Isabella még mindig csendben ül otthon, mikor Eric és Emily megérkezik. Emily odamegy húgához, aki a Dylantől kapott névjegykártyát forgatja.
- Hé, hugi, miért vagy ilyen levert? Történt valami?
- Semmi.
- És... - Emily örül, hogy húga a névjegyet nézegeti, mert így komolyan vette Dylan szavait. - ez mi? Megnézhetem?- Nyújtja ki a kezét.
Isabella elrakja. - Nem érdekes. Csak egy papír.
- Úgy láttam egy névjegy.
- Igen, az. Valakitől kaptam. Nem fontos.
- Aha. - Nem erőlteti tovább. - Valerie?
- Fogalmam sincs. Még nem jött meg. - Feláll. - Felmegyek a szobámba. Tanulnom kell.
Emilyék a nappaliba leülnek. Isabelláról beszélnek, az örökbefogadásról és a drogról. De mikor megérkeznek a szülők, gyorsan témát váltanak. Négyesben is jól telik az idő. Mrs. Cooper meghívja vacsorára Ericet, s amíg a férfiak beszélgetnek, ő a lányával összeüt valamit.
Hallják, hogy nyílik, majd becsukódik a bejárati ajtó. Valerie beköszön, de látni nem látják, majd felrohan. Idegesen ront be Isabellához. - Ezt nem hiszem el!
- Val, te meg hol...?- Meglátja a lányt napszemüvegben, teljesen kikészülten.
- Mi történt veled?
Valerie leveszi a napszemüveget. A szeme be van dagadva a veréstől és a sírástól. -Az a szemét megfizet ezért.
- Ez...ez nem lehet. Mi történt veled?- Odamegy hozzá.
Valerie hallja, hogy hívják őket. - A francba! Nem láthatnak meg így. - Aztán a lányra néz. - Na jó! Majd elmesélem, de most segítened kell. Üss meg!
- Mi?
- Üss meg! Gyerünk!- Hallja, hogy elindult feléjük valaki.
- Nem.
- Üss már meg!
- Nem!
De ekkor Valerie nem vár tovább. Pofon vágja a barátnőjét és elkezdi a haját cibálni. Erre ő is kénytelen belemenni a dologba. Egyre keményebb a helyzet. Mikor Mrs. Cooper benyit, a lányok a földön fekve, össze-vissza gurulnak egymást ütve.
A nő kiabál, mire Emilyék odarohannak. Eric és Mr. Cooper szétválasztja a lányokat. Valerie persze rögtön lenyugszik, de Isabella dühös. Ám mikor az apja kérdezi, meg se szólal. S ahogy a szülei szegény Valeriet sajnálják egyre ingerültebb lesz. Hát még Valerie hazugságától, miszerint a verekedést Isabella kezdte, de ő megérti, hisz meglátta a barátját és őt együtt, de csak egy meglepetés bulit akartak szervezni a szülinapjára.
A két felnőtt elmegy Valerivel, hogy ellássák a sérüléseit, s Isabella egyedül marad a testvérével és annak barátjával. - Én...nem...nem én voltam. Vagyis...
- Tudom, hogy ez az egész Valerie újabb meséje volt, de nem értem, miért verekedtetek?!- Ül le Emily.
Isabella összefonja maga előtt a karját és úgy bámul a nővérére. - Én sem. Kérte, hogy üssem meg. De nem tettem, erre ő pofonvágott.
Eric elmosolyodik. - Isa, csak azt akarta, hogy a szüleid azt higgyék, te verted meg.
- De mégis mi történt vele?- Néz húgára Emily.
- Nem tudom. - Nagyon ki van borulva. - De te hiszel nekem, ugye?
- Persze húgocskám! Tudom, hogy ma délután nem láthattad őt egy fiúval sem, hisz Dylannel...
- Emily!- Eric megállítja, és a fejét rázza, hogy ne beszéljen tovább.
Késő. Isabella már érti. - Mi?
- Semmi, semmi. - Feláll és szeretne minél előbb kimenni a szobából.
- Állj! Te beszéltél Dylannel, igaz? Igaz?
- Igen.
- Gyűlölöm! - Ericre néz. - Már ne is haragudj, de a bátyád egy szemét, hazug disznó!
