Egy közeledő arc iszonyat sebességgel, rémisztő sikoly, aztán az arc eltűnt. Ajtócsapódás, olyan érzés, mintha felülről lezuhanna valami, még egy sikoly, most közelebbről, félelmetes, egy kés, most a padlón csörren. Vér.

Frank lihegve nyitotta ki a szemeit. Tudta, hogy csak álom volt, de még mindig a hatása alatt állt. Körbenézett. Bár vak sötét volt, ő mégis látta halványan a körvonalakat. Gerard ott feküdt kicsivel messzebb tőle és szuszogott. A normálisnál gyorsabban. Frank odakúszott hozzá, hogy lássa, minden rendben van-e. Úgy tűnt, ő is álmodik. Megérintette a vállát. Nem mintha fel akarta volna kelteni, csak szeretett volna valami evilágit érinteni. Ez kicsit megnyugtatta. Visszafeküdt, de most szorosan Gerard hátához simult.

Motoszkálásra ébredt. Amint körülnézett, meglátta, hogy Gerard csinál valamit a bejáratnál, de azt még nem tudta kivenni, hogy mit. Egy kis hunyorgás után viszont ezt is sikerült elérnie: Gerard evett. Három hulla feküdt a földön, egyiküket Gerard tartotta szorosan magánál, és behunyt szemekkel szívta a vérét. Frank megvárta amíg végez, aztán odasétált hozzá.

- Hi! Hogy aludtál? - kérdezte Gerard, miközben letörölgette a szája széléről a vért.

- Jól... azt hiszem. Mintha álmodtam volna valamit. - Gerard erre mosolygott, mert emlékezett, hogy mikor felébredt, Frank-et szorosan maga mellett találta.

- Őket neked hoztam. Remélem elég lesz. - mutatott a megmaradt két testre. Frank örömmel látott hozzá, bár kicsit sajnálta, hogy miatta meg kellett halniuk, és irigyelte Gerard-ot, hogy ő képes volt őket megölni. Mikor végzett, gondolkodva meredt a kiszívott testekre. Ezt Gerard is észre vette.

- Na? Jobb?

- Nem tudom... nem érzek semmit. Most, hogy jobban belegondolok, mióta felébredtem, azóta nem is vagyok éhes. - zavartan néztek egymásra. Egyikük sem értette, hogy lehet ez, ha tegnap még éhes volt. Gerard-nak volt egy tippje, de nem mondta meg Frank-nek, mert csak megbotránkoztatta volna vele.

- Örüljünk neki. - Frank bólogatott, de látszott rajta, hogy még ezen jár az agya. - Induljunk el, jobb, ha nem időzünk sokat egy helyen. - javasolta Gerard, és már útnak is indultak a Frank által megadott irányban. Bár még mindig sötét volt, jól láttak mindent. A csupasz fekete fák komoran sorakoztak egymás mellett. Ösvény, vagy valami út egy szem sem volt. Frank belegondolt, hogy ha nem érezné, hogy merre kell tartaniuk, esélyük sem lenne megtalálni a múltjukat. Bolyonghatnának a végtelenségig, és valószínűleg előbb vagy utóbb emiatt a nyomasztó környezet miatt meg is őrülnének. Ezek a komor fák, az állandó sötétség bárkit megbénítanának. Mintha csak direkt lenne így...

- Mondd ki. - szólalt meg hirtelen Gerard. Frank nem értette, mit kéne kimondania, így kérdőn nézett vissza rá.

- Ezen a helyen meg lehet őrülni. Jobb, ha beszélgetünk. Mire gondoltál?

- Pont erre. - nevetett Frank. Még a nevetés is ijesztő volt itt. Olyan csend volt, hogy minden egyes nesz, amit okoztak, mintha valami szent békét zavart volna meg. Ez is mennyire nyomasztó volt. Igaza volt Gerard-nak, tényleg beszélgetniük kell, ha nem akarnak megőrülni.

- Sokszor jártál idekint?

- Néhányszor. Egyszer eljöttem a többiekkel egy ilyen túrára, de rosszul végződött a dolog, szóval többször nem vittek magukkal. Azon kívül csak a kastély körül néztem szét, ilyen távolra nem jöttem el. - miközben Gerard beszélt, Frank-nek egyre rosszabb érzése támadt. Mintha figyelné őket valaki. Fenyegetést érzett és agressziót, teljesen összeszorult tőle a gyomra.

