Február 26. (Vasárnap) 10:26, a hotelszoba

Nem hittem volna, hogy megélem ezt a napot, de lám, lám, mégis csak itt vagyok, élek, bár azt túlzás lenne mondani, hogy virulok. Megyünk haza. Roxfortba. Ah, micsoda öröm!!! De azért jó lesz felidézni az itt töltött napokat, illetve eseményeket, így egy gyors áttekintést tartok:
A szerda olyan fárasztó volt, hogy több se kell, nem is beszélve az éjszakáról… James ezúttal sem hazugtolta meg magát, bár meg kell jegyeznem, azért aranyos volt, ahogy ott aludt, amíg én a hálóingem beakadt részével bénáztam… A csütörtök tök jó volt, bár kissé zsúfolt. A péntek éjszaka… arghh… ágy tűnik, az éjszakák a gyengéim. Nana, nem kell rosszra gondolni! Csak arra gondoltam, hogy… hé, még ÉN magyarázok a SAJÁT naplómban? Hah. Ez hallatlan. Na, megyek tovább. A szombat sem volt rossz, csak van egy olyan érzésem, nem volt túl helyes dolog Blacknek megengedni, hogy szerepeljen a Carmen című operában… pedig olyan szépen kérte! És most itt van a vasárnap. Még fél tíz sem múlt el, de máris ki akartak nyírni.
Komolyan.
Egy őrült sydney-i kocsis támadt rám, és a békésen dudorászó Beccára fényes nappal! Éppen jó szokásunkhoz híven át akartunk kelni a zebrán át, az út másik oldalára, zöld lámpánál, amikor a merénylet megtörtént. Persze azokat, akik pirosban szaladtak át, semmilyen sérelem nem érte!
De hát a vezetőnek tuti igaza volt: MIÉRT NEM MARADTUNK OTT, AZON AZ OLDALON?
Hogy MIÉRT NEM? MINDJÁRT MEGMONDOM, MIÉRT NEM!
1. Éhes voltam.
2. Meleg volt.
3. Ez a kettő nem fér össze egymással.
4. A túloldalon volt kaja és innivaló.
5. A mi oldalunkon nem volt semmi, csak Black.
6. Így hát megoldást kerestünk.
7. És találtunk.
Összegezve: élet-halál kérdése volt, átmegyünk-e.
Amiből persze majdnem halál lett… Nyugodtan mentünk át az úton, mikor magyarázott nekem Becca valamiről, ami úgy hangzott, mint Black üvöltése, mikor óriási csattanással két kocsi egymásnak ütközött, és a nagyobb, tropára ment autó kipördült felénk, kis híján oldalával elütve minket.* Még élni akartam, így ösztönömnek engedve nagyot ugrottam, és elrántottam Beccát, aki még mindig belefeledkezett a Nagy Kifejtésbe. A kocsi tőlünk fél méterre állt meg, de előttem lepergett életem története. Becca felfogta végre, milyen szituba is keveredtünk, és csípőre tett kézzel odasétált a kiszálló hústorony palihoz, aki majdnem megölt minket, és megkocogtatta vállát.
- Mégis mi a fenét képzel?! – kérdezte harsányan.
Próbáltam elvonszolni, de az a helyzet, ha Becca egyszer bedühödik, akkor iszonyú nehéz leállítani. Ekkor már a többiek is megjelentek, és Remus sápadtan pillantott hol rám, hol Beccára, hol a vörösödő fejű vezetőre. James gyorsan elhurcolta onnan Beccát, és engem kérni sem kellett, hogy menjek, gyorsan leléptem.
Nem értem, miért kerülök mindig én ilyen helyzetbe!!! Még 17 éves sem vagyok, de már valószínűleg üldöz Voldemort a tökös-incidens miatt, és már elmebeteg autósok is rajtam keresztül akarják biztosítani maguknak a szabad elvonulást!
Kérdem én: mit vétettem? Lehet, hogy ez egy isteni figyelmeztetés volt?! Igen, jobb lesz, ha mostantól jobban vigyázok magamra… sosem lehet tudni, mit akar isten. Hiszen annyiszor megszívattam már szegénykémet, letagadtam, lehordtam, de hát, ha egyszer nem létezik, akkor nem létezik, ez van, illik elfogadni!
Már éppen elég volt az álomvárosból, most már menjünk haza! Nem érdekel, hogy még hátra van a hetedik modern csoda! Nekem hat is elég volt, köszönöm szépen!

