Február 29. (Szerda) 07:33, a Nagyteremben

Ha valakit érdekel, eddig miért nem írtam, elárulom: sztrájkoltam. Mert az már tényleg nem állapot, hogy a lányok mind sorra adják egymásnak a naplómat, mintha az életem valami csöpögős szappanopera lenne! Két negyedéves még fogadott is, vajon végül Jamesszel, vagy Remusszal fogok összejönni!
Becca meg fogadott Verityvel, melyiket fogom előbb megtépni.
Ebben csak egy dolog a király: mindenki vesztett, ugyanis nem jövök össze Jamesszel (a barátom), Remusszal (a barátom), és nem tépem meg a nálam kisebbeket és hülyébbeket, mert prefektus vagyok!
Ez egyszer McGalagonynak igaza volt: kontrollálnom kell az érzelmeimet!!! Hupsz, ez a három felkiáltójel nem valami jó kezdet…
Mellesleg, ha még nem tűnt volna fel, szerda van. A mérkőzés napja. És mivel a Roxfort egyre inkább növekvő hírnévnek örvend, kijött egy pár újság (ja, vagy tíz) megnézni, és lejegyezni az eseményeket. Az, hogy a meccs csak délután öttől kezdődik, senkit sem zavar.
Itt van a Seprűvilág, a Bájos Boszik, az Ifjú Boszik, a Boszorkánymagazin, a Kvaffold át!, és a National Geographic Channel, bár ez utóbbi fogalmam sincs, hogy keveredett ide. Komolyan mondom, már csak a BBC hiányzik. Hehe… már nem.

16:52, a kviddicscsapat öltözője

A közönség tombol, milliónyi gyertya világítja be a pályát, a nap is lement, hogy nehogy már megnézze csúfos meccsünket, nekem meg majd széthasad a fejem. Dumbledoretól hülye ötlet volt, hogy trombitákat adott egy pár diáknak, mert ezek azt az érzést keltik bennem, mintha az Apokalipszis közeledne, és az ítélet harsonáit hallanám. De nem ez bölcs igazgatónk egyetlen hülye ötlete. Szerintem az is elég hülye elképzelés, hogy ez leközölhető lesz bárhol… honnan tudják, hogy nem fogunk a meccs végén hatalmas mészárlást tartani?

19:05, a Nagyterem, egy nagy tányér bécsi szelet mellett

Ilyen ütős meccsen még életemben nem játszottam, bár, így visszagondolva, még soha nem is játszottam élesben. Na, a debütálásom is megtörtént. Talán az rossz pontnak tekinthető, hogy késtem egy picikét, mivel belemerültem a naplóírásba. A játék már nagyban ment, amikor összeszedtem bátorságomat, és kicammogtam a pályára. Már épp fel akartam menni a griffendél toronyba, mert láttam, hogy rám itt semmi szükség, jól meg vannak, amikor James félreértelmezhetetlen mozdulattal intett, hogy legyek szíves felszállni.
Voltam szíves.
Sajnos ekkor meghallottam Sebastian többszörösen felhangosított hangját:
- Megérkezett a Griffendél harmadik hajtója, alig negyedóra késéssel! Hiába, lány a szentem…!
Arra felé vettem volna az irányt, ha Kirsten nem passzolja nekem a labdát. Így viszont bekapcsolódtam a játékba, mert gondoltam, miért is ne, ha egyszer véletlenül pont egy kviddicsmérkőzésen vagyok?
De amikor már felrepültem jó nyolc méter magasba, és lenéztem, az már nem volt éppen kellemes. Ismét elkapott a jó, öreg tériszony… Egyre csak a földet bámultam, élveztem a szelet, amit a többi játékos keltett mellettem elsuhanva, pedig nem volt rossz, egészen addig, amíg Tian ismét bele nem szólt a mikrofonjába:
- Lily Evans a csapat legaktívabb hajtója, mint látható! – kiáltotta gúnyos kacajjal – Úgy látszik, ma szabadnapot vett ki!
Becca is mellé ugrott, és ő is beszélni kezdett.
- Lily Evans különleges stratégiát választ, ha ez nem szúrná ki eléggé a másik, kedves mellékkommentátor szemét! – csattant hangja, mire Black jókedvűen ráküldött Nottra egy gurkót, de sajnos Heather elvétette a dobást, annyira röhögött.
Hogy ne eshessen folt Becca azon ideáján, hogy én épp stratégiai fogásokat hajtok végre, két méterrel arrébb araszoltam. Hirtelen megláttam egy aranyvillanást.
- James, ott van! – üvöltöttem a hirtelen beálló csendbe, mivel rajtam kívül mindenki Kirsten dobására figyelt. Miután szereztünk még tíz pontot, James odarepült hozzám.
Ja, igen, még nem írtam újabban mit szoktam csinálni, ha akár csak rám néz:
- elvörösödök
- alig tudok megszólalni
- de ha beszélek, akkor is csak kizárólag hülyeségeket
- remeg a kezem
- remegek úgy, ahogy vagyok
- Lily, te hajtó vagy, nem egy harmadik kommentátor! – szólt mosolyogva, és most az egyszer nem pirultam el. Mert mi az, hogy magyarázni mer nekem?! Én vagyok a prefektus és az edző, nem ő! Hah.
Vesztemre régi szokásomhoz hűen csípőre tettem kezem, és csak James tartott meg, hogy le ne essek. Nem szeretném megvilágítani, mit is érzetem, amikor megfogta derekamat…
(Ajjaj! Azt hittem, elolvadok! Olyan… erős… Most már tényleg elég volt!)
- A játékosok nem is játszanak! – pirított ránk Sebastian, mire James beintett neki, majd újra hozzám fordult.
- Gyerünk, Lily! Nem lesz semmi baj! – mosolygott, majd útjára repült.
Amikor ezt mondja, mindig súlyos baleset szokott érni, vagy nekirepülök valaminek. Miközben ezen diskuráltam, és lassan előre repültem, hallottam Sebastian végtelennek ígérkező monológját a hajviseletem csinosságáról. Becca hosszas erőfeszítéssel kicsavarta kezéből a mágikus mikrofont, majd felpattant.
- ÉS hetven-negyven az állás! VEZET A GRIFFENDÉL! – a szurkolók felordítottak, mire elkezdett fájni a fejem. Ezeknek is pont ilyen fontos meccsek közepette kell kiereszteniük hangjukat…
Malfoy ez alatt a földtől egy méterre lebegett defektes seprűjén, mely olykor-olykor recsegő hangot hallatva összerogyott alatta. Bellácska a tömeg középpontjában trónolt, és őrülten üvöltött, míg a mellette tanyázó Narcissa elaludt. Na, tessék, hát így hatnak rá a meccs élményei!
- James, a cik… - kezdtem volna a mondatot, ha Black nem pöccent volna be, villámgyorsan nem kapta volna ki Wallenstein kezéből a kvaffot, és nem dobott volna vele fejbe. De, mivel az a sötét Black nem képes visszafogni az indulatait, megtapasztalhattam, milyen, amikor szembecsókol egy bőrlabda.
Egyensúlyomat vesztve lecsúsztam seprűmről, és zuhanni kezdtem, amíg csak nem… BANG!
Most a föld alól írok. Egészen összkomfortos ez a hely, van légkondi, kaja, papír és tollak. Plusz társaságnak néhány kósza kukac. Na, jó, nem patkoltam el, de nagyon kevés hiányzott hozzá! Ugyanis:
Estem…
Estem…
Felnézve láttam, amint Black vigyorogva integetett, lóbálva ütőjét…
Estem…
Estem…
James csodálkozva, megdermedt pillantással mért végig, a fejénél szárnyaló cikesz is mintha csak engem bámult volna…
Estem…
Estem…
Ethannak majdnem nekimentem, persze nem önszántamból…
Estem…
Estem…
És belezuhantam a minden bizonnyal négylevelű lóherét keresgélő Malfoy karjaiba…
Seprűjének ez már túl sok volt a jóból, összeroppant, és mi a füvön kötöttünk ki. Vigyorogva mutatott fel valamit. A közönség felmordult, mert azt hitték, megfogta a cikeszt, pedig csak az egyik bájitalfiolámat találta meg, ami kiesett. Záros időn belül visszaszereztem tőle, és elfeküdtem a füvön, ugyanis arra jutottam, hogy nélkülem is nagyszerűen boldogulnak.
Ennek az elhatározásomnak akkor lett vége, amikor megláttam, hogy egy magas, izmos, zöld taláros srác siet felém. Na, ne! Mindent, és mindenkit, csak Sebastiant ne!!! Máris sokkal jobban voltam, és mielőtt odaérhetett volna, felpattantam seprűmre, és elkezdtem volna keresni Blacket, mikor…
- A baloldali, negyedik lelátónál van. – közölte velem a szükséges információt Becca, mintha csak egy információs szolgálat egyik munkatársa lenne. Akár hozzá is tehette volna, hogy „Legközelebb is készséggel várjuk érdeklődését.”
- Hmm, vajon melyik karikába próbálja Nott bepasszolni a kvaffot? – töprengett hangosan Tian, miután visszatért az emelvényre. Látszólag megsértődött, amiért nem vártam meg, amíg odajön hozzám. Hah! Hülye lettem volna!
- Ecc, pecc, kimehetsz… - mutogatott Becca kinyújtott kézzel a karikák felé, mire McGalagony amúgy sem hétköznapi arca túlvilági színt vett fel. Azt hiszem, kezdte megbánni, hogy beengedte az újságírókat.
A meccs nem állt meg, és Black mindig a tőlem lehetséges legmesszebbi pontra repült, amin Becca odafent jól elszórakozott.
- A Griffendél terelője és hajtója között nem éppen felhőtlen a viszony, nem is értem, miért. Pedig a pályán kívül Lily és Sirius ezerrel imádják egymást!
Akik ismertek minket, röhögtek, akik nem, azok ámuldozva összesúgtak. Kellett is ez nekem.
- Hozzá kell tennem, hogy a hajtónak IGENIS van oka a visszavágásra! – szólt bele a mikrofonba Tian – Az unokatesómat már rég be kellett volna zárni egy viskóba, amiért lelökte Lilyt!
Erre Becca is rákezdett.
- Lilynek semmi baja nincs az égvilágon!
- De lehetett volna!
- Látsz rajta valami furcsát?
- Kába!
- Az csak a szokásos!
Azért tudnám értékelni, ha Sebastian és Becca nem az egész suli, és mit tudom én, hány újság előtt értékelné ki, hogy jól vagyok-e! Tian kikapta Becca kezéből a mikrofont, mire a tömeg elkezdett fújolni, és Becca hangosan felvisított. Csak akkor tértem magamhoz, amikor Verity megdobta amúgy is sajgó fejemet egy almacsutkával.
Tessék.
Ennyit áldoznak fel értem a barátaim: egy almacsutkát.
- Hahó! Dobj már egy gólt!
Haha, könnyű azt mondani! Ugyanis még Verity is könnyebben eltalálja a fejemet, mint én a karikát! Egyébként milyen nap van ma, Biztassuk Lilyt, hogy játsszon-nap?! De nem baj, azért nekivágtam, mert:
1. A meccs vége vészesen közeledett.
2. Nem volt kedvem itt dekkolni egész nap.
3. Az a nyamvadt seprű nyomta a fenekemet.
- Tíz perc múlva vége a Griffendél-Mardekár találkozónak, az állás most száznyolcvan-száztíz, a Mardekár javára! – közölte lehangoltan a tényt Becca. Hmm… ez áldásos jelenlétem következménye.
- Kilencven százalék, hogy a Mardekár nyeri a mérkőzést! – harsogta Sebastian, rám villantva mosolyát. Blöhhh… - A Griffendélnek csak egyetlen, szinte lehetetlen lehetősége van a győzelemre… Az egyik, mardekárosok által kiválasztott hajtónak hat méterről be kell dobnia a kvaffot, majd fél percen belül a fogónak meg kell fognia a cikeszt! – A „fogó” szót úgy ejtette, mintha leprás lenne az, akiről beszél… Forduljon fel!
Ekkor töprengtem azon, hogy jól megszívja az a hajtó, akit kiválasztanak… és mit ad isten?
- A fogó James Potter, nehéz volt dönteni a széles választékból, a hajtó pedig nem más, mint… - reccsenés – Sok szerencsét, Lily! – mondta Becca.
Először azt hittem, az egész csak egy rossz vicc. Nagyon lassan odarepültem Jameshez, mert volt egy pár fenntartásom.
- Nem. – jelentettem ki.
- De. Irány a karikákhoz! – vágta rá James, és biccentett.
Ennyit kaptam én, Lily Evans egy olyan sráctól, aki.. na, szóval, egy sráctól. Egy biccentést. Nem egy „Jó leszel, Lily!”, „Sikerülni fog!”, esetleg „Isten veled!”, nem, csak egy nyomorult biccentést.
Black kicsit közelebb merészkedett, és az egész szurkolótábor felállt, hogy jobban lássák, amint elcseszem a dobást. Lehunytam a szemem, hogy ne lássam a saját égésemet, el akartam dobni a labdát, de az félúton kicsúszott a kezemből. Már csak egy püffenést hallottam, és üvöltözést. Kinyitva szemem Black üdvözült vigyorát láttam meg először.
- Lily Evans egy pontos, agyafúrt csellel hátra hajította a kvaffot, amit Black beütött az egyik karikába! BRAVÚROS VOLT! – üvöltötte Becca, ugrálva.
- De már csak huszonhat másodp… - kezdte volna Tian, ha James a magasba nem emelte volna kezét.
- A GRIFFENDÉL GYŐZÖTT! – harsogta Becca magánkívül, és én lassan felfogtam, mi is a helyzet: nyertünk.
- Igen! IGEN! MEGCSINÁLTUK! – sikoltoztam, miközben elegánsan majdnem kitörtem a lábam, a nagy lelkesedés közepette. Megöleltem Kirstent, Heathert, és logikusnak tűnt, hogy még ölelkezzek… a következő James volt, aki még mindig a kezében fogta a vergődő cikeszt… Valami bekattant nálam, vagy nem tudom, de egyszer csak odamentem hozzá, és a nyakába ugrottam.
Átölelt, és mosolyogva tartott, amíg csak észhez térve fel nem sikítottam, és el nem ugrottam mellőle. Mosolygott, nem zavartatta magát, hanem újból átölelt, miközben ezt súgta:
- Jó barát vagy.
Lehet, hogy felfogta, hogy tetszik nekem, és most direkt csesztet? Fogalmam sincs, de olyan szívesen… na, jó, le kellene állítanom magam. Beteges, amiket írok! Én… nem lehetek soha vele… ennyi. Nem is akarok.
De ha bántani fog, vagy ki akar használni csak azért, mert kedvelem, nagyon meg fogja bánni! Mint ahogy a régi mondás tartja: Ha megdobnak kővel, dobd vissza nukleáris atomtöltettel!

