Megint úton. Frank sokszor nézett Gerard-ra, hogy megbizonyosodjon róla, hogy jól van-e, és általában rendbe is találta. Az érző erejét is bevetette, amivel meg tudta állapítani, hogy mit érez Gerard. Csak egy valamit talált: szerelmet. Ezen nem is lepődött meg. A két szerelmes még mindig tombolt benne, és Gerard hagyta őket. Ezért nem is beszélt sokat, Frank meg inkább nem zavarta.

Elérkeztek a következő pihenőhelyre. Gerard úgy ment tovább, mintha észre sem vette volna, de Frank megállt.

- Szerintem pihennünk kéne. Én elfáradtam a harcban, és vizet érzek a közelben, ahol megfürödhetnénk. - Gerard bólintott.

- Akkor menjünk a vízhez. - Frank engedelmesen megindul abba az irányba, és hamarosan oda is értek. Egy kisebb tó volt, kristálytiszta vízzel. Boxerra vetkőztek, aztán lassan belesétáltak a hideg vízbe. Jót tett végre a sok harcolás után.

- Gerard, én még mindig nem vagyok éhes! - szólt Frank miután belegondolt, hogy mióta nem evett már. Furcsának tartotta azok után, hogy mekkora étvágya volt még a kastélyban. Mivel Gerard nem válaszolt, Frank kérdőn ránézett. Úgy tűnt, mintha nem is itt lenne: csak bámulta a vízfelszínt és Frank meg mert volna esküdni, hogy nem is hallotta, amit mondott neki.

- Gerard! - szólt még egyszer, de teljesen halkan. Az ijedségtől nem mert hangosabban megszólalni. Aggódott miatta. Főleg az után, hogy Gerard erre sem reagált. Odament hozzá, a vállaira tette a kezeit és megpróbált a szemébe nézni. Még mindig semmi. Gyengén megrázta, erre Gerard pislogott, megrázta a fejét és bambán Frank-re nézett, mit aki azt sem tudja, hol van.

- Mi történt??? Halálra ijesztettél! - húzta közelebb magához Gerard-ot, hogy jobban a szemeibe nézhessen.

- Ne haragudj. Csak nagyon fáradt vagyok. Ez a nap... - Frank kicsit nyugodtabb lett ettől. Remélte, hogy tényleg csak a kimerültség miatt van. Meg is érthető, hisz a gyakorlás miatt fizikailag, a szerelmes pár miatt pedig lelkileg lehetett nagyon ki. Mosolygott egyet bíztatólag, Gerard pedig visszamosolygott, jelezve, hogy tényleg csak ennyi a gond. Visszamentek a pihenőhelyhez és kérdés sem volt, hogy ki fog őrködni. Gerard ahogy lefeküdt, már aludt is, Frank pedig a bejárat elé telepedett le, és szemlélte a környéket. Hamarosan eleredt az eső. Ez még lehangoltabbá tette a tájat. De egy nap visszakapják a családjukat, az életüket, és akkor majd fel sem fog tűnni ez a komorság. De mi van, ha nem sikerül? Mi van, ha elbuknak út közben? És ha megtalálják azt a titkos klánt akkor mi lesz? Az öreg csak azt mondta, hogy az a klán a múltjuk kulcsa. Frank úgy tudta elképzelni azt a klánt, mint sok vén vámpírból álló csoport, akik valami nagy varázsgömb körül üldögélnek, és ott tanácskoznak egymással a világ dolgain, figyelemmel követik a vámpír klánok működését, belenéznek a múltba és a jövőbe. Frank teljesen abszurdnak találta ezt, sőt az egész titkos klán létezésében elkezdett kételkedni. Csakhogy ott volt az az érzés, amit az öreg vérének megivása óta érez. Tudta, hogy merre van az a klán, pontosan meg tudta mutatni, hogy merre kell menni. Talán ezt is csak beképzeli...

Mielőtt tovább komorodhatott volna a helyzet, Gerard elkezdett nyöszörögni álmában. Frank felállt és leült mellé, hátha mond valamit a múltjáról, vagy bármiről, hisz emlékezett, mikor Gerard mondta neki, hogy a nevüket is álmukban árulták el. Most jó ideig Gerard csak összefüggéstelenül motyogott, aztán Frank kezdett érteni pár szót: fegyver, parádé, mikrofon. Voltak félmondatai is: még egy állomás, erősebben a gitárokat. Ahogy telt az idő, Gerard annál nyugtalanabb és hangosabb lett. Mikor elkezdett üvölteni, Frank úgy döntött, hogy felébreszti. Fölé hajolt és elkezdte szólongatni, mire Gerard aktív tiltakozásba kezdett. Kiabálta hogy ’’ne” és vadul kapálózott. Frank azt sem tudta, hogy mit csináljon. A végén már ő is kiabált, és megpróbálta valahogy lefogni Gerard-ot. Szerencsére még az előtt felébredt, mielőtt kárt tehettek volna egymásban. Rémülten nézett szét. Mikor hirtelen meglátta Frank-et még jobban megijedt. Frank azt hitte, hogy nem ismerte föl, és ezért vágott olyan ijedt kifejezést, szóval közelebb húzódott hozzá.

