Brooke az ágyában olvas. A fiúra vár. S bár a könyv elég izgalmas, egy betűt sem haladt előre. Mindig ugyanazokat a mondatokat olvassa újra és újra. Végül úgy dönt, alszik. A srác meg majd megy, ha akar. Persze, ha egyáltalán akar még az éjjel aludni.
De épp hogy leoltja a kislámpát, és az oldalára fordul, megjelenik a srác. Azt hiszi, hogy a lány már alszik, így halkan mászik be az ágyba, villanyoltás nélkül. Mikor kényelmesen elhelyezkedik, megszólal Brooke. - Na, megnyugodott a karjaidban a kis Isa?
- Azt hittem alszol.
- Hát még nem. Szóval sikerült álomba ringatni?
Dylan a lány felé fordul és felkönyököl. - Kémkedtél?
- Nem, csak láttam Emilyt és Ericet bemenni a öcséd szobájába. Így kizárásos alapon te maradtál Isával.
- Rosszul volt. Szüksége volt valakire.
- Hát ezt megértem. Remélem, felhívtad a figyelmét, hogy ilyen az, amikor az ember rosszul van a drogtól, és úgy csinálja legközelebb is, hogy nem biztos, hogy te ott leszel mellette, és esetleg nem tudja kisírni magát a válladon!
- Azt hittem Emily a barátnőd.
- Igen, Emily a legjobb barátnőm.
- Hát az előbb nem úgy beszéltél. Sőt, ha jobban belegondolok, esetleg nem neked kellett volna ott lenned Isa mellett helyettem?
- Tudod, mi a véleményem a drogosokról és az alkoholistákról. És nem a levegőbe beszélek, hisz az anyámat ez a kettő ölte meg.
- Akkor el kellene gondolkodnod, hogy tényleg ezt a hivatást választod-e!
- Attól, mert pszichológus leszek, nem pont drogosokat és piásokat kell kezelnem. És Isa nem a betegem.
- Nem, csak az állítólagos legjobb barátnődnek a húga. - Ezzel lezártnak tekintve a beszélgetést az oldalára fordul.
Brooke elképedve bámulja szerelmét. Eddig talán kétszer, ha összevesztek, mióta együtt vannak. De még egyszer sem aludt el úgy a srác, hogy nem békültek volna ki. A lány sértődöttségében kipattan az ágyból és szomorúan a nappaliból nyíló tetőteraszra megy.
Isabella látja, hogy ég kint a villany és mivel úgy se tud aludni, kimegy a lányhoz. - Zavarok?
- Nem. - Kitolja az egyik széket elé.
- Valami baj van?- Leül.
- Valami történt velünk. - És szép lassan, anélkül, hogy észrevenné, kiönti a lelkét a lánynak. Elmondja, hogy nagyon kevés idejük van egymásra Dylannel, s már nem olyan a kapcsolatuk, mint régen. Alig vannak kettesben, nem járnak sehová, se moziba, se szórakozni, se színházba, és lassan már egy hónapja, hogy nem feküdtek le. - Ez már nem mehet így sokáig. - Aztán észbe kap. - Jaj, ne haragudj! Pont neked panaszkodom, akinek nálam is rosszabb napja volt.
- Nem baj. Tulajdonképpen még örülök is neki. Úgy se tudnék aludni, csak feküdnék az ágyon. És talán így jobban megismerjük egymást.
- Igen, talán a korunk miatt nem jöttünk túl jól ki egymással.
- Valószínűleg azért nem jövünk ki jól a nővéremmel se. Tudom, hogy számíthatok Emilyre, ha valami bajom van, de ő mindent olyan másnak lát, másnak él meg, mint én. Lehetne kicsit lazább is.
- Nem valószínű, hogy huszonöt évesen fog megváltozni.
- De te sem. - Jelenik meg az emlegetett. Leül a húga mellé. - Nem tudtam aludni. Féltem, hogy még mindig nem vagy jól.
- Feleslegesen. Biztos az ital volt, már mondtam. Anyáéknak mit mondtál?
- Azt, hogy itt alszunk Dylanéknél, mert sokáig beszélgettünk és innen mész suliba. De reggel majd beszélek a tanároddal és elmondom, hogy beteg vagy, csak otthon ne szóld el magad! És ebből nem csinálunk rendszert!