21:34, a hálóterem

Az ultra nagy baromságokra kiéhezett közönség igazán megelégedhet a mai nappal. Szépen lementünk az előcsarnokba, leültünk egy-egy fotelbe, mert Beccáék lerángattak minket azzal az ürüggyel, hogy buli lesz. Csakhogy én már előre sejtettem, hogy a Mardekárnak nem fog ez tetszeni, és majd megpróbálja szabotálni.
De ne menjünk ennyire gyorsan, ott kezdődött, hogy dumálgattam Verityvel, mikor megjelent Black és James, a két önjelölt isten. *taps* Kicsit sem egoista módon a fiúk elkezdtek csókokat dobálni, és megszorongatták sok-sok rajongójuk kezét.
Nos, Black kezéhez semmi közöm, de Jamesé láttán kiráz a hideg. Ez is csak bizonyítja, hogy utálom! Ugye…? Tehát, borsózó háttal, pirosan folytattam a beszélgetést, míg Becca mellé nagy robajjal le nem huppant Black. Barátnőm felállt, és arrébb ült, de ő követte. Eljátszották ezt még ötször, amikor vissza akartam fordulni Verityhez, de az ő helyén, mellettem viszont már James ült előredőlve, és engem figyelt csillogó szemekkel.
Döbbenten hátradőltem, mire kitágult pupillával még előrébb hajolt.
- Lily… - suttogta mély hangon, de Remus hirtelen megjelent, és mindent elrontott.
Istenem, kérlek, csak egyszer, csak egyetlen egyszer ne rontsd el a beszélgetésemet James Potterrel! Ámen.
Remus még mindig ott toporgott előttünk, mikor bal kezemmel ellöktem magamtól Jamest.
- Igen? – kérdeztem gyorsan.
- Lenne egy kis megbeszélnivalónk. – iszonyatosan hadart, és elkezdett hátrálni - Légyszí, gyere! - Megragadta kezemet, és húzni kezdett. Erre előtört Jamesből a szereplési vágy, és elkapta másik csuklómat.
- NEM MEGY EL. – hangsúlyozta a szavakat, miközben farkasszemet nézett Remusszal. Ez egy annyira, de annyira képtelen szitu! Kb. annyira, mint ezek:
 Black egy hirtelen ötlettől vezéreltetve beleveti magát a tóba, és puszta önszorgalomból bele is fojtja magát.
 Jess leválik a tükörről, majd negédesen elmagyarázza Franknek a konjunktúrális együttható rejtelmeit.
 Piton megkér, hogy ezen túl szólítsam simán Perselusnak, és meggyes sütit osztogat a griffendéleseknek.
- James! – szóltam rá élesen, mikor észrevettem, hogy képzelgéseimtől még nem engedi el kezemet. – Meghibbantál?!
- Lily, TÉNYLEG beszélnünk kell! – szólt gyorsan Remus, az ajtó felé pislogva. James persze ismét a lehető legügyesebben félreértette a helyzetet:
- Nem mondasz te el neki semmit!
Hmmm… miért van az az érzésem, hogy titkolnak előlem valamit? Ha igen, egészen biztosan valami orbitálisan nagy dologról van szó. De persze, miért is kellene velem megosztania James Potternek ezeket, a dolgokat, hiszen csak egy egyszerű kis prefektus, és évfolyamelső vagyok? Á! Nem nagy kunszt.
- De igenis elmondja! – néztem rá mérgesen.
- Nem mondhatja el! – válaszolt ő hasonló dühvel. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és már nagyon sokan bámultak minket. Bellácska is betoppant, de Black cifra átkának hatásától azonnal távozott is, ami igen nagy szerencse, a szituációra nézve.
- Na, jó, hát ez… - lovalltam volna bele magam egy dührohamba, ha a szintén pukkadozó Rini nem csörtet be, így viszont átadtam neki a terepet.
- REMUS LUPIN, AZ ATYAÚRISTENEDET, HOGY TEHETTED EZT? MIT GONDOLTÁL, SOSEM TALÁLOM KI? ILYEN HÜLYÉNEK NÉZEK KI, VAGY MI VAN??? HOGY VOLT KÉPED AHHOZ, HOGY EZT ELTITKOLD, MÉGIS HOGY VITT RÁ A LÉLEK?!
Eddig értettem az ordítását, de aztán Remus égő fejjel kirángatta a kertbe. Gondolom, valami aprócska nézeteltérésük lehet… de hát, ez elég természetes. Akik szerelmesek, azoknak van. Mint például Potternek és nekem. Az a vadbarom soha nem fogja még egyszer bevallani, mit érez, és én vadbarom sosem fogom beismerni, hogy igen, én is érzem! Ez a sorsunk, itt megrohadni Blackektől, Jessektől és Liáktól szegélyezetten.

