Október 9. (Szombat) 11:20, a bagolyház pereme

Itt üldögélve eltöprengek azon, vajon miért nem adok magamnak egy kezdő lökést, és esek ki az ablakon. Mennyivel egyszerűbb lenne. Csak az a baj, hogy tériszonyom van.
Az utóbbi napokban másra sem tudtam gondolni, mint az öngyilkosságra, a bűbájtan esszére és James Potterre. Az elsőhöz csak annyit fűznék, hogy legalább százszor megfordult a fejemben. A másodikhoz azt, hogy a tanárok hihetetlen lények. Mindig tudják, hogy kell az ember életét még jobban megkeseríteni: kitalálták, hogy kéthetente kötelesek vagyunk beadni nekik egy-egy tantárgyból egy RBF- szintű dolgozatot. Potter persze egyből a repüléstant akarta választani, amíg McGalagony le nem hűtötte, és ajánlotta neki inkább a bájitaltant. Tehát az utóbbi két napban szenvedhettem a bűbájtannal…
Potterre pedig azért kellett gondolatot szentelnem, mert az az öntelt alak mindig mellettem ül, és amikor tud, idegesít. És, ha még nem lenne elég ez a katasztrófa, jön a következő. Mert, mire is ébredtem ma reggel, hajnalok hajnalán, fél kilenckor?! Hogy Becca és Black elszabadultak. Igazság szerint ők lettek a bemondók, így nekem annyi.
- Jó reggelt, Roxfort! Ma újabb gyönyörű napra ébredtünk. Napos idő van, enyhe nyugati szél fúj, 12-14 fok várható. Ilyen körülmények között teljesen elfogadhatatlan, hogy még az egész suli alszik! Tessék csak kimenni a szabadba!
Black hangja után Beccáé következett:
- Híreink következnek. Hopp, hol is van az a papír? Az előbb még itt… Sirius, csak nem ültél rá?
- Valahol meg kell lennie…
Ilyen körülmények között nem is csoda, hogy átkoztuk a hangosbemondót. Felültem az ágyban, és megláttam velem szemben álmos tükörképemet. Hát, nem úgy nézett ki, mint aki fel van készülve a mai napra…
- Lily, légyszí, szaladj le a főbejárathoz, megérkezett az új tanuló.
Hangos nyögéssel vettem tudomásul Becca kérését, és kibotorkáltam az ágyból, magammal vonszolva a baldachint is. Magamra kaptam néhány cuccot, végighúztam a fésűt a hajamon, mely kis híján beleragadt, és minden további szükségtelen lacafacázás nélkül kirohantam a hálókörletből. Mikor kiértem az előcsarnokba, már az egész iskola zengett Black bölcsességeitől.
- Hello!
Hallottam a köszönést a hátam mögül. Sajnos pontosan az állt ott, akire legutoljára vágytam, a Blackek egyik leszármazottja, nevezetesen Sebastian. Bámultam rá egy kis ideig (2-3 percig), aztán kinyögtem valami effélét:
- Hát te meg hogy kerülsz ide?
Nem válaszolhatott, mert McGalagony lépett oda mellé. A Roxfort ablakaiból hirtelen rendkívül sok kíváncsi ember nézett ki. Bellatrix, meglátva bátyját, visítva ujjongott. Legalább egy valaki örült neki. Csak akkor azt nem tudom, miért NEKEM kellett végig mutogatnom neki azt egész Roxfortot…
Az a jelenet is érdekes volt, amikor Trixy találkozott bátyuskájával. Éppen Potter kezét fogva szökdécselt be a Nagyterembe (fújjj…), mikor meglátta.
- Áhhh! Tian! VÉGRE! – sikította, és a nyakába ugrott. Én mellettük állva figyeltem a történéseket. Sorban oda ment hozzá Malfoy, Lestrange, Nott és a többi mardekáros, egyhangúlag fújva a panaszáradatot.
Mikor Sebastian megtudta, hogy Potter a húgocskájával kavar, ő nem sipítozott, mint mindenki más. Jószerével tett az egész dologra. Még üdvözölte kishúgát, beszélt néhány szót Medával, és leült mellém a griffendél asztalához.
- Hahó, az idegenvezetés már véget ért! – világosítottam fel azonnal.
- És? – nézett körül, csodálva a rengeteg díszítést, amit tegnap Flitwick professzor varázsolt fel a kastély falaira.
- És? És ha van valami kérdésed, fordulj a rokonságodhoz! Tudtommal MI nem vagyunk rokonok.
- Nem. De még lehetünk!
- MI VAN?!
Értetlenül bámultam rá. Nem is értem, mit hablatyolt itt össze, de igazság szerint nem is érdekel. Még egy Black, még több bajt jelent, se többet, se kevesebbet. Mindenki máshogy fogadta az új hetedéves érkezését. Rini reakciója volt a legnyugodtabb és legkiegyensúlyozottabb, hiszen neki fogalma sem volt róla, hogy a legidősebb Black-testvér ott van a kastélyban, mivel éppen a gyengélkedőn volt. Jessé már kicsit összetettebb volt. Felragyogott a szeme, és majdnem elájult a boldogságtól, ahogy az a regényekben lenni szokott. Becca… Becca is úgy viselkedett, mint én, bár ő legalább lélekben felkészülhetett a megrázó találkozásra. Remust, Alicet és Franket cseppet sem izgatta a dolog, csak azon csodálkoztak, hogy miért nem a mardekár asztalánál üldögél Sebastian, de ennél tovább nem erőltették meg magukat (Alice és Frank szerelmesek, ezt még a vak is látja, Remus pedig el van foglalva a maximális pontszámú átváltoztatástan-esszé megalkotásával).
