Justin és Isabella leül egy pizzériába. A lány nagyon örül az esti programnak, mert kifejezetten kedveli az olyan hangulatos helyeket, zenés éttermeket, mint ahol vacsoráznak. Megrendelik a pizzát, és a lány délelőttjéről beszélgetnek. A srác látja, hogy valami nem stimmel a lánnyal. Mióta leültek, folyamatosan fészkelődik, az evőeszközt babrálja, a szalvétát gyűrögeti, és félős pillantásokkal figyeli a galériát. Persze, amikor Justin megkérdezi, hogy mi a baja, azt mondja, hogy nincs semmi, és bocsánatot kérve elmegy a mosdóba. Odafelé és visszafelé is tekintete a galériát pásztázza, ahol Dylan vacsorázik egy kollégájával.
Isabella bámulásának az lesz a következménye, hogy Dylan egy váratlan pillanatban oldalra fordul, s találkozik a tekintetük. A lány már hiába igyekszik gyorsan leülni és úgy tenni, mintha semmi nem történt volna, mert Dylan elköszön a kollégájától és a lányékhoz megy. - Sziasztok!
Isabella meglepődést színlelve a srácra néz. - Hát te? Micsoda véletlen!
- Igen az. És ha már így összefutottunk arra gondoltam, hogy hazaviszlek.
- Oh, igazán, de vicces vagy! Kösz, de épp valakivel vacsorázok, amint látod és még nincs szándékomban menni. Mondanám, hogy tarts velünk, de gondolom, van jobb dolgod is.
- Mondjuk, hogy eltűnt kislányokat fuvarozzak haza? Igen. Szóval?- Dylan eme erőszakoskodásából csak annyit ért Justin, hogy a lány nem akar menni. Feláll, de Dylan a balhét elkerülve kezet nyújt. - Mi még nem találkoztunk. Dylan Doherty.
- Justin McCay. Nem tudom, mi folyik itt, de Isa nem akar veled menni.
- Ez nem lep meg. - A lányra néz. - Elmondjam vagy elmondod te?
A lány idegesen felpattan de Justin megelőzi. - Te a volt pasija vagy, vagy mi?
- Hogy én?- Dylan elmosolyodik. - Az hiányozna csak még nekem. - A lányra néz. - Mehetünk?
- Nem megyek veled sehová!
Dylan előveszi a pénztárcáját és az asztalra dobja a számlán szereplő összeget. - De igen. Ha nem megy másképp, kicipellek a kocsihoz, bár nem rajongok a cirkuszért. - Komolyra váltva néz a lányra. - Na?
Isabella arca elvörösödik. Nyugtatólag megfogja Justin kezét. - Mindjárt itt vagyok el ne menj!- Kimegy az étterem elé.
Dylan a sráchoz fordul. - Meg van a száma?-A srác bólint. - Akkor hívd fel holnap. - Szedi össze a lány holmijait.
- De azt mondta...
- Hogy visszajön. Nem fog. Rendes srácnak látszol, ezért elmondom. Isa két napja nem ment haza, s ráadásul még kiskorú. De nyugi, köztünk nincs és nem is volt semmi, csak az öcsém a nővérével jár. - Otthagyja a ledöbbent fiút.
Isabella idegesen toporog odakint. Ahogy kilép az ajtón Dylan, elé áll. - Mégis kinek képzeled te magad?
- Ezt majd a kocsiban megbeszéljük!
- Én nem megyek...- Látja, hogy a srác bedobja a kocsiba az ő táskáját és a kabátját. - Hé, azok az enyémek!
- Na ne mondd!- Kitárja az ajtót. – Beszállsz, vagy segítsek?
Isabella karba teszi a kezét és unott arccal áll. - Én ugyan nem.
- Te akartad. - Elindul felé.
A lány gyorsan beszáll magától. - Nem tudsz erőszakkal hazavinni. - Megfogja a cuccait, és már ki is szállna, de Dylan addigra már bent ül, s lenyomja a biztonsági zárat.
