Minden 2005 augusztusában kezdődött. A TH akkor robbant be a közéletbe és kezdte begyűjteni megannyi tini lány szívét. Azóta eltelt pár év, pár hír, és ezekkel együtt új albumok, klipek, az új évek újabb és újabb meglepetéseket tartogattak a fanok számára. Volt aki „kihullott” és volt, aki később érezte meg a banda vonzerejét. Ez már régen volt, most 2030-at írunk. A Tokio Hotel nevű német világhírű együttes ma már olyan legenda, mint akkoriban a Beatles. A banda énekese, Bill és az ikertestvére Tom már 41-dik évüket élik. Georg, a banda legidősebb tagja 43, Gustav a dobos, 42 éves. 22 hosszú év alatt sok minden történt. Tom élettársi viszonyban él, Georg feleségével, Bellával két fiú (Blaise, Carl) szülői. Gustav szintén egy fiú (Jake) és egy még csak 10 éves kislány (Molly) édesapja lett. Bill 24 évesen megházasodott. Egy évre rá felesége, Sylvia egy kislánnyal örvendezte meg az énekest. A kislány nevét mai napig nem tudni, már akkor is titkolták. A család női tagjai, (ebben az esetben Sylvia és lánya) autóbalesetet szenvedett. A kislány 1 éves, se volt. Sylvia azonnal életét vesztette. A hátul ülésben utazó kislánynál is ezt állapították meg, bár őt nem találták a kocsiban. Azt mondták, hogy a biztonsági öv meglazult, a kislány pedig kirepült a szélvédőn, tehát nem élhette túl. A holttestét nem találták meg. Eddig a tragédiáig létezett a Tokio Hotel jelenség, ugyanis Bill a fájdalomtól, hogy nincs többé családja teljesen összeesett. Szerencsére volt, aki támogassa, nem is kevés lélek, így helyre közel sikerült felépülnie, de az óta egy új kapcsolata nem volt.

Köln, 2030. június 14.

Ez a nap sok gyermeknek kedvez. A legtöbb tanoncnak most van az évzárója, vagy már volt vagy még csak most lesz ezután. Így van ez a Weis családnál is. Másod évét végezte a gimnáziumban Hester és Gerald 16. életévét betöltött lánya, Sally vagy másik nevén Lisbeth (Lizzy). Sally remekül tanult ebben az évben is. Nagyon szeretett a barátaival lógni és a számítógépen tevékenykedni. Ha nem lehetett a barátaival, akkor msn-en osztotta meg velük aznapi élményét. Ma is jókedvűen tért haza. Haja szőkésbarna, általában feketére festi. Szeme mélybarna, testalkata vékony.

Belépve a lakás ajtaján felkiáltott:

-         Végre! – kiabálta az örömtől, hogy végre nincs suli.

-         Örülünk, hogy ismét ilyen jó bizonyítvánnyal végeztél. – ölelte meg Sallyt Hester.

-         Anyáddal büszkék vagyunk rád. – mosolygott Sally apja.

-         Köszönöm. – mondta Sally és felment a szobájába. Azonnal a gépre akart ülni, hogy találkozót beszéljen meg a barátnőjével, Carollal, de valamiért nem kapcsolódott be a gép. Segítségül hívta Geraldot az édesapját is, de ő sem tudott segíteni neki.

-         Holnap áthívom Johnt, ő ért hozzá. – jelentette ki, majd kiment lánya szobájából.

-         Remek! – mondta Sally magában, majd szétnézett a szobájában, hogy mivel tudná lekötni magát. Hosszas gondolkodása után eszébe jutott, hogy a padláson még életében nem járt. Mi lehet ott? Senki sem mesélt róla, de eddig nem is nagyon érdekelte, most viszont, hogy semmi ötlete nincsen, arra hogy lefoglalja magát, úgy döntött fellátogat.

Felment. Késő volt már, lehetett 23:30, mikor a fel menetelre szánta el magát. A lépcső egyre felfelé haladva csak úgy recsegett alatta. Félt is, hogy a szülei felébrednek. Az ajtó elé érve megpróbálta azt kinyitni, de nem sikerült. Be volt zárva. Az ajtó előtt volt egy kisebb méretű lábtörlő. Sally lehajolt, felemelte a kis szőnyeget, ami alatt ott volt egy kulcs. A kulcs illett a padlás ajtajának zárába. A lány bement és felmérte azt a nagyobb méretű, de nagyon koszos helyet. Ahogy lépett a por csak úgy szállt fel a lábai alól. Becsukta maga mögött az ajtót, hogy még véletlenül se jöjjön senki sem utána. A szobában tőle balra egy régebbi típusú számítógép pihent, de be volt kötve, így azt megpróbálta elindítani. Ez a számítógép működött a lány legnagyobb örömére és még internet is volt rajta! Felment msn-re, hátha fent találja a barátnőjét. Így is lett. Mire írt volna barátnőjének, addigra az írt neki.