- Isa! - Emily odamegy és átölelné, de elhúzódik. - Nem beszélek anyáéknak, csak...
- Nem érdekel, tőlem beszélhetsz is. Ők úgyis elhisznek minden rosszat rólam. Most odavannak Valeriért. - Egy percre elhallgat. - Tűnjetek innen!
- Isa!
- Tűnjetek!
És ahogy egyedül marad, sírva leül az ágyra. Hát már senkiben nem bízhat? Összeesküdött az egész világ ellene. És a nagy önsajnálat közepette megjelenik Valerie. - Hé, hát te miért sírsz?- Leül hozzá.
Isabella nem akarja elhinni, hogy ez igaz. Úgy csinál a csaj, mintha mi sem történt volna. - Na mégis? Hogy tehetted? Most utálnak a szüleim, s ráadásul olyasvalamiért, amit el sem követtem.
- Nem. Megértenek. Hidd el, elmagyaráztam...
-A saját meséd.
- Kérlek, ne haragudj rám! Ki kellett találnom valamit, nem mondhattam az igazságot. Neked megbocsátanak.
- Hát persze. Na mindegy. Legalább megtudhatnám, miért kellett ez? Az igazságot!
- Nem tudtam fizetni az anyagért. - Elkezd sírni. - Egy hetem van, vagy megölnek.
Isabellának megesik rajta a szíve és átöleli. - Ne félj, majd megoldjuk!
- Isa!-A lány szemébe néz. - Nem tudnál...?Mindegy, nem érdekes.
- De, de mondjad csak!
- Egyvalaki tudna csak annyi pénzt adni, Dylan. Talán, ha te...
- Nem! Megígérem, hogy valahogy megszerezzük, de tőle nem kérek.
És másnap reggel suli helyett pénzt keresni indulnak. Mivel rendes munkával ennyi idő alatt nem lehet előteremteni a pénzt, két lehetőségük marad. Az egyik, hogy drogot árulnak, a másik, hogy valami mást. A másodikat választják. Lenyúlnak pár drága ruhát, márkás holmikat, és olcsóbban eladják.
Csinosan felöltöznek, megcsinálják a hajukat, a sminkjüket és irány az egyik bevásárlóközpont. Igyekeznek úgy belépni egyik üzletből a másikba, hogy azt higgyék róluk, el vannak eresztve, és azt vehetnek, amit csak akarnak. Nézelődnek, tanácsot kérnek az eladótól, majd az, amikor éppen nem figyel, ellopják a legközelebb eső holmit, teljesen mindegy, hogy épp egy sál, szoknya, nadrág, vagy blúz az.
Jó pár üzletet sikeresen megúsznak, de az utolsónál pont lebuknak. Így beviszik őket az irodába. Kérik a szüleik számát, de nem adják oda. Isabella nem akarja, hogy megtudják, Valerie meg elmondja az igazságot, az anyját úgy sem érdekelné, mi van vele. Mikor egy percre bezárják őket egyedül, Valerie Isabellához fordul. - Valahogy el kell intéznünk ezt, különben nagy bajban leszünk!
- Na ne mondd? És hogy akarod ezt elintézni?
Tudom, hogy nem akarod, de fel kell hívnunk Dylant!
- Nem, ezt felejtsd el!
- Oké, értem. Szóval inkább rohadsz a bíróságon, meg a fiatalkorúak börtönében.
- Dylannél még az is jobb.
- Hát igen, aztán jönnek a szüleid.
- Majd megoldjuk valahogy.
- Meg. Mondjuk gyorsan multimilliomosok leszünk, vagy a varázserőnkkel kitöröljük az emlékezetüket, esetleg visszautazunk az időben pár órácskát.
- Val, ne idegesíts már! Elfelejted, hogy miattad csináljuk ezt az egészet?
- Nem, nem felejtem. De ez a helyzetünkön semmit nem változtat. Nagy slamasztikában vagyunk.
- Képzeld, én is tudom. Megvan! Hívjuk fel Emilyt!
- Hívd! Ő biztos rohan a szüleitekhez.
- Nem, ő nem olyan!
- Nem, tényleg nem!