Black – mármint Sirius – majdnem hasra esett, mikor meglátta unokatesóját az asztalunknál, majd a lehető legtávolabb ült le. Potter viszont pont Sebastiannal szemben.
- Hallom, James, összejöttél a húgommal – jelentette ki higgadtan Tian (ennek is olyan béna neve van, mint Trixnek). – Legutóbb még azt mondtad, semmi közöd nincs hozzá.
- Változnak az idők.
Potter kivett egy kis gabonapelyhet, és most rám nézett.
- Lily, miért nem kíséred el a barátodat, megnézni mondjuk a kertet?
- Hagyj békén, Potter, ne gyere nekem most a süket dumáddal. Vidd el inkább te a barátnőd bátyját a bagolyházba! Még csak szombat reggel van, de máris felidegesítettél! Esküszöm, rosszabb vagy, mint Black! – mondtam kedvesen, bájosan, felvettem reggelimet és átültem két harmadéves mellé, jó messze Pottertől és jó messze Blacktől. Nagy megrökönyödésemre Sebastian Black ide is utánam jött.
- Mondd csak, mégis mit akarsz? – kérdeztem tőle ingerlékenyen, miközben Kirsten és Heather, a griffendél fogói kíváncsian néztek ránk.
- Semmit. Csak megismerni Roxfortot, a tanulókkal együtt.
- Aha. Na, persze…
Kirsten fürkésző pillantást vetett rám.
- Lily, mikor fogunk megint együtt edzeni? Tudod, az utóbbi edzések olyan unalmasak voltak, főleg amiatt, hogy Kira kiszállt, de úgy egyébként is. James túlságosan el van foglalva a saját dolgával. Mit szólnál, ha megkérnénk McGalagony professzort, hogy megint te lehess az edzőnk? És akkor hajtó is lehetnél.
Mielőtt bármit is mondhattam volna Sebastian felkapta a fejét.
- Játszol a házad kviddicscsapatában? Akkor nagyon jó lehetsz… - töprengett. – Eddig James volt a csapatkapitány? Mondjátok, a húgaim játszanak a csapatban?
Álljon meg a menet! Ez a fiú nem lehet Black! Lehet, hogy klónozták, vagy kicserélték egy másik fiúval, mert tudtommal a Blackek fajgyűlölők, gonoszak, agyafúrtak, dörzsöltek és önhittek! Persze, Meda kivétel, de… legutóbb még Sebastian ugyanolyan piszok volt, mint a húga. És Trixy nagyon szereti, szinte isteníti, nem úgy, mint Andromédát. Nem értem. Egyszerűen nem értem. Ha az lenne, aki, akkor rég átült volna a mardekárosokhoz, és most valakit ócsárolnának. És e helyett mit csinált? Velem és a két lánnyal beszélgetett a kviddicsről. Elképesztő.
Azt hiszem, muszáj lesz utánanéznem ennek az ügynek. Így intézkedtem is.
- Figyelj, nekem most mennem kell. Az egyik barátnőm rosszul érezte magát, és most az itteni kórházban van, meg kell látogatnom – már fel is álltam. De sajnos ő is, hogy az ég áldja meg!
- Kórház? Ott még nem is jártam. Én is mehetek? Nem fogok zavarni, csak benézek.
Így, hát a küldetést le kellett fújnom, és valóban a gyengélkedő felé kellett vennem az irányt, nyomomban Blackkel. Biztosan nagyon érdekes látvány lehettünk, mert nemsokára már mindenki minket bámult. De ez velem gyakran előfordul, már csak Potterék miatt is, hogy már meg se lepődtem.
Hamarosan a gyengélkedőnél voltunk.
- Íme, ágyak, takarók, szekrények, paravánok, gyógyszerek. Nem hiszem, hogy érdekes lenne neked – mondtam nagy karmozdulatokkal felvázolva a gyengélkedő képét.
- Lily, örülök, hogy itt vagy. – hallottam hátam mögül a kedves hangot. Meda volt az, kötszerrel kezében álldogált mögöttem. – Gondoltam, ideje lenne már rendet rakni, nem akarsz segíteni? – Csak ekkor vette észre, hogy bátyja is ott van, csak addig az ajtónak támaszkodva figyelte a fejleményeket. – Sebastian…
Andromeda kimérten biccentett, és máris tovatűnt jókedve. Úgy tűnik, neki nem változott meg véleménye testvéréről.
- Miben kell segíteni? – kérdeztem, Úgy gondoltam, Sebastian eltűnik, legalábbis eltűnik, mint szürke szamár a ködben, de ez sajnos nem történt meg. Egyre csak állt és nézte a lábadozókat. Aztán hirtelen odalépett Rinihez.
- Trinity Vachoppen?
Rini fejét szorongatva oldalára fordult. Meg tudom érteni. Én se szívesen látnék egy Blacket, mikor éppen nagyon pocsékul érzem magam. Piton is bekukkantott.
- Sebastian, Andromeda és Lilyannah, egy szobában. Mily meglepő.
Aztán máris kifordult az ajtón. Jól is tette, mert ha önként nem távozik, hát én fogom kirúgni, páros lábbal. Ez a mai nap nem is kezdődhetett volna jobban…