14:56, a repülőn

Oh, wish you a Merry Christmas,
Oh, wish you a Merry Christmas,
Oh, wish you a Merry Christmas,
And a Happy New Year!
Hirtelen elkapott a karácsony-feeling! Imádom a karácsonyokat, azt a részét is, amit otthon töltök, és azt is, amit a Roxfortban. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne történnének botrányok… sajnos például Blacket nem szokták hazarendelni karácsonyra, és James is általában boldogítani szokott minket, mert a szüleinek ekkor támad kedvük elutazni a messzi országokban élő rokonokhoz.
Azt hiszem, minél előbb összeírom a karácsonyi ajándéklistát, annál jobb. Tudom, hogy február közepe van, de honnan lehetne tudni, milyen egyéb teendőm lesz – McGalagonyt ismerve lehet, hogy megint rám szakad az egész ünnepi szervezkedés. De kérdem én, ha már egy ünnep az enyém, miért ne lehetne a többi is? Álljunk pozitívan a dolgokhoz, és dolgozzuk magunkat halálra!
Ajándéklista:
Magamnak:
- levél (önmagamnak)
Anya:
- porcelánkacsák porcelánnádassal
- konyhai kötényke
- 10 db ízvarázs, a varázslók világából
Apa:
- barkács szett
- kedvenc édesség
Cassie:
- egy doboz ananászos és kiwis ízesítésű újfajta cukoregér
- szép, új párna, mert a régi már kissé használt
Petunia:
- cicás bögre
- kaktusz
(Anyáék pont tegnap küldtek egy levelet, hogy miért küldözgetek Niának kutya etetőtálakat, talán kutyát szeretnék? Tehát a cetlim, amin tájékoztattam őket, hogy húzza csak egész nyugodtan a fejére, elveszett. Hála a mugli postának vagy egy érző szívű hivatalnoknak…)
Becca:
- egy album, tele képekkel, aláírva, hol voltunk, mikor és miért
- hajsütővas
Rini:
- egy kötet „Szív és lélek” – romantikus novellagyűjtemény
- virágszirmoknak látszó muszlin karkötő
Verity:
- DVD-n a West Side Story
- napló
(Hogy ne az enyémet olvasgassa szabad idejében…)
Meda:
- könyv, „Roxfort, a hetedik modern csoda” címmel, ami az én, Becca, James, Black (fújjj!) közreműködésével jött létre.. magyarán mi írtuk
- borítékok és levélpapírok
Bella:
- egy rágó
Tian:
- SEMMI
(Ezt nem lehet félreérteni. Igaz?!)
Black:
- fekete gyertyaszett, hogy ki tudja magából űzni a sátánt
- könyv, „100 tipp, hogyan legyünk normálisak” címmel, remélem, használni fogja
James:
- ???
- ???
- ???
Mit adhatnék Jamesnek? Milyen mire vágyhat egy FIÚ? Egy olyan fiú, aki imád kviddicsezni, elég jól tanul? Vehetnék neki egy cikeszt… á, olyat úgyis talál. Vagy jobb lenne egy saját kviddicspálya? A költségeket drága haverja címére küldeném…
De még van egy tuti kérdésem: Miért akarok ajándékot venni neki?

16:02, még mindig a nem éppen stabilis gépen

Rájöttem. Egyrészt, mert hozott nekem sütit a repülő büféjéből, másrészt, mert barátok vagyunk. Legalábbis most nagyon úgy tűnik… mi egyébként a barátság? Hogy nem veszekedünk? Mert akkor annyira nem vagyunk barátok… néha még be szoktunk szólni egymásnak, de az már csak megszokásból történik. Hajjaj! Mindjárt rosszul leszek……. Utálok repülni.