- Majd meglátjuk.
- Nyisd ki! Azt mondtam, nyisd ki!
De a srác már megy is. - Most már kiabálhatsz, ahogy akarsz. - Felhangosítja a zenét.
Isabella lekapcsolja, mielőtt megszólalna. - Mi a fene közöd van neked hozzám? Ez az én életem és úgy élem, ahogy akarom! Tudtommal nem vagy sem az apám, sem a bátyám , de még csak a pasim se!
-És annyira fontos se vagy nekem, hogy ilyen cirkuszt hallgassak! Legszívesebben kiraknálak itt, csakhogy megígértem a szüleidnek, hogy ha látlak, beszélek veled és hazaviszlek. Aztán, hogy-hogy szúrod el az életedet, azt az életet, amiről mások csak álmodhatnak, a te dolgod. - Visszakapcsolja a zenét. A különbség csak annyi, hogy a lány nem kapcsolja ki. Csendben ül a helyén, és kifelé bámul.
A bambulásból a kocsi megállása zökkenti ki. De tekintetét nem mozdítja el. Az ablakon oldalt kifelé bámul. A srácnak sincs kedve megszólalnia. Leállítja a motort, majd továbbra is a kormányt fogva bámul kifelé a szélvédőn. Végül neki kell mégis mondania valamit. - Itthon vagy.
- Tudom, de nem állíthatok csak úgy be, mintha mi sem történt volna.
- Nem is kell. Beszélj velük! Bár most annyira fognak örülni, hogy nem kérdezősködnek majd.
- De holnap igen. - A pár másodperces csend alatt összeszedi a bátorságát. - Ha valami bajom van, vagy lesz...akkor...te tényleg...szóval nem mehetek hozzád?-Csak most fordul a srác felé.
- Ha úgy gondolod, hogy velem szeretnéd megbeszélni, akkor nyugodtan jöhetsz.
Isabella elmosolyodik. - Szóval ott leszel, hogy kisírhassam magam a válladon?
- Ott. - Bólint. - De most menj!
Valerie és Isabella másnap reggel a suliban találkozik. A szőke lány két puszival köszönne barátnőjének, de ő egy rideg helloval otthagyja két másik csajjal távozva. Isabella döbbenten áll az események hatására. Az világos, hogy Valerie megsértődött, s haragszik rá valamiért, de fogalma sincs, miért, nem tudja, mi rosszat tett.
Mikor becsöngetnek, bemegy a terembe,s leül a megszokott helyre. Igencsak meg kell lepődnie, ugyanis Valerie nem mellé ül, ahogy szokta, hanem egy ismeretlen lány mellé. Ezt már nem bírja tovább. Feláll, odamegy a másik padhoz, elküldi a lányt és leül a barátnője mellé. - Elárulod, mi a bajod?
- Hogy mi bajom van veled? Hát kérlek szépen, csak annyi, hogy elmentél Justinnal vacsorázni, de visszajönni elfejtettél. De még csak telefonálni se telefonáltál.
Isabella rájön, hogy tényleg szó nélkül hagyta egész éjjel egyedül. - Igaz. Bocsánat, de nem az én hibám. Képzeld, épp Justinnal vacsoráztam, és csodák csodája ki volt ott? Dylan Doherty, tudod a nővérem....
- Igen, igen tudom! Na és?
- Odajött hozzánk és hazacipelt. Hiába mondtam, hogy felejtse el, én nem megyek haza, ő közölte, hogy így, vagy úgy, de hazavisz. Otthon persze meg a telefonálás jutott volna legutoljára eszembe. Ne haragudj!
- Hát jó. Nem érdekes!
- Komolyan nem haragszol?
- Mondom.
