Sally másnap ismét szemügyre vette a kezébe akadt lakcímet. Egy ideig töprengett rajta, hogy megkeresse e vagy sem. Egyedül nem tudta megkeresni ezért eldöntötte, hogy a kideríti milyen út, hogyan merre meddig vezet oda, aztán holnap elmegy. Átment Carolhoz, aki nem tudott neki segíteni, még a szülei sem. Nem valami jártasak. Ők inkább olyan otthonülősebbek, legalábbis a szülők ott. Barátnője ma nem mehetett Sallyvel, ezért a lány sem erőltette meg magát ezzel. Inkább hazament.

-         Szia anya. – mondta beérve a házba.

-         Szia kicsim. – köszönt vissza az anyja.

-         Úhö tudsz segíteni? – jutott eszébe.

-         Miben?

-         Hát tudod, hogy hol van ez a hely? – adta oda a lakcímet.

-         Persze! Felszállsz az itt megálló egyetlen buszra, tudod és mész vagy 3 megállót, aztán átszállsz a 4-re és azzal is mész 3 megállót. Aztán a buszmegállóval szembeni utcával ellentétesen befordulsz balra és az azt követő utcában lesz, és már csak a házszámot kell megkeresned. – magyarázta el.

-         Hú köszi, de ezt honnan tudod ilyen pontosan?

-         Az egyik ottani háznál dolgoztam kezdetben még tini koromban bébiszitterként egy kis zsebpénzért. Sokat jártam arra meg a barátokkal is, hogy megmaradt bennem az odavezető út és bárhonnan odatalálok.

-         Oké értem és nagyon köszi.

-         Nincs mit, de megtudhatom mire kellett a segítségem? Ki lakik ott?

-         Az apám J - mosolygott.

-         Mikor akarsz elmenni, mert elviszlek, ha akarod.

-         Oh köszi, megtennéd? Holnap.

-         Holnap? Hát akkor mégsem. Dolgozom kislányom, sajnálom.

-         Nem baj oda fogok találni és köszi. – mondta majd egy puszit adott nevelőanyjának és felment a szobájába.

Egészen estig netezett, aztán eltette magát másnapra. Elég jól aludt. Délben kelt fel majd fél óra készülődés után lement ebédelni. Már senki sem volt otthon. A TV-t bekapcsolva felejtette az éppen munkába siető nevelőapja. Azt kikapcsolta, majd felment a szobájába ismét, készülődni. Kicsit sokáig készülődött, ugyanis fél 2 lett, mire elindult. Vett buszjegyeket és végig buszozott a fél városon, ugyanis a busz hatalmas kerülőket is tett. Mikor végre leszállt az átszállásról is izgatottan vetette magát alá a járkálásnak. Beérve az utcába hamar megtalálta a lakást. Úgy nézett ki mintha most lett volna újonnan építve, vagy most lett volna újítva. Persze egy-két vihar nyoma meglátszódott rajta de az összhatáson az nem változtatott. Ápolt és látszott, hogy lakott volt a kert. Az udvar/kert a ház mögött, mellett és egy kis részben még előtt is volt. A ház oldalát rásimuló növény borította. Ez a futónövény zöldellett a ház oldalán, de még így is egy kis betekintést engedett a hátsó kert titkaiba. Közepes nagyságú volt. Lehetett hallani, hogy van élet a házban. A lány közelebb ment, egyenesen az ajtóhoz. Valami családi gyülekezet lehetett vagy buli, mert sokan voltak bent, legalábbis a hangok alapján. Ezt a hangot a csengő szakította félbe. Nem kellett sokat várni ki is nyitották az ajtót. Egy magas félhosszú barna hajú hapsi nyitotta ki az ajtót.

-         Kit keresel? – kérdezte.

-         Jó napot. Maga ki? – ezt már Sally.

-         Én Georg Listing vagyok és te, ha szabad tudnom.