16:02, a kviddicspálya

Mondtam már, hogy TÉRISZONYOM VAN?!
De ez természetesen nem akadályozhatta meg McGalagony professzort, hogy betegyen a csapatba. És, mielőtt ezt a gaztettet megtette, még volt képe egy órás beszédet tartani. Ezalatt kerültem olyan helyzetbe, hogy muszáj volt leveleznem.
De, most komolyan. Élet-halál kérdése volt. Azt hittem, elalszok, és nem tehettem mást, ha meg akartam tartani prefektusi tiszteletemet, minthogy nem alszok el. ÍGY leveleznem kellett, Potterrel. A többiek valamiért megmakacsolták magukat, és inkább olvastak/esszét írtak/álmodoztak/aludtak.
Potter kezdte. Persze ő nem akart esszét írni. Nem azt csak én próbáltam meg természetesen. De nem is ez a lényeg. Ezt írta:
?Jól elbeszélgettetek a gyűlölt család legidősebb reményével??
?Mit érdekel az téged? Egyébként te jól elbeszélgettél a gyűlölt család középső reményével??
Gyorsan ráfirkantottam a papírra a választ, majd karba tett kézzel néztem magam elé.
?Miért érdekel??
?Miért érdekel téged??
?Mi??
?Hogy kivel beszélgettem és kivel nem!?
?Nem érdekel. Csak kíváncsi voltam, hogyan ítéled meg Sebastian jellemét. Mert tudod, lehet, hogy most kedvesnek mutatta magát, de igazából egy áskálódó, hitvány alak!?
?Na, ne mondd! És mi Trixyke? Ő sem kisangyal ám!?
?Most miért tereled át a témát??
Sebesen válaszoltam.
?Nem terelem.?
Mert tényleg ez az igazság. Engem is csak az érdekel, Potter milyen gyorsan húzza fel magát.?
?Hát persze, Lily, mindig neked van igazad.?
?Lily? Hová lett Evans? Tudod, Potter, egyre inkább elhiszem, hogy bediliztél.?
Potter megcsóválta a fejét.
?Zavar a Lily? Azt hittem örülni fogsz neki, és talán, de csak TALÁN te is a keresztnevemen fogsz szólítani.?
Megdermedtem.
?Aha.?
Ennél világosabb válasz nem jutott eszembe.
?Vagy a becenevemen. Tudod te egyáltalán, mi az??
?Persze: más embert kedvességből, gúnyból vagy hízelgésből bizalmas neveken szólíthatunk.?
?Úgy értem, mi az enyém??
?Ágas?
Potter döbbenten nézett rám.
- Honnan tudod?
Mivel ő hangosan megszólalt, én sem pocsékoltam az időt írásra.
- Azóta, mióta kitettétek azt a papírt a hirdetőtáblára a neveitekkel, és még most sem szedtétek le onnan, pedig már világosan megmondtam, hogy minden hír csak két hétig lehet kirakva, és egyébként is, Ugyan kit érdekel a ti… - nem fejezhettem be, mert McGalagony villogó szemekkel meredt rám.
- Miss Evans, ha kérhetném máskorra tartogassa az erkölcsi beszédét, ne pont az én beszédem kellős közepébe.
Potter arcát kezeire hajtotta, úgy rázkódott a röhögéstől.
?Mit röhögsz?!?
Odalöktem elé a papírt.
?Semmit. Tehát tudod a nevem. Akkor miért nem szólítasz azon??
?Pontosan az ilyen, és ehhez hasonló esetek miatt!?
McGalagony professzor felé fordultam, aki még mindig neheztelve pillantott rám, de folytatta az előadást.

Október 10. (Vasárnap) 09:55, a hálóterem ablaka

Kiskoromban egyszer sikerült megszelídítenem egy őzet.
Még csak hétéves lehettem és bizalmasan nyúltam felé, mire az állat nem ellenkezett, pedig sokan azt mondják, nagyon félénkek, sőt néha ellenségesek emberekkel szemben. Az ?én? őzem imádott engem. Nap, mint nap kimentem hozzá, adtam neki enni, megitattam, hagyta, hogy megsimogassam, és versenyt futottunk.
Persze senkinek sem mondtam el, hogy van egy titkos kedvencem. Nem voltam irigy, egyszerűen sosem volt kinek elmondani a barátságunkat. Nia, az egyetlen, aki szóba jöhetett volna, gyűlölte az állatokat… Így megtartottam magamnak a rejtélyt.
Csak hogy egyik este apa a vadászatról jött haza, ahol fogott egy őzet. Az én őzemet.
Hát nem látta el, milyen volt arcom, amikor lenyúzta szegény páráról a bőrét, amelyet én ezerszer simogattam?! És azt sem vette észre, hogy mit teszek, mikor kedvencem húsát felvágja?! Miközben anyám és ő tették dolgukat a véres állatka mellett, elnevettem magam.
Azt hitték, megőrültem.
Pedig nem. De egy hétéves gyerek mégis hogyan dolgozhatná fel ezt a szörnyű élményt? Én nem örömömben, hanem a sokktól nevettem. Aznap este nem aludtam, és két hét után fogytam öt kilót. Pedig nem sírtam. Csak éreztem.
Azt hiszem, ezt az emléket ma éjszaka sikerült feldolgoznom, mert az éjszaka példátlan álmom volt: Őt láttam ma, az őzemet! Még kilenc év után is megismertem az előbukkanó kis alakot, és ő is megismert engem, mert örömmel és megelégedéssel üdvözölt. Ismét kint voltunk mindketten a napfényben fürdő réten, a narancs és citromsárga mezei virágok tucatjai között. Bár én már 16 éves önmagam voltam, az őz ugyanolyan fiatal volt, mint hajdanán.
Mostanában egyre többet gondolok az állatokra, különösen a cicámra és erre az őzre… Hétfőn átváltoztatástanon a patrónusbűbájt fogjuk venni, amely során az általad leginkább szeretet állatalak véd meg minket az ellenségeinktől, például a dementoroktól.
Már előre félek, hogy Black meg Potter milyen monstrumot fognak a világra szabadítani…
Az én patrónusom nem lesz vérszomjas ragadozó, bár nem is lenne olyan rossz egy hópárduc vagy egy leopárd. Végül is hópárduc-patrónusa van Lyának is. Ami nem meglepő, tekintetbe véve, hogy a Beauxbatonsban mindenhol hópárducuk hemzsegnek…
Nocsak! Ott van a Griffendél kviddicscsapata! Integetnek. Jó. Aha. De azért abbahagyhatnák már.

