Daniela két bögre teával leül a srác mellé a földre a kanapé elé. Csendben ülnek, csak a lány hangja hallatszik, ahogy fújja a forró teát. Daniel mosolyogva hallgatja, majd mikor a lány is elneveti magát, komoly kérdést tesz fel. – Nem akarsz beszélni róla?

- És te? – Nézi a fiút. Látja, hogy őt is bántja valami.

Az idősebb Spencer srác leteszi a bögrét, s hátradől a kanapénak. -. Nem látom értelmét az egésznek már annyira sem, hogy egyáltalán beszéljek róla.

- Én is így vagyok vele. – Ő is leteszi a bögrét.

Daniel játékosan a lány combjára teszi a kezét. – Hát ez a mi sorsunk.

- Igen. – Nem ismeri fel saját hangját sem, miközben a srác felé fordul. – És lesz valaha jobb?

Ő is a lány felé fordul. – Hát ez csak rajtunk múlik. – Lassan a lány felé dől.

- Ezt nem… - Hagyja, hogy Daniel megcsókolja, de mikor a srác ismét ránéz, befejezi. – lenne szabad. – De most ő dől felé.

- igen, ezt nem lenne… - Most ő hagyja, hogy a lány megcsókolja. Ő pedig magához húzza. Egyre szenvedélyesebb a csókjuk, s Daniela hirtelen elhúzódik.

- Ezt nem kellene.

- Igazad van.

            De ahogy egymást nézi, újra erőt vesz rajtuk a vágy, s a lány hagyja, hogy magához húzza őt a srác és addig csókolja, amíg teljesen elhomályosodik minden.

            Eldőlnek a vastag szőnyegre, s Daniel lehámozza a lány ruháit, majd a sajátját. Daniela hagyja, hogy minden menjen magától, de olyan gyorsan, akkora nagy hévvel történik az egész, hogy igazából ideje sincs a srác érintéseire reagálni, vagy megszólalni, csak akkor, mikor Daniel elhelyezkedik a combjai között. – A … az …

A srác a lányra néz, de látszik rajta, hogy nehéz neki megállni. – Baj van? – A lány megrázza a fejét, de ő még kételkedik. – A szüleid…?

- Elutaztak,

            A srác bólint és finoman, lassan megcsókolja. Felette támaszkodik, egyik kezével széjjelebb tárja a lány combját, s túl későn hallja már meg a lány hangját, keményen belé hatol.

- A szüleim nincsenek… de… én még nem…voltam senkivel. – Beharapja a száját, s próbál nem sírni, de a kicsorduló könnycseppekkel nem tud mit kezdeni.

Daniel teljesen megmerevedik. Nem akar hinni a fülének. – A fra… - Inkább nem mondja ki. Nem néz a lány szemébe. Fejét Daniela nyakához hajtja, s halkan a fülébe suttog. – Csak egy perccel szóltál volna előbb, ha azt akartad, hogy megálljak. – Tudja, hogy sokkal nagyobb fájdalom volt ez a lánynak, mint kellett volna. Meg se fordult a fejében ez. – Jól vagy? – Mikor nem válaszol, ránéz, s látja az arcán folydogáló könnycseppeket. – Jaj, Niela! – Végigpuszilja a  lány arcát, s várja, hogy megnyugodjon, csak aztán kezd el mozogni.

            Daniela köntösben sétál ki a fürdőből. Összeköti a haját, s a kanapéhoz megy. Lassan mozog, úgy érzi, mintha végigment volna rajta egy úthenger. Leül a srác mellé. Csendben bámulnak előre, majd Daniel tesz egy negyed fordulatot. A lányt magához húzza, hagyja, hogy fejér a vállára hajtsa, ő pedig megfogja a kezét, s elkezdi dörzsölgetni. – Nem akartam fájdalmat okozni, de fogalmam sem volt róla.

- Tudom.

- Szörnyen érzem magam.

