Ez volt az utolsó bejegyzés Sylvia életében. Amint a hírekből és a képekből is tudni a tragédiáról, több bejegyzés nem is lehetett volna. A hazafele vezető úton történhetett a baleset. Sallynek ekkor, mint derült égből a villámcsapás világossá váltak a dolgok. Ha neki Nathalie a nagymamája és Nathalie ismerte Sylviát, akkor Sylvia az ő lánya lehetett, de akkor Sally meg a Sylvia és Bill lánya. De ott volt benne az is, hogy ez téves információ lehet, meg lehet, hogy Nathalie átverte. Meg a kislány, aki utazott hátul, a szélvédőn kirepült és szörnyethalt. Emellett, ha az autóban ott tartózkodott Nathalie, ő sem élhette túl. Vagy lehet, hogy csak sok a hasonlóság, közben semmi közös nincs a két történetben? Sally úgy döntött elmegy és ismét beszélget az állítólagos nagymamájával. Már nem volt annyira dühös. Sietve távozott, miután összekapta magát. Nevelőszülei nem tudták, hogy 3 napja merre rohangál ennyi ideig és hogy mik ezek a hangulat változások. A barátnőivel sem beszélt azóta, már Carollal sem. Sietve átszelte az utcákat, ahol csak tudta lerövidítette az utat. Maga sem tudta miért, de fulladásig hajtotta magát, mígnem célba ért. Először kifújta magát, majd bekopogott. Egy ideig állt ott, de nem nyitotta ki senki. A ház előtt egy mentőautó állt, amit eddig Sally nem vett észre. Rátette a kilincsre a kezét, elfordította. Az ajtó nagy meglepetésére nem volt bezárva. Kinyitotta és belépett rajta. Bent megindult a forgalom. Piros dzsekis emberek, mentősök járkáltak fel, s alá a házban. Sally nagyon megijedt, ezért megállította az egyiket.

-         Elnézést, mi történik itt? – kérdezte aggódva.

-         A ház tulajdonosa ma reggel rosszul lett. Nem sok remény van, hogy életben marad. Rokona? – mondta őszintén.

-         Igen… azt hiszem. – mondta majd ijedten felrohant a szobába, ahol Nathalie is volt. Az lány nagymamája ott feküdt az ágyon, orvosok vették körbe. – Nagyi… - suttogta Sally és leguggolt mellé. Ekkor az egyik orvos megszólalt:

-         A halál időpontja 13: 21. – jelentette ki az egyik orvos.

-         Ne nagyi ne, kérlek, ne hagyj itt. Annyi kérdésem van még. Meg akartalak ismerni. Nem akartalak tegnap megbántani csak a hírtelen düh, nem gondoltam komolyan, könyörgöm, ne hagyj itt. – mondta már sírva, leborulva nagyanyja mellkasára, ami többet nem mozdult meg.

Az orvosok kiküldték a lányt a szobából. Nem sokáig tevékenykedtek már, majd elmentek. Sally megkövülten, a tegnapiakra emlékezve állt az üres lakásban a nappali közepén, ahol tegnap is beszélgetett a nagymamájával. De valóban az övé? Kisírt szemekkel ránézett az asztalra, ahol tegnap a napló volt. Most egy levél volt ott. A lány meglepetten nézett rá. Felvette és elolvasta.

„Kedves Sally, drága Lisbeth-em!
Nem érzem magam túlságosan jól, ebből következtetve, holnap valószínűleg már nem találkozunk. Ne keseredj el, de igaz, amit mondtam. Valóban a nagymamád vagyok. Sajnálom, ha valamivel megbántottalak, nem haragszom a hírtelen dühödért. Megértem, én is így reagáltam volna. Leírok pár információt, gondolom érdekel:

Sylvia Wachsler, a lányom és egyben Bill Kaulitz-Trümper felesége. Lehet, már rájöttél, te az ő lányuk vagy. Gondolom, most azt gondolod, hogy lehetséges ez, főleg ha hallottál és részletesebben is olvastál a balesetről. A hátsó ülésen, ülésben utazó lány a kocsiban te voltál. Azt mondták, hogy a gyerek kirepült a szélvédőn és szörnyethalt, de nem. És én sem. Kisebb sérülésekkel ugyan, de túléltem a balesetet. Kiszedtelek hátulról. Nem voltál magadnál, de halott sem, ezért megnyugodtam. A fájó látvány volt édesanyádat a volán mögött holtan látni. A karomba vettelek, a naplókat pedig kiszedtem a csomagtartóból. Ameddig az erőm bírta, cipeltelek és húztam magam után a ládát. Nem volt nehéz, mielőtt még megsajnálnál. Egy házba bekopogtam. Onnan elzavartak, majd egy másikba csöngettem. Ők voltak Weis-ék. Elmeséltem nekik mi történt. Nekem nem volt erőm mégegy gyereket felnevelni, ezért adtalak oda nekik és a ládát. Ha eddig nem olvastad az SW 2014. évi naplót, most tedd meg. Itt egy papír. Meséltem, hogy anyukád kitépett egyet a naplóból. Te rólad írt benne. Nálam maradt, azt nem tettük bele a ládába. Ha gondolod, most elolvashatod. Ide tettem a levél mellé. Kissé gyűrött, de érthető. Remélem minél hamarabb megtalálod édesapád és a többieket. Most felmerülhet benned az a kérdés, hogy miért nem vittelek vissza hozzá. Nos a válasz csak annyi, hogy nem találtam oda. Eltévedtem, de nem tudtam a pontos címet sem. Akkor először jártam ott. Semmi pénzem nem volt. Csoda, hogy hazataláltam. Bill és a többiek száma nem volt meg nekem, ezért senkit sem tudtam értesíteni. Átsírtam a napokat, ahogy gondolom ő is tette. Ha találkozol vele, mond meg neki, hogy sajnálom és hogy higgyen neked. Akár ezt a levelet is megmutathatod neki. Sok szerencsét a továbbiakban és ne csüggedj, mert mindig melletted leszek.

Puszillak és a többieket: Nathalie nagymamád”

Sally ezt a levelet olvasva nagyon elcsodálkozott, majd mikor eljutottak a leírt gondolatok az agyáig, ismét kitört belőle a sírás. Elrakta a naplóból kitépett összegyűrt lapot ezzel a levéllel együtt. A lapot még nem akarta elolvasni.

Pár napig a lány ki sem mozdult a szobájából. Próbálta feldolgozni a dolgokat. Alig pár nap alatt kiderült, hogy él a nagymamája. Weis-ék szülei nem éltek. A nagymamájával sikeresen összeveszett az alatt a 3 nap alatt, amíg láthatta. A 4-ik nap már csak holtan… Ha talál, veszít. Ez így is lesz? Kíváncsi volt, hogy nézhet ki az apja. Felfogja-e ismerni? Elfogja-e fogadni? Elhiszi majd ezt a történetet? Eegyáltalán megfogja Sally találni valaha is Billt? Barátnőivel sem találkozott azóta, max ha azok eljöttek hozzá. Az ő kérésükre és nevelőszüleiére hallgatva, Sally egy hét elteltével, kilépett a ház ajtaján és elindult levegőzni. Egy labda elrepült a feje előtt. Mik fogadják kint? Ment tovább. Két kb vele egykorú, vagy 2 évvel idősebb srác haladt előtte. Mint ahogy az szokás, jól megnézték maguknak a lányt. Mikor elérték egymást az egyik srác vészesen közel ment Sallyhez. Nem csinált semmit, majd nevetve mentek tovább. Sally meg ment tovább. Egyenesen egy bevásárló központba. Épp nézelődött az egyik boltban, mikor ismét meglátta azt a két srácot, ugyanabban az üzletben ahol ő is volt.

-         Hello. – szólt oda neki az egyik. Félhosszú barna, raszta haja ki volt engedve. Bő ruhákban járt. Ismerős volt neki ez a srác valahonnan máshonnan.

-         Hy, nem tanította meg nektek anyukátok, hogy nem illik követni másokat? – ment oda hozzájuk Sally.

