Miért jöttél csak úgy gyalog...?- Meglátja, hogy pakol. - Mit csinálsz?- De a lány szó nélkül, monoton pakol tovább. - Hé-hé!- Odalép és megállítja.
- Engedj el!
- De...!
- Azt mondtam, engedj!- Elhúzódik.
- Brooke...!
- Hazaköltözöm.
- De miért?
- Csak, mert így döntöttem. - Ezzel be is fejezi a csomagolást. A lakásajtóhoz megy.
Dylan utána, s ott megállítja.-Brooke, mi történt?
-Nem tudom és nem is akarom felvenni Isával a versenyt. És a múltkor már mondtam, én nem tudok osztozni, inkább elköltözöm.
-De...!
-Ne, kérlek, ne hazudj! Úgy látszik valami elmúlt már, s csak a megszokás tart még össze minket.-Megcsókolja a srácot még utoljára.-Miért várjak tovább?-S mielőtt Dylan felocsúdhatna, elmegy.
A srác rájön, hogy Brooke nagyban megkönnyítette a dolgot azzal, hogy elment. Már tényleg semmi nem volt köztük, csak azért voltak még együtt, mert hozzászoktak. Azét nagyon furcsa lesz egyedül, a lány nélkül. Sok ideje azonban nem marad a töprengésre, mert izgatott kopogás rázza fel.
Ahogy kinyitja az ajtót, Isabella rohan be. Dylan becsukja mögötte az ajtót, s kérdőleg fordul hozzá. - Nem otthon kellene lenned?
- Nem bírtam megszólalni. Olyan idegenek voltak, ahogy bámultak rám. Nem volt hova mennem. - A sráchoz bújik, de érzi, hogy a fiú nem úgy öleli át, mint kellene. Egyet hátrébb lép. - Hol van Brooke?
Dylan elmegy a lánytól. Az ablaknál áll meg. - Elment.
Isabella hozzá sétál. - Sajnálom!
- Tényleg? - Odafordul. Eltűri a lány haját, ahogy tenyerével a lány arcához ér.
Isabella megfogja a srác kezét, mely az ő arcát érinti. - Nem. Egyáltalán nem sajnálom.
Dylan keserűen elmosolyodik és megcsókolja a lány homlokát.
Körülbelül egy órával később Dylan egyedül olvas a nappaliban. Hallja, hogy valaki az ajtónál kapirgál, csörgeti a kulcsát. Odamegy és megelőzve Ericet, kitárja az ajtót. - Sziasztok!
Az öccse és Emily belép. A lány zár, és közben megkérdezi. - Itt van?
- Igen. A szobámban alszik.
Erre Eric kérdez. - És Brooke?
Dylan egy nagyot sóhajt. - Elment.
- Elment?- Emily komolyan meg van döbbenve. - Hogy hogy?
-Isa miatt.
A lány még mindig nem érti. - Isa miatt? Mert idejött?
- Nem, még azelőtt ment el.
- Akkor nem értem.
Eric a konyhából kilépve a falnak támaszkodik, s mielőtt megszólalna, iszik a Colából. Ő már érti. - Végre felfogta, hogy te már Isához vonzódsz?
- Nem szeretnék erről beszélni.
- Szóval leesett neki. Kicsit lassú volt.
- Tudod mit jelent az, hogy nem?
- Oké, oké, úgy se kell semmit mondanod.
Emily leveszi a kabátját, és a fotelba hajítja. - Bemegyek hozzá.
Isabella az ágyon ülve női újságot olvas. Ahogy Emilyt meglátja, semmi nem változik, ugyanúgy az újságba bámul, de a szeme mereven egy irányba néz.
-Látom, hogy nem olvasol, nem mozdul a szemed. - Próbál mosolyogni Emily.
Erre Isabella összehajtja az újságot, és az éjjeliszekrényre teszi. - Ügyes vagy. - A nővérére néz.
- Hé, én csak beszélgetni szeretnék. Szerintem igazán nem ártottam neked, soha.
- Nem, azt tényleg nem, de évekig becsaptál, hazudtál.
- Nem, én nem hazudtam. Csak, épp nem mondtam el az igazat.
- Hagytad, hogy hazugságban éljek!
- Nekem semmi jogom nem volt arra, hogy elmondjam.
- Nekem viszont minden jogom meg lett volna, hogy tudjam az igazat!
- Rendben, legyen, ahogy akarod. Ha úgy tetszik, fogd fel úgy, mintha hazudtunk volna neked! Sajnálom! De nem hiszem, hogy nem tettünk meg mindent érted. Anyáék még engem kicsit háttérbe szorítottak, téged jobban szerettek, mint engem. Te voltál a szemük fénye, és még mindig az vagy.
Isabella elkezd sírni. - Nem tartozom senkihez.
