Némán lépkedtek egymás mellett. Frank az érzéseire figyelt, azokra a különös érzésekre, amiket eddig nem tudott részletesebben megfigyelni, mert mindig történt valami, ami elterelte a figyelmét, vagy ami miatt nem volt ideje magával foglalkozni. Legerősebben Gerard jelenlétét érezte. Érezte az egész lényét, és mikor jobban odakoncentrált, mintha nem is önmaga lett volna, hanem mintha átragadtak volna rá Gerard érzései, de azt pontosan még nem tudta meghatározni, hogy milyen érzések ezek. Felnézett az égre. Sűrű szürke felhők borították, ha ránézett, nem tudta volna megállapítani, hogy hol lehet a nap, de ennek a különleges képességnek köszönhetően mégis tudta. A horizont fölött volt valamennyivel, tehát hamarosan lenyugszik, és a nappalt felváltja az éjszaka. A másik irányból a hold erejét is érezte. Tudta, hogy merről jöttek, ha a kastélyra gondolt, tudta, hogy merre kéne mennie. Egy hirtelen jött ötlet alapján rákoncentrált arra a bizonyos klánra. Először az öregre, aztán magára az észak fogalomra. A kísérlet sikeresnek bizonyult. Nagyon halványan érezhető volt egy erő, ami egy bizonyos irányba mutatott. Pont arrafelé haladtak. Erre fellelkesülve felgyorsította a lépteit. Úgy érezte, hogy közel van, és legszívesebben teljes erejéből futásnak indult volna, hogy minél előbb kiderüljön az igazság, de gondolnia kellett Gerard-ra...

- Nem állhatnánk meg a következő pihenőhelynél? - kérdezte lihegve Gerard, miközben próbálta beérni Frank-et. Ő megállt, hogy megvárja barátját.

- De, bocs, persze. - annyira belemerült a gondolataiba, hogy fel sem tűnt neki, hogy már 3 pihenőhely mellet elhaladtak. Elhatározta, hogy ezentúl jobban figyel a tempóra. A pihenőhelyre gondolt, csakhogy megtudja, milyen messze lehetnek. A nagy sziklarakásra gondolt, a tetején egy nyílással, de ügyelt, hogy ne egy bizonyos helyre gondoljon. Sikeresen megállapította, hogy a legközelebbi nincs már túl messze, de egy kicsit kelet felé kell haladniuk. Hamarosan feltűnt neki, hogy Gerard figyeli. Nem látta, csak érezte a tarkóján.

Gerard egyre fáradt, akkor esett nagyon kétségbe, mikor Frank gyorsabb tempóra váltott. Nem értette, mért siet ennyire, ráadásul már több pihenőhely mellett elhaladtak. Ahogy elnézte Frank-et, nagyon gondolkodott valamin, vagy nagyon koncentrált valamire, ezért nem is nagyon akarta zavarni. Hirtelen irányt váltottak. Gerard bízott Frank-ben, ezért nem is kérdezte meg, hogy mért, úgy gondolta, hogy majd a pihenőhelyen beszélnek.

Hamarosan megérkeztek egy olyan sziklarakáshoz. Egy ugrással fent termettek. Gerard Frank-re nézett, aki megrázta a fejét, jelezve, hogy nincs bent senki. Kényelmesen elhelyezkedtek, már amennyire ez lehetséges volt a kemény sziklán.

- Ezt még meg kell szoknunk - nevetett Gerard miután véletlenül ráült egy kisebb kődarabra.

- Lehet hogy hoznunk kellene valami puha dolgot a közelből amin aludhatunk. - ajánlotta Frank, bár ötlete sem volt, hogy mi lehetne az.

- Itt? Ezen a környéken nincs semmi kényelmes.

Hallgattak. Csak néztek maguk elé. Frank megpróbált érezni valamit, akár csak egy embert, vagy vámpírt, vagy azt a bizonyos kényelmes dolgot, de nem sokra jutott. Eközben Gerard fürkészte az arcát.

- Ilyenkor mit csinálsz?

- Hm?

- Az úton is láttam már, ahogy ezt csinálod. Mintha erősen gondolkodnál.

- Ilyenkor keresek, meg tájékozódom. Azóta van, mióta az öregből ittam. Ha egy dologra koncentrálok, akkor tudom, hogy hol van az a dolog. Abból az irányból mintha húzna egy erő.

- Ezek szerint azt is érzed, hogy merre van az a klán.

- Azt hiszem. De más is változott amióta azt a vért ittam. Meg akartam veled beszélni, de sosem volt rá alkalom. Szóval miután iszok egy vámpírból, úgy érzem, hogy nem volt elég. Mintha alig ittam volna valamit.

