03:12, valahol egy erdőben

Hát, mondhatom, nagyszerű! Itt vagyunk az erdő közepén, vaksötét van, egy folyó csordogál a lábamnál, és azt hiszem, mozog a kő, amin ülök! Egyre jobb! Ahelyett, hogy a meleg szobában, a puha ágyban pihenem ki a hét fáradalmait, helyette valahol az ismeretlenben téblábolok. Ez ANNYIRA jellemző. És, mindezt Becca miatt…
Hajnali fél kettőkor kezdődött ez a balul elsült kaland. Ugyanis ekkor rázott fel Becca legszebb álmaimból (éppen Bellatrixot zártam be két felbőszült, vattacukor testű, karamellaöntettel díszített rinocérosz ketrecébe). Érhető módon nem nagyon akartam felkelni. Jess se.
- Fél kettő van! – morgott Jess, miközben fejére húzta a takarót.
- Jó éjt! – fordultam a fal felé, mire kedvenc barátnőm lerángatta rólam a takarót, és felgyújtotta a villanyt.
Kissé kábán ültem fel az ágyon. Jess elkezdett vihorászni, nem tudom, hogy a korai időpont, vagy a hajam állapota miatt. De hát tehetek én róla, hogy ébredéskor mindig úgy nézek ki, mint akit megtéptek?! Esztétikai szempontból nem lehettem valami üdítő látvány, de mentségemre legyen mondva, Jess se. A máskor tökéletes arca, most teljesen átlagos volt… Átlagosan mogorva, amikor Becca nem hagyta, hogy visszabújjon az ágyba.
- Mi van? Kitört egy vulkán a suli alatt, vagy mi? – duzzogott Jess. Egyébként én már ezen sem lepődtem volna meg.
- Kaptam egy levelet a bátyámtól. – Becca lehuppant mellém, és mutatta az ősrégi pergament.
„Jól vagyok. De hallgatnom kell, mindenről, amit eddig megtudtam. Ezt még sem tudom megtenni. Hugi, soha, senkinek ne mondd el ezt a titkot, amiről most írni fogok neked: találkoztam egy emberrel, aki meglepő egyezséget ajánlott nekem. Nincs más választásom. Két társamat szemem láttára ölte meg, mert nem akartak csatlakozni hozzá. Ha tudom, van értelme az ellenkezésnek, és nem hiába fogok meghalni, én is szóltam volna egy pár szót a vezérükhöz, de értelmetlen lett volna halálom. Nem tudom, mit akar tőlem az a férfi, csak azt, hogy túlontúl magas szinten használja a mágiát. Hátborzongató neve van: Voldemort. Becca, eszedbe se jusson keresni! Azzal csak ártanál a helyzetemen. Kérlek, mondd meg Madisonnak, hogy szeretem. Őt, és a babát is. Rol”
Egy percig magam elé meredtem. Erre mit lehet mondani? Elkezdtem töprengeni, hogy valami nagyon nagy igazságot mondjak ki, mint a filmekben ilyenkor. Végül kinyögtem:
- A szerelem öl, butít, nyomorba dönt.
Becca csodálkozva nézett rám.
- Lil, minden rendben?
- Ja, persze. – Ennyit a drámai hatásról… Urgh… - Most akkor mi is van?
- Nem tudom. Engem inkább az érdekelne, ki a frász az a Voldemort.
- Mindenestre, ha dühöngő őrült is, meg tudom érteni… Akinek ilyen neve van…
- Egy hidegvérű gyilkos lehet.
- És hobbiszinten robbantgat. – ült le közénk Jess.
- Összekevered Jamesszel és Siriusszal.
- Dehogyis! Ők csak házakat robbantanak, Voldy viszont a sulit tette a földdel egyenlővé!
Összenéztünk Beccával. MI VAN???
- Dumbledore professzor ma délután mesélt erről is. Lil, te akkor mentél megtépni Bellát, Becca pedig azt hiszem, ekörül osztotta ki jól Siriust. Réges-régen a kastély kapuja nem ott volt, ahol ma, hanem a padlás ajtaja volt a suli ajtaja. Tudjátok, ezért is hasonlítanak! Csak hogy Voldy – polgári nevén Tom Denem -, nem nagyon bírta a Roxfortot, és miután szépen letette a RAVASZ-okat, és odébb állt, búcsúzóul azért még itt hagyott ajándékba egy bombát.
- Aranyos csávó lehetett… - hümmögte Becca, és én igazat adtam neki. Akire ilyen hatással van a suli, annak mélyen gyökerező pszichológiai problémái vannak. Ezek szerint viszont az emberiség 80 százalékának baj van a gondolataival…
- Levelet akarsz írni Madisonnak? Esetleg a szüleidnek? – kérdeztem, tök érthető módon. Mert azt hittem, Becca normális. Hát, sikerült meggyőződnöm, hogy nem.
- Megkeresem Rolt!
- Becca… Emlékszek, mit írt Rol? Idézek: „Becca, eszedbe se jusson keresni!”
- Teszek rá, hogy mit írt! Akkor is megyek. Veletek, vagy nélkületek, az mindegy…
Fanatikus elszántsággal szemében utat tört az ajtóhoz, mindenféle szertehagyott szoknyákon, szétszaggatott tankönyveken át, majd robbanásszerű hang kíséretében neki ment egy üstnek (amit még előző este állítottam fel, kószáló Blackek és Potterek megfékezésére). Jess még mindig álmosan, nem törődve barátnőnk hajának épségével, annál fogva húzta vissza őt a hálóba. Szitkozódva felöltöztünk (csak tudnám, miért!), betettünk egy-két térképet a táskánkba. Én kifaggattam Beccát az expedíció részleteiről:

- Hová megyünk?
- Nem t’om.
- Miért?
- A bátyámért.
- Mennyi idő?
- Amennyi muszáj.
- Jó a hajam?
- Hát, Lil… Így felkelés után hagy ne ábrándítsalak ki.