- Nyugi, csak álom volt.

Gerard észrevétlenül belemarkolt a hideg sziklapadlóba, csak hogy megbizonyosodjon róla, hogy valóban ébren van-e. Mivel valóságos fájdalmat érzett az ujjaiban, örömmel nyugtázta, hogy már nem álmodik. Feltápászkodott és a bejárathoz sétált, aztán ott újra letelepedett. Mélyen magába szívta az eső finom illatát. Imádta ezt az illatot és mindig nagyon jól jött, mikor egy-egy rémálom után magához akart térni. A kastélyban csak kinyitotta az ablakokat, jó nagyot szippantott a levegőből és minden ijesztő kép, ami az álomból maradt, elillant.

- Minden rendben? - lépett oda mellé Frank, és megérintette a karját. Gerard bólintott.

- Miket mondtam? - kérdezte, közben Frank szemébe nézett.

- ’’Fegyver”, ’’Parádé”, ’’Mikrofon” ’’Még egy állomás” ’’Erősebben a gitárokat” - idézte vissza Frank. - csak ezeket értettem. - tette hozzá végül. Gerard gondterhelten a tenyerébe temette az arcát.

- Fogalmam sincs, mit jelenthetnek.

- Emlékszel valamire?

Gerard erre az erőbe meredt és próbált visszaemlékezni, bár nem szívesen.

- Hangos volt... nagyon hangos. Mindenféle őrült ordítások és olyan érzés, mintha üldöznének, én pedig képtelen voltam elfutni. Tudom, hogy volt még más is, de nem emlékszem. Ezek a szavak a múltammal kapcsolatosak, de nem tudom, hogyan kapcsolódhatnak hozzá. - Frank megértően bólogatott. A biztonság kedvéért ellenőrizte az irányt, amerre menniük kell.

- Egyszer célba érünk, és minden kiderül. - mondta bíztatólag. Gerard ránézett és mosolygott.

- Ha te nem lennél, esélyem sem lenne. - egy ideig mosolyogva néztek egymásra, aztán visszafordították figyelmüket a táj szemlélésére.

- Visszafekszel még? - kérdezte Frank, miközben Gerard arcát fürkészve próbálta kitalálni, hogy vajon mennyire lehet még fáradt.

- Nem. De neked pihenned kéne. - igaza volt Gerard-nak, Frank már jó ideje nem aludt semmit, bár nem nagyon érezte, ő is jobbnak látta kipihenni magát, hisz sose lehetett tudni, hogy mit hoz a holnap.

- Alhatok itt? - ő is meglepődött, hogy csak kicsúszott ez a kérdés. De tényleg szeretett volna Gerard mellett aludni, már csak azért is, mert kezdettől fogva nagyobb biztonságban érezte magát a közelében, meg aztán ha esetleg ő is álmodna valami rosszat, könnyebb lesz megnyugodnia, hogy tudja: valaki van mellette aki megérti.

