02:24, Ausztrália, Sydney, hotelszoba

Nem tudok aludni, gondolom ez már csak az időpont miatt sem újdonság. De elhatároztam, hogy nem fogok nyavalyogni, hasznosan töltöm az időmet. Miért is lenne szükségem alvásra? Nekem? Lily Evans a Sors felett áll, és köszöni szépen, mellőzi az olyan alantos szokásokat, mint az alvás. Tudom, Becca, hogy megint E/3-ban írok, de ez a saját naplóm, könyörgöm! Ebbe akár szívecskéket is rajzolhatnék, beleírva, hogy Mrs. Black, de akkor nem én lennék én… Mielőtt levédetném egy hivatalos levélben, amit a Mágiaügyi Miniszternek küldök, Roxfortnak a tököt, kis helyzetrajzot készítek annak az ostoba Blacknek és Rininek a dolgáról.
Miket tudtam meg:
Jamestől: semmit
Medától: idézem: „Mindjárt tavasz lesz, Lily, amikor a hormonok megőrülnek. Ezt te aztán igazán érezhetnéd.” Bár nem ide való, de azért azt megemlítem, hogy Ted harmincegy szerelmes verset költött Medának. Nem tudom, ez mennyiben segít nekem Riniék viselkedésének megfejtésében, de egészen biztosan egy nyom lehet.
Remus: semmit
Becca: Ő úgy gondolja, hogy Rini és Sirius egy egészen különös kapcsolatba kerültek azáltal, hogy Sirius cikizte Rinit azzal, hogy Rini szerelmes Remusba, és Rini úgy áll bosszút, hogy állandóan ordibál vele, és Sirius meg ugye szereti a temperamentumos lányokat… szerintem Becca elég sokat ködösített, de lehet benne valami. Biztos, hogy csak a miatt kiabál Blackkel annyira Rini, mert szívatta Remusszal? Miért van ilyen zűrös szerelmi életük? Rinihez képest kezdek egészen nyugodt és higgadt lenni.
Sarah: Azon az állásponton van, hogy Black valahogy belezúgott Rinibe, azért is zavargatta őt állandóan Remusszal, akihez Rininek nem sok köze van (na, azért ez sem egészen igaz… az, hogy Rininek és Remusnak semmi köze nincs egymáshoz, olyan hülyeség, mintha azt állítanánk, hogy május végén szokott esni a hó).
Malfoy: Elkezdett nekem mesélni egy bonyolult kifejtést, ami szerint egyszer így gondolja, másszor úgy, mert bár Rini és Black állandóan civakodnak, mégsem mindig ugyanúgy. Egyszer üvöltenek egymással, és párnákat, lámpákat vágnak egymás fejéhez, míg máskor Rini odamegy beszélgetni Blackhez, aki durván elutasítja, ekkor kezdődik az egész elölről, illetve megtörtént már az is, hogy Black ült le Rinihez, és vágta hozzá a sminkkészletét.
Mit vonok le ebből?
Nem érdemes belefolyni a dolgaikba.

02:56, az ágy

Megalkottam a kérvényt Roxfort címernövényét illetően. Na, ha ez az érvelés nem lesz jó neki, akkor semmi… Kezdek álmosodni… James megmozdult…
Öööö… Azt mondta, hogy „Lily”! Felébredt és hozzám szól ILYENKOR?! Jesszusom! Most mit csináljak? Mit akarhat? Úgy teszek, mintha nem hallanám, ez lesz a legjobb. Tehát, most belekezdhetek átnézni a… Már megint mondta a nevemet! Lehet, hogy haldoklik, és figyelmeztetni akar valamire? Brrrr… Meg kellene néznem, de nem nagyon akarom.

09:27, egy bevásárlóközpont

Istenem, életemben nem égtem még a naplóm előtt, de hála istennek most ez is meglesz! Gondolom, ha Beccáék olvassák ezt a bekezdést, röhögni fognak, méghozzá joggal… Én hülye odamentem Jameshez megnézni, hogy mi van. Mentem, léptem három lépést, és úgy megijedtem egy felszálló bagolytól, hogy lehuppantam James ágyának végére. Mire ő felébredt.
Merthogy még ALUDT.
Hölgyeim és uraim, én csak ott ültem, és ijedten megnyikkantam, amikor álmosan megdörzsölte a szemeit. A szája is tátva maradt, amikor meglátott, mert sajnos kénytelen voltam maradni, mivel pizsamám széle beleakadt az ágy aljába.
- Lily?… Mit keresel te itt? – kérdezte felülve, mire jól elpirultam. MI A FENÉT VÁLASZOLHATTAM VOLNA?!
- Én? Semmit. – mondtam sápadtan, és lehajoltam, hogy végre kimicsodáljam a pizsamám szélét. Még mindig bámult, de már halványan mosolygott.
- Éjszakai túrára mentél az ágyamhoz, vagy mi? – nevetett fel halkan.
Hahaha! Én meg az ágya! Aú!
- Én… nem is! – iszonyú dühös lettem, és elkezdtem hadarni. – Csak nem tudtam aludni, már írtam egy csomót a naplómba is, meg elkészítettem egy levelet a Mágiaügyi Miniszternek, és már éppen hozzá akartam fogni a Roxfort tulajdonában lévő bestiák listázásába, amikor elkezdted mondogatni a nevem, és nem tudtam, hogy mi bajod van, és megnéztem, és…
Már teljesen kifogytam a szuszból, amikor észrevettem, hogy kezd elvörösödni. Felpattantam az ágyáról, és odacsörtettem a sajátomhoz, kis híján elvágódva egy pakli varázskártyában, amikor követett.
- Most te készülsz éjszakai túrához, hozzám? – kérdeztem dacosan.
- Kétlem, már csak Verity miatt is, aki rém csalódott lenne, ha hozzá nem vándorolnánk. – súgta halvány mosollyal, és rám terítette a takarót.
- Meg fogok fúlni! – hárítottam el mozdulatát, mire le akarta rólam emelni a takarót, de ekkor észbe kaptam.
- Hé! – megragadtam a takaró végét, és magamra húztam. Villogó szemekkel, karba tett kézzel, törökülésben néztem vissza rá. Váratlanul leoltotta a kis lámpát, így csak nagyjából láthattam körvonalait.
- Jó éjt, Lily! Most már te is aludj, holnap nehéz napunk lesz! – mondta, visszaindulva ágyához.
- Nekem nem kell alvás. – ellenkeztem csendesen.
- Egyből gondoltam. – szólt, fuldokolva a röhögéstől, mire sértődötten fordultam el.
Mert milyen ronda dolog megtámadni egy ilyen eszmét, mint az alvás elleni tiltakozás, aminek én vagyok megteremtője! Honnan tudja, hogy ez egyszer még nem növi ki magát globális ideológiává?
Ennyit a tegnap éjszakáról, és most térjünk át a mára… James azzal kezdte a napot, hogy amikor felébredtem, engem bámult a saját fotelemből, míg Verity dúdolgatva fésülködött.
- Nem is tudtam, hogy levelezel a Mágiaügyi Miniszterrel. – ezek voltak első szavai. Milyen romantikus…
- Látom, vicces kedvedben vagy… - mosolyogtam rá kényszeredetten, mire Verity ültében hátraesett.
A reggelit ma a szokásos elmélkedés jegyében költöttük el, mikor is kifejtettem, mennyire haszontalan cselekvés az alvás. Csak azt nem értem, Piton miért vigyorgott közben annyira…