-         Sally Lisbeth Weis és Billt keresem.

-         Bill Kaulitz?

-         Igen.

-         Milyen ügyben? Csak nem valami újságíró vagy?

-         Nem dehogy!

-         Akkor?

-         Csak szeretnék vele beszélni. Megengedi?

-         Hát rendben. Bill! – kiabált be. A szólítottal helyet cserélt az ajtóban álló Georg.

Billnek a kinézete nem sokat változott, talán, hogy nem festette magát, de a haját igen, az most is fekete volt csak melírok nélkül. Ugyanúgy vékony volt és magas.

-         Itt vagyok. – mondta a lánynak. Sally meg sem tudott szólalni. Csak nézte a férfit. – Ha nem szólalsz meg, itt hagylak. Ki vagy?

-         Bocs csak elgondolkoztam amúgy Sally vagyok.

-         Ki?! – nézett nagyokat.

-         Sally Lisbeth Weis.

-         Jah értem és miért jöttél?

-         El szeretnék mondani valamit.

-         Mond.

-         Tudom hihetetlen, de a lányod vagyok. – kezdte el és elmesélte az egész sztorit.

Bill hitetlenkedve nézte, a vége felé pedig mérgesen nézte a lányt. De nem szólt a történet közbe. Várta, hogy valami hihetőt mondjon, mert akármennyire is ez annak hallatszott, nem bírta rá magát, hogy elhiggye.

-         Most mond meg nekem őszintén, ezt hogy képzelted?! – nézett mérgesen.

-         Mit? – lepődött meg a lány.

-         Idejössz és azt állítod, hogy a 16 éve autóbalesetben meghalt lányom vagy! Ráadásul felvetted a nevét is! Nem szégyenled magad?! Tűnj innen, míg szépen mondom!!!

-         De én nem hazudok! Komolyan mondtam! Én az ilyennel nem szórakozok, hidd el! – magyarázkodott.

-         Nem érdekel! Még hogy nem szórakozol….! Tűnj innen! Gondolom az internetről olvastad az életem! Na belőlem nem eszel és mással játszadozz!!

-         De a naplók!

-         Elárverezhették! Vagy lehet el, se hozták végül! Nem tudom, honnan tudsz ennyit, ki árulkodott, ki segített abban, hogy idetalálj, de mégegyszer nem akarlak itt meglátni! Takarodj! – kiabálta.

A kiabálásra a bentiek is felfigyeltek és az ajtóhoz mentek. Sally a könnyeivel küszködött. A háttérben meglátta és felismerte az egykori bandatagokat és családjukat. Többen voltak fiúk, mint lányok. A fiúk között ott volt két ismerős is. Daniel és Jake. Mindenki kíváncsian figyelte az eseményeket.

-         Tudod, ku***ra örülök neki, hogy ennyit áldoztam arra, hogy a saját apám nem hiszi el, hogy én vagyok! Én se hittem el! Én is így reagáltam, de reméltem, hogy legalább velem nem lesz ilyen a bánásmód, hogy végre örülnek is nekem! De nem! Elmondtam hogy a naplók nálam voltak, elmondtam, hogy kerültem, mint kerültem, oda ahonnan jöttem! Minden vágyam az volt, miután megtudtam az igazságot, hogy megtaláljalak! Ez teljesült, de te arra nem méltatsz, hogy végignéznél rajtam, hasonlítok e vagy van e valami hasonló bennünk! Meg létezik olyan, hogy DNS teszt! – mondta már sírva.

-         Ezt bárki állíthatja! Az én lányom meghalt a feleségemmel és a nagymamájával együtt!

-         Érdekes akkor nem csak én repültem ki az ablakon, hanem már nagyi is?! Amúgy tudjál róla, hogy nagyi nemrég halt meg. Még ebben a hónapban! És szerinted nekem nem fáj az, hogy 16 éven keresztül hazudtak nekem? És ráadásul, mikor kiderült ez, már anyámat nem is láthatom? – szinte már zokogott.