19:22, A ROXFORT, végre itthon, a hálószobában, az ablak előtt

Itt vagyok újra.
Annyira hiányoztak ezek a vörös függönyök, a kedvenc íróasztalom, Cassie helye az ágy melletti ládán, a nyüzsgés, a látvány, ami a szobánk ablakából tárul elénk. Imádom, ahogy az óriáspolip a tó vizében úszik, ahogy a fák hajlonganak a szélben, a lámpásokat, amik megvilágítják a kertet, amikor egyszerre négy bagoly röppen el mellettem, ahogy két kis másodikos viccből verekszik… komolyan, még ezt is. Imádok valahova tartozni.
Azért szeretem Roxfortot, mert olyan otthonos. Fogadjunk, hogy Lya puccos Beauxbatonsa a nyomába sem ér! Roxfortban még a levegő is más. És még az érkezésünket sem említettem. Kísérőtanáraink elvonultak pihenni, amikor pontban hatkor beléptük az Előcsarnokba. McGalagony kért minket, hogy menjünk be abba a szobába, ahova az elsősöket szokta kísérni a beosztás előtt, mert már elkezdődött a vacsora, és szeretnék, ha tartanánk egy kis élménybeszámolót.
Így, hát kényszeredetten leültünk, és Meda egyből kiborult.
- Élménybeszámoló… élménybeszámoló… hát, meg akarnak ezek minket ölni?!
- Minket soha, semmiről nem tájékoztatnak. – jelentette ki Remus is, halvány hangon. Pedig én sokkal jobban be voltam rezelve, mint ők. Mert általában nekem kell minden ilyen jellegű dolgot megtennem. És nem is csalódtam szerencsémben, mert Dumbledore professzor szólított minket. Időközben már a tanári asztaltól négy méterre tömörültünk össze, és üdvözöltük társainkat. Meda rögtön elpirult, mikor meglátta, hogy Ted őt nézi… De ez már egy másik, nagyon édes történet…
- Jöjjön ki, kérem, Miss Evans, - kezdte Dumbledore tréfásan hunyorogva, mire én majdnem megfulladtam – Mr. Potter – egyre jobb – és Mr. Malfoy.
Na, milyen jól tud választani Dumbledore! Mindig beletrafál mindenbe! De én nem hátrálok meg, isten bizony, nem, fogadkoztam magamban, és gyors, határozott léptekkel, hogy el ne ájuljak, közelebb mentem hozzájuk. James és Malfoy követtek, bár ők sem igazán lelkesedtek az ötletért, hogy elmeséljék kalandjaikat.
- Ühüm, ühüm… - kezdtem, mint egy jó diplomata, de nem folytattam. – ühüm…
McGalagony felhúzott, szigorú szemöldökkel figyelt, Flitwick is várakozóan tette össze kezét. Dumbledore vette át a szót a három perces csend után.
- Mielőtt elmesélik kalandjaikat, elárulnák, miért nem mentek el a hetedik csodához, miért jöttek vissza?
Kb. ekkor kezdett el csengeni a fülem. Most zengzetes szavakat várnak, hogy mennyire hiányzott Roxfort? Igen, ez így volt, de attól még én nem tudtam volna úgy megfogalmazni, mint kell. Emellett még el kellett viselnem a két fiú zsörtölődését mögöttem.
Malfoy: Mondd azt nekik, hogy fáradtak vagyunk!
James: Egészen biztosan nem ezt várják!
Malfoy: Kit érdekel, mit várnak? Éhen fogok halni, ha még tovább húzzuk ezt az élménybeszámolót!
James: Te midig csak magaddal törődsz! Az eszedbe sem jutott, hogy Lilynek milyen nehéz… Egyébként miért nem mentünk a 7. csodához?
Malfoy: Mert az tök ilyen, mint a Roxfort, sőt, ez még nagyobb, és szebb is, minek kellett volna el…
Ekkor ugrott be az ötlet. Hát, persze!
Hogy én erre eddig nem gondoltam!
Mosolyogva, kedves hangon szólaltam meg, egyenesen igazgatónk szemébe nézve:
- Azért, Dumbledore professzor, mert a világ hetedik modern csoda nem más, mint a Roxfort!
Tapsvihar tört ki. Mindenki meglepődött, sokan az idősebbek közül nevettek, Lumpsluck professzor hangosan tapsolt, Bimba professzor megtörölte a szemét, évfolyamtársaink kiabáltak és éljeneztek, tehát teljes volt a megelégedés.
Most az egyszer sikerült megfelelnem a közönségnek, és McGalagony professzor is megenyhült arccal nézett végig a csoporton, Beccának sugárzott az arca, Remus is büszke mosollyal nézett körül, míg Malfoy egy harmadikost győzködött, hogy ezt ő találta ki. James pedig… ő egyszerűen örült, hogy itt lehetünk, mindnyájan, és megölelt.
Persze ez csak amolyan baráti ölelés volt, mert miért is ne, de sajnos az egész Nagyterem máshogy értelmezte. Újra kitört az üdvrivalgás, ha lehet még hangosabban, mint ezelőtt, és a Griffendél állva tapsolt, míg a mellettünk álló hollóhátosok nevetve integettek nekünk. Teljesen elpirultam, és nem tudom, hogyan jutottam el az asztalhoz.
De ott, Becca és Rini között ülve már sokkal jobban éreztem magam. Malfoy megtartott az élménybeszámolót, amelyben is érzékletesen bemutatta, milyen életveszélyt jelentette számukra közelségem. Kedves.
De most nem is érdekel…
James ott ült velem szemben, egyik oldalán Sirius Blackkel (az elmaradhatatlan… valaki) és Braddel. És a kaják ezerszer finomabbak voltak, mint Ausztráliában, vagy akár Franciaoszágban! Megyek is le, a konyhára, szerzek még egy kis áfonyás kuglófot…