- Angyal vagy!- Öleli át nevetve nővérét.
A lányok sokáig beszélgetnek. Aztán amikor aludni kellene menni, Brooke nagyon lassan sétál a háló felé. Eszébe jut a vita. Talán már nem szereti őt Dylan, hisz akkor nem aludt volna el csak úgy, mintha semmi nem történt volna. De a szobába érve látja, hogy ég a villany és a fiú olvas.
Brooke az ágyhoz lépked és leül a sráccal szembe. - Sajnálom, igazad volt. De meg kell értened, hogy az anyám miatt más szemszögből nézem a dolgokat!- De magában tudja, hogy a srácnak amúgy is sokkal könnyebben megy az egész. Valahogy mindig mindenkivel megtalálja a közös hangot. Mindig tudja, hogy az adott helyzetben mit mondjon, vagy mit tegyen, mi az, ami megnyitja az embereket, és mit várnak tőle. - Még mindig haragszol?
Dylan leteszi a könyvet, magához húzza a lányt és megcsókolja. - Hogy haragszom-e? Nem. Semmi okom haragudni. - Hátradől az ágy támlájának, és magához húzza újra a lányt, aki a mellkasának dől. - Nézd, tényleg alig vagyunk együtt. Én dolgozom, te tanulsz a vizsgáidra, és ha épp lenne kettőnkre időnk, valami mindig közbejön. Ez kihat a kapcsolatunkra, és nem mehet így tovább, mert az előbb utóbb a végét jelentené. Valamit tennünk kell. Mondjuk, kezdhetnénk azzal, hogy nem vitatkozunk másik miatt. Mit szólsz?
Brooke az egészet félve hallgatta. A srác hangja alapján akár szakítás is lehetett volna a vége. Egy nagyot nyelve válaszol. - Rendben.
A srác a késő válaszból leszűri a lány gondolatait. A villanykapcsoló után nyúl. - A folytatás pedig lehetne...- Leoltja a villanyt, lejjebb csúszik, és a lány fölé gördül. -mondjuk ez. -Megcsókolja. - És ez...-A lány ruhája alá nyúlva a melleit simogatja, miközben a nyakát harapdálja. - és még ez is. - Lejebb csúszva felhúzza a hálóinget és a nyelvét végighúzza a hasán, lassan felfelé egész a melléig. Épp mikor Brooke fél extázisban várja a folytatást, egy nagy puffanást hallanak a nappaliból és Dylan megáll.
A lány egy pillanat alatt magához tér, megigazítja a ruháját és bebújik a takaró alá. - Menj!
- Brooke....!
- Menj!
Mielőtt Brooke hisztizni kezdene, a srác fölé hajol, és lefogja az alatta rúgkapáló lányt. - Brooke!
- Menj már!
- De nem akarok!-A lány erre lehiggad. - Itt maradok, de nem a hisztid miatt, hanem mert itt akarok lenni veled és befejezni, amit elkezdtünk.
Brooke a barátjára mered. Alig akarja elhinni, hogy tényleg Dylan mondta ezeket. Ezek szerint még kívánja őt és komolyan gondolta, hogy tenni akar valamit a kapcsolatukért. Mosolyogva húzza magára a srácot.
Másnap reggel Dylan és Brooke az étkezőben reggelizik. Halkan beszélgetnek, nem akarják felébreszteni a nappaliban szunyókáló Isabellát. Ám sajnos egy kuncogásukra a lány felkel az ágyból, és morcosan a vendégfürdőbe megy.
- Hű, kissé ballábbal kelt fel. - Brooke megcsókolja a barátját. - Mennem kell, mert elkések a suliból. Együtt ebédelünk?
- Megpróbálok elszabadulni a rendelőből és érted megyek délre. - Még gyorsan magához húzza a lányt és megcsókolja, mielőtt az elmenne.
Isabella ugyanolyan ingerülten tölt magának tejet és müzlit, miután kimegy a fürdőből, ahogy felkelt. Dylan a lányt bámulja. Úgy tűnt az éjjel, hogy lecsillapodott. - Valami baj van?- Isabella figyelemre sem méltatja a srácot. Egy szó nélkül reggelizik. Mindössze annyi változás történik, hogy maga elé kapja az egyik újságot. - Ezek szerint csak ballábbal keltél fel. - Áll fel az asztaltól a srác.
