A VERT SEREG MENETE

    Kis oszlopunk élén és végén egy-egy szovjet tehergépkocsi haladt, géppisztolyos lövészekkel. Szorosan felzárkózva, lépésben nyomultak előre járműveink egykori lakótömbök, igazgatási épületek, iskolák, kórházak, színházak és gyárak behavazott, itt-ott még füstölgő romjai között.

   A jeges úton mindenfelé töméntelen mennyiségű, elpusztult vagy még teljesen ép német hadianyag hevert. Közte vöröskatonák kíséretében a 6. hadsereg maradványainak kis csoportjai vonszolták magukat a hadifogságba.

  Az erejük végét járó, elcsigázott emberek egymásba kapaszkodtak. Sokszor két kiéhezett katona közrefogva hurcolt egy sebesültet. A pusztulásra szánt, gyalázatosan becsapott katonáktól bízvást nem egy átok szállt a 6. hadsereg főparancsnokára és kíséretére, amikor a mellettük elhaladó kocsikban felismertek bennünket. Paulusban a katlan-csata szörnyű utolsó heteiben nyilván már derengett, milyen hallatlan egyéni felelősséget vállalt maga is, amikor fenntartás nélkül engedelmeskedett Hitlernek és az OKH-nak. Ám ez csak még jobban bénította akaratát, jóval agilisabb törzsfőnökének, Schmidtnek viszont lehetővé tette, hogy az utolsó erőket is értelmetlenül a vágóhídra hajtsa. Csakhogy most már hiábavaló volt minden latolgatás. 

   A Sztálingrádból a tőle délre lévő Beketovkába vezető út , 1943. január 31.

   Iszonyú kép tárult itt elénk, járműveink ablakán át - nem lett volna szabad hagynunk, hogy idáig fajuljon a dolog. Ha 1943. január 8-án elfogadjuk a Vörös Hadsereg által felajánlott kapitulációt, az emberek tízezreit kímélhettük volna meg három és fél heti koplalástól és fagyoskodástól, és hasonlíthatatlanul jobb egészségi állapotban kezdhették volna meg a hadifogságot. A kiütéses tífusz sem harapózott volna el ennyire. Éreztem, hogy súlyos bűntettbe keveredtünk bele. Amikor az autók elhagyták a város belsejét és déli irányban nyílt mezőkre értünk, úgy éreztem, hogy végre megszabadulok egy szörnyű lidércnyomástól. Itt már gyorsabban haladhattunk. Hamarosan feltűnt balról a Volga. Rövid időre megálltunk néhány újnak látszó ház előtt, amely minden bizonnyal valamely magasabb parancsnokság szállásául szolgált, majd a folyóval párhuzamosan folytattuk utunkat. Két órával később Beketovkába értünk.

    Paulus vezértábornagyot és kíséretét a 64. hadsereg harcálláspontjára vitték. Sumilov tábornok rá akarta venni Paulust, adjon utasítást a katlan északi részében harcolóknak, tegyék le a fegyvert. Paulus még mindig engedelmes katona volt. Akárcsak kíséretének tagjai azt várta, mikor állítják kivégzőosztag elé, vagy lövik tarkón, a német propaganda híresztelése szerint. Elutasította Sumilov kérését. Közölte, nem áll módjában ilyen parancsot adni - a szétszakított katlanrészek a Führer alárendeltségébe tartoznak.

  Schmidt altábornagy a 6. hadsereg törzsfőnöke.

  Paulust és Schmidtet még aznap a Doni Front törzsének harcálláspontjára vitték. Rokosszovszkij tábornok és Voronov tábornok ugyanazt kérte a vezértábornagytól, amit Sumilov kért: vessen véget az értelmetlen vérontásnak, adjon utasítást valamennyi német egység kapitulációjára.