„Hozok kaját” kijelentéssel Jess lelépett a konyha irányába. Inkább haltunk volna éhen… Tíz perc múlva két ütődött sráccal tért vissza. Potter és Black közeledtek felénk a folyosón, előttük Jess szaladt, aki bocsánatkérően elkezdett hadarni valamit, miközben karjaival hadonászott:
- A konyhában voltak, és ki hitte volna, hogy éppen ilyenkor vannak ott, és észrevettek, és mit csinálhattam volna, mert…
Azt hittem, dobok egy hátast! Gyorsan elkezdtem kifelé „sétálni”, mikor Potter visszahúzott, könyökömnél fogva.

- Hová ez a nagy sietség, Evans?
- Menj a francba, Potter! De jó messzire! Legalábbis a drágalátos Bellácskádhoz! – karba tett kézzel, lesújtó pillantással néztem rá. Potter Bellatrix nevétől egészen bevadult.
- Jaj, Evans, könyörgöm, ne kezd megint! – fintorgott zsebre vágott kézzel.
A többiek kíváncsian néztek ránk, Becca pedig egyikünkről a másikunkra nézett, mintha nagyon várna valamit… Egyébként meg Potter teszi itt nekem az agyát, állandóan felvág előttem, mikor azt a kis libát szereti. Hát, legyenek boldogok!!!!!! Összeillenek…
- Akkor hagyj békén.
- Azt csinálom!
- Akkor miért csináltad AZT?
- Mit?! – Potter kezdett bepöccenni.
- Hát, AZT!

Beszélgetésünket Becca beszólása szakította félbe.
- Nem akarok beleszólni, ebbe az intellektuális társalgásba, de mehetnénk, nem?
Most Black következett egy egetverően ravasz kérdéssel. Ha nem hallottam volna, nem is hiszem el, hogy ő kérdezte.
- Hová mentek?
- Sirius, lekophatnál.
- Az éjszaka közepén egy csomó kajával csak úgy sétára indultok, és azt várod, hogy higgyem is el?! Minket nem lehet kihagyni egy ilyen buliból!
Az egésznek az lett a vége, hogy lármásan kivonultunk a kastélyból, ki a parkba, ahol is becéloztam az istállót. Potterrel és Blackkel a nyomomban, akik úgy ragadtak rám, mint döglött légy a mézpapírra. Mindketten fáztak… Nem is csodálom. Aki van oly idióta, hogy egy szál pólóban merészkedik ki a hajnali hidegbe, az magára vessen! Teljesen természetes, ha halálra fagy.
Csakhogy hőseinknek (micsoda idétlen szófordulat!) eszükben sem volt eltávozni az élők sorából. Helyette inkább minket zaklattak. Fűtötte őket a vágy, hogy felbosszantsanak minket, hiszen abból sosem elég! Persze, Rini mást mond Sirius Black és James Potter túlfűtött vágyairól… de maradjunk a témánál. Tehát, átvágtunk a fagyos-csúszós birtokon, és ekkor - a semmiből - Remus is mellettünk termett. Hosszas lebeszélés következett, ez kb. így hangzott:

REMUS: Ne menjetek!
BECCA: De megyünk!
BLACK: Biztos?
BECCA: Biztos!

A lényeg, hogy a fiúk, önfeláldozó sóhaj kíséretében csatlakoztak hozzánk. Amire egyébként senki az égvilágon nem kérte őket. Valahogy felkászálódtunk a szürke szárnyaslovakra, amik az istenért sem akartak nyugton maradni. Talán, mert megismertek engem.
Pár perc múlva elhagytuk a Roxfortot, és nem láttunk mást, csak az alattunk tátongó mélységet. Illetve, még láttam a mellettem lovagló-repülő Pottert, de Őt, és a vinnyogását megpróbáltam figyelmen kívül hagyni. Ez addig ment, míg csak Black, azzal a hatalmas eszével nem ijesztette halálra a lovát:

BLACK: Nézzétek, egy tollpihe beleállt a lovam hátába. Ki kellene szedni, biztos fáj neki.
REMUS: Nem, Tapmancs, tévedsz. A toll a pegazusok nagyméretű szárnyának alapanyaga, így…
BLACK: Nem vagyok állatkínzó, kihúzom! Nem akarom, hogy szegény ló szenvedjen!
POTTER: Tapmancs, NEEE!!!!!

