Október 12. (Kedd) 09:58, átváltoztatástan

Nem is tudtam, hogy Rinit érdekli az orvostudomány, de nagyon úgy néz ki, hogy igen. Egyébként miért mászkálna az ember a „Gyermekkori leukémia” című kötettel? Mondjuk, azt tudtam, hogy gyógyítóként szeretne tovább tanulni, de a varázstársadalom nem foglalkozik olyan halálos betegségekkel, mint a fehérvérűség. Nem fecsérli idejét olyan megoldhatatlan problémákra, mint ez a betegség. Persze azért Rinit még természetesen érdekelheti. Végül is engem meg a főnixek érdekelnek, pedig szerintem az életben nem lesz sajátom… De azért olyan jó álmodozni…
Szóval, éppen a szerelmi bájitaltankönyvet nézegettem suttyomban, amit a padlásról hoztam le suttyomban, mikor észrevettem, hogy Rini és nézeget egy könyvet, és teljesen „véletlenül” meglöktem, mert egy icipicit kíváncsi voltam. De tudtommal a kíváncsiság nem bűn. Vagy mégis? Ha így is van, nekem már mindegy, én már úgy is a pokolban fogok landolni. Nem hinném, hogy isten megbocsátaná nekem azokat a gondolatokat, amelyek tegnap jártak a fejemben, amikor Bellatrix fejét képzeltem a párnám helyére.
Ja, egyébként szerintem nekem nem kell szerelmi bájital, már e nélkül is sikerült úgy megszereznem magamnak egy fiút, hogy nem is tudtam róla… Ugyanis ma reggel egy szerelmes levélre léptem rá, amikor ki akartam rohanni elhallgattatni Blacket, aki már reggel hat órakor azzal az istenverte hangosbemondóval köszöntött bennünket. De el kellett halasztanom a Black agyonverésére való heves szándékomat, mert Jess is éppoly heves visítozással fogadta a levelet. Nem tudom eldönteni, az örömtől, vagy attól visítozott-e, hogy nem ő kapta…
Mindenestre a levelet ez nem zavartatta abban, hogy továbbra is létezzen, és nehezítse az életemet. Az írást sem ismertem fel, a borítékot sem. Bár ez utóbbit nehéz lett volna, mert csak egy egyszerű kis boríték volt, fekete pecséttel. Ez aztán az egyéniség varázsa…
A borítékba egyszerű kis papír volt tűzve, vörös tintával leírva:

"Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod, hogyha megkeres,
Mint napsugár, ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!
(Juhász Gyula)"

Az aljára pedig még néhány sor oda volt írva, immár egyszerű fekete tussal, magas betűkkel:
"Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
És ezt komolyan is gondolom. (Én magam)"

Ennyi volt, de én csak álltam ott elvarázsolva, és csak álltam, és álltam. Becca a vállam felett beleolvasott a levélkébe, Jess pedig a szívéhez kapott. Ez a vers valami gyönyörű. Csak azt nem tudom, ki lehet ennyire romantikus. Mert a küldőt két dolog jellemzi: PURITÁNSÁG és ROMANTIKA. Nem mintha ez a két szó megférne egymás mellett…
Istenem, én azt hittem, ott helyben elájulok. Rögtön követeltem is Beccától (azért nem Jesstől, mert ő valóban elájult), mondja meg, ki küldhette a levelet. Mire ő felsorolt vagy húsz nevet. Köztük volt Sirius Black és James Potter is. Na, ne! Ők ne! Az én képzeletemben máris megjelent egy ismeretlen lovag, aki szőke, kék szemű, magas, izmos, és intelligens!
Na, jó, akkor most visszatérek a földre, és leírom azt az információt, ami már hetek óta bennem él, de nem merészkedik ki, mert fél, hogy észreveszik. Azt hiszem, szerelmes vagyok… Alapvető kényszerem van leírni a nevét, de tudom, hogy miután ezt megtenném, azonnal kitépném a lapot, javítófestéket borítanék rá, aztán fekete tust, összegyűrném, apró fecnikre tépném és elégetném. Ennyit a bennem rejlő agresszióról…
Tehát, csak álltam ott és álltam sokáig. Illetve egészen addig, amíg Black bele nem üvöltötte a hangosbemondóba:
- Bizalmas forrásokból úgy értesültem *röhögés*, hogy néhány levél talált ma gazdát, amelyet a közelmúltban alkotott Szeretet Szív Szolgálatunk osztott szét az éj leple alatt.
Lassan ránéztem Beccára, aki tartózkodó fél mosollyal kezdett eltávolodni tőlem.
- Lil… Hát, öhm… tudod….
- Mikor találtátok ki ezt?
- Hmm… Tegnap.
- SZERETET SZOLGÁLAT???
- Hááát….
- NEKEM?
- Az úgy volt….
- AZT HISZITEK, HOGY ÉN RÁSZORULÓ VAGYOK?!
- NE ÜVÖLTS MÁR!
- NEM ÜVÖLTÖK!!!
- De.
- ÉN? RÁSZORULÓ???
Nem tudtam tovább folytatni, mert ekkor Becca befogta számat kezével, és elkezdett hadarni egy előre be tanult szöveget.
- Igazából nem mi választottunk ki embereket, Lil, úgy értem, nem én, meg Sirius, hanem akiknek a szerkesztőségünkbe küldtek levelet, azokat továbbítottuk. Most már rendszeresen lesz ilyen levélküldő-szolgálat, a lebukás veszélye nélkül. Inkább örülnél, hogy te voltál az első, aki kapott ilyet. Azért ez jelent valamit, nem?...
Mikor végre elengedett, viszonylag higgadtan néztem rá.
- Aha. Összefoglalva most már minden nyavalyás reggel kapok egy ilyet? – böktem a levél felé. Becca bólintott.
- OK.
Becca nagy szemekkel meredt rám pár pillanatig.
- Nem is ordítozol?
- Nem – jegyeztem meg tárgyilagosan, majd kimentem a hálóteremből. Ha jobban bele gondolunk, nem is olyan rossz dolog ez a levél. Végül is erre ébredni nem is olyan szörnyű dolog… legalább egy valami jó legyen a reggelekben….