10:16, még mindig ott

Jézusúristen, én vagyok a Griffendél egyik hajtója! Úristen, nincs isten!

14:58, a klubhelyiség

Mondjak valamit? TÉNYLEG nincs isten! Az a valami, ami úrnak hiszi magát, csak valami hitvány másolat, ami megtéveszti az olyan jóembereket, mint én, hogy viseljék el szenvedéseiket! De ami sok, az sok. Még nekem is.
Miért is nem akarok a kviddicscsapatban játszani?
1. Mert ott van Potter.
2. Mert ott van Black.
3. Mert mindenféle időben (esőben, szélben, fagyban, hóban, tornádóban) muszáj edzeni, ami nagyban gátolja a gyönyörű frizura megtartását.
4. Mert sok-sok baleset történik meg.
5. Mert Potter állandóan parancsolgat.
6. Mert Black állandóan kritizál.
7. Mert Trixy, és a mardekáros haverjai röhögnek rajtunk.
8. Mert soha életemben nem hittem volna, hogy egy ilyen primitív sportnak ennyi módozata, stílusa van.
9. Mert Potter azt akarja, hogy tűzzem fel a hajamat edzésre.
10. Mert a hajam nemsokára az állandó feltűzéstől elkezd majd szálkásodni, vékonyodni, ne adj isten, hullani.
És miután befejeztük az edzést, és befejeztem az ebédet (figyelem, tanulásra nem jutott időm), mehettem a bagolyházba felírni, hogy melyik bagoly milyen egészségügyi állapotban van. Nagyban irkálgattam a baglyok fura neveit a listámra, mikor egy felettébb vidám Remus jelent meg mellettem. Figyelem! VIDÁM Remus. És megkérdezte:
- Lily, szerinted, ha egy repülő pont egy országhatárra zuhanna le, melyik országba temetnék a túlélőket?
- Hát, attól függ… Szerintem oda, ahonnan származnak… Miért vigyorogsz?
Mert tényleg vigyorgott. Remus Lupin.
- Lily, te komolyan eltemetnéd a túlélőket? – kérdezte vidoran.
Idegesen intettem felé. Valahogy most nem bírtam értékelni a humorát. Felírtam még egy kis barna baglyot, akinek Flow volt a neve, majd prefektustársam felé fordultam.
- Na, mire ez a nagy öröm?
- Két dolog miatt, Lily. Egy: végre új bájitaltanárt kapunk, és nem kell vesztegelnünk ezzel a mostani ?professzorral?, akinél még mindig csak a tea elkészítését tanuljuk; másodszor pedig… öhm… izé… szép napunk van.
- Sosem tudtál jól hazudni – mosolyodtam el, és a listát vizsgálgattam. – Nincs semmi köze a hirtelen hangulatváltozásodnak Rini gyógyulásához?
Hallgatott, majd amikor felpillantottam, láttam, hogy igyekszik elfordulni.
- Nem azért jöttem, hogy ezt megbeszéljük – morogta elvörösödve. – Hanem mert Dumbledore professzor megkért, hogy hozzunk le két mappát a padlásról, amiben a kis barátod adatai vannak.
A PADLÁSRA? Ez az! Igen! Juhúúú! Végre!
Az utolsó szavakat már szenvtelen hangon füstölögte. Nekem meg fogalmam sem volt róla, kiről beszél. Kis barát? Miután felvilágosítást kértem, elmondta, hogy Sebastian Blackre gondolt. Egy sor vita után elindultunk a cél felé.
Útközben négyen állítottak meg különböző indokokkal, de végül csak felértünk a padláshoz. Az a csigalépcső még mindig ugyanolyan keskeny volt, és én még mindig irtózva másztam fel. Ezért is pocsék klausztrofóbiásnak lenni… Aztán megláttuk a második ajtón a feliratot, amit már kívülről tudtam.
- Hominis tota vita nihil aliud quam ad mortem iter – olvasta Remus a feliratot. – Á, kicsit sem pesszimista kijelentés.
Ezzel kinyitotta az ajtót. MI?! Csak fel kell olvasni ezt a nyomorult mondatot?! ENNYI? Én pedig azt hittem, hogy szerteágazó rejtvényeket kell megoldania annak, aki be akar jutni ebbe a titokzatos helyiségbe, erre CSAK el kell mondani holmi feliratot!
- Mondd csak, mit jelent ez? – mutattam vissza az ajtóra.
- Az ember egész élete a halálhoz vezető út – mondta nyugodt hangon Remus. Hűha! Ez azért nem semmi! Én a felolvasás után már azt hittem, hogy valami olyasmit fog jelenteni, hogy ?Fűre lépni tilos!?, vagy ?A lánymosdó balra van.?, vagy hasonló bölcsességek.
- Vajon Dumbledore találta ezt ki? – botorkáltam az ismert bokszok felé, keresve a mappahalmokat. Remus máris látta a kék-fehér mappákat, amelyekből legalább ezer magaslott fölénk.
- Nem hiszem. Ismered Dumbledoret – átlépett egy gusztustalan csigán, aki nagyban sietett egy rés felé a padlón. – Ő inkább azt írta volna ki, hogy ?Bízz Roxfortban!?. Esetleg ezt: ?500 évvel ezelőtt ősatyáink…? Megvan a mappa! – kiáltott fel és máris odaugrott a jókora irattömeghez.
- Hogy van Potter? – kérdeztem közönyös hangon.
- Nagyon pocsé… illetve szuperül. Bár nem hiszem, hogy a Black-lány miatt…
Nem tehetek róla, valahogy belém szállt a kisördög. Persze nem direkt, csak úgy, egészen véletlenül, és megállás nélkül rá akart venni arra, hogy kérdezősködjek Remusnál Pott… na jó. James után. Ha már ő Lilynek szólít, hagy legyen meg az álma. Jamesnek fogom hívni… Bár… Várjunk csak! Miért is akarnám, hogy teljesüljön Potter álma?!
Legyőztem a kismanót, és a tudakozódás helyett inkább elnéztem megint a könyvekhez. Találtam is megint egy olyan könyvet, amiről egyszerűen nem tudtam levenni a szemem. Egy bájitaltankönyv volt, hatodikosoknak. Tudom, hogy én még csak ötödikes vagyok, de érdekel a kotyvasztás, és hát… sokat lehetne belőle tanulni. Csak egy baj volt: nagyon nagy volt az a könyv.
