Ének, vagyis éni

Első rész

Péntek volt. Ma nem volt tesi. Ez a két indok is elég volt Izának ahhoz, hogy lelkében mosolyogva lépjen be aznap az iskola ajtaján a kinti borús időből. Akkor még nem tudta, hogy hamarosan megkapja a harmadik okot is, és hogy azután már nem csak belül, hanem kívül is mosolyogni fog. Sőt, vigyorogni.

És a hármas számú indok már nem is váratott magára többet.

Ugyanis a 8.c ajtaja előtt ismét ott állt Márk, és csakúgy, mint egy hete, most is a barátaival beszélgetett. Amikor azonban meglátta Izabellát, mondott valamit a fiúknak, és mosolyogva elindult a lány felé.

A lánynak azonnal remegni kezdett a térde, és a torkában dobogni a szíve. Persze ez mindig így volt, mikor meglátta azokat a szép barna szemeket és a hullámos, rövid, gesztenyeszínű hajat… Szerinte Márk volt a legjóképűbb pasi a Földön. És nem csak ő nézett ki a legjobban, de ő volt a legkedvesebb, legaranyosabb srác is Iza szemében.

De erről, hogy Márk ennyire tetszett neki, még a legjobb barátnője, Stella sem tudott. Na jó, Cecília az osztályából igen, de hát őt nyilván nem is érdekli ez az egész.

Igen, hamarosan el kéne mondania Stellának a dolgot. Ha meg nem mondja el, úgyis rájön majd. Hiszen ezt egyáltalán nem nehéz észrevenni a jelekből, például abból, hogy Iza mindig elpirul, ha meglátja Márkot.

Ahogy most is. Márk egyre közelebbért, és közben mosolygott rá… „Istenem, de aranyos így!...” – gondolta Iza, és érezte, hogy hiába van hideg, melege lesz. Nagyon, nagyon melege. Még izzad is!... Egek, mit akarhat tőle Márk?...

- Helló, Iza! – köszönt neki a srác, mikor megérkezett hozzá.

- Szia – mosolygott a lány zavartan, majd megemberelte magát, és lazán megkérdezte: - Mi újság?

- Van sok – vonta meg a vállát a fiú. – De ha szeretnéd, délután mindent elmesélhetek neked… Persze, csak akkor, hogyha velem tartasz megenni egy pizzát a plázába, abba az új pizzériába, ami nemrég nyílt meg.

Tehát randira hívja!... Ez csodálatos!...

- Szóval, ez egy randi akar lenni? – mosolygott örömében Iza.

- Igen. De ha nem akarsz eljönni, vagy más dolgod van, akkor én persze megértem… - bizonytalanodott el Márk, de a lány boldogan rázta a fejét:

- Nagyon is ráérek! Szívesen elmegyek veled pizzázni.

- Szuper! – vigyorodott el Márk. – Akkor, tudod mit? Majd hívlak, ha mehetünk, ugyanis ma délután fogják kiválasztani a tanárok a műsorvezetőt, aki a karácsonyi műsorban vezetni fogja a kvízt, és bejelenti a 8.a-s Tomiék bandáják. De utána szabad vagyok.

- Remek – mosolygott Iza. – Akkor majd hívjál… És Márk! – szólt az éppen elinduló fiú után.

- Igen? – fordult vissza az.

- Én… szóval, én neked szurkolok!

- Ó – vigyorgott a fiú örömében. – Köszi.

- Nincs mit.

És Iza ekkor már nem csak mosolygott, hanem vigyorgott, teljes szívéből…

-----

Az unalmas matek utáni énekóra kitűnő alkalmat nyújtott arra, hogy mindenki nyugodtan megbeszélhesse a dolgait a másikkal. Ugyani a fiatal, csinos énektanárnő, Lukrécia tanárnő megállt az osztály előtt testhez simuló, lila blúzában és feszes nadrágjában, és bejelentésre készült.

- Hú… - mondta elismerően Ulrik, és egyre csak a nő kivágott blúzára bámult. – Nem semmi ez a csaj…

- Hé! – szólt rá padtársa, Cili dühösen. – Te csak ne nézegesd őt annyira! Foglalkozz inkább veled egykorú lányokkal, oké?!