11:34, mágiatöri

Tudom, hogy mérgesnek kellene lennem Blackre, már csak azért is, mert a név ugyebár kötelez, de ez most valahogy nem megy. Ugyanis jól elvagyok a levelemmel, ami már megszaporodott, pedig még el sem telt még egy nap. Bizony, bizony. Még kaptam egy levelet a mágiatöri előtt (amin a kistanár következetesen Bellatrixot és engem a terem két végébe ültetett), amitől teljesen lesápadtam. Itt van a levél, lehet röhögni, hogy milyen érzékeny vagyok, de szerintem ez akkor is egy gyönyörű vers a reménytelen szerelemtől. Bár, ha megmondaná az a fiú, hogy tetszem neki, bizonyára értékelném. Persze, hacsak nem Sirius Black lenne az illető, mert akkor egy vikinget is megszégyenítő ordítással vetném le magam a Griffendél-toronyból.
Itt van a mostani vers, amit a borítékban találtam. Hát, nem semmi.

"Tudod, mi a bánat?

Ülni egy csendes szobában, s várni valakire, aki nem jön többé.
Elutazni onnan, ahol boldog voltál, s otthagyni szíved örökké.
Szeretni valakit, aki nem szeret téged, könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot, soha el nem érni, csalódott szívvel mindig csak remélni.
Megalázva írni könyörgő levelet, sírdogálva várni, s nem jön rá felelet.
Szavakkal idézni, mik lelkedre hulltak, rózsákat őrizni, melyek megfakultak.
Hideg búcsúzásnál forró csókot kérni, mással látni őt, nem visszafordulni.
Kacagni boldogan, hazug lemondással, otthon leborulni, könnyes csalódással.
Aztán átvergődni hosszú éjszakákat, imádkozni azért, hogy Ő meg ne tudja, mi is az a bánat.
(Osztrovszkij)"

Hát, remélem, ez nem célzás volt!... Istenem. Ez a vers gyönyörű, meg minden. Csak ne nekem küldték volna. A reménytelen szerelem egy olyan műfaj, amit én nem ismerek, és remélem, soha nem is fogok.
- Én is tudok egy szuper idézetet! – mondta, tettetet lelkesedéssel Jess, látva az újabb levelet. - A szerelem elűzi az időt. Az idő a szerelmet.
Kösz, Jess. De kedves vagy ma….Vajon ki lehet az a srác? Ki???...

14:01, sötét varázslatok kivédése

Na, még nem tudom, ki az a srác, de már úgy vagyok vele, hogy talán jobb, ha nem tudom. Saját magamat ismerve olyasvalaki zúgott belém, akinek nem kellene. Ja, igen, annak a már cseppet sem szimpi mágiatöri kistanárnak volt képe elvenni az én drága kincsemet, egyetlen naplómat. És nem elég, hogy elvette, és letette a tanári asztalra, még azt sem vette észre, hogy Black belelesett a halálozási-arány esszénk írása közben.
Egyébként az esszé is külön figyelmet érdemel. Mindenkinek le kellett írnia véleményét a halálról és egy-két töriből vett példával alátámasztani, majd a végére egy általa kreált utolsó (halál előtti) mondatot írni. Nos, engem az utolsó mondatok fogtak meg. Le is jegyeztem egy párat:
Jess: A mi atomerőművünk a világon a legbiztonságosabb...
Malfoy: Csak a testemen keresztül!
Remus: Ez a készülék tökéletesen földelt.
Frank: ... vagy ezek a mi koordinátáink?
Becca: De az csak egy vízipisztoly!
Lestrange: Dobd már ide azt a baltát!
James: Hercegnőm, csak nem haragszol hű lovagodra?
Black: Ide lőjetek, rohadékok!
Na, ezek után egy fél óráig csak röhögtünk Beccával. Remélem, Black nem emlékszik a naplóbejegyzéseimre... Ha igen… akkor készülhetek a kivándorlásra.
Október 13. (Szerda) 11:16, bájitaltan

