Február 18. (Szombat), 10:26, Conservatory Garden

Ez a kert nagyon szép. Azaz csak nagyon szép lenne, ha nem kellene állandóan a többiek nyávogását hallgatnom, hogy itt fáj, ott fáj, eltört a karom, vérzik a fejem… Nem értem, miért húzzák fel magukat minden apróságon! Eltört a kezük, na és? Én akartam talán közelebbről megnézni a bio-fűnyírókat? És én hergeltem fel a bulldogot? Na ugye, hogy nem. Akkor meg miért nekem panaszkodnak?
Reggel nyolckor még olyan szépen megszavaztuk az egész napos túrát a Central parkba, most pedig a csoport 70 százaléka már menne is vissza. Csak James és Black nem fáradtak el. Itt kommandóznak mellettem.
James (egy fán): Black, jelentkezzen! Black, vétel!
Black (a szökőkút mellett): Hallom, Potter! Mit akar?
James: Egy Coca Cola light-ot, haver!
Black (felröhög): Küldetés közben ne az italon agyaljon, Potter! Ha vodkát mondott volna, már rég repült volna a szigorúan titkos FBI-ból.
James: Megbámulnak, Black! Nem mondtad kicsit hangosan, azt hogy (ordítja) FBI?!
Black (döbbenten néz fel): Most túllőtt, Potter, minden határon! Áthelyeztetem Evanshoz a sivatagba!
*Ez volt az a pillanat, amikor lesújtó pillantással végigmértem Blacket, majd tovább hallgattam Becca panaszkodását, azt illetően, hogy mennyire kényelmetlen ülnie az új szoknyájában.*
James (rám pillant): Egy sivatagba? Evansszal? Mikor indul a gép?
*A többiek a hasukat fogták nevettükben – kivéve Becca, aki félt, hogy szétreped a szoknyája - Hehehhe! De vicces! Ezt már tízezerszer eljátszották!*
James (leugrik a törpetermetű, aprócska, három méteres fáról): Mikor megyünk?
*Tőlem merte megkérdezni.. Na, jó. Nincs Sydney.. Nincs romantika.. Potter hülye, és kész!*
Én *már megint én!*: Semmikor.
James (csodálkozva): Mi a baj, Lily? Megbántottalak valamivel?
Piton (szárazon): Ah, a hős lovag…
*Igaza van annak a szemétládának!*
James (nem tudja eldönteni, nekimenjen-e Pitonnak): Te csak fogd be a szád, Pipogyusz!
*Ha lett volna eszem, tudhattam volna, hogy mi következik… De nem, Lily Evans se nem látó, se nem jós! De még egy cseppnyi logikája sincs! Nem, Lily tudatán kívül tovább szítja a dolgokat! Vajon nem beteges, ha valaki E/3.-ban beszél magáról?*
Én: Veled, Potter, még egy jó darabig sehová.
*Ez volt a végzetes mondat.*
James (még nem látszik rajta, hogy bekattant): Ugyan, miért nem, Lily?
Én: Gyerekes vagy.
James: Ahogy akarod, Evans.
Itt azt hittem, leáll a szívem. Black kócos hajjal lesett ki a szökőkút mögül, és Alice gyorsan Remus mellé slisszolt. Piton és James résnyire szűkült szemmel méregették egymást.
- Menj innen, Becca.
Beccát nem nagyon zavarta, mi is történik körülötte, de most ráförmedt Pitonra.
- Szét fog repedni a szoknyám, ha felállok. Ha azt akarod, hogy kissé.. alulöltözötten flangáljak a parkban, hát, tessék!
Erre Piton nemes egyszerűséggel felvette, és áttette egy másik padra. Black dúvad képpel ugrott elő a szökőkút mellől.
