14:09, a Nagyteremben, egy szelet likőrös gyümölcstorta mellett

Eddig imádtam az átváltoztatástan órákat, most már nem lelkesedek annyira értük. Komolyan mondom, McGalagony professzor KISZÁMÍTHATATLAN és KIBORÍTÓ. Jess helyet csak szellemes… nézőpont kérdése. De akárhogy is van, mégsem volt tőle szép dolog, amit tett. Most olyan volt, mint egy vén, zsémbes boszorkány. De mindez természetesen Miss McMahir miatt történhetett. Beccának hamarabb el kellett jönnie az óráról - rendesen duzzogott is miatta -, így ülhettem egyedül, a második padban. De nem volt elég, hogy egyedül kezdtem belealudni az animágia évszázados elrontásainak módozataiba (Amit McGalagony hosszan ecsetelt. Bátran kijelenthetem, hogy bővültek ismereteim a halál különböző, rendkívül hosszú és fájdalmas, lehetséges verzióiról. Egyszóval, kb. 600 varázsló halálát mesélte el nekünk a prof.), McGalagony professzor, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, intett Potternek.
- Üljön át Miss Evans mellé. Akkor talán fognak hallani a társai valamit az előadásomból.
Igaz, ami igaz, Jam… Ööö… Potternek tényleg be nem állt a szája, Blackkel egyetemben dumáltak egész órán. Hát, nagyszerű. Komolyan. IMÁDOK Potterrel édeskettesben üldögélni…
Nem tudom, a tanárnő mit várt, de Potter – más élőlény hiányában – nekem kezdett el dumálni az észak-amerikai kviddics csapatok speciális seprűiről. Esti mesének is beillett volna. Miközben egyre nehezebben koncentráltam a tananyagra, Black mély hangja aláfestette barátja véget nem érő szónoki beszédét. Hát, mindenki dilis valamilyen szinten…
Hirtelen fellendítettem kezem:
- Tanárnő, nem ülhetek el innen? – Potter megrökönyödve nézett rám. Gondolom azt várta, hogy majd meghalok attól való izgalmamban, hogy az idióta előadását meghallgathassam.
- Nos, Miss Evans, ha Miss Navon, vagy esetleg Mr. Longbottom ölében szeretné tovább hallgatni a tananyagot, csak tessék. – mondta közönyösen McGalagony, majd elfordult.
Egyszer csak úgy 10 perccel ezután váratlanul harmonikus, nyugodt, idilli csend volt a jobb oldalamon. Már fellélegeztem, de Potter ekkor kicsit közelebb csusszant hozzám a székével, és új témát vetett fel, az egyszemélyes beszélgetésébe.
- Például kibővíthetnénk a kviddics pályát (Á, cseppet sem szűklátókörű!), ami szabályosan 150 méter hosszú és 54 méter széles. Ehhez képest nálunk jelentősen kisebb. Hogy várhatják el, hogy ilyen kis pályán tudjunk edzeni?!
Na már most, nálunk 149 és 52 az arányszám. Én már csak tudom. Nekem kellett zuhogó esőben lemérni a pályát. Kinek másnak??? Aszta! 1, ill. 2 méter eltérés! Itt kopog az ajtón az apokalipszis. Ja, nem. Csak Hóborc.
-… persze külön lakosztályt képesek építtetni! – dohogott tovább Potter. – Pedig AZ tényleg sokba kerül. Pláne a rengeteg szőnyeg, függöny, és növény. És akkor még a bútorokról nem is beszéltem…
- Höh? – kérdeztem rendkívül értelmesen. Na, a válaszát, MUSZÁJ kielemeznem.
- Evans, na ne mondd már! Te nem is hallottad?
(Hát, képzelje, nem. Nem vagyok olyan pletykás tyúk, mint Lia vagy Bellatrix.)
Te, aki prefektus vagy?
(Jól van, Potter, hergelj még egy kicsit…)
McGalagony tényleg nagyon megharagudhatott rád, ha nem avatott be a tervébe.
(Kedves Hölgyeim és Uraim, elérkezett a tetőpont!)
- Mit hablatyolsz te itt össze-vissza?! – csattantam fel, a kelleténél kicsit hangosabban. A professzor megrovóan tekintett rám.
- Na, de Miss Evans!
Nem érdekel! Kezd elegem lenni McGalagonyból, Blackből, Frankből, minden fiúegyedből, DE LEGESLEGJOBBAN POTTERBŐL!!!
De ezzel az óra még nem ért véget. De nem ám.
Potter egy újabb témát dobott fel. Persze, amíg más, halandó ember A-ról B-re halad, Potter minimum az F-re ugrik. Így minden átmenet nélkül szólalt meg.
- És, Evans, mi van azzal az „irtó helyes” sráccal? – vigyorgott rám. Na, ez fogalmam sincs, hogy jutott eszébe, de annyi szent, hogy eszébe jutott. Sajnos. Hálás lettem volna, ha hanyagoljuk a témát, aki nem is létezik. Maximum Alice és Becca képzeletében. Ennek ellenére, csak, hogy bosszantsam, mosolyogva válaszoltam:
- Ó… AZ a srác… - ezt halál nyugodtan mondtam.
- AZ a srác??? – fortyant fel Potter, és hirtelen fölém hajolt. – Miért, van TÖBB IS?!
Ezt a beszélgetést szerencsére nem kellett folytatnom. Ahogy mondani szokás, megmentett a csengő. Felvettem a táskámat, kicsúsztam a padból, és mikor már majdnem kiértem a teremből, visszaszóltam:
- Aha. Négy. – mosolyodtam el.
A folyosón Jess rajongó pillantásokkal tekintgetett Black felé, aki élénken vigyorgott Potterre. Remus inkább álmosnak tűnt, Rini is elég meggyötörtnek látszott. Holott reggel még együtt röhögtünk, most sápadtan álldogált a fiúk mellett. Bájitaltana volt, és – mivel gyógyító szeretne lenni – ezt kell tanulnia. Ami a legnehezebb tantárgyak egyike. Ezért is tanulja minden idejében, de szegény nem érti. Remus is segíteni akart neki, de ez se jött össze. Igazán pihennie kellene: a tegnapi repüléstanon is olyan gyorsan kifáradt. Ez az alváshiány miatt lehet. Sajnos Rini hollóhátos, így ha akarnék, se tudnék ráparancsolni, hogy menjen korán lefeküdni.
És, Alice… Alice mostanában szerelmes. Mindig elpirul, és dadogni kezd, amikor szembe találkozik Frankkel, de a világ minden kincséért sem vallaná be, hogy belé zúgott. Meg kell mondanom, ilyenek vagyunk mi, lányok. Amikor igazán szerelmesek vagyunk… Csakhogy Frank olyan vak! Akár a többi fiú. Talán Alicet figyelmeztetnem kellene, hogy hagyja a csudába ezt a szerelem-dolgot…A pasikról jut eszembe: Rini is szétnézhetne. Ő is észrevehetne egy fiút, aki olykor-olykor rajta felejti a tekintetét. De, ilyen srácból sajna csak egy van… MIÉRT???