De Isabella látja, hogy valami még mindig nem stimmel. Meg is kérdezné, de megérkezik a tanár és kezdi az órát. Ők csendben ülnek egymás mellett, de mikor a tanár háttal fordul a táblára írni valamit, suttogva megkérdezi Valeritől, mi van vele. A lány igyekszik kitérni a válasz elől, mondván, hogy figyelni szeretne, de végül el kell mesélnie, mi bántja, mert Isabella nem hagyja békén.
Az a baja, hogy egyedül kell lennie pár napig, s azt utálja. Sajnos az anyja elutazott valami munka miatt. Csak neki semmi kedve egyedül lenni az üres lakásban. Isabellának természetesen rögtön támad egy jó ötlete. Ő nem mehet sehová, hisz örül, hogy kibékültek, de menjen el hozzájuk Valerie. A lány persze nagyon örül a dolognak, de ezt nem mutatja. Úgy csinál, mint aki nem fogadhatja el a maghívást. Ám barátnője addig unszolja, amíg mosolyogva beleegyezik.
Örömüknek a tanár mérges kiabálása vet véget. Kiküldi őket az óráról. Hiába kérnek elnézést és ígérik meg, hogy figyelni fognak, ez nem hatja meg őt, így el kell hagyniuk a termet. Ez Valeriet kevésbé rázza meg, mint Isabellát. A folyosón megbeszélik, hogy Valerie elmegy a szállodába összepakolni, addig Isabella bemegy az apja munkahelyére és megbeszéli vele, hogy had menjen hozzájuk pár napra az osztálytársa.
Mr. Cooper az egyik legjobb biztosítási cégnél dolgozik már évek óta. Isabella mindössze egyszer volt bent apja munkahelyén, még kislánykorában. Így természetesen mindenki csodálkozva figyeli a csinos hölgyet, aki Mr. Coopert keresi. Az egyik kolléganője szól a férfinek, hogy egy fiatal lány keresi őt, majd követi a csodálkozó férfit, aki meglepve tapasztalja, hogy az egész részlegen beállt a munkaszünet és mindenki a szőke lányt figyeli, aki hozzá ment.
Mikor Isabella megfordul, akkor látja, hogy a lánya keresi. - Kicsim, hát te?
- Szia, apa!-Ő is és az apja is le tudják olvasni a döbbent arcok mögött rejtőző gondolatokat. A munka rögtön folyik tovább, hisz így már nem is olyan érdekes a téma. Egy páran még nevetve megkérdezik, hogy tényleg a szőkeség a lánya?
Isabella alig várja, hogy nyugodtan tudjon beszélni az apjával, így nagyon örül, hogy végre nem rájuk irányul minden tekintet. Akkor elő is áll a nagy kéréssel. Ő tisztában van vele, hogy nehéz lesz rávenni a szüleit a kétnapos eltűnése miatt, de azért reménykedik, hogy apja megengedi, hogy a barátnője náluk lakjon pár napig. Bár ahogy a férfit bámulja, aki úgy, gondolkodva pont olyan, mint az idősebbik lánya, felmerül benne a kérdés, hogy mi lesz, ha nemet mond? Mit fog szólni Valerie?
Az apja úgy kezdi, ahogy számított rá Isabella. - Az anyád tudja?- És erre Isabella mit mondjon? Hazudni nem hazudhat. Természetesen a nő még nem tudja, hisz bízott benne, hogy az apja megengedi és majd ő beszél a feleségével. És végül a hízelgés megteszi a hatását, Isabella boldogan távozhat apja munkahelyéről, mert a férfinek nincs kifogása Valerie ellen, sőt megígéri, hogy majd ő beszél a feleségével.
Ahogy Isabella kilép a biztosító cég ajtaján, örömét csak az fokozza, hogy csörög a telefonja és a szám szerint Justin keresi. Igen ám, de rájön, hogy a tegnapi elválásuk hagy némi kívánni valót maga után. Mégis felveszi és a beszélgetés végén be kell látnia, hogy teljesen feleslegesen izgult, a srác nem is említette a tegnapot, csak egy találkát kért. Két óra múlva a lány kedvenc kávézójánál fognak találkozni.