(Nekem annyi.)
(Nem is tudom, hogy kezdjem el.)
AZ EGÉSZ BLACK HIBÁJA VOLT!
Mivel én már befejeztem a bájitaltan dogát, van fél órám leírni az elmúlt órák eseményeit. Minél részletesebben írom, hogy a jövő nemzedéke is hagy dühöngje ki jól magát rajta!
Így kezdődött.
Napfényes szerdára ébredtünk, a nap sugarai besütöttek a fodros függöny résein keresztül és én éppen azon filozofáltam, milyen betegséget kellene színlelnem ma, mikor megszólalt a hangszóróból Black hangja. Ami már alapvetően átokverte napot eredményezett.
- Jó, reggelt, ROXFORT! Itt a pultnál DJ Sirius! Szerda reggel van, pontosan öt óra harminchárom perc, de a drótok máris izzanak, ugyanis holnaptól elindul új különleges játékunk, a „Mi a véleményed?” nevű vitaműsor. Visszatérve az időjáráshoz, szép idő van, csak attól függ, milyen szempontból nézzük.
Felemelve a fejemet a párnáról mit láttam? Hogy éppen egy hatalmas tölgyet próbál kicsavarni a szél. Szóval Black nyelvén szólva szép idő van. Azaz ítéletidő.
- Nem ajánlatos pizsamában kimerészkedni az udvarra, ahogy én tettem az előbb. El kell azért egy pulóver meg egy eszkimókabát. Enyhe északi szél fúj. A roxmortsi kirándulást jövő hétre tervezzük, péntek délutánra és szombatra. Vasárnap pedig megérkezik az új tanerő, Lump… Limp… Lumpsluck professzor *a háttérben éles hang: Black, ha nem tanult meg beszélni, menjen innen!*. Milyen ideges ma valaki… *a háttérben hangos dulakodás*
- Hagyják. Már. Abba. – nyögtem, párnámat fejemre szorítva.
- Ugyan, Lil. Én szeretem hallgatni Siriust. – csivitelte (bár Becca szerint inkább hörögte) Jess a fésülködőasztal mellől. Becca a napirendhez igazodva hangos puffanással leesett az ágyról. Jess pedig felpattant, ki akart rohanni púderéért, és mint minden reggel, ma is átesett Beccán.
Szép is a megszokás…
- Az új tanuló, Sebastian Black kezdi felvenni a tanórák ritmusát, bár ezt én, aki személyesen is ismerem azt a tuskót, erősen kétlem…
Sírógörcsöt kaptam. Mert, ha van valami, amit nem bírok megszokni, az hajnalok hajnalán Black hangja. És mit áld az ég? Direkt ezt.
- További friss hírünk: a szerkesztőség előtti standnál meg lehet vásárolni legújabb, és egyenlőre egyetlen katalógusunkat, melyet én, a nagy múltú Sirius állítottam elő. A jegyzék címe: „Lily Evans agya”!
Meg sem vártam a további szómenést, hanem reflexszerűen kipattantam az ágyból, és – mivel kora reggel volt – mezítláb, zöld pizsamámban, kócos hajjal és smink nélkül rohantam le a lépcsőn. Becca egy ideig követett, és úgy elhadart egy szöveget, hogy egy szavát sem értettem, de meglátva egy hatodikos srácot a klubhelyiségben, azonnal felhagyott megszelídítésemmel.
Ő visszafordult. Én? Én nem. Soha. Amíg van rá egy szemernyi remény is, hogy a másvilágra küldhetem azt az ostoba Blacket, addig nincs megállás, folyvást küszködni kell! Semmilyen akadály nem téríthet el abbéli szándékomtól, hogy Black ne élhesse meg a mai vacsorát. De talán még az ebédet se. A reggeliről nem is beszélve…
Csak egy aprócska gondom volt: fogalmam sem volt róla, hol lehet a szerkesztőség, így találomra kezdtem el rohanni a Nagyterem felé, mert igaz, mint tudjuk: minden út a Nagyterem felé vezet. Az első ember, akivel összetalálkoztam, Meda volt, akinek már sikerült felöltöznie, sőt, a sminkje is rendben volt. El akartam szaladni mellette, nem hagyva neki időt a beszédre, de sajnos ezt FIZIKAILAG lehetetlenné tette a tudat, hogy az ajtó és köztem állt. Mennyivel könnyebb lenne, ha szellem lennék…

1. Át tudtam volna suhanni a falon.
2. Meda nem bírt volna megfogni, és visszaráncigálni.
3. Nem lenne olyan problémám, hogy James Potter kibe szerelmes.
4.
De így, én, szegény halandó, kénytelen voltam tűrni, hogy Andromeda odébb taszigáljon, a kigúvadt szemű Narcissa előtt.
- Lily! Hová akarsz menni ILYENKOR?
Ártatlanul mosolygott, de nekem az a fura érzésem támadt, hogy ő legalább olyan jól tudja, mint én, hogy éppen az álnok unokatesója kinyírásán dolgozok.
- Blackhez – válaszoltam, és már indultam volna tovább, de Meda visszatartott Narcissa kíváncsian nézegette szép zöld levelekkel és almákkal díszített pizsamámat (ez a kedvencem!).
- Ne menj arra! – állított meg Meda halkan.
- Miért ne?
- Jaj, Lil…
- Nyögd már ki!
Na, jó. Tudom, hogy agresszív voltam, de egyszerűen nem tehettem róla. Maximálisan besokalltam Black miatt. Medát ez egy cseppet sem zavarta, Narcissát viszont igen. Ő egyébként felvette azt az idegesítő szokást, hogy hallgatja mások privát beszélgetését.
- Hé! Ne beszélj így a nővéremmel! – csattant fel.
- Miért ne?
Igaz, ami igaz, állati dühös voltam, és teljesen mindegy volt, hogy kicsoda az illető, ha a vezetékneve Black, így is-úgy i megtéptem volna. Nos, egy hajszálon múlt, hogy nem mentem neki Narcissa Blacknek.
Ekkor még valaki belépett a képbe.
- Micsoda tekintélyes, komoly pizsama, Evans.
Piton álldogált mellettünk, és megpróbált valamit lerejteni, viszont Narcissa, a kedves közelebb lépett hozzá, mire egy kis csokor árvácska bukkant fel háta mögött. Piton, a virággal kezében bambán álldogált tovább, míg mi mindannyian megrökönyödve bámultuk. Kinek akarna virágot adni Perselus Piton? Erre a kérdésre várt választ a mardekáros leányzó is.
- Perselus? Kié lesz ez a csokor? – Narcissa elővette legbűbájosabb mosolyát, míg én úgy láttam, itt van az idő lelépni. Kikerültem Medát és egyenesen belerohantam Sebastian karjaiba.
Már csak ő hiányzott. Napokig felém se dugta a képét, amikor rendesen fel voltam öltözve, most persze, hogy egy kissé hiányos a ruházatom, felbukkant. Naná, srácból van.
De a lényeg csak annyi, hogy ő is elővette azt a negédes mosolyt.
- Lily?
- Mi van?! –kérdeztem vissza durván.
- Nem tudod, hol van a szerkesztőség? Lenne egy kis dolgom az unokaöcsémmel. – válaszolt olyan kedvesen, mintha nem hallotta volna az előző mondatom hangsúlyát. Ilyen az én formám. Amikor nem akarok bunkó lenni, mindenki megsértődik, amikor meg direkt, szántszándékkal vagyok az, akkor persze senki fel sem veszi.
Ahhoz képest, hogy reggel hat óra előtt járt az idő, elég zsúfolt volt a folyosó. A következő, akit megláttam, Potter volt. Trixy mellett jött. Meglátott engem és a nyomomban loholó Tiant, ennek örömére nekiment az első útjába kerülő oszlopnak…
Mikor végre valahára eljutottam Blackhez, már az egész suli ott sereglett. A suli egyik fele azért jött, hogy megcsodálják a katalógust, a másik fele pedig azért, hogy láthassák az a barmot pizsamában. Mintha bármi érdekes lenne benne, meg a Mickey Mouse-os pizsijében…
- BLACK!!!! – szólaltam meg nem éppen nyugodt hangnemben, és úgy törtem az utat kedvenc csoporttársam felé. Csak három elsőst és két harmadikost löktem félre.
A szólítotton valahogy nem látszott halálfélelem. Ehelyett hangosan elkezdett röhögni és felém mutogatni:
- Evans, te is kérsz egy példánnyal? Sokat tanulhatnál belőle!
A többit inkább nem részletezném, ugyanis nem szeretek az állati ösztöneimről beszélni. Maradjunk annyiban, hogy kb. harminc katalógust szaggattam fecnikké, tapostam végig rajtuk és ezután elegánsan visszavonultam. Olvasni.
Itt van ennek a mocsadéknak a hülyeségeivel dúsított jegyzetfüzet. Nem túl hosszú, de való igaz, hogy ezek az ÉN NAPLÓRÉSZLETEIM! Be is ragasztom. Talán most valaki azt kérdezi, hogy ha ennyire bosszant, miért tartom meg, miért foglalkozok vele? A válaszom egyszerű: csak. Itt is van Black főműve.
Hát, mit is mondjak… Tele van közhelyekkel.