20:44

A napunk kissé zsúfolt volt, és lehet, hogy álmos vagyok, de James miatt semmiesetre sem fogok elaludni. Ezen kívül Pitonnak is be akarom bizonyítani, hogy nem alszok el, így minden órában sárga szikrákat varázsolunk az ablakokba, jelezve, hogy még ébren vagyunk.
10:00-12:00 Bevásárlás
Vettem még két naplót, a biztonság kedvéért, egy nagy csomag édességet, levélpapírt, a húgom kérte csótánycsokrot, húsvéti nyuszis kifestőfüzetet Rininek, hogy megnyugodjanak az idegei és egy vázát a hotelbe, a helyett, amit Brad vert le.
12:00-14:00 Ebéd
Ha valaki azt hiszi, hogy ez kétórai tömény kajálás volt, az nagyon téved, ugyanis az egészet egy órakor kezdtük el, addig várakoztunk a különlegességekre. Tudtam, hogy Remusnak nem kellett volna kagylót kérnie, és Jamesnek sem tanácsoltam a polipot, végül ezek miatt kellett lemenniük az étterem tulajdonosainak, ugyanis nem volt elég élelmiszer-alapanyag. Magyarán ott hurcolták be előttünk a homokos, gusztustalan polipot és a kagylókat kis vödörben, amitől az egész társaságnak elment az étvágya, és csak a Lumpsluck professzor által ajánlott vodka után jött meg. Már akinek volt mit ennie, mert nekem speciel a tányéromra nem tettek mást, csak egy kis salátát, és egy vékony hússzeletet, holott világosan az volt írva az étlapra, hogy az egy ausztrál sertésszelet. Nem tudtam, hogy az ausztrálok ilyen kicsire hízlalják a sertéseket, de még mindig jobban jártam, mint Verity a békacombokkal, amik kis híján az étterem padlóján végezték.
14:00-15:00 Pihenés
Az étterem tulajdonosa, kárpótlásul a rosszul sikerült ebédért meghívtak minket egy kis sétahajókázásra, holnapra, de Bimba professzor kijelentette, hogy még gondolkozik a dolgon, be tudja-e illeszteni a programba. Amíg ő megpróbálta átnyilazgatni citromsárgával a határidőnaplójában, hogy mi hol legyen, addig mi a hotel díszkertjébe lefeküdtünk pihenni a pázsitra, az újonnan érkezett turisták nagy örömére. Ahova csak megyünk, mindig lefotóznak minket. A legtöbben Medát akarták lefotózni, és nem bírtak leszállni rólunk, amíg Remus higgadtan nem mondott nekik valamit – erre eltakarodtak. A hotelből Black szerzett fagyit, amit szétosztogatott, de nagyon sokat hozott, így szégyenben maradtunk a hatalmas fagyimennyiséggel szemben. Malfoy, hogy nehogy vissza kelljen adnunk valamit, beleöntötte a megmaradt fagyit a dísztavacskába, ami pár perc alatt megfagyott. Madame Hock cifra káromkodások után terelt be minket a taxikba.
15:00 Érkezés a Szafariparkra
Egy igencsak improvizált, látványos belépő után megtaláltuk a Szafariparkot, ahol a park egyik munkatársa egy hatalmas szafaribuszra ültetett fel minket, aminek volt teteje, de oldala nem (ez még további bajok forrása lett). Nehezen tudtunk elhelyezkedni, mert azt akarta, hogy vegyesen üljünk, végül Brad és Nott közé kerültem, míg Remus és Becca vidáman beszélgettek a túloldalon (*&#=~^#!).
15:00-15:30 A nundu, a graphorn és a kiméra megtekintése
A kedvenc bestiám a nundu, amely úgy néz ki, mint egy hatalmas leopárd, és gyönyörű bundával, ugyanakkor hegyes fogakkal rendelkezik, leheletébe pedig bele lehet halni. Amikor ezek az állatok mászkáltak körülöttünk, míg lassan ment a kocsi, Nott felordított, hogy gyorsítson már az az agyalágyult vezető, mire a nundu persze prédának nézte, és neki akart menni, ám én voltam hozzá közelebb, így előbb rám akart ugrani. Amikor ugrott, jókora sikoltást hallattam, mire mintha még jobban megvadult volna, fogta magát, és nekiugrott Beccának, mire Becca nekiesett Veritynek… Végül a turistavezető lelőtte az állatot egy nyugtatóinjekcióval, mire ott, a lábunk előtt esett össze, és aludt el. Így, alva aranyosnak tűnt, és Black könyörgött Madame Hocknak, hogy vigyük haza.
A kísérő leordította Nottot, mire Lumpsluck professzor felháborodva vitát kezdeményezett, aminek az lett a vége, hogy vezető nélkül folytattuk az utat.
- De, professzor, ez nagyon veszélyes. – sipítozta Lia
- Jobban értek ezekhez a vadállatokhoz, mint hinnétek. – mosolygott a prof., kezébe véve a pisztolyt, és intett a buszvezetőnek, hogy menjünk tovább.
- Bestiákhoz… - javította ki Remus halkan sóhajtva.
Már cseppet sem lepődtünk meg, amikor a graphorn tartott felénk, egy trollal az oldalán. A trollok ugyanis néha megidomítják ezeket a szürke bestiákat, gondolom, nekik sincs jobb dolguk így február közepén… Most nem is volt semmi probléma a graphornnal, nyugodtan tűrte, hogy bámuljuk, viszont a troll teljes erővel nekiesett a busznak, és megpróbálta szilánkosra törni azt a kis üveget, ami elválasztott tőle. Már kezdtem unni, hogy mindig az én oldalamon támadnak ezek a szörnyek, és át akartam ülni, de Bimba professzor szólt, hogy maradjak ülve, majd nekem is adnak egy pisztolyt. Black persze hasát fogta a nevetéstől, amint ezt meghallotta.
- Evans kezébe puskát…? Hogy mi lesz ebből…
Az lett, hogy a kimérát sikeresen lenyugtatóztam, amikor meg akarta nekem mutatni karmait. James és Remus ez alatt csak beszélgettek, és beszélgettek, mintha mindennap küzdenék életveszélyes görög szörnyekkel.
15:30-16:30 Az erupment, mantikór, mooncalf, szfinx, avagy különösen furcsa, hibrid példányok meglátogatása
„Az erupment egy nagyon veszélyes bestia, amelyik úgy néz ki, mint egy rinocérosz, csak sokkal veszélyesebb, nagyobb, és az átkok többségét visszaveri a bőre.” Ez az. Akkor még védekezni sem lehet előle, gondoltam, de igazából lehetett, csak nem egykönnyen. Ugyanis a tű nem szúr át a bőrén, kipróbáltam, ötször is, de csak állt ott, és bámult rám. Mivel még volt bennem életösztön, megidéztem patrónusomat, ami lehet, hogy negyede volt a rettenetes erupmentnek, de ötször szebb volt, mint az.  James sem szeretett volna még meghalni, így ő is megidézte patrónusát, ami talán már párbajra kelhetett volna a bestiával. Moraj hallatszott, sugdolózás, miegymás, amikor egymás mellé léptek patrónusaink – szarvas és őz.