- Gondolom ez azért lehet, mert alkalmazkodtál ahhoz az erősebb vérhez. Minden vámpírnál úgy van, hogy ha túl sokat iszik vámpírvért, akkor átáll arra, és utána már nem elég neki egy embernyi vér. De a te esetedben... nem tudom, mit tehetnénk. - ezzel eléggé megrémítette Frank-et. Mert mi van, ha nem jut elég vérhez? Éhen fog halni? Akkor esélye sem lehet megtalálni a múltját. Ökölbe szorította a kezét ahogy arra gondolt, hogy soha nem tudhatja meg, hogy ki volt ez előtt. Legszívesebben feltámasztotta volna az öreget, és még egyszer megölte volna, amiért ezt tette vele. Gerard látta rajta a dühöt. Megfogta Frank ökölbe szorított kezét.

- Minden rendben lesz. - a lehető legbátorítóbban próbált meg mosolyogni, és közben ő is csak remélte, hogy nem lesz semmi gond. Frank hálásan visszamosolygott.

- Az emberek hol élnek? - kérdezte egy kis gondolkodás után Frank.

- Általában nyíltabb területeken, ahol nincs árnyék, hogy legalább akkor biztonságban legyenek, amikor süt a nap.

- És ezek a területek hol lehetnek? - faggatózott tovább, ugyanis eszébe jutott, hogy mi lenne, ha felkeresne egy ilyen emberi falut, és több ember vérét szívná ki.

- Bárhol. Miért? - Gerard kíváncsian fürkészte Frank arcát, aki behunyt szemmel koncentrált, aztán hirtelen felpattant és egy szempillantás alatt eltűnt.

Nem gondolkozott, csak futott, amerre az embereket érezte. Felidéződött benne a vér íze, ami most újra az övé lehet. Már éhes volt, azóta nem ivott, mióta elindultak. Egyre erősebben érezte, hogy közeledik, szinte érezte a vér szagát. Kijutott a fák közül. Egy kisebb falut pillantott meg. A házak kicsik voltak, és távolt álltak egymástól. Az első ház előtt két ember állt és beszélgettek. Amint meglátták Frank-et, azonnal elhallgattak, aztán felkaptak a földről egy-egy kürtöt és belefújtak. Hangos kürtszó rázta fel az alvó embereket, pár pillanat múlva sikítozás és jajveszékelés hallatszott mindenhonnan. A két férfi fegyvert rántott elő, és készenlétbe álltak, hogy ha Frank csak megmozdulni mer, azonnal támadnak. Frank azonban nem mozdult. Bármennyire volt éhes, ezeket a kiáltozásokat meghallva lemondott tervéről. Gyereksírás zendült föl. Bármennyire próbált úgy gondolni ezekre az emberekre, mint táplálék, nem tudta volna megölni őket. Visszafordult és csalódottan elindult vissza Gerard-hoz. Ötlete sem volt, hogy honnan tudhatna ezek után vérhez jutni.

Mikor visszaért, Gerard a falnak támasztva a hátát kuporgott a földön. Mikor meglátta Frank-et, azonnal felpattant.

- Hol voltál? - nem felelve Gerard kérdésére kedvetlenül lehuppant a földre. Érezte amint Gerard megáll mögötte és figyeli.

- Azt hittem, meg tudom ölni őket. - szólalt meg hirtelen. - Gyorsabb és erősebb vagyok náluk, és az életem múlik a halálukon. De mégsem tettem meg, mert túlságosan sajnáltam őket. - Gerard leült mellé, de nem szólt semmit. De nem is kellett, Frank érezte, hogy együtt érez vele, hogy arra gondol, hogy bármit megtenne, csakhogy segíteni tudjon neki, és ez nagyon sokat jelentett neki.

- Őrködnünk kéne, amikor a másik alszik. - szólalt meg egy idő után Gerard. - Ma még nem lenne fontos, mert még a mi klánunk területén vagyunk, de holnap idegen területekre érkezünk, ahol bármikor megtámadhatnak minket. - magyarázta tovább. Frank egyetértése jeléül bólintott.

- Ki kezdi?

- Nem tudom, te hogy vagy vele, de én nagyon fáradt vagyok. - a nyomaték kedvéért elnyomott egy ásítást. - Ezen kívül van egy olyan sejtésem, hogy neked kevesebb alvásra van szükséged.

- Egyáltalán nem. Sőt úgy érzem, hogy többet kéne pihennem, és gyakrabban is vagyok éhes.

- Akkor úgy tűnik, minél nagyobb az erőd, annál több utánpótlás kell. - mindketten egyszerre sóhajtottak. Tudták, hogy ezzel még nagy bajok lesznek. Frank így is nagyon éhes volt már, és még mindig nem találtak megoldást arra, hogy hogyan ehetne.

- Nem jössz? - kérdezte Gerard, miközben felállt és beljebbsétált a barlangban, hogy valami kényelmesebb követ keressen fekvőhelynek. Frank követte őt, aztán lefeküdt mellé. Hát tényleg nem volt valami kényelmes. Sokáig csak forgolódtak és próbálták megtalálni, hogy hogy a legkevésbé kényelmetlenebb, aztán elnyomta őket az álom.