Érezte, hogy egyre melegebb van. Mindenki őt nézte és csodálkoztak a dolgon. Kétségbe vonták az egész históriát, amit előadott egy héttel ezelőtt. Mindenféle gondolat forgott benne. Hírtelen elerőtlenedett, az épp kezében lévő kosárlabdát elejtette, ő pedig elengedve magát összeesett. Viszont a mellette álló Daniel megfogta. Körbevették és ébresztgették. Fel is ébredt 10 perc után. Mikor látta, kik vannak körülötte sírni kezdett.

-         Sally, ha igaz, hogy árva vagy, akkor biztos van apukád vagy anyukád. Ha csak a legrosszabbat számításba nem vesszük. A történet, amit elmondtál nekünk, hihető volt, de úgy látszik alaptalan. Keresd tovább a szüleidet. Sok szerencsét. De ha valami van, ránk számíthatsz. Nem kell eltávolodnunk, ahhoz kicsit sok időt töltöttél velünk. – mondta a mellette lévő egyik személy, aki Bill volt.

-         Ezt végigcsinálni még egyszer? Szerinted mennyire vagyok kitartó? – törölgette a könnyeit.

-         Ha idáig eljutottál, akkor a végsőkig.

-         Köszönöm, hogy bízol benne, de én már nem… - mondta savanyú képpel, majd felállt. Ekkor a távolban Georg felszólalt, hangosan.

-         Emberek! Ez itt nem is a ti adataitok. – futotta végig a levelet újra és utalt Billre és Sallyre.

-         Micsoda? – álltak fel mind a ketten és mondták egyszerre. (Lizzy és Bill)

-         Úgy ahogy mondom, itt csak a cím és a nevek egyeznek.

-         Akkor ez nem is a miénk? – Bill.

-         Nem. Bemegyek a kórházba és megkérdezem, hogy mi ez.

-         Oké és köszi.

Ez után a mondat után Georg már pattant is és elment. Sallynek már nem sok kedve volt kosarazni, ezért beült a nappaliba tv-t nézni. Kínálták étellel, de nem volt éhes. Így is görcsbe volt a hasa. A torkában dobogott a szíve, hogy mi lesz, ha a kijavított papír is negatív eredményt mutat? Mikor Georg visszaért, Lizzy hallani sem akarta, hogy végül mi az eredeti eredmény. A fotel karfájának támaszkodva hallgatózott. A felnőttek a konyhában körbe ülve az asztalt figyelték az álló Georgot. Lizzy nem hallotta jól, miket beszélgetnek, majd később csak annyit, hogy valaki sír. A lány itt már tudta, hogy itt semmi keresnivalója.

-         Te meg hová mész? – jött a kérdéssel Jake.

-         Haza. Hallottam, hogy nem sokat változtatott a tényen Georg, azzal, hogy elment az eredeti eredményért.

-         Azt te honnan tudod?

-         Hallottam, hallgatóztam.

-         Nem szép tőled, és ha félreértetted?

-         Biztos, hogy nem. Bocs, de most inkább megyek. – mondta, ekkor kikiabáltak neki a konyhából.

-         Sally! – hallatszódott bentről.

-         Menj. – mondta neki Jake és elment.

Sally amint belépett a konyhába, Bill megölelte és el nem engedte. Lizzy érezte, hogy Bill sír. Először nem értette a dolgot, de aztán leesett neki is. Ránézett a Bill mögött álló Gustavra, aki csak bólogatott. Sally nagyon megörült, hogy végre megtalálta az apját. Annak is, hogy Jake megállította, és nem hagyta elmenni, akkor később tudta volna meg. Megértette apját is, aki most a vállán sírt. Hosszú évek alatt az a hit, hogy a lánya meghalt. Sallynél, pedig, hogy tökéletes életet biztosítottak a valóság elfedésére.

-         Nagyon sajnálom, hogy úgy beszéltem veled, mikor először idejöttél, csak tudod ez annyira hihetetlen, meg hosszú évek múltak el. – magyarázta Bill.

-         Megbocsátom. De ha már családtag vagyok… - kezdte a lány.

-         Eddig is az voltál, csak tudtunkon kívül. Nyugodtan folytasd. – javította ki Sallyt Gustav.

-         De ezt nem a konyhában kéne megbeszélni. Nem sokáig vagyok elengedve ma, ezért majd holnap beszélünk. Átjövök, úgy ahogy ma is. Szeretnélek megismerni titeket jobban, ha nem gond.

-         Miért lenne az? Mi is meg szeretnénk ismerni téged és reméljük, már elfogadsz vagy lassacskán mi is az elfogadott családod leszünk. – Georg.