- Lily! Megyünk? – szólt Remus.
- Egy pillanat.
Felkaptam egy másik, világos rózsaszín árnyalatú kis könyvecskét – erre is az az átkozott manó kényszerített – és táskámba tettem. Borítóján fiola volt látható, így reméltem, hogy kaják meg turmixok receptjeit tartom kezemben. Aztán vettem észre, hogy ez egy komplex szerelmi bájitalkönyv. De erről majd később.
Nagy nehezen lecipeltük a mappákat, és lezuttyantottuk őket a Nagyterem asztalára. Ott már csak néhány igencsak hosszúra nyúltan étkező diák maradt, és az ajtóban Jess és Becca álltak. Pedig nagyon nem itt kellett volna állniuk. Jessnek a Varázsönkormányzat ülésén lett volna a helye, Beccának pedig cikket kellett írnia egy szabadon megválasztott dologról.
- De értsd meg, nem teheted bele az újságba, hogy a Varázsönkormányzat egy nagy… - kiabálta Jess. Remus lendületesen elbaktatott mellettük, fel az igazgatóiba.
- Én az igazság hírnöke vagyok, mi mást írhatnék? Hogy milyen édesen üldögéltek, és csevegtek másfél órán keresztül? Esküszöm, kiadhatnátok egy könyvet ?Hogyan dumáljunk másfél órán keresztül a nagy semmiről?? címmel!
Jess meglátott engem, és azonnal hozzá fordult segítségül.
- Lily, szólj Rebeccának, hogy nem ócsárolhat iskolai szakköröket!
- De, Jess, hiszen szabad országban élünk! – sóhajtottam, és amilyen gyorsan csak tudtam, elmentem mellettük. Csak egy apró bibi volt: követtek. Komolyan, mint a poloskák.
- Lily, hiszen te pref vagy, megállíthatnád… - próbálkozott kétségbeesetten Jess.
- Lily, te is tudod, hogy az újságnál nincsen barátság, csak jó cikk és rossz cikk! – harsogta ezzel egyetemben Becca is. Már egyébként is fájt a fejem a nagy, poros mappáktól, de ettől még jobban elkezdett hasogatni.
- Hagyjátok már abba!
- Baj van, Lily? – hallottam meg egy hangot hátam mögött.
James volt az. Illetve Potter. Illetve James. És akármennyire is tudom, hogy utálom, akkor is baromira jól nézett ki kviddicstalárjában. És a haja is úgy állt, mintha az előbb szállt volna le az égből. Haha. Potter eljött hozzánk a Mennyországból, isten igéit hirdetni. Ja, az előbb beszéltem meg magammal, hogy nem is hiszek istenben. Hát, nem is.
- Baj? Az mindig van… - motyogtam, mire elmosolyodott. – Hol hagytad Bellácskát?
- Nem vagyok összekötve vele, Ev… Lily.
Ez volt válasza. Komolyan, szemembe nézve. Elpirultam. A francba a vörös hajammal, meg a fehér bőrömmel! És, ebben a kritikus pillanatban mi hiányzott nekem? Sirius Black hangja.
- Figyelem, figyelem, délután grillezni fogunk kint, a vadőrház előtt. Aki tud, hozzon halat, csirkét, mindenféle húst, a gondnok macskáját… Jól van, jól van, csak egy vicc volt. Én szeretem az állatokat… sütve. Becky, gyere már fel, egy kis technikai szünetem támadt. Siess, mert már nem bírom sokáig.
Becca a plafonra emelte szemét és felfutott a lépcsőn, Jess villámló szemekkel követte. De nem, ezzel MÉG MINDIG nem volt vége a műsornak. Piton lépett ki az egyik oszlop mögül, egyenesen Potter felé tartva.
- Nicsak, nicsak, csaljuk az asszonyt? – meresztette ránk éles szemeit. James nadrágja zsebén tartotta kezét, úgy válaszolt neki.
- Legalább nekem normális lányok tetszenek… - intett felém.
Még jobban elvörösödtem, és a mostanáig oda gyűlt közönség hangosan elkezdett kuncogni. Jellemző.
- Ja, bocs – folytatta James – elfelejtettem, hogy neked nem tetszik senki sem. Nem volt még sohasem barátnőd, ugye, Pipogyusz? – kérdezte csevegő hangsúllyal.
- Globus Igneo! – kiáltotta Piton, mire pálcájából tűzgömb repült ki, egyenesen felénk. James elém állt, és villámgyorsan előrántotta pálcáját:
- Protego! – a pajzsbűbáj erősre sikeredett, a tűzgolyót felfogta. James egyetlen mozdulatára elmúlt a varázs, és megint szemtől-szemben álltak egymással.
- Állj! – kiáltottam, de nem figyeltek rám. Piton ismét támadott. Egyre több érdeklődő gyűlt össze körülöttünk.
- Precepticus viperatus! – ordította a fiú, mire most egy kígyó került elő a pálcából. Komolyan mondom, ezek nem komplettek. James farkasszemet nézett a kígyóval, majd eltüntette. Nagyon mérgesnek látszott, és Piton sem volt éppen békülékeny kedvében.
- Imber Igneo!
- Everti Static!
- Stupor!
- Riptusempra!
Kb. ekkor jöttem rá, hogy én prefektus vagyok és, hogy Roxfortban nem szabad párbajozni. És az is idegesített kissé, hogy Potter még annál a nyomorult tűzesőnél félrelökött. Ezért megvártam, amíg még egy átkot mondtak, majd én következtem.
- Finite Incantatem!
A fiúk erre hirtelen rám meredtek, majd ismét ingerülten néztek egymásra. De mielőtt kimondhattak volna bármit, mindkettőre küldtem egy-egy Stuport. Megérdemelték. Egyébként nem is fájt nekik annyira, csak egy icipicikét nekiestek az asztalnak. Én pedig, mint aki jól végezte dolgát, elvonultam. Ennyit a békés együttélésről…

