A tanítás után a lányok egyenesen Knightékhoz mennek. Patrisha még nem is látott ennyire ízlésesen berendezett lakást. Jó, persze az övéké is igazán mutatós, de Knightéknál van valami varázsa a bútorzatnak, a képeknek, a szőnyegeknek. Mintha az ember visszamenne az időben. Óriási, puha, rojtos, perzsaszőnyegek, antik berendezés.

         Mikor Naomi hellyel kínálja, félve ül bele a nappaliban a hintaszékbe, de feltétlen ki szeretné próbálni.

- Nyugodtan dőlj hátra! – Nevet rajta Naomi. – Nem harap,az a hintaszék.

- Tudom, csak... nálatok minden egy vagyon. Nekünk csak modern bútoraink vannak. Tudod, az anyám odavan a mai diseignért.

- Az enyém meg a régiségekért. – Ad a lánynak egy pohár narancslét, majd önt magának is és leül az egyik antik fotelba. Majdnem teljesen belesüppedve lógatja a lábát. – De szépek, nem?

- Igen. És olyan jó csend van. Nálunk a bejárónő állandóan zörög, csörög valamivel.

- Nálunk épp kimenője van. Én nem szeretem. Szerintem több koszt csinál, mint takarít, de anyám ragaszkodik hozzá. Mert ő jár a szomszédhoz is.

- És ki a szomszéd?

- Valami divattervező. Én meg amúgy sem értem, minek bejárónő. Mi is ki tudunk takarítani.

- Én is így gondolom. De szerintem Barbieka máshogy látja a dolgot. Még azt se tudja, hogy kell megfogni egy porszívót.

         Ezen jót nevetnek, és hosszan tárgyalják ki a suli diákjait, aztán mind a kettőjüknek arcára fagy a mosoly, mikor kattan a zár és belép rajta Brendan az épp emlegetett szőkével. Naomi annyira nincs meglepve, csak nem örül a látogatónak, viszont Patrisha nem érti a helyzetet.

- Sziasztok! – Huppan le húga mellé a srác. – Min mulattok ilyen jól?

Patrisha a srácot bámulja. – Nem érdekes. – A fiú is őt nézi, s ő hirtelen megrázza a fejét, majd Naomira néz inkább.

- Oh, tényleg! El is felejtettem mondani, hogy Brendan a bátyjám.

- Úgy mellékesen, igaz?

         Monica leül a srác ölébe, hogy végre észrevegyék, ő is ott van. – Szóval, hogy is mondtad, Patrishának hívnak?

- Remek a memóriád, szivi! – Villantja meg mosolyát, de az inkább a Knight-srácnak szól, semmint a lánynak.

- Tudod... lehet, hogy rosszul ítéltelek meg.

Patrisha alig akar hinni a fülének. Naomi persze számított erre, tudta, hogy miután Monica orra alá dörzsölte az infót, hogy Patrisha Mr. Farell lánya, a lány rögtön megpróbál visszakozni, s bevágódni apja főnőnek lánynál.

         Lentről dudálás hallatszik. Brendan feláll. – Megjöttek. Mennünk kellene. – Néz Monicára.

A szőke lány Patrihára mosolyog. – Nem jöttök?

- Hogy? – Ez a csaj tényleg őt is hívja. Naomira néz választ várva

Ő megrántja a vállát. – Ha van kedved.

- Jó lenne, ha eldöntenétek, lányok! – Néz rájuk türelmetlenül Brendan, mikor újra felhangzik a duda.

- Jól van, menjünk! – Pattan fel elsőként Naomi.

         Patrisha odavan a gyönyörtől, mikor meglátja a fiatalok törzshelyét. Szédítő berendezés, és van minden, billiárd, darts, bowling... Szól a zene, ráadásul RnB, amiért él-hal, jobbnál jobb piák a bárnál. Még se olyan rossz fejek ezek, néz végig a fiúkon, lányokon, akikkel eddig kapcsolata ellenségesen alakult.

         Naomi lehuppan a bowlingnál egy fotelbe, s rendel magának inni, majd unottan bámulja a nevetgélő többieket. Patrisha mellé ül. – Hé, mi a baj?

- Semmi. Örülök, hogy jól érzed magad. Mintha kicsit felengedtél volna.

- Mesélj nekem Monicáról!

- Mire vagy kíváncsi?

- Hogy milyen. Furának találom. Eddig utált, most meg hirtelen barátkozni próbál velem.

- Ő már csak ilyen. – Húzza félre a száját. Nem akarja elmondani, hogy az egész Patrisha apja miatt van, hogy Monica mindig azt tünteti ki a figyelmével, aki kedvező befolyással bír számára. Na de azért figyelmeztetni kell a lányt. Hisz ő kicsit többet tud a társaságról. Veszélyesek. – Nézd, Trisha! Nem baj, ha nem vagy az ellensége, mert könnyebb úgy az életed, de vigyázz vele, illetve a haverjaival!