19:47, a klubhelyiség

Véletlenül pont arra járt James és McGalagony, és mit ad isten, beszélgettek.
M: Meg kell lennie a meccsnek!
J: De hát másfél hónapon át nem gyakoroltunk, és ez nagyon…
M: Tudom, de a mardekárosok közül is voltak utazáson…
J: A mi csapatunk majdnem minden tagja ott volt! Egy hajtó, egy terelő, egy fogó… ezek nagyon fontos posztok! Még a fontosnál is fontosabbak!
M: Maga a csapatkapitány, és kivételesen tehetséges, nem kell edzenie sokat, Black is már régóta benne van a csapatban, és behunyt szemmel is eltalálná a gurkót, Miss Evans pedig az edző! Ha az edző nem játszik kitűnően, akkor mi lenne a játékosokkal? Menni fog az.
J: Lehetetlen.
M: Nem, a Griffendél számára nincs lehetetlen. Meg tudják csinálni. A kommentátor is készül…
J: Becca?
M: most kivételesen egy új kommentátorunk is lesz, Sebastian Black…
J: Le fog minket alázni!
M: értse meg, nem mondhattam nemet! Egy mardekáros és egy griffendéles kommentátornak kell lennie, így igazságos.
J: Rendben, de a meccs…
M: Szerdán délután lesz. Egész szerdára elkérem magukat az órákról…
J: Az három nap.
M: holnap este tudnak edzeni, holnapután is, szerdán pedig egészen délután ötig! Ne mondja azt, Potter, hogy nem tettem meg mindent! De ha egyszer ekkorra van kitűzve a meccs, hát ekkorra! Nem áll szándékomban visszakozni!
Úristen. Szerdán kviddicsmeccsünk lesz. Oltári.
M: Miss Evans, maga meg mit keres itt?
J: Lily?
É: A bagolyházba megyek, professzor.
M: értem, menjen csak. De akkor már magát is tájékoztatom, hogy szerdán meccset fognak nyerni a mardekár ellen.
Ezt kijelentette, és büszkén távozott.
J: Ez beszívott… Három napunk van…
É: Kedden nem tudok edzésen lenni… Le kell mennem, segíteni Flitwicknek a papírmunkákban. Nagyon sürgős…
J: Jaj, ne, Lily, ez…
É: Nem én találtam ki, ok?
J: Akkor nincs más hátra. Reggel is edzenünk kell.
É: De reggel meg Black nem lehet ott! Ő akkor a rádióban parádézik!
J: Megkérünk valaki mást, hogy vigye addig a műsort. Csak három napról lenne szó…
É: Pont ez a baj…
Ki gondolta volna, hogy megérkezésünk után egy óra negyven hét perccel máris bele kell vetnünk magunkat mindenbe? Ennyire azért nem szeretem Roxfortot…

20:11, a hálóterem

James kihirdette a dolgot, amit általános ledöbbenés követett. Én igazából még most sem fogtam fel, hogy gyakorlatilag holnap hajnali öttől egyfolytában kviddicseznünk kell, az órák mellett! Hát, én ezt már előre tudom, hogy nem fogom bírni! Arról már nem is szólva, hogy Flitwick gyorsan feladott nekünk egy kéttekercses dolgozatot, holott nem is volt óránk!
Tehát visszatért az életünk a rendes kerékvágásba. Már ha rendesnek lehet majd nevezni a holnapi hajnali kviddicsedzést, amit meg fogok tűzdelni bűbájtan leckeírással…

* Megtört esemény alapján
Szerzői megjegyzés: Vigyázzatok az utakon (most már mondhatják azt is, hogy ismeretterjesztő regény, hehe…)!

9. fejezet

Bájos Boszik, ifjúsági magazin, negyedik évad, tizenkilencedik szám, részlet Rebecca Amarie Breeman Roxfort, azaz áll a bál c. cikkéből:
„Kviddicsmánia tombol Roxfortban! Az iskola falait gurkók rázzák meg, és a tanulók lépten-nyomon kvaffokat dobáló csinos lányokba botlanak, ha szerencsés napjuk van! Ez is bizonyítja, hogy a Roxfort a varázslóiskolák közül az egyik legimpozánsabb, legszámottevőbb és legtekintélyesebb hely, amit ebben a hónapban megválasztottunk a Világ legjobb varászsulijának!”

