Február 16. (Csütörtök), 11:43, a Szabadságszobor koponyájában

Most leírom az első logikus gondolatot, ami eszembe jut: hogy lehet, hogy nekünk mindig, mindenhol ott kell lennünk? Nem elég már a Roxfort, tengerre is kell szállnunk? Nagyon úgy tűnik. És nekem, idézem „kivételes képességekkel bíró” prefektusnak, el kell kísérnem az egész díszes bagázst. Csak tudnám, miért vagyok kivételes képességű. Talán, mert egyedül is meg tudom menteni Sirius Blacket a biztos haláltól? Azért igazán kár kivételes képességűnek lennem.
Így, mint jó prefektus, végzem kötelességemet: próbálok hatni a nálam hülyébbekre és segítem a Nagyvilágot.
Ahogy itt elnézem alattunk a Nagyvilágot, nem nagyon van szüksége a negyed- és ötödéves roxfortosokra. Bár az igazgató úr minimalizálta a csoport létszámát. Így százvalahány tanuló helyett csak tizennyolcan vagyunk a három tanárral. Nem mintha ez nem lenne elég…
Úgy lettünk volna húszan, ha Bellatrix Black és Jessica is eljön, de ők egészen véletlenül lemaradtak… Jobban mondva elaludtak, de hát így járnak azok, akiknek az óráját Black egy órával későbbre állítja. Sebastian is otthonmaradt (népünnepély), leesett a lépcsőn. Legalább lesz egy kicsit nyugtom a beteges dolgaitól. A szerencse itt az én oldalamra állt. James Potter pedig Tian mögé…
Itt, New York város csodájának fejében mindenki mást csinál. Nem hibáztatom őket, ugyanis az a decemberi katonai kiképzés legalább megérte. Még mindig emlékszem, hogyan kellett átmennünk azon a szakadékon /dzsipet vezetnünk/ szalonnát sütnünk az őrmester parancsára. A karácsonyi ajándékunk a kiképzés vége volt, de az egész hercehurcát még szilveszterre sem sikerült kipihennünk. Tehát fájós tagokkal, kimerülten kezdtük az újévet. Ami jó jel volt olyan szempontból, hogy még mindig éltünk.
Szóval, most mindenki nehezen teljesített munkájának gyümölcsét élvezi:
- Black és James valahol Manhattenben randalíroznak (Bimba professzor megtiltotta, hogy velünk jöjjenek, mert volt egy kis konfliktusuk a Tadzs Mahallal, ami, jelentem, 1983 óta a világörökség része VOLT tegnapelőttig).
- Becca és Remus vizsgálgatják, hogy mikor építették újjá a Szabadságszobor arcát. Az nem a Szfinx volt, aminek letört az orra? Íme a prefektus és az évfolyam egyik legokosabb lánya… nesze, neked, alapvető műveltség!
- Rini kihajol a párkányon, és figyeli, mikor tűnnek fel a kommandósok, hogy letartóztassák osztályunkat.
- Verity arról ábrándozik, hogy mikor ér végre ide a szőke herceg hófehér pegazuson.
- Lia fel akarja öltöztetni a Szabadságszobrot. Azt mondta, február révén meg fog fázni. Felajánlottam neki a még a 16. születésnapomra kapott sálat.
- Malfoy és Nott várják a megfelelő pillanatot, hogy mikor dobhatják ki Liát.
- Piton arról oktatja ki Remust, hogy mennyire hiányos a kulturális ismerete (Istenem, mi különbség van a Szabadságszobor és a Szfinx között? Mindkettő ronda és poros.)
- Meda arról mereng, hogy mi is lesz vele és Teddel, miközben szórakozottan szemlél egy „Kocogj! Halj meg egészségesebben!” feliratot a falon.
- Sarah, egy hugrabugos hatodéves, aki azt sem tudja, mit keres köztünk. Mivel őt tették be Sebastian helyére, kicsit hiányosak az ismeretei erről a kis kirándulásról.
- Brad azon vitatkozik Madame Hockkal, hogy megengedné-e a Mágiaügyi Miniszter, hogy itt tartsuk a következő kviddicsmeccset. Naná, hogy megengedné! Miért is ne? Végül is csak 8. 000. 000 fő látná parádés megmozdulásainkat.
Tehát mind itt vagyunk épen és egészségesen. Blackék valahol a városban robbantgatnak. Imádom a csütörtököket.