14:46, hálóterem

Hú, így visszaolvasva kezdek filozofálgatni. Fogalmam sincs, mi akarok lenni. De az biztos, hogy gyógyító nem. Azt hiszem, az az újság mégsem írt olyan nagy baromságokat. Végülis miért baj az, ha valaki tejesember szeretne lenni? Vagy a toronyőr. Végülis… szép a kilátás.

16:40, még mindig a hálóteremben

Na, jó. Azt hiszem, a bűbájtan vizsga is ki van lőve. Most ért véget a bűbájszakkör, ahol is 11 éves kis kölykök azokat a feladatokat oldották meg, amikről nekem halványlila gőzöm sincs. Ők azt mondták, hogy ezek a feladatok csecsemőknek valók voltak. Azt hiszem, írhatnék a miniszterelnöknek egy s mást a génmanipulációról…
És, mindjárt kezdődik a hollóhátosok kviddics edzése. Nem tudom, hogy előtte megmerjem-e kockáztatni, és belenézzek a tükörbe. Senki nincs itt. Így, ha elájulnék, a hollóhátosok egyértelműen jobban járnának. Pedig ezt az edzést jobb lenne kihagyni, mert holnap a Griffendél és Hugrabug edzése is lesz… Lassan beillenék mártírnak.
Megkockáztatom. Belenézek.
Hát, a hajam egy cseppet begöndörödött, pedig ma reggel fél órát áldoztam rá, hogy egyenes legyen, a szempillaspirálom pedig…
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ--------------------
EZ NEM LEHET IGAZ!!! MÁR HALUCINÁLOK IS?! HOGY A FRANCBA KERÜLT JAMES POTTER VIGYORGÓ ARCA AZ ÉN TÜKRÖMBEN???
Istenem. Jobb lesz, ha eme látomásomról nem igen nyilatkozok senkinek. Még komplett bolondnak néznének. Ez csak a túlterheltségtől van… Hú. Azt hittem, a szívbaj jön rám. De miért pont Pottert látom mindenhol???