-         Azt valahogy kifelejtette, de nem követtünk. – mondta a másik srác. Neki rövid barna haja volt és teljesen átlagosan öltözött, bár sötéten.

-         Szerintem se. Ez egy szerencsés véletlen. – Sally.

-         Így van J Hogy hívnak?

-         Találd ki.

-         Nincs rád írva, bár biztos szép neved lehet, ha a tulajdonosa is az.

-         Köszi J amúgy Sally vagyok Sally Lisbeth Weis. Barátoknak csak Lizzy vagy Sally ahogy tetszik.

-         Mondtam J rendben Lizzy.

-         És téged?

-         Engem meg sem kérdezel? – tette karba a kezét a raszta pasi.

-         Nem, mert te vagy Jone bácsi, te meg Peter xD

-         Nem, annál nekem sokkal jobb nevem van.

-         Nyögjed.

-         Azt majd te.

-         Kuss! Halljam!

-         Daniel vagyok. – vigyorgott a rasztás.

-         Milyen Daniel?

-         Találd ki!

-         Köszi. És téged? – fordult a másikhoz.

-         Jake Schäfer.

-         Jó neved van. – idegelte Danielt.

-         És nekem? – vágott közbe Daniel.

-         Neked is. Most megnyugodtál?

-         Igen, most már elégedett vagyok.

-         Örülök.

Sokat beszélgettek így 3-asban. Sétálgattak is. Sally közben el is felejtette a gondjait, meg, hogy mit szeretne. Egyetlen dolog járt a fejében, hogy az a Daniel nagyon ismerős neki. Egész nap együtt lógtak. Lizzynek semmi kedve sem volt hazamenni. Estefelé azonban már keresték, hívogatták, hogy hol lehet. A lány hazakísértette magát, majd útjára engedte a srácokat, ő pedig ment be. Azaz csak ment volna. Az ajtóban hírtelen megállt, mert eszébe jutott, honnan olyan ismerős neki ez a Daniel.

-         Álljatok meg! – futott utánuk.

-         Na látod, futnak utánam a nők. – nevetett a rasztás.

-         Persze ha akar valamit. – Jake.

-         Én már tudom.- huzogatta a szemöldökét.

-         Vegyél le ebből ok? – ért oda Lizzy.

-         Miért lettünk ilyen fontosak? ;)

-         Egész végig ismerős voltál és csak most jöttem rá honnan. Ismered azt a régi zenekart, aminek a neve Tokio Hotel?

-         Hát hogyne!

-         Szuper! Mert az egyik tagjára hasonlítasz, arra a …

-         Tom Kaulitz-Trümper.

-         Igen. Rá gondoltam.

-         Nah az csak jó, ha rá hasonlítok, akkor jó úton haladok ;)

-         Figy, ez fontos, talán ismered?

-         Miért olyan fontos?

-         Az nem rád tartozik.

-         Hát akkor ez sem. – mondta majd elmentek. Lizzy pedig ott maradt egyedül.

Állt és nézett a fiúk után. Már, már a holnapot tervezte magában. Sajnálta és bánta, hogy nem kérte el egyik srácnak sem a számát. Ezért nyugtalanul aludt az éjjel. Ha már így rájött dolgokra, akkor rá fog jönni, hogy Daniel ismeri e Tomot vagy sem. Másnap izgatottan kelt fel és gyorsan összekapta magát. Mint aki randira készül és nem akar elkésni, viszont semmiféle találkozó senkivel nem volt megbeszélve. Ez nehezen jutott el Sally agyáig. Mire észbekapott már készen állt az indulásra. Egy kicsit elhordta mindennek magát, aztán csinált magának programot. Elugrott Carolékhoz. Szerencsére barátnője most otthon volt. Míg várta, hogy Carol elkészüljön, Sally mesélt neki a tegnapiról és az eddig történtekről. Mire a végére ért, ők már az utcát járták.

-         És miben vagy olyan biztos, hogy nem találkozol velük? – kérdezte út közben Carol.

-         Onnan, hogy nem tudom felvenni velük a kapcsolatot. Se telefonszám, se semmi! – magyarázta a helyzetet Lizzy.