Dehogynem!- Átöleli. - Te hozzánk tartozol, mi vagyunk a családod. - Egészen addig összebújva csücsülnek, míg Isabella abba nem hagyja a sírást. - Szeretlek, te bolond! A húgom vagy, és az is leszel, míg a világ világ.
- Én is szeretlek!
- Akkor gyere haza!
- Nem, nem tudok. Még nem, ehhez idő kell.
- Hát jó. - Megsimogatja a fejét. - Én is itt alszok, és holnap megbeszéljük, hogyan tovább. - Kimegy.
Kint még pár szót váltanak a fiúkkal, majd Emily és Eric elmegy a srác szobájába aludni. Dylan pedig a nappaliban a kihúzható kanapén fekszik le. Sokáig nem tud aludni, a plafont bámulja. Majd az oldalára fordulva becsukja a szemét. Épp kezdene elaludni, mikor lépéseket hall a kövön, valaki leül az ágyra és bebújik mellé a takaró alá.
- Isa!-A srác feloltja a kislámpát, és a lány felé fordul. Legszívesebben nevetne, ahogy meglátja a mellette összekuporodva fekvő, szomorúan lebiggyesztett szájú lányt. De ha elnevetné magát, félő, hogy nem bírna ellenállni a lánynak, s hagyná, hogy vele aludjon. - Hát te mit keresel itt?
- Semmi kedvem abban az ágyban aludni, ahol te szoktál Brookkal. És aludni sincs kedvem. - A sráchoz bújik. - Egyedül lenni meg végképp semmi kedvem. - Felül és megcsókolja.
Ahogy csókolóznak, Dylan keze elkezd a lány testén önálló életet élni, s kezét a szája követi. Eközben Isabella is magához tér, s kezét becsúsztatja a srác pólója alá, s hol izmos hátát, hol kidolgozott mellkasát simogatja. Majd lehúzza a srácról a pólót és eldőlnek az ágyon. a srác is épp megszabadítani igyekszik a lányt a ruhájától, amikor Isabella szenvedélyesen a fülébe súgja. - Azt akarom, hogy te legyél az első, mindig is azt akartam!- Erre Dylan mindent félbehagy, két kezére támaszkodva elhúzódik a lány nyakától, s a fejét lassan felemelve a lány szemébe néz. Isabella már nem látja a srác szemében a tűzet. - Mi a baj?- Dylan feltérdel. -Dylan...-A lány is felül. - Mi történt?- De a srác addigra már felveszi a pólóját és kimegy az erkélyre. Isabella utána. - Hé, mi van?- Egyáltalán nem érti, mi történt. Eddig a srác teljesen rá volt állva, aztán csak úgy hirtelen elmúlt a szenvedély. -Elárulnád, mi a baj?
A srác a korlátnak támaszkodik, szembeállva a lánnyal. - Had ne soroljam!
- Rosszul csináltam valamit? Mert ha az a baj, azon könnyen segíthetünk.
- Nem Isa, nem az a baj. A baj az, hogy egy ökör vagyok. Eleve nem lett volna szabad, hogy eddig fajuljanak a dolgok. És most jobb lesz, ha lefekszel aludni!
-Aludni? Te tényleg egy ökör vagy! Nem értek semmit. Egy perccel ezelőtt olyan szenvedélyesen csókoltál, hogy majd elolvadtam, aztán hirtelen abbahagytad, és össze-vissza beszélsz.
- Isa, köztünk nem lehet semmi!
- Miért? Te is akarod, én is, akkor miért?
- Tizenhat éves vagy, én meg huszonhat.
- Na és? Senki nem fog kiskorú megrontásáért feljelenteni. Szabad akaratomból vagyok veled. Senkinek nem lenne ellenére, hogy összejöjjünk. - A srácoz lép, és a karjára teszi a kezét lassan simogatva.
- Isa, kérlek, menj be!
- De...
- Azt mondtam, menj be!- Elhúzódik a lánytól.
Isabella megijed a srác hangjától. Idegesen és gyorsan megy be a teraszról, míg Dylan dühösen rávág a korlátra, ahogy megfordul. Sokáig álldogál kint, csak bambul maga elé, aztán hallja, hogy valaki kilép. - Azt mondtam...- Megfordul. -Emily!
-Igen, én vagyok. - Sejti, mi a helyzet. - Úgy érzem, beszélnünk kell, de ha lehet, inkább a nappaliban. - Visszasétál.
A srác pár másodperc múlva követi. Leülnek egymással szembe. Zavartan pislognak, kerülve a másik tekintetét. Majd a fiú nekikezd. - Tudom...
- Nem. Nézd...nem hagy nyugodni ez a dolog. Úgy értem...szóval Brooke elment, de nem is látszott, hogy ti szakítani...jó, persze, tudom én, hogy semmi közöm a magánéletedhez, de Isa a húgom...és tudnom kell...tudnom...miatta ment el Brooke ugye?