Szeptember 11. /Péntek/, 09:19, a dupla gyógynövénytanórák közötti szünetben

Reggel ismét mehettünk őrjáratozni.
Komolyan mondom, teljesen felesleges volt. És e miatt a félórás séta miatt kellett felkelnem ötkor. Hát, köszönöm szépen a megértő tanároknak. Nem elég, hogy általában én fekszem le utolsónak, hajnalok hajnalán keljek is fel! Tudtam, hogy valami hiányzik az életemből…
Még szerencse, hogy Remusszal kellett őrjáratoznom. Ahhoz képest, hogy fiú, nagyon rendes. Amikor a pirkadatkor, a süvítő szélrohammal együtt száguldtunk végig az udvaron, betolakodók nyomait keresgélve, beszélgettünk.
Ez hosszú lesz, de leírom, úgysincs jobb dolgom. Levendroi professzor már megint elmeséli az élettörténetét… Hát akkor már inkább az írás.
- A prefektus-élet olyan élvezetes: hajnalig tartó bulik, hosszú séták a természetben, kedves, engedelmes gyerekek felügyelése… McGalagony professzornak hogy-hogy csak a szép emlékek jutottak eszébe, amikor tavaly megemlítette a prefektusok teendőit?! – keseregtem fennhangon. – És a szikrázó napsütésről nem is mesélt.
Remus elmosolyodott. Feltekintett a borús égre, a fák levéltelen, megtört ágain keresztül.
- Prefektusnak lenni megtiszteltetés. – mondta fel a bemagolt szöveget. Szerintem még fel sem ébredt.
- Már akinek. – morogtam halkan. – Gondolom, neked mindez felüdülés lehet az úgynevezett barátaid után. Valami nagyon nagy kegyetlenséget követhettél el előző életedben, ha azokkal a sorscsapásokkal kell egy szobában aludnod.
Remus széles vigyorral nézett rám. Nem is értem, mi volt abban vicces, amit mondtam. Ezek mindössze a kőkemény tények. Remus már csak tudhatja…
- Csak azért mondod ezt, mert veled máshogy viselkednek, mint velem. – rúgott arrébb egy gesztenyét az avarban.
- Ne akard bemesélni nekem, hogy Black egy angyalka, és, hogy Potter pedig maga a megtestesült ártatlanság! Akkor meg, amikor velem találkoznak beléjük bújik egy rossz szellem, mi?!
Remus rosszallóan nézett rám.
- Légy szíves ne kiabálj, Lily! Ezzel csak azt akartam mondani, hogy mindenkivel máshogy viselkednek. Jesszel, Beccával, Frankkel, Veled. És ez teljesen természetes.
- Mi? Az, hogy csak velem idióták, a többiekkel pedig aranyosak? – fakadtam ki. Hirtelen eszembe jutott, hogy Rini is pontosan így fogalmazott egyszer, még régebben. Hogy vele milyen aranyos Potter…
- Ha akarod, elmagyarázom. – mikor kifejezéstelen arccal meredtem magam elé, folytatta. – Veled különösen viselkednek, mert különleges vagy számukra. Nem vagy olyan, mint Jess, Verity, vagy akár Rini. Egyrészt prefektus vagy, ami azt jelenti – legalábbis szerintük, hogy felsőbbrendű vagy, mint ők. Ezen kívül Bellatrixszal, Sirius unokahúgával rivalizálsz, akivel még maga Sirius sem igen mer összeveszni, vagy legalábbis nem olyan szabad szájú vele, mint másokkal. Sirius imád veled kötözködni, egyrészt, mert te sosem hagyod magad, mindig van valami csípős, csattanós válaszod, másrészt, mert… Öhm… Azt nem árulom el… James pedig megint csak máshogy viselkedik veled. Erre hidd el, van oka. Még pedig elég… érdekes.
Az elejét értettem, a végét nem, de a lényeget leszűrtem belőle.
1. Black DIREKT provokálja ki a veszekedéseket.
2. Örülnek, amikor megtépjük egymást Bellatrixszal.
3. Remus nem tudja, hogy Potter miért nem bír elviselni velem öt percet, a nélkül, hogy valami oltári nagy baromságot ne művelne.
- Addig… addig rendben van, hogy te vagy az ész a csapatban. De hogy kerül oda az a két TÖKFILKÓ??? – kérdeztem hangosan, mert a szél ismét csapkodni kezdte a fák ágait, majdnem kiverve szemünket. Remus türelmesen, tényszerűen válaszolt, miközben kevésbé türelmesen elsöpörte az utunkba álló fél méteres virágokat.
- Sirius bátor, vakmerő, merész, tehetséges és jó küllemű. James jó sportoló, gyors reflexű, gyors felfogású, humoros és szintén tehetséges. Nagyon erős egyéniségek…
- Ja, persze… - motyogtam.
- Lily, te is az vagy. Egyéniség. És még milyen kemény! – mosolyodott el.
Ekkor véget ért a felfedező körutunk. Egyébként az a NAGY, FÉLELMETES, RÉMISZTŐ betolakodó nem is volt olyan nagy és félelmetes. Legalábbis én egy kukaccsaládot nem neveznék ennek…

