Odakint a változatosság kedvéért zuhogott az eső. Valami irtó gyorsasággal suhant a fák között, ezzel felverve a fák kérgére a szürke sarat. Tele volt erővel, elszántsággal. Csak száguldott észak felé, az a gondolat vezérelte, hogy egyszer még talán viszontláthatja a szeretteit, a családját, a barátait. Már megbékélt a gondolattal, hogy ott kellett hagynia Gerard-ot. Hiányzott neki kegyetlenül, de talán így jobb mindkettőjüknek. Hamarosan fáradni kezdett. Már több pihenőhely mellett elhaladt, többnyire olyanok voltak, mint amiben az öreggel találkozott. Ebből látszott, hogy nagyobb ereje van, mint a legtöbb vámpírnak. Sűrűn is állt meg ezért, amint érezte, hogy egy kicsit fárad. Nem akarta pocsékolni az erejét, bár a hátizsákjában hordott palackozott vér még biztosan elég volt 1 hétre legalább. Mielőtt elhagyta volna a kastélyt, rengeteg vért ivott meg, így vissza is nyerte az erejét, és el is tett magának jó néhány palackkal. Nem volt nehéz vinni, ha az is volt, nem érezte. Az edzőteremből is elemelt pár kisebb fegyvert, amik nem akadályozták mozgás közben.

Ismét egy pihenőhelyet pillantott meg, ugyanúgy sziklarakás, a tetején barlang bejárattal. Egy ugrással fönt termett, de rögtön vissza is repült, mert valami teljes erőből nekiment, és lelökte a szikláról. Zuhant lefelé, közben az a valami utána és látszott rajta, hogy nem sok jóra számíthat, ha leérnek. Mikor ez megtörtént, Frank feküdt alul, rajta pedig az a bizonyos valami, amiből Frank először 2 hatalmas fekete szempárt pillantott meg. Aztán az agressziótól eltorzult arcot, aztán amint ennek a valakinek a keze a saját övében matat. Frank nem várta meg, amíg előhozza a tőrt, legalábbis ezt gyanította. Egy ügyes mozdulattal lelökte magáról az illetőt és kartávolságon kívülre ugrott. Farkasszemet néztek egymással, felmérték az ellenséget. Frank úgy gyanította, az illető egy vámpír lehet, biztosan egy másik vámpírklánból. Tudta, hogy itt békés megoldásra nem számíthat, ez látszott a vámpír támadó beállásán, a kezében szorongatott éles fegyveren és az arckifejezésén. Frank még sosem harcolt élesben eddig, de reménykedett, hogy az öreg véréből nyert ereje nem hagyja veszteni. Bár minden bizonnyal a vámpír sokkal képzettebb nála, és már rengeteg csatában részt vehetett vele ellentétben, viszont ő gyorsabb és erősebb is volt. Ezt kellett kihasználnia. Amilyen gyorsan csak tudott, elrugaszkodott rá a sziklarakás falára, onnan pedig vissza a vámpírra. A művelet közben előhúzta a bakancsa szárából a tőrét és mikor elég közel került, megsuhintotta. A gyorsasággal nem is lett volna baj, mert láthatóan hírtelen érte a vámpírt a támadás, az esetlensége volt az, ami hátráltatta. A vámpír az utolsó pillanatban arrébb tudott ugrani, Frank pedig erre nem számítva a sárban landolt. Nem gondolkodott, hogy hogyan érhetne a támadás után földet így saját gyorsaságának rabjaként nem tudta kitervelni a földet érést. Frank szinte érezte a másik vámpír érzéseit. Nem vette komolyan Frank-et az előbbi mutatványa miatt, és ezért fél várról vette a harcot, amit folytattak is, miután Frank feltápászkodott. Ő direkt lassabban mozgott, hogy a kellő pillanatban meglepetést tudjon okozni ellenségének. Ez akkor következett be, mikor egy óvatlan pillanatban a háta mögé tudott kerülni, mert úgy tett, mintha megcsúszott volna. Belekarolt a vámpír nyakába, magához húzta, és a hátába döfte a tőrt, mire az megdermedt. Frank dicsőségteljesen kirántotta belőle a fegyvert, és várta hogy a vámpír holtan összeessen, de ez nem történt meg. Inkább megpördült, és képen törölte Frank-et.

- Van fogalmad róla, hogy hogyan fogom én begyógyítani azt a sebet, ami a hátam közepén van??? Miután megdöglöttél, feltépem a szádat, aztán megeszem a nyálmirigyeidet! - Frank ettől eléggé elborzadt, de aztán összeszedte magát.