-         Már azok vagytok, csak kicsit furcsa. Akkor majd holnap. – mondta a lány, majd elköszöntek és elment.

Út közben volt min tanakodnia. Teljesen le volt horgonyozva a felfogó képessége. Hírtelen átfutott a szeme előtt az egész élete, hogy szeretetben nevelték föl. Elhitették vele, hogy a föld gondokkal teli paradicsomában él. Megvolt mindene, amire egy átlagos lány vágyhatott. Bár egy kicsit unalmasnak, és egyhangúnak találta az életét. Mindig érezte, hogy valami vagy valaki hiányzik, amit nem tud pótolni. Párszor ezen össze is kapott a szüleivel, akik sosem fedték fel magukat, de talán már ők is elfelejtették a hosszú évek alatt, ahogy hozzájuk nőtt a csöpp árva, hogy mi a valóság és, hogy a fátylat, mikor libbenti meg a szél és száll áll felőlük elárulva ezzel a titkot, mely csak fájdalmat hoz. De ezen az akadályon sikeresen átjutott Sally és boldogan vette tudomásul, hogy nem kis család és rokoni társaság várja nap mint nap pár utcával arrébb és ugyanezek a személyek voltak azok, akik szintén nap mint nap, csak épp ez előtt várták a csodát vagy épp siratták a múltat, vigasztalták a másikat vagy épp segítettek neki. Ha nincs semmiféle rosszoldalú cselekvés, történés a családban, akkor hol mutatkozik meg a kitartás? Itt látszik és a szenvedés után a megkönnyebbülés, hogy mégis van miért élni, de újból egy fájdalom, hogy még hiányzik valaki, csak az a személy már bizonyítottan és csodával sem hozható vissza az élők sorába. Mi lesz most, hogy Sally megtudta az igazságot? Mi lesz most, hogy mindkét részhez húzza a szíve? Az egyiket megismerni szeretné, a másikat meg otthagyni nem. Ő maga sem tudja, hogy legyen. Ilyenkor nehéz a döntés. Ilyenkor nagy baj az, ha valaki ekkora döntés mellett áll. Ha úgy dönt, átköltözik apjához, akkor ezzel megbántja Weiséket, ha pedig ott marad Weiséknél, akkor járkálhat mindig át. Ekkor baj, ha nincs egyben a család. Hasonló eset, mint amikor valaki szülei elváltak. Szegény gyermek azt sem tudja, hogy hol áll a feje, ha mindkét szülőt szereti. Viszont dönteni kell. Vagy egyik vagy, másik. A kettő között nem lehet, vagy ha megpróbálja, nehéz lesz. Ezekkel a gondolatokkal töltötte meg az üres utcákat róva hazafele menet a lány.

Mikor hazaért nagy lelkesedéssel mesélte el a történteket. A nevelőszülőkön, csak halvány mosoly jelent meg. Örültek, hogy nevelt lányuk végre rátalált az igazi családjára, de féltek, hogy ezzel akár örökre elveszíthetik.

-         Nem tudom, még mit fogok tenni, ne keseredjetek el. Örülök, hogy megtaláltam őket. Holnap ismét megyek hozzájuk, nagyon érdekel a múltjuk, ha nem baj. – lelkesedett a lány.

-         Nem baj kicsim, menjél nyugodtan, hisz ők az igazi családod. – szomorodott el mosolyt erőltetve az arcára Hester.

-         Attól nem felejtelek el titeket, hiszen ti neveltetek, még ha nem is mondtátok el, hogy ki vagyok valójában, vagy hogy honnan. Nem számít mostmár és köszönök mindent. – mondta majd felrohant venni egy forró fürdőt.