Dylan bólint. - De nem úgy ahogy gondolod.
- Miért, hogy gondolom?
- Igazából Brooke és én...már...egyszerűen hiányzott a szerelem. Ennek így kellett történnie.
- Rendben. És mi van Isával?
- Hogy mi van? Hát ez ötcsillagos kérdés. Fogalmam sincs.
- Csak hülyíted?
Dylan halkan felnevet. - Nem, azt hiszem, ő nem az a lány, akit hülyíteni lehet.
- Akkor szerelmes vagy? Vagy csak le akarsz feküdni vele? Vagy mi? Mondj már valamit?
- Nézd, szerintem nem érdemes erről beszélni. Tíz év van köztünk.
- Szóval nem lesz semmi?
- Nem.
- És az se érdekel, hogy ő odavan érted? Akárhogy próbáltam elhessegetni, rá kellett jönnöm, hogy ez az igazság.
- Isa még szinte gyerek. Nem tudja, mi kell neki igazán. De rá fog jönni, hogy nem én.
- Értem. De nem kellene átgondolnod? Úgy értem, te vagy az egyetlen, akit ennyire közel enged magához. A gyógyulásában csak te segíthetsz. Bár ha azt mondod, nem...
- Igen, azt mondom.
Eddig hallgatózott Isabella, de a srác makacs elutasítása annyira megviseli, hogy nem hallgatja tovább. De ők folytatják.
- Dylan, kérlek, legyél őszinte, érzel iránta valamit?
Dylan feláll. - Igen, Emily, azt hiszem, beleszerettem a húgodba.
- Akkor miért nem akarsz mellette lenni? Oké, megértem, kiskorú és nagy a korkülönbség, de a szüleim is örülnének.
- Én mellett akarok lenni és mellette is leszek, de nem tehetem úgy, ahogy ő szeretné, s ahogy én szeretném. Segítek neki, ha akarja, ahogy eddig is, de ez minden.
- Mellette akarsz lenni, ahogy eddig? Szerintem csak fájdalmat okoznál neki. Ő azt akarja, hogy férfiként legyél mellette.
- Azt nem tehetem. Van valami, amit nem tudsz rólam, s ami miatt nem lehet Isa és köztem semmi komoly. Nem kötődhetek hozzá annyira, mint Brookhoz. Legalábbis egyelőre.
- Szóval csak most nem? De később igen?
- Talán, egyszer talán igen.
Mire reggel Dylanék felébrednek, Isabella már nincs sehol. Ugyanis, miután kihallgatta Emilyék beszélgetését, persze nem végig, úgy döntött, hogy reggel lelép, mielőtt bárki felkelne.
Egész délelőtt a városban bolyong. Többször próbálja felhívni Valeriet, de ki van kapcsolva. Végül felhívja egy közös barátnőjüket, abban a reményben, hogy ő tudja Valerie címét, ugyanis a lánynál még senki nem járt.
Megkapja a címet, de mivel még nem hallott az utcáról, rögtön keres egy térképet, majd útnak indul. Elég rossz környékre érkezik, s elég lehangoltan tapasztalja, hogy jó helyen jár. A tizenhatos számot keresi. Egy négyemeletes, összedőlés előtt álló épület az. A második emelet hatba kellene mennie, de a kapucsengőt nyomhatja, nem veszi fel senki. Hátrébb megy és felnéz, de minden ablak csukva, s amúgy se tudja, melyik az övék. Így lassan hátrál, s egyszercsak megszólal mögötte valaki. - Isa, te mi a fenét keresel itt?
A lány gyorsan megpördül, s Valerie nyakába ugrik. - De jó, hogy itt vagy!
- Itt vagyok, mivel itt lakom.
- Tudom. Ne haragudj, nem volt hová mennem.
- És Dylan?
- Csak róla ne beszéljünk! Ne, kérlek!
- Oké. Hát tőlem jöhetsz, de nem egy leányálom. - Mielőtt kinyitná, megáll a kezében a kulcs. - Tudod mit? Elmegyünk egy haveromhoz.
Pár házzal odébb sétálnak, és egy valamivel jobb állapotú házba mennek be. Felsétálnak az elsőre, és a folyosó végén lévő lakásba csengetnek be. Három srác lakik a kétszobás lakásban. Mind be vannak állva. Valerie haverja kevésbé, így ő nyit ajtót. A másik kettő a földön fetreng. Ahogy a srác áthívja őket a másik szobába, s átvonulnak a lakáson, Isabella rosszul van a mocsok láttán. Fel se tudja fogni, hogy képesek emberek így élni. De jobbnak látja, ha mosolyogva csendben marad. Hallgatja Valeriék beszélgetését és közben azért rimánkodik, hogy barátnőjének eszébe ne jusson ott elszállásolni, mert inkább csövezik bárhol az utcán, minthogy ott töltsön egy éjszakát.