21:58, a bagolyház

Mindenki kint van az első- és másodéveseken kívül, és Remusékat keresi. Ugyanis Remus Lupint és Trinity Vachoppent este kilenc óra húsz perc után senki sem látta. Nos, nekem csak egyetlen kérdésem lenne: Mit csinálhatnak ilyen későn?!
Úúúú… Jobb lett volna nem feltenni a kérdést, mert erről automatikusan AZ jut az eszembe. De nem, AZ teljességgel lehetetlen, hogy Remus és Rini… meg hát, előtte veszekedtek. De mi van, ha így békültek ki??? Nem, nem, ez hülyeség. De mi van, ha…?

22:30 Dumbledore irodája

Jaj, istenem, jaj, istenem, szó sem volt arról! Igazság szerint Rini megtudott valamit Remusról, és azért volt egy kis gubanc. A nagyobb baj az, hogy Rininek be kellene vennie a bájitalt a… leukémia miatt. De nincs sehol. Már a szülei is itt idegeskednek, és Madame Pomfrey éppen egy rendkívül erős italt keverget arra az esetre, ha életveszélybe kerülne, a normális gyógyszer kimaradása miatt.
Hogy lehet ilyen felelőtlen? Ő nem olyan! Bár Remus miatt simán el tudom képzelni, hogy bármit megtenne… Én meg ülök itt, mint egy kuka, adatlapokat kellene kitöltenem, és Dumbledore úgy csinál, mintha nem lenne semmi baj, mert nem tudja, hogy én tudom.
Pedig igenis van baj! Csak nem tudok mit tenni! Istenem, istenem, ilyenkor hol vagy, miért nem találják már meg Rinit?! Utánanéztem a leukémiának még egy hónapja, és valamelyik könyvben írtak egy különleges bájitalt, amit 48 óránként kell bevenni. Azt hiszem, erről van szó. Még van másfél óra éjfélig, illetve az elhúzódó idő, ami azt jelenti, hogy ha három órán belül nem veszi be, akár meg is halhat.
Ne, ne, ne, ne, ne! Azt nem bírnám elviselni! Ha nem találják meg tíz percen belül, ÉN megyek megkeresni. Végül is prefektus vagyok. Kötelességem.
És… ezen kívül Rinivel az utóbbi időben elég közeli kapcsolatba kerültem… Nem hagyom, hogy itt hagyjon minket. Most veszem észre, hogy lejárt a tíz perc…
Megyek.
Csak nagyon félek, mit fogok odalenn találni.

22:46, Dumbledore irodája

Nem engedték, hogy megkeressem, sőt, Mrs. Vachoppen üvöltve parancsolt vissza. Nem, nem akarok sírni, nem is bőgök, csak nem értem, miért nem szabad nekem is bekapcsolódnom a keresésbe! Tudom, hogy csak tanárok és felnőttek keresik néhány kivételes személyen kívül, de miért pont Sebastian és Meda az a két különleges valaki, akik pedig egyáltalán nem is ismerik? És míg rajtam kívül majdnem minden prefektust hívtak, én miért ülök itt, és miért nem tudok segíteni, miért csak ezt a nyavalyás naplót írom? Elegem van.