- Feltéve, ha nem én öllek meg. - válaszolta és nyomaték képpen suhintott egyet a vámpír felé, aki könnyen kitért előle. Így harcoltak tovább, Frank egyre jobban kihasználta az erejét, és rettentően élvezte az egészet. Több sérülést is szerzett, egyik sem volt komolyabb és alig érezte őket. A másik vámpíron már látszott, hogy fárad, ő is sok sebből vérzett már, de ő láthatóan nem tudta figyelmen kívül tartani. Nagyon lelassította és elgyengítette, így Frank a végén már csak játszott vele. Épp az utolsó, halálos döfésre készült, mikor valami borzalmas fájdalmat érzett az egész hátán. Olyan volt, mintha zsibbadna, persze a szokásosnál sokkal erősebben. A másik vámpír is láthatólag így érzett, össze is esett gyorsan. Frank próbálta kitalálni, hogy mi lehet az oka, aztán észrevette a fák törzsének különös színét. Jobban körülnézett, és meglátta, hogy minden ilyen fényben úszik. Fény... Süt a nap! Megpördült és egyenesen a szemébe világítottak a felhők közül a gyilkos sugarak. Marta az arcát és az egész testét, ahol érte. A sárban fetrengő vámpír is nagyon szenvedett, jobban is, mint Frank. Gyorsan valami árnyékos helyet keresett a szemével, bár alig látott, a sugarak teljesen elvakították. Eszébe jutott a barlang, ahova biztos nem süt be a nap. Épp el akart rugaszkodni, hogy felugorjon, de akkor eszébe jutott a másik vámpír. Még mindig ott szenvedett a sárban, a bőrén már javában mutatkoztak az elváltozások. Frank felvette és bevitte a biztonságot jelentő barlangba. Ott olyan mélyre ment, hogy a legkevesebb fény se érje el őket. Ott letette a vámpírt, maga mellé a táskáját, ő maga pedig a falnak dőlve leült. Már majdnem elaludt, mikor a vámpír elkezdett nyöszörögni. Lassan kipróbálgatta, hogy tud-e mozogni, de ez csak korlátozottan sikerült neki. Azért sikerült ülő helyzetbe feltornáznia magát Frank-kel szemben. Úgy nézett rá, mint egy durcás kisgyerek, aztán nagy nehezen meggyőzte magát, hogy kimondja a mondanivalóját.

- Hé, ... kösz, hogy nem hagytál meghalni. - bökte ki végül. Frank erre csak megrántotta a vállát.

- Csak nem vagyok még felkészülve a gyilkolásra. - tette hozzá kicsit később.

- Ezt hogy érted?

- Ha nem gond, inkább nem részletezném. Mi a neved?

- Matt. A tiéd?

- Frank. - Ezután hallgattak, és egy idő után Matt el is aludt. Frank követte a példáját, bár nem akart túl sokáig egy helyben maradni, de ha egyszer süt a nap, akkor süt a nap. Egyszer csak hirtelen nagyon rossz érzés kerítette hatalmába. Mint mikor az úttesten megyünk át és érezzük, hogy elég gyorsan jön felénk egy kocsi. Azonnal felriadt és ő sem tudta mért, de előrenyújtotta a kezét. Egy másik kezet szorított, a mellkasában pedig éles fájdalmat érzett. Odanézett, és látta, hogy az idegen kéz egy tőrben végződik, az pedig a testébe fúródva. Értelmetlenül meredt előre, aztán megvilágosodott előtte minden. Matt állt fölötte, alvás közben akarta megölni őt, és ha nem hivatkozik erre a különös érzésre és nem nyúl előre, Matt keze nem állt volna meg, és a tőr már átszúrta volna a szívét. Matt káromkodott egyet, aztán valahonnan elővett még egy tőrt és Frank-be akarta szúrni, de ő már teljesen harcra kész volt. Megállította azt a kezét is és ellökte magától a támadót. Gyorsan felállt, hogy kivédje a következő támadást, de úgy tűnt, Matt-nek nem nagyon volt ötlete. Tehát akkor Frank támadt. Kihúzta a mellkasából a benne maradt tőrt, és Matt felé dobta. A nagy erőnek köszönhetően olyan gyorsan suhant a levegőben a fegyver, hogy nem lehetett előle már kitérni és Matt-et telibe találta, méghozzá olyannyira, hogy a markolatáig belefúródott a testébe. Ezután nem várta meg, amíg összeszedi magát, odalépett hozzá és bevert neki egyet. Ő nem védekezett. Egyre több és több ütést adott le, közben egyre csak hátráltak kifelé. Mikor a bejárathoz értek, egy extra nagy ütést vetett be, olyat, amitől Matt kiszédüljön a barlangból, ki a tűző napra. Matt nem is védekezett, viszont mikor megkapta az ütést, jól megmarkolta Frank kezét. Ő a meglepettségtől elvesztette az egyensúlyát és saját ütése ellene fordult, ugyanis Matt kirántotta magával. Együtt zuhantak lefelé, út közben telibe találtak egy sziklát, amitől mindketten elvesztették az eszméletüket és végül a sárban kötöttek ki, védtelenül, a nap fényének kitéve.