Február 27. (Hétfő) 09:37, a 4-es számú üvegház

Jó reggelt naplóm, Becca, Verity, Rini és ha netalán te is belenéznél, Black! Tudom, hogy mindnyájan olvassátok, és erre csak egyet tudok mondani: ez pofátlanság!!!
Tudjátok, nem azért írom ezt a naplót, hogy TI el tudjátok olvasni, hanem, hogy ÉN emlékezhessek ezekre, a borús időkre! De egyesek ezt nem bírják felfogni. Például, képzeld, észrevettem, Becca, hogy tegnap este megint elolvastad! A jó isten áldjon meg titeket, miért mindig az én naplómat olvassátok? Olvassátok el Lumpsluckét! Van egy olyan érzésem, hogy az élvezetesebb.
És most nézzük, mit gondolna egy kívülálló, milyen egy hajnal a csodálatos Roxfortban?
Halkan csiripelnek a madarak, a szárnyas lovak is ébredeznek, és kiügetnek az istállójukból, kósza baglyok repülnek be a bagolyházba, a nap halványan süt, az égen világoskék fellegek fodrozódnak, és mindenki alszik (tompa ásítás).
Az utolsó ige nem stimmelt.
Ugyanis megvolt a szokásos madárcsiripelés, a lovak patájának dobogása, a felhők és miegymás, de egy természetellenes jelenség is bekapcsolódott a már amúgy sem egyszerű hétköznapjainkba.
- HELLÓ, ROXFORT!!! – üvöltött bele Sirius Black hajnalok hajnalán, öt órakor a suli rádiójába, felébresztve a Roxfort több száz tanulóját, és kis híján szívrohamot hozva a fogat mosó Lily Evansokra.
Mert Blacknek sajátos elképzelései vannak egyéni kötelességeiről. Úgy gondolta, hogyha mi, a kviddicscsapat nagyon korán kelünk, akkor ugyan miért aludhatna tovább az iskola többi része?!
- Már öt óra öt perc van, ilyenkor miért nincs senki a Nagyteremben, a parkban, de még az előcsarnokban sem? – kérdezte sértett hangon. – Emberek, a Roxfort azért Roxfort, mert különlegesek vagyunk, miért pazarolnánk az időt holmi alvásra?!
A röhej az, hogy Ausztráliában én pont ezeket, az elveket hirdettem. Aha.
- Maradj már csöndben, Sirius! – sikította Becca, meglepően magas hangon, és lefordult az ágyról. Black csodák csodája, visszaszólt:
- U… ugyan má.. már, Becky, mindenki tud… ja, hogy milyen s… s… sok dolgod van neked is! Hisz… en hétfő reg… regge… reggel van! Minél korábban kelünk, a… anná… ál jobb!
Ekkor már sorra csapódtak az ajtók, és üvöltöző griffendélesek döcögtek le a klubhelyiségbe, ki-ki szitkozódva, a papucsát a festményekhez vagdosva, és szellemeken átsétálva.
Aha.
Szóval Black elérte a célját.
- Azt üzeni a Griffendél csapatkapitánya, hogy öt percen belül legyen mindenki a pályán, még Lily Evans is! – szólt bele jó hangosan Black, mintha nem tudná, hogy már így is az egész sulit felverte.
Ekkor kaptam észhez. ÖT PERC?
- Öt perc??? – néztem Beccára, mire ő valami nagyon csúnyát mondott Blackről.
- Lemész? – kérdezte két perc után.
- Mi egyebet tehetnék? – kérdeztem vissza, felrángatva zoknimat, és ásítva magamhoz véve seprűmet.
- Mondjuk, megírhatnád a dogát Flitwicknek.
ÓÓÓÓÓÓÓ! Nenenenene! Hát, ez nem lehet igaz! Miért? Miért mindig én???
- Ezzel majd később foglalkozok. – vetettem oda Beccának, és azonnal rohantam le a kviddicspályára, bár még hajamat sem volt időm normálisan megfésülni. Mentségemre legyen mondva, a többiek is elég pocsékul néztek ki.
- Szóval… - értem oda melléjük zihálva, mikor Black megint rám kiáltott.
- És tettel, Evans! – nagyon is energikus volt az a balfácán, egyből ki is engedte a gurkókat, amelyek persze egyből engem, a még mindig félig kómás hajtót és edzőt vettek célba. Miután Ethan egy csavart ütéssel arrébb terelte őket, felháborodottan fontam össze kezeimet.
- Hát nincs ezekben, a labdákban semmi tisztelet?!
A többiek a korai időpont ellenére nevetésben törtek ki, és James is elmosolyodott. Ő sem fésülködött meg… de hát mikor szokott?