12:05, a Szabadságszobor előtti padon

Jelentem, nagyon rövid idő alatt meghazudtoltuk Remusszal annak a dilis tudósnak az eszmefutását, aki szerint a szobor fáklyájába nem lehet felmenni.
Dehogynem lehet.
Csak leszakad.
Most már valóban nem lehet felmenni, hiszen nincs hova, de legalább megoldottuk eme veszélyes problémát is. Nem is értem, miért parázik annyira Bimba professzor, nem volt akkora nagy az a durranás. Jamesék is csak azért halhatták, mert röpke három kilométerre voltak tőlünk.

12:24, még mindig ott

Na, hála istennek, a tűzoltóságon és a rendőrségen kívül befutott Black és James is. Black, felmérve a helyzetet és kitudakolva az eseményeket, csak ennyit mondott:
- Még életemben nem voltam olyan mélyen nőben, mint most lehettem volna, erre mi történik? Beindul Evans meg Holdsáp állati ösztöne, és már nem is lehetek.
A körülöttünk sétáló öreg hölgyek megbotránkozva mértek minket végig. Nem is csodálom. Beccára pedig rájött a nevetőgörcs.
- Mi ez a vigadalom? – jelent meg Piton villámló szemekkel. Erre Becca mosolyogva hozzábújt.
Megjegyzés 1.: Fúj.
Megjegyzés 2.: Fúúúj.
Megjegyzés 3.: FÚÚÚJJJ!
Megjegyzés 4.: Mondok valami újat is az emberiségnek. Remélem, Becca tudja, mit csinál.
Megjegyzés 5.: Ahogy így elnézem, nem.
Az egyik tűzoltó pasi mellől ellépett Meda és egyenesen felénk vette az irányt. Mikor meglátta, hogy Jamesék milyen pofákat bevágnak és észrevette a… párt, tapintatosan elájult, de úgy tett, mintha csak leejtette volna a nem létező napszemüvegét.
- Mi ez a nagy barátság?
Szóval van még ember a Roxfortban, aki nem tudja a fejleményeket? Pedig elég hatásosan elterjesztettem: csak egy Lia nevű pletykafészek és egy bűvölésre tökéletesen alkalmas pálca kellett hozzá. A kérdésre viszont én is nagyon szeretném tudni a választ…