LILY EVANS AGYA
EXKLUZÍV BEPILLANTÁS SIRIUS BLACK NYOMÁN

Lily Evans agya. Még mielőtt mindenki a sötétségre, az űrre és a nagy semmire gondolna, tisztázzuk, hogy Evansnak VAN agya. Ha kicsi is, elcsökevényesedett is, VAN. És ezen szervnek nem nevezhető sejt tele van gondolatokkal, ezeket tárom most a nagyközönség elé.
Nézzük csak, mivel is kezdődik Evans naplója:

„Újra Roxfortban…
Ez az ötödik évem, és már alig várom, hogy – mint újdonsült prefektus…”

Itt jó sok blablabla következik. Most ugorjunk egy kicsit a történetben, keressünk egy olyan bekezdést, amiben már érdekes, különleges szereplők, egyéniségek is megjelennek:

„Ekkor egyszer csak Black fölém hajolt:
- Mi van, Evans, elkapott az írási mánia? – kérdezte vigyorogva, majd belelesett a naplómba. – Ágas, nézd, a mi nevünk is benne van! – kiáltott fel, mire én dühösen csaptam össze a naplómat, és Blacket meglöktem, aki így szegény Peternek esett, és mindketten a padlón kötöttek ki.”

Meg kell jegyeznem, ez a Blackelés elég idegesítő egy idő után. Bár még csak a történet elején járunk, tudom, hogy ez mindig is így lesz. Pedig az én nevem Sirius. De úgy látszik, valaki erről a tényről még világéletében nem hallott. Nem hiába vagyunk már idestova négy éve csoporttársak…

„- Lily, könyörgök, csak egy randit!
Na, ez már nekem is egy kicsit sok volt!
1. Lilynek szólított.
2. Könyörgött.
3. JAMES POTTER RANDIT KÉRT TŐLEM!!!”

Nos, erre csak egy valamit tudok mondani:
1. Nos, Evans, nagyon úgy tűnik, hogy Jamesnek sikerült megjegyeznie a keresztnevedet. Nem úgy, mint neked az enyémet, te kis…
2. Ágas agya megzápult.
3. Dettó.
És, most, egy régi szép emlék következik:

„Black és Potter ott álltak, egy sajátkészítésű rózsalugas alatt. Hmmm, a rózsalugas még nem lett volna rossz, de egy elég nagy, rózsaszín tábla, melyen még kis, piros szívecskék is díszelegtek:

3$ - 1 csók
5$ - 2 csók
6$ - 2 csók + 1 ölelés

(Ott állt Black, Potter, éppen oda ráncigálták szerencsétlen Remust, akinek nem nagyon tetszett a pénzkeresésnek eme ágazata.)
…
- KEDVES HÖLGYEIM ÉS URAIM, EGY FANTASZTIKUS LEHETŐSÉG KÖVETKEZIK! EGYIK NÉZŐNK INGYEN MEGCSÓKOLHATJA A TEHETSÉGES KVIDDICSJÁTÉKOST, A GRIFFENDÉL SZTÁRHAJTÓJÁT, JAMES POTTERT!!!
A lányok többsége sikítozni és nyomulni kezdett Potterék felé, de én már tudtam, kit választanak. Potter ugyanis egyenesen felém bámult. Gyorsan el akartam tűnni, mikor újra meghallottam Black hangját
- A SZERENCSÉS EZÚTTAL LILY EVANS!!!”
-
Igazság szerint semmi, de semmi baj nem lett volna ezzel a dologgal, mindent jól csináltunk. A tervünk a következő volt: 1. felállítjuk a táblát, 2. odajön Remus, 3. szólunk Evansnak, 4. Evans odajön és ad egy puszit Ágasnak, 5. sok-sok pénzt keresünk, é boldogan élünk, amíg meg nem halunk. De ez nem így történt. Miért nem?
Nézzük meg még egyszer: 1. elkészítettük a táblát, 2. odajött Remus, 3. szóltunk Evansnak, 4. Evans adott egy… és ITT buktunk bele! Mert Evans NEM, ismétlem, NEM adott puszit Ágasnak! Ha adott volna neki, beindult volna az üzlet, és mára már milliomosok lehetnénk!...

„Komplett idiótának néztem őket, de Black előre ugrott, és meghúzta a szalagot, ami tartotta az egész tákolmányt. Szétesett a láda, és szembetaláltam magam... EGY KIFEJLETT VÉRFARKASSAL... A FOGAI KÖZÖTT MÉG FRISS HÚS VOLT, ÉS ALATTA EGY AGANCS.
Szó nélkül elájultam.”