- Jól van na – morogta bosszúsan Ulrik, és leemelte tekintetét azokról a… hagyjuk.

- A mai órán nem fogunk énekelni – jelentette be Lukrécia azon a magas, édes hangján.

- Á! – fújt mérgesen Laci, de ezt csak a mellette ülő Tomi hallotta, ő meg, mivel nem voltak jó viszonyban, nem kommentálta a dolgot. – Miért nem?...

„Mikor énekelhetek végre?...” – tette hozzá magában. Valószínűleg csak otthon, a zuhany alatt…

- Az elmélettel sem fogunk továbbhaladni – folytatta a tanárnő, ami viszont szinte az egész osztálynak örömére volt. Ráérnek híres zeneszerzők életével foglalkozni a jövő órán is. – Helyette adok egy kis szolmizálnivalót, ami egész órára elég lesz. Közben én a 8.b-sek dolgozatát javítom, akik zenetörténetből írtak. Tehát: beszélgetni és egymásnak segíteni lehet, de csak csendesen.

Az osztálytársak egymásra néztek, arcukon vigyorral. Csendesen, persze…

- Cecília, oszd ki ezeket a kottákat, légy szíves! – intett a lánynak Lukrécia, és előhúzott márkás, divatos szatyrából egy halom papírlapot.

„Ó, hogy mindig engem ugráltatnak!...” – bosszankodott magában a lány, de máris ugrott, hogy a tanárnői parancsnak eleget tegyen. Mikor mindenki kapott egy kottát, Lukrécia tanárnő kényelmesen helyet foglalt a tanári asztalnál, és elővette a 8.b-sek kijavítandó dolgozatait. Azonban mielőtt hozzálátott volna a javításhoz, felemelte egyik, tökéletesen lilára lakkozott körmű, kecsed mutatóujját, és fenyegetően az osztályra mutatott vele:

- Munkára fel! És ne aggódjatok, hamarosan ti is írtok, ugyanebből a témakörből, úgyhogy majd kezdhettek is készülni rá.

Persze képzelheted, mennyire lehetett fenyegető ez az édes, magas hang, amely csak akkor volt képes mélyen és erősen szólni, ha énekelt…

Ezzel Lukrécia nekilátott javítani, az osztály tagjai pedig a kottáik szolmizálása felett beszélgetni. Tulajdonképpen inkább beszélgettek, mint szolmizáltak.

- Figyelj, Stella… - fordult barátnőjéhez Iza, akinek a mosolyát ma még az a hír sem tudta volna letörölni, ha közlik vele, hogy öt év múlva felrobban az egész bolygó, beleértve az emberiséget is. – Valamit el kell neked mondanom.

- Igen? Mit? – mosolygott rá a csinos lány, akinek szintén jókedve volt a buli miatt. Úgy látszik, manapság ilyen boldog idők járnak…

- Ma randira hívott az a srác, aki… khm, tetszik nekem… Na jó, bele vagyok zúgva, de nagyon! – lelkendezett. – És ez a srác…

- Márk a 8.c-ből, Dávid és Bernát nagy riválisa a műsorvezetői címért folytatott harcban? – kérdezte Stella sejtelmesen mosolyogva, a kottába mélyedve, majd rózsaszínű ceruzájával odabiggyesztette az egyik hangjegy fölé, hogy „lá”.

- Mi? Hogy… Honnan tudod?! – döbbent meg Iza, és a „Márk” szóra teljesen elvörösödött. Micsoda szerelem…

- Iza, már igazán tudhatnád, hogy a legjobb barátnőd előtt nincsenek titkok – nézett a szemébe Stella nevetve. – Amikor múlt hétfőn megkérdezted, hogy hívok-e a bulimba 8.c-s fiúkat, rögtön gyanús lettél nekem, és még aznap kifaggattam az ismerőseimet, a 8.c-s fiúkat és lányokat. Persze így rögtön kiderül, hogy te és Márk szoktatok beszélgetni, és hogy Márk haverjai szerint Márk teljesen beléd van zúgva…

- Ó! – sikított fel halkan Iza boldogan. – Ez igaz?...