Március 1. (Csütörtök) 10:23, hálóterem, tanítás nélküli nap

Üdvöz légy, tavasz! Sok szép dolgot láthattál éjfél után: aggodalmat, bánatot, szomorúságot és félelmet. Pedig elvileg ez az évszak a megújulásé… A hagyományhoz méltó módon a szabad ég alatt töltöttük az éjfélt, csak nem éppen úgy, ahogy az édesanyák és tanárok elvárták volna.
Megjelent ugyanis még egypár szülő, akik szintén aggódnak Riniért. Így például, itt van a képmutató Mrs. Black férjével, Mr. és Mrs. Lupin, Lestrangék, Navonék, Potterék, Breemannék.
Tegnap éjszaka már nem bírtam tovább üldögélni, sőt, az sem érdekelt volna, ha Rini anyja nem éppen jogosan leordítja a fejem, ugyanis sokkal többet jelent nekem a lánya, mint ő. Kisettenkedtem tizenegy előtt, mert már végképp fogalmam sem volt, mi a frászt csináljak, mentem a fáklyákkal megvilágított folyosókon, mikor hirtelen valaki megragadott, és behúzott egy szobába.
Sebastian volt az (aki elvileg ezekben a pillanatokban éppen Rinit kereste), és szinte odaráncigált nagynénjéhez és nagybátyjához. Na, ne, ha most akar ismerkedő estet tartani, akkor nagyon ki fogok akadni! Ez volt az első gondolatom, és nem is hazugtoltam meg magam a későbbiekben.
A szobában ott volt még Sirius Black és James is, akik együttes erővel könyörögtek szüleiknek, hagy nézzenek ők is körül az erdőben, mert ők aztán ismerik. Ez egyébként igaz. Annyiszor szöktünk már ki a Tiltott Rengetegbe, hogy simán eltalálnánk bárhonnan bárhová. Bár azt akkor még nem tudtam, honnan veszik, de fura érzés volt látni, hogy ők is tenni akarnak valamit.
Persze, pont James Potter és Sirius Black ne akarna?
Na, mindegy, akkor is jó benyomás volt, és önkéntelenül elmosolyodtam, majd az ablaknál álldogáló McGalagonyhoz fordultam.
- Professzor, mi meg tudnánk őket találni!
McGalagony szemei résnyire szűkültek, de nem szólalt meg, ellenben Mrs. Blackkel, aki szokás szerint beleütötte az orrát mások dolgába.
- Mégis mit tudnátok tenni ti? – kérdezte szigorúan. Az még hagyján, hogy taknyos kis senkiknek néz minket, de hogy van képe kérdőre vonni?! Mi köze van neki hozzánk?! Tudtommal nem az anyám, és semmilyen rokonságban nem állok vele! Ezen kicsit fel is húztam magam.
- Mi a frászt akar tőlünk? – kérdeztem hangosan, mire azt hittem, Mrs. Navon szívrohamot kap, úgy elfehéredett. James és Black ledöbbenve néztek rám. Jól van, na. Nem voltam éppen jó kislány. De hát ez teljesen érthető, nem?!… És ekkor jött Sebastian.
- Ne is figyeljenek rá! Csak a sokkhatás…
Istenem, hát soha nem lesz vége ennek a napnak?! Adok én neki olyan sokkhatást!
Félelmetesen nézhettem ki, ha a tükörbe néztem volna, minden bizonnyal azt a bizonyos tekintetemet láthattam volna, amitől negyedikben Black öt lépést hőkölt vissza. Majdnem nekimentem Sebastiannak. Huh… az érzelmeim kontrollálása még nem megy maradéktalanul.
- Ki a fene is vagy te? – csattantam fel.
James elismerően nézett rajtam végig, míg Sirius elröhögte magát. Kapott is Mrs. Lestrangetől rendesen, aki most ereszkedett le először hozzánk.
- Sirius, mi ez az illetlen viselkedés? Nem is értem, Dumbledore hogy engedheti, hogy így elkanászosodhassanak a jól nevelt, tehetséges diákok. Beadjuk őket udvariasan, fegyelmezetten, és teljesen megváltoznak!
- Te meg hova mész? – érdeklődött udvarias közönnyel Mr. Black. Hát, nem tudom, de azt hiszem, a Black famíliából Medán kívül nekem ő a legszimpatikusabb.
Ez a te én voltam. Mégis Black felelt helyettem, mellém lépve, széles vigyorral.
- Evans, Ágas és én megkeressük Rinit. – jelentette ki, és ennek a mondatnak olyan hatása volt, hogy kezdtem megbánni megmozdulásomat. Az összes szülő (vagy húsz) felénk fordult, és ki-ki hangot adott ellenkezésének; olyan volt, mintha bombát robbantottunk volna.
Pontosabban:
Mr. és Mrs. Black – felháborodottan tátogtak, miközben Sebastian igyekezett magához húzni, én pedig épeszű emberhez méltóan igyekeztem elhúzódni
A Lupin házaspár – hangosan érveltek
Vachoppen-ék – megcsóválták fejüket
Lestrangék – felhúzott orral, kérdően, kissé lenézően pillantottak ránk
Navonék – tiszta hülyének néztek, gondolom, kicsi lányuk mesélt nekik rólam
Már éppen elkezdtem töprengeni, hogy nem kellene velük kihúzni a gyufát, mikor a kisírt szemű Mrs. Lupin halványan rám mosolygott. Na, akkor megfogtam a pálcámat, és a két fiúra kiáltottam olyan határozottsággal, hogy Sirius nagyot ugrott.
- Tappmancs, Ágas, indulás!
Black ördögien elvigyorodott, James pedig csak állt ott, és levegőt is elfelejtett venni.
- Huhú, fiúk! – tettem csípőre kezem, mire James elmosolyodott, és ránézett szüleire.
- Anya, apa, van egy kis dolgom! – ezzel megfogta a kezem, és az ablakhoz húzott. Black és én is elkezdtem sejteni, mire készül, de a házaspárok kivétel nélkül sápítozni kezdtek, hogy minden bizonnyal megbolondultunk. McGalagony professzor persze tudta. Nemhiába ő az igazgatóhelyettes. Sóhajtva megcsóválta fejét.
- Ezt nem engedhetem, Miss Evans, igazgatóhelyettes vagyok, felelőséggel tartozok a tanulókért! El az ablaktól!
- Én pedig griffendéles vagyok, és felelősséggel tartozom a barátaimért. – jelentettem ki higgadtan.- Ti mit gondoltok?
Haha! Hülye kérdés volt. A fiúk megjátszották, hogy elgondolkoznak.
Black: „Amikor ilyen őrült vagy, szeretem azt tenni, amit mondasz!” De gonosz! „Szóval, előre, Evans, mondd, mit csináljunk!” Ez, kérem, SIRIUS BLACK volt.
James: nem szólt semmit, csak az ablakon át elénk terülő látványt nézte, majd biccentett
- Egy lány parancsaira hallgattok?! – kárált ingerülten Mrs. Black. A szerencsétlen csak nem bírta felfogni, hogy úgyis az lesz, amit mi akarunk. Black pedig olyat tett, amit soha nem fogok elfelejteni neki. Egyszerűen odament ahhoz a tetőtől talpig elegáns, finnyás nőszemélyhez (a tulajdon anyjához), a szemébe nézett, és nyugodt eleganciával ejtette ki a szavakat.
- Igen, anya.
Ekkor már tettrekészen lendítettem varázspálcámat.
- Invito, seprűk!
Mr. Lupin feljebb tolta a fején süvegét, Potterék pedig kíváncsian nézték az eget, ahol három seprű közeledett, majd besüvített a szobába. Szülők közül már senki sem mert megszólalni, de most drága házvezetőnőnk magaslott felénk fenyegetően. Mindhármunkhoz intézte szavait, mégis úgy éreztem, leginkább engem ró meg.
- Ha ezt megteszik, repülnek Roxfortból. – szólalt meg nagyon halkan, hogy az egybegyűltek lehetőleg ne hallják. Vörös lettem, és Black is gyorsabban kezdett el pislogni, ha James nem lép oda magabiztosan McGalagonyhoz, talán nem lett volna merszünk belevágni a keresésbe.
- Nekünk fontosabb egy élet, mint a Roxfort. Egyébként szeretünk repülni.
Úristen. Először nem is tudtam elhinni, hogy kimondta ezeket a szavakat. Nagyon nehéz lehetett neki, mint ahogy nekünk is.
1. Szorosan kötődök itt mindenhez, a barátaimhoz, ismerőseimhez, az élvezetes órákhoz, a tanárokhoz, a kviddicshez, a szünetekhez, a roxmortsi kirándulásokhoz, még az ellenségeimhez is.
2. Olyan sok élmény fűz ehhez a kastélyhoz! Csak ez köt össze a varázsvilággal.
3. Ez az otthonunk, mindannyiunknak.
De az is szentigaz, hogy Rini a barátunk, és segíteni akarunk neki. Rendben, nem hiszem azt, hogy csak mi menthetjük meg, de nagyobb az esélye, ha mi is ott vagyunk. A kérdésre, hogy mi a döntőbb, ekkor válaszoltunk… nem is gondoltam volna, hogy Black is komolyan gondolja.
James a mondat után biccentett igazgatóhelyettesünknek, és megragadta seprűjét. Én egy ideig néztem Sebastiant, és a Black szülőket, hajamat szemembe sodorta a viharosra erősödött szél; Black rám szólt.
- Hogyan tovább, Lily? – kérdezte nemes egyszerűséggel.
EZ LEHETETLEN. LILY LETTEM NEKI? ÚGY TŰNIK...
Valahogy ez és James mosolya erőt adott, így magabiztosan kiáltottam fel:
- Mindig csak előre!
Amikor kiröppentünk az ablakon, nem foglalkoztatott semmi azon kívül, hogy meg kell találnunk Rinit… Érdekesen alakultak a további dolgok… Mindjárt folytatom, csak hív Becca, hogy nézzem meg, miket talált egy régi dobozban.