17:00, a bevásárlóközpont egyik kávézója

Manhattan hatalmas és rengeteg boltja van. Lia jóvoltából megismerhettük mindegyiknek a történelmét, majd rászabadulhattunk az üzletekre. Én egy „Blau, édes kiskutyám” feliratú tálkával, egy magazinnal, egy tartalék naplóval és két fekete gyertyával lettem gazdagabb. A tálat valószínűleg hazaküldöm kedves kishúgomnak, egy fecni kíséretében, amelyen az fog állni, hogy húzza a fejére. Jó, jó, ennyire még én sem vagyok gonosz… majd mellékelek neki egy szép nagy fekete gyertyát.
Hoppá, Black karácsonyi ajándéka is megvan (hátha ezzel képes lesz kiűzni magából az ártó démonokat)… Csak tudnám, mióta adok neki ajándékot, na, mindegy. Tehát, miután beszerveztünk minden mozdítható new york-i szuvenírt, visszamentünk a hotelbe, ahol is rájöttünk, hogy Jamesék a szennyescsúszdán hagyták el az épületet, a szobában hagyva az öt kulcsot. Ez ANNYIRA jellemző. Nem is nevezem most már Jamesnek. Legyen csak Potter. Hrrr…
A probléma megoldása után érthető módon be akartunk vonulni a szobáinkba, csakhogy Potter az utamat állta.
- Szép volt a kilátás? – kérdezte kedvesen.
Mintha nem tudta volna, hogy alig pár órája tettük tönkre ezt a műemléket. Nyomaszt a bűntudat. Végül is mégiscsak Franciaország és Amerika kapcsolatát és a szabadságot hirdette. Mi történik, ha kitör a világháború?
Ezen gondolataim között jutottak el hozzám további szavai:
- Észrevetted, hogy mennyire keveset vagyunk együtt? Úgy értem, egyik csodát sem tudtuk eddig együtt csodálni a hétből.
Hát, persze, hogy észrevettem. Mert neki mindig jobb dolga van:
1. Blackkel együtt zaklatni a helybelieket.
2. INGYEN barackos kólát ÁRULNI (na, értitek…)
- Tényleg nem. – állapítottam meg nemes egyszerűséggel.
- Tudtad, hogy Sydney milyen romantikus? – kérdezte, legújabb mániájának szabad folyást adva, alias beletúrt a hajába.
- Eddig Velencéről tudtam, hogy a szerelmesek városa, de…
És ebben a pillanatban jöttem rá, hogy totál hülyét csináltam magamból. A szerelmesek városa? A SZERELEMESEKÉ? Na, és? Akkor mi van? A romantikus és a szerelmes nem egy és ugyanaz, sőt nagyon is távol állnak egymástól! Black abbahagyta Becca gúnyolását, és hozzám fordult.
- Hoppá, Evans, kibukott belőled a rejtett… - de nem tudta befejezni mondatát, ugyanis ekkor Meda arrébb küldte italt hozni.
Én pedig égtem James előtt, mint még soha. Azokkal a bámulatosan barna szemeivel sokkal vidámabban fürkészett, mint pár perce. Az a szemét! Gondolom magában jót mulatott rajtam… Bár kicsit megcáfolja ezt a feltételezést következő mondata:
- Sydney mindenkit tárt karokkal vár. Minket is.
Szegény, ártatlan, mit sem sejtő Sydney…

20:52, a Hotelben

Igazán romantikus itt üldögélni a sötétben. Nem is értem, mi bajuk van a vendégeknek. Este nyolc óra után már ne akarjon tévét nézni, számítógépezni, fürödni, hajat mosni, olvasni az ember, fogja be a száját és aludjon! Gondolom, ez volt Malfoyék mögöttes sugalma is, amikor New York belvárosát másodpercek alatt a természet lágy ölévé változtatták. Én mondtam nekik, hogy ne huzigálják ki a főkapcsoló zsinórját, de ők jobban el voltak foglalva a sok szép színes vezetékkel…
Hosszú és bonyolult lenne kifejteni, hogyan is sikerült kicsapniuk a biztosítékot… most a fél csoport itt lebzsel nálunk, és megeszik az összes mentolos sütit, amit Rini anyukája küldött.
Tehát itt ültünk a sötétben, és bámuljuk egymást a csillagok fényében. Imádom bámulni a többieket, mert:
- Olyan szépek, pláne sötétben.
- Így legalább nem látszódik, hogy már megint begöndörödött a hajam.
- Eddig úgy éreztem magam, mint egy börtönben, biztosan a sok kis szoba miatt, most már úgy, mint az állatkertben etetéskor (Malfoy is nagyon szereti ám a mentolos sütit).
Gondolom, most az olvasóban felmerül az az aprócska kérdés, hogy is tudok ilyen sötétben írni. Nos, gyakorlatilag azt sem tudom, mit írok, de nem is baj… Hopsz, lecsúsztam a papírról!