-         Szia! – támadta le.

-         Szia! Mi újság? – írt vissza.

-         Képzeld, beszélgettem anyummal a régi együttesekről. – újságolta.

-         Tényleg? Na megint a több száz éves Beatles? …

-         Nem, most említett egy másikat, ami JÓVAL a Beatles után volt, de sokan mondták rájuk, hogy amekkora rajongás van köröttük, olyat a Beatles idejében láttak utoljára.

-         És mi a neve? – kíváncsiskodott Sally.

-         Tokio Hotel.

-         Még nem hallottam róluk. Te?

-         Én igen. Anyum kedvencei voltak.

-         Csak voltak?

-         Igen. De küldök egy webcímet ahol írtak róluk, és még írnak állítólag. – írta és küldte el a címet.

Sajnos nem túl sok jót lehetett olvasni, főleg a végén. A legelső bejegyzés 2005 szeptemberében került fel. Azóta rengeteg cikk jelent meg. Sally bele-bele olvasgatott az írásokba. Annyit sikerült felfognia, hogy sok díj, kitüntetés, elismerés egyszóval világsztárok. Nagyon sajnálta, hogy ez mind csak a múlt. A banda külsőre is nagyon bejött neki, hát, még amikor meghallgatta a számaikat! 2 évente jelentek meg a bandának albumai. Hajnalig olvasta a különböző cikkeket. Az énekes történeténél, mikor megírták a balesetet, összeszorult a szíve. Miközben olvasgatott Carol kijelentkezett, így egyedül maradt. Az asztalon, amin a számítógép is volt, talált mégegy kulcsot. El nem tudta képzelni, hogy az, mihez van. Körbenézett. Ekkor megpillantott egy ládát. Odalépett hozzá, de nem tudta kinyitni, mert kulcsra volt zárva. Belepróbálta a talált kulcsot, ami bele is illett. A ládában kis füzetkönyvek voltak. Pontosabban naplók. A naplók elejére egy monogram volt írva. „SW”. Sally nem bírta ki, hogy bele ne lapozzon az egyikbe. Az elején ez állt: „SW, 2013 nyara”. Sally kíváncsian egy betört oldalnál kinyitotta és elkezdte olvasni…

„Kedves Naplóm! Írok most is, hiszen van miről mesélnem. Ma reggel nagy unatkozásom közepette barátnőm csengetett. Azt hittem nem tud semmi érdekeset felhozni, de tévedtem! Azt mondta, hogy van két jegye valami Tokio Hotel nevű rettentő híres banda koncertjére, ami holnap este lesz. Hallottam már róluk, csak őket nem hallottam még, így különösen örültem, hogy a nyert páros jegy egyikét velem osztja, meg. J Alig várom a holnapot! J A rosszabb része a napomnak, hogy a pasim reggel közölte velem, hogy vége. L Na jó inkább nem írom ezt tovább, mert megint szomorú leszek… Holnap írom a beszámolót a koncertről. J”

Sally csak ezt az egy bejegyzést tudta elolvasni, mivel hangokat hallott lentről. – Azt hittem, már alszanak. – gondolta magában. Gyorsan visszacsukta a ládát és az ajtóhoz sietett, viszont a hangok nem az ajtó túl oldaláról, hanem egy szinttel lejjebb, a szülei hálószobájából érkeztek. Nem is kellett több, a lány csöndbe maradt és hallgatózott.

-         Már 16 éves. – hallotta apja szavait.

-         Tudom. Szerintem ideje lenne elmondani neki. – válaszolta édesanyja.

-         És ha már rájött?

-         Honnan veszed?

-         Nem tudom, csak gondolom. Az is lehet csak, mivel szeret minket, még akkor sem akarna vitába keveredni velünk, ha az, jogosan történne.

-         Holnap elmondjuk neki. – mondta lehajtva a fejét anyuja.

-         Rendben. – hallatszott a beleegyező válasz, majd a beszélgetés is abba maradt.