- Elég volt! Nem elég, hogy ölelgeteted, puszilgatod, fogdosod, emellett még rendelkezel vele? Úgy bánsz vele, mint egy tárggyal! – ordította, és azt hittem, nekiugrik Pitonnak. Becca, mint aki jól végezte dolgát, és örül, hogy a szoknyája még egyben van, dudorászgatott magában. A többiek lassan elszivárogtak a környékről, kivéve Remust és engem.
- Kinek képzeled te magad, Black? Becca védőangyalának? - sziszegte felé Piton.
(Na, hagyjuk Blacket, mint angyalt… amikor legutóbb angyal próbált lenni, leégett a Teátrum --> Szellemszállás.)
Remus leült a padra Becca mellé, és kivette a táskájából a telefonkönyvet. Biztosan érdeklődik, hogy meddig van nyitva az ambulancia.
- Mi van, Lil? – nézett rám Becca, mikor a fiúk már támadóállásba helyezkedtek, és felébredt kábulatából. James is rám kapta tekintetét.
- Inkább oda sem nézek. – válaszoltam és eltakartam a szemeimet.
Egyre csak vártam az átkok csattanását, robbanását, ordításokat, de semmi nem hallatszott, csak a telefonkönyv lapjainak suhogása. Másodpercek teltek el, amikor éreztem két meleg kezet a kezeimen. James volt az, aki valamilyen oknál fogva szent céljának tartotta, hogy lefejtse kezeimet arcomról, és… szóval… nem is engedte el őket. De ezzel akkor nem értem rá foglalkozni, mert ott volt nekem érdeklődési tárgynak arcomtól alig húsz centire az arca. Piton és Black még nem hiszem, hogy párbajoztak, ugyanis a csendben hallottam James lélegzetvételét.
- Lily… ne haragudj, hogy Evansnak neveztelek. – mondta halkan, szemembe nézve. Le akartam pillantani a földre, de kezeimet megszorította, így újra a szemébe néztem. Ő kér bocsánatot…? Hiszen.. Én kezdtem a potterezést. Láttam, hogy pupillái kitágultak. Megborzongtam.
Jelenet megszakítva
Ti, kedves naplómba illetéktelenül beleolvasók, például Becca, akiről tudom, hogy állandó szokása a nap végén végigolvasni a bejegyzéseimet, gondolkodjatok bele, mit is tettetek volna? Ha van egy fiú, akiről azt hiszitek, hogy történetesen verekedni kezd mindjárt, a következő pillanatban eltéve pálcáját, odamegy hozzátok, akkor nem döbbentek meg? És nem csak annyit tudtok kinyögni, hogy hát, izé?
Jelenet folytatva
- Hát, izé… - mondtam nagy értelmesen. Ő meg csak mosolygott. – Hát, na… Úhh..
- És párbajozni sem akarok. – válaszolt kimondatlan kérdésemre.
- Hogyhogy? – nyögtem ki nagy nehezen. Becca és Remus fuldokló röhögését hallottam meg a távolban.
- Én csak…- James is hátrafordult a nagy röhögésre.
Volt is oka Beccának és Remusnak szinte fetrengeni az elfojtott nevetéstől, mert az a kép, ami elénk tárult, feltételezhetetlenül abszurd volt. Sirius Black és Perselus Piton fekete, szektásruhához hasonlító öltözékükben, pálcáikat messze eldobva a szépen ápolt pázsiton, vöröslő fejjel birkóztak a Central park füvén. Piton volt alul, és hadartak egymásnak valamit a lányokról.
Amikor visszafordultam Jameshez, láttam, hogy ő már engem figyel, ki tudja, mióta. És jó kislányhoz, de jó prefektushoz egyáltalán nem méltó módon elpirultam. Azok az átkozott gének!