De ekkor már Black kitépett egy marék tollat a granian szárnyából, aki szörnyen megijedt, hiszen még csak csikó volt, és nagyon érzékenyen reagált a legkisebb zajokra, mozdulatokra is. Hát, még arra, hogy Black teljes erőből megtépázta addig elegáns tollait! A vége persze az volt, hogy eljutottunk a Nagy Semmi Kellős Közepébe.
Becca és Sirius rövid úton összekaptak azon, hogyan téveszthették el annyira az irányt, hogy eljöttünk dél felé észak helyett (egyébként miért is akarnánk pont észak felé menni???); Potter pedig kezdte hibernálni magát. Fél óra bolyongás után tüzet varázsoltam, majd megpróbálkoztunk hálózsákok megidézésével, mivel hajnali három előtt járhattunk valamennyivel. Hihetetlen, de némely emberek ilyenkor aludni szoktak… Jess párnát, Remus három-oldala-nyitott-extra-jól-szellőztetett hálózsákot, Black pedig műanyag, megolvadt masszát ajánlott fel alvásra. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy erre az éjszakára se a kényelme miatt fogok visszaemlékezni…

10:34, Beccáék egyik háza

Túléltük.
És, most csodák-csodája, itt vagyunk Becca szülőotthonában. Na, jó, ez erős túlzás, mert nem Németországban vagyunk, de végül is… Ahogy vesszük. Tegnap (azaz ma!) négykor állíthattunk be, mikor már tényleg a végpusztulás határán álltunk. Jó vendéglátóhoz híven először majdnem szívbajt kaptak, majd betessékeltek minket a házba. Egészen addig, amíg meg nem látták Blacket, mikor viszont Becca papája ösztönszerűen ugrott elé, az ajtóba:
- MÁR MEGINT TE??? - (Szimpatikus nekem ez a Mr. Breeman…)
- Lionel, nem kell túlreagálni a dolgot. – mondta szelíden Becca anyukája, és elkezdett kifaggatni minket hogylétünkről.
Röpke négy perc múlva Mr. Breeman udvariasan bezavart minket Becca szobájába, majd Blacket, Pottert és Remust oda vezette a szűk folyosóra, és rámutatott a kőpadlóra, egyértelmű gesztussal értelmükre adva, hogy ők itt nem igazán szívesen látott vendégek. Mrs. Breeman megint csak közbe szólt, és az egyik vendégszobát készítette elő a fiúknak. Férje kissé gyanakodva, puskáját mindig kéznél tartva morogta oda nekik a következőt:
- Jobb lesz szemmel tartanom titeket… - füttyentett egyet, mire két hatalmas dobermann kutya jelent meg, akik szíves örömest engedelmeskedtek gazdájuknak. Még jó. Ki akarták próbálni a Black-pecsenyét (a la Mr. Breeman).
Becca anyukája bejött a hozzánk, a szobába, és mesélt néhány rettentő érdekes dologról: Becca gyerekkoráról („És, akkor, az én pici lányom az egész tárgyalóterem nagy örömére elkezdett énekelni: ~Katica bogárka, püff, leesett.~”), a két vérebről („Ó, ők csak Nyuszi és Virág! Nem kell tőlük félni!”), és a fia eltűnéséről („Arról suttognak, hogy valahol a környéken bukkant fel mostanában, de igazság szerint nem tudok hinni benne, mert akkor már régen hazajött volna!”). Mikor már eldőltünk az álmosságtól, Mrs. Breeman kiment, és hagyott minket aludni… úgy fél tízig.
Mikor felébredtünk, lent, az étkezőben a srácokat láttuk meg, katonai egyenruhában, ahol éppen fekvőtámaszokat nyomtak le, Mr. Breeman pedig számolt közben:
- Százöt, százhat… Gyerünk, fiúk, tovább! Nem vagytok ti vézna anyámasszony-katonák! Százhét…
- Apa! Mit csinálsz? – kérdezte meg tök nyugis hangon Becca, mint aki hozzászokott, hogy minden nap egy ilyen jelenetre lép be az étkezőbe.
- Csak kicsit megedzem a barátaitokat. Elég sokat szerencsétlenkedtek tegnap a favágásnál…
Hát, igen. Tegnap (urgh… ma), hajnali hatig fát vágtak a fiúk. Nem lehettek a legjobb passzban. De, mi a frásznak fát vágni? Hiszen Mrs. Breeman épp este mesélte, hogy náluk, a kandallókban mágikus tűz ég. Ja, tényleg, Mr. Breeman hobbija a fafaragás. Úgy tűnik, ő is összeköti a kellemest a hasznossal.