Február 17. (Péntek) 10:47, egy téren

Bár tegnap este is lett volna még írnivalóm, de bocs, este fél tízkor már tényleg nem láttam semmit. Az az egy mondat, amit lekapartam tegnap erősen hasonlít egy nyolcéves írásához…
A tegnap este nagyon hosszú volt, és fárasztó. Vegyük például azt, hogy Black ott, mindenki szeme láttára kikezdett Rinivel! Nos, meg kell mondanom, nem vagyok meglepve. Annyi mindent megéltem már Black mellett, hogy ez már csak sima fogás volt.
Miután észrevettem, hogy a „Milyen helyes rajtad ez a felső, Rini!”-ből átmentek a „Sirius, gondoltál már arra, milyen érdekes lehet lányszobában aludni?”-ba, cselekedtem. Azaz hátat fordítottam az egész társaságnak, és igyekeztem arra figyelni, mit beszél nekem James, miközben fél szemmel azt lestem, mikor fogja Black lesmárolni ártatlan barátnőmet. Megjegyzem, Piton és Becca épp valami ilyesmit művelhettek a sarokban…
- S szerelem nyelve a csók, tudtad, Rini? – mosolygott Sirius Rinire. Persze én ezt nem láttam, de tudom, hogy egy ilyen mondathoz jár egy villanó Black-mosoly, amitől megfájdul a fejem.
Eközben nekem James elkezdett szövegelni valamit a szabad levegőről.
- Jössz beszélgetni? – nevetett rá Rini.
TE JÓ ÉG.
James valahol a zöldellő réteknél tartott, mikor nagyon vissza kellett magam fognom, hogy hátra ne forduljak. Közben a többiek egyenesen a jelenetre koncentráltak, Becca, Piton és Remus kivételével, aki épp abban a pillanatban hajolt oda hozzám:
- Lily, kölcsönadod a tolladat?
Láttam az összetört pennát kezében, így végső búcsút vettem egyik pennámtól, és odaadtam neki…
- Miért is ne? – kérdezte Sirius komolyabb hangon. Ekkor majdnem hátrafordultam, csakhogy James keze megakadályozott benne.
- Lily, nincs kedved elsétálni a Central Parkba?
Csak ennyit mondott, de bennem megállt az ütő.
Huh.
Én.
Meg Ő.
Ketten.
Izé…
- Miért is ne?
Egy óra hosszat nem törődtem sem hőn szeretett tollam sorsával, sem a sok agyament személlyel a hotelben, sokkal inkább lefoglaltak a kivilágított (!) utak mellett repkedő fekete-narancssárga, skarlát és fekete színű madarak, akik valahogy megzavarodtak, és állandóan nekem akartak repülni. Ennyit a romantikáról.
Ezek ellenére még így is jó volt sétálni az Erzsébet-tavon át Shakespeare kertjéig. Csak kicsit ijedtem meg egy madártól, ami panaszosan felbúgott pont a mellettem lévő fán, és csak kicsit ugrottam neki Jamesnek.
Fura, de most nem jegyezte meg, hogy „Milyen bátor Griffendéles!”, meg semmi szokásos gúnyolódást, egyszerűen csak mosolygott… Eltévedtünk, majd röpke húsz perc múlva máris visszataláltunk az ösvényre, és visszaértünk a hotelbe fél tizenegyre, ahol Bimba professzor jól lehordott minket. Igaza is van, nem vagyunk komplettek, hogy a gyönyörű éjszakát, a madárdalt és a tavat választottuk a hotelszoba sötétsége ellenében.

11:29, a Modern Művészetek Múzeumában

Nahát, ezt igazán kihagyhattuk volna! Komolyan mondom, kezdenek hiányozni az órák. Akkor legalább tudom, mit miért csinálunk, de most… Megnéztem egy-két világhírű festményt, és arra jutottam, hogy festeni igenis kifizetődő. Az a lényeg, hogy… nehogy hozzányúljon! Úristen, ha leveri azt a képet, még képesek lesznek meglincselni minket! Hol van itt egy oldalajtó? Az sincs? Nagyszerű. Nincsen menekülési útvonal, Blackék meg itt parodizálják a biztonsági őrt. És ezek a képek borzalmasak.
Ez itt például halvány egoizmusra utal valami Matissétől: adva van egy szoba, sok tárgy és festmény… A festményeken kívül csak pár tárgy van, ami nem csak körvonalasan van megrajzolva, mégpedig pár szobor (a festő alkotásai)… Pofátlanság! Hogy valaki ennyire önző legyen!
A másikon pedig egy fekete nő van, aki alszik a sivatagban (csak tudnám, alvás előtt hogy nem ereszti el a kis fuvoláját, na, mindegy), és mellette ott szaglászik egy oroszlán! Azt szeretném én megélni, hogy legyen egy oroszlánom, persze csak szigorúan a főnixeim és az egyszarvúm után.
Na, jól van, unom New Yorkot. Bocsi, tudom, hogy hálátlanság ilyet mondani, de akkor is ez van. Menni akarok haza Európába!...