-         És még van képed beleélni magad! A színházban legyél ilyen meggyőző és másnak add elő, hátha beveszik! – mondta, majd becsapta az ajtót.

Sally zokogva nekidőlt a ház falának, összegörnyedt és úgy sírt. Ajtózáródást hallott maga mellől. Majd olyan hangot, mintha valaki lecsúszott volna mellé.

-         Tudsz bizonyítékot felmutatni? – kérdezte a személy.

-         Ott a napló, abból indultam ki én is. Most szerintetek én alapos nyomozást végeztem, ahhoz, hogy itt mindent bevegyetek és gazdag családban éljek tovább, mert én olyan vagyok? Még a nagymamámat is elveszítettem. – sírt fel sem nézve az illetőre.

-         Sajnálom.

-         Én is, de nagyon! A nevelőszüleim szülei meghaltak, így nem tudom, milyen, ha valakinek nagyszülei vannak, most meg az egyik nagyim megtaláltam, de ő is csak a nagyim. Az ágról származó nagyapám is meghalt és most ő is. Apám meg sem akar bizonyosodni arról, hogy a lánya vagyok. Most már akkor szüleim sincsenek. Milyen családom van nekem? Most akkor hova tartozok?

-         Tudod, Billt hatalmas trauma érte, mikor tudatosult benne, hogy nincs többé családja. Egy szikra reményt nem adott rá, hogy talán lehet egyszerűbb magyarázat és jobb is arra, hogy miért nem találták meg a kocsiban a lányát és Nathalie-t. Nathalie-ről mondjuk nem is tudott, ha jól tudom, hogy velük/veletek utazik. És így 16 év után, hogy csak így beállítasz eléggé furcsa és megértem, hogy így viselkedik, bár szerintem jó lenne ennek a végére járni, mert szerintem a te történeted igaz lehet.

-         Úgy gondolod? Akkor te nem küldesz el?

-         Nem és a többiek is ezen az állásponton vannak. Most beszélnek bent Billel. Senkinek sem könnyű. Beszeretnél jönni, vagy vigyelek haza?

-         Nem szívesen látnak bent szerintem.

-         Akkor hazaviszlek és holnap érted megyek és a kórházban újra találkozol Billel. – erre a mondatra Sally ránézett az illetőre. Tom volt mellette.

-         Azt hittem más van mellettem. Am köszi. – állt fel.

Kicsit sikerült lenyugodnia Sallynek. Hazaérve kérdezték is tőle mi a baja, ő csak dióhéjban válaszolt. Nagyon várta a másnapot. Aludni sem bírt. Másnap reggel korán felkelt és már készült is. Épp készen lett, mikor Tom az ajtóban várta. 4-en ültek az autóban. Bill, Tom, Sally és Daniel.

-         Miért nem mondtad el? –szólt a mellette ülőhöz Sally.

-         Kellett volna? – Daniel.

-         Képzeld, kérdeztem!

-         Nem baj.

-         Szerintem sem. Nem értem mit kellett ezen titkolni…

-         Miért most mondjam azt, hogy én vagyok Daniel Kaulitz, Tom Kaulitz fia?

-         Jó, de ezzel most megnehezítetted az egészet!

-         Mert? Pár nappal később tudtad meg ki az apád, ha egyáltalán az?! – mondta ugyanolyan hangszínen, mire egy pofont kapott ajándékba.

-         Héhéhé álljon le a menet ott hátul! – szólt hátra Tom.

-         Lennél a helyemben! – mondta Sally, mintha meg sem hallotta volna Tomot.

-         Rendben! – veszekedtek tovább.

-         Ha nem fejezitek be, kiteszlek titeket és úgy oldjátok meg a kórházba érést, ahogy tudjátok! – szólt hátra ismét Tom.