    A vezértábornagy nem változtatott álláspontján, csupán kiegészítette érvelését: hadifogolyként nem adhat parancsot volt katonáinak. Ezzel szemben arra kérte Rokosszovszkijt, gondoskodjék az életben maradt német katonákról és tisztekről. Kár, hogy a kérelem nem korábban, január 8-án, a kapitulációs felszóllítás idején jutott Paulus eszébe. Akkor sokkal inkább lett volna értelme, és akkor is lett volna értelme, ha a vezértábornagy legalább ekkor, fogságba esése napján utasítja katonáit a harc beszüntetésére. A szerelvények, amelyek lőszert szállították a Doni Front csapatai számára, előbb hozhattak volna kenyeret, élelmet a fogságba esett németeknek. Még mindig lőszert kellett hozniuk.

     Rokosszovszkij marsall, Voronov marsall, Sumilov vezérőrnagy és Paulus vezértábornagy a Doni Front főhadiszállásán.

    Rokosszovszkijnak volt lélekjelenléte, nem gurult dühbe, nem is tett szemrehányást. - Kilencvenezer szájnak élelmet előteremteni máról holnapra lehetetlen, de ami emberileg megtehető, megtesszük. A Doni Front parancsnoka elbocsátotta Paulust és Schmidtet. Maga is távozott harcálláspontjáról.

    Batov tábornok hadseregének harcálláspontjára ment, ahonnan csapatainak a tűzcsapást kellett mérniük a katlan északi csoportosítására. A frontparancsnok ellenőrizte az előkészületeket, megszemlélte a tüzérség ütegállásait, a sorozatvető osztályok kilövőállásait. Batov hadseregének tüzércsoportját megerősítették több egységgel, amelyek előző nap még a katlan déli része ellen harcoltak, valamint a 16. légihadsereg bombázó kötelékeivel. Reggel tűzfergeteg csapott a német védőállásokra. A védelem peremvonalát szétszaggatták - valóban szétrobbantották - a katyusák lövedékei. A hadsereg nehéz ágyúi a német ütegeket lőtték. A bombázógépek már a tüzérségi előkészítés idején megkezdték a német lövegek állásainak szétverését. A tüzérségi előkészítés hosszú ideig tartott. Amikor a tüzérek áthelyezték tüzüket a védelem mélységére, a peremvonal füstölgő állásai felett itt is, ott is fehér zászlók bukkantak tel...

    A katlan északi részének parancsnoka, Strecker tábornok nem akarta letenni a fegyvert, katonáinak viszont már elegük volt. A tűzhenger Strecker tábornokot nem ingatta meg kitartási szándékában. Katonáit igen. Február másodikán az újabb tűzcsapások érvei alatt tömegesen adtak meg magukat. Strecker vezérezredes két hadosztályparancsnoka, Lattnann vezérőrnagy és von Lenski vezérőrnagy, mindjárt reggel fellázadt - mindketten önhatalmúlag adtak utasítást egységeiknek a harc beszüntetésére.

    "Sztálingrád Erőd" visszavételének utolsó fázisai.

Február 2-án délután két órakor Rokosszovszkij tábornok táviratban jelentette a Vörös Hadsereg Legfelsőbb Főparancsnokának, hogy a Doni Front csapatai teljesítették utasítását, megsemmisítették a Sztálingrád körzetében körülzárt hadseregcsoportosítást.

    A harcok folyamán a német csapatok és szövetségeseik összesen másfél millió katonát vesztettek a Don és a Volga között, Sztálingrádban, Sztálingrád környékén. És magában Sztálingrádban kilencvenezernél több katona meg huszonnégy tábornok túlélte az ostromot. Kilencvenezernél több német katona és huszonnégy német tábornok - más minőségben, mint néhány hónappal korábban elképzel te - indult el a Vörös Hadsereg mögöttes területein a szovjet hátország távoli mélységei, újabb hosszú gyötrelmes éveik helyszínei felé:

    a hadifogoly táborokba. Százukból csak öten fogják túlélni... 

Vissza...  Tovább...