Reggel a lány és a szülei a konyhában vitatkoznak. Nicholas elég kómásan kel fel. Hozzájuk sétál. –Jó regg… - A két felnőtt szó nélkül elmegy dolgozni. – elt! – A srác a lányra néz a haját kapargatva. – Miért érzem úgy, hogy nem bírnak engem?

- Ez nem ellened irányult. Csak… csak zavarja őket, hogy felnőttem.

A srác elmosolyodik, mire a lány rögtön zavarba jön. – Én nem… nem úgy gondoltam.

- Hát akkor hogy?

- Csak… a… hogy itt aludtál… és ők …

- Nem a szobádban, az ágyadban aludtam, csak a kanapén. És csak barátok vagyunk.

- Igen, barátok.

- Ami az este történteket illeti, nem tudom, mi ütött belém.

- Igen, én sem. – Háttal fordul a fiúnak.

- Nem akartam rád erőltetni magam. Én…

- Nem tetted.

A srác meglepődik. – Hogy? Hogy érted ezt?

- Sehogy, csak a csókolózáshoz két ember kell.

Nicholas maga felé fordítja a lányt. – Niela, nagyon furcsa vagy. – A lányt nézve megállapítja magában, hogy reggelente smink nélkül még szebb.

- Igen? Nem tudom, lehet. Te is.

- Miattad.

- Miattam?

- Valahogy másnak látlak. Tegnap óta.

- Másnak?

Nicholas bólint, s közben megsimogatja a lány arcát.

Daniela hátrébb lép. – El fogunk késni.

            A suliban Nicholas végig Danielát bámulja. Fogalma sincs, mi van vele. Biztos csak túlfűtött. Hiányoznak neki az Elisabethel töltött éjjelek. Hoppá, talán nem is a nő, csak az éjjelek. Nem, ő szerelmes. Csak rosszul értelmezi a gondolatait. Daniela csak barát. De azért tekintete ismét megakad rajta az óra előtt. A lány hátratűri haját, s lejjebb húzza vállán a felsőjét. A srác képzeletben megérinti kezével a nyakát, a kulccsontját.

            Nicholas megrázza fejét, s a lányhoz megy. Leül mellé. – Niela, én… - A lány szemeibe  nézve cserbenhagyják gondolatai.

- Igen? – Nem érti még, hogy mi történik.

- Nem tudom, mi van velem. – Hajol egyre közelebb a lányhoz.

- Nick, kérlek, ne játssz velem! – Kicsit hátrébb húzódik.

- Csak… tudnom kell!

            Danielának nem marad ideje, hogy megkérdezze mit, mert a srác szája birtokba veszi az övét. Egész más ez a csók, mint az éjjeli. Gyengédebb, sokkal finomabb, puhább, de ugyanolyan észvesztő.

            A teremajtó csapódására szétrebbenek. Elisabeth azonban a tanári asztalhoz ülve végig őket figyeli. Kiadja a feladatot, amit önállóan kell feldolgozni az osztálynak az óra alatt, ő pedig tanítás helyett a naplót töltögeti, de percenként Nicholasra bámul, amit a srác rendkívül élvez, de direkt nem néz fel a tankönyvből.

            Csengetsékor elsőként Daniela rohan ki a kidolgozott feladattal, utána meg ki a teremből. Nicholas megvárja, míg kiürül a terem, majd lassú lépésekkel a tanárnőhöz sétál, s leteszi elé az asztalra a lapot.  

            Elisabeth a papírért nyúl, de akkor Nicholas megfogja a kezét. – A féltékenység nem áll jól neked. És semmi jogod hozzá.

- Lehet, de Daniela még csak egy csitri. Sok lány van az osztályban, akivel jól járnál, de ő nem tartozik ezek közé. Te szenvedélyre vágysz, ölelő karokra, egy ízig-vérig nőre, de tőle ezt nem kaphatod meg. Nem ilyen típus.

- Talán még nem nézted meg jól.

- Ó, dehogynem! Csakhogy a külső nem minden. Formás, sőt, kifejezetten szép, de a szemein látszik, hogy hiányzik belőle az érzékiség.

- Ami benned megvan, ugyebár?

- Te mondtad.

Nicholas megkerüli az asztalt, hátrébb tolja a nő székét, s kiemeli belőle, majd az asztalra teszi. – Talán igazad van. – Elkezdi a nő combját simogatni, mire ő összeszorítja, de amikor a srác az ajkát harapdálni kezdi, majd a nyakát csókolgatni, automatikusan széttárja a combját. Nicholas a füléhez hajol, közben egyik kezével szorosan öleli, a másikkal pedig a bugyiján keresztül simogatja. – Lehet, hogy Daniela nem olyan heves, nincs még benne annyi szenvedély, de az biztos, hogy… - Érzi a nőn, hogy már nem bírja sokáig. – hiába leszel az apámmal, mert az én érintésemre fogsz vágyni. – Egy puszit ad a nő arcára, s lehúzza a szoknyáját, majd mosolyogva otthagyja. Tudja, hogy pont jókor hagyta abba, a nő kielégületlen maradt, s így ő győzött. Ma éjjel biztos, hogy Elisabeth rá fog gondolni.