15:03, a nappaliban

Tettünk egy rövid sétát a muglik lakta településen. Rövid idő alatt hatalmas felfordulást sikerült csinálnunk, mint rendesen.
Persze Black hibája volt.
Ő ragaszkodott a talárhoz, ő köszönt abnormális módon minden szembe jövő embernek, ami nagy teljesítmény volt. Másodpercenként három „Jó napot!”, „Hogy vagy, haver?” azért nem semmi. És ő vett tököt. Pontosan. Egy hatalmas, gömbölyű, barázdált, narancssárga tököt. Hiába próbáltuk lebeszélni róla. Egyszerűen bele szeretett. Hiába, megtalálja egyszer mindenki a lelki társát, végül is Black feje is egyenértékű a tökkel, tehát jól meglesznek. Azonos agyi szinten vannak. Bár, ez a tökre nézve sértő lehet. Mert Black már mínuszban van…
Potter elnevezte Black tökét Tökilla kisasszonynak, amin Becca és Jess megállás nélkül röhögött. Black azután valamivel megsértette Beccát, aki elkezdett duzzogni. Ekkor éppen egy teraszon mentünk végig, és igyekeztünk rajtuk kívül még a rengeteg helyes srácra is figyelni. A vége az lett, hogy barátnőm Tökilla kisasszonyt kérte ajándékba, a sértés kiengeszteléseként. Black meg, hát nem adta. Becca megpróbálta elvenni, Black fogta, fogta szegény úritököt, majd elejtette. Tökilla kisasszony pedig egy szerencsétlen ember fején landolt. Illetve egy hatalmas fekete mágus fején, de az kit érdekel. A pasas így is elég rendesen elájult… Ez volt az első találkozásunk Voldyval.
Szerintem egyébként nagyon is jól jártunk, hogy elájult. Mert nem szerettem volna halálos átkot kapni tőle. Ahogy egy részegesnek tűnő alak később meg is említette - mert őt megtaláltuk valami titkos izé mögött, ahova az alélt Voldy elől menekültünk (tudniillik, ha véletlenül feléled) -, nem volt éppen szerencsés húzás leütni egy tökkel. Ez van. Megsemmisítettük a hatalmas varázsló kihatását az életünkre egy szimpla tökkel. Mondhatom, EZ ANNYIRA JELLEMZŐ! És az is, hogy Black még a tököt sajnálta! Egyébként írhatnánk erről a kis jelenetről egy könyvet, „Voldemort Nagyúr és Sirius Black töke” címmel. Bestseller lenne!!!

Szeptember 28. (Hétfő), 16:12, a Mágikus Magazin szerkesztősége



Mostantól mottóm:

?Potter és Black, a két nagy barom

Akkor is létezik, ha nem akarom!?



Mindjárt elalszom! Sosem hittem volna, hogy ilyen lapos és semmitmondó egy ülés. Azt hittem, hogy röpködni szoktak az ötletek, a találó megjegyzések, mert könyörgöm, újságírókról lenne szó! De nem. Hát persze, hogy nem. Itt ötletek helyett inkább eltévedt baglyok röpködnek, és mindenki más – nevezetesen a szerkesztőség hat másik tagja úgy tűnik, elszundított. Gondolom, érdekesebb lenne az összejövetel, ha nem nekem kellene tartanom, hanem mondjuk Beccának. Csakhogy ő elhúzott interjút készíteni a Hollóhátosokkal, rám hagyva a nemes feladatot, hogy tartsam meg a vitaülést.

Hát, ez nem jött be…

Bár… én lettem volna a legjobban meglepődve, ha menne. Teljesen egyértelmű, hogy MIATTAM van ez az egész. Illetve MCGALAGONY PROFESSZOR MIATT, aki kinevezett engem főmuftinak. És persze BLACK MIATT, mert ő kezdte az egészet, amikor nekem lökte azt a tálat a büntetőmunkán. És végül, de nem utolsósorban POTTER MIATT, aki miatt a büntetőmunkát kiérdemeltem. Úgy tűnik, minden szál Potterhez vezet…

Nagyszerű. Most már ezt is tudjuk.

Akkor megosztok még egy tényt a kedves, engedélyem nélkül naplómba olvasó emberkével: Gyűlölöm Bellatrix Blacket. Csak így, röviden, tömören, velősen és felettébb nőisen.

De megbánta, amit tegnap tett, meg azt is, amit ma reggel, és azt is, amit ma délben. És, az a legérdekesebb, hogy mindannyiszor megérdemelte, ahányszor csak megtéptem. Egyébként nem negatív agressziómat vezettem le az ő testi épségének veszélyeztetésével, egyszerűen csak kezembe vettem a nevelését. Ami egyáltalán nem könnyű. Már értem, miért olyanok a szülei, amilyenek. Én sem tudnék normálisan viselkedni egy ilyen gyerek mellett, az biztos. Ha én lennék az anyja, szabadidőmet imádkozással tölteném. Bár, nem hiszem, hogy megbocsátana az Úr, amiért egy ilyen sárkánytermészetű némbert szabadítottam a világra.

De a délelőtt még nem is volt olyan szörnyűséges, az említett kedves ismerős megdorgálásán kívül semmi nem történt. De, minthogy egy csendes nap nem igen szokványos Roxfortban, valaki ezúttal is gyorsan kiköszörülte a csorbát. Az illető neve ezúttal Perselus Piton volt.

Ebéd után, eme gyönyörűséges délutánon, a kinti hurrikán édes, álmosító hangjait, és a maradék roxforti lakosság sikolyait hallgatva megtekintettük Perselus egyszemélyes produkcióját. Ugyanis most ő kapta azt a halaszthatatlan feladatot, hogy előadást tartson nekünk. Be kell vallanom, a témája nagyon… hmm… EGYEDI volt.

Már nekem is megfordult a fejemben, hogy lerántom a leplet azokról a roxforti titkokról, amelyeket McGalagony és Dumbledore professzor eddig igyekeztek eltussolni, és – tekintve, hogy Dumbledore prof. nem éppen ismeretlen a varázslóvilágban – ez sikerült is nekik.

Az én előadásom címe: ?A Blackek tíz élete, avagy a túlélés nagymesterei?