- Bizonyára, dr. Doherty.
A lány megjegyzésére a konyhából visszamegy az étkezőbe. - Csak provokálni akarsz, vagy el is mondod, mi a bajod?
- Áh, semmi! Ugyan mi bajom lehetne?- Dühösen lapozgatja az újságot.
- Na jó, erre nekem nincs időm!- Az ajtó felé megy.
Isabella megvárja, míg a srác már félig kint van, és akkor utána megy. - Egy szemét, hazug alak vagy!
Dylan teljesen ledöbben. - Tessék? Úgy emlékszem az éjjel...
- Ne is emlegesd az éjjelt! Már megbántam, hogy pont veled beszéltem meg a dolgaimat. Te vagy az utolsó, akinek valaha is beszélnék a problémáimról!
Dylan a kiabálásra visszamegy a lakásba és becsukja az ajtót. Nem akarja, hogy korán reggel ezt hallgassák a szomszédok, elég, ha azt hallják, ami a falon úgyis átmegy. - Te mi a fenéről beszélsz? Elárulnád, úgy mégis?
- Na mégis miről? Az egészet elmesélted Brooknak? Jól kitárgyaltatok?-A srác nem érti a dolgot. - Oh, látom, nem akarod érteni! Várjunk csak!- Gondolkodik, majd mutatóujját feltartva folytatja. – Remélem, felhívtad rá a figyelmét, ilyen, amikor az ember drogozik...Tudod, mi a véleményem a drogosokról...- És szó szerint idézi Brookot.
A beállt csendet Dylan szakítja félbe. - Hallgatóztál?
- Csak egy fájdalomcsillapítót szerettem volna kérni, de jobbnak láttam, ha nem zavarok. Túlságosan lefoglalt titeket a kibeszélésem.
- Nem kibeszéltünk, csak...
- Ne akard tagadni! Hallottam! Szépen elmeséltél Brooknak mindent.
- Nagyon tévedsz. Brooke van annyira értelmes nő, hogy nem kellett mondanom semmit. Nem egyszer látta milyen, ha valaki drogot szed.
- Jó, tegyük fel, nem te mondtad el. A lényegen ez mit sem változtat. Kibeszéltetek. Szépen megvitattátok, milyen kis hülye, drogos vagyok!
- Te nem vagy teljesen jól!- Ott akarja hagyni.
- Persze, lelépni könnyű, de szembenézni a dolgokkal...!
Dylan újból a folyosóról fordul vissza. - Ha már ilyen jól hallottál mindent, az nem tűnt fel, hogy melletted álltam?
- Kezdhetnénk azzal, hogy nem vitatkozunk mások miatt. - Most a srácot idézi. - Ez már szándékos hallgatózás volt. És ez volt a legfájóbb. Az, hogy Brooke nem kedvel, egy dolog. De te végig velem voltál a fürdőben...- Egyre jobban kiabál. - és én megbíztam benned. De neked ez semmit nem jelentett! Átléptél rajta egy pillanat alatt! Becsaptál, azt mondtad, bízhatok benned! Azt mondod, kiálltál mellettem? Mégis mikor? Amikor azt mondtad, nem éri meg más miatt vitatkozni, amivel elismerted, hogy igaza van, és legközelebb nem leszel ott, hogy kisírhassam magam a válladon? Ekkor álltál ki mellettem?
Dylan épp reagálna, de Emily siet ki a szobából Ericcel a nyomában. - Hé, mi ez a kiabálás? Mi ütött beléd, Isa? Így köszönöd meg, amit érted tettek?
Isabella csak még dühösebb lesz. Mivel már utcai ruha van rajta, úgy dönt, jobb, ha lelép. Dylanhez megy. - Kösz szépen!- Felkapja a kistáskáját és elrohan.
Emily az ajtóig megy. - Isa, most hová mész?- Menne tovább, de még hálóingben van.
- Jobb, ha hagyod!- Fordul utána Dylan.
- Ezt nem értem. Ti tényleg nem tudtok úgy találkozni, hogy abból ne legyen veszekedés?
- Úgy látszik, nem. - Elindul a munkahelyére. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
