Gerard kopogásra ébredt. Kinyitotta a szemeit és látta az ajtón belépő Bert-et. Kicsit még fájt a válla, de ettől eltekintve jól volt. Bert leült mellé az ágyra.

- Jól vagy? Hallottam mi történt.

- Jól vagyok. Most mindenki erről beszél, mi?

- Igen. Reménykedünk, hogy esetleg te tudod, ki engedte ki a lányt...

- Sajnálom, de nem tudom. Mikorra leértem, már kint volt és nem láttam mást ott. - ő maga sem tudta, hogy mért védte meg Frank-et. Talán reménykedett, hogy tisztázni tudja vele ezt a dolgot, talán mindkét esetre van magyarázata. Mikor megtudta, hogy verekedtek, azonnal Frank keresésére indult, hogy megtudja az okot, de még nem tudtak azóta beszélni.

- Így téged fognak gyanúsítani. Frank-et kerested odalent, igaz?

- Igaz. Nem láttad?

- Nem. Valószínűleg jól elbújt valahová. De tudod az sem kizárt, hogy ő engedte ki a rabot, csak sikerült még azelőtt elmenekülnie, hogy észrevetted volna. Láthattuk hogy kiszámíthatatlan: minden ok nélkül megütött engem. Akármit csinálhat.

- Beszélnem kell vele. - fel akart ülni, de Bert visszanyomta.

- Majd később. Várd meg amíg lenyugszik. Lehet, hogy téged is megtámadna. - Gerard nem gondolta ezt, mégis visszafeküdt. - csúnya ez a vágás az arcodon. Begyógyítom neked. - odahajolt Gerard arcához és végighúzta a seben a nyelvét. Nem távolodott el, áttért a szájára.

Miután Frank végzett a fürdéssel, nem tudott tovább várni, úgy döntött, hogy most már beszél Gerard-dal. Először a szobájában akarta megnézni, szóval oda igyekezett. Bekopogott, aztán válaszra nem várva benyitott. Nem akarta elhinni, amit lát. Gerard és Bert ott feküdtek egymás karjaiban, félreérthetetlen helyzetben. Frank egy ideig csak ledermedten állt az ajtóban, Gerard közben észrevette és megpróbálta megmagyarázni, de nem tudott szólni semmit, mert Frank bevágta maga mögött az ajtót és elrohant. Már megint csak rohant. Az utóbbi időben semmit sem csinált, csak rohangált a problémái elől, és ebből már neki is nagyon elege volt, de nem tehetett mást. Olyan rosszul érezte magát. Gerard volt az egyetlen, akiben megbízott, és akiről azt hitte, hogy legyőzhetetlen. Mégis ott volt Bert, aki kihasználta, és az a lány is, aki ártalmatlanná tette a harc folyamán. A hallba leérkezve talált egy ajtót, ami kivezetett a szabadba. Lerohant a keskeny kőlépcsőn és máris a szürke sárban taposott. Az eső esett, így pillatatok alatt bőrig ázott, de nem zavarta, csak messzire akart kerülni ettől a helytől. Észre sem vette, hogy milyen gyorsan halad, a táj körülötte elmosódott és ő csak rohant előre. Nem kellett volna így történnie. Ha Gerard boldog azzal az alakkal, akkor legyen az. Sok szerencsét. Nélküle is nagyon jól meglesznek. Fel sem fog tűnni majd Gerard-nak, hogy nincs ott. Egy idő után feltűnt neki, hogy fogalma sincs, hogy hol van. Ez önmagában még nem volt akkora gond, csak már nagyon éhes volt. Ez a nagy futás kimerítette. Megállt. Ahogy körbenézett, csak fát, fát és még több fát látott. Egyiknek sem volt levele, a kérgük ugyan olyan szürke volt, mint a talaj. Elindult valamerre. Hosszú ideig sétált, amíg rátalált egy barlangra. Egy szikla halom tetején nyílt a bejárata. Frank remélte, hogy van odabent valaki, akitől meg tudná kérdezni, hogy merre induljon vissza. Amint felért, nem látott semmi különöset. Sötét volt odabent, de legalább nem esett. Leült egy kisebb kőre és meredt az esőbe. Lehangolta ez a kép. Végül is semmi köze hozzá, hogy Gerard kivel mit csinál. Ennyire féltékeny lenne? Megzavarodott ott a sok férfi közt. Ez a szokás náluk... és aztán? Neki nem kell követnie. Végül is nem kötelező. És csak azért tetszett neki Gerard, mert úgy nézett rá, meg úgy nyalogatta a nyakát, meg úgy ült az ölében. Lehet, hogy nem is tetszik neki, csak valami pillanatnyi dolog volt. Abban a pillanatban mikor közelítettek egymáshoz...

Hirtelen valami robbanás hallatszott, és az egész barlang fehér fényben úszott egy mp-re. Frank ijedtében felugrott és majdnem kiesett a barlang bejáratán. Lassan megfordult és egy vörös szempárral találta szemben magát, ami egyenesen rá meredt. Teljesen ledermedt, nem tudta hogy mit csináljon, hogy hogyan védhetné meg magát. Most nem volt a közelben karnis, bár lehet, hogy az sem használt volna.  Ez a valami biztos egy démon és helyben fel fogja falni. Itt hal meg, úgy, hogy Gerard nem is tudja, hogy hol van, nem is beszéltek, nem kérhetett bocsánatot. Hát így kell meghalnia???