14:18, a bagolyház

Úgy tűnik, mégis megérkezett a tavasz.
Legalábbis erre utal a sok ezer virágcsokor, ami díszíti Roxfortot. A Nagyterem asztalainak mindegyikén hatalmas csokrok állnak, rajtuk arany felirattal: „A bátor griffendéleseknek”. Bellatrix kis híján rohamot kapott, amikor meglátott egy ilyen csokrot a Mardekár asztalánál is. Hát, igen. Az élet apró örömei. De most már talán illene leírnom, mi is történt tulajdonképpen tegnap.
Miután nagyon úgy tűnt, hogy sikeresen kirúgattuk magunkat a suliból, töretlen hittel repültünk a Tiltott Rengeteg felé. Felülről láttuk, ahogy varázslók mutogatnak felénk. Ők lehettek a keresőbrigád tagjai, de mit is mondhatnék, nem végezték túl jól munkájukat, az erdőbe be sem merészkedtek, legfeljebb akkor találhatták volna meg barátainkat, ha ők egy rét közepén álldogáltak volna, popcornt osztogatva…
Az erdő felett elhaladva megannyi éjszakai lényt vettünk észre, és láttam egy unikornist is, aki magasra emelt szarvval, földöntúli szemekkel figyelt minket. Lehet, hogy csak hallucináltam, de úgy gondoltam, ez jó jel lehet. James itt jelenthette ki, hogy ő megy északnak, Black nyugatnak, én pedig menjek délnek és keletnek. Délnek ÉS keletnek. Azért ennyire nem vagyok skizofrén! Az arany középutat választva elindultam délkeletnek. Láttam:
- egy nyúlcsaládot
- egy rókát
- két crupot
- három farkast
Örültem, hogy seprűn vagyok, csak az volt a baj, hogy az erdő egyre sűrűsödött, így a fák lombjától már nem láttam be az ösvényekre. Le kellett szállnom, és gyalog folytatnom utamat egy pálcányi fénytől vezéreltetve. De most persze, szerencsémhez híven nem nyulat, nem is ártatlan futóférgeket láttam meg, hanem egy méretes pókot.
Nem akármilyen pók volt az, hanem jó fél méteres, és gusztustalanul csattogtatta felém csápjait. Mielőtt összehánytam volna magam, erőt vettem magamon, és egy hátráltatóátokkal sújtottam, majd elrohantam az ellenkező irányba.
Sebaj. Senki sem ment észak-nyugat felé, így nem lehet semmi baj.
Nagyon nagyot tévedtem, ugyanis olyan kétszáz méter után különös jelenetbe botlottam. Egy két méteres pók közelében negyven centisek mászkáltak, és próbáltak hurcolni egy nagy, fekete kutyát, ami morgás közepette nagyot ugorva leterítette egyiküket. Csak ott volt még másik nyolc ilyen pókfajzat…
Ekkor telt be a pohár.
- Piroinitio! Reducto! Globus igneo!
Egyszer mesélt Binns professzor híres, griffendéles mágusokról. Mielőtt elaludtam volna, hallottam, hogy legtöbbjük a tűz ereivel harcolt, a tizenkilencedik században ez volt a legnagyobb hatalom. Na, akkor én azokban a pillanatokban igazi griffendéles voltam.
Khhm… csak megsúgom, hogy én azért szeretem a tűzvarázslatokat, mert fényt árasztanak. Én pedig egy icipicit félek a sötéttől. Logikus, hogy pont én mászkálgatok a legsötétebb, legnyomasztóbb légkörű helyeken, nem?
Szerencsére a lángnyelvek felégették a pókok felét, a többi pedig nagyon gyorsan elmenekült. A kutya zihálva feküdt a földön, megsajnáltam szegényt (ekkor még sejtelmem sem volt semmiről), így odamentem hozzá:
- Kutyus… nyugi… nem foglak bántani…
Az a fekete állat úgy tekintett fel rám, mintha hülyének nézne. Most, így, hogy tudom vele kapcsolatban az igazságot, már értem, miért. De akkor és ott még csak annyit tudtam, hogy felugrott, és elrohant, be a vaksötétbe.
- Micsoda hülye állat. – morogtam, és elkezdtem azon gondolkozni, most mit csináljak.
A további próbálkozásaimat és ösvénykereséseimet nem szeretném részletezni, legyen elég annyi, hogy éjfél után valamennyivel éppen átkoztam volna egy hatalmas pókot, míg Rini és Remus is valami ilyesmit akartak csinálni, Rini pálcája eltűnt, Remusé pedig apró darabokban hevert a földön. Így csak én maradtam használható, egy ember úgy harminc pók ellen.
Első másodperc – Két pókot elintéztem, egy felém tartott
Második másodperc– Azt az egyet is megátkoztam, Remus arrébb rántotta Rinit
Harmadik másodperc– További négyet pusztítottam el (szegények)
Negyeidk másodperc – Szemtől szemben álltam két olyan nagy ízeltlábúval, akiket simán lehetne a pók-világ urainak nézni. Nem nagyon bírták, hogy szökik a vacsorájuk (azaz Rini és Remus), és valami őrült (ez voltam én) mészárolja a rokonságot.
Mielőtt bevethették volna magukat, kirobbant az egyik fa mögül a fekete kutya, és pár másodperc múlva követte az állatot egy lélegzetelállítóan fenséges szarvas. Percek alatt végük volt a pókoknak, és amikor az utolsót is elüldözték, kifakadtam.
- Menjünk vissza nagyon gyorsan! Szólni kellene Jamesnek és Siriusnak is…
És íme a poén.
A fekete, engem dilisnek néző, vérző, fáradt kutya átváltozott Blackké, a szarvas pedig hátrahőkölt, és helyén máris James állt. Black csapzottan simította hátra haját.
- Siriusnak szólítasz? – fordult hozzám. Válasz helyett felsikítottam.
- Ti… ti… - nem tudtam mást mondani. Hát, ez…
- Menjünk! – szólt James, szeme csillogott. Rini és Remus kimerülten követték, megviselte őket az a kaland, amit ők maguk idéztek elő. Nekem viszont eszembe jutott valami.
- Hé, ne menjünk sehová! Először tisztázzuk, mik is vagytok ti valójában!
A fiúk szemrehányóan néztek rám.
- Lily, úgy gondolom, ez nagyon nem a megfelelő idő! Rininek be kell vennie az orvosságát, és… - mondta Remus, de egy pillantással elhallgattattam. James türelmetlenül felsóhajtott.
- Itt akarsz csevegni?
Közelebb léptem hozzá, de nem válaszoltam. Mert már megbocsásson, de kicsit kiakadtam. Egyszer csak kiderül, hogy valamilyen mutáció, vagy mit tudom én, mi folytán át tudnak változni állatokká, és nekem egy szóval sem említik?! Ez több, mint pofátlanság!
- Animágusok vagyunk. – jelentette ki James.
Aú. Hát, ez fájt.
Hogy nem jutott ez eszembe???
Animágusok. Hát, nem vicces?! Hát, nem. Te jó ég. Animágia. A lehető legveszélyesebb és legnehezebb átváltozás. Hónapokon keresztül tanultuk, hogyan kell megtenni, de McGalagony minden óra elején és végén kijelentette, hogy „Senki meg ne próbálkozzon vele!”… Úgy tűnik, ők mégis megtették, és sikerült nekik. Nem is akárhogy.
Szó nélkül megfordultam, és elkezdtem keresni a visszautat. Muszáj volt időt kapnom, hogy feldolgozhassam, és hogy legalább tudjak beszélni. De Black csak nem hagyott békén.
- Szóval a keresztnevemen szólítasz? – kérdezte könnyedén. Jajh, merthogy nincs jobb dolgom, mint azt megmagyarázni, miért csúszott ki a számon a neve!
- Csak véletlen volt. – préseltem ki magamból. Elkezdett hasogatni a fejem. James elgondolkozva sétált mellettünk.
- Ti mikor akartok elkezdeni csomagolni? – kérdezte halkan. Na, ez is teljesen kiment a fejemből, és most, így hirtelen, a sokkhatás, vagy nem tudom, mi miatt elsírtam magam. Black úgy nézett ki, mint aki ölni akar. Rini pedig megütközve nézett ránk.
- Csomagoltok? – visszhangozta. Kényszeredetten tájékoztattuk őt a történtekről, mire ő is elkezdett zokogni, és azt ismételte, mennyire idióták voltak. Remusnak csak jóval ötszáz méter után esett le a dolog, akkor viszont nagyot koppant.
- Ezt nem tehetik! – kiáltott fel.
- De, igen. – vont vállat James rendkívül realista módon.
- Nem akarok hazamenni. – villant meg Black szeme sötéten, és megállapodtunk, hogy nem akarunk hazamenni. James és Sirius rögtön kijelentették, hogy ők bizony kivesznek egy lakást, és ott fogják maguk tanulni a varázslatokat. Rini könnyei még mindig folytak, de én felnevettem a gondolattól. Szegény lakás!
- Lily, te is hozzánk költözöl? – kérdezte kedvesen James. Na, persze. Csakis.
- Hááát…
- Nem tudnánk nélkülözni Evansot, igaz? – vágott közbe csípősen Black.
- De akkor bujkálhatnánk hárman. – vágott vissza James vigyorogva.
- Ajjaj. Képzelem, milyen szívesen bujkálnál vele! – nevetett fel Sirius, felém biccentve.
- Jól elvagytok? – húztam fel szemöldökömet.
- Persze. – a fiúknak már nem is volt olyan rosszkedvük. Ahogy közelebb érünk a kastélyhoz, annál inkább éreztük, hogy boldognak kellene lennünk, hogy megtaláltuk Rinit, és nem keseregnünk egy olyan dolog miatt, amin már úgysem változtathatunk.
A keresőcsapat végre meglátott minket, mindenki örömködött, pedig ők aztán aligha tettek valamit… hamarosan Rini és Remus elment Madame Pomfreyhoz, pár szülőtől kísérve, mi pedig szembenéztünk McGalagonnyal és Dumbledoreral.
- Megtaláltuk, mikor mehetünk? – hadarta el a mondatot Sirius, és kezdett piros lenni. Míg McGalagony hallgatott, tisztán lehetett hallani, ahogy Mrs. Black azt hajtogatta, hogy „Ilyen szégyent!”
- Megszegték az utasításomat.
- Tudjuk. – mondtuk kórusban.
- Elhagyták az iskolát engedély nélkül, és a Tiltott Rengetegben tartózkodtak. – jelentette ki. Hah. Nekünk mondja?! Mélyet sóhajtott. – Viszont megtaláltál Miss Vachoppent…
Vártuk a folytatást, de nem jött. Kezdtem azon merengeni, hogy vajon nekünk kellene-e valamit mondani mikor berontott Sebastian.
- Jól vagy? – kérdezte tőlem. Rá sem nézve bólintottam, és McGalagonyra néztem, de az igazgató úr lépett oda hozzánk.
Megkérdezte tőlünk, hogy minden igaz-e, amiről értesült, és elmeséltetett velünk pár részletet. A beszámolókból valahogy kimaradt, hogy a fiúk animágusok lennének, így én is egy kicsit csavartam a dolgon, és az a helyzet, amikor az állatalakjuknak kellett volna megküzdeniük a pókokkal, olyanra sikerült, mintha James és Sirius ölre mentek volna velük. Mindenki figyelmesen hallgatott, és a vége felé elkezdtek beszélgetni egymással, mintha a happy end már nem is érdekelné őket. Hatalmas nagy lecseszésre számítottam, hangorkánra, esetleg monoton megtorlásra, de e helyett Dumbledore csak elmosolyodott.
- Büszke vagyok rátok.
Lestrangék felől különös nyikkanás hallatszódtak, Mr. Potter és Mr. Lupin egyetértően bólogattak, a többiek pedig még nem tértek magukhoz. McGalagony megenyhült arccal bólintott.
- Mindazonáltal Mr. Potter és Mr. Black számára kétheti mindennapos büntetőmunkát ítéltem, Miss Evans pedig nem lehet prefektus. Úgy vélem, ez elég nagy büntetés lesz.
Lehet, hogy arra számítottak, hogy sírva elalélok, azért csodálkoztak, amikor James nyakába ugrottam örömömben, majd még Siriust is megöleltem (bár, ez utóbbi, azt hiszem, kissé túlzás volt, még ha a helyzetet is nézzük).
De hát én nem is szerettem prefektus lenni, és örültem neki, hogy több időm lesz, nem is beszélve arról, hogy a Roxfortban maradhattunk!
Csak ekkor vettem észre, hogy a suli nagyon sok tanulója az erkélyeken állt, voltak, akik az ablakokat célozták meg, de a legbátrabbak az ajtókhoz tódultak. A meglepetés eddig az torkukra forrasztotta megnyilvánulást, de hogy én elkezdtem ott ölelgetni a fiúkat, ők hangos rivalgással adták tudtunkra, hogy mennyire egyetértenek velünk. Meda lerohant hozzánk, és ő is gratulált mindenkinek. Ott volt még Becca, Verity, Alice, Frank, Heather, Kirsten, Brad, Penny, és sokan még a hugrabugból és a hollóhátból. A többi griffendéles odafent díszítették a klubhelyiséget.
A szülőknek tátva maradt a szájuk, amikor legalább százan kiabáltak:
- Éljen soká Lily, James és Sirius! Éljen a Roxfort!
Hát, az valami hihetetlen volt. Az hiszem, mégis megérte elveszíteni a prefektusságot, megmenteni Rinit, és kockáztatni. Bódultan vánszorogtunk fel a klubhelyiségbe, ahol a többiek bulizni akartak, de én kereken elutasítottam az ajánlatukat. Ők bulizzanak csak, én óvakodok tőle, ugyanis a bulin kezdődött minden. De vajon mit akart mondani Remus?