Van ilyen véletlen.
Nem került sor az összecsapásra, mert az erupment megpillantott egy másik erupmetet, és eszelős támadást indítva ellene elszelelt. A patrónusok pedig nem oszoltak el azonnal, hanem engem bámultak pár másodpercig, majd együtt vágtáztak el… ez azt jelenti, hogy nem tudom majd megidézni, mert ott rohangál valahol a világban? Remek.
A mantikórról csak annyit mondok, hogy halkan dudorászva fogyasztja meg áldozatait, amit láthattunk, és amire gyomrunk nem éppen pozitívan reagált. A mooncalf egy tüneményes kis lény, bár lehet, hogy csak azért olyan tüneményes, mert a színét sem láttuk. Csak éjszaka jön elő, a buszvezető szólt is, hogyha van kedvünk, egyszer jöjjünk el egy éjjeli túrára, ami kétórás. Bimba professzor bosszankodva fogta citromsárga tollát, és morgolódva jelölgetett be valamit, ekkor megpillantottunk egy fenséges lényt, mely úgy nézett ki, mint a piramisoknál az az oroszlántestű, emberfejű állat: egy szfinx állt előttünk.
A buszvezető megállt, és közölte, hogy oda lehet menni hozzá, kérdezni, mert ez egy különösen idomított példány, ami nem támad. Azt valamiért elfelejtette megemlíteni, hogy az olyan különlegesen idegesítő személyektől, amilyen Black is, ez a szfinx is feldühödik, és szét akarja marcangolni. Egyébként én tudtam a kérdésére a választ, ami meglehetősen primitív volt: Milyen park van New Yorkban?
16:30-17:00 Réem megnézése és a sellőpark
A réem egy hatalmas bivaly, aki óriási erőt képes kifejteni, amikor dühös. Alig mertem elhinni, de ránk nem volt dühös, csak feküdt a porban, és álmosan nézett fel ránk, a buszból látni lehetett szarvait, hullámzó bőrét. Mit meg nem adtam volna azért, hogy például a kiméra is ilyen nyugodtan szemléljen minket. Mivel utunk végéhez közeledtünk, kitettük az ébredező nundut, akinek még hallottuk az ordítását, mikor már a mély tavat szeltük át – busszal.
Ott aztán láttunk sok féle sellőt, nem csak emberszerűeket, hanem teljesen halképűeket is, amik nagy szemekkel néztek ránk, és szigonyukkal csendesen álltak a víz színén. Amikor Rini kedvesen köszönt nekik, furcsa hangot hallattak, és mindannyian meghajoltak felénk. A buszvezető, aki időközben igencsak összebarátkozott Lumpsluck professzorral közölte, hogy azért nem minden sellő ilyen jóindulatú és barátságos, majd mutatott nekünk egy sebet a lábán. Ezzel véget is ért szafaritúránk, melyről nyugodtan állíthatjuk, hogy felért egy nehéz RBF-fel is.
17:00-18:00 Sétahajózás
Egészen délután öt óráig abban a tudatban éltem, hogy szeretek hajókázni, és nem vagyok tengeribeteg. Nos, nem is tudom, hogy tévedhettem ekkorát! Legalábbis erre következtetek az állandó remegésből és rosszullétből, amit egy hajó puszta észrevétele is kivált belőlem.
A részletek: sok-sok koktél, álmosság, egy Black a vízben, egy Remus ideges, álmosság
18:00-19:00 Pihenés a hotelben
Bár a fiúk felvetették, hogy benézhetnénk abba a vízi vidámparkba, amit a hajóról láttunk, Bimba professzor szilárdan ragaszkodott elvéhez, hogy pihenésre kell használnunk ezt az egy órát. A sétahajózás után egyetértettem vele, és amíg Verity és James varázslósakkozott, én az ágyamon fetrengve, kínok kínjai között figyeltem játszmájukat. James felajánlott egy kis vajsört, de amikor ennek hallatán a fal felé fordultam, és nem szóltam hozzá, nem makacskodott többet, sőt időnként felkiáltott, hogy „Lily, most levettem egy újabb gyalogot!”. Kicsit furcsának találtam, hogy Verity sosem szólt hozzám, már azt hittem, megsértődött, pedig egyszerűen csak nem volt mit mondania: a meccs végére nagy kupac fehér bábu őrjöngött az asztalon, míg a feketék diadalmámorral táncoltak.
19:00-20:00 Vacsora, városjáró körúttal egybefűzve
Az ebéd élményeitől még befolyásolva nem mentünk étterembe, egyszerűen csak vettünk magunknak kaját az utcákon, ki milyet akar. Miközben nagyjából körbejártuk Sydneyt, rengeteg csemegét találtunk, úgy, mint pattogatott kukoricát, sült gesztenyét, főtt kukoricát, habcukrot, mexikói pörkölt kukoricát, hamburgert, hot-dogot, gyrostálat, pitéket és kukoricasalátát – úgy tűnik, míg én a tökre, ők a kukoricára fókuszálnak. Míg ettünk, Lumpsluck professzor mesélt nekünk gyermekéveiről, aztán áttért a Mardekár-Griffendél helyes viszonyának ecsetelésére. Én nem értem, ma mindenki meghibbant?! Pont Piton mellett álltam, és borzadva néztünk össze. Szerintem ő sem akar közelebbi kapcsolatba kerülni griffendélessel, legfeljebb eggyel, és az sem én lennék, hála istennek.
- Mert nagyon fontos, gyermekeim, az összetartás, mindennél fontosabb! Lily, te is igazán tehetnél valamit a cél érdekében!
Na, álljon meg a menet! Rengeteg mindent csináltam már!
1. Szóba állok Sebastiannal
2. Az első pont Pitonra, Malfoyra, Nottra is érvényesíthető
3. Már mióta nem téptem meg Bellácskát (mondjuk nincs is itt a közelben, de akkor is)
4. Nem szólok be a mardekárosoknak, csak igen ritkán
5. És mindenekelőtt, itt sétálok a Mardekár házvezető tanárával, aki kioktat, hogy miért nem vagyok velük barátságosabb! Ez felháborító!
Amikor ezt az észrevételemet megosztottam Lumpsluck professzorral, egyre csak nevetett, és azt ismételgette, hogy mennyivel jobban illenék a Mardekárba. Még csak az kellene nekem! Mehetnék aludni Bellatrixhoz, és a kényes kis aranyvérű bandájához!
Mikor visszaértünk a hotelhez, már egyáltalán nem voltam mérges, nem is értem, hogy Remus miért akart mindenáron leönteni vízzel.