15:01, a hotel teraszán

A többiek nem akarnak. Élvezik a mugli világ csodáit, mint például a videót. Már megnézték láncban a Terminátort, az Oroszlánkirályt és a Szívem érted rapest. Ezután mi jön? A Hófehérke?

17:31, a Central Parkban

Hát, ha Hófehérke nincs is itt, találkoztunk Mr. Breemannal.
FBI AKTA
KATT
BIZTOS? HOGY MEG AKARJA NÉZNI?
KATT
AKTA
Név: Breeman
Nem: férfi (ki hitte volna?)
Családi állapot: van egy felesége, egy fia és egy lánya
Kedvencek: van két kutyája, Nyuszi és Virág
Munkahelye: a világ
Munkája: üzletember, a Mágiaügyi Minisztérium külső megbízottja
Hobbija: vadászat
Szereti: a borsot, a csípős paprikát és a célba lövést
Utálja: a szemtelen fiúkat, akik ott sündörögnek a háza körül és a tömeget
Különleges ismertetője: Becca apukája.
AKTA VÉGE
Tehát, ez után a kis ismeretterjesztő anyag után leírom, hogyan is találkoztunk Mr. Breemannal. Nos, miután végre leváltak a többiek a TV-ről, elmentünk várost látni. Jól van, tudom, egyszer már láttuk a várost, de hát az egyfelől csúfos véggel zárult, másfelől New Yorkból soha nem elég! Mentünk a boltocskák előtt, a tereken, a szobornál megismert tűzoltók integettek nekünk (jó is, ha az embernek vannak kapcsolatai), minden meglepően jó volt, amíg…
Sejthettem volna, hogy nem lehet az egész délutánunk jó. Persze ez most éppen Nott miatt romlott el, ugyanis ő ragaszkodott hozzá, hogy menjünk be egy vadászboltba. Én, amikor megláttam egypár szegény őzikét kifeszítve a falra, nem akartam bemenni, így inkább csak kint álldogáltam.
Álldogálok, álldogálok, meglátok egy helyes fiút, álldogálok, és egyszer csak meghallottam Mr. Breeman hangját, amint rám köszön:
- Lily! Micsoda meglepetés! – odahajolt hozzám, és halkan megkérdezte. – Mondd csak, itt vannak azok a… a barátaitok is?
- Nem, Mr. Breeman, nincsen nekünk semmiféle…
Mielőtt elmondhattam volna az eszmefuttatásomat, lepisszegett.
- Lily, kicsit csendesebben, titkos küldetésben járok itt.
- TITKOS KÜLDETÉSBEN?! – harsogta Sirius Black hirtelen a fülembe, alkalmilag megsüketítve ezzel. A gyalogosok pedig mind ránk bámultak, ami cseppet sem meglepő egy ilyen kijelentés hallatán. Azt hittem, Mr. Breeman vagy agyvérzést kap, vagy leszúrja Blacket, de csak csendesen, fogcsikorgatva válaszolt.
- Már csak te hiányoztál.. Hogy engedhettek ki a szüleid az utcára? New York nagyon veszélyes, akármikor leüthetnek egy husánggal, vagy…
Képzeletemben Becca apukája máris emelte a nagy, éles vasbotot, hogy fejbe vágja azt a hígagyút, de Black csak nem vette a lapot.
Eközben megjelent Becca is.
- Nézd, Becky, a papád mennyire félt minket! – nézett rá vigyorogva Black, mire Becca hirtelen fél méterre ellökte magát Pitontól.
- Szia, apuci!
Az apja még mindig Blackre meredt olyan lesajnáló, „jaj-de-kár-hogy-élsz-ugyan-minek” tekintettel, majd hirtelen hozzánk fordult:
- Remus, benned is lehetne annyi bátorság, hogy nem hagyod Lilyt az utcán egyedül álldogálni! Lily, te pedig nálunk hagytad az egyik naplódat, az üreset, tudtad? (Hogy én azt mennyit kerestem…Arggghh…) Nott, fiam, fordítva fogod a fegyvert! James, ahhoz nehogy hozzányúlj! Felbecsülhetetlen értékű. – majd Pitonhoz fordult. – És te, fiatalember?
Hopsz! Szóval látta Beccát és Pitont. Ajjajjaj!
Piton legnagyobb csodálkozásomra és James legnagyobb csodálkozására (leejtette azt a felbecsülhetetlen értékű dárdát, az ég nyugosztalja szegény dárda ízeit) Piton fesztelenül kezet fogott vele, és elkezdett bemutatkozni. Mr. Breeman tekintetéből nem lehetett kiolvasni, hogy mit gondol, sőt utána se szólt semmi mást hozzánk, csak azt, hogy szedjük össze magunkat. Ez meg mit akart jelenteni?