Március 2. (Péntek) 11:01, bájitaltan

Igazság szerint nem is olyan rossz csak diáknak lenni! Sokkal szabadabb vagyok, nem kell mindig, mindenkire figyelnem, nem kell minden nyavalyára orvoslást találnom, nem kell ide-oda rohangálnom, és annyit szabálytalankodhatok, amennyit csak akarok! Nem, mintha akarnék. De, hogyha akarnék, akkor megtehetném.
Az új prefektus nem más, mint Becca, aki örömmel néz elébe teendőinek. Biztosan fogalma sincs, mi vár rá… pedig elég sokat meséltem neki a prefektuslét árnyoldaláról, de az ő lelkesedését ez sem hűti le. Nos, tapasztalat teszi a mestert. Azért kíváncsi vagyok, mennyi ideig bírja.
Az egyetlen negatívum, ami ért ezzel kapcsolatban, az Bellácska megnyilvánulása volt a reggelinél.
Én (teljesen nyugodtan tömöm magamba a kaját, iszom a töklevet, és arról merengek, mennyivel jobb, hogy nem kérdezgetnek állandóan másodévesek): Verity, ideadnád a kalácsot?
Verity (szintén nyugodt, de hát ez természetes, ő sem prefektus): Persze, tessék!
Trixy (büszkén, fennhordja orrát, mint mindig): Hallom, Evans, lerangsoroltak.
Én (röhögök a képtelen kifejezésein, nem nézek rá): Ha jót akarsz, Black, húzz el és fogd be!
Trix (közelebb hajol hozzám): Nicsak, milyen nagy szánk lett az óta, mióta nem vagyunk prefektusok, nem igaz?
Én: Mi ez a királyi többes?
Bellácska (szemét forgatja): Attól még, hogy TE nem vagy prefektus, ÉN az maradtam, nem emlékszel?
Én (nagyot sóhajtva leküzdöm magamban az indíttatást, hogy belerúgjak): Kit érdekel?!
Bella: Engem, és a mardekárosokat! Ilyen szégyent! Lily Evans nem prefektus többé!
Én: (kezdek bedühödni): Menj a pokolba!
Trixy (nevet): Mi az, érzékeny pontra tapintottam, Lily-baba?
Én (felpattanok, és meg akarom tépni): Te!
Bella (felsikít, hátrébb ugrik): Ah!
Remus (kinéz a tankönyve mögül): Mi az már megint?
James (iszik egy kis teát): Lily meg akarja lincselni Bellatrixot.
Sirius (büszkén): Ezt már szeretjük!
Én (már tényleg dühösen, hörögve, tehát a kellő hatást keltve): Mit képzelsz magadról, ki vagy te?!
Bella (kihúzza magát, és megpróbál bátornak tűnni): PREFEKTUS! NEM ÚGY MINT TE!
Én: Micsoda érdem! Nevetnem kell! Mennyiben számít ez?… És mióta szoktam veled cseverészni arról, hogy mi vagyok, és mi nem?
Bellácska (felhúzza az orrát): Én nem cseverészni jöttem veled!
James (elvesz még egy pirítóst): Direkt provokál.
Én: Vettem észre. És rohadtul idegesít! (lépek egyet Bella felé, aki előveszi pálcáját)
Ekkor rövid úton úgy megátkoztam Bellatrix Blacket, az állítólagos legnagyobb ellenségemet, hogy négy métert repült, és hugrabugosok között találta magát. Lassan odasétáltam hozzá, és kihúztam egy szál liliomot a griffendéles csokrunkból. Odatettem mellé, egy mézédes mosoly kíséretében, majd hátraarcot, vágtam, és visszaültem a helyemre. Ennyit a kritikákról.

12:45, mágiatörténet

Alkottam egy verset, a reggeli dologból indíttatva.

Belliba
Ajánlom Bellatrix Blacknek, aki ma megszerezte a világ legnagyobb bunkó libája címet.

Bella, a liba
Egy hisztis, gőgös liba,
Aki minden piszkos kalandban
Nyakig benne van!
Szereti a sminket,
S nagyon utál minket,
De ha kitörjük a nyakát,
Megszeretjük tán!

By Lily Evans

De lehet, hogy még akkor sem…

18:56, a kviddicsöltöző

Ebédnél McGalagony kijelentette, hogy jövő hét hétfőn fognak érkezni a beauxbatonsosok! Úristen, ne jöjjenek még! Nem készültem fel, sem lelkileg, sem testileg, sem sehogy! Mert az egy dolog, hogy most már jóban vagyok Jamesszel, de azért annyira mégsem, hogy a hugicáját ajnározzam, amikor, találkozok vele! Azt hiszem, itt még lesz valami…
Alexa Potter. Fogalmam sincs, milyen vagy… Azt hiszem, két lehetőség van.
A, Nem fogsz bírni, mert túlságosan életvidám kiscsaj vagy, aki a lehető minden szabályt megszeg.
B, Nem fogsz bírni, mert mindig csak tanulni akarsz, és komoly dolgokról beszélgetni.
Összegzés: Ez nem fog menni.
Kérdés: Miért akarom, hogy Alexa Potter megkedveljen????
Válasz: Azért, mert szerelmes vagyok a bátyjába!!!
Kiegészítés: Ami nagyon nagy szívás.

20:34, hálóterem, Jess régi fésülködőasztala

„Kedves tizenhét éves önmagam!

Most, amint kibontod ezt a levelet, és elkezded olvasni, minden bizonnyal hülyének nézel. Talán úgy döntesz, hogy levélolvasgatás helyett inkább küldesz egy tarolóátkot Bella Blackre, de NE. Mármint ne hagyd abba az olvasást egy olyan kis senki miatt!
Azaz, na, jó, de gyors és ügyes legyen ám az az átok! Aztán pedig mindenképpen térj vissza a levélhez, mert fontos dolgokat akarok kérdezni tőled.
Én momentán tizenhat éves vagyok, és még bizony sok-sok nap fog eltelni addig, míg tizenhét leszek. Ha egyáltalán megélem. Khmmm… James és Sirius mellett már a puszta létezés is sokszor akadályokba ütközik.
Róluk is szeretnék kérdezni, elsősorban Jamesről. Rendben, összeszedem magam, és felteszem a kérdést: még mindig szereted? Mármint, nem tűnt el az a pici (még magamnak is hazudok, na, tessék) vonzalom, ami még tizenhat évesen megvolt? Vagy esetleg történt valami? Ne adj isten, megcsókolt már? Tudom, hogy nem szabadna ilyenekre gondolnom, főleg most, hogy barátok vagyunk. De hát folyton ölelget! Jól van, az is igaz, hogy én is őt… Ha nem is vagytok szerelmesek, azért legalább barátok legyetek, ok? Mert akármilyen fura is, James Potter teljesen mást jelent nekem, mint tizenhatodik szülinapomon jelentett. Nagyon megváltozott, de ha visszalapozol a régi naplómba, láthatod… hopsz, nem láthatod, mert azt megsemmisítettem Sirius miatt… Mindegy, az a lényeg, hogy amilyen önző, felfújt, beképzelt, arrogáns, egoista, számító, önhitt, nagyképű, felvágós és elbizakodott volt, olyan kedves és aranyos most. Hiába, változunk mindannyian.
Black, azaz Sirius is változott valamennyit, ha nem is annyit, mint James… És én is változok. Már a keresztneveiken szólítom őket. Nem semmi, mi? De vajon még akkor, és ott is tűrhetően fogok viselkedni velük? Elég a kérdésekből, inkább leírom az elképzeléseimet.
Remélem, hogy még a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola diákja vagyok. Ha igen, akkor már nem lehet túl sok probléma. Beccával még mindig jóban vagyok, és Jessicát még mindig nem bírom, valószínűleg sosem fogok neki megbocsátani. Legnagyobb ellenségem még mindig Bellatrix Black, akivel már számtalanszor összekülönböztem, de ő is megváltozott (értsd: sokkal rosszabb lett, mint volt). Sebastiannak már hírét-hamvát sem látom, attól többször találkozók Mrs. Blackkel, aki minden elképzelhető módon próbál keresztbetenni nekem.
Lyával még mindig változatlanul jó a kapcsolatom, és…”

Hát, ezt nem tudom elhinni! Sirius Black itt lebeg az ablakunk előtt seprűjén, és rimánkodik Beccának, hogy szakítson Pitonnal. Azt hiszem, csatlakozok.