Pontosan! Ezért én majd itt kiegészítem ezt a kis visszaemlékezést. Miután Evans elájult, sorban hullani kezdtek a katonák, és csak egyetlen egy ember maradt, aki megállíthatta volna a vérengző szörnyeteget: Sirius Black. Mivel láttam, hogy James, Frank, Jess és a többiek elájulnak, és hogy a vérfarkas Becky felé tart, fogtam magam, és egyetlen ugrással rávetettem magam a dühöngő állatra. A karmait megpróbálta belém mélyeszteni, de én voltam az erősebb.
*na, ezt a részt most kihagyom, mert Black önimádatáról szól*

Következzen egy nagyon fontos lista Evansék életéből. Mindegyik szereplő ismert, nézzük, hogy vélekednek róluk a lányok:
„1. Sirius Black – úgy édes, ahogy van!
(Én: Balfácán.
Becca: Karizmatikus egyéniség, alapjában véve megtestesíti az ideális pasit, csak egy apró hibája van: pasi!)”
Hé!! Ez én vagyok! Én lettem az első??? Köszönöm, köszönöm. Úgy tűnik, mindenhol tarolok. De mi ez a megjegyzés Evans részéről? Még hogy én?? Balfácán?! Hát, ez már beteges…
„2. Amos Diggory – aranyos azzal a kis mosollyal a szája szélén
(Én: Fogalmam sincs, ki az.
Becca: Egy bájgúnár. Jess halaival jobban el lehet beszélgetni, mint vele!)”
Na, Amos, most már te is tudod, mit gondolnak rólad Jessék. De azért Beckynek igaza van. Ha Amost megáldották valamivel, az biztos, hogy nem az ész volt.
„3. James Potter – helyes, tehetséges, gazdag… de már foglalt
(Én: Ez a lista nem korrekt!
Becca: Megnyerő, szellemes srác, és nyilvánvaló, hogy a lányok ezerrel hajtanak rá. Lil, ezt vedd figyelmeztetésnek!)”
Hát, Evans, ezzel már elkéstetek. Lejárt lemez. Ugyanis Ágas most az én kis unokatesómmal jár, Bellatrixocskával. Mondjuk ehhez is lenne egy-két szavam… De Jessnek igaza van és Beckynek is… Viszont úgy tűnik, Evans tetszési indexe egyre lejjebb és lejjebb megy… nem is csodálom.
„4. Lucius Malfoy – mardekáros… izgalmas!
(Én: No comment.
Becca: Egész helyes lenne, ha nem vennénk számításba a sunyi pillantásait, az aljas viselkedését, az ironikus, kétszínű megjegyzéseit… ja, és, ha vakok lennénk.)”Ha ezek után nem verik meg őket, semmi után nem.
„6. Remus Lupin – okos, és ráadásul helyes is
(Én: No comment.
Becca: Türelmes, kedves és szerény, számomra ő lenne az álompasi… hé, Lil, leragadtál Jamesnél?
Én: Nem. Csak gondolkozok.
Jess: Jamesről?
Én: Feltett szándékotok kiborítani???)”
Imádom a megjegyzéseiket. Na, Remus, azért a hatodik hely sem rossz, nem igaz? Ráadásul álompasi vagy Becky szerint. Húha!
„7. Rod Lestrange – szexis, csak sajnos Bella pasija
(Én: Írástudatlan tökfilkó.
Becca: Nem értem, hogy lehet valakinek szexis egy jólöltözött gorilla. De ez csak magánvélemény. Erőszakos, durva, barbár szokásai vannak, és tényleg nem egy észkombájn. De szerintem ez utóbbi a legjobb tulajdonsága.)”
Beckyék a közeljövőben számíthatnak egy-két mardekárossal lévő találkozásra, de nem baj… Majd én ott leszek, és megvédem őket. Illetve Evanst nem, mert ő lebalfácánozott, és megsértődtem.
Most pedig, befejezésül (mert sajnos az információforrásaink kissé szűkösek) nézzük meg Becky és Jess írásait Lily Evans naplójában:
„És, ekkor James megfogta Lily kezét és felnéztek a tündöklő, sugárzó napra! Ami ugyebár nem is lehetett volna ott, hiszen éppen elfogyott. Akkor felnéztek az éppen előtűnő napra. De, Jess, megvakulnak! Napfogyatkozás közben nem szabad felnézni az égre!!! Akkor James belenézett Lily szemébe, és ő visszanézett rá… Minő meglepetés… És James megcsókolta Lilyt!!! Tudod, mi fog várni rád, ha Lily elolvassa ezt az oldalt? Tuti, hogy kinyír! Már úgyis mindegy. Akkor már kiadom magamból azt, amit eddig nem lehetett:
Lily teljesen bele van zúgva Jamesbe! Imádja, és azt mondja, hogy helyes, és azt mondja, hogy cuki! Lily szereti Jamest! Csak fél bevallani! Azért is nem szólt semmit, mikor James felvette a lugasban, még ante, amikor a Black család itt volt. Ez az igazság! LILY BELE VAN HABARODVA JAMESBE!!!”
Azt hiszem, ez mindent elárul. A valódi érzelmeket. Megint csőstül jön minden. De nem is baj. Hagy tudja meg az egész világ, hogy Evansnak van egy titkos, vagyis egy már nem is annyira titkos szerelme! James!
Ezek mindketten hülyék. Belezúgnak egymásba, aztán mindketten úgy tesznek, mintha nem is lenne semmi sem köztük. Hoppá, nem szóltam!
Megkérdeztem néhány embert, hogy mi a véleménye Lilyről. Íme a válaszáradat:
Remus Lupin: Hagyjál már békén Sirius, a hülyeségeiddel! Jó, jó… Kedves lány, humoros, nagyon jól tanul és nagyon jó barátnői vannak. Összefoglalva: aranyos csaj.
Andromeda Black: Hát… Bár a tesóim nem nagyon kedvelik… igen, Sirius, tudom, hogy te sem, pedig nincs semmi okotok rá! Lily az egyik legkedvesebb lány, akivel találkoztam, ezen kívül együtt érző is, jószívű és türelmes. (Hozzáfűzés: Nos, én, Sirius Black ezt így, ahogy van, meg tudnám vétózni!)
Trinity Vachoppen: Lily? Miért érdekel? Tudod, Sirius, mostanában olyan furcsa vagy… Na, szóval, én nagyon szeretem Lilyt: okos, ügyes, szép és talpraesett. Mi kell még? Ja, nincs egy olyan idegesítő ikertesója, mint nekem… Bár mondjuk húga van, és szerintem az…
Frank Longbottom: Lily? Lilyt mindenki szereti. Hogy te nem? Te senki vagy ezen szempontból, Sirius. Aú!
Bellatrix Black: Nem vagyok hajlandó válaszolni a kérdéseidre, te ostoba… Hogy milyen Evans? Nem normális. Már az sem normális, hogy Rebeccával barátkozik, meg aztán, hogy… ENGEDD MÁR EL A HAJAM! ÁÁÁ! JAMES!
És ezzel vége i van mai katalógusunknak. Dicsérjék érte Sirius Blacket és a mágia történelem kistanárnak.