Emily este jókedvűen megy haza. Az ajtón belépve érzi a finom illatokat, s egyenesen a konyhába megy, ahol szülei beszélgetnek, miközben anyja süteményt süt, ami nem túl gyakran fordul elő. Mielőtt köszönne, kicsit hallgatja, miről beszélnek, de nem is érti a szavakat, mert életében először most fedezi fel, hogy szinte egy az egyben olyan, mintha a szülei keveréke lenne. Mind a kettőnek barna a haja, s barna a szeme. Egyik se túl magas. Az orra az anyjáé, egyáltalán nem pisze. A szája viszont az apjáé, vékony.
Aztán ahogy az ajtónak dől, az megnyikordul, s a szülei odafordulnak. Ő rögtön úgy tesz, mintha akkor érkezett volna. - Sziasztok! Milyen jó illat van! Csak nincs valami különleges alkalom?
- Csak egy pár napig nálunk lesz Isa osztálytársa és gondoltam, sütök valamit. - Nézi meg anyja a sütőt.
- Akkor többször is jöhetne valami barátnője hozzánk. És ki az?
- Valami új lány. Még nem volt nálunk. Nem tudom, mi van azokkal a régi kis cserfes barátnőivel.
- Jaj, anya! Valami fiún biztos összevesztek! És akkor...- Elvesz egy szeletet a sütőből éppen akkor kivett édességből. - azt se tudod, hogy hívják?
Erre az apja felel. - Úgy emlékszem Valerie.
- Valerie? Valerie fog nálunk lakni pár napig?
- Igen. Úgy látom, ismered.
- Nem, apa, nem! Csak hallottam már róla. Na jó, felmegyek a szobámba. - Nem foglalkozva szülei csodálkozó tekintetével, tényleg elmegy a szobájába. Ahogy Isabella szobája előtt elhalad, hallja a két lány nevetgélését. Nehezére esik megállni, hogy ne kukkantson be, mit csinálnak, ám inkább nem teszi, helyette gyorsan felhívja Ericet.
Isabella észre sem veszi, hogy megérkezett a nővére. Régebben mindig átnézett estefelé hozzá beszélgetni, de most jól el van Valerivel. Épp egymást sminkelik, hogy megnézzék, kinek, mi áll jól, és közben Isabella elmeséli, hogy tegnap este annyira örültek neki a szülei, hogy még csak le se szidták, de reggel azért tartottak neki egy hegyi beszédet. Mindenesetre sokkal jobban fogadták a dolgot, mint várta.
- És Dylan tényleg csak úgy közölte, hogy hazahoz?
Isabella bólint. - Igen, csak úgy. - Aztán maga elé bámulva elmosolyodik.
- És mi ez a szerelmes vigyor?
- Milyen szerelmes vigyor? Én csak elmosolyodtam.
- Érdekes, ha Justinról van szó, soha nem vágsz ilyen képet.
- Ez nem igaz. Én nagyon kedvelem őt.
- Csak nem vagy szerelmes belé.
- Hát...-Isabella elgondolkodik, és el is bizonytalanodik. - nem, az még nem. De talán majd leszek.
- Amíg ez a Dylan ilyen nagy hatással van rád, addig Justinnak még csak esélye sincs.
- Nem szeretem Dylant és nem is fogom.
- Valami csak történt köztetek. - De csak egy újabb sejtelemes vigyort kap. - Na, meséld el! Olyan kíváncsi vagyok.
- Nem olyan érdekes, de ha akarod! Amikor náluk aludtam, ő volt végig mellettem. Tudod, elég rosszul éreztem magam. - És elmeséli, hogy mi volt Dylan és a barátnője között, a vitát, a békülést, meg a saját veszekedését Dylannel. - De mielőtt tegnap kiszálltam a kocsijából, azt mondta, hogy bármikor beszélhetek vele bármiről.