21:38, a hotelszoba, sokkos állapot

Megvolt az első őszinte beszélgetésem Lumpsluck professzorral. Te jó isten…
Tudtam én, hogy nem kellett volna olyan gyorsan lezuhanyoznom, hogy olyan gyorsan kimenjek jelezni Pitonnak, hogy észrevegye a professzor, és ne tudjak válaszolni, hogy James pont akkor menjen át Riniékhez békíteni, hogy én nyugodtan maradhassak Verityvel, aki viszont nekiállt összeírni a teendőket Roxfortba, a la honvágy feeling… A lényeg, hogy Lumpsluck professzor szívélyesen helyet kínált maga mellett a hotel teraszán, merthogy ott írta a naplóját. Azt hittem, valami izgalmas történetet fog felidézni a múltból, mondjuk azt, amikor a hős Lily Evans másodikként nézett sikeresen szembe a kimérával, vagy ilyesmi, de helyette elkezdett nekem beszélni: Sebastianról.
- Tudod, Lily, ez a házösszehozási program nemcsak nekem fontos, hanem másoknak is…
Na, ne!!! Már megint kezdi!
- Még nekem is, Bimba professzornak is, Sarahnak is, neked is, és Sebastiannak is.
OK, naiv vagyok. Amikor hallottam a neveinket egymás után, azonnal elszörnyedten fel kellett volna ordítanom, de nem tettem meg. Valahogy a vajsör, a sok édesség, amit kiöntöttünk a hosszú asztalra, és a halvány pír az ég alján nyugtató hatással volt rám. De kimondhatjuk teljesen őszintén azt is, hogy béna vagyok.
- Igen, professzor, és én meg is teszek mindent, amit tőlem csak el lehet várni. – mondtam, mire rám hunyorgott.
- Amikor a múltkor megemlítettem neked, azt mondtad, hogy örülhetünk neki, ha csak a diákok egymáshoz szólnak, ahelyett, hogy veszekednének és verekednének. Én ennél sokkal többnek nézlek titeket, minthogy értelmes, kultúrált emberek vagytok… Nem találod furcsának, hogy a hugrabug, a hollóhát és a griffendél tanulói közül olyan nagyon sokan barátok, sőt, sok a szerelem is?
Tudtam, mire akar kilyukadni, és rá se nézve válaszoltam.
- A Mardekár magának kereste a bajt… nem furcsa… ismerve őket.
- Miben rosszabbak ők, mint ti? – tette fel a kérdést.- Itt van például Bellatrix Black. Miért ne lehetnétek ti jó barátok? – mikor látta, hogy kis híján röhögő görcsöt kaptam, egy másik példát keresett. – De mi lesz akkor, amikor egy mardekáros és egy másik házbeli lesz szerelmes?
Elgondolkozva feleltem:
- Már megtörtént… Például Bellatrix és James már jártak…
- Aham… és ez másokkal nem történhet meg? – kérdezte, és a fene vigye el, még most se fogtam fel, mit akar. Buta Lily, buta Lily!
- De… talán. De velem nem. – válaszomra Lumpsluck professzor öblösen felnevetett.
- Te talán nem vagy ember?
- De, csak sosem lennék olyan ostoba! – vágtam vissza, szikrázó szemekkel. Összehúzta szemöldökét, úgy nézett rám. – Nekem mindegy, mit mond, nekem a mardekárosok akkor is savanyú, gőgös, büszke emberek!
- Te sem vagy mentes a büszkeségtől és a makacsságtól… Tudod, direkt gondoltam rád, és még pár emberre a házakból, akik összetarthatnák az iskolát. Ez egy ilyen klub lesz, ahol az általam meghívott diákok találkozhatnak egymással. – Mit gondolsz róla?
- Kik lesznek még benne? – kérdeztem.
Egy pillanat, mindjárt folytatom, csak tíz óra van, és jeleznem kell.

22:04, a szoba

Tehát elsorolta, kik jönnének, és cseppet sem lettem tőle vidámabb.
- A Griffendélből gondoltam Trinityt, Nonny Harpetet, egy hetedikes lányt, két negyedikes kislányt, Ethant, akit azt hiszem, te is ismersz, hajtót játszik a csapatban, a hatodikosok közül Sasha Aget. A hollóhátból négy fiút és egy lányt, Colleent, a Hugrabugból még fogalmam sincs, de Ernest Bauer lehetséges, a Mardekárból pedig Calab Nottot, a kis Narcissát, Belle és Suzanne Hoyment, tudod, ők ikrek, még Bran Catcher is nagyon érdekes egyéniség, és Sebastian Black.
Alig bírtam megszólalni.
- Professzor úr, nagyon megtisztel, de rengeteg prefektusi munkám van… - mondtam lassan, és teljesen igazam volt, az elsősök tankönyveinek megrendelésével sem végeztem még. A prof.-ot nem nagyon érdekelte, hogy McGalagony milyen súlyos elintéznivalókat ad nekem.
- Ugyan, csak kéthetente-hetente tartanánk egy kis összejövetelt, csak tudsz erre szakítani két-három órácskát. Szerintem jól kijönnél a Hoymen lányokkal, láttam, milyen szépen elbeszélgettél Sebastiannal is.
Ajjaj. Bárcsak ne kérdeztem meg volna azt, ami most következik.
- Lumpsluck professzor, Bellatrix nagyon szereti Sebastiant?
A tanár szeme felcsillant, azt hittem, hogy azért, mert beszélhet valamiről, pedig annak örült, hogy érdeklődök.
- Sokkal jobban szereti a bátyját, mint a nővéreit, Bella valósággal bálványozza azt a fiút, és igazság szerint megértem. Sebastian mindig, mindenből a legjobbat kapta, de mindig a legjobban is teljesített, az éveket kitűnően végezte, 12 RBF-re tett szert, számos egyesületben vett részt, a Durmstrang kviddicscsapatában is játszott, ha nem szeretne továbbtanulni, akár a nemzeti válogatottba is szerződtethetik. Mindent összefoglalva, kétségtelenül remek fiú.
- Aha. – megvontam a vállam, és magam elé meredtem.
- Akkor ezt a klub dolgot megbeszéltük? – kérdezte még, mert távozni készült.
- Ööö… sok munkám van, és…
- Jut eszembe, Bimba professzor most tájékoztatott, hogy szombaton délelőtt szeretnék, ha részt vennénk egy kis ünnepségen, egyórás kis ünnepély roxfortosok részére, a tengerparti sétányon egy csodálatosan szép bungalóban. Mivel prefektus vagy, egyébként is te szóltál volna a többieknek, csak előre megemlítettem. A feladatokról pedig majd beszélek McGalagony professzorral…
Ezzel felállt, és elment. Hú. Na, most meg mit csináljak? Ez a klub, hát… nem is tudom… Sebastiannal? Hahaha! Sohahaha.