-         De név van. J

-         Igen, de csak egy teljes, mert az a Daniel nem mondta el, hogy mi a családneve.

-         És ha azért, mert baj lehet belőle, vagy szégyenli?

-         Lehet, de én akarom tudni!

-         És ha megint úgy jársz, mint a múltadnál?

-         Az sincs még lezárva. Hátha köze van hozzá! Emlékezz, mit mondtam! Bill az apám, akkor Tom? Igen, ő a nagybátyám és ha Daniel ismeri Tomot, talán fel tudom veni vele a kapcsolatot és aztán apámmal is! Érted?

-         Logikus. Semmit nem beszéltél velük? Hol szoktak lenni?

-         Nem…

-         Akkor ne várj csodát…

-         De azt tudom hány évesek.

-         Az nem elég, amúgy mennyi?

-         Daniel 17, Jake pedig 18.

-         Nah legalább ennyit tudunk.

-         Wáá a szerencse velünk van! – mutatott egy padra Sally, ahol két srác ült.

-         Ők azok? – nézett érdekesen Carol.

-         Még szép! Gyere!

Ezt kijelentve, szinte parancsolva, odamentek. Közelebb érve Sally egyre jobban látta az arcukat és megkönnyebbülve látta, hogy valóban ők azok.

-         Sziasztok! – ért eléjük Lizzy.

-         Hello. – köszöntek szinkronban a srácok.

-         Mizu?

-         Nem sok tegnap óta. Veled? – Jake.

-         Velem se. Amúgy ő a barátnőm, Carol. Carol, Daniel és Jake. – mutatta be egymásnak őket.

-         Hello. – Carol.

-         Csá. – Daniel.

-         Ma olyan szűkszavúak vagytok. Történt valami? – jegyezte meg Sally.

-         Csak összevesztem a faterommal… - vette félvállról Daniel.

-         Jujj az nem jó, de miért?

-         Semmi.

-         Mondd el, kérlek!

-         Nem, de miért érdekel téged annyira?

-         Hát nem is tudom. Am most sem akarod elmondani, hogy mi a vezetékneved?

-         Miért érdekel ennyire? Ha elmondod én is.

-         De az én indokom hosszú és talán meg sem érted meg még ki is neveted, vagy honnan tudjam…

-         Azt hiszed, hogy én vagyok Tom Kaulitz álnéven, megtartva fiatal mivoltomat? – nevetett.

-         Nem… és látod, már nevetsz.

-         Még nem is mondtál semmit.

-         És nem is fogok, mert elhülyéskeded!

-         Ne, ne veszekedjetek légy szíves! – szólt közbe Carol. – Daniel gyere csak. – mondta, majd kezével mutatta a fiúnak, hogy tartson vele.

El is mentek. Sally és Jake egyedül maradtak. Lizzynek nem esett valami jól ez az egész, de nem tört meg.

-         Miért nem válaszol? Most engem utánoz? – nézte a földet Sally.

-         Nem de vett példát rólad lehet. – válaszolt a mellette ülő.

-         És te nem mondod el? – nézett rá.

-         Nem szokta kürtölgetni, így nem csak neked nem mondja el. Nekem elmeséled, hogy miért kérdezted?

-         Muszáj? Hosszú…

-         Nekem mindegy, nem harapok érte.

-         Hát jó, de Danielnek egy szóval se, említsd még azt, se hogy elmondtam. Marja a kíváncsiság, ahogy engem!

-         Megígérem.

-         Köszi. – mondta a lány, majd elkezdte mesélni, mi történt eddig vele. Ahogy rátalált a naplóra, amikor elment majd összeveszett a - mint később kiderült - nagymamájával. A levél, ami az asztalon volt és magát a történetet, tulajdonképpen a levél tartalmát. Jake csak nézete a lányt és figyelmesen hallgatta a történetet.

-         Ez érdekes. – véleményezte a történetet Jake.

-         Egyszerűen hihetetlen tudom. – Lizzy.

-         És ez valóban igaz, vagy csak kitaláltad? – kételkedett.