Ennyi volt.
Se több, se kevesebb. Bár, ha engem kérdeztek, ez sok, túlontúl sok. És mi az, hogy ránk uszítja a mardekárosokat? Ja, persze, most gyűlölködve bámulnak ide, de az kit érdekel? Próbáljanak csak megverni! Majd meglátjuk, mi lesz!

16:05, legendás lények gondozása után

Hát, megpróbálták.
De nem jött össze nekik, és meg kell mondanom, most nem rajtam múlt. Mert ha csak magam lettem volna, akkor szinte biztos, hogy laposra vernek. De ott volt Sebastian és beugrott Potter is. Most nincs energiám elmesélni.
Október 15. (Péntek) 11:08, mugliismeret

Azt hiszem, most dogaírás helyett beiktatok egy kis pihenőt és elmesélem, mit álmodtam. Senki ne várjon rózsaszín nyuszikat és rétet, mert az nem igazán az én műfajom. Igazából most az az érdekes eset áll fenn, hogy az álmom minden egyes részletére emlékszem.
Nagy fényességgel kezdődött (már azt hittem, valami arkangyal szállt alá az égből, vagy ilyesmi), majd megjelent a képben Black vigyorgó feje. És nem bírtam ki, régi jó szokásomhoz híven, püff, belevágtam a naplómat a képébe. Az álmom ezután érdekes fordulatot vett: Blacket kergettem keresztbe-kasul a Roxforton, néha-néha odacsapva neki egyet. Hirtelen lila fény villant és a padlásajtó előtt álltam, mely résnyire nyitva volt és halk beszélgetés szűrődött ki a folyosóra.
- Ne legyél ostoba… - mondta egy idegen hang.
- Egyszerűen nem bír érdekel semmi, de ez még annyira sem! – csattant fel egy lány, akiben felismertem Narcissa Blacket. De most hangja nem volt szokásosan magabiztos, sem fennhéjázó, hanem meglepően ideges.
Halkan besurrantam, és elkezdtem feléjük lépkedni, olyan volt, mintha valami láthatatlan erő húzott volna. Elindultam a fény felé. Komolyan. Szó szerint. Hamarosan meg is láttam két alakot, és egy szekrénysor mögül figyeltem őket: a kisebb, vékonyabb egy dohos fotelban ült, a másik távolabb állt, szemei izzottak.
- Te ezt nem értheted. – mondta a férfi mély hangon, aki a Sirius Black által tökkel leütött pasi volt, hogy is hívják… Volvalaki.
Hoppá, hoppá! Tehát itt is meg van a kapocs az álom és a valóság között. Nagyszerű. Remek. Tehát az álmom jelentése: Voldy eljött Roxfortba, hogy bosszút álljon rajtunk a megszégyenítő hadműveletünk miatt. Igazán büszkék lehetünk magunkra. Még 17 évesek sem vagyunk, máris ki akarnak minket nyírni…
De írom tovább az álmomat. Voldy tovább dumált kötelességekről, bizalomról és akaratról, míg én a lehető leghalkabban próbáltam kihátrálni. Halk hangot hallottam a fejem fölül, és felpillantva láttam, hogy az egész szekrénysor elkezd remegni, és mindjárt rám borul. Iszonyatosan megijedtem és még gyorsabban elkezdtem hátrálni. Mikor már majdnem rám borult az egész mindenség, éreztem egy kéz érintését vállamon, és rémülten hátranézve még láttam egy magas árnyékot…
Felébredtem.
Meglepő módon az ágyamban feküdtem és Black idegesítő hangja áradt ki a lepedővel, függönnyel, két kabáttal és egy macskaeledeles zacskóval ízlésesen letakart hangszóróból. Egy újabb nap vette kezdetét.
Az álmon gondolkoztam reggeli közben, reggeli után, órára sietve, leckét ismételve, órán. Ennek persze meg is lett az eredménye… Még mindig hallom McGalagony felháborodott hangját:
- Miss Evans, mégis mit csinál? Hol jár az esze? Ha kicsit erősebben koncentrálna arra a patrónusra, és akkor talán nem menne neki az őze minduntalanul a táblának!
A háttérzaj persze a mardekáros röhögése volt. Mintha Trixyke képes lenne egyáltalán VALAMIT is megidézni…
És persze, megint kaptam egy levelet, mely most már reggelem elengedhetetlen része. Nem ugyanaz a fiú küldte, mint az elsőket… Legalábbis én erre következtettem a kézírásból és a boríték díszítettségéből. Ezen ugyanis egy aranymadár volt. Benne pedig egy aranytintával írt vers:
„Nem vagy ura, hogy gyűlölj vagy szeress,
mert vágyad vize hajt, s az végzetes.
Ha két futó feszeng verseny előtt,
te választasz már vesztest vagy nyerőt.
S ha két egyforma aranyrúd világít,
úgy érzed, az egyik szebben világlik.
Szemünkön áthatol belénk a villám:
a vágy, hiába töprengünk a titkán.
A habozás csak a szerelem árnya;
ki szeretett valaha, s nem első látásra?
(Christopher Marlowe)”
Juj! Hát ez a vers egy kicsit sem olyan, mint az ezelőttiek voltak… Sokkal… szenvedélyesebb, izzóbb. Nem is tudom, melyik tetszik jobban…
Ajaj, elteszem most már a levelet, mert a tanár nagyon idenéz. Van még tíz perc. Tíz hosszú perc… A francba! A DOGÁM!