Február 24. (Péntek) 05:56, a hotelszoba

Elaludtam.

13:41, étterem

Normális körülmények között Madame Hock nem örülne neki, ha írnék egy divatos vendéglőben, de Bimba professzorral megbeszélték, hogy egyetlenegy rossz dolog van Ausztráliában, az, hogy sokat kell várni az ételre. Így mindannyian különböző tevékenységekkel foglaljuk el magunkat, például Piton és Black újra Becca nevén veszekednek, aki már lassan a falba fogja verni a fejét, hogy miért adták neki ezt a nevet szülei; Rini, Verity és Alice sajátos vitát bonyolítanak le a délelőtti vízi sportokról; a többi fiú némán, ájtatosan szenved, míg Meda arról dumál nekem, milyen borzasztó rendellenességek találhatóak az ő családjában. És várunk.
A délelőtt volt szerencsém kipróbálni a Potter-féle vízisít, ami a lehető legveszélyesebb sport a földön, míg Becca újra abban az átkozott szoknyában volt, és csak egy biztonságos padról figyelte a többieket. Erről jut eszembe, egy nagyon érdekes szokást vett fel Black:
BLACK: Takarodj innen, Pipogyusz, vagy újra megátkozlak!
PITON: Hogy merészelsz elüldözni a barátnőmtől, te ostoba?
BECCA: Mi van már megint?
BLACK: Hááát, tu...t...tudod, Be...Be...Becky, én... én... én... csa...csak…
PITON: Nyö…nyö...gd már… ki… ki, B... Black!
Kíváncsi vagyok, mitől léphetett fel Blacknek Beccával szemben eme nyelvi komplexusa. De még van tovább.
RINI: Add már ide azt a sót, légy szíves, Sirius!
REMUS: Rini… Még nem hozták ki a reggelit.
RINI: Tudom. Ideadnád végre?
BLACK: (gúnyos hang) Parancsoljon, hercegnő!
RINI: Menj a pokolba, még a sót is felborítottad!
BLACK: Na, és?
RINI: (felettébb gonoszan) Se…se...s…semmi, Bla… Black!
BLACK: Ne merészeld te is elkezdeni!
RINI: U…u...ugy…ugyan miért ne?!
Ekkor állította le őket Lumpsluck professzor, aki ezután komor arccal, morogva jegyezte meg, hogy már a házon belüliek kapcsolata sem olyan felhőtlen, nemhogy még más házaké. Black, aki főképp rossz kedvében volt, mosolytalan arccal állapította meg., hogy a kaja még mindig késig, mégpedig MIATTAM.
- Hé, hé! – nézett rá James, majd ásítva tovább szemlélte az üres tányérját.
- Csak nem álmos vagy, Ágas? – vigyorodott el Black (egyébként már idegesít, hogy ilyen nagy a Black család, mert ha azt mondom, hogy Black, egyből lehet gondolni öt személyre… ez olyan szempontból jó, hogy szabadságot adok az illegálisan naplómba olvasónak, hogy képzelje ő oda, ki mondja a sorokat… bár nem hiszem, hogy Trix örömujjongva mondta volna most azt, amit unokabátyja kárörvendően reagált) – Miket is szoktatok csinálni ti ott fent, a szobátokban?
Ez dilis.
- És ti mit szoktatok, amitől még Malfoy is kiborul? – tört ki belőlem hirtelen, mert már nagyon elegem volt belőle, hogy én semmit sem tudok, és, hogy Blacknek (Siriusnak) volt képe ilyen gyanús és kétértelmű megjegyzéseket tennie. De azt azért nem gondoltam volna, hogy így fognak reagálni a többiek:
Malfoy - méltatlankodva állította, hogy ő vérbeli mardekáros, és nem borul ki semmin
S. Black - gyűlölködve pillantott rám, majd Rinire és végül Beccára
Rini - fájdalmas mosollyal nézett rám
Verity - dudorászgatva vett egy gyümölcsöt a helyes, mosolygós pincérsráctól (pasizik… már megint… és az a legfurább, hogy ő nem is tud róla)
Piton - érdeklődve vizslatta az arcokat
Becca - álmosan nézett maga elé, néha-néha felállva, megigazítva szoknyáját
Meda - olyan arcot vágott, mintha egy óriási krátert talált volna kedvenc galambjának, Pax kalikájának helyén
Brad - nem is nézett ide
Sarah - ő sem nézett ide
Bimba prof. - valamit az étterem alatt nézett
Nott - nem is volt ott
Lia - pletykaéhesen hajolt előre székében
Alice - ő is a kaja helyét fixírozta
Mielőtt választ kaphattam volna a kérdésemre, jókora durranássorozatra lettünk figyelmesek, amelyek az éhes Nott-tól származtak, aki megrohamozta az étterem konyháját, és mikor ki akarták dobni, zsebeiben elrejtett összes trágyagránátot a levegőbe repítette, a tömérdek tállal és naranccsal egyetemben. James, aki eddig Remusszal beszélgetett most elégedetten elkapott egy narancsot, és egyet lökött Alicenek is, majd ketten elkezdtek kajálni, mint a két legélelmesebb tanuló.
Nott felhozott nekünk két kiwis tortát, és sok-sok pitét, a vendéglő tulaja utána lépkedett, fáradt arccal hozta nekünk a frissítő ananászlevet. Bimba professzor pedig ötödjére megfogadta, hogy többet nem megyünk étterembe.

17:27, a Sydney Operaház előtt

Nagyon szép ez a kivilágított, modern épület, de még szebb lenne, ha nem lenne ilyen csálé. Remus azt állítja róla, hogy ez egy valóságos mérnöki csoda, de szerintem az a mérnök kicsit kancsi lehetett, aki ezt tervezte. De ne gúnyolódjunk mások fogyatékosságain, ha már így épült ez az Operaház, hát így épült, semmi sem lehet tökéletes. Belülről nem is lehet látni, hogy félresikerült, és a legfelső emelet teraszán remek étterem van, ahova Bimba professzor még legnagyobb unszolásunkra sem volt hajlandó betenni a lábát, és kint üldögélt egészen addig, amíg mindenki meg nem ette az ingyen jégkrémet, amit Dumbledore professzor egyik közeli ismerőse ajándékozott nekünk.
A csoport nagy része egész délután azzal szórakozott, hogy dumált Blackkel, majd amikor Becca odaért hozzájuk, vigyorogva hallgatták, hogy Black hallgat. Miután pár alkalommal nem bírta normálisan kimondani a szavakat Becca jelenlétében, a B tervet választotta, és mogorván bámult maga elé. Nekem ez a megoldás nagyon is ideálisnak tűnik, el tudnám viselni, ha jó pár hétig így maradna.
Ami engem illet, elkezdtem tanulni az Átváltoztatástan haladóknak 2.-ből a nyolcadik fejezetet, azaz Az animágia terjedését és változását, másik célpontot adva az unatkozó roxfortosoknak, akik azzal cikiznek, hogy még most is tanulok. Már hogyne tanulnék, mindjárt március van! Aztán április, május, és június elején máris itt van az RBF, ami nagyon-nagyon fontos! Megnézném, hogyan fog sikerülni akár Malfoynak, akár Jamesnek, akik mindig csak az utolsó hónapban kezdenek, el magolni, de akkor irgalmatlanul. Már rengeteg sok mindent megtudtam az animágiáról, és nem is lenne hülyeség kipróbálni… De az már végképp minden energiámat elvenné, amire pedig nincs szükségem.
Valamit elfelejtettem megemlíteni: találtam egy újabb szerelmes verset. Én már nem tudom, hogyan kerülhetett oda az ágyamra, mert ez… ez lehetetlen, de ott volt, kis borítékban:

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom.