- Titokzatos vagy! Nem mondod el, miről van szó?

- Semmi konkrét. Csak ne hagyd, hogy átformáljanak! Légy önmagad!

         A beszélgetést a többiek felbukkanása miatt abbahagyják. A srácok és a lányok lehuppannak melléjük. Felhúzzák a bowlingos cipőket, s elkezdődik a játék. Az idő gyorsan telik, s remekül szórakoznak, bár Patrisha inkább csak figyeli őket. Aztán Monica elfáradva leül mellé. Így az egyik csoportban kevesebben lesznek. Brendan leguggol Patrisha elé. – Jössz?

- Hogy?

- Gyere játszani!

- Menj csak! – Mosolyog rá Monica. – Egy kicsit had ücsörögjek itt!

Patrisha örömmel áll fel, Brendanra mosolyogva. – Nem tudok valami jól.

- Dehogynem. – A lány mögé megy, megfogja a kezét, amelyikben a golyó van, s testével egészen hozzá simul, s a füléhez hajolva magyaráz neki.

         A szőke lány Patrisha italához hajolva elővesz a táskájából egy kis zacskót.

- Ne, Monica! – Ül le mellé Naomi.

- Mit ne? Ugyan! Te talán...

- Nem az a fajta, aki már próbálta. És ha baja lesz?

- Mi baja lenne? Felenged kicsit?

- Ne most, kérlek! Meg kellene beszélni vele előbb!

         Brendan veszi el az asztalról a saját poharát, mire a szőke gyorsan eldugja a zacskót. – Na, milyen a csaj?

- Született tehetség. – Kacsint rá a srác.

- Azért nehogy lecserélj! – Csókolja meg a fiút, aki elfordulva megtörli a száját.

         Patrisha már korábban haza akar indulni, de mindig ráveszik, hogy még egy kicsit, még egy kicsit, s végül 11 körül indulnak el. Brendan és Naomi viszi haza a lányt. A srác kiszáll a kocsiból, s az ajtóig kíséri a lányt. – Na, hogy érezted magad?

- Azt hiszem, jól.

- Azt hiszed?

- Nem. Jól. Jól éreztem magam.

- Szóval ki lehet bírni Washingtont Portland után?

- Hát... talán igen. – Nevet a srácra. – Tudod... – Vált komolyra. – más a kettő. Hiányoznak az otthoniak. A mamám, a barátnőim...

- A barátod. – Fejezi be a lány helyett.

- Igen. – Bólint Patrisha. – Bár lehet, hogy nem fog várni rám egy évig. Túl hosszú lenne.

- Érted még két évet várni sem lenne hosszú.

A lány szívből felkacag. – Jó fej vagy, hogy ezt mondod! Kösz! De sajnos nem hinném. Tudod Portlandben is van elég sok Monica féle lány, akik ráugranak a szabad, jó pasikra. – Halkan fejezi be, mert ez túl egyértelmű célzás lett.

- Aha. Ha lenne köztem és Monica között valami, még azt gondolnám, rám céloztál.

- Szóval nincs?

- Ő azt hiszi, hogy van. – Ad a srác egy puszit a lány arcára. – Jó éjt! –A kocsihoz megy, beszáll és elhajtanak.

         Patrisha halkan oson be a sötétben, de hirtelen felkapcsolódik a villany, és a kanapén ülő anyjával találja szembe magát.

- Szia, anya!

- Hol voltál?

- Én csak pár osztálytárssal voltam.

- Rendben. Ez volt az első és utolsó eset, megértetted? Ebből nem csinálunk rendszert! Tudni akarom, hogy merre vagy, és mikorra várhatlak! Már hívni akartam a rendőrséget.

- Sajnálom! Elszaladt az idő.

- Na nyomás aludni! – Látszik a nőn, hogy annak ellenére, mennyire dühös, meg is könnyebbült.

         Patrisha elindul a szobába, de még visszanéz. – És... holnap... lesz egy buli. Elmehetek?

- Nem tudom.

- Ne már! Eddig azzal nyaggattál, hogy találjak barátokat. Sikerült. Had legyek velük!

- Megbeszéljük.

- Mikor? – Most már ő dühös. Portlandben soha nem zavarta az anyját, hogy merre, kivel van épp.

Az anyja mintha olvasna a gondolataiban. – Kicsim, Portland más volt. Ha nem mondtad, is tudtam, mikor, merre keresselek. Ismertem minden barátodat.

- Bízz bennem! Ugyanaz vagyok. És a barátaim is ugyanolyanok, oké?

- Reggel megbeszéljük. Menj aludni! Jó éjt!

         Patrisha csalódottan megy aludni. Ha nem mehet velük buliba, hogy fog beilleszkedni? Az fog elterjedni róla, hogy a szülei szabják meg mikor, mit tehet, hova mehet. És még nem is zavarná, de Brendan. Teljesen leégne előtte. Nem hagyhatja. Elmegy, még ha el is kell szöknie.