Október 11. (Hétfő) 10:03, gyógynövénytan előtt

Hát ezt nem hiszem el. Ilyen nincs. Pont Ő nem tudja megcsinálni? Pont Ő? Aki mindig, mindenben az első? Aki mindig hatékonyan, gyorsan elvégez bármiféle varázslást? Hihetetlen. Nem akarom túldicsérni Pottert, de hogyhogy még meg sem próbált patrónust idézni?
Mert pontosan ezt tette. Az imént McGalagony professzor elmondta, mi is az a patrónus, hogyan kell megidézni, majd gyakorlásra biztatott minket. Persze én már tudtam, hogy mint prefektus, nekem kell példát mutatnom a többieknek, így a terem közepébe álltam. Trix és a többi idétlen mardekáros persze azonnal elkezdtek vihogni, pedig még semmit sem csináltam, James pedig elgondolkozva nézett rám.
Csak úgy mellesleg megjegyzem, hogy már kezd nagyon idegesíteni, hogy nem vagyok néha ura érzéseimnek! És, amit Potter kivált belőlem, az már nem normális… Huh, utálom a fiúkat.
- Erősen, határozottan, Miss Evans! Gondoljon a legszebb emlékére!
Hát, én gondoltam. Eszembe jutott, amikor Beccával pont egyszerre átkoztuk meg Blacket, mert akkor váltunk barátnőkké. Persze Black kalimpáló lábait is kellemes élmény volt látni, he-he.
- Expecto patronum! – mondtam ki a varázsigét, mire ezüstös fény áradt ki a pálcámból. McGalagony pislogott kettőt.
- Nem rossz, nem rossz… de jobban kell koncentrálni, mert egy ilyen gyenge kis füsttel nem fog ártani az arra járó dementornak. – jegyezte meg az igazgatóhelyettes, hogy fulladna meg. Na, jó, azt azért ne, de azért bírnám értékelni, ha ezeket a lesújtó szavakat megtartotta volna magának. Bella felnevetett, de James egyetlen pillantására elnémult.
Hirtelen eszembe jutott egy másik kedves emlékem, ami talán még az előzőnél is világosabb volt, az álmom az őzről. Bizseregni kezdtek az ujjaim és tudatlanul suhintottam:
- Expecto patronum!
Most már szerencsére nem csak ködöt produkáltam, hanem egy kissé remegő, halvány állatalak bontakozott ki pálcámból, s elrugaszkodva mellőlem beugrott a terem közepére, ahonnan megfontoltan visszanézett rám. Nem tudom, a többiek hogy reagáltak, csak egy hörgést hallottam, ahogy az őzet figyeltem. Remegni kezdett a kezem.
Az alakja köddé foszlott, és már semmi sem emlékeztetett rá, hogy varázsoltam, mint a magasra tartott pálca.
- Ez az, Miss Evans! Ezt vártam magától! Egy erdei vad: őz, szarvas vagy valami efféle! Kitűnő! Lássuk a következőt… Jöjjön csak Miss Black!
Hehehe! Nem vagyok kárörvendő egy cseppet sem, de… azért jó volt nézni, ahogy bajlódik az a kis hárpia. Akárhogy is suhintgatta a pálcáját, nem történt semmi, csak a csillár egyre vészesebben kezdett el forogni. McGalagony megütközve pillantott rá.
- Mi ez, Miss Black? Egy másodéves jobbat produkál, mint ön!
Na, ebben viszont már nem volt igaza, mert a többiek (Remus, Jess, Piton, Malfoy, Lestrange, Nott, Avery, Frank) se tudtak semmit megidézni, bár Malfoynak összejött valami halvány kis páraféle. Beccáé negyedik próbálkozás után már tudott mozogni is, elrepült fejünk fölött, és igaz, hogy csak négy másodpercig tartott, de mégis ezerszer jobb volt, mint a többiek eredménye.