Ez a vers nekem valahonnan nagyon ismerős*, de nem is az a lényeg. Valaki csak úgy szórakozásból tette oda, vagy…? Ki az, aki bejuthatott a szobámba? A roxfortos társaim. Remélem, azért a lányokat kizárhatom. Nos, itt van a fiúk listája, életkor szerint:
Remus Lupin (17 éves):
Ez egy nagyon rossz vicc lenne… Tudom, hogy mindig azt mondják, hogy nincsen fiú-lány barátság, de ez hazugság! Igenis van, nézzenek csak ránk! Semmi közöm nincs Remushoz, mint fiúhoz, és nagyon remélem, hogy őt sem érdeklem, mert ha igen, akkor kiugrok az ablakon. Nekem itt van… valaki, neki pedig ott van… valaki. Na, mindent összegezve, nagyon bírom, mint barátot.
Sirius Black (16 éves):
Bár Bellácska nagyon humorosnak találta magát, amikor elkezdte terjeszteni, hogy azért szoktunk annyit civakodni, mert bele vagyunk zúgva egymásba, de istenigazából, azért civakodunk, mert utáljuk egymást. Ez olyan esetek egyike, amelyekben nem kell logikát keresni, egyszerűen így van: Blacket azóta ki nem állhatom, mióta elsőben futóférgeket csempészett a joghurtos poharamba.
Szerencsére nem érdeklem őt, mostanában inkább Rini felé húz… szegény Rini.
James Potter (16 éves, nemsokára 17 lesz, amit sokszor hangsúlyoz):
Tőle? Eh… lenne képe odatenni nekem, mikor a legegyszerűbben rá gondolhatnék, mivel vele alszok egy szobában?! De nem lehet ő. Megfogadtuk, hogy barátok vagyunk, és bár sokszor nehéz megállni, hogy ne szóljak vissza neki, azért kezd rendeződni a kapcsolatunk, és nem viselkedik olyan cinikusan, csak néha, például annál az éjjeli jelenetnél. Tehát őt is kizárom.
Lucius Malfoy (16 éves):
Na, peeersze, Lucius Malfoy, meg én!!! Tudom, hogy jól elvoltunk a kesergésnél, és amikor el kellett tűnni Sebastian elől, de köszönöm szépen, nem kérek Bellatrix exéből… Aú, ez fájt. Gyakorlatilag ezzel kizártam fél Roxfortot. Ez tök jellemző! Pont most kell Bellának leereszkednie, hogy már griffendélesekkel is járjon. El sem merem képzelni, mi lesz, ha Lumpsluck professzor programja sikeres lesz, és már hollóhátasokkal is fog. Egyébként azt hallottam, hogy Luc mostanában Narcissával próbálkozik. Nem is tudom, melyikőjüket sajnáljam jobban.
Calab Nott (17 éves):
Szerintem engem akkor fog érdekelni Nott, mint pasi, amikor Roxfortban majd szépen megtöltött, paradicsomos szósszal leöntött malackák fognak repkedni a levegőben, és amikor McGalagony professzor széles mosollyal csak annyit mond: „Pihenjen nyugodtan, Miss Evans!”.
Perselus Piton (17 éves):
Hogy is van az a mondás, aki egyszer nyer, az másodszorra elbukik? Vagy ezt csak én találtam ki? Nos, csak annyit fűznék hozzá Pitonhoz, hogy bár nem rühellem, mint Black, vagy James (ennek okát még mindig nem nagyon értem), erősen kétlem, hogy egy szép, napsütéses napon örök hűséget fogok neki fogadni. Nem vagyok az a csaj, aki mardekáros pasit akar. Istenem, de jól járnék, ha ezt szlogenné alakítanám, és valahányszor elismételném, amikor csak Sebastiant meglátom…
Brad Jefferson (18 éves):
Mit is mondhatnék, sokkal jobb kapcsolatban vagyok Braddel, mint a világutazás előtt, sok mindent átéltünk, de egy: nem illünk egymáshoz; kettő: van barátnője.
És ezzel végére is értünk volna a listának, ha nem jött volna utánunk Roxfortból egy srác, és ha ez a srác nem mászkálgatna néha pont itt, ebben a szállodában. De így hozzá kell tennem a listához még egy személyt.
Sebastian Black (19 éves):
EZT akartam elkerülni, hogy róla kelljen írnom! Annyira… idegesít! Nem is írok róla. Punktum.