Témája: Beható tanulmányozás után nyugodtan állíthatom, hogy kettő, azaz kettő genetikailag enyhén szólva hibás egyén túlélési esélyei igen magasak, az őket ért káros hatások ellenére. Véleményem szerint ezt az egyéni képességet azért fejlesztette ki a két egyén, mert agyuk térfogata nem bizonyult kellőnek az életbemaradáshoz. Megfigyeléseim szerint képesek enni (bár inkább falni, ha szabad megjegyeznem), aludni és bámulni a semmibe. Ezen tulajdonságaikat immár tökélyre fejlesztették. Az előadás alkalmával a közönség megtekintheti S. B.-t és B. B.-t, amint megpróbálják kivédeni átkaimat. Zárásképpen elénekeljük a ?Szeretet, nyugalom, béke? című világhírű dalt.

Piton is előadást tartott, csak nem egészen erről a témáról, de az övé is igen figyelemreméltó lett.

Piton: Ma délután előadásom témájául Roxfort egyik ismert karakterét szeretném jobban bemutatni. Fogom ábrázolni különféle szituációkban, helyzetekben, és számos párbeszédét is rekonstruálom majd. Az előadásom címe: ?James Potter: Hülye vagy hülye??

Potter: Hppppfff… *mozgolódott a széken*

Piton: Szeretném először bemutatni Potter gyermekkorát. (rámutatott a vetítőre, ahol először egy kézzel festett kétemeletes ház volt látható) Itt élte le Potter a gyerekkorát, szerintem szülei nagy szomorúságára. De ez csak egy vélemény. (váltott a kép, most a kis Pottert mutatta, úgy két évesen)

12-14 közötti lányok: *röhögés*

15-17 közötti lányok: Jaj, de cuki!

Potter: Puuufffhhhgg… *leesett a székről*

Piton: Már ekkor megmutatkozott rajta a gyermekkori agresszió első jele: bántotta az élőlényeket. (ugrott a kép, egy pillangót ábrázolt, amire Potter ráült) Ez a korai depresszióhoz, és a nem megfelelő barátválasztáshoz vezetett. (ekkor Blacket mutatta a kép, aki éppen egy doboz nyalókát szorongat)

Becca: Úristen.

Black: Teee…

15-17 közötti lányok: *nagy röhögés*

Piton: Kettejük barátsága valahogy megmaradt. Talán senki más nem akart velük barátkozni… A lényeg, hogy aranyvérű származásukat figyelembevéve bekerülhettek a Roxfortba. (A Roxfortot ábrázoló kép: nyugodt táj, csendes környezet.) Véleményem szerint az utópia így nézhet ki: (Roxfort leomlik, ég, és Black meg Potter diadalmasan körültáncolják a lángokat.)

Dumbledore professzor: *halvány mosoly*

McGalagony professzor: *gyanakvó arc*

Piton: A vizsgáikon valahogy átmentek, és most következik a kedvenc részem: Potter szerelmes lesz… (a képen megjelentem… ÉN)

Én: *elpirultam, és lejjebb csúsztam a széken*

Potter: *engem bámult*

Black: *fancsali képet vágott*

Piton: De ekkor jött Potter első nagy csalódása. Ugyanis a lány nem nagyon szerette. (Nem nagyon? Egyáltalán nem!)

Potter: *elvörösödött*

12-14 éves lányuk: *Susmus-susmus-susmus…*

Piton: De Potter nem adta fel: írt neki levelet, adott neki szerelmes verset, csokrot, meg mindent, ami mozdítható. (Bejátszás először a kint álló szoborról, aztán a szülinapi rénszarvasom ládájáról) De nem jött be… És, úgy tűnik, sok év után most más tetszik neki.

Tömeg: *felmorajlott*

Rini: *leesett a székről… ő is*

Verity: Ohhh…

Jess: Na, ne már… *unottan nézegeti a vadonatúj csizmáját*

Becca: MICSODA???

Tömeg: *ránéz Beccára*

Becca: EZ HÜLYESÉG! Mindenki tudja, hogy James odavan Lilyért, miért kell ezt még ragozni is?!

Piton: Ahogy Miss Breeman is említi, mindenki azt hitte eddig. Csak egyetlen ember tudja, mi az igazság. Illetve most már velem együtt kettő. Nem igaz, Bellatrix? *ránéz arra a libára*

Potter: Ooooóóó…

Bellatrix: Öhmm…

Rod Lestrange: MI A CSUDA VAN?!

Piton: Csak az, Mr. Lestrange, hogy Potter és Bella egy cseppet közelebbi kapcsolatba kerültek a múlt héten, nem igaz?

Bellatrix: PITON! Ezért kinyuvasztalak!

Jess: Menten elájulok…

Rini: James VELE?

Lucius Malfoy: Bella VELE?

Tömeg: De jó, máris kezdődik az intrika, a cselszövés és a botrány. Ha szerencsénk lesz, nemsokára jó kis jelenet fog kialakulni…

Piton: Nem hazudok, igazgató úr. Én csak szeretnék mindenkit felvilágosítani, hogy… *nem jutott el a felvilágosításig, mert Rod Lestrange odament hozzá*

Rod Lestrange: Mr. Lestrange, mi? Puff *behúzott neki egyet* És mit akarsz te az én barátnőmtől? *oda ment Potterhez* Puff *behúzott neki is egyet*

Bellatrix: ROD! Mit csinálsz? Ne bántsd már! Megőrültél?

Rod Lestrange: Még véded?