- Mi baj? - kérdezte Gerard, mert feltűnt neki Frank viselkedése.
- Azt hiszem, követ minket valaki. - ahogy ezt kimondta, megzörrentek az ágak mögöttük. Frank egész testében megremegett attól a fenyegető érzéstől, ami egyre közeledett feléjük, méghozzá nagyon gyorsan. Gerard gyorsabban reagált, mint ő: megpördült és felemelte az öklét, hogy akármilyen formában jön a támadás, tudjon rá reagálni. De nem volt elég gyors. Egy alak nekicsapódott és ledöntötte a földre. Ott verekedtek, gurultak, és próbálták ártalmatlanná tenni a másikat. Frank akart tenni valamit, de olyan hirtelen változtattak helyzetet, hogy képtelen volt akár hozzájuk érni is. De nem is kellett várnia sokáig. Hirtelen két kéz ragadta meg a vállait, aztán hatalmas súly nehezedett rá: ő is a földre került, a támadójával együtt, de ő nem tudott olyan ügyesen védekezni, mint Gerard, hiba volt erősebb, a támadójának nyilvánvalóan több gyakorlata volt ebben, mint neki. Hamarosan úgy feküdt a földön, hogy mindkét kezét hátracsavarták, a támadója pedig a hátán ült. Meg sem bírt moccanni. Rettentő kiszolgáltatottnak érezte magát és dühös volt magára ezért. Oldalra fordította a fejét, hogy megnézze, Gerard hogy boldogult. Ő természetesen sokkal jobban állt, bár már több sebből is vérzett, mert előkerültek a kések, de volt esélye a győzelemre. Nemsokára a földre is küldte ellenfelét és megindult Frank segítségére. Ezt a Frank hátán ülő vámpír egy szisszenéssel díjazta, ahogy Frank ki tudta venni, nem számított rá, hogy a társát kiütik. Egy kicsit még vacillált, aztán egy ugrással leszállt Frank-ről, és a társa mellett landolt. Megkérdezte tőle, hogy minden rendben van-e, mire az bólintott. Segített felállni neki, aztán pillanatok alatt eltűntek a fák között. Frank-et annyira lekötötte a jelenet, hogy elfelejtett felállni a földről, de mikor Gerard visszafordult hozzá, észbekapott és gyorsan feltápászkodott. Eléggé rosszul érezte magát amiatt, hogy nem tudott semmit sem tenni, miközben Gerard keményen harcolt.

- Azt hiszem, út közben megtanítalak egy kicsit harcolni, mert ahogy látom, a kastélyban nem sikerült. - Frank erre lesütötte a szemét, mire Gerard csak nevetett. Odament és gyengén hátba veregette. - Nem baj, így izgalmasabb lesz.

Út közben természetesen a csatáról beszélgettek, Gerard elméletben mind elmondta, amit tudni kellett. Úgy tűnt, ez a kis akció jót tett neki, ugyanis már egyáltalán nem volt nyomott a hangulat, és Frank teljesen el is felejtette, hogy milyen ijesztő az őket körülvevő környezet. Így viszonylag gyorsan telt az idő és hamar meg is érkeztek egy pihenőhelyhez. Ennek a barlangja alacsonyabban volt a többihez képest. Frank megnézte a falakat, hátha felfedez valami különbséget a többivel szemben, ami megmagyarázhatná, hogy mért épült ilyen alacsonyra, de nem talált semmit. Odafordult Gerard-hoz, hogy megkérdezze tőle, de amint meglátta, rögtön elfelejtette, hogy mit akart. Gerard ugyanis boxerra vetkőzött, és épp a kézfején végighúzódó sebet nyalogatta.

- M-mit csinálsz?? - kérdezte meglepetten, mire Gerard úgy nézett rá, mintha valami teljesen egyértelmű dolgot tenne.

- Hát begyógyítom a sebeimet. Te sem akarhatod, hogy sebesülten győzzelek le. - vigyorgott egyet hozzá. Frank is megeresztett egy mosolyt, aztán hátat fordított Gerard-nak és leült a bejárat elé, gyönyörködni a panorámában. Gerard pár pillanat múlva leült mellé.

- Mi baj? - most már semmi gúny nem volt a hangjában.