- Na ne vágj már olyan rémült képet fiacskám. - szólalt meg a hátborzongató dörgés, bár a flegma hangleejtés egyáltalán nem passzolt hozzá. Frank most nézte meg igazából a félelmetes szempár gazdáját. Először a hosszú fehér szakáll tűnt fel neki, aztán az iszonyat ráncos arc, rajta a dús fehér szemöldökkel, ami olyan érdekes vonalban terült el a homlokán, mintha nem is hozzá tartozna. Az öregember komótosan odébb döcögött, teljesen figyelmen kívül hagyva a falfehér Frank-et, aki lassacskán kezdett magához térni, ahogy felfogta, hogy nem egy démon akarja megenni. Zavartan nézett utána és közben hevesen járt az agya, hogy vajon melyik klánhoz tartozhat az öreg.

- Csak fölöslegesen járatod az agyad. Egyik általad ismert klánhoz sem tartozom. És ha már itt vagy elmondhatnád, hogy mért vagy ennyire tudatlan. Nem sok minden van a fejedben ebben a pillanatban.

- Mi a...?

- Na mondd már, nem érek rá. Találkozóm van a halállal. - az öreg nem viccelt, látszott az arcán, viszont Frank még mindig nem tudott mit mondani, nem értette ezt az egészet. Mi az, hogy egyik általa ismert klánba se tartozik? És honnan tudta a gondolatait?

- Akkor inkább mondom én, közben kerülj ki a kómából. Olyan lassúak ezek az emberek...

- Vámpír vagyok! - Frank egy pillanatra elfeledkezett mindenről a felháborodás miatt, hogy valaki embernek nevezte. Nem is tudta, hogy ezen mért háborodott föl annyira, csak úgy jött.

- Tudom fiam, tudom. Csak hallani akartalak. Na figyelj rám. Tegnap éjjel álmot láttam, amiben elvezettelek a klánomhoz. Nem tudom, mért kéne ilyet tennem, de követnem kell az álmaimat. Előbb a te történetedet akarom hallani, beszélj hát gyermekem.

- Kinek képzeli magát, hogy azt hiszi, mindent elmondok magamról? - az a lány a börtönből elég leckét adott neki, hogy megtanulja, hogy ne beszéljen magáról semmilyen jött-mentnek.

- De nehéz eset vagy. Na ülj le ide, ha nem akarod elmondani, majd a gondolataid beszélnek helyetted.

- Olvas a gondolataimban?

- Olvasnék, ha hagynád. Nyugi, nem akarok semmi zűrt, de az álmok nem véletlenül vannak. Ebben a világban csak az álmodik, akinek a Bábjátékos megengedi.

- A kicsoda??

- Ülj már le.

Frank nem szívesen, de helyet foglalt a földön. Kíváncsivá tette ez a különös öreg, és különben sem hitte, hogy kitalálta azt, amit mondott. Hamarosan két ujjat érzett a halántékán kétoldalt. Semmi különöset nem érzékelt, mármint hogy turkálnának az agyában vagy ilyesmi. Lehet, hogy az öreg csak tréfát űz vele, vagy megbolondult.

- Hmm... érdekes. Elveszítetted az emlékezeted. Most nincs sok időnk. Út közben megsebesültem, így nem tudlak elvezetni a klánomhoz, neked kell megtalálnod. Nemsokára meghalok. Igyál a véremből, és akkor meg fogod tudni találni a bejáratot.

- Mért kéne megkeresnem a maga klánját? Egy álom miatt?

- Ez nem egyszerű álom értsd már meg! Ez parancs.

- Kié?

- A Bábjátékosé.

- Ki az a Bábjátékos???

- Ennek a világnak az ura...

Frank most meglepődött. Még mindig nem bízott teljesen az öregben, de valahogy úgy érezte, hogy igazat mond.

- És aki megmutatja a múltad. - folytatta, miközben lefeküdt a földre. Látszott rajta, hogy nem bírja már sokáig. Frank letérdelt mellé. Most már komoly volt, hogy a múltjáról van szó.

- Hol keressem a klánt?

- Haladj észak felé. Meg fogod érezni a védőfal auráját, ha iszol a véremből. Az akadályon minden nehézség nélkül átjuthatsz. Légy nagyon óvatos, bár ha a Bábjátékos találkozni akar veled, akkor úgyis eljutsz a célodig. Ja, és senkinek ne beszélj a klánról. Meg kell őrizned a titkot, nem szabad senkinek elárulnod... - a hangja egyre halkabb lett, míg végül teljesen elnémult. Szemei lecsukódtak és kiszállt belőle az élet. Frank még nézte egy darabig, csak biztos akart lenni benne, hogy már halott, aztán a nyakához hajolt, és ahogy Gerard tanította, megemelte a tarkóját, aztán elkezdett inni a véréből. Először, mintha nem is vér lett volna. Sokkal erősebb volt, nehéz volt inni, szinte égetett a benne lévő energia. Nagyobb volt Gerard energiájánál, ezerszer nagyobb, és volt benne valami földöntúli. Minden egyes kortynál Frank erősebbnek érezte magát. Olyannak, aki bármit megtehet ezen túl. Talán elhatalmasodott rajta ez a különös erő, mert valami gonosz érzés is hatalmába kerítette: A vérszomj. Ölni akart és pusztítani, ez a vér erre késztette. Pont úgy, mint mikor Gerard-ból ivott és nem akarta elengedni. Csak most még többre vágyott, határtalan erőre, és nem volt most ott Gerard, hogy felébressze őt. Görcsösen szorította magához a testet, közben morgott, mert abba akarta hagyni, de nem ment. A teste nem engedelmeskedett. Mikor már majdnem feladta, hirtelen szikra csapott ki. Szétröpítette egymástól a két testet és Frank-et a falhoz csapta. Ájultan zuhant a földre.