12:13, gyógynövénytan

Azt hiszem, ma fogom megkapni életem első T-jét. Hát, ezt is megértük.
De most egy kevéske kedvem sincs ezzel foglalkozni, ugyanis van egy sokkal érdekesebb témám, mégpedig egy oltári nagy veszekedés Becca és Black között. Már nagyon régóta várom ezt a fejleményt, ugyanis sosem tartottam normálisnak, hogy mindig olyan jóban voltak, és együtt hülyültek.
Most nem hülyültek, hanem ordibáltak. De az együtt még legalább passzol.
Azzal kezdődött az egész, hogy Black kénytelen volt Jesszel végigülni a mugliismeretet, és Black, hogy legalább valami történjen, ami miatt érdemes ezt az áldozatot meghoznia, elkezdte kérdezgetni őt Beccáról. Na mármost, Jess olyan pletykákat tud Beccáról, amik hozzám nem jutnak el. A mostani pletyka: Becca Pitonnal jár.
Hehehe! Még hogy Becca!.... és… és Piton?!
Igen, kedves olvasó, én is így reagáltam, egészen addig, amíg meg nem láttam Becca arcát, amint Blackket kiosztva mondta a magáét.
- Ide figyelj, Sirius, már ne is haragudj, de ha neked lehetnek barátnőid, akkor nekem miért is ne lehetne barátom? És ha mardekáros, akkor mi van? Akkor már nem is lehet emberi lény?
Black szinte őrjöngve nézett rá.
- Becky, csak nem gondolod, hogy azzal van bajom, hogy fiúd van?! Nekem csak az az aprócska tény nem tetszik, hogy az aktuális fiú nem más, mint Pipogyusz. Hogy lehet az, hogy a suliba jár vagy száz fiú, és neked ki kell?! Naná, hogy a legnagyobb ellenségem!
- Sajnálom, ha nem vagy vele jóban, de ez már nem az én hibám!
- Miért nem tudsz kicsit tolerálisabb lenni?!
- Mi van, te tényleg benyaltad az értelmező szótárt?!
Black erre felkapott egy vázát, és ripityára törte a folyosón, a benne lévő rózsával együtt. Ez sem szokott túl gyakran jógázni…
- Most nem erről van szó! BECKY, ELMENT AZ ESZED, HOGY PONT VELE AKARSZ JÁRNI!
- Nem, neked ment el az eszed! Nem érted, hogy mi…
- Piton egy béna alak, érted?! Sosem volt barátnője, miért éppen TE lennél?!
- Éppen? Mi van?!
- Az van, hogy mindent TÖNKRETESZEL, ha egyáltalán a közelébe is mész! Majd én teszek róla, hogy hagyjon békén! – sarkon fordult, és feldúlt képpel el akart rohanni, mikor Becca felsikított.
Nem nagyon szokott Becca csak úgy ok nélkül sikítozni, pláne nem dísztárgyat törni. Most viszont pont ezt tette, ami egy varázsló üvegtárgy halálát jelentette.
- Látod? Ezt is ő hozza ki belőled! – üvöltötte Black, mire Becca toporzékolni kezdett, és kis híján elsírta magát. Itt jött el az az idő, amikor jobbnak láttam cselekedni.
- Black, hagyd abba a…
- Tűnj el, Evans! Most hozzád aztán végképp nincs türelmem! – rivallt rám, mire én, rám cseppet sem jellemzően elhallgattam.
Kisvártatva James is beszállt a szólamokba.
- Sirius, tudom, hogy nem beszélünk, de ha még egyszer ezt mondod Lilynek, én… - hűvösen nézett régi barátjára. Black sem halkította le magát, egyenesen James szemébe nézett.
- Akkor mi lesz? Elmondod Evansnak, hogy már mióta sze… - nem tudta befejezni a mondatot, mert James nemes egyszerűséggel odament hozzá és bevert neki egyet.
Becca ez alatt megpróbálta összeszedni magát. És senki nem volt, aki leállíthatta volna őket. Senki. Így hát maradtam én, mint mindig. Ez annyira jellemző! Mindig rá marad a piszkos munka…
Rövid dulakodás (úgy húsz perc) után sikerült őket szétszednem, és lehűtenem, de ez csak félig hatott. James bólintott és elhúzott, Black pedig Becca után ment, aki elrohant a klubhelyiségbe a bámész tömeg elől.
Nem mentem utánuk. Sajnálom, de egyszerűen nem tudok megállítani minden vérengzést, és az már igazán nem az én hibám lesz, ha Becca kinyírja Blacket. Csendesen megjegyzem: Black meg is érdemelné. Eme zsúfolt és izgalmas szünet után most megpróbálok lenyugodni, ami elég nehéz, tekintve, hogy Rini állandóan kérdezget a verekedésről, és még csak hússzor mondtam el neki, hogy volt.

15:49, a kviddicspálya

Mivel Remus Rinivel vigyáz az elsőévesekre. Ragaszkodtak hozzá, hogy én menjek el, jóformán elküldtek a fenébe. Mindig is tudtam, hogy jó diplomaták: úgy küldtek el a fenébe, hogy azt vártam, mikor indulhatok már. És ha ők kettesben akarnak vigyázni a kisebbekre, szívük joga. Legalább én addig is rágódhatok a történteken.
Elég sok dolog meg fog változni, ha Becca és Piton járni kezdenek:
1. Becca már nem fog annyit Siriusszal lógni. (Ez akár hogy is nézzük, jó jel.)
2. Pitont sokkal többet fogom látni. (Ez viszont nem hiányzik…)
3. A mardekárosokat és griffendéleseket már nem csak egy szerelem köti össze. (már ha Jameset és Trixykét párnak lehet nevezni.)
És ezen túl még egyvalamin erősen elgondolkoztam: James Potteren. Izé… lehet, hogy hülyén hangzik, de nem lehet, hogy… szóval, hogy… végül is néha ÚGY viselkedett. És úgy is nézett. És kedves volt. Meg helyes. És humoros. Mármint amikor éppen nem beképzelt emberkét játszott a kviddics varázsában.