12:22, átváltoztatástanon

Nem értem, mi van Potterrel. Tisztára meg van húzatva ezzel a levelezéssel. Elém tol egy papírfecnit, rajta van valami kiolvashatatlan mondat. De engem nem bír érdekelni. Potter felfoghatná, hogy nem MIATTA járok be órára. McGalagony professzor előadása érdekel, nem az ő gondolatai. Sőt, ha ezt folytatja, MIATTA fogom itt hagyni az órát. Komolyan. Mi a frászért akar levelezni??? Miért nem bír már békén hagyni??? Hoppá, Rini most jött be. Alicet kísérte el valahová, így csak most érkeztek meg. Vajon miért vigyorog? Rám néz, aztán Potterre, aztán vissza rám. Ha-ha-ha. Nagyon vicces. Most közelebb húzódott Remuszhoz, ahogy Potter múltkor hozzám. Még mindig van az órából 28 kemény perc… Meg fogok őrülni.
Apropó, az őrületről jut eszembe, már nem hallucinálok. Persze elég nehéz lenne Potterről hallucinálni, ha egyszer itt rontja a levegőt mellettem!

12:32, még mindig az átváltoztatástanon

Azt hiszem, nem én vagyok az, aki kezd bedilizni. Hanem Potter. Mégiscsak elolvastam a levelét, amikor elkezdett bökdösni.
„De jól nézel ki ma! Nem akarod magad megnézni egy tükörben?”
Ez állt a papíron. Kijavítom, nem KEZD megőrülni, MÁR megőrült! Megütközve néztem rá, de ő maga elé meredt, és kezdett elvörösödni. És minél hosszabb ideig bámultam, annál vörösebb lett. Black pedig vigyorogva bámult minket. Potter gyilkos pillantásokat küldött felé, de ő továbbra is a leghátsó padban hintázik a székével, miközben vigyorog. Bárcsak oda mehetnék hozzá! Úgy letörölném azt a vigyort a képéről! És, az az érzésem, Potter is.
Nagy levegőt vettem, és gyorsan oda kapartam az alábbi mondatot.
„Nem. Hagyj békén.”
Amikor megnézte a papírt, ideges lett. És láttam rajta, hogy nagyon gondolkozik valamin. Nem mintha annyira érdekelne, de nagyon furcsa volt akkor. Ráhajolt a papírra, és írt valamit.
„Miért baj, ha azt mondom, hogy jól nézel ki? Mi ebben a sértő? Én örülnék neki, ha azt mondanád nekem, hogy jól nézek ki.”
AZ AZ EGOISTA BAROM!!! ÉS REMUS MÉG AZT MERTE