- Mitől vagy ilyen boldog? – kérdezte Meredith Adison a lányát szerda reggel. Furcsállotta, hogy a lánya dúdol, miközben gabona pelyhet töm magába. – Csak nem a tenisz az oka?

- De igen! Apu már elment? – válaszolta, miután lenyelte a jókora falatot.

- Igen, már rég! De te is mehetnél, mert elkésel! – mondta Meredith szemrehányóan, és elvette lánya elől a müzlis tányért.

- Na!

- Menj fogat mosni, és irány a suli! – mondta az asszony, ellentmondást nem tűrően.

- De akkor elvihetem a kocsidat? – szólt vissza az ajtóból Layla.

Meredith megforgatta a szemeit: - Igen, csak menj már!

Layla szökdécselve indult a fürdőszoba felé…

­*

Juanita lassan nyitott be a drága mahagóni faajtón.

- Lillian kisasszony! Keljen! Itt a reggelije! – tette le a finomságokkal teli tálcát az éjjeliszekrényre. Megvárta, míg a kócos szőkeség kinyitja a szemét, majd egyedül hagyta.

Lillian sóhajtva ólt fel, és vette maga elé, a mesterszakács által kreált ételkülönlegességeket…

Lassan lapátolta be az ételt, közben a tegnapi edzésre gondolt. Sosem érezte magát ilyen ramatyul, egyik teniszedzésen sem, mint a tegnapin… egyszerűen olyan volt, mintha egy rémálomba csöppent volna…

Hirtelen megállt a szájában a falat, majd a szája mosolyra húzódott… arrébb lökte a tálcát, gyorsan felöltözött, és a saját fürdőszobájában megmosta a fogát, felkapta a cuccait, és a garázs felé indult…

- Köszönöm a reggelit! – kiáltott be a hatalmas konyhába futtában…

Két perc sem telt bele, és a fekete sportkocsi, fekete kerekei csak úgy kapartattak az apró kövekkel kirakott csalási udvaron… Juanita fejet csóválva nézett utána…

­*

Az iskolában kerülik egymás tekintetét, még egy „sziát” sem dobnak egymás felé, és mind a ketten forrnak a dühtől, ha a másik a közelében van. Kezdeti barátságból iszonyatos dühöt táplálnak egymás iránt, és ez egyik lánynak sem enyhébb.

Lillian végképp el akarja söpörni az idegesítő, és a karrierje elé álló Laylát. Layla viszont csak dacból akarja legyőzni Lilliant, és megmutatni neki, hogy senki sem legyőzhetetlen.

De valahol a lelkük mélyén kedvelik egymást… Vagy mégsem?

- Adison! – ugrott ki Layla elé Lillian.

Layla épp az öltözőbe igyekezett, ugyanis mindjárt teniszedzés.

- Mit akarsz? – kérdezte megvetéssel.

- Vázolni a helyzetet! – szűkült össze Lillian nagy, és kék szeme.

Layla lenézően nézett rá, de várt.

- Tájékoztatlak, hogy tudom mi a célod! Kijutni a bajnokságra, és megnyerni azt!

Layla felnevetett, majd ördögi haragra gerjedt.

- Igen, ezt szándékozom tenni! Mert nem vagy legyőzhetetlen, és ezt be is bizonyítom!

- De igen! Legyőzhetetlen vagyok, és ezt ma be is bizonyítom! – mosolyodott el Lillian. Ez amolyan gúnyos mosoly volt.

- Ezt hogy érted? – nézett gyanakodva a fekete hajú lány.

- Ma te és én játszani fogunk! – kezdte mézes- mázos hangon Lillian – és aki veszít, az kilép a klubból!

Lillian szavai könyörtelenül csengtek az üres folyosón. Laylát nagyon felbosszantotta ez a pimaszság.

- Jó! – vágta rá.

Lillian tudta, hogy Layla már csak azért is igent fog mondani. Miután elszökdécselt Lillian, Layla akkor jött rá, hogy mit tett. És ha veszít? De erre most nem szabad gondolnia… inkább átöltözik…

Lillian elsőnek ért be a pályára, ahol fali teniszezni kezdett. Majdnem kiesett az ütő a kezéből, mikor meglátta, hogy Charlie Grehem ugyanazzal az emberrel beszél, akivel a múltkor mondták, hogy Layla esélyes… mit kereshet itt ez a fickó?

De úgy tett, mint akit nem érdekel. Hamarosan megérkeztek a többiek is, persze Layla is.

Lillian már mindent lebeszélt az edzővel…

- Szeretném, ha elmenne! – mondta Lillian komolyan.

- Csak nem félsz tőle? – mosolyodott el Grehem.

- Nem, nem félek, csak idegesít a játéka, és szerintem amatőr.

- Szerintem nem is annyira, ha alig bírtad legyűrni! – nézett komolyan Grehem rá.

Lillian gondolkodóba esett: - Rendben!

- Tessék? – fordult vissza Grehem.

- A mai edzésen legyőzöm őt, de akkor mennie kell. Ha ő győz le engem, én megyek!

Lillian hangja határozottan csengett, ami megnyugtatta az edzőt.

- Rendben! – majd Grehem otthagyta az ujjongó Lilliant.

Na, így bírta rá Grehemet, hogy engedélyezze a meccset.

- Ma pihenés képpen meccset nézünk! – ordította Grehem. – Layla és Lillian fog megküzdeni egymással.

A teniszezők között sutyorgás hallatszott. Lilliant nem foglalkoztatta, de lesve mindig arra a titokzatos embert nézte, aki a lelátó legtetején ült.