Én: Hisztis liba, fulladj meg! *löktem egy jó nagyot Bellatrixon, mire ő a padlón kötött ki*

Potter: LILY! Ne csináld! Mi van veled? *odaállt közénk*

Én: Semmi! *már éppen neki akartam menni Bellatrixnak, amikor megjelent Black, megfogott, áttett a másik oldalra*

Sirius Black: Bocs, Evans, de most én jövök *ezzel bevert egyet Potternek*

Tömeg: Húha! Nem semmi!

Remus: Ezek dilisek… *elment a könyvtárba*

Potter: Tapmancs, megőrültél te is?

Black: Nem vagy a barátom, ha a nem komplett rokonommal akarsz összejönni. *sarkon fordult és kivonult a teremből*

Becca: Jujjujj… *utána ment*

Én: Gebedj meg! *kiáltottam oda, mire Potter összerezzent*

Potter: Ne, várj!

Bellatrix: Ti mind olyan ütődöttek vagytok… *felállt*

Én: Maradj csak ott, ahol vagy, kicsi Bella-cica! *visszalöktem a padlóra* És légy boldog Potterrel! *ezzel én is kirohantam a teremből*

Tömeg: *álmélkodva néztek, majd elaléltek a nagy gyönyörűségtől*

Potter: Lily! AZONNAL ÁLLJ MEG!

Hát, én meg nem álltam meg. Azóta még nem láttam egyikkőjüket sem, de nem is akarom… Kezd már elegem lenni belőlük. Miért ilyen bonyolult az élet?

Most, hogy sikerült ilyen szépen felkavarnom a már majdnem leülepedett érzéseimet az ügyről, bevallom, nem vagyok túl jól. Mert:

- nem elég, hogy mindenki tudja, hogy tetszek Potternek,

- és, hogy mindenki tudja azt is, hogy miket csinál nap, mint nap,

- de most az is kiderült, hogy nem csak Bellatrix szerelmes belé…

- …hanem Potter is Trixikébe!

Istenem! Nem tudom elhinni!



16:53, a folyosón



De, igen. Most már eltudom. Az előbb láttam őket édeskettesben. Azt hittem, megtépem önmagam, de azt mégsem tehetem. Csak ott ültek, és néztek, és… kezd hányingerem lenni! És fáj a fejem, a hasam, MINDENEM!

Gyűlölöm őket.

Azaz csak nem, ha egyszer… ha egyszer ennyire érdekel. De hogy tehették ezt? Nem értem. Senkit sem értek. Persze, a végén úgyis ki fog derülni, hogy én vagyok a hülye, mint általában…

Október 1. (Péntek), 10:54, gyógynövénytan



Csőd.

Egy hatalmas romhalmaz az életem.

Mindig mindenki azt mondogatja, hogy a rossz után mindig jön a jó, a kellemetlen dolgok soha nem tartanak örökké, és, hogy mindent ki lehet bírni. Én viszont egyre inkább azt veszem észre, hogy ezt csak az öngyilkosságok magas számának csökkentésére találták ki; hogy az ártatlan, naiv embereket azzal nyugtassák, hogy lesz jobb is. Nos, most kijelentem: EZ HÜLYESÉG. Én már napok óta várok a csodára, hogy valami elképesztően szuper fog történni, ami majd megváltja az emberiséget, vagy legalábbis engem kihúz a slamasztikából, és mit kapok e helyett? Na, mit? A nagy semmit. Bár, igazából fogalmam sincs, miért is csodálkozok ezen. Teljesen jellemző.

Csak egyvalamiben vagyok biztos a totális sötétségen kívül: Piton az egész életet tönkretette. Az enyémet, és mi tagadás – a sajátját is. Az utóbbi néhány napban megnőtt a verekedések száma:

1. Griffendél kontra Mardekár - 21 verekedés (Az élmezőny! Bellácskának és annak az idiótának az állítólagos ?kapcsolata? miatt kezdődött minden…)

2. Griffendél kontra Griffendél – 8 verekedés (És Sirius Black James Potterrel a listavezető. Minő meglepő tény!)

3. Mardekár kontra Hollóhát – 4 verekedés (Ez is Potter miatt van.)

4. Griffendél kontra Hugrabug – 3 verekedés (Ez meg aztán PLÁNA, hogy Potter miatt van!)

Míg a többiek életüket kockáztatva harcolnak a sátáni Potter és a démoni Trixy ellen, én saját magammal vívódok. Meg kell, hogy mondjam, nem egy kellemes érzés…

Eljött az október, és a szeptember nem váltott be rengeteg hozzá fűzött reményt, de nagyon eseménydús volt. Most viszont itt van az új hónap. Istenem.

Új tilalmak léptek érvénybe ezen a héten. A legfontosabb, amit a tanárok minden étkezésnél, minden szünetben és minden óra minden szabad percében – amikor éppen nem bonyolult transzformációkkal, pattogó pajzsokkal, és összetett elixírek elkészítésével foglalkozunk – hangoztatnak, az a pálcatilalom.

A sok ?baleset? miatt Dumbledore professzor jobbnak látta bevezetni azt az intézkedést, hogy a szünetek időtartamára a tanulóknak le kell adni a pálcájukat a házuk prefektusainak, iskolaelsőinek és a házvezetőknek. Ezt az rendelkezést több helyen is meglehet támadni… Ugyanis azok, akik a legtöbb bajt okozzák, nem szégyellik elkunyerálni a pálcájukat, mindenféle átlátszó indokokra hivatkozva, és akkor még nem is beszéltem a Mardekár házról… Azt hiszem, nem a becsvágyók, hanem inkább a sunyik és az alattomosak kerülnek oda. De akkor Potter hogy hogy nem ott van?

