- Lillian?! – hangzott hisztérikusan Layla hangja, és meglepettségében, majd eldőlt…

- Na, de Layla! – förmedt rá Meredith a lányára. -  Így kell fogadni egy vendéget?

De Layla nem figyelt anyja szavaira.

- Mit keresel itt? – fújtatta idegesen.

Most Matt akart felszólalni lánya viselkedése ellen, de Lillian megelőzte.

- Meg szerettem volna tudni, hogy, hogy vagy. – állt a lány elé és odanyújtott neki egy kis ajándéktáskát.

Layla elvette, majd letette a fotelra.

- Szóval? Miért vagy itt?

- Szeretnék veled négyszemközt beszélni! – mondta Lillian. Layla egy kis remegést vett ki a szavai mögül, de ezt a gondolatot gyorsan elhesegette magától. Lillian Oswald remeg? Ugyan már…

- Rendben! Menjünk a szobámba!

Layla elindult ugrálva, mikor anyja utána szólt.

- Viszek be nektek teát!

- Jó! – kiáltott vissza Layla már a szobából.

Lillian leült az ágyra, Layla pedig az ablakba ült, ölébe párnát tett, és várakozóan nézett Lillianre. A szőke lány viszont a szobát kémlelte. Tetszet neki, hogy ennyire személyes. Az övé hideg eleganciával berendezett helyiségnek hatott… az is volt.

- Nos? – unta meg a várakozást a fekete hajú lány.

Lillian megköszörülte a torkát.

- Azért jöttem ide, mert rájöttem, hogy nagy hibát követtem el!

Erre Layla felvonta a szemöldökét. A szőke lány folytatta.

- Tudod én azelőtt, hogy versenyezni kezdtünk, egy nagyon érdekes egyéniség voltam – mondta halkan, de nem nézett Laylára – Jól tanultam, figyeltem a megjelenésemre, és a beszédemre. Fontosak voltak a barátaim, és csak nagyon sokadik helyen állt az életem ranglistáján a tenisz. De…

- Itt a tea! – jött be Meredith vigyorogva. Layla megforgatta a szemeit.

- Anya!

- Jó, jó, már itt sem vagyok! – mondta Meredith, és kiment, miután letette a tálcát az íróasztalra.

- De? – kérdezett vissza Layla, mert kíváncsi volt a végkifejlettre. Vajon álszent beszéd, vagy igaz? Belekortyolt a teájába.

Lillian is elvette a saját csészéjét.

- De ahogy megjelentél – kortyolt bele a meleg italba a szőke lány is – valahogy az életem élére állt a tenisz, a meccsek, az edzések, és a győzelem. Ezáltal, egy hideg, számító kis perszóna lettem! Nem azt mondom, hogy már nem szeretem a teniszt, de nem szeretném, ha az első helyen állna az életemben, sőt…

- Nem igazán értelek! – mondta Layla, miután megitta a csésze teát, és visszatette a tálcára a pohárkát – Engem okolsz, mert te elhidegedtél?

Lillian arcára riadalom ült ki.

- Nem, dehogy! Félreértettél. Én valójában a segítségedet szeretném kérni! – mondta Lillian még halkabban, mire Layla szemei tágra nyíltak, majd nevetésben tört ki.

- Én hogy segíthetnék Lillian Oswaldon?

- Én újra szabad akarok lenni. Mindenkitől és mindentől kötetlen, de most tőled függök!

- Tőlem? – nevetett megint Layla. Valójában nem tartotta viccesnek a jelenetet, de tanácstalan volt, így nevetett…

- Igen! – jegyezte meg kicsit ingerülten Lillian. Nem hitte el, hogy ez a lány megváltoztatja az életét… de biztosan ő az! Ebben nem tévedhet!

- Na, jó! – váltott komolyra Layla – hogy segíthetnék én neked? Hisz ismered a mondást! Segíts magadon, az Isten is megsegít!

- Igen, tudom. De tudod, nekem a családom várja el ezeket. Azt, hogy amit csinálok, azt vagy kiemelkedően csináljam, vagy sehogy!

- Akkor miért nem hagyod abba a teniszt? – kérdezett vissza egyszerűen Layla.