17:47, bájitaltan különóra

Nos, ez az óra a professzor külön erőfeszítése, minden követ megmozgat, hogy ne rúgják ki. Pedig már az állását is odaígérték egy másik tanárnak, aki holnapután teszi meg tiszteletét nálunk először. Csak az a baj, hogy addig a vasárnapig még ez a bizonyos tanár a professzor, mi pedig a diákok. Ebből pedig az következik, hogy itt kell bent poshadnunk - úgynevezett fakultáción -, amit Becca egy az egyben elutasított. Rajta kívül viszont mindenki itt van, és szenved. Mellettem itt van Jess is, aki lehajolva írja a levelet a helyi kozmetikának. Tehát minden a szokásos. Csak Becca nincs itt…

17:55, még mindig ott

Levelezés az órán, miközben a prof. Mesél nekünk a feketeteáról (Én-É, Jessica-J)

J: Levelezzünk már, mert itt esz meg az unalom.
É: Meguntad a kozmetikai kellékek felsorolását?
J: Dehogyis. Csak már leírtam mind a húszat. Még rövid ismertetést is írtam hozzá, annyira unatkoztam. Vajon hol lehet Becca?
É: Te üldözted el.
J: ÉN?! Hogyhogy?
É: Te dumáltad el Blacknek az állítólagos kapcsolatát Pitonnal.
J: Az nem állítólagos, Lil. Száz százalékosan biztosra tudom.
É: És miért kellett elmondanod annak a tuskónak?
J: Jól van, na. Csak kicsúszott a számon.
É: Hát, marhára örülök neki. Ügyes voltál, mint mindig.

Ezután nem szólt hozzám. Nem is baj. Ekkor adott nekem egy levelet Black. Nem vicc.

B: Nem tudod, hol van Becky?
É: Nem.
B: Na, Evans, ne szívass már. Tudom, hogy nem bírsz, meg minden, de attól még elárulhatnád.
É: Nem tudom.
B: Hogy lehetsz ilyen?!
É: Nem tudom.
B: Miért nem mondod meg?!
É: A JÓ ISTEN ÁLDJON MEG BLACK, AZÉRT, MERT NEM TUDOM!
B: -----

Azt hiszem, felfogta.

18:20, szünet

Végre egy kis pihenő. Teljesen lefáradtam, mert meg kellett hallgatnunk a professzor a zöld teákról, fekete teákról, gyümölcs teákról, szürke teákról és egzotikus egyvelegekről tartott kiselőadását. Nyugodt szívvel állíthatom, hogy mindent megtudtam a teák eredetéről, származásáról, ízéről; bár a bájitalokról egyetlen szó sem esett.
De kinek hiányoznak az elixírek, amikor itt vannak a teák? Á, egyesek javíthatatlanul naivak.

18:33, a fakultáció folytatása

James mostanában nagyon furán viselkedik, sokkalta furcsábban, mint ezelőtt. Ezt nagyban emeli az a tény, hogy délután csak a hollóhátosokkal voltak óráink, így Trix még csak a közelében sem járt. Szünetben oda jött, mert a vérig sértett Jess és az ugyanolyan megcsorbított Black messze elkerültek, Rini pedig állandóan Alicenek áradozott.
Az egyik ablaknál álldogálva éppen a teákról írtam a naplómban, mikor oda jött, és megállt mellettem zsebre dugott kézzel. Semmit sem mondott, csak állt, és nézett rám a… a szemeivel. (Ki hitte volna, ugye?...)
- Öööö… igen? - néztem rá bambán.
- Miről írt neked Sirius, Lily? – arca hirtelen elkezdett vörösödni, én pedig csodálkozva néztem rá.
- Azt akarta megtudni, hogy hol van Becca. – válaszoltam egyszerűen, eltéve naplómat.
Erre mintha megkönnyebbült volna, kivette kezeit zsebeiből, és rám mosolygott…
- Értem. Még mindig ez a téma érdekli?
- Inkább fogalmazhatnánk úgy, hogy csak ez a téma. De mindegy. Az egész Jess hibája. Ha ő nem meséli el Blacknek, akkor…
James még jobban elmosolyodott.
- Még mindig Blacknek hívod?
Már ott volt a nyelvem hegyén, hogy azt nem kérdezed meg, téged hogy hívlak, de elharaptam a szavaimat.
- Igen.
Sajnos Rini pont ezt az időpontot használta ki, hogy elmenjünk WC-re. Ilyen az élet.

20:28, a hálókörlet

Nagyon álmos vagyok. Fogalmam sincs, hol lehet Becca, de sem a klubhelyiségben, sem itt, a szobában nincs. Jess nem áll velem szóba, és más nem beszámítható a griffendélesek közül, mert őket nem ismerem annyira… illetve… Azt hiszem, ma este még teszek egy rövid látogatást Medánál.

21:59, hálószoba

Huh. Nem hittem volna, hogy eddig el fog húzódni a dolog, de sajnos Medánál ott találtam Bellatrixot és Narcissát is, akik fogalmam sincs, hogy kerültek oda, de ott voltak. Volt egy „rövid” beszélgetésünk, mely alapján rájöttem, hogy Trix szétment Jamesszel (Hurrá!!! Illetve… hmmm.), Narcissának rengeteg nyűge-baja van és Andromeda szerelmes. Ezeket mind Meda mesélte el, miután Trixy nekem ugrott, és Meda kizavarta őt és Narcissát, akik folyamatosan szitkozódtak és engem káromoltak.
Olyan jó tudni, hogy szeretnek engem az emberek…