Az egyetlen dolog, ami miatt még néhány hónapig a Roxfortban akarok maradni (a Nia iránti érzelmeimen kívül…) az, hogy ha törik, ha szakad, felfedem annak a nyomorult padlásnak a titkát!

Ebben a négy napban kiolvastam a könyvtár hat teljes polcát, a latin könyvektől egészen az ős indiai kötetekig. Most már tudom, hogyan kell Merede Rózsás szerelmi bájitalt készíteni, hogyan érdemes felhasználni az öt és nyolc napos kor közötti halikrát, és hogy miért nem ajánlott gyufát gyújtani egy könyvekkel és pergamenekkel teli teremben (ez utóbbi kötet szerzője maga Madam Cvikker). Találtam két nagyon érdekes legendát is: Az egyik a balszerencsét hozó nyakékről, a másik a síró leányról szólt… nem gondoltam, hogy ilyen sok kísértet van Roxfortban, de úgy tűnik ez egy népszerű Kísértet Találkozó helyszíne. Én nem fogok az útjukba állni.

Mindezen 300 éves (és a Madam Cvikker-féle két éves, tíz hónapos és tizenegy napos) könyvecskéket olvasgatva sok enyhén szólva rendellenes beszélgetést hallgattam meg. Mintegy véletlenül. De komolyan. Nem tehetek róla, de valahogy mindenki azt hiszi, hogy jó beszélgetni titkokról a könyvtárban… Végülis engem nem zavar, hehe…



1. eset: Tíz perces beszélgetés a Nagy Semmiről

(Szereplők: Becca és Jess)

Becca: *suttog* De… nem.

Jess: *suttog* De igenis. Bianca nem szokott össze-vissza hazudni.

Becca: *emeltebb hangon* Igazad van, csak napjában nyolcvanszor! Hiszel egy negyedévesnek?

Jess: Igen, ha a saját szemével látja, amit lát… (na, ezzel most sokat mondott…)

Becca: *kezd bedühödni* Mert, mit vársz, kinek a szemével lásson? Talán az enyémmel?! Egyébként pedig Bianca Shloss csak egy..

Jess: *kíváncsian* De, akkor miért csináltad?

Becca: *fennhangon* Mit?

Jess: Azt.

Becca: Mit, azt? (honnan ilyen ismerős ez a jelenet?)

Jess: *már kiabálva* Miért kavarsz vele, amikor nagyon jól tudod…

Madam Cvikker: Miss Navon, Miss Breeman, ha nem bírják befogni a szájukat arra a rövid időre, amíg megtalálják a szükséges könyvet, akkor, kérem, távozzanak!

Következtetés: Vagy én vagyok csak normális, vagy a világ rossz…



2. eset: Szokásos szócsata

(Szereplők: Becca és Black)

Becca: *közepes hangerővel* Hagyjál már, Sirius! Jobb dolgom is van, mint a te nyavalygásodat hallgatni!

Black: *gúnyosan* (hiszen ő egy Black) Ugyan, már, Becky, mi? Veszekedni Jessicával?

Becca: *dühösen* Képzeld, nem!

Black: *hidegvérűen, ám megfontoltnak nem mondhatóan* Nem képzelem. Egyébként miért mászkálsz mostanában olyan sokat Ryannel?

Becca: *kiabálva* SIRIUS BLACK! Mi közöd neked az én magánéletemhez és Ryanhez?

Black: Semmi, de láttalak téged és Ry…

Becca: Nem bír érdekelni, Sirius! Te is mindig csak ezen tudsz agyalni, nem pedig a mágiatöri dolgozaton!

Black: Nincs igazad, Becky! Tizenkét egész percet tanultam rá!

Becca: *csípősen* Hú, hogy nem szakadtál bele?

Következtetés: ezek megbuggyantak…



3. eset: Mérges-mézes (?) románc… phuj.

(Szereplők: az a hülye liba a Mardekárból és az az ütődött, gyenge emberutánzat a tulajdon házamból)

Trikyke (hogy menne a…): De, James, ez…

Potter (ő is elmehet a…): Nyugi, Bella, nem fájt. Sosem fáj, ha Sirius megüt… *keserű hanggal* Nem volt túl hathatós Dumbledore ötlete… Tudhatta volna, hogy Siriusnak nem kell pálca ahhoz, hogy ártani tudjon. Csak úgy lehetne megállítani, ha amputálnánk a végtagjait…

Trixy: *magas hangon sipít* Dumbledore persze, hogy nem tudja, mit kell tenni! Hiszen szenilis bolond! Ami pedig…

Potter: *szavába vág* (ejnye-bejnye!) Bella! (jaj, Bella, Bella! Hogy lehet valakinek ilyen neve?! Hát, Bella felemelhetné azt a csinos kis seggét és önként kivonulhatna a Tiltott Rengetegbe… isten bizony, utána mennék egy baltával!...) Ne mondj ilyeneket az igazgatónkra!