15:48, mozi előtt

Megnéztük a West Side Storyt. Vettünk előtte pattogatott kukoricát a szőke árus sráctól. Nem volt rossz, csak közben Becca állandóan bökdösött, úgy próbált távolabb kerülni Blacktől. Persze James tőlem a lehető legtávolabb ült… ami nem is baj. Öhm.. miért baj az nekem, hogy James nem ott ült, mint én? Dehogy baj! Sőt, jó! Hogy van képem még saját magamnak is hazudni?
Az önmarcangolás helyett inkább elmesélem, mi jó történt velem. Találkoztunk Mr. Breemannal. Azaz találkoztam én és a többiek (nehogy valaki azt higgye, hogy enyhén skizofrén vagyok). Mikor utánaszaladtam, hogy nem tudná-e eljuttatni kishúgocskámhoz, Niához levelemet, valami nagyon érdekes történt. Mert persze nekem is mindig jókor jut eszembe, hogy az egyetlen húgom rosszul van a baglyoktól, és így nem tudom neki elküldeni a levelet, mert nincs se főnixem, se galambom, se magán postahivatalom. Ezért szerénykedtem Becca apukája után menni. Nem kellett volna.
Mr. Breeman az egyik sivár, keskeny utcán - ami úgy nézett ki, mintha még a középkorban épült volna – megszólított egy embert, akinek elég sötét kinézete volt, olyan maffiafélének néztem, és azonnal tudtam, hogy itt baj lesz. Csakhogy nem volt kedvem visszafordulni. Arra gondoltam – én idióta -, hogy szépen megvárom Mr. Breemant, és majd utána odaadom neki a levelet. Esküszöm, nem akartam kihallgatni őket. Véletlenül jött ki úgy, hogy ők az egyik padon ültek a hatalmas, ronda zöld kuka egyik oldalán, én pedig egy másik padon a szemetesláda másik oldalán.
Beszélgetési témájaik:
- Valami nagyon nem akar menni, ezen veszekedtek vagy tíz percet… Valami nem megy, nem halad, nem változik. Miért éreztem azt a kis negatív beütést?
- Megtudtam, hogy Bertha Jorkins a világ lehető legpletykásabb gyereke, akit egyik családfő sem szívlel.
- Becca bátyjáról beszéltek… és persze nekem is pont ekkor kellett felugranom a padról! Egy óriási patkány foglalt ugyanis eddig helyet mellettem.
- Mrs. Vachoppen állandóan ideges, és Mr. Breeman szeretne neki segíteni.
Az utolsó pont nem ismeretlen számomra sem. Mióta tudom, hogy Rini leukémiás… egy ideig pont ezért nem írtam. Egyszerűen sokkolt a tudat, hogy ez csak egy álom, egy borzalmas rémálom, nem lehet más. Csakhogy múltak a hetek, hónapok, és egyszerűen nem tudtam felkelni. Minden egyes nap, amikor végre rá akartam magam szánni, hogy újra írjak, kinyitottam a naplómat, és láttam azokat a sorokat.
Újra átéreztem azt a kétségbeesést, letaglózást, amit akkor éreztem, amikor megtudtam. És eltettem a pennámat… Hogy miért írok most megint? Az egész Black miatt van. Ő volt az, aki itt a kis Lily naplóját akart vele játszani, aminek az a lényege, hogy eldugja előlem, és elolvassa. Amikor megláttam nála, vállat vontam, és egy egyszerű kis bűbájjal lángra gyújtottam könyvemet.
Pápá, első naplóm! Pápá, Black haja!
Sajnos Madame Pomfrey újra tudta növeszteni Black haját, de akkor is olyan jó volt látni azt az arckifejezést! A naplóm hamvait Remus eltemette nekem az egyik üvegházban.. erre másnap mit látok? Bimba professzor pont azzal a szent földdel trágyázta meg a növekvésben levő, de máris vad fúriafűz gyökereit.
És ekkor jutott eszembe, hogy a Lily utódok hogyan bírnák elviselni a James és Sirius utódokat, ha nem lennének az én tapasztalataim. Ebből a naplómból - amit tényleg nagyon őrzök – mindenre fényt deríthetnek.
Amikor Mr. Breeman tovább sietett dolgára, jobban megnéztem magamnak a pasit, akivel dumált: Mr. Black volt az, a drága Bellácska és Tian apja. Hipp, hipp, hurrá!

16:02, az egyik téren

Miután visszatértem a mozihoz, két dologgal kellett szembesülnöm:
1. Black hirdeti eszméjét, hogy soha többé ne menjünk vissza a Roxfortba.
2. Veritynek óriási hévvel udvarol a hamburgerárus srác, de Verity ebből semmit sem vesz észre.
Hozzáfűznivaló ezekhez a tényekhez:
1. Black hülye. Finite.
2. Verity semmit sem vesz észre, még azt sem, hogy neki a srác sokkal több pattogatott kukoricát adott, mint nekünk, hogy kifizette azt a hamburgert, amit Verity leejtett, és vett neki a saját pénzén egy másikat, és azt sem, hogy nagy szemekkel néz rá. Mit is mondjak… Ha Black hülye, akkor Verity vak.
Én meg süket vagyok, legalábbis Remus szerint, aki itt ordibál nekem, hogy menjünk el teniszezni a Central Parkba, mert Lia annyira unatkozik, hogy már Jesstől kapott SMS-eit készül felolvasni… Inkább a fulladásos halál, mint azok az SMS-ek!

18:17, a teniszpályán

Még csak két napja vagyunk New Yorkban, de máris visszasírom a roxmortsi kastély csendjét és nyugalmát. Haza akarok menni! Szemétség, hogy engem az akaratom ellenére elhoztak. Komolyan mondom, szívesen maradtam volna, főleg, mert az a két jómadár is jelentkezett.
Egyébként eddig azt hittem, a tenisz könnyű és egyszerű sport. Hát, be kell vallanom, egyáltalán nem. Eddig még csak Beccát sikerült felülmúlnom, de őt is csak azért, mert a szoknyája miatt gyakorlatilag egy helyben állt. Viszont legalább olyan nehéz Remusszal teniszezni, mint Bellával verekedni. Erről jut eszembe: nekem tényleg valami hatalmas nagy bajom lehet, mert már Bellácska is kezd hiányozni! Lily! Te nem vagy észnél! – szól egy belső hangocska. – Nem Bellatrix hiányzik, hanem a haja a kezedből!
Éljenek a hangok a fejemben. Lassan már nálam is bölcsebbek.

19:33, a hotel

Tényleg kezdek megőrülni, ha ilyeneket írok… De már csak egy teljes napot kell kibírnom, aztán tengerre szállunk, és két nap alatt máris odaérünk Ausztráliába, Sydneybe! Hogy hogyan, az számomra is óriási rejtély. Bár, bevallom, nem viszonyulok túl jól a hajókhoz, mióta Nia húgom egyszer elrángatott egy vadvízi evezésre… Hé, mit csinál Malfoy és Nott? Az nem…? Ahhhh!