Mit kell nekem elmondani? – gondolta magában a lány, majd várt még egy negyed órát és lement a szobájába, magával vitte a kivett naplót. Reggel az első dolga volt tovább olvasni:

„Naplóm, ismét én! Mégsem este írok, azaz majd fogok, de most is, szóval mentem a boltba, mikor drámaian, akárcsak egy filmbe, nekem jött vásárlás után egy srác. Fekete félhosszú haja volt és napszemcsi rajta! Elég érdekesen öltözködött, de ez mit sem zavar. Nagyon helyesnek tűnt, kár, hogy a szemét nem láthattam. L Segített felvenni a kiborult cuccomat!!! *ájul* Hazáig kísért, de a nevét nem mondta meg, csak egy névjegykártyát adott. Atya ég! Még azt se néztem meg rendesen! Na majd most! Tök ari neve van…”

Innen nem tudta tovább olvasni, mert kopogtak a szobája ajtaján.

-         Sally! Ébren vagy kicsim? – szólt be anyuja.

-         Igen. – szólt ki. Erre beléptek a szülei a szobába és leültek az ágyára.

-         Úgy gondoljuk, hogy ideje megtudnod valamit. – nézett az apja a szemébe.

-         Mond. – nézett vissza rá ijedten.

-         Szóval az a helyzet, hogy nem mi vagyunk a vérszerinti szüleid. – hajtotta le a fejét Hester.

-         Ezt most komolyan mondjátok? – nézett meglepetten Sally. Azt sem tudta, hogy hogyan reagáljon a hírre.

-         Sajnálom, hogy eddig titkoltuk, de nem akartuk, hogy haragudj ránk. – magyarázta, Gerald az apja.

-         De… de miért?! Ez biztos? – sápadt el.

-         Igen. Egy öreg nő hozott ide még egy éves alig lehettél. Egy névjegykártya volt nálad, a neveddel ellátva. De csak annyi, hogy Sally. De mivel mi a Lisbeth-et jobban szerettük volna a saját gyermekünknek, csak sajnos nekünk nem lehet, így te azt is megkaptad második nevednek. – folytatta Hester.

-         Óh pedig én azt hittem, hogy mi igazi család vagyunk. – potyogtak a könnyei.

-         Az is vagyunk. – ölelte magához az apja. – csak mi nem vér szerint.

-         Kik a szüleim? – kérdezte hírtelen Sally.

-         Nem ismerjük őket. De az öreg nő, aki téged is hozott, adott egy ládát. Mi még sohasem nyitottuk ki, de talán majd te, ha lesz erőd hozzá. Szerintünk az a tied.

-         Hát talán majd egyszer. – mondta, pedig pontosan tudta, hogy miről beszélnek.

-         Ahogy gondolod és reméljük, hogy meg tudsz majd bocsátani valamikor. – mondták, majd kimentek.

-         Megbocsátok, mert szeretlek titeket, de haragszom, mert hazudtatok 16 éven át! – kiabálta és sírta el magát.

Miután kisírta magát, újból a kezébe vette a naplót, és tovább olvasta. Egyedül akart maradni. Az egyetlen, ami még érdekelte az a napló, és ami benne volt.

„Tök ari neve van, Bill Kaulitz. Honnan ismerős nekem ez a név, meg a pasi? Nem tudom, de nem nagyon érdekel, most csak annyi a lényeg, hogy most körülötte forog a világ xD Szóval ez a neve…

Kedves Naplóm! Vége lett a koncertnek! Fergeteges volt! És ami még jobb, hogy ismét láttam azt a pasit J csak most a színpadon! Tudtam én, hogy ismerős valahonnan, de hogy innen… most miatta is megszerettem a TH-t!  Jah és láttam napszemcsi nélkül! Micsoda élmény áááh!! :D Na nem írok többet, megyek felhívni, hisz a névjegyén a száma is rajta van. Jujj a sors mikkel ajándékoz!! JJ”

Ezelőtt koncertbeszámoló volt írva. Elég érdekes, hogy nemrég szerzett erről az együttesről tudomást Sally, már saját kézből olvassa az egyik rajongó naplóját, aki mellesleg volt olyan szerencsés, hogy találkozzon a banda énekesével. Mesébe illő, de semmi sem lehetetlen. Sallyt egyre jobban kezdte érdekelni a napló. Nagyon lekötötte. Senkinek sem említette ezt az aprócska részletet az életében, pedig ugyanúgy járogatott el otthonról. Még azt sem, mondta el senkinek sem, hogy nem a valódi szüleivel él. Magába szorította ezt a fájdalmát.