- Adison! Oswald! Pályára! – mindenki leült a kilátóra, csak Lillian és Layla álltak két külön térfélen.

Most megemlegeted, hogy egyáltalán ütőt ragadtál! – gondolta Lillian és erőteljesen nyitott.

Azt hiszed, ez kifog rajtam? Tévedsz! – Laylának forogtak az agytekervényei, és hibátlanul visszapasszolta a labdát.

Öt percig egyetlen hibát sem ejtettek. Charlie idegesen szorongatta a nadrágját. Megint érezte azt a nagy feszültséget, ami őt is láza hozta. Legszívesebben ordítozott volna, meg szurkolt volna, de nem akart leégni a tanítványai előtt.

Annyira szereti a teniszt, miért akarom legyőzni? Ez hülyeség! Talán azért mert ő kezdte ezt az egészet? – gondolkodott Layla, és elveszítette koncentráló képességét. Rontott.

Grehem sípja csak úgy vájta a csarnok levegőjét.

Lillian mosollyal az arcán kezdett. Layla elbizonytalanodott, de vissza tudta küldeni az ütést.

Mi van? Lankad a figyelmed? Pedig a legjobb formádban akarlak legyőzni! – Lillian minden erejét beleadta, de a másik féltől nem érezte ezt. Ez feldühítette, és még erősebben ütötte meg a labdát.

Layla megint rontott.

Mit csinálok? Hisz én imádom a teniszt, és nem akartam soha fegyverként használni! De szeretném, ha Lillian is így látná a játékot! Nem, mint őrült versenyt, hanem mint élvezettel teli játékot! – Layla erősen ütött vissza.

Lillian megörült, hogy Layla újra kezdi összeszedni magát.

Nem tetszik ez az ellenségeskedés… - Layla megint rontott.

Lillian arcára kiült a gúnyos vigyor.

Nem akarok ennek a lánynak az ellensége lenni, csak fel akarom nyitni a szemét. Miért ennyire vak? – Layla megint, megint, és megint rontott.

- Layla! Ha nem szeded össze magad, és hármat rontasz, kikapsz! – szólt közbe Grehem, majd jelezte, hogy mehet tovább.

De nem hagyom, hogy vakon vigye végig a teniszt! – gondolta Layla és olyan erővel ütötte meg a labdát, hogy Lillian nem volt képes hárítani. Rontott.

Azt hiszed a vacak kis csavartjaid kifognak rajtam? Tévedsz! – Lillian visszaütötte Layla szerváját.

Megint minden erejét beleadták a játékosok… a lelátó tetején lévő, sportos férfi előrehajolva figyelte az eseményeket.

Micsoda tűz, micsoda szenvedély! A levegő csak úgy izzik köztük! Ki lehet venni, hogy gyűlölik egymást, és ez ad erőt a játékuknak. A közönséget is felkorbácsolják, és izgatottá válnak. Charlie már alig bír magával. Ez az igaz meccs. Vajon mennyivel lenne szenvedélyesebb, ha a városi kupáról lenne szó? Lillian és ez az Adison lány mennyivel több erőt fektetnének bele a játékba? Ezt meg kell tudnom! Ha törik, ha szakad, ennek a két lánynak kell játszania a döntőt, és ezt megvalósítani, csak annyi, hogy külön klubba kell tenni őket. Mert ha így lenne, az hajtaná őket, hogy eljussanak egymáshoz, egészen a döntőig. Az igen, micsoda meccs lenne a városnak! – gondolkodott a fickó, és őt is feltüzelték a lányok.

Layla és Lillian minden erejét beleadva sorozták egymásnak az erősebbnél erősebb, tüzesebbnél tüzesebb labdákat.

A labda, ha tudna beszélni, valósággal mondaná, hogy ég!

Megverlek! Megverlek! – ütötte meg teljes erejéből a labdát Lillian. Laylát ez váratlanul érte, és rontott. – Már csak két pont, és repülsz kicsi Layla!

Nem akarom még legyőzni! Még nem! De mindent bele kell adnom! – gondolkodott Layla, és visszaütötte a labdát, amit az imént kapott.

Lillianen látszott, hogy csak a gyűlölettől játszott ilyen piszok jól. És az is látszott, hogy Layla nem adott bele apai- anyait… Layla megint elrontott egyet.

Már csak egy pont! Enyém a győzelem! – Lillian ördögi vigyorral küldte el útjára a labdát, amit Layla szépen hárított. De olyan szépen, hogy Lillian nem érte el.

Layla kezdett, amit Lillian nagy nehezen, de visszaütött, majd így ment ez még vagy tíz percig. A csarnokban izzott a levegő, és a lelátón sem bírtak magukkal. Már szurkoltak is, de csak a teniszezők. Grehem nyugodtan maradt, bár nehezére esett.

Győztél! – gondolta Layla, és egy alig látható bravúrral elrontotta. – De megtalálom az alkalmat, hogy legyőzzelek!

Gondolta magában Layla, és leült.

Direkt volt! – futott át Charlie és az idegen agyán is egyszerre. Mindkettejük értetlenül néztek a pályára. Vajon miért csinálta Layla, mikor talán még fordítani is képes lett volna?

- Nyertem! – ugrált Lillian, majd odasétált a földön szuszogó Laylához. – Mondtam, hogy legyőzhetetlen vagyok!

Layla elmosolyodott. Az idegen látta, és hallotta is a beszélgetést, mert már lejött a lelátó legmagasabb pontjából.