Gerard mosolyogva bólintott, erre Frank az ölébe hajtotta a fejét és pár pillanat múlva már aludt is. Gerard tűnődve nézte őt. Annyira ismerős volt neki az arca, a mozgása, az illata. Mikor először találkoztak, és megmutatta neki, hogy hogyan kell vért szívni, már akkor feltűnt neki az ismerős illat, de akkor nem nagyon foglalkozott vele. És most sem kéne. Talán csak szeretné azt hinni, hogy régebbről ismeri. Csak szeretné, mert... Ekkor Frank fordult egyet és gyengén Gerard ágyékába fúrta az orrát. Olyan váratlanul történt, hogy Gerard zavarában fel akart pattanni, de rájött hogy Frank elég csúnyán végezné, szóval inkább vett egy nagy levegőt és nyugton maradt. Unottan meredt kifelé az álmosító esőbe. Nem akarta emészteni magát a történteken és azokon a dolgokon, amik még megtörténhetnek, gondolatai mégis minduntlan elkalandoztak. Mért történik mindez vele? Annyi különös dolog történt, amiknek meg sem kellettek volna történniük. Csapdában érezte magát, mintha valaki játszana vele. Mégis, annyira sajátjának érezte ezt a világot, mintha mindent megtehetne benne. Ez a kettős állapot megbénította. Frank-re nézett, aki egyenletesen szuszogott az ölében. Amióta meglátta, azóta tetszik neki. Az egyetlen biztos pont az életében. Nem csak azért, mert ő az, aki mutatja neki az utat, hanem mert pozitív energia árad belőle, és mellette nem tudja kilátástalannak hinni a jövőt. Frank arcáról újra az esőre emelte tekintetét. Egy gyorsan elsuhanó árnyat pillantott meg, épp csak egy pillanatra. Összeráncolta a szemöldökét. Képzelődött volna? Végigpásztázta a környéket, hátha lát valamit, amivel megmagyarázhatná az előbbi különös árnyat. Ekkor még egyszer elsuhant valami. Arra kapta a fejét, de a dolog már eltűnt. Ismét egy elsurranó árny, a másik irányból, és még egy középről. Gerard egyszer sem tudott többet kivenni belőlük, mint surranó fekete árnyakat. Hamarosan mély morgás hangzott fel, egyre sűrűbben és több felől. Gerard jobbnak látta felkelteni Frank-et. Kezét a vállára téve kezdte rázogatni, tekintetét egy pillanatra sem emelve el a különös jelenségről. Frank-nek heves morgásra kellett ébrednie, valamint, hogy Gerard elég zaklatottan rázogatja a vállát. Először azt sem tudta, hogy hol van, aztán eszébe jutott, hogy hogyan ébredt fel első nap a kastélyban, hogy hogyan ivott vért először, hogy mért kellett elindulniuk, és hogy most mért fekszik Gerard ölében. Gyorsan körbenézett, de rögtön meg is bánta, mert eléggé ijesztő látvány tárult elé: fekete elsuhanó árnyak mindenfelé. Nem lehettek sokan: 5-6 dolog lehetett, amikről azért nem lehetett megállapítani, hogy mik, mert túl gyorsan mozogtak. Gerard-ra nézett, hátha ő többet tud mondani, de csak ugyan olyan tanácstalan és rémült arc nézett vissza rá, mint az övé volt. Mindketten talpra álltak és elkezdtek valamilyen fegyver után kutatni. Az övükre volt kapcsolva 2-2 fegyvertartó, amikbe tőrök helyezkedtek el. Ezekből kirántottak egyet-egyet és vártak. Pár pillanatig még tartott a fekete árnyak suhogása, valamint a morgás, aztán az árnyak lelassultak és szépen kirajzolódtak a körvonalaik. 6 vicsorgó farkas állt előttük, vérszomjasan, támadásra készen. Gerard-éknak nem vált előnyükre a félelmük, mert a farkasok azonnal megérezték rajtuk és a csata végkimenetele felől teljesen meggyőződve ugrottak neki a két vámpírnak.