18:16, az egyik park

De csakis azért írok róla, mert itt vagyunk egy hatalmas park kellős közepén egy kis dzsippel, és eltévedtünk. Bizony. Képesek voltunk eltévedni egy parkban, hála Black utasításainak, aki azt állította, hogy ő pontosan tudja, hol vagyunk, mert már egyszer járt itt. Fél órával később derült ki, hogy az a park Törökországban volt. Tehát, mellőzöm ezt a kisstílű problémát, és írok valamit Sebastian Blackről:
Egy szemét állat.
Tessék.
Sebastian Black
Meda szerint mi utalt arra, hogy egy icipicit vonzódik hozzám (megjegyzés: ő nem így fogalmazott):
- Az érkezésének módja, ugyanis pont engem hívott Roxfortjáró-körútra, pedig van más prefektus is, akit jobban ismer, példának okáért a saját húga. Meg hogy egy mardekáros érkezésénél egy griffendéles vezesse körbe…
- Hogy mindenhol feltűnt, ahol voltam.
- Hogy sokszor kezdeményezett beszélgetést, holott nem volt egyszerű, mert én egy ötödéves griffendéles vagyok, míg ő egy hetedéves mardekáros.
Meda szerint mi lenne, ha járni kezdenék vele:
Semmi, ugyanis előbb Meda kinyírná.
Bellácska szerint mi lenne, ha járni kezdenék vele (saját tapasztalat alapján):
Megpróbálna kinyuvasztani engem (ahogy elnézem, lassan hullahegyek borítanák a Roxfortot)
Szerintem, mi lenne, ha járni kezdenék vele:
Semmi, ugyanis ez nem történhet meg.
Ismertető a személyről:
Egy 19 éves, 182-185 cm magas, barna hajú és barna szeműről van szó, aki méghozzá elég edzett is, hat évet a Durmstrangba járt, majd épp ebben az évben kellett megjelennie a Roxfortban, gondolom, csakis a mi kedvünkért.
Kivel milyen a kapcsolata:
Bellatrix: imádja
Narcissa: szintúgy
Andromeda: lenézi, de a legenyhébb esetben is utálja
Malfoy (és úgy általában a mardekárosok): felnéznek rá
Sirius Black: engem szokott vele cikizni, egyébként semmi közük nincs egymáshoz
Brad: el van vele, sokat szoktak dumálni a kviddicsről, néha látom, amikor edzés után beszélgetnek
Sarah: saját bevallása szerint helyesnek tartja, de azt is hozzátette, hogy Sebastiant csak egy valaki érdekli (Sarahnak élénk a fantáziája)
Lia: utálja, mert nem tudja megközelíteni
Becca: túlságosan el van foglalva Blackkel és Pitonnal, hogy még Tiannal is tudjon törődni
Rini: semmi különös
Alice: nem tudok róla, hogy Alice Franken kívül más srácot észrevenne
Verity: mostanában a reális dolgok nem érdeklik
Remus: nem különösebben érdekli őt sem
James: ööö… egyszóval kifejezve az érzelmi töltet, amelyet egymás iránt éreznek: gyűlölet; van, amikor szimplán átkozódnak, de volt olyan, amikor nyolc napon túl gyógyuló sebesüléseket szereztek egymásnak.
Összefoglalva:
A fél Roxfort azért utálja, mert nem tud a közelébe kerülni, a másik fele pedig azért, mert túlságosan is tud, és irigykednek rá. Egyetlenegy barátja van, valami Matthew, a lányok nem különösebben érdeklik (hehehe… csak nem azért?), míg szegény csajokat ő nagyon, arrogáns és beképzelt, bár ezt megpróbálja megcáfolni egy-két alkalommal, és nem utolsósorban: már megint egy olyan srác, akit nem értek.
De, ez gondolom, nem újdonság.
És ennyit Sebastianról, mostantól nem foglalkozok ezzel a témával, sőt le sem írom a nevét a naplómban, már így is elég sok helyet és időt pocsékoltam rá, nem is beszélve a tintáról.

19:36, tábor, egy park közepe, sátor második szobája

Miután nagy nehezen megtaláltuk a kiutat a parkból, és mindannyian fellélegeztünk, Madame Hock tájékoztatott minket arról, hogy bizony újra mehetünk vissza, mert negyed órája hagytuk el a tábor helyét, ahol a mai éjszakát tölteni fogjuk. És ki futott be, amíg mi lepakoltuk a cuccunkat a dzsipről, na, kinek volt még képe betolakodni az exkluzív társaságunkba? Annak, akinek megfogadtam, hogy most már nem fogom leírni a nevét.
Igen, itt van a szomszéd sátorban, és sajnos át lehet látni. Olyan, mintha árnyjátékot látnék, szerencsére a hangok nem hallatszódnak át. Ott alszik Braddel, és állítólag azért pont mellettünk, hogy megvédjenek minket a kósza kiméráktól. Érdekes, hogy mi errefelé csak egyetlen állatot láttunk, az is egy szelíd crup volt. Hát, tehet nekem egy szívességet a védelmező akármicsodájával…!
Most például felállt, és odament Bradhez. Leült szemben vele. Most elkezdtek valamin vitatkozni, ott vannak a seprűik is a kezükben. Nini, ott van egy szúnyog árnyéka. Leütöm!

19:49, a sátorban

Egészen véletlenül leütöttem egy aranycikeszt. Brad még véletlenül sem volt dühös, csak szórakozásból ordibált velem. Kellett is nekem tőlük pár méterre leülni naplót, írni! De hova máshová üljek? Menjek ki, beszélgessek Verityvel, aki mostanában csak elvont dolgokról képes mesélni, vagy menjek ki Remushoz, aki már megint valami bájitaltankönyvet olvasgat?!
Inkább itt ülök ebben a sátorban, és azon töprengek, hogy MIÉRT? Miért van nekem mindig ilyen átkozottul nagy szerencsém?! Jelentem, Lily Evans ezennel ünnepélyesen kiakadt.