21:17, újra a hálóteremben

Sirius és Becca az ablakpárkánynál beszélgettek, unatkoztam, így leszaladtam megkeresni Medát. Őt sehol sem láttam, de Jamesbe annál inkább belebotlottam. Éppen valamit írtak Remusszal és Frankkel, amikor odaértem hozzájuk, majd nagyon gyorsan eltették, és bűbájos mosollyal néztek fel rám, mintha kitudja milyen ártatlan emberkék lennének! Hah. Persze.
- Már nem vagyok prefektus. – állapítottam meg szemeimet forgatva, mire James bólintott.
- Tudjuk.
- Mit írtatok? – kérdeztem, közelebb hajolva hozzájuk, mire James csipkelődő hangsúllyal visszavágott.
- Nem vagy prefektus, így nem kell beszámolnunk róla.
Na, bumm! Ennyit erről. Gondolom, azt hitték, hogy tovább fogok velük vitatkozni, de nem dőltem be. Megvontam vállam, és lehuppantam Kira mellé, aki nagyban mesélte, milyen volt az első bűbájtan szakkörös élménye. Azt leszámítva, hogy beragadt egy festménykeretbe, nem lehetett rossz. Pár percig hallgattam beszámolóját, de aztán egyszerűen már nem bírtam tovább, és visszamentem Frankékhez, akik ismét eltették azt a nyavalyás papírt!
- Miért nem mondjátok meg? – hajoltam mérgesen Jameshez, aki megragadott könyökénél fogva, és magához húzott, egészen közel.
- Miért érdekel?
- Miért érdekel, hogy miért érdekel?
- Minden érdekel, ami veled kapcsolatos.
Erre már nem tudtam mit mondani, leültem mellé egy fotelbe, és a tűzbe bámultam. A lángok egy repülő madár alakját adták ki, amiről hirtelen eszembe jutott valami. Nagyon halkan kérdeztem valamit, amire a három fiú hátrahőkölt, és meg sem tudtak szólalni a döbbenettől.
- Megtanítjátok nekem az animágiát?
Az a helyzet, hogy nagyon érdekel ez a dolog. Nem is számítottam rá, hogy esetleg valakinek nem tetszik… De honnan is vettem, hogy ismerem Pottert?!
- Nem. – jelentette ki nagyon gyorsan.
- Miért nem?
- Halhattad McGalagonyt, milyen veszélyes. – érvelt, meg kell mondanom, meglepően logikusan, mert valóban így van, és… várjunk csak! Ők mégis megtették!
- És ti? Ti mindent megtehettek?
Na, ezt a választ sosem fogom elfelejteni! James Potter még mindig ugyanolyan önző, felfújt, beképzelt, arrogáns, egoista, számító, önhitt, nagyképű, felvágós és elbizakodott, mint volt!
- Úgy van.
Haha! Milyen… milyen idegesítő… Ez nem is igaz!
- És én miért ne tehetném meg azt, amit akarnék?
- Mert nem. – felelt James nemtörődöm módon. Kösz. Mondhatom, marha kedves. Remélem, egyszer ezért a szemétségért még valami bűzös mocsári szörny le fogja húzni egy iszapos, kénköves, lápos ingoványban!
És most újra felteszem azt a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztat: MIÉRT KELLETT BELEZÚGNOM?!
Ó, istenem, mit vétettem, hogy ilyen dologgal büntetsz, hmmm? Igazán kegyetlen vagy manapság! Nem elég, hogy Bellát állandóan rám uszítod, nem is beszélve Sebastianról, aki ma úgy járt és kelt a suliban, hogy háromszor majdnem nekem jött, de még egy aranyvérű, ingatag, változó hangulatú kviddicssztárba kellett beleesnem! Hol itt az igazság? És a szeretet, egyenlőség?
Megmondjam, mi van itt?! Rosszullét. Mindjárt hányok.

Március 3. (szombat) 09:57, a padlás

De szép is McGalagonytól, hogy nem hagyja, hogy elfelejtsem, milyen is volt prefektusnak lennem! Felküldött Beccával, hogy találjuk meg a Beauxbatons Mágusakadémiáról szóló feljegyzéseket. Nagyon sok érdekes dolgot találtunk itt – a kedves Mrs. Black naplóját, Mrs. Navon kozmetikai tanácsadó könyvecskéjét -, de semmi olyat, amit kerestünk.
De van egy jó hírem is. Végre megvan a teljes lista, hogy kik jönnek el iskolánkba:
1. Madama Maxima
2. Cordelya
3. Juliette
4. Colette
5. Joséphine
6. Océane
7. Virginie
8. Alison
9. Pierre
10. Jerome
11. Gustave
12. Rémy
13. Patrick
14. Alexa
15. Dominique
Hogy ez miért jó hír? Nem tudom, csak fel akartam vidítani Verityt, aki ma nagyon szomorú volt, mert a tavaszi szünetet annál a sátán nagynénikéjénél kell töltenie, akit nagyon nem bír. Mindezt Alison miatt, a miatt az Alison miatt, aki a féltestvére, és idejön. Már látom is, hogy fogják üdvözölni egymást… körülbelül úgy, mint én meg Nia. A lánytestvérekről csak annyit, hogy addig kellenek, amíg nincsenek. És ez az élet más területeire is igaz, például a srácokra.
De ez persze nem jelenti azt, hogy nekem kell pasi! Mert nem.
Jól megvagyok így is, nem kell senki, aki megkeseríti napjaimat. Annak már itt van újabban McGalagony. De most már rájöttem, mióta nem bír engem az öreglány! Azóta, mióta egyszer pont akkor próbáltam rendreutasítani Siriust, amikor ő ugyanezt tette Jamesszel. Csak nem fél, hogy elveszem a posztját? Hehe. Professzor Evans… Nem is hangzik rosszul!

10:42, a Nagyterem

Mivel nem találtunk semmilyen dokumentumot, amiben le lenne írva, mit szeretnek a beauxbatonsosok, hát összefogtunk, és alkottunk. Nem biztos, hogy száz százalékig hiteles, de Beccával meg Verityvel próbáltuk nagyon beleélni magunkat a finomkodó arisztokrata lányok helyébe. És ez a leírás sikerült:
„A Beauxbatons Akadémia legkedveltebb virága a tulipán.”
Ez sem fix, de olyan előkelő a fekete, nemesített, holland tulipán! Meg persze irtó költséges.
„A franciák kedvenc színei a fehér és a rózsaszín, és a pasztellszínek.”
Franciaország = Szép lányok
Szép lányok = Hófehér bőr
Hófehér bőr = Fehér
Szép lányok = Szalagok
Szalagok = Rózsaszín
„A beauxbatonsosok kedvenc legendás lényei a szárnyas lovak.”
Gondoltam, legyünk gyakorlatiasak! Annyi lény van, ami nem található meg Roxfortban, viszont szárnyas lovak, azok vannak, és az én személyes felügyeletem mellett nőttek fel! Szóval azok nagyon is jók lesznek, ha valamire kellenének. McGalagony sosem fogja megtudni, hogy elvileg a hópárducokat bírják a francia csajok, legalábbis Lya. De mivel itt nincs egy fia hópárduc sem, meg kell elégedniük az abraxanokkal és a thesztrálokkal.
„Kedvenc ételük a spagetti, kedvenc italuk az ásványvíz és kedvenc gyümölcsük a szőlő.”
Becca nem ismeri a nemzeti ételeket, na, mindegy, Verity pedig azt hiszi, hogy minden francia lány modell. A szőlő pedig finom.
„Kedvenc műfajuk a romantika, kedvenc hangszerük a lant, és egy felmérés szerint sok beauxbatonsosnak van fehér macskája.”
Az a felmérés elég gyors volt (Lyának, Juliettenek és Alisonnak van), de van egy olyan mondás, hogy kettőnél több ember már tömeg!
„Kedvenc tantárgyuk a… „
Na, itt megakadtunk. Ezt meg honnan kéne tudnunk? Nekik teljesen más tantárgyaik vannak… Például Lya imádja a lanton játszást, és szeret sütiket varázsolni, de hát ezt csak nem írom be. Ha legalább az lenne a kérdés, mi a hobbijuk… Lyát ismerve akkor a válasz flörtölés lenne.
Na. Milyen tantárgyat szeressenek? Meg van! A gyógynövénytant! Azt a lányok általában szeretik, persze nem itt, Roxfortban, mert itt az órák mocskosan érnek véget, van, amikor talpig beborít miket a sár. Azt beszélik, jön három hétre egy tanárnő, aki megmutatja nekünk, milyen az igazi gyógynövénytan! Hát, ha amit eddig tanultunk, az nem az, akkor nagyon durva lesz, ami ezután fog ránk várni.
„Kedvenc tantárgyuk a gyógynövénytan.”