Viszont Blacken meglepődtem. Már ELSŐRE meg tudott idézni egy oroszlánt. Komolyan. Black olyan álmos volt, hogy majd elfeküdt a padlón, odabicegett közénk, és kimondta az igét. Mikor az oroszlán előugrott pálcájából, nagyot ásított, és visszaült Becca mellé.
- Mr. Black, ha kérhetném, még egyszer. – szólt rá McGalagony.
- Felőlem. - flegmán megvonta a vállát, és megint kisétált.
- Expecto patronum!
ÉS EKKOR EGY SAS RÖPÜLT KI A PÁLCÁJÁBÓL. NEM OROSZLÁN. SAS.
Remus összeráncolt homlokkal figyelte az állatot (mármint Blacket, nem a sast), Jess ujjongva ünnepelte kedvence diadalát, Bellatrix elkezdte lakkozni körmét, csak Becca és McGalagony nem mondtak semmit.
Becca egy cseppet sem csodálkozott, pedig Black senki másra nem nézett, csak rá. Mintha neki akarna mutatni valamit. Na, ne már! Azt hiszi, ennyivel megszédíthet egy lányt? Főleg, ha éppen Becca az illető? Nagyon gyenge fogás. McGalagony Beccával ellenben nagyra értékelte a produkciót.
- Magának aztán édes mindegy, milyen állat a patrónusa, amíg erős! Gratulálok! – Black vigyorogva visszaült helyére, bele a Bellatrix által kiöntött narancssárga körömlakkba. – Potter! Maga ma nagyon csendes! Jöjjön!
Mindenki rápillantott. Mindenkinek volt oka, hogy érdekelje, mi a nagy James Potter patrónusa. Te jó isten, kezd megint olyan hányingerem lenni, mint régen. Egyszerűen GYŰ-LÖ-LÖM, amikor dicsőítik!
De Potter csak ült, és ült, és ült, majd lassan felemelte a fejét.
- Nem.
- Micsoda? Potter, ez nem kívánságműsor, hanem kötelező tanulmány! – A tanárnő arca paprikavörös lett, de gyorsan nyugalmat erőltetett magára. – Ez egy RBF-en várható feladat. És ha jól tudom, magának fontos lenne az RBF.
- Igen.
McGalagony felvette az ?én-már-előre-megmondtam? arckifejezést.
- Akkor lássuk!
- Nem. – Úgy tűnik, James mostantól csak két szót ismer… Remus kíváncsian nézett rá, és Blacknek muszáj volt szétszerelnie a székét, hogy ne pillantson exhaverjára.
- Tizenöt pont a Griffendéltől és ha még egyszer megtagadja az engedelmességet, büntetőmunka.
A Roxfort ezen az órán még egy büntetőmunkával lett gazdagabb. Potter még ötször mondott nemet, mire a professzornő tudomásul vette, hogy itt bizony csődöt mondott tekintélye.

12:18, mágiatöri

Egy újabb unalmas óra… Megint számolgathatom a perceket. Hát, nagyszerű. Komolyan. Imádok magam elő bámulni, mint egy idióta, imádom az ablakon át azt a kis növekvő gyökerecskét bámulni és imádom, ahogyan Jess hárompercenként megnézi szép, hegyi kristállyal kirakott óráját.
Eltelt két teljes perc. Lucius Malfoy megint elkezdte szerkeszteni a robot tervrajzát. Nagy tudós lesz belőle: már a masina két lába megvan.
Tik-tak, jár az óra. Már öt perc eltelt. Hol késik a tanár? Mindig pontos. Ahhoz képest, hogy szellem, egész jól tartja magát…