- Abszolút! Szóval, már csak azt vártam, mikor mondod el végre nekem.

- Én el akartam mondani, csak még nem volt biztos a dolog… Bocsi. De ma randizni fogunk, és ez olyan szuper! – nevetett Iza vidáman.

- Semmi gáz, megértem – legyintett Stella, majd huncutul Izára nézett. – De kárpótlásul elmegyek hozzád a randi előtt, választok neked egy dögös szerkót, felrakok egy szolid sminket, és felkészítelek a randira! Meglátod, Márk odalesz érted!...

Eközben Kornél az ablak felőli oszlop utolsó padjában izgatottan szólt padtársához, Bernáthoz:

- Bernát! Ugye megkérdezte végre az apád a Good Place tulajdonosát, hogy van-e állás apának?

- Ma fogja – válaszolta a szőke fiú, és mielőtt Kornél panaszkodni kezdett volna, hogy MOST kell az állás, rámosolygott, és így szólt: - Kornél, te magad mondtad, hogy nem fogtok elköltözni, mert az anyukád elvállalta azt az állást. Akkor meg miért nem lazítasz egy kicsit, és örülsz, hogy mégsem kell Pécsre költöznötök?

- Én örülök, nem is tudod, hogy! – mondta boldogan Kornél. – Óriási megkönnyebbülés, és baromi jó érzés, de…

- De?

- De azt mondtam anyának, hogy apának is lesz állás. Ezért is ment bele, hogy annál a nagy cégnél dolgozzon. Másképp szerintem elköltöznénk. Úgyhogy kell az állás apának, értsd meg!...

- Jó, oké, megértettem. És meg fogom mondani neki, hogyha van állás, ha nincs, mindenképpen hívja fel az apádat a számon, amit a múltkor megadtál. Oké?

- Oké – sóhajtotta Kornél. – De ha nincs állás, nem is érdemes felhívnotok…

Bernát erre nem tudott mit mondani, bármennyire is szeretett volna. Nem rajta múlt ez a dolog, hanem azon, hogy van-e hely az étteremben és hasonlók. Hogy jobbá tegye a hangulatot, feldobott egy másik témát.

- Ma lesz az az esemény, amikor a tanárok kiválasztják a műsorvezetőt, aki a karácsonyi műsort vezeti majd – jelentette be.

- Esetleges vetélytársak? – kérdezte Kornél, visszamélyedve a kottájába.

- Márk a 8.c-ből és Dávid, innen. Ezen kívül még rengetegen a 8.b-ből, a c-ből is, meg persze a hetedikből és a 6.a, b, c, d-ből. Biztos te is láttad, mennyien tolongtak a doboz körül, főleg a hetek eleje felé.

- Hát, az nem volt semmi – hümmögte Kornél. – De persze én neked szurkolok, amint tudod – mondta, és ugyanaz a hang felé, amelyet Stella is leszolmizált, odaírta, hogy „fá”.

- Tudom, és kösz – mosolygott elégedetten Bernát.

Az ajtó felőli oszlop legelső padjában ekkor Dávid is felnézett a kottájából, és ezt mondta Lőrincnek:

- Ma lesz az, amikor eldől, hogy ki lesz a műsorvezető a karácsonyi műsoron.

- Izgi – mondta az, és levette a tekintetét Bogiról. – És kitől félsz a legjobban?

- Nem kitől, hanem mitől! – felelte Dávid ingerülten. – Attól, hogy a tanárok Bernátot, Márkot a 8.c-ből vagy valaki mást választanak helyettem.

- És mit kell majd csinálni ebben a döntőben vagy miben? – érdeklődött Lőrinc, de a szeme valamiért ismét visszaugrott Bogira, és odaragadt.

- Fogalmam sincs – vonta meg a vállát Dávid, majd követte Lőrinc pillanatragasztós pillantását, és elvigyorodott. – Na, mi a helyzet veletek?

- Velünk?...

- Hát veled meg Bogival, haver!

- Ja – fordult vissza Lőrinc zavartan Dávid felé. – Azt mondta, majd elmegyünk együtt állatkínzós videókat lopni – majd a ragasztó ismét hatott.