19:38, a Hotel

James és Black feltalálták a telefont, így egész este a telefonállást kellett hallgatnom.
„A” szituáció:
*James fekszik az ágyon, valamit ír. Egyszer csak felveszi a telefonkagylót, és elkezd tárcsázni. Kisvártatva kicsöng a telefon. Black a szoba másik oldalán dudorászik, majd felveszi a saját telefonját.*
„Halló?” *szól bele Black*
„Hét betűs, és erszényes emlős, mi az?” *kérdezi James magától értetődően*
„Kenguru.” *válaszol Black*
„Kösz.” *így James*
„Nincs mit.” *mondja Black, és leteszi a kagylót*
Az cseppet sem érdekli őket, hogy egy szobában, egymástól három méterre fekszenek, és hallanák egymás hangját mindenféle mugli szerkezet nélkül. Sőt, Potter még arra is rávetemedett, hogy felhívjon ENGEM.
És megkérdezte, hogy hány betűs az, hogy „kicsim”… Komolyan mondom, valami súlyos bajuk van. A varázsmentes környezet rossz hatást gyakorol a más amúgy sem teljesen ép agyukra…
Na, mindegy, ahelyett, hogy azzal foglalkoznék, miről dumál Black és James a telefonon, merthogy ide hallatszódik („Szted Becky apja mit keresett itt?” „Hát, biztos nem minket…”), a helyett olvasok.
Lya baglya még itt is megtalál.

„Bon jour, petite Lily!
Még egy hónap, és találkozunk! Hát nem lesz csodálatos? Végre megismerhetem Jamest és Beccát, akikről már annyit meséltél. Még mindig oda vagy Jamesért? Még mindig tagadod? Betise! Bien sun kíváncsi vagyok Siriusra is… ezekből, a rémhírekből, amikről te tájékoztatsz, arra következtetek, hogy nem tétlenkedik.
Alexa is teljesen be van zsongva, imádja az iskola előkészítőt! Most, márciusban jön velünk a Roxfortba, aztán május elején még megtekinti a Dumstrangot is. Biztos vagyok benne, hogy a Beauxbatonsot fogja választani, tudod, Lily, bevallhatjuk így egymás között, hogy ez az iskola a legszebb, ahogy a nevéből is kiderül!
Juliette egyik pillanatban máris indulna, a másikban alig akar menni… A la viellille dame* méltán híres, drága hazánk jelképe. Hallottam valami érdekes hírt egy újévi koktélpartiról. Nálatok Nagy-Britanniában már ilyenkor elkezdik szervezni a társadalmi összejöveteleket? Mi azért várunk még vele az őszig. De addig is pár kérdés: Ou? Goand? Pourquoi?
Mindent hallani akarok az utolsó részletig! És, amíg el nem felejtem: viszek magammal (kicsit sem vagyok ma önhitt, non?) egy nagyon helyes francia fiút, aki talán felpezsdíti amúgy sem éppen unalmas életedet. Pierrenek hívják, és egy szívtipró. Ja, és már előre szólok, hogy a többi beauxbatonsos mind franciásítani akarják a neveiteket. Hát nem édesek?”

Miért tartok attól, hogy ebből az egészből még óriási nagy baj lesz?




*Francia, fordítása: az öreg hölgy, a francia szlengben egyenlő az Eiffel-toronnyal