- Hol maradt a cipő? – nézett rám fürkészően. Brad felröhögött.
Ott álltam zokniban, a harmatos fűben, a kacarászó griffendéles kviddicscsapat előtt.
Kösz. Marha kedvesek. Elég bajom van már így is.
1. Öt órakor edzésre kellett jönnöm.
2. Álmos vagyok, és öt perc alatt kellett elkészülnöm.
3. Még csak normálisan fogat sem moshattam, Black túlzott önimádata miatt.
Ebből következik, hogy kisebb problémám is nagyobb annál, hogy azzal törődjek, van-e rajtam cipő, vagy nincs!
Az edzés példátlanra sikeredett, mert jó szokásunkhoz híven általában felül szoktuk múlni magunkat a bénaságban. Kirsten és Heather még csak-csak elkapták valahogy a kvaffot, de rám ez még akkor sem volt igaz, amikor James egyenesen a kezemre célzott. És, ha ez nem lett volna elég, Black elhatározta, hogy próbáljuk ki, milyen lenne ő, mint hajtó.
Ebből kifolyólag kis híján összeroncsolódott Heather seprűje, és Ethan össze-vissza szálldosott a pályán, mert egyszerre két gurkóra kellett figyelnie. Én a változatosság kedvéért álmos voltam és szédültem.
Már az első húsz perc után abba kellett volna hagyni, de James ragaszkodott hozzá, hogy igenis folytassuk, mert a csapat teljesítményét kritikán alulinak értékelte. Nekem mondja?! Ilyen rosszul még életünkben nem játszottunk. Már aki játszott. Én csak lebegtem, bámultam le, és azzal nyugtattam magam, hogy nem tudnék mit kihányni, hiszen ma még nem is ettem.
De a rosszulléttől csak egy kicsivel volt jobb a folyamatos szédülés, ami miatt muszáj volt leszállnom, akármit is hordott össze Black.
- Mi van, beijedtél? – rivallt rám, amitől csak még jobban émelyegni kezdtem, de legalább éreztem a lábam alatt a földet.
- Hagyd már! – szólt rá Kirsten, és Ethan is helyeselt, az egyik gurkót hatalmas pofonnal eltérítve. James leszállt mellém.
- Minden rendben, Lily? – lépett oda hozzám, mire egészen egyszerűen leültem a fölre. Sokkal jobb volt ott nekem. Mostanában úgy vettem észre, feltűnően szeretek üldögélni. Hmm…
- Nem. Rossz játékos vagyok, és rossz edző. – motyogtam, és még mindig lüktetett fejem.
- Te lüke! – kiáltott oda Brad Blacknek, aki kis híján lefejelte a cikeszt.
- Ne mondd ezt! Csak azért érzed így, mert nem vagy jól. – mondta, és közelebb húzódott.
Már azt hittem, valami borzongató megmozdulásra készül, de csak azért tette meg ezt a gesztust, mert Heather tíz centivel mellette suhant el. Hát, ez jó.
Nyugi, már Lily, hiszen csak barátok vagytok.
Haha! Igazság szerint már kissé én is unom ezzel álltatni magam. De nem igaz, hogy éppen akkor fogom fel a… dolgot, amikor ő már csak, mint barátjára, tekint rám?! Nem érdekel, hogy ki mit gondol, muszáj leírnom, miféle képtelen gondolataim vannak róla. Ujjuj. Ezeket talán mégsem kellene, ismerve az én naplóm közérdekű jellegét. De most már minden mindegy. Ennél rosszabbul nem állhatnak a dolgok, így tegyünk még rá egy lapáttal:
Azt hiszem, tetszik.
Azaz nem csak hiszem, tudom is.
 Kedves, sokkal kedvesebb most, mint amikor meg akart „hódítani”
 Figyelmes volt tőle, hogy nem akarta elvégezni a patrónusvarázst, csak azért nem, mert azzal engem megbánthatott volna
 Most már jobban meg is nézhetem, mert nem cikizhetnek miatta, hiszen már egyáltalán nem utálom, hanem igenis jóban vagyok vele.. fura, de nagyon aranyosak a szemei, és a mosolya, és a pillantásai, és a…
Állj! Azt hiszem, már így is túl sokat kiadtam magamból.. de hát mit tegyek, ha ez az igazság? És jobban belegondolva sok (helyesbítek: minden) lány szerint ő a suli egyik álompasija Sirius Black mellett (na, ez utóbbit valószínűleg soha nem fogom megérteni).
Utálom Jamest!!!!!!!!
Istenem, miért kell ilyen jó pasinak lennie???????