Már nagyon várta a másnapot. Végre megismerheti jobban a valódi családját. Teljesen el volt telve, hogy sikerrel járt, miközben ezzel fájdalmat okozott két embernek. A nevelőszüleinek ez cseppet sem esett jól, hogy ennyire áradozik Sally a családjáról. Ők nevelték fel, ők voltak vele az ügyes-bajos napjaiban. Vigyáztak rá, óvták mindenfajta bajtól, sérelemtől. Nem akarták, hogy megismerje az élet sötét oldalát, melyhez egyre és egyre közelebb kerültek mindannyian, minél jobban szerettek volna távolodni tőle. Halk ismerkedés a hangokkal, a zenei hullámokkal, apró dallamok dúdolása és egy elképzelés az életről. Az első cél, mely még oly messze van. Majd mindez egyre hangosabb, a cél eltűnik a fel-felbukkanó sokszor házszintre alább szálló ködben, mely mikor szertefoszlik, vele együtt hagyja el a világot a gondolat. Ezt keresve, bolyongva a betonon, róva az élet útját, többen együtt egymás mellett, mégse találják meg sokan. Rengeteg ígéret, hazugság, egy-két csipetnyi gyűlölet és csalódás kevéske szeretettel vegyítve. És kész is az út, amelyre visszatekinthetsz. Nem szabad, hogy túl egyenes legyen, mert akkor visszaeshetsz, viszont ha görbe, sok láthatatlan, megfoghatatlan folttal van telis tele, talán az előtted felbukkanó hajó már a megoldást tartja a fedélzetén. Már csak egy a baj. Hogy jutunk fel oda? A víz sem a tisztaságáról híres. Sokan azzal mossák le magukról a bűnt, a víz ezzel táplálkozik, aztán magával ragadja a lemosott piszkot és egybegyűjti a tengeren. A tenger eztán úgy hullámzik a sok rossztól, hogy a hajó dől, de erős az árboca. Tartja a hajót, hogy felszállhass rá és megleld a célod az életben és a boldogságot. A hely a hajón korlátozva van. Csak az ügyesebbek kapnak jegyet, hogy szerezzenek helyet.

Sally a kádban merengve az élet dolgain, észre sem vette, hogy gondolatra sem méltatta nevelőszüleit. Legalább csak annyira, hogy mi lesz most ezután, de nem. Túl boldog volt ahhoz. Mikor kiszedte magát a kádból, magára tekerte a törülközőt és a tükörben nézegette magát. Visszaemlékezett az apjára és hasonlóságokat keresett magán. Talált is egyet-kettőt. A szem, az orr, teljesen ugyanaz. A hátán az anyajegy is megegyezik formailag és helyileg is. Mikor végleg kinézegette magát, boldogan dőlt le aludni. Álmában találta meg a gondolat, hogy vannak nevelőszülei is. El nem tudta képzelni, hogy feledkezhetett meg róluk.

Reggel kócos hajjal, sápadt fejjel és szemével nagyban hunyorítva kelt fel. A szoba ablakából vakítóan sütött be a nap. Akár csak egy átlagos hétköznapi reggelen, mikor később kell suliba menni. A fény átjárta a szobát, kivilágosítva azt és üzenve, hogy már ideje kibújni az ágyból. Kikászálódott az ágyból, majd ide-oda kilengve megközelítette a szekrényét, kivett belőle tapintásra kiválasztott cuccokat és felöltözött. Még így is elég jól választotta ki az összeállítást, hogy alig látta. Bevonult a fürdőszobába, hogy életre keltse magát. Copfba kötötte szőke melíros fekete haját. Készen így indult le megreggelizni aztán az eltervezett programját betartva a meg talált családjához akart menni. Ahogy lement a lépcsőn szemével fürkészte a házat, hátha meglátja benne a nevelőszüleit. Azok viszont nem voltak sehol. A ház üres és a kinti fény által megvilágított volt. Hangulatos hely, de hátborzongató, ha az ember kételyekkel és félelemmel egyedül van benne.

-         Anya, Apa! – szólt hangosan Sally, hátha jön válasz, de sajnos tévedett. A házban a hang minden falon megütközött, minden sarkon megfordult átjárva az egész lakást. Még a dísz szerepét betöltő cserepes virágok, növények levelei közt is átsuhant, meglebegtetve azt, majd nagy kört megtéve visszatértek Sallyhez, mondván a ház üres. Akármi zajosabb dolgot tett a lány, mind vízhangzott a nagy házban. El nem tudta képzelni, hol lehetnek nevelőszülei. Szó nélkül nem akar elmenni, mert akkor végkép megsértené őket. Végül mégis úgy döntött, hogy elmegy otthonról, hátha a nevelőszülei Billékhez mentek el megismerni őket.

Az utcára kilépve érdekes környezet fogadta. Az utca, az azt környező házak kertje, járdák, a közeli játszótér, a boltok mind-mind üresek voltak. Mintha egy város makettjében lett volna. Sally végigszaladt az utcán abban a reményben, hátha talál a sarkon túl, esetleg a másik utcában valakit, de nem. Még a légy sem zavarta meg a csendet. Egyedül a szél fedte fel magát, ahogyan a fák lombjaival hangot adott. Olyan érzése lett, mintha mindenkit megbántott volna, hogy miért, azt nem tudja. Ezután lépteket hallott a háta mögött. Mikor hátra nézett csak egyre erősödő fényt látott, majd…