16:29, a tó partján, a nagy fánál

Gyönyörű ez a délután, de talán még gyönyörűbb lett volna, ha Jamesék nem próbálják meg belefojtani Pitont a vízbe. Nekem is vannak vele fenntartásaim, de azért nem akarom megölni, és az már kis túlzás, amit Siriusék műveltek! De, minthogy már nem vagyok prefektus, nem tehettem semmit.
Viszont Becca tehetett, és tett is. A fiúk kaptak egy-egy szép büntetőmunkát, és most nem szólnak Beccához. Micsoda büntetés! Egyébként egész délután az igazgatóhelyettes utasításait követtük, és a harmad,- illetve negyedéves diákokkal együtt feldíszítettük a Nagytermet, az előcsarnokot, és a négy főfolyosót.
Nagyterem:
- fehér és rózsaszín szalagok az asztalok felett, hatalmas tulipáncsokrok az asztalokon, és az asztalok felett (enni már aligha lehet, ha számításba vesszük a Griffendél-csokrokat is, de szép)
- az asztalok két oldalán egy-egy hatalmas, idomított, aranybarna szárnyasló álldogál, a kantárjaik és nyergeik tulipánokkal vannak feldíszítve, és idomítva vannak, hogy félóránként bókoljanak (én, mint állatvédő, tiltakoztam az ellen, hogy egész napokat rostokolniuk kelljen, ezért csak ebédeknél és vacsoráknál kell jelen lenniük, két órát, de szerintem még ez is sok)
- a töklevek mellé rengeteg ásványvíz van kikészítve
- lanton játszó emberek portréit állítottak a hatalmas roxfortos és beauxbatonsos zászlók közé, és a suli zenekara ma és holnap lantpróbákat tartanak (a mai valami borzalmas volt… engem a lágyan surranó patak helyett egy hatalmas vihar zenéjére emlékeztetett, lehet, hogy új stílust alkottak a műfajban)
- az ajtó rózsaszín lufikkal van díszítve, és nagy ezüst felirat díszeleg felettük
- szerencsére azt a javaslatot sikeresen leszavaztuk, hogy rózsaszínek legyenek az asztalterítők (az ötlettől Jessen kívül mindenki sokkot kapott), és a hagyományos vörös, kék, zöld és sárga színek maradtak
Előcsarnok:
- egy nagyon érdekes új szokást vezettünk be, amit néhány diák előszeretettel próbál ki, ugyanis lehet lovas kocsikázni, öt fiáker várja az érdeklődőket… a dolog izgalmas mivolta abban rejlik, hogy a thesztrálok arra mennek, amerre akarnak, így mindig máshol lyukad ki az ember
- fehér és rózsaszín masnikkal látták el a festmények széleit (leginkább a farkasembert ábrázoló kép, és az öreg, mogorva remete képe akadt ki, és egész délután üvöltötték, hogy „Diszkrimináció!”)
- az előcsarnok két végében asztal áll, töménytelen mennyiségű süteménnyel és ásványvízzel
- Bimba professzor különleges, egzotikus növényeket futatott a főbejárathoz, ami ódon stílust kölcsönöz a kastélynak, úgy néz ki, mintha már több száz éve ott kúsznának a növények, pedig a prof. tíz perc alatt elintézte az egészet
Folyosók:
- a plafonról hatalmas szőlőindák és szőlőfürtök lógnak, ami jó ebből: bármikor lehet enni, ami rossz: a kacsoknak valamiért gyilkos hajlamaik vannak, Madame Pomfrey jelenleg három diákot ápol, szőlőproblémákkal
- fehér szőnyeg van leterítve mindenhol, ami miatt a gondnok őrületet kap, azt hajtogatja, mennyire látszanak a foltok amellett, és állandóan valahol felmos
- különleges tulipáncsokor kompozíciók kapnak helyet a hagyományos pajzsok, lovagpáncélok és festmények mellett
Más helyeken:
- elejtve találhatunk kikészítetett cicakosarakat, amelyek nagyon hasznosak a kedvenceink számára, bár szegény Frank majdnem kitörte a nyakát, amikor elesett az egyikben
- rózsaszín és fehér párnák a VÖRÖS kanapékon, sőt, még a ZÖLDEKEN is (ha a beauxbatonsosok eddig úgy gondolták, nincs ízlésünk, most megállapíthatják, hogy nem tévedtek)
El lehet képzelni, mennyire kifáradtunk, amíg végeztünk ezzel a sok mindennel. És akkor még arról nem is beszéltem még, hogy ma este még kezelésbe kellene vennünk a klubhelyiségünket, ugyanis minket tisztelnek meg a vendégek. Holnap jönne egypár tanterem, a bagolyház és a kert. McGalagonynak a WC-kre már nincs semmi ötlete, így azok maradnak olyan puritánok, mint voltak.
Csak nekem tűnik úgy, hogy túl sok ez a cécó olyan vendégekért, akik mindössze másfél-két hetet töltenek itt?

21:03, klubhelyiség

Ha azt hittem, ennél már nem lehet rosszabb, hát nézzük csak, mit tett velem Lumpsluck professzor! Amikor nagyban szenvedtem azokkal a nyomorult lufikkal (mert McGalagony professzor, az a másik okos kitalálta, hogy a főbejárathoz is kellene pár ezer), odajött. Azt hittem, segíteni, ebből is látni, mennyire naiv vagyok.
- Lily… Szeretnék valamit tőled kérni a hétfő délelőtti ceremóniát illetően.
Belenyugodtam, hogy ezelőtt, mindig kérnek tőlem valamit, de az azt hittem, hogy a prefektusságom miatt van. Úgy tűnik, nem. Tuti, hogy a személyes kisugárzásom tehet róla. De ha nem az, akkor csak az aurámat okolhatom. Vagy lehet, hogy nem születtem szerencsés csillagzat alatt. De az a legvalószínűbb, hogy mindez így együtt érvényes.
- Tessék!
- Valakinek.. nos… beszédet kell mondania… az egyik már Ted Tonks, a hetedévesek közül, de kell egy kicsit fiatalabb személy is, és arra gondoltam, hogy…
A lényeg, hogy két oldalas beszédet kell mondanom, hacsak nem történik valami csoda. Az pedig velem nemigen szokott, szóval naplóírás helyett próbálom rávenni magam arra, hogy írjak. Ugyan, csak két oldal, mi az nekem?

22:24, klubhelyiség, papírgalacsinoktól körülvéve

Nem haladok! Három sort sikerült eddig alkotnom, azt, amiben bemutatkozok, és amiben leírom, mennyire örülök, hogy jönnek. Ha szívem szerint kellene írnom, arról mesélnék nekik, mennyire nehéz volt feldíszíteni az egész kócerájt, vagy tanácsokat adnék, hogy kerüljék el a szőlők indáit, mert életveszélyesek. Csak az a baj, hogy magasztos, ünnepélyes, kedves, udvarias, felemelő beszédet kellene kiötlenem, amivel joggal képviselhetném iskolámat.
Ok, eddig ok. Csak az az iszonyatosan nagy problémám van, hogy hogyan, és mégis miről írjak? Ilyenkor miről szoktak írni az okos emberek?!
Ajjajaj. Ahogy most számolom, van még hetvenkét órám. És, ha logikusan számolunk, kell legalább három óra, hogy megtanuljam pontosan, és két óra, hogy tökéletesítsem. Kell tíz óra, hogy megtaláljam az alapötletet, négy, hogy a vázlatot megírjam, húsz, hogy magát megírjam, három, hogy kicsiszoljam, tökéletesítsem, öt, hogy mások elolvassák, és megnézzék a hibáimat… Azt hiszem, már megint túl sokat agyaltam.
El kellene kezdenem…

22:49, hálóterem

Nem jön az ihlet! De ezt egyszerűen nem értem! Ma már négy oldalt írtam a naplómba, és két oldalt nem tudok összehozni? Be kell vallanom, valami baj van velem. Lehet, hogy beteg vagyok. Vajon, ha úgy teszek, mintha beteg lennék, nem kell megcsinálnom?

23:07, bagolyház

Itt sem jó.

23:13, a park egyik padja

Itt meg még ráadásul hideg is van! És nincs semmi ötletem, miről írhatnék… Írjak a jó kapcsolatról az iskolák között?

23:38, a folyosó

Jó kapcsolat project kilőve, épp most mesélte Remus, hogy Dumbledore pont most próbál elsimítani valami dolgot, amit egy fiú okozott azzal, hogy megsértett egy franciát. Már diplomáciai bonyodalmak is vannak?

23:51, az ágyam

Három órát megint elpocsékoltam. Na, mindegy, nem érdekel. Majd holnap foglalkozok vele, a szalagaggatás közepette… Jó éjt! Éjfél lesz mindjárt… Ne várjam meg a holnapot?

Március 4. (Vasárnap) 01:03, az ágyam

De ütődött vagyok! Úgy tűnik, ártott nekem ez a nagy változás, valami történt velem. De mi? Az, hogy már nem vagyok prefektus, vagy az, hogy milyen ellentétesen érzek James iránt? De most egészen biztosan nem kezdek el erről írni, mert akkor oldalakat írnék tele, és megint csak nem aludnék. Tehát, most már komolyan, végérvényesen, jó éjt!