10:29:17, átváltoztatástan

Hogy engem összezavarjon.

10:29:41, még mindig ott

A fene a jó dolgát!

13:08, Nagyterem

Na, tehát.
Huh. Én ezt a három napot aligha fogom átvészelni… kezdjük csak az átváltoztatástannál. James (jajj..) kidolgozott egy nagyon újszerű gyakorlási módszert (annyira újszerű, hogy még ő is csodálkozik, hogyan jutott erre a következtetésre), ami annyiból áll, hogy átnézte a szabályzatot, és arra jutott, sehol sem tiltják meg, hogy a tanulók a folyosókon repüljenek vagy kviddicsezzenek.
Hát persze, mert ez semmilyen épeszű embernek eddig eszébe nem jutott!! De, bravó, James Potter forradalmasított az időbeosztásunkat, így az órák közötti időtartam, azaz SZÜNET is rendelkezésünkre áll a kviddicsezésre… Az átváltoztatástan óra végét e szavakkal mesélném el:
- Holnapra ne felejtsenek el esszét írni a transfigurációk legfelső fokozatáról, mely foglalja magába a varázs nehézségét is, mégis olyan módon, mintha ezt szeretnék (na, már itt majdnem megakadtam)! – zárta le az órát McGalagony, és elkezdte összeszedni iratait.
A griffendélesek és hugrabugosok többsége azonnal felpattant, és elkezdtek vándorolni az ajtó felé, mint a normális emberek, míg James intett Blacknek, aki végre abbahagyta a hintázást székén. Becca is felállt, és nem értette, én miért nem megyek.
- James… - sziszegtem felé, mire nagy lendülettel felkiáltott.
- Invito, seprűk! – az ablakon három seprű röppent be, mire Becca döbbentében visszahuppant székére.
- Mi a…
Black is odacsörtetett hozzánk, és megragadta az egyik seprűt. Biccentett Beccának:
- Szia, Becky! – ezzel felpattant a seprűjére, és kisuhant az ablakon, kis híján magával húzva a függönyt. Mielőtt Jamesszel követhettük volna példáját, McGalagony hápogva felénk fordult.
- Mégis… mégis mit művelnek, Miss Evans? (Megint én. Milyen eredeti.) Az átváltoztatástan teremben nem lehet repkedni! – csattant hangja, de James egy pillanatra sem ijedt meg, lazán a professzor elé tette a suli szabályzatát.
- Egy helyen sem írják, hogy Roxfortban tilos repülni az órák között. – mosolygott, mire McGalagony dührohamot kapott:
- POTTER, MÉGIS MIT KÉPZEL MAGÁRÓL?!... – kezdte volna, de ekkor már James intett, hogy menjünk.
- Nincs időnk erre, tanárnő. – nézett rá bocsánatkérően. – Minden perc számít. Lily!
Lélegzetelállító volt kisuhanni az ablakon, a szellő simogatott minket, és a látvány csodálatos volt. A zöld gyep, a kéklő ég, a hipogriffek alakja a Tiltott Rengeteg mellett…
Egy hatásos fékezés után a folyosók felé vettük az irányt, mikor megláttuk a felénk suhanó Ethant, aki az egyik gurkót üldözte. A gurkó pedig két harmadévest. Mint prefektus, természetesen sikítanom kellett volna, és szólni az igazgatónak, de egyszer az életben én is elengedtem magam, és nevetve repültem be a folyosó hatalmas, cikornyás oszlopai között. A folyosók egyébként tökre repülésre voltak kitalálva, magasak, szélesek, és érdekesek, nem is beszélve a csarnokokról.
Bellatrix rémült kiáltással látott meg engem, majd félreugrott, eldobva legújabb kígyóbőr kézitáskáját; Malfoy, Nott és a bandájuk elejtették holmijukat, úgy figyelték, hogyan passzolja nekem Kirsten a labdát. Meda is álmélkodva, halvány mosollyal pillantott ki az egyik teremből, míg az őrült Black majdnem berepült, és ennek hatására nagyon gyorsan be kellett csuknia az ajtót.
Rini, Verity, Becca és Remus rekordidő alatt összetákoltak zászlókat, amiket lóbálva integettek nekünk. Jamesnek most az egyszer igaza volt: sokkal jobb volt a folyosón passzolgatni a labdát, mert ott még figyelni kellett a tisztelt diákságra is, akik közül páran ujjongva szurkoltak, de voltak olyanok is, akik be akartak szállni a játékba!
Persze nem mindenkinek tetszett maradéktalanul az újítás, hogy most már szünetekben is olyan hangulat legyen, mint a kviddicsmeccseken, a tanári kar néhány tagja kivonult.
Dumbledore professzor: csillogó szemekkel elmerült a cikesz keresésében
McGalagony professzor: úgy nézett ki, mint aki menten szélütést kap, és próbált szórt érteni velünk, ami lehetetlennek bizonyult
Lumpsluck prof.: fogadást kötött Madame Hochkal, hogy hamarosan az egyik ablakot be fogjuk törni
Bimba prof.: megnyugodva szemlélte a terepet, miközben azon töprengett, milyen jó, hogy most nem neki kell megfékeznie minket
Flitwick prof.: zavartan húzódott arrébb a hatodévesek üdvrivalgása közepette
Henna prof.: lelkesen magyarázta Dumbledore-nak, hogy mennyire támogatja az iskolán kívüli programokat
Elphorst prof.: aggódva figyelte, hogy repeszt el Brad egy kerámia váza mellett
Madame Hoch: élénken néha-néha ránk szólt, hogy egyenesen üljünk a seprűn
Vector prof.: némán drukkolt
Binns prof.: átgyalogolt rajtam
(A tanári kar többi része dolgozatot javított vagy pihent)
Madame Pomfrey: egy Várok minden beteget a gyengélkedőn! felkiáltással visszavonult
Gondnok: Leült egy zsámolyra, és falfehéren nézett körbe-körbe
Végül Sebastian is befutott néhány haverjával, akik időnként rám mutogattak és nevettek. Nem értem, mi olyan vicces rajtam. Már azon kívül, hogy nem hordtam cipőt… Bellatrix minden lében kanál bátyja meg csak nézett és nézett, gondolom, próbálta szugerállni, hogy essek le, á, egy cseppet sem vagyok paranoiás!
Nem sokáig tudtam foglalkozni üldözési mániámmal, mert csak ennyit láttam: szekrény, fal, balra kanyar, puff, fal, váza, bang, Bimba professzor, Flitwick professzor, kaktuszok, szék…
19:12, a hálóterem

„Beauxbatons Mágusakadémia,
Franciaország,
Rue De Loi
F-74965

Február 27.