- Semmi. Csak te is tudod, hogy... a legjobb formádban is legyőznélek. - vigyorgott Frank és meglökte Gerard-ot, direkt erősen, aki ekkora erőre nem számítva felborult. Frank nevetett, Gerard feltápászkodott és visszalökött, és így lökdösték egymást, mint a gyerekek, amíg egymáson nem találták magukat a végén.

- Ha a harcban is így hagyod magad, csúnyán végzed majd. - mondta Gerard, végighúzva mutatóujját Frank védtelen nyakán. Aztán lemászott róla és kisétált, hogy megfelelő terepet találjon a gyakorláshoz. Frank közben felült és nézte őt. Gerard-nak nem sokat kellett keresgélnie. A barlangtól jobbra talált is egy pusztább területet, ahol nem nőttek fák, és a talaj sem volt annyira sáros, mint máshol. Miután megbizonyosodott róla, hogy minden rendben, kiáltott Frank-nek, aki már ott is termett. Felálltak egymással szemben, támadóállásba. Egymásra meredtek, hisz fontos volt, hogy a másik ki tudja olvasni az ellenség tekintetéből, hogy mikor és hogyan akar támadni. Ezt Gerard korábban elmondta neki. Gerard arcán látszott, hogy ő akar kezdeni. Először felmérte Frank-et, aztán elképzelte a manővert, beleszámítva a lehető legtöbb Frank által leadott védekezést, aztán megfeszítette az arcizmait és elrugaszkodott. Frank igyekezett kitalálni, hogy Gerard hogyan akar támadni. Valószínűnek tartotta, hogy nem frontálisan meg neki, hanem mondjuk először átugrik a feje fölött, aztán hátulról meglöki, vagy csak simán elmegy mellette, aztán kigáncsolja. Hatalmas meglepetés érte, mikor az utolsó pillanatban sem ugrott fel Gerard, és nem is kerülte meg. Csak akkor már késő volt bármit is tenni. Gerard pedig arra nem számítva, hogy Frank az égvilágon semmit sem fog tenni annak érdekében, hogy kivédje a támadást, teljes erőből nekiment. Így hát Gerard rendesen ráesett Frank-re, hogy kilapítva őt, hogy alig kapott levegőt.

- Ez mi volt??? - kérdezte Gerard, miután sikerült nagyjából elválasztania magát Frank-től.

- Én is ezt akartam kérdezni... - nyögte nehezen Frank, és próbálta a fejét kiszabadítani Gerard válla alól, hogy levegőhöz jusson. Gerard mikor ezt észrevette, készségesen leszállt róla és segített felállni Frank-nek is.

- Azt hitted, hogy nem fogok csak úgy neked menni? - futott végig egy gúnyos mosoly Gerard arcán.

- Nos, igen! De vigyázz, leszel még te is lapos. - válaszolta Frank játékossággal a hangjában, és már ugrott is, hogy megtámadja Gerard-ot. Egyszerűen csak bele akart ütni a mellkasába, de Gerard egy mozdulattal odébb termett, ugyan abban a pillanatban megfogta Frank kinyújtott karját, amivel ütni akart, és a háta mögé csavarta, annyira, hogy ne fájjon, viszont hogy ne is tudjon mozdulni. Frank hiába próbálkozott, nem tudott elszabadulni Gerard szorító kezei közült. Érezte, ahogy hozzásimul Gerard teste a hátához, érezte, amint ráliheg a nyakára, aztán a fülébe, és halkan belesúgja:

- Ennyi? - ekkor lazított a fogáson, így Frank kihasználva ezt, el tudott szabadulni. Rögtön megpördült és ismét az öklét akarta használni. Gerard azonban most is megfogta a karját, de most nem hátra csavarta, hanem egyszerűen csak letolta az ellenkező combja elé.

- Sose kövesd el kétszer ugyan azt a hibát. - okította tovább Frank-et, aztán megint lazított a szorításon és Frank elszabadult, indította a következő támadást.
Frank sokat tanult, és rendesen lefárasztották egymást. Észrevette, hogy Gerard minden egyes támadás előtt megfeszíti az arcizmait, így mindig előre tudta, hogy Gerard mikor fog támadni. A kis játékosság miatt, amit belevittek a harcba, még külön élvezték is, és annyira belemerültek, hogy nem is vették észre, hogy már egy ideje figyeli őket valaki a fák mögül.