- Én nem bántam meg semmit.

            Nicholas egyedül van otthon apjával, s annak mennyasszonyával. Egy darabig együtt ülnek a nappaliban, de a srác gyorsan úgy dönt, jobb, ha a szobájába megy, mielőtt olyat tenne, amit később megbánhat.

            Ahogy a szobájában járkál, meghallja, hogy apjáék is a hálóba mentek, s Elisabeth az általa jól ismert sóhajokat, kacajokat hallatja. Innia kell. Máshogy nem bírja. Az ágya alatti üvegért nyúl, s először úgy tervezi, egy korty után megáll, végül az üveg kiürül.

            Nicholas ruhástól az ágyra dőlve elalszik. Arra ébred, hogy mozog az ágy alatta. Ahogy kinyitja a szemét, meglátja maga fölött Elisabethet. – Mit keresel itt?

A nő az ágyra teszi az üveget. – Mióta iszol?

- Menj a fenébe! Mi közöd hozzá?

- Nick..!

- Ne Nickezz nekem! Menj vissza az apámhoz! – Ám a nő végigsimít a hasán, majd kezét szája követi. – Hallod? Menj vi…- Ahogy megérzi a nő nyelvét férfiasságán, rögtön a lepedőbe markol, nehogy felnyögjön, s az apja meghallja őket. De hiába vár, a nő visszaadja a kölcsönt, s félúton megáll. A levegőben küld egy csókot a srácnak, majd az ajtó felé megy, de mielőtt a kilincshez érhetne, Nicholas magához húzza, s kezeit hátul összefogja.

- Azonnal engedj el!

- Mert? – A srác mindig is szerette, ahogy a nő fenyegetőzik.

- Ne akard tudni.

- Mi volt ez az előbb?

- Csak egyenlítettem. – A fülcimpáját kezdi el harapdálni.

- A tűzzel játszol, figyelmeztetlek.

- Oh! – Nevetve néz rá. – Rettegek.

- Igen? – Az ágyra löki a nőt. – Azt jól teszed. – Odamászik hozzá.

- Nick, az apád a szomszéd szobában van.

- Az előbb nem úgy tűnt, mintha zavarna téged. – Maga alá szorítja a vörös démont. – Most zavar? – Keze felhúzza a hálóinget, s a nő mellét kezdi kényeztetni.

- Ige… nem. Ne hagyd abba!

            De hirtelen kopognak. Egy másodperc alatt szedik rendbe magukat, de nem annyira, hogy Daniel ne jöjjön rögtön rá, mit zavart ismét meg. Egy szó nélkül visszacsukja az ajtót.

            Elisabeth kétségbeesetten néz a fiatalabb Spencerre. – Beszélj vele!

- Dehogyis!

- Nick, beszélj vele!

- Mit mondjak?

- Bármit, csak menj!

- Oké, de te is jössz.

- Mi? Nem!

- De.

- Nem mehetek, nem!

- Akkor én sem.

- Jól van! Menjünk. – Mind a ketten felpattannak, s Daniel szobájába mennek. Kopogás nélkül nyitnak be.

            A srác meglepve néz a kettősre. Elisabeth oldalba böki Nicholast, hogy szólaljon meg végre. – Danny, az…

- Félreértettem?

- Mi csak… - Elisabeth is megpróbál bele kezdeni.

- Biológiát tanultatok. Elhiszem. – Mind a ketten csendben állnak, ő meg nem bírja. – Van még valami?

- Beszélsz apával? – Nicholas kérdőn néz rá.

Danielnek olyan bűntudata van, hogy eszébe sincs ebbe is belefolyni, így megrázza a fejét. – Szeretnék aludni.

- Bocs. – Elisabeth elsiet.

Nicholas azonban ott marad. – Mi van veled, bratyó? Szétesettnek tűnsz.

- Te pedig részegnek.

- Na aludj jól! – Becsukja maga mögött az ajtót.