Az egyik nap Carol elment hozzájuk. Sokat beszélgettek Sallyvel. A lány barátnője észrevette, hogy valami nincs rendben, de nem tudta meg, hogy mi lehet a gond. Sally épp lement egy kis üdítőért a nagy beszélgetés után, közben Carol fent maradt. A várakozó lány épp csak körbenézett egyedüllétében a szobában, mikor megpillantotta a kis könyvet az asztalon. „SW 2013 nyara” – olvasta fel magában, majd ő is belelapozott egy betört oldalra. Az épp az az oldal volt, amelynél tartott Sally. Az említett lány fel is ért.

-         Hogy tetszik? – tette le Carol elé az üdítőt.

-         Nagyon érdekes! A tied? – nézett fel rá.

-         Nem. A padláson találtam. És nem is Hesteré. – mondta.

-         Hester? Anyudat a nevén szólítod? Összevesztetek? – lepődött meg Carol.

-         Nem, nem… mindegy.

-         Engem érdekel.

-         De én meg nem szeretném felhozni a témát! – mondta erőteljesebben. – bocs.

-         Semmi baj, majd máskor.

-         Árva vagyok! – csúszott ki Sally száján.

-         Mi? – nézett kérdően barátnője.

-         Hester nem az anyám és Gerald nem az apám! Nem is Weis vagyok!

-         Akkor?

-         Nem tudom és ők, sem tudnak semmit. Állítólag egy idősebb nő hozott engem ide ezt a ládát meg mellékelte hozzám. Hesteréknek nem lehet saját gyerekük, ezért mivel én árva voltam, vagy annak látszottam, befogadtak. De ez a napló most lefoglal azóta. Ez volt benne abba a ládába néhány másikkal meg egyéb cuccal együtt. Régiségek. Pár nappal ezelőtt találtam rá a padláson.

-         Értem, ez a könyv egyébként egy Bill Kaulitz nevű pasasról ír, azaz ez az SW nevű valaki. Szerintem csaj lehet, ha már pasiért van oda. – mondta, közben elnevette magát, majd folytatta. – Ez az a Bill Kaulitz?

-         Milyen?

-         A legendás Tokio Hotel énekese.

-         Úgy látszik. – vonta meg a vállát.

-         És ez a napló, hogy kerül hozzád? Nem lehet, hogy köze van hozzád? Mi van, ha valami névrokonod? „S” mint Sally és a „W”, hát, ha nem Weis vagy akkor miért ne lehetnél valami más?

-         Jaj dehogy! Az én naplóm lenne? – nevetett.

-         Nem csak egy névrokonodé és lehet hogy egy magát boszorkánynak képzelő banya rátalált veled együtt ezekre és azt képzelte, hogy ez a tied egy másik életedből és ezért került hozzád?

-         Persze! De lehetséges :D

-         Ha ezt kiolvastad, kölcsönadod?

-         Aha.

-         Köszi, de azért én még mindig kíváncsi vagyok, hogy, hogy kerül ez a napló hozzád, ha nem a tied, és nem is a rokonodé.

-         Most, hogy így mondod… mi van, ha tényleg az egyik távoli rokonomé?

-         Semmi sem lehetetlen.

-         De az ilyen igen. Ekkora szerencsém nincs, hogy az egyik rokonom találkozott volna a Tokio Hotel énekesével. – rázta hitetlenkedve a fejét.

-         Ha meg kiderül a végén, hogy igaz, akkor meg csak nézel.

-         Igen ez igaz. – erre elnevették magukat. – segítesz kideríteni? Itt a nyár, nem kell tanulni, most minden nekünk van, tudod ez a mi világunk.

-         Eljött a mi időnk? xD

-         Pontosan! J

-         Akkor olvassuk tovább, de most már hangosan, hogy a másik is hallja.

-         Oké, de anyumék nem kell, hogy hallják.

-         Nem úgy volt, hogy elmennek?

-         És már elmentek? – kérdezte gúnnyal a hangjában. Ekkor ajtócsapódást lehetett hallani, egy: „Elmentünk, majd jövünk!” – kíséretében.

-         Minden bizonnyal. – vigyorgott Carol.

Ezután Sally a kezébe vette a könyvet, megkereste, hogy hol tart, majd tovább olvasta. A dolgok érdekesen alakultak annak a bizonyos SW nevű lány életében, melyet most ez a két lány feltár egymás előtt. Rengeteget haladtak az olvasással. Minden sor egy újabb meglepetés. Minden napra egy új bejegyzés. Egészen estig olvasgattak.