Bill néha-néha hátranézett Sallyre és hasonlóságokat keresett, vagy csak látni szerette volna. Nem tudta mit higgyen. Örült volna neki, ha az ő lánya lenne, de nem tudja elhitetni magával. Túl hihetetlen. Beértek a kórházba. Elvégezték a tesztet és majd egy hét múlva lehet érte menni. Akkorra lesz meg az eredmény. Nem mentek ezután egyből haza, hanem sétáltak egyet.

-         Most örülsz? – kezdte Daniel.

-         Igen. – próbálta lezárni a dolgot Lizzy.

-         Most te mit akarsz tőlünk?

-         Fogd már be, kérlek! Semmit! Tudni akarom az igazat! Ha Bill nem az apám, akkor örüljél, mert többet engem nem látsz! Ha igen akkor meg szívás a te részedről, mert fogsz látni többször is. De ha Bill nem az apám, akkor is tovább fogok keresni…

-         Tudom, hogy van hátsó szándék. – folytatta, mire a lány hírtelen megállt és hátrafordulva indult meg.

-         Daniel, most miért csinálod ezt? – kérdezte Bill.

-         Nincs igazam? – Daniel.

-         Nem biztos és különben is csak egy hét és kiderül.

-         Először még te voltál felháborodva.

-         Most is vannak bennem kételyek.

-         Bennem is.

-         Daniel! Gyere csak! – szólt neki az apja és félrevonultak.

Ezután Bill odasétált Sallyhez, akivel egész nap jót beszélgettek. Tom és Daniel jóval arrébb mentek, hogy Daniel egy sértő megjegyzést se tehessen. Idő közben Sally és Bill jól kijöttek egymással. Találtak egymásban hasonlóságot, szót értettek. Már-már úgy nézett ki, mintha eddig is együtt lettek volna. Nem látszott az a 16 év. De az eredményig még volt 5 nap. Most volt hétfő. Kedden, azaz másnap strandra mentek. Ezeket a kiruccanásokat Sally a nevelőszüleivel megbeszélte, akik megértették a helyzetet és nem ellenkeztek. Mikor Billnek dolga akadt, akkor Sally a család többi leszármazottjával töltötte az időt. Szerdán étteremben töltötték a délutánt, persze nem csak ketten, hanem a többi tinivel együtt. Csütörtökön tűkön ültek, mi lesz másnap, mikor megérkezik az eredmény. Úgy volt, hogy kiküldik és nem kell bemenni érte. Péntek reggel. Sally hamar kipattant az ágyból, felöltözött és már rohant buszozni, majd az egyhetes törzshelyére. Az ajtót Tom nyitotta ki. Adott a lánynak reggelit, majd nem sokkal később a tinitársaság gyülekezőbe fogott. Hamarosan lejött az emeletről Daniel, aki most veszekedés helyett inkább kihívta Lizzyt kosarazni. Egy fél órára rá Blaise, Molly, Carl és Jake érkeztek meg. Megszokásból azonnal a hatalmas udvart vették célul és csatlakoztak az eddig is kosarazó csapathoz. Kiabálások – „Ide! Nekem!” – lepték be az eddig töretlen csendet. Lassanként megérkezett Georg, Bella, Gustav és a felesége. Már megérkezett az egész família. Bill és a srácok kint ültek a teraszon és kártyázgattak. Tom elment megnézni érkezett e levél. A család női tagjai, a kosarazók kivételével bent főztek. Nem sokkal később, Tom egy levéllel a kezében tért vissza. Bill azonnal kikapta a kezéből és kinyitotta. A kosarazó nép is megállt és figyelt. Bill gyorsan végigfutotta a lapot, a végső eredményt keresve. Mindenki dermedten figyelt.

- Sally Lisbeth Weis, nem vagy a lányom. – jelentette ki végül. Ránézett a lányra, aki meglepetten nézett vissza rá. Teljesen idegennek érezte magát és nem tudta mit tegyen.