Drága/aranyos/felbecsülhetetlen Lya!
(untad a kedvest, hát, tessék, tetszés szerint válogathatsz!)

Nehéz leírnom, miféle érzelmek kavarognak bennem, de azt már jó előre le kell szögeznem: segítened kell, mert itt, a Roxfortban nekem végem van. Például, hogy a sűrűjébe ugorjunk, itt van kezdetnek a kviddics. Hiszen tudod, mennyire szeretek repülni, de az azért már túlzás, hogy MINDIG kviddicseznem kelljen! Ja, és én vagyok a Griffendél edzője, mint már tájékoztattalak. Ne röhögj! Mint már meséltem, nagyon fontos dolgokban kell döntenem Jamesszel. Ne röhögj! Csak azért nevezem Jamesnek, mert…
Most, Cordelya, teljes feltárulkozásomnak lehetsz tanúja. Ezt, amit most leírok, senkivel sem közöltem, csak Beccával, de ő egyébként is tud minden viseltes dolgomról. Hogy miket tegyél meg, mielőtt elkezdenéd olvasni?
1. Fogadd meg, hogy nem mutatod meg ezt a levelet Juliettenek, Colettenek, Joséphine-nek, Océane-nek, Virginienek, Pierre-nek, Jerome-nak, és legfőképpen Alexa Potternak!
2. Ne meséld el a levél tartalmát Juliettenek, Colettenek, Joséphine-nek, Océane-nek, Virginienek, Pierre-nek, Jerome-nak, és legfőképpen Alexa Potternak!
3. Menj egy olyan helyre, ahol nem zavarsz másokat, ahol nyugodtan sikíthatsz, őrjönghetsz, és ahol senki nem leshet a levélbe!
Mi a teendőd, miután elolvastad?
1. Tanuld meg kívülről!
2. Szórd be rózsaszirmokkal!
3. Hajolj meg előtte!
4. És égesd el!
És már tudom, hogy nagyon várod, mi lesz az, amit ennyire félek megmondani neked… már látom, ahogy mosolyogsz, és felhúzod lábad, közelebb hajolsz a papírhoz, hogy aztán később megírhasd nekem, hogy én már az elején megmondtam!
Nos, igen, bevallom, tetszik James. Sőt, nem hogy tetszik, belé vagyok zúgva. A sors büntet így engem, mert nem voltam kedves tegnap a másodévesekkel. És, tudod, mi a leggázabb? Hogy szeretek vele lenni? Nem mintha e túl meglepő lenne. És… szóval egy szó, mint száz: ki akarok belőle szeretni!
Ez hogyan lehetséges? Van valamilyen szérumod, amitől az egész érzelem, ez a beteges, furcsa dolog megszűnik? Istenem, bárcsak lenne! Most meg fogod kérdezni, miért akarok kiszeretni belőle, hiszen a szerelem olyan szép. Erre csak azt tudom mondani, hogy kicsit kutakodtam a könyvtárban, és nézd, mit találtam!
- nem az az igazi, akivel le tudod élni életedet, hanem az, akivel nem
- a szerelem gyönyörűséges virág, de meg kell lennie bennünk a kellő bátorságnak, hogy irtózatos szakadék szélén szedjük
- a szerelemnek még bolondsága is nagyobb bölcsesség, mint a filozófusok minden tudománya
Mondd, ilyennek ismertél meg te engem? Szerintem ez nem én vagyok, nem ilyeneket gondolok, te jó ég, megint mibe keveredtem! Ha nem vetted volna még észre, kissé össze vagyok zavarodva! És most, még ép elmével elköszönök.
További sikert az életben, ha már én nem értek semmit, és gratulálok az esküvődhöz, gyermeked, majd unokád születéséhez, ha azt már nem élném meg:
Szegény, összezavarodott Lilyd

U.I.: S.O.S.!”

20:27, a hálóterem ablaka, ugrásra készen

Ez nem lehet igaz.
Ez… ezt találtam az ágyamnál az előbb… nem tudom, hogy került oda… egész idő alatt Lyának írtam a levelemet, aztán pár percre kimentem a folyosóra… és egyszer csak ott termett…
Hát, én… fogalmam sincs, mit mondjak…

„Forrás folyóba ömlik,
folyó az óceánba;
az egeknek folyton özönlik
vegyülő suhogása;
magány sehol; isteni jel
s rend, hogy minden tünemény
keveredjék valamivel -
Mért ne veled én?

A hegy csókolva tör égbe,
habot hab ölel, szorít, átfog;
egymást ringatva, becézve
hajlonganak a virágok;
a földet a nap sugara,
a hold a tengereket:
minden csókol... - S te soha
engemet?
(Shelley)

Gondold át: J.”