„… Olvadok, ha ránézek, elveszek, ha a szemébe tévedek. Ha visszanéz, ájulok. Azok a mélybarna szemek, az a tekintet, nézés, mosoly, a kisugárzása. Ő egy igazi egyéniség, célokkal és érzésekkel. Még csak párszor találkoztunk, nem sokszor, de nekem nem elég. Újra látni akarom! ... ”

„… Ismét találkoztunk, de nem akárhogy! Itt volt koncertjük, ezért megbeszéltük, hogy a koncert utáni pihenőnapjukon találkozunk. Azt mondta egy kocsit, küld értem, és hogy majd úgyis felismerem, hogy az értem jött. Így is lett. Csak néztem. Egy kisebb limuzint küldött! Először azt hittem, hogy a szomszédba jön valami együttes megint, mivel a kettővel arrébb lévő szomszédok jómódúak és megtehetik. Szórták a pénzt. Havonta rendeztek sztárokkal partikat és elég hangosak… nem nagyon csípem őket, de most nem ez a lényeg. Mivel láttam, hogy a fekete, elsötétített ablakú kocsiból nem száll ki senki, odamentem. A sofőr egyből meg is kérdezte, hogy én vagyok-e SW. Bólintottam és elvitt egy helyre. Egy nem soklelkű, de annál szebb étterem előtt állt meg. Úgy volt kiépítve az egész hely, hogy nem tudtam eltévedni egy asztalhoz menet. Félúton azonban megálltam, mert lépteket hallottam magam mögött, előttem viszont senki sem volt. Hátranéztem és láttam, hogy Bill az. Úgy megörültem, hogy a nyakába ugrottam. Kicsit se lepődött meg xD de nem baj, mert megérdemli, amiért eddig nem talizhattunk. Vacsorázás közben most még jobban kifaggattuk egymást, mint azelőtt. Nem tudtam betelni vele. A vacsora végén megcsókolt! Na ettől teljesen boldog lettem. Ha nem mellette lettem volna, akkor szerintem más emberi lény kikészült volna tőlem, J ezután még sétálgattunk…”

Ez volt olvasható az egyik oldalon. Persze ez már a kis napló közepén lehetett. Carol és Sally ámulva olvasták a történetet, egyre tovább és tovább.

-         Én miért nem tudok egy ilyen pasit kifogni? – szomorodott el Carol.

-         Akkor rólam ne is beszéljünk, neked legalább van rá esélyed. Imádnak a pasik.

-         Persze, mint a rózsaszín ruhás szőke hajú Barbiebabákat…

-         Hülye vagy. Késő van, hogy fogsz hazamenni?

-         Sehogy. Itt maradhatok?

-         Tőlem igen. Szerintem most ebbe Geraldék sem akarnak belekötni, ha megkérném őket, nyomós okok miatt.

-         Oké köszi!

-         Nincs mit! J Olvassuk tovább? De a csaj miért nem mondja meg a nevét?

-         Nincs a végén?

-         Megnézem. – mondta majd hátralapozott a füzetben. – SW…

-         Ez a neve? – nevetett barátnője. – nekem akkor CL ezzel az erővel.

-         Nekem meg SW.

-         Mondom, hogy van itt valami. – nézett sunyin.

-         Jah persze félre írtam a dátumot, miközben éjjel álmomban írtam ilyeneket.

-         Semmi sem lehetetlen.

-         Na de ez már igen.

-         Oké, na nem gonoszkodok.

-         Jól teszed.

Ezután még tovább olvasták, hajnalokig a naplót, mígnem a végére értek. Sőt már másik könyvet vettek elő. Az őszit.

„Olyan nekem, mintha már évek óta ismernénk egymást. Szeretem, igen ismét leírom, és még milliószor megtenném. Már vagy 5 hónapja járunk. Volt vagy két veszekedésünk, de nem bírom ki nélküle, így persze megbeszéltük a dolgokat és még mindig együtt vagyunk, J Alig bírom elhinni, de ma este megkérte a kezemet! Természetesen direkt húztam az időt, de ő is, látta majd én is mondtam neki, hogy ezt nem lehet visszautasítani! Az esküvő, hát decemberben lesz J”

-         Hány éves ez a csaj? – nézte a naplót Carol.

-         Honnan tudjam? De most már szétvet a kíváncsiság. Meg akarom találni azt a nőt, aki idehozott engem és a nyakamba varrta azt a ládát ezekkel, a naplókkal.

-         Segítek.

-         Nagyon köszi.