Először gyűrűt alkotva körbezárták őket, így okozva nekik fokozott pánikot. Nem tudták, mit tegyenek. Teljesen kiszolgáltatottnak érezték magukat, mert farkasok ellen még sosem harcoltak, ráadásul olyan magabiztosan és félelmetesen vicsorogtak, mintha tökéletesen biztosan lennének abban, hogy győznek. Gerard esetlenül hadonászott a tőrrel a rá vicsorgó 3 farkas felé, de csak annyit ért el vele, hogy felidegesítette őket, így még hangosabban morogtak, az egyik még Gerard keze felé is kapott egyet. Fogai hangosan csattantak össze, egyelőre még csak a levegőt harapva. Gerard-ban tudatosult, hogy most nincs mese, harcolniuk kell, mert addig nem fognak elmenni, amíg meg nem kapták, amit akartak: az ebédet. 6 farkas 2 vámpír ellen kissé esélytelen küzdelemnek számított, főleg, hogy ezek a farkasok olyan gyorsan mozogtak, hogy az alakjuk teljesen elmosódott. Aggódva Frank-re nézett és nagyon remélte, hogy ő valamivel optimistább és kieszelt már valami tervet, amivel megúszhatják ezt az egészet élve. Frank pedig jól tudta, hogy most nem szabad elveszítenie önmagát. Már csak Gerard miatt sem. Ő nem látta olyan esélytelennek a dolgot. Tudta, hogy kettőjük közül ő az erősebb, így neki kell többet vállalnia. Egy hirtelen mozdulattal kiugrott a gyűrűn kívülre és megvágta az egyik farkas lábát, aki felnyüszített, de aztán gyorsan magához tért és rögtön a támadó felé kapott. Frank gyorsan elrántotta a kezét, aztán a másikkal megragadta a farkas nyakán a bundát és odébb hajította. Szűkölve ért földet, de úgy tűnt, komolyabb baja nem esett. Viszont a többi farkas meglátva az ellenfelet Frank-ben, csaholva megindultak felé. 2 maradt csak, ők Gerard-dal foglalkoztak. Fogak, karmok, éles pengék, sár és morgás összevisszasága. Mindez hihetetlen gyorsaságban. Néha hangosan felnyüszített egy farkas, ahogy Frank vagy Gerard egy fához vágta, vagy az ő ordításuk visszhangzott, ahogy egy farkas állkapcsa csattant össze a karjukon vagy a lábukon. Az eső is nagyban megnehezítette a dolgukat. A sárban többször is megcsúsztak, és a szakadó vízfüggöny akadályozta őket a látásban. Hosszú és kimerítő csata után már csak 2 farkas maradt meg. Mindkettő több sebből vérzett, úgy ahogy a 2 vámpír is. Kimerülten álltak egymással szemben, várva a másik kezdését. De egyiküknek sem volt már több ereje küzdeni. Frank mintha az egyik farkas tekintetében a visszavonulás szándékát vélte volna felfedezni, mikor a másik hirtelen, egy óriási morgás kíséretében, mintha hősies csatakiáltás lett volna, rávette magát Gerard-ra. Őt olyan hirtelen érte ez a támadás, hogy még védekezni sem tudott. Elterült a földön, a farkas pedig agresszív morgások közepette ott tépte-szaggatta, ahol csak érte. Frank felordított és már vette volna is magát a Gerard-on lévő farkasra, ha a másik rá nem ugrik. Elkapta az alkarját és olyan erőset harapott bele, hogy Frank úgy érezte, kiszáll belőle minden erő. Fájdalmasan a földre zuhant, közben kétségbeesetten próbálta lezárni magáról a morgó állatot, hogy Gerard segítségére siethessen, aki már csak úgy hevert az éles fogak közt, mint egy rongybaba, amit a farkas ide-oda rángatott. Frank-nek könnyek gyűltek a szemébe. Iszonyat volt látni. Még jól is jött az az esőfüggöny, meg a könnyek, mert így csak homályosan láthatta, mi történik Gerard-dal. Minden egyes pillanattal jobban fájt, de ez a fájdalom erőt is adott neki. Egyre kevésbé érezte a saját fájdalmát, a farkas éles fogait, ahogy a húsába marnak, és egyre kevésbé érzékelte a külvilágot. Csak a felgyülemlő bosszúvágyat érezte, ami átjárva a testét szinte irányítás alá vette. Hirtelen fogást kapott a farkas bundáján. Felemelte őt és teljes erejéből a legközelebbi fának vágta, de az még mindig makacsul szorította a karját. Frank-et nem érdekelte. Izomból rohanni kezdett a Gerard-ot marcangoló farkas felé, aki észrevéve a közeledtét leugrott Gerard-ról. Frank szétfeszítette a még mindig a karján csüngő farkas álkapcsát és a másik farkas lábai elé vágta, de olyan erővel, hogy hallani lehetett a csontjai törését. A farkas megbökdöste az orrával halott társa oldalát, aztán ahogy tudatosult benne hogy vége, egy utolsót rávicsorgott Frank-re, mintha azt mondaná ”még találkozunk”, és eliszkolt. Frank pár pillanatig még nézett utána, mintha nem fogta volna fel a helyzetet, aztán térdre rogyott. Ott feküdt előtte Gerard, véresen, a ruhája cafatokban. Frank nem bírt hozzányúlni. Nem bírta még azt sem megnézni, hogy él-e még egyáltalán. Nem bírta elhinni, hogy ez itt tényleg Gerard. Nem bírta feldolgozni azt, amit látott, ahogy az a farkas morogva rángatja a fejét Gerard húsával a szájában. Körülöttük mindenhol vér. Gerard vére, az övé és a farkasoké, összekeveredve sárral és vízzel. Újra felvillant a kép. És most lehet, hogy Gerard halott. Nem bírta felfogni.
Egy halk nyöszörgés térítette magához. - Él! - villant át az agyán. Ettől erőre kapott. Végignézett rajta, megpróbálva megállapítani, hogy hogyan foghatná meg úgy, hogy ne fájjon neki. Benyúlt a háta és térdhajlata alá, így vette az ölébe, majd felállt vele. Egyáltalán nem volt könnyű feladat. Gerard nehéz volt, ráadásul ő is teljesen kimerült a harcban, neki is volt jó pár sérülése, de nem érdekelte. Csak egyetlen dolog számított most: Gerard-ot bevinni a barlangba és valahogy rendbe szedni. Botladozva eltántorgott a sziklarakásig. Még az volt a szerencse, hogy a barlang nem volt olyan magasan, mint a többi pihenőhely esetén, így viszonylag kevés kínlódás után sikerült bejutni a barlangba, ahol aztán letehette Gerard-ot. Nem tudta, mit tegyen vele. Nem tudta, hogyan kéne ellátnia a sebeit, és főleg hogy mivel, hisz nem volt a közelben semmi, amivel legalább be tudta volna kötözni őket. Fel akart állni, hogy körülnézzen odakint, de hirtelen mintha minden erő kiszállt volna belőle, visszaesett, félig Gerard-on, félig mellette elterülve.