Szerencsére erről szó sincs, de azt hallja, hogy gáz van. Ennek a srácnak a főnöke verte meg Valeriet, az ő főnőkének tartozik a lány és keresik őt. Ha megtalálják nagyon nagy baj lesz. Úgy tudná csak megelőzni, hogy elmegy magától. Meg is kapja a címet, és már távoznak is.
- Most mit fogsz csinálni?- Az utcán Isabella végre fellélegzik és tud a bajra is figyelni.
Valerie a címet nézegeti. - El kell mennem De ez nem a te gondod. Nem kell velem jönnöd.
- De igen. Elvégre az anyagot ketten használtuk.
- Készülj fel, mert nem semmi lesz!
Isabella az összes lehető rosszat elképzeli, mire odaérnek. És teljesen meghökken. Teljesen más környéken vannak. Ez a város másik vége. A gazdagok környéke. Jobbnál jobb kérókkal és kocsikkal. Ráadásul a férfi is gáláns üzletembernek látszik, jó persze a testőrei elég félelmetesek, de azok is puccos öltönybe állnak az ajtónál.
Belépve inkább érzi magát Isabella egy művész házában, mint egy drogkereskedőében. A férfi igen nyájasan beszél velük, de mikor Isabella egy percre kettesben marad Valerivel ő figyelmezteti. - Isa, ez csak a látszat! Gondolj a filmekre! Jól menő drogkereskedő, rengeteg kapcsolattal a rendőrségen, ügyvédekkel, bankárokkal és sorolhatnám. Veszélyes.
Isabella a férfinek adja a pénzt, amit Dylantől kapott, mikor az visszamegy. Az összeg láttán a házigazda elkezd nevetni, mire Valerie közli, hogy ez persze csak előleg. De hamarosan meg lesz az egész. Azt a feleltet kapja, hogy az jó lesz, mert már kevesebbért is öletett embert. És az a lány mázlija, hogy kedveli. Végigsimít Valerie arcán, aki csendben tűri, majd kézen fogja Isabellát és menne, e a férfi még visszahúzza és közli, hogy három napot kap. Valerie remegve közli, hogy az nem elég. De mikor felajánlja, hogy dolgozzon neki, sőt Isabella is besegíthet, kirohan a barátnőjével.
Mikor már messze járnak, Isabella megáll. - Mi volt ez?
- Semmi.
- Milyen munkára gondolt? Csak nem...?
- De bizony. Lehetnénk a kurvái. Szép kis szállói vannak ahol gazdag embereknek a drog mellett másféle élvezeteket is tartogat.
-A szemét disznó!- Aztán eszébe jutnak a férfi szavai. - De honnan fogsz három nap alatt ennyit szerezni?
- Fogalmam sincs.
Hazafelé különböző ötleteket latolgatnak, de sehogy nincs esélyük összeszedni a pénzt. És nincs is olyan, aki ennyit adna. Letörten állnak meg Valeriék ajtaja előtt. És még csak a lakásba se tudnak bejutni. Ugyanis a lány anyja nem engedi be őket. Ott keresték Valeriet a tartozása miatt, s így kizárja őket. Valerie kétségbeesetten elkezd szitkozódni.
- De hisz most voltál ott. - Isabella nem érti a dolgot.
- Igen, de az emberei még biztos nem értesültek akkor róla. - Leül a földre. - Hát azt hiszem nyert. Ennyi. Mióta ismer, azt akarja, hogy dolgozzak neki, most kénytelen leszek.
- Ne tedd! Akkor é is kénytelen leszek.
- Te meg vagy húzatva!
- Én is tartozom. Még Dylannek is.
- De Isa, te hazamehetsz! A szüleid kifizetik, amivel Dylannek lógsz, s nem is hiszem, hogy elfogadná.
- Ha mész, én is megyek. De jobban örülnék, ha kitalálnánk valami más megoldást.
- Mást? Mi mást? Még aludnunk sincs hol. Illetve...- Kicsit felderül. - van egy csaj, elmegyünk hozzá. Ő dolgozik., s egyedül él.
A lány befogadja őket, de pénzt nem tud adni. Azt vállalja, hogy egy ideig nála lakhatnak, s fizetniük sem kell, meg ehetnek az ő kajájából, de kölcsönadni nem tud.
A lányok ennek is örülnek, de a bajból ez nem húzza ki őket. A három nap pedig elrepül. Azt is úgy bírják csak, hogy a befogadójuktól kapott anyagtól állandóan szállnak. Közben pedig reménykednek, hogy nem fogják ott megtalálni őket. De a harmadik napon bevásárlás közben három nagydarab hapsi betuszkolja őket egy kocsiba, elveszik a főnökükhöz. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
