Magyar őstörténet

 

Újdonságok a honlapon
 
Eredetünk
 
Ajánló
 
Impresszum
 
Szerkesztő
 
Látogatók
Indulás: 2007-08-20
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hamisítványok

 

Hamisítványok és eltüntetések

 

A tárgyi bizonyítékok eltüntetése hatékony módszere történelmünk meghamisításának. Ami nincs, arról könnyen állítható, hogy nem is volt sohasem.

Ám a dokumentumokat nem olyan könnyű „csak úgy” eltüntetni, rafináltabb megoldást kellett tehát keresnie az erre törekvőknek.

Egyik ilyen módszer a hamisítvánnyá nyilvánítás, mert a hamisítványok megsemmisítése, forgalomból való kivonása minden további nélkül elfogadtatható a közvéleménnyel.

Az a legfőbb baj, hogy a gyakorlatban az lesz a hamisítvány, amit „hivatalosaink” annak nyilvánítanak, emiatt tehát a dolog fordítva (is) működik: amit el akarnak tüntetni, arra egyszerűen ráfogják, hogy hamisítvány. Így megy ez már 1849 óta! Jó partnerek ebben azok a tudálékosok, akik jól megtanulták a hamis leckét, és azonnal fújják, ha meghallják például Literáti Nemes Sámuel nevét: HAMISÍTVÁNY!!! Literáti sokat áldozott arra, hogy felkutassa legrégibb írásos emlékeinket, és sikerült is összegyűjtenie néhányat, de „hivatalosaink” teljesen lejáratták, bemocskolták a nevét. Biztosan állítható, hogy az általa külföldön felvásárolt magyar írásmaradványok nagy része eredeti. Kizárt, hogy külföldiek képesek lettek volna „ómagyar” nyelvemlékeket hamisítani, de ehhez nem is fűződött semmi érdekük. Természetesen nem zárható ki az sem, hogy akadtak Literáti korában hamisítók, de hogy ezek éppen a magyar nyelvemlékekre szakosodtak volna, az szinte lehetetlen.

„Ez idő tájt figyelt fel az Országos Széchenyi Könyvtár akkori vezetője, Mátray Gábor a főleg Literáti halála után felbukkanó hamisítványokra, és igyekezett azokat összevásárolni, hogy kivonja őket a forgalomból. ...A Literáti-hamisítványok már - több itt nem ismertetett darabbal együtt - békésen szunnyadoznak az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattátában, és érdekes módon napjaink botcsinálta nyelvészei mutatnak érdeklődést irántuk.” (http://www.neumann-haz.hu)

A „botcsinálta nyelvész” jelző itt minden bizonnyal Marton Veronikára vonatkozhat, aki nemrégiben könyvet írt egy Literáti által 1842-ben, Klagenfurtban megvásárolt relikviáról, amelynek az egyik bőr-hártyáján találták meg a híres I. András korabeli imádságokat. Érdekes olvasmány, bebizonyítja, hogy a hártya „megállapíthatóan valódi, eredeti régiség”.

De vajon miért költi egy ilyen intézmény a pénzét "hamisítványok" felvárárlására?? Nem kellene inkább a „nem hamisítványok” gyűjtésére és megóvására koncentrálniuk? (Na persze, ha a cél a forgalomból való kivonás volt, akkor az csak így megy...) Hamisítvánnyá vált ilyen módon a Csiki Székely Krónika, a Túróci Fakönyv, és tulajdonképpen minden, ami útjába került a finnugorizmusnak. Legújabban két iráni nemzeti kincs, a Perzsiai Örmény Apostoli Egyház Szurb Khács kolostorának birtokában levő Iszfaháni és Krétai kódex szkíta-hun szövegeinek a közzététele borzolta fel a kedélyeket. A szkíta-hun szövegek ugyanis erőteljesen hasonlítanak a magyarra! Finnugrista nyelvészeink már tudják a megoldást: nyilván ezek is hamisítványok. 

