- Nem azért akartam veled maradni, hogy hallgassam a magyarázkodásodat, a hazudozásodat.

- De az…

- Csak azt akarom, hogy tűnj el! Lépj ki az apám életéből!

- Nem, ezt nem teszem meg!

- A pénz kell, igaz? Fizetek neked. Mennyit kérsz?

Hirtelen lángoló arccal pofon vágja. – Azt hittem, jobban ismersz annál, minthogy ilyen ocsmány dolgot feltételezz rólam!

- Én is azt hittem, és lám mi lett a vége!

- Hallgass meg!

- Nem. Úgyis hazudni fogsz.

- Nick, szeretlek! Hidd el, hogy nagyon jó volt veled, és nem így terveztem. De megismertem az apád. Semmi nem volt vele köztünk, csak találkozgattunk. Tehát mikor azt mondtad nekem, hogy miközben veled voltam, már volt valakim, ez nem igaz.

- Aha. Tegyük fel, elhiszem. De hogy költözhetsz hozzá, hogy mehetsz hozzá, ha elvileg engem szeretsz?

- Megkedveltem az apád. Nagyon megkedveltem, és biztos vagyok benne, hogy boldoggá tudjuk tenni egymást. Ahogy abban is, hogy te nem vagy szerelmes belém. Csak jó volt együtt. De te előbb utóbb egy hozzád illő lányt keresnél, és én? Mondjak le pár vággyal teli, boldog hónapért a hosszú, nyugodt biztonságról apáddal?

- Szóval azt akarod beadni nekem, hogy miattam van? Mert én úgyis összejöttem volna valamikor egy csajjal, te meg egyedül maradtál volna?

- Igen.

            A nőhöz lép és megpróbál mindent beleadni a csókba. Majd mikor már nem kapnak levegőt, hirtelen ellöki a nőt. – Azt érezted, hogy másra vágyom?

Elisabeth még mindig levegő után kapkod, mint egy asztmás. – Ez… miért csináltad?

- Mert minden benne volt ebben a csókban, amit érzek irántad. Ha te még mindig kételkedsz, akkor nem tudok mit tenni. – Visszaindul apjáékhoz.

            A kezdeti nehézségek után Mr. Spencer örömére mégiscsak jól sikerül a vacsora. Daniel meg is lepődik, hogy öccse mekkora fordulatot vett. Így inkább ő se foglalkozik a dologgal.

            A vacsora után felmennek a lakosztályba, kicsit még beszélgetnek. S a férfi megkérdezi a nőt, hogy mikor költözik hozzájuk. Daniel látja, hogy Nicholas és Elisabeth tekintete a kérdésnél rögtön találkozik, majd a nő hebeg, habog, s Jenna menti meg végül a helyzetet. Felajánlja, hogy segít áthozni a nő holmiijait, majd feláll, hogy hazainduljon. Azt a helyzetet Nicholas és Daniel is kihasználja. A fiatalabb a szobájába megy, az idősebb pedig a kocsihoz kíséri barátnőjét.

- Miért nem alszol itt? – Nyitja ki a kocsiajtót mennyasszonya előtt.

- Miért pont most szeretnéd?

- Tudod, milyen rég szeretném.

- Danny…!

- Jaj, Jenna! El foglak venni, és a szüleid különben sincsenek itt.

- Az hiszed, az anyám nem venné rögtön észre?

-Jenna, miért nem akarsz velem lenni?

A lány zavarba jön. Idegesen elkezdi a ruháját igazgatni, miközben beszél, s még csak véletlen sem néz a fiúra. – Ezt már megbeszéltük. Engem így neveltek. Az anyámat is így nevelték.

A srác bólint. – Aha. – Látszik, hogy nem igen hiszi ezt a magyarázatot.

Ránéz a fiúra. – Ez az aha elég bántó, Daniel.

- Ne haragudj, Jenna, de a válaszod kicsit nevetséges. A divatbemutatókon és a reklámokon nem igazán látszik az a bizonyos nevelés. A kamera előtt nem tűnsz túl szűziesnek.

- Menj a fenébe! – Bevágja a kocsiajtót, és elindul a hotel bejáratához, ahol a portás már egy ideje őket figyeli.

Daniel megfordul utána. – Jenna, most…?

- Na nem jössz? – Karba tett kézzel vár rá. – Megyünk?

- Mindent annyira végletesen látsz.

- Te hozod ki belőlem.

- A fenét! – Sétálni indul egyedül az utcán.

            Eközben Nicholas a szobájában szenved. Próbál hallgatózni, hogy apjáék mit csinálnak, egyáltalán a nappaliban vannak-e, vagy netán a hálóba mentek. Áh, az apja nem fogja rögtön ágyba vinni. Vagy mégis? Miért ne? Elisabeth fiatal, vonzó nő. Nincs az a férfi, aki ne kívánná meg. Megrántja a vállát. És ha lefekszenek, akkor mi van? A nő döntött. Az apját választotta.

            Hirtelen kopognak, s ő riadtan ugrik hátrébb az ajtótól, mikor Elisabeth benyit. – Én elmegyek. Csak köszönni akartam.

- Szia.

- Nick! – Kezdene egy újabb beszédbe, de megáll mögötte a srác apja.

- Nick, hazaviszem Elisabethet. És ha esetleg holnap te is tud….

- Ne, semmi szükség rá, George! – A férfi felé fordul gyorsan.

- Drágám, Jennával ketten nem tudtok annyi nehéz dobozt áthordani ide.

- Igaza van az apámnak, Elisabeth! – George Spencer meglepetten néz fiára. Tetszik neki, hogy mégiscsak megkedvelte a nőt. Fontos neki, hogy jól kijöjjenek. – Szívesen segítek átköltözni. Az iskola után akár együtt is mehetünk hozzád.

- Miért van olyan érzésem, hogy ti már ismeritek egymást? – Néz felváltva kettőjükre a férfi.

- Mert így igaz, apa! – A srác látja a nőn, hogy teljesen elsápad. – Elisabeth a biológia tanárom.

A nő egy nagyot sóhajt, és a férfira néz megkönnyebbülten. – Igen.

- Ez ám a meglepetés!

- Igen. – A nő megfogja a férfi kezét. – Megyünk?

- Persze, drágám! – Fiára néz. – Sietek.

- Jó. – Persze magában már látja őket az ágyban. Biztos nagyon fog sietni.