            Közben Daniela az utcán csak szalad, szalad, nem érdekli, hogy hova, csak minél messzebb. Összetörtnek érzi magát, megalázottnak. Miért kellett a tollát a teremben hagynia, miért akart visszamenni érte? Most látnia kellett Nicholast azzal a nőcskével. Hogy tehette azt vele a srác? Hisz az óra előtt még őt csókolta, aztán az óra végén rohant a tanárnő vágyát csillapítani.

            Zokogva ül le egy padra. S nem érdekli, hogy járókelők mind őt bámulják. Kizárja a külvilágot, s csak a saját fájdalmára, megbántottságára koncentrál.

            Estefelé Daniel Jenna lakásában ücsörög. A lány meglepődve lép be az otthonába. Megcsókolj, majd rámosolyog. – Hát te?

A srác nem tűnik vidámnak. – Úgy emlékszem mára megbeszéltünk valamit.

Jenna ekkor döbben rá, hogy kiment a fejéből az esti vacsora Daniel cégtársaival. – Én… én egy lökött tyúk vagyok. Annyira sajnálom. Nem fordul elő…

- Igen, mindig ezt mondod. – Ül továbbra is a kanapén a lányra szegezett tekintettel.

- Mit tegyek, hogy megbocsáss? – Látszik rajta, mennyire bántja a dolog.

- Mondjuk, először áruld el, mi volt fontosabb?!

Jenna idegesen megigazítja a szoknyáját. – Hát… öh … nem az a fontos, hogy miért, hanem, hogy többé nem fogom elfelejteni.

- De nekem fontos.

            A lány leül a srác ölébe. – Nem kárpótolhatlak valahogy? – Megcsókolja, majd remélve, hogy már jobb kedve lett, a szemébe néz, de semmi. – Danny…!

- Fotózás? – A lány megrázza a fejét. – Bemutató? – Újabb fejrázás. – Akkor?

Jenna fel akar állni az öléből, de ő nem hagyja. – Válogatás egy reklámhoz.

- Megkaptad? – A mennyasszonya bólint. –Remek.

- Danny, ne haragudj, kérlek! – Fogja meg a srác kezét, ahogy ő feláll.

- Jenna, nem bírom. Tudom, hogy fontos a munkád, de lassan fontosabb, mint én!

            A lány hozzálép és megcsókolja. Daniel dühe szép lassan elpárolog, s eldőlnek a kanapén. Keze és szája egyre sürgetőbben mindenhol ott van, s Jenna kezdetben azonos hévvel simogatja a srác hátát, borzolja haját, de mikor combján egyre feljebb érzi a kutató kezeket, odakap. Daniel keze megáll, de nem adja fel, tovább csókolgatja a lányt, majd kicsivel később újra megpróbál kezével a célhoz érni, de a lány ismét eltolja kezét. Erre már kénytelen megállni, s a lány szembe néz. – Mi van? – Jenna elfordítja fejét. A srác azonban nem mozdul, de mérsékli indulatát. – Jenna, esküszöm, hogy addig így maradunk, amíg nem mondod el, mi van valójában! És ne a szüleiddel takarózz!

- Nem mondhatok mást, ez az igazság!

- Hát jó! – Felkel az ágyról.

- Danny! – Ő is felkel, és a srác után megy, aki az ajtó felé tart. – Várj! Daniel, szeretsz te engem? Úgy igazán?

A srác is megfordul. – Ezt én is kérdezhetném, Jenna.

- Azért, mert…?

- Nem. Azért, mert ha igazán szeretnél, bíznál bennem, és akkor elmondanád, mi ez az egész. – A lány nem felel semmit, ő pedig elmegy.

            Zaklatottan kocsikázik hazafelé, mikor hirtelen megpillantja Jennát a padon ülni. Lefékez, s odasiet hozzá. Látja a fekete karikákat a szeme alatt, s a pirosságot körülötte. Rögtön tudja, sírt. – Hé, Niela! – Leül mellé. – Nem találsz haza?

A lány elneveti magát. – Nem is nagyon akartam.

- A múlt idő szerint most már igen, vagy csak véletlen volt?

- Hát, ha hazavinnél, esetleg.

- Rendben, de csak egy feltétellel.

- És mi lenne az?

- Hogy csinálsz egy olyan finom teát, mint a múltkor.

- Hát azt hiszem, elfogadom a feltételt.