Kilencven éve halt meg Szentkatolnai Bálint Gábor. Kevesen tudják, ki volt, mert az arra hivatott tudós társaságok halálában éppen úgy megfeledkeznek róla, mint ahogy életében is mellőzték. Ki volt ez a talán még Kőrösi Csoma Sándornál is jelentősebb tudós, felfedező, és mi volt a bűne, hogy 130 éve agyonhallgatják?” – olvashatjuk Tharan-Trieb Marianne, a „Múltadban nincs öröm” című írásában. „Korának egyik legnagyobb világutazója, Kőrösi Csoma szellemi örökösének bűne az volt, hogy tanulmányai és kutatásai alapján nem fogadta el a magyarul alig tudó Budenz és Hunfalvy-kitalálta finnugor elméletet... Nem csoda, hogy fennmaradt műveit máig rejtegetik a Széchenyi könyvtárban.

Nahát, már megint ugyanott... 

Herman Ottónak 1900 körül azért gázoltak a becsületébe, mert azt merte állítani, hogy az ősember Magyarországon is járt. Az általa bemutatott miskolci szakócákat "természetesen" hamisítványoknak minősítették, és csak évekkel később, külföldi tudósok igazolták azok eredetiségét. Ugyanezek a körök igyekeztek nevetséges hamisítványnak kikiáltani az 1910 körül, a miskolci Balla-barlangnál megtalált 12000 éves gyermekcsontvázat is, elhíresztelve róla, hogy az "nyilvánvalóan" egy közelmúltban eltemetett cigánygyerek csontváza lehet. Csak az 1970-es években bizonyították be angliai vizsgálatok, hogy a "cigánygyerek" mégiscsak 12000 éves.  

A kiskunhalasi „rovásírásos lapocskákat" nem lehetett hamisítványoknak minősíteni, mert a városi vezetés jegyzőkönyvbe vetette a juhászok gyalázatos tettét, és a jegyző még le is fordította ebben a rovásírásos szövegeket. (Tehát akkoriban még ilyen szinten olvasták a "rovásírást"!) 

"1802. október végén a kiskunhalasi juhászok 16 db. rovásírásos „fenyegető” fa lapocskát dobtak a helyi városháza ablakába." Ezeken összesen 160 szó volt olvasható, ahogy illik: jobbról balra, többnyire magánhangzók nélkül, összerovásokkal. Madarassy Lászlónak köszönhetően ezekről a tárgyakról az 1900-as évek elején fényképek is készültek, amelyek szerencsére még ma is megvannak, a tárgyak pedig végül a Néprajzi Múzeumba kerültek. Onnan viszont, mára valahogy eltűntek! Egyik legterjedelmesebb rovásírásos nyelvemlékünk lehetne! Az Aranytarsoly 2006. évi, novemberi száma foglalkozott az esettel.

Szondi Miklós írja A történelmünkhöz magyarul c. könyvben, hogy az 1979-82 között kiadott Magyar Néprajzi Lexikonban már nem szerepelnek olyan ősi szavaink, mint pl. a tarsoly, vagy a tegez. (Talán az okozhatta a problémát, hogy nem tudták eldönteni, melyiket - honnan vettük át?! Amire volt tippük, az biztosan bekerült.) Ha csak a szerkesztőkön múlna, szép lassan ezek a szavak is kikopnának a köztudatból.

Kevesen tudnak róla, de a pécsi "ókeresztény" (valószínűleg ariánus) sírkamrák egyik falából, kb. másfél-két éve előkerült néhány palack, amelyekben arról szóló írások voltak, hogy a legelső feltárások során miket találtak ott, és hogy a leleteket kinek, hová adták le. Mit ad Isten, ezekből mára semmi sem maradt! De még érdekesebb, hogy ennek az esetnek visszhangja se támadt, eszébe sem jutott senkinek a felelősök megkeresése.

Ne is keressünk felelősöket, de tudjunk róla, hogy ilyen is létezik! A lényeg: minden erőnkkel próbáljuk megőrizni azt, ami még megmaradt! Fényképezzünk le mindent, ami magyar! Mentsünk le számítógépünkre mindent, ami magyarságunk szempontjából értékes lehet! Eljött az ideje annak, hogy helyretegyük a saját múltunkat! Láthatjuk: főkönyvtárosainkra és néprajzosainkra ebben nem igazán számíthatunk. Tóth Imre, 2008. szeptember 30.  Újabb adalékok 

 

 
Tartalom

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.