Tri: *hallgat* (a kis vipera…)

Potter: De, ami Siriust illeti, nos, többet vártam tőle. Nem értem, miért viselkedik ilyen gyerekesen, hiszen ti mégis csak rokonok vagytok, és a rokonoknak el kell viselniük, és nem pedig ócsárolniuk egymást!

Az: (még azt sem érdemli meg, hogy leírjam a nevét, tehát ezúttal Az-nak fogom nevezni…) Ahány család, annyi szokás, James. De az unokabátyám egy reménytelen, szánalmas..

Potter: Aha. A legjobb haverom…

Következtetés: Madam Cvikker hamarjában kizavarta őket, de arra jutottam, hogy Az tényleg agyilag egy nagy nulla, ahogy ezt már régebben is sejtettem.

Most mennem kell, nemsokára kezdődik a bájitaltan… a Mardekárosokkal.



12:14, bájitaltan, az üst mellett



Kellene küldeni Trixynek egy levélkét:

Nagyon sajnálom, hogy elhagytalak. Nem tartozom többé hozzád. Remélem, megértesz és megleszel nélkülem, tudom, nagyon hiányzom. Üdvözlettel: Az Agyad

Vagy, esetleg ez illeni jobban Bellatrix Blackhez?

Közvélemény-kutatás: Önnek, mint kívülállónak, mi a véleménye az intelligenciáról?



16:23, a bagolyház északi oldala



?Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola

Nagy-Brittania

Skócia



Október 1.



Ma Cherié*!



Látom, á drágaságaim nagyban ügyködnek szegény, szerenszétlen Roxforhrt szétrombolásán. Tudod, petite** Lily, meg tudom érteni őket. Mindenkinél jobban ismerem őket, ez biztos. Áz á kis moszok és kedves barátod, James ügyesek mások bosszantásában. Mi másért akarnák felrobbantani á házat, á pályát, minthogy á középpontba kerüljenek? Elmondjham? Elmondhom. Ülj le, és hállgásd szodász eszmefutásomat.

Nagyon könnyű felhergelni téged, petite Lily!
Naturellment***, James kiszikét érdeklődik irántad, de nem tudom, meddig fog ez tartani, há állandóan kikosarazod a szerenszétlent!
De semmi baj, mert itt vagyok én, és segítek neked!
Á fiúk már ősidők óta nem komplettek, ezt tudjuk és elfogadjuk sok-sok esztendeje. De bizonyos dolgokat kell alkalmaznunk áz életben, ha akarunk pasit magunknak. És, igaz akarunk, Lily? Még jó, hogy.

Ezért összeállítottam, én szerény, önfeláldozó angyalka, neked egy kézikönyvet á fiúkhoz. Csak négy oldalas, de minden benne van, ami fontos. Á fiúk mottója ugyanis: Nem mondom ki neki, hogy AZT akarom, és így elérem, hogy önként csináljuk majd AZT, rövid időn belül. Itt van példa gyanánt Sirius Black, á lá áz expasim. Rajta lehet leginkább megfigyelni, milyen egy tipikus férfi…

ILYEN EGY TIPIKUS FÉRFI:

- Önző,

- beképzelt,

- bátornak tetteti magát,

- okosabbnak hiszi magát még á kis istenkétől is,

- és szeret beszélni, há ezt tagadja is.

De van még jó néhány típusú srác, de ezek nem fontosak. Pourqoui?**** Mert minden egyes hímegyedben meg lehet találni áz azonos jellemvonásokat, há húsz percnél többet töltesz velük… Vannak még azok, akik aranyosnak álcázzák magukat, vannak, akik inkább szák könyvekbe temetkeznek, és így próbálják kijátszani az ártatlan lányok naivságát… Ezért is fontos, Lily, hogy tudd, mit akar a srác.

Bár, ha Jamesről van szó, én is szák nehezen tudom kibogozni á szálakat, annyira kuszák. Hiába, te és á fiúk… Két nagyon nehéz dolog.

A napok itt, á Beauxbatonsban gyorsan telnek, amikor boldog vagyok, de lassan telnek, amikor áz ?Idézések és intelmek? című szörnyen unalmas kötelező szakkönyvet olvasom. Tegnap este avatóünnepséget tartottunk. Á Tündérek Szobrát szenteltük fel, amely most már örökre ott fog állni a parkunk közepén, emiatt látogattak el hozzánk a tündérek a közeli Mágikus Mezőről, ahogy ők hívják á kisziny kisz községüket. Á Minisztériumból is küldtek három boszorkányképviselőt, akik érdekesebbnél érdekesebb sztorikat meséltek nekünk, miután á nimfák kórusa köszöntötte á vendégeket.

Ebben áz évben egyre több tantárgyunk lesz: á megszokott regeneráló-elixírtan, mennyei állatok tanulmányozása, és tündértársadalom mellett választhattunk három fakultációt: egy fő- és két mellékágazatban. Én á lantvirágok-szakkörre járok, ahol á hangszeren tanulunk meg kifogástalanul játszani, ezen kívül járok még vízibalett-edzésre á Esztétikum Érpatakhoz, és áz Édes Bűvöletek nevű étterembe.

Juliette á gondolatismeret mellett döntött, ahol á telepátiát vizsgálják meg kicsit közelebbről…?



Mi van már megint? Miért kiabálnak? Még a bagolyházban sem hagyják meditálni és olvasgatni az embert? Ez felháborító!



* drágám

** kicsi

*** természetesen

**** miért?