Isabella belátja, hogy tényleg rohanna a szüleikhez. Elvégre ki máshoz mehetne. - Jól van, nyertél! Annak ellenére, hogy azt vágtam Dylan fejéhez, hogy soha többé nem akarom látni, most felhívom és megkérem, hogy jöjjön ide és segítsen!
Dylan és Brooke a délutánt kettesben tölti a parkban. Sétálnak, beszélgetnek, fagyiznak. Mikor a srác mobilja megcsörren, a lány kikapja a kezéből és nem is nézve, ki az, lenyomja.
- Brooke...!
- Nem. Amikor végre velem vagy, azt akarom, hogy teljesen az enyém légy!
Dylan kinyújtja a kezét, mire a lány ugyan durcás képpel, de odaadja a telefont. -Köszönöm.
- Nem szívesen.
- Lehet, hogy fontos. - Ahogy kimondja, már csörög is újból. - Igen?...Isa!
Brooke mérges pillantást lövell a srác felé, majd elindul. Dylan utána siet és megfogja a kezét, ám közben a másik lánynak megígéri, hogy mindjárt megy. Brooke erre elrántja a kezét. - Ez volt az a fontos hívás, mi?
- Bajban van.
- Dylan, mikor nincs bajban? És különben is, miért téged hív mindig? Mi van köztetek?
- Semmi.
- Na persze. Ha hív, te rögtön rohansz. Van neki egy nővére, meg szülei is.
- De engem hívott. Mennem kell.
- Oh, igen. Ilyenkor játssza a szende kislányt, és szépen megkér. Elfelejted, hogy miket vágott a fejedhez?
- Ez van.
- Rendben, de veled megyek.
- Ha akarod! - Nincs kedve vitatkozni. Inkább elindul.
- Igen, akarom. - Követi.
Mikor Isabella és Valerie meglátja Dylant, örömmel ugranak fel és odarohannának, de betoppan mögötte Brooke, és rögtön lehervad az arcukról a mosoly. A legrosszabb számukra az egészben, hogy az üzlet tulajdonosa Brooke unokatestvére és így el tudják simítani a dolgot, de a többi tulajdonossal nem megy olyan könnyen, Dyalnnek igencsak ki kell nyitnia a pénztárcáját.
Mire végeznek, már besötétedik. Valerie Brooke mellett sétálva hízeleg a lánynak, míg Dylan kissé hátra maradva felveszi Isabella tempóját. - Szóval, jobb lenne visszamenni?- Figyeli a kullogó, duzzogó lányt.
- Igen, ennél igen. - Dylan csodálkozik. Isabella megrázza a fejét. - Nem akarok egy életen át hálás lenni a barátnődnek.
- De Isa, Brooke nem azért csinálta.
- Dehogynem. Élvezte a helyzetet.
Ekkor Valeriék bevárják őket, s meg is kérdezi osztálytársát. - Te nem akarod Brooknak megköszönni?
Brooke mosolyogva kezdené, hogy ugyan, ő nem azért csinálta, de Isabella nem hagyja szóhoz jutni. - De. Köszönöm. Remélem most elégedett vagy! Bebizonyítottad, mennyivel többet érsz, mint én. - Előrerohan.
Amíg a két lány egymásra mered, Dylan Isabella után megy, s elé áll. Hiába akarja a lány kikerülni, nem tudja. - Azt hiszem, túlmentél a kocsimon. - Biccent visszafelé a srác.
- Ugye te sem gondolod komolyan, hogy ezek után beülök egy kocsiba Brookkal?!
- De igen.
- Hát nem!
- Egyszer már elmondtam, hogy nem vagyok vevő a hisztijeidre. És annak ellenére, hogy hányszor közölted már, látni sem akarsz, mégis engem hívtál, és én itt vagyok.
- Igen. - Isabella lehajtja a fejét. - Amit mondtam, igaz, nem akarlak látni. De nem hívhattam mást. Nem magam miatt, Valerie miatt csináltam.
Dylan csalódott a lány vallomása miatt, de nem mutatja. - Rendben. Akkor hazaviszlek még utoljára, aztán elfelejtjük az egészet, és többet nem hívsz. Rendben?
Isabella bólint, de közben a szíve majd megszakad.
Brooke és Valerie lassan sétál a kocsi felé. Dylan barátnője örül a kis cirkusznak, ez is a javára fordítja a helyzetet, de a világért sem mutatná ki örömét. -Úgy sajnálom! Én nem így akartam. Tényleg csak segíteni szerettem volna.
- Persze, én tudom. Tudom, milyen rendes csaj vagy. Épp ezért, adok egy tanácsot. Lépj ki Dylan életéből!
Brooke szeme fennakad a megjegyzés hallatán. - Tessék?
- Tudom, hogy szereted, de ez visszafelé is elmondható? Mindketten tudjuk, hogy nem. Dylan szeretett, és még mindig kedvel, de nem szerelmes. Már csak megszokásból van veled. Még fiatal vagy, újra kezdheted!
- Nem értem, miről beszélsz!
- De igen. Te is látod, hogy mennyire félti Isát, hogy-hogy néz rá, hogy annak ellenére, állandóan marják egymást, odavannak a másikért. Lépj ki az életéből magadtól! Ne szólj neki, csak hagyd el! Ne várd meg, míg ő teszi meg! Vagy azt akarod, hogy sajnálatból legyen veled?- Otthagyja.
A kocsiút csendben telik. Mikor odaérnek Isabelláékhoz, Dylan és Brooke ki se akar szállni, de mikor meglátják Emilyt és Ericet kisietni, kipattannak. Emily nagyon mérges. Magához rántja a húgát. - Hol a fenébe voltatok? Anyáék teljesen kivannak. - Isabella elrántja a karját, és befelé veszi az irányt. Valerie utána. Emily barátnőjére néz. - Mi a fene folyik itt? Teljesen felfordult az életünk. Dylan...-A sráchoz lép. - beszélned kell anyáékkal, kérlek!
Mire beérnek a lakásba, Mrs. Cooper már a lányával kiabál, miközben egy zacskó ruhát vág le a földre megkérdezve, mi az. Erre Isabella szó nélkül a szobájába menne, de a nő visszahúzza, alaposan megrángatja, s ráparancsol, hogy azonnal mondja el! Mikor azonban Isabella helyett Valerie belekezdene, közli, hogy nem tőle kérdezte.
Dylan Mr. Cooper mellett áll meg belépve, s a férfi megkérdezi, hogy ő tudja-e, mi van Isabellával. Bár a srác nem válaszol, rögtön sejti, hogy igen. Ekkor Brooke már nem bírja tovább. - Elnézést, hogy közbeszólók!- Néz felváltva Mr. és Mrs. Cooperre. - Isának segítségre van szüksége. Komoly bajban van. - Valerie és Isabella odafordul. Állja a szőke lány tekintetét. - Sajnálom! Mi nem jövünk ki jól, ez igaz. De ezt a te érdekedben mondom.
Isabella anyja Dylan felé fordul. - Ez igaz? Isa bajban van?
Dylan a nő helyett a lány szemébe néz, akit már az egész nem érdekel. Maga sem érti, hogy csaphattak össze a feje felett ennyire a hullámok. - Ne nézz rám! Gyerünk, mondd csak el! Emilynek már úgy is elmondtad. Vagy tudod mit? Majd én! Úgyis ezt akartad!- Az anyjára néz. - Először is, ezek...- Kiborítja a ruhákat. - itt lopott cuccok. Másodszor is, Dylanék épp most intézték el, hogy ne a rendőrségen folytassuk le ezt a beszélgetést, ugyanis ma végigloptuk a pláza összes üzletét. Szóval egy kész vagyonnal tartozom Dylannek. Aztán ma nem voltam suliban, ami mellékesen, nem az első alkalom. És mielőtt elfelejteném, meg fogok bukni matekból. Ja, és a lényeg, az egész oka a drog.
Dylan le akarja csillapítani. Halkan szól hozzá. - Isa...!
- Nem ezt akartad?
Valerie megelégeli. - Hagyd már abba!
- Miért, nem ez az igazság?
- Csinálj, amit akarsz!
-A számból vetted ki a szót!- Felrohan a nyomában Valerivel.
A felnőttek csak azért nem tartóztatják őket, mert még nem tértek magukhoz az első sokkból. Dylan pedig nem is akarja megvárni, inkább a lányok után megy, akik fent veszekednek. - Hagyjátok már abba!- Kiabál rájuk.
- Valerie megfogja a barátnője kezét. - Ne haragudj, sajnálom!
- Én is sajnálom! Kicsit kiborultam.
Valerie elhúzódik. - Hidd el, én se jókedvemben tartozom ennyi pénzzel! És az én életemet fenyegetik. Ha nem fizetek, megölnek.
Dylan csak most érti meg a helyzetet. - Szóval ezért. Mégis mi a fenét gondoltatok? Hogy majd eladjátok a ruhákat és megússzátok?
- Igen, igen. - Isabella elkezd idegesen járkálni.
- Dylan Valerie arcát nézi. - Ők vertek meg?
- Igen. - A lány kelletlenül bólint, utálja ezt a szemrehányó arcot.
- Ha bajban vagytok, miért nem nekem szóltok?
Isabella megáll. - Szóltunk.
- Persze, de mikor?
- Miért, mit mondtunk volna? Hé, Dylan, kellene ennyi meg ennyi dollár?
- Igen Valerie, pontosan.
A lány elkezd nevetni. - Na nem!- De látja, hogy a srác nagyon is komolyan gondolta. - Tényleg adnál?
- Igen. Persze lennének feltételeim.
- Tudtam, túl egyszerű lett volna. - Valerie az ablakhoz megy. - Előbb hagynám, hogy agyonverjenek, minthogy elfogadjam azt a pénzt a te feltételeiddel.
- Hát ezt sajnálom.
Isabella Valerie mellé megy. - És ha legalább meghallgatnád a feltételeket?
- Mit hallgassak rajta? Egy elvonó lenne.
- Miért, szerinted nincs rá szükség?-A lányok felé indul a srác.
- Menj el! Ilyen feltételek mellett nincs szükség a pénzedre. Menj el!- Valerie hátra se fordul.
Isabella a sráchoz sétál. - És ha kölcsönbe adnád, mondjuk nekem?
- Nem tartozol így is egy kicsit sokkal a ruhák miatt?
- Majd visszafizetem, ne aggódj! Visszafizetem, ha életem végéig törlesztenem kell is.
Dylan elővesz egy nem kis összeget, de mielőtt a lány kezébe adná, még egy pillanatra visszahúzza. - Itt nem a pénzről van szó, de ti csak azt látjátok, s nem azt, hogy az egész értetek van. - A lány kezébe adja a pénzt és elmegy.
Mire Dylan lemegy, már mindenki a konyhában üldögél, s egy csésze tea mellett beszélgetnek. Minden tekintet a srácra szegeződik, de Mrs. Cooper szólal meg. - Most mondd meg, mit csináljunk? Én nem tudom, mit tehetnénk. Nem hiszem, hogy rosszul neveltük.
Dylan helyett Brooke válaszol. - Nem is az a baj. Valerie van rossz hatással rá.
Dylan megáll barátnője széke mögött. - De most már nem ezzel kell foglalkozni. Nem azt kell nézni, mi történt, hanem, hogy-hogy lehetne segíteni.
Emily Dylanre néz. - Isánál van a doktornő címe és telefonja. Nem lehetne, hogy anyáék beszéljenek vele?
Erre a lány szülei is felfigyelnek. - Igen, ez jó ötlet! Talán ő majd elmagyarázza, hogy vehetnénk rá Isát a kezelésre. - Mrs. Cooper ezzel egy kis reményt kap.
Emily megfogja anyja kezét. - Igen, anya! Ő biztos érti a dolgát, ugye Dylan?
- Igen. Fel kell hívni és ad egy időpontot. Elég nehéz bekerülni hozzá, de hivatkozzanak rám!- Megsimogatja Brooke vállát. - Mehetünk?
- Persze. - Brooke felpattan, hisz már alig várja, hogy ajtón kívül lehessen.
Mr. Cooper is feláll. - Dylan!-A srác megfordul. - Szerinted mennyi esélye van, hogy Isa rendbe jön?
- Sok, nagyon sok. Isa még csak kismértékben, ritkán, keveset használ, és nem az erősből. De még most kell megfogni, amíg lehet. Sokkal könnyebb.
- Honnan tudsz ennyi mindent a drogokról?
Eric Mrs. Cooper kérdését megzavarva elindul bátyjáék felé. - Jobb lesz, ha én is megyek.
- Dylan...-Mr. Cooperen látszik, hogy nehezére esik erről beszélni. - még egy kérdést! Nem tudom, hogy tudsz-e róla, hogy Isa...
- Igen, Emily mondta.
- Elvehetik tőlünk?
Erre mielőtt Dylan bármit mondhatna, a férfi és a felesége között kialakul egy vita a nevelésről, a felelősségről, s szép lassan mindenki bele-belefolyik az eszmecserébe.
- Nem értem, miért lett Isa ennyire más, mint Emily?! A családban senki nem ilyen.
Valerie és Isa ekkor szalad az étkezőbe. Szerették volna megbeszélni a dolgokat, de a szőke lány az anyja szavai után már nem akar velük beszélgetni. -Talán azért, mert nem tartozom a családhoz! Mert nem vagyok a gyereketek!
A dermedt csendben Mrs. Cooper alig mer megszólalni. - Te tudod? De honnan?
Most mindenki közül Isabella döbben meg leginkább, hisz ő csak haragból mondta. - Hogy, mit kellene tudnom?
- Hogy örökbe fogadtunk.
Isabella szeme előtt elsötétedik minden. Anyja szavai zúgnak a fülében. Hátrébb kell lépnie, mielőtt elájul. - Nem tudtam...nem, én...nem az...
Emily elindul a húga felé. - Isa!
- Nem, nem lehet!
- Húgocskám!- De mielőtt Emily átölelhetné, elrohan, ki az utcára.
Dylan és Valerie egyszerre szalad utána. Pár sarokkal arrébb érik be. Dylan megfogja a karjánál fogva a síró lányt, aki hisztizve próbál kiszabadulni a srác szorításából.
- Isa, figyelj rám!- De a srác hiába beszél. Isabella befogja a fülét, s elkezd énekelni. A srác lefogja a kezét. - Isa, hagyd ezt abba!
Erre a lány befejezi, s sikerül el is húzódnia a sráctól. - Te tudtad, igaz?- Dylan nem válaszol. - Naná! És biztos Brooke is tudta. - Hátrébb löki a fiút. - És biztos élveztétek.
- Ne beszélj hülyeségeket!
- Oh, most már még hülye is vagyok! Remek! Ez ám a tökéletes jellem iskolakerülő, lopós, hülye, drogos, ribanc. De elnézzük szegénynek, mert árva.
- Isabella, fejezd be!
- Szegény kis szerencsétlen! Ugye ezt gondoltátok?- Dylan elindul visszafelé. Ám a lány követi. - Ha bedugnátok egy elvonóba, legalább nem lennék senkinek az útjában. Mindenkinek jobb lenne nélkülem. Egyszerűen megszabadulnátok tőlem. -Megáll. Dylan még egy kicsit tovább megy, majd mikor megbizonyosodik róla, hogy a lány befejezte a hisztit, visszamegy hozzá.
-Befejezted végre az önsajnálatot? Akkor gondolkozz el azon, hogy mennyi mindent köszönhetsz annak a három embernek! Rá fogsz jönni, micsoda ostobaságokat beszéltél.
Isabella teljes erőből zokog. - Meg akarok halni!
- Jó úton haladsz.
- Az egész életem hazugság. Neked fogalmad sincs róla, mit érzek most!- Ahogy a sírás rázza, letérdel.
Dylan felhúzza, és a két kezébe fogja az arcát. - Nem fogom azt mondani, hogy megértem, mit érzel, mert hazudnék, de esetleg higgadtan megbeszélhetnénk.
- Miért vagy még velem?
Dylan egy lépést hátrál. - Mert kedvellek. Sőt, túlságosan is kedvellek.
- Én is...én is kedvellek.
Valerie a háttérből drukkol nekik. Brooke pont akkor ér oda, mikor Dylan átöleli Isabellát és megcsókolja. Valerie kárörvendő mosollyal az arcán megáll Brokkal szemben. - Most magad is láthatod. Dylan már nem téged akar. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