23:17, újra a sátorban

Bár remeg a kezem, és állandóan kiesik belőle a penna, muszáj leírnom, mi történt. Most még minden részletére tisztán emlékszem, de ha csak holnap akarnám lejegyezni, még azt hinném, hogy csak szörnyűt álmodtam. Pedig ez valóság volt, még akkor is, ha felért a legborzalmasabb álmommal is.
Az egész úgy kezdődött, hogy Lia sikítva kirohant a mellettünk lévő sátorból, Sarahval nyomában, mire felébredtem én is, a mardekáros fiúk is, és nem utolsósorban Seba… szóval az a fiú, aki nagyon gyorsan előugrott a sátorból.
- Mi a baj, Lia? – kérdeztük kissé bódultan, mire ő remegve (szerintem csak rájátszott) közölte, hogy látott egy vérfarkast. A tény hallatára Nott elröhögte magát, én viszont homok hanyatt rohantam vissza a sátramhoz, ugyanis elég volt egyszer szemtől szemben állni azzal a borzalmas lénnyel.
- Hová siet a bátor prefektus? – kérdezte tőlem fennhangon ő, mire dühösen visszafordultam.
- Nem akarok még meghalni! – vágtam vissza, és már mentem is volna be a biztonságos sátorba, mikor csuklómat megfogta.
- Lily…
Nem tudta folytatni a mondatot, ugyanis ekkor hátborzongató vonyítás rázta meg az erdő csendjét. Lia újra sikítani kezdett, és a többiek is ordítva elkezdtek volna rohanni a tábor felé, ha csak észre nem vesznek Sarahék sátrának bejáratánál egy vérfarkast.
- Áhhhhhhh! – üvöltötte Malfoy, és Nottot magával sodorva elrohant.
Én meg csak ott álltam, szokás szerint, Seb… ő még mindig fogta csuklómat, majd, amikor már a vérfarkas kezdett felénk nézni, és elborult szemeivel meglátott minket, iszonyú erővel kezdett húzni maga után.
- Jaj, ne! – kiáltottam, bár semmi értelme nem volt. – Becca, Rini!
Így öten rohanni kezdtünk az erdő felé, meg-megbotladozva a kiálló sziklákon, minden megreccsenő ágtól kis híján szívrohamot kapva. Minél bentebb futottunk, annál jobban kétségbeestünk, mert nagyon féltünk, hogy nehogy utánunk jöjjön a bestia. Csak futottunk és futottunk, amikor ismét Lia sikolyát hallottam meg.
- Itt jön mögöttünk! – üvöltötte hisztérikusan, mire még gyorsabban kezdtünk el rohanni, de valahogy nem volt kedvem hátra nézni. Egyszer csak éreztem, hogy Sebastian beránt egy korhadt, mohás fatörzs mögé, és sebesen dobogó szívvel vártam, mi lesz.
Úgy tűnt, jó stratégiát választott, ugyanis a többiek után suhant el a vérfarkas, minket észre sem vett. Amint elhalt a rohanás, hirtelen kiléptem a törzs mögül.
- Segítenünk kell nekik! – szóltam, felemelve pálcámat, de fejcsóválva nézett rám.
- Megőrültél, Lily? Egy kifejlett vérfarkassal akarsz megküzdeni?
A füst, amely felfelé szállt, az ominózus köd, mely körülöttünk az erdőn ült, és a sötétség mind közben játszottak válaszomban:
- Nem érdekel, mi lesz, nem állhatunk itt, és várhatjuk, hogy megölje őket!
- Ne kiabálj már! Még visszajön az a vadállat. – mondta halkan, szeme megvillant, miközben bámult.
- Gyáva vagy. – mondtam ki, és keserűségemet lenyelve gyors léptekkel indultam el a többiek után, megigazítva hajamat, melybe faágak és levelek akadtak bele. Azonnal előttem termett, és megállított.
- Vissza kell mennünk a táborba.
- Nem! Addigra már késő lesz. – reszketett a hangom. – Talán én egyedül nem tudnám legyőzni a vérfarkast, de együtt igen. Te is itt vagy, Sarah is, Malfoy és Nott is elég erős, és ha…
Elakadt lélegzetem, amikor láttam, hogy csak legyint. Egyszerűen nem érdekelte, mi lesz velük. Megragadott, és elkezdett kifelé húzni.
- Visszamegyünk. – jelentette ki.
- Nem hagyhatjuk itt őket! GONOSZ VAGY! HOGY TEHETNÉNK MEG EZT?! – zokogtam hangosan, de nem törődött velem, egyre csak húzott az egyik irányba. – Valaki segítsen már… Valaki! VALAKI! JAMES!
- Lily, ne kiabálj, mert tényleg visszajön! – figyelmeztetett sietve, minden érzelem nélkül hangjában.
Ekkor döbbentem rá igazán, hogy mennyire nem számít neki senki. Ha Meda lett volna ott Sarah helyében, az se érdekelte volna. A nagy kétségbeeséstől most már teljes hangerőmmel kiabáltam, görcsösen sírva.
- NEM! NEM, SEBASTIAN, EZT NEM TEHETED! JAMES, SEGÍTS! JAMES!
A sok kiabálásnak meg volt az eredménye, megtörtént, amit akartam, a vérfarkas valószínűleg nem támadta meg Liáékat, ugyanis éhesen, vérengző vadsággal bámult ránk. Sebastian először szoborrá dermedt, majd nagyon gyorsan cselekedett: valamiféle átkot szórt a bestiára, ami ettől pár métert zuhanva ért földet. Én a nagy sírás közepette teljesen elfelejtettem, hogyan kell védekezni vérfarkas ellen, egyre csak a professzor hangját hallottam. „Megkülönbözteti más bestiáktól, hogy kifejezetten emberre vadászik. Kifejezetten… Emberre… Emberre vadászik…” Szédülni kezdtem, és remegve fogtam pálcámat, míg Sebastian megfogta egyik karomat, és hátrébb lökött, messzebb a vérfarkastól, majd újra megátkozta azt.
A fejemben egyre csak azt ismételgette a hang, hogy a vérfarkas embereket eszik, és lesben állva támad, majd szétmarcangolja áldozatát. Leroskadtam a földre, távolról csengett Sebastian hangja.
- Lily! LILY! Menekülj!
Még mindig fogtam pálcámat, és már nem sírtam, de körvonalasan láttam a világot, éppúgy, mint a dementortámadásnál. Csak annál ez természetes velejárója volt. De itt. Nem hallottam róla, hogy a vérfarkasoknak ilyen hatása lenne… Miközben én a földön ültem, Sebastian haragosan küzdött a vérfarkassal, és már nagyon elege lehetett, mert kimondta a halálos átkot, amelytől minden és mindenki kiadja a lelkét, az Avada Kedavrát, csakhogy az átok mellé ment. Ekkor visszatért valami bennem.
- NE! NE ÖLD MEG, HISZEN Ő EGY EMBER! NEEE! – kiáltottam, és hirtelen erővel megragadtam karját. Sebastian a meglepésében nem lőtt ki másik átkot, és a bestiának volt ideje feltápászkodni.
Mindketten megsemmisülten álltunk előtte, amikor hatalmas erővel nekünk ugrott. A vérfarkas támadásban az a legborzasztóbb, hogy nem tudni, mikor támad. Amikor már lent feküdtünk a földön, szabad préda voltunk, újra eleredtek könnyeim, míg Sebastian pálcájáért nyúlt, de már nem kellett használnia.
Ugyanis ekkor, irtózatos erővel megjelent a semmiből egy szarvas, és nekiugrott a vérfarkasnak. Pár másodpercig viaskodtak, ekkor érkezett meg egy hatalmas fekete kutya, ami szintén megtámadta a bestiát, és éles fogaival megfogva messzire elhajította. A két állat végigmért minket, majd szélsebesen a vérfarkas után futottak.
Még mindig a földön feküdtem, amikor Sebastian felállított, és lassan, fáradtan elkezdett kifelé vezetni. Csengett a fülem, és elegem volt az egészből, csak le akartam feküdni aludni, semmi mást nem kívántam.
- Lily, tudod, kik voltak azok? – kérdezte rekedt hangon, rám se nézve.
Zsebre vágtam pálcámat, majd válaszoltam.
- Fo… fogalmam sincs, mire érted.
- Az a két animágus. – simított végig kezemen, amelyet több helyen is lehorzsoltam. Aztán kapcsoltam. Hát, azok lettek volna? Két animágus? Olyan varázslók, akik állatokká tudnak válni? Ha így van, nagyon komoly varázserővel kell, hogy rendelkezzenek.
- Nem lehet, hogy ilyen erdészek? – kérdeztem csendesen, mire ő halkan felnevetett. Még mindig sajgott a fejem, de meghallgattam válaszát.
- Nem hiszem, hogy egy mugli parkban képzett varázslókat találnánk… bár az is igaz, hogy egy mugli parkba soha nem juthatna be egy vérfarkas…
És most pontosan ez az a dolog, ami miatt rágódok: honnan kerülhetett ide pont ma, ezen az estén a vérfarkas? És a két animágus? De most túlontúl fáradt vagyok, hogy logikus választ adjak. Nagyon kimerültem, és be kell vallanom, végig rettenetesen féltem.
A furcsa az egészben, hogy a tábor nem kelt fel.. Bimba professzor, amikor felébresztettük, alig akarta elhinni, mi történt, csak sebeink győzték meg őt. Ellenben Lumpsluck professzor azt akarta tudni, mit kerestünk kint ilyenkor. Amikor gúnyosan azt mondtam neki, hogy kapcsolatokat építettünk, teljesen hihetőnek találta.
Prefektus létemre nem tudok elbánni egy vérfarkassal… Ez szégyen.

*Shakespeare szonettje