14:04, jóslástan

Húha, nem is volt rossz a mágiatöri!
Komolyan! Nem, nem viccelek, de nem is Binns professzor táltosodott meg, hanem kistanárt kaptunk: egy helyes harminc éves pasit. Azt hittem, hogy csak a mugli iskolákban hívnak jövendő tanárokat gyakorlatra, de úgy tűnik, itt is ugyanúgy van próbaoktatás, mint a ?normál? világban.
Szóval, a pasas nem teljesen komplett, de azt hiszem pont ezért szimpatikus. Van valami benne, ami miatt mindenki már első órán megkedvelte. Még Black is, és még Nott is, nem csak az összes lány. Már a belépője is figyelemfelkeltő volt: berobbant az ajtón és elvágódott a küszöbön, majd nagy vigyorral ránk nézett:
- Halihó! Klassz kis kéró, mi?
Mi nagy röhögés közepette felálltunk, de ő csak intett, miközben levert vagy hatvan pennát.
- Hoppá! Ne álljatok fel! Illetve mégis: gyertek, segítsetek összeszedni ezeket. Aki a legtöbbet összeszedi, ötven pontot kap!
Lestrange és Black azonnal egymással versengve kezdték felszedni a pennát, és pár másodperc alatt végeztek. Kérdőn néztek a tanárra.
- Csak nem gondoltátok, hogy tényleg kaptok pár pennáért pontot? Kis naivak… Uzsgyi vissza a helyetekre!
Lestrange egy pillanatig bambán bámult rá, gondolom próbálta eldönteni, jobbról vagy balról menjen neki, de aztán mégis fogta magát és visszaült. Bár azt hiszem, nem nagyon értékelte, hogy a kistanár naivnak nevezte. Mint ahogy Black sem, aki durcásan üldögélt Remus mellett.
- Kezdjük az órát történetírással. Úgy tudunk történelmet tanulni, ha előbb megtanuljátok átérezni a régi idők varázsát, tehát saját történelmet kell szerkesztenünk.
Mindenki ámulva nézett rá. MI A FRANCOT MAKOG EZ ITT ÖSSZE?!
- Kezdem én. Mondjuk, kezdjük az 1600-as évektől. Élt egyszer egy király, legyen James a neve. Első James, helyesebben. – mosolygott rá Potterre, aki nagy szemekkel nézett körül. Úgy tűnik most minden órán ő lesz a középpontban. A fenébe. Miért? MIÉRT? Mindig ő. Mindig. Istenem. Így letargiáztam, mikor a tanár folytatta.
- legyen egy felesége is. Nos, népszavazással fogjuk eldönteni, ki legyen a felesége. Mondjatok neveket és szavazzunk.
Black azonnal jelentkezett.
- La.
- La? Öööö… szép név. Nos, ki szavaz Lára?
Senki sem nyújtotta fel a kezét.
- Következő?
Hárman szavaztak Bonnie-ra, ketten Belle-re, hárman Kasszandrára, és…
- LILY! – üvöltötte be Remus.
- Tessék? – néztem rá.
- A te nevedet jelölte, te lökött. – vigyorodott el mellettem Becca. Jess is kivillantotta hófehér fogait.
- Ó, milyen édes…
Hát, baromi édes volt, mondhatom! Ültem ott a harmadik padban, viszonylag a terem közepén és totál vörösen meredtem magam elé. Így is láttam az üveg visszatükröződésében, hogy James hogyan mered rám. Ah. Ez a nap ennél rosszabb már nem lehet.
- Lily? – süvítette a tanár. – Nagyszerű! Ki szavaz Lilyre?
Lendületesen nyolc kéz emelkedett a magasba, majd még egy…
- Tizenegy! Bravó! Nos, akkor meg van adva James, a király és felesége, Lily királyné. Ki folytatja?
Jess jelentkezett.
- A király feleségével együtt élt egy gyönyörűséges palotában, aminek hatalmas parkja volt és ötven szobája, Lily királyné kertjében állt egy nagyon szép szökőkút és oda jártak a galambok, és…
- És a béke felbomlott, amikor a szomszédos franciák szórakozásból elkezdték leöldösni a galambokat – szólt bele Sirius Black.
- A galambokat? De Sirius, - nyafogott Jess. – Azok nagyon szép madarak!
- Muszáj áldozatokat hoznunk, Jessica – jelentette ki Black nagy komolyan.
Bellácska elnevette magát.
- Galambokat lövöldöztek? Ugyan már, Siricském, drága kis unokatesóm, nem tudsz jobbat kitalálni?! Én már tudom! Egyik éjjel Lily királynét – itt nyomatékosan rám pillantott, hogy fulladna meg – álmában leszúrták…
- James király nagyon sokat gyászolta szép feleségét, de tovább kellett lépnie – mondta Frank is belekapcsolódva a mesélésbe. – Így elhozatta a szomszédos király lányát, X-et, és…
- És jól… - kezdte volna Lestrange, de az egész osztály lefújjolta.
- És feleségül vette – mosolyodott el az a hülye liba.
- Nem igaz! Megölette! – sziszegtem vissza én.
- Feleségül vette!
- Ledobatta egy szikláról!
- Boldogan…
- Megfojtatta!
- …éltek…
- Felakasztatta!
- …amíg meg nem…
- Felnégyelte!
- …haltak!
Az utolsó szavaknál, már a padok között álltunk, és míg én teljes erőből húztam Bellatrix haját, ő visított, majd lekevert egy pofont, mire én egy sokkal nagyobbal válaszoltam. A többiek ujjongtak, csak James fordult félre, az ablak felé.
- Elég, lányok! Tudom, sok az izgalom, de azért még nem kell tettlegességet elkövetni! – nevetett a kistanár. – Gyerünk, üljetek le!
Faképnél hagytam Bellatrixot, és négy tincsével kezemben odarohantam a legutolsó padba. Ez az óra is szépen eltelt.