-         Nem hiszed el? – emelte meg a hangját a lány. – szerinted én az ilyennel szórakozok? Jó is lenne, ha csak az lenne, és csak álmodnám azt a sok rosszat, ami néha megesik az életemben! Kár volt elmondanom. – mondta, majd feláll és elindult, otthagyva Jake-et.

-         Ne kérlek, várj meg! – ment utána a srác.

-         Minek? Hazudok! Nem vetted észre, hogy csak kamu minden szavam? Még a nevem se az ami! Mondjuk ez igaz, ha jobban belegondolok… - mondta meg sem állva, hátra sem nézve a fiúra.

-         Csak kérdeztem, most minek kapod így fel a vizet?

-         Mert megmondtam az elején! És látod, ezért sem akarom Danielnek elmondani.

-         De én nem mondtam, hogy nem hiszem el.

-         De utaltál rá.

-         Mivel?

-         Hogy rákérdeztél.

-         Ha ez a baj, akkor bocs, de légy szíves állj meg.

-         Mond. – állt meg.

-         Figyelj bocsi az előbbiért, nem tudtam, hogy ennyire magadra veszed. Most akkor mi a neved?

-         Csak a vezetéknevem lenne más, ha ez igaz lenne…

-         Miért nem az? Az előbb még azért voltál úgy oda, hogy miért nem hiszem el, most meg…

-         Nem tudom biztosra! Bármit meglehet logikusan magyarázni.

-         Ez azért elég hihető volt. Figyelj érdekesnek találom az életed e részét és ha gondolod, akkor segítek megtalálni a szüle… azaz az apukádat, Billt.

-         Nagyon köszönöm J

-         Nincs mit, de nem szeretnék mégegy vitát. Éhes vagy?

-         Hát megéheztem J

-         Akkor ugorjunk be valahova kajálni.

-         Benne vagyok.

Ez a veszekedés legalább jól végződött. Sallynek továbbra is megmaradtak a megválaszolatlan, felhalmozódott kérdései. Mikor kap rájuk választ és kitől? A későbbiekben Jake és Sally nagyon jól elvoltak egymással. Daniellel is kibékültek, majd többnyire hármasban, de volt mikor 4-esben, Carollal együtt lógtak. Aztán 2 héttel később az egyik napon…

-         Lizzy mondanék valamit. – mondta Jake, miközben kettesben sétáltak.

-         Mond. – mondta még vidáman.

-         Mikor mesélted a történeted, nem akartam elmondani, mert féltem, csak hülyeség, azaz van valami mögötte, de most, hogy megismertelek, elmondom.

-         Hülyeség? – kezdte megemelni a hangját a lány, de Jake közbeszólt.

-         Nem már végig gondoltam rajta és nyugi nem is mondtam senkinek, csak akkor még nem tudtam, hogy ki vagy hogy milyen vagy valójában. De már tudom.

-         Ez most úgy hangzott, mintha valami próbaidőn lettem volna. – hangoztatta nemtetszését.

-         Igen és bocsi, de nem. Szóval, ha meg akarod ismerni Billt, akkor megmondhatom a címét.

-         Ismered? – keltek fel ismét a remények a lányban.

-         Igen. Szóval itt a címe. – adott neki egy papírt. – keresd meg, akár azt is mondhatod, ha kérdezi, hogy én adtam meg a címét. Nem biztos, hogy örülni fog neki, de úgy gondolom, nálad nem lehet baja a címnek. Most viszont mennem kell. Majd hívj. – mondta majd két puszi kíséretében távozott.

Sally azt sem tudta sírjon vagy örüljön, mindenesetre elővette a jól bevált kételyeit. Jake nem csak átverni akarja? Ha egy olyan címet adott meg neki, ahol esetleg baj érheti? Mi van, ha ez az egész történet ellene szól? Ahhoz túlságosan szerette - bár még nem jött össze vele, - Jake-et. Mégsem tudta, hogy ehhez a lépéséhez mit szóljon. Ha Jake kételkedett benne, akkor ő miért ne fordítva? Ilyen egyszerű lenne ez az egész? Mindenesetre Lisbeth úgy döntött alszik még rá egyet.