- Mert az én családomban az „abbahagyás” felér egy „feladással” vagyis gyengeséggel. Ezért!

- Akkor nyögd, ki kérlek, hogyan segíthetnék én rajtad? – mondta Layla türelmetlenül.

- Szeretném, ha mindent beleadnál, és legyőznél engem. – mondta ki nagy nehezen Lillian. Maga sem hitte el, de kimondta!

Laylának tátva maradt a szája. Nem hitt a fülének. Tényleg azt mondta neki Lillian Oswald, hogy győzze le őt?

Lillian felnevetett Layla arckifejezését látva.

- Igen! Kérlek, győzz le engem. Ezzel elég okom lesz, hogy visszavonuljak örökre a tenisztől!

- De hát…

- Más álmaim vannak. És ez megfutamodásnak hangzik, de nem az. Tedd meg kérlek, bár tudom, hogy nem érdemlem meg. – hajtotta le a fejét Lillian.

Csend támadt. Nem olyan kínos csend, hanem olyan érzékeny, melodikus csend.

- Én is ezt tenném! – szólalt meg halkan Layla. Lillian rákapta a tekintetét, és most ő lepődött meg. Laylának könnyben volt a szeme, de próbálta leplezni.

Majd Lillian elmosolyodott, és felállt.

- Most megyek! – ahogy kimondta Layla is felállt, és, kikísérte a lányt.

Az lassan felöltözött, és már a kapuban járt, amikor Layla utána szólt.

- Hol az autód? Nem láttam!

- Egy parkolóban hagytam! Sétálni akartam! – szólt Lillian halkan, és mikor a kapunál járt, még visszaszólt. – Kérlek, a döntőben adj bele mindent. Azt akarom, hogy legyőzz!

Majd intett, és elindult a járdán.

Layla legyökerezve állt, és próbálta feldolgozni, az iménti, beszélgetést. Nem hitte el, hogy ezt mind Lillian szájából hallotta.

- Gyere már be, mert megfagysz! – szólt a hátánál az apja, ami visszahúzta a valóságba, és visszament a házba.

Layla nem beszélt aznap már a szüleivel, hiába faggatták, ki volt ez az elegáns, szép, lány.

Behúzódott a szobájába a Lilliantől kapott kis táskával. Egy doboz, drága bonbont talált benne, és egy kis teniszező plüssállatot.

Erre felnevetett, majd megint az ablakba ült. Nézte a sötétedő tájat. Gondolkodott, és közben ette a csokit.

Nem tudom, mit élhet át. De ha ennyi kell, hogy boldog legyen… Én megteszem, amit kér. De vajon hagyja majd magát? Vagy keményen megdolgoztat? Vagy ez az egész csak egy ügyes színjáték volt? El tudnám képzelni, hisz ezelőtt hogy forrt benne a harci szellem… De ez elég csúnya lenne tőle… nem tudom. Szerintem igazat mondott. És ami meglepett, hogy egy pillanatra teljesen átéltem, amit előadott. És el is érzékenyültem. De a szemei igazat sugalltak. – gondolkodott Layla, és lassan ízlelgette a bonbon darabkákat.

Lassan besötétedett, de ő még mindig Lillianen jártatta az agyát.

Olyan furcsa ez a lány… olyan, mint én – gondolta, majd bevillantak előtte a múlt képei. Amikor Lillian lelépett elé az úttesten, amikor együtt futottak az első tesiórán, az első meccsük, a veszekedéseik… minden.

- Sosem akarok elválni tőle… olyan, mint a lelkem másik fele. – mondta suttogva Layla – Mondta, hogy megváltoztattam az életét, és ha a döntőben legyőzöm, akkor ismét megváltoztatom. De ő is megváltoztatta nekem! Fenekestől átforgatta az életem.

Bekapta az utolsó csoki szemet, majd a teniszező állatkát nézte.

- Eddig nekem sem a tenisz volt az első, de most… azt hiszem – úgy beszélt, mintha a plüssállathoz beszélt volna – Azt hiszem, hogy megtaláltam a lelki társam Lillian Oswaldban…

Nem tetszett neki az, amit kimondott! De attól még így volt…