19:56, a hotel

Jól van. Ennyi volt. Kikészültem. Elegem van.

20:45, a hotel

EGYESEKNEK mindig olyan jó ötleteik vannak! Most például kitalálták, hogy üvegezzünk. Ezt a pogány rítust még őseink találták fel, így én semmiképpen nem akartam részt venni ebben az ostoba és egyben primitív játékban, amelynek az a lényege, hogy az emberek megalázzák egymást. De Lumpsluck professzor úgy gondolja, hogy ez remekül összehoz minket Malfoyék kis bakija után (kiejtették az ablakon Griffendél Godrik portréját, „véletlenül”, aki üvöltve szitkozódott). Sőt, a prof. is beállt, és Bimba professzort, Madame Hookot is belerángatta.
Ha Dumbledore professzor itt lenne, nem kényszerítenének ilyenre minket, de persze ő ott maradt valami kis jelentéktelen omladozás miatt. Szerintem csak füllentett, és Roxfortot Black és James távollétében üdülőparadicsommá létesítették.
Tehát, azzal kezdtük, hogy a prof. valahonnan szerzett egy sörösüveget, és pörgetni kellett. Andromeda Black kezdte, mert ő a névsorban az első. Megpörgette, és miközben pörgött az üveg, felette egy kis cetli jelent meg.. az üveg pedig folyamatosan pörgött tovább, amíg Meda el nem olvasta a cetlit.
- Költs egy verset egy perc alatt valakivel! – és az üveg Rinire mutatott. Meda és Rini elmentek, és kisvártatva vigyorogva visszatértek.
- Csobog a folyó,
Folyik a madár,
Folyik a hal,
Ami arra jár.
A többiek a hasukat fogták, és Black kitalálta, hogy ez lesz az új indulójuk. De nem röhögött sokáig, mert az üveg szája ezúttal rá mutatott.
- Na, ne! – jajdult fel. Hehe. – Lejts el valakivel egy táncot! – ismét Rinire mutatott az üveg.
Így hát Black és Rini kénytelen kelletlen felálltak, és előadták életük legesetlenebb tangóját. Miután kiröhögték magukat, James következett.
- Meséld el valakinek a legtitkosabb álmodat, és bízz benne, hogy nem adja tovább!
Csodák csodája, az üveg megint Rininél állt meg. Ő idegesen tekintett fel.
- Ez meg van átkozva? – kiáltotta, és belerúgott. Az üveg ismét megállt nála.
- Hmmm… Valaki azt szerette volna, ha biztosan Rininél áll meg nála is… - mondtam halkan.
- Valaki, aki ért az igézéshez, és van is hozzá varázsereje, ismeri a bűvöléseket… - szólt James is lassan.
- Remus! – kiáltottuk egyszerre nevét, majd csodálkozva összenéztünk.
A többiek és Rini csak lesték, hogy mi történik. Barátnőm döbbenten pillantott prefektustársamra.
- Remus! Te csaltál?
A kérdezett arcán kényszeredett mosoly jelent meg.
- Mondhatjuk úgyis, hogy kissé befolyásoltam a játék kimenetelét…
- Micsoda? REMUS!
- James így akarja elhallgatni a titkát. – nézett Remus Jamesre. Öhm… ebben van valami.
- Akkor mindig az teljesítse a feladatokat, aki Rinitől jobbra ül… - jelentette ki James, mereven engem bámulva.
Hupsz. Az én voltam.
Elpirultam. (@#đ#Łk@x÷¤!!!) Persze ez a dolog a többieknek, és legfőképpen Rininek nagyon tetszett. James vigyorogva pörgetett. A üveg megállt… Rininél. Mosolyogva jött oda hozzám, majd leült mellém a földre (@#đ#Łk@x÷¤!!!).
- Tehát, a titkos álmom… - mondta hangosan, majd oda hajolt hozzám közel. – Te vagy.
Sokkhatásszerűen ért ez a két szó. A többiek meg csak néztek, hogy ilyen hamar elrendeztük volna a dolgot? Hát, ja. Ilyen hamar. Jesszus. Én. Ez volt a hónap vicce…

20:50

Lehet, hogy nem is viccelt?

20:58

Dehogynem.

21:07

De viccelni KELLETT!

21:30

Egészen komikus vagy, Lil, amikor önmagaddal vitázol. Fogalmam sincs, honnan az ördögből tudod, hogy szeretem elolvasni a naplódat, de tényleg drága vagy, hogy leírtad, mi James titkos álma. De hát ezt én már nagyon régóta sejtettem.
Na, megyek is, mert kezdek álmos lenni. Tényleg nem is rossz dolog egy ilyen napló…
Becca voltam