- Ó-ó! Akkor reggel feltétlenül menj el hozzá a suli előtt és öntsd ki neki a szívedet! Mondd el, hogy van ez a Justin gyerek, de csak egy szavába kerül, és te rohansz hozzá, mert nem tudsz nélküle élni!
Isabella elvörösödik. - Te megőrültél!- Fejbe vágja az egyik párnával. - Micsoda hülyeségeket beszélsz!- Újból rávág.
Ezt Valerie már gyorsan visszaadja egy másik párnával - Látom, hogy tetszik neked, ne is tagadd!
Az ágyon ugrálva folytatják a csatázást. De mikor Emily benyit, gyorsan abbahagyják. Mind a hárman meglepődve néznek egymásra. Isabella érzi a nővére és Valerie között a feszültséget. Szeretne megszólalni, hogy megtörje a kínos csendet, de semmi nem jut eszébe. Szerencsére Emily megszólal. - Anya már vagy tíz perce kiabál, hogy kész a vacsora.
- Nem hallottuk. - Isabella ledobja a párnát, és Valeritől is elveszi. - De jövünk.
Emily visszacsukja az ajtót. A falnak dőlve csillapítja magát. Legszívesebben beszólt volna Valerinek, de a húgára és a szüleire való tekintettel nem tette. Maga sem érti, hogy miért tudja ez a lány a puszta jelenlétével is így felidegesíteni, mikor ő valójában egy nagyon nyugodt természet.
A vacsora Emily számára a megjátszott udvariasságról szól. A szülei bájcsevelyt folytatnak Valerivel, amit Isabella néha kiegészít, ő pedig csendben hallgat, s közben tudja, hogy Valerie minden szava hazugság. Még hogy az anyja üzleti úton van? És hogy a nagy lakásban egyedül kellemetlenül érezné magát? Hogy tud így a felnőttek szemébe hazudni szemrebbenés nélkül? Mielőtt kitörne, úgy dönt, jobb, ha elmegy. - Köszönöm a vacsorát. Elmosogatok és...- Elkezdi összeszedni a tányérokat. - elmegyek Ericékhez.
Az anyja meglepődik. - Nem is mondtad, hogy elmész.
- Az előbb beszéltünk telefonon. Moziba megyünk Brookékkal, de tizenegyre itthon vagyok.
Valerie segít a tányérok szedésében. - És mit néztek meg?
Legszívesebben az idősebb Cooper lány azt válaszolná, hogy mi közöd hozzá, de nem teszi. Mosolyogva közli a film címét, mire Valerie mellékesen megjegyzi, hogy azt majd egyszer ő is megnézné.
Erre Mrs. Coopernek jó ötlete támad, amit örömmel közöl is. - Mi lenne, Emily, ha elvinnéd magaddal őket?- Feláll és elveszi a lányoktól a tányérokat. - Én elmosogatok, ti menjetek csak, de időben érjetek haza!
Emily alig akar hinni a fülének. Legszívesebben visszapörgetné az időt, és nem említené, hogy hová megy. Vele szemben a másik két lány kitörő lelkesedéssel fogadja a hírt. Erre Emily próbál szabadulni. - Jó lenne, csak...akkor kell még jegyet rendelni.
- Ez igaz. - Kontrázik Isabella. - Lehet, hogy ez már problémás.
Mindenki döbbenten fordul felé. - De kicsim, nem akarsz moziba menni?- Az anyja teljesen elképed ezen.
Isabella barátnőjére néz, és látva annak lelkesedését, elneveti magát. - Dehogynem! A jegyeket majd elintézzük!
Emily utolsó reménye, húga első mondata, most szertefoszlott. Bele kell nyugodnia, mennek a húgáék is. De vajon a többiek mit fognak szólni?- Akkor meg induljunk, nehogy elkéssünk!
Az apja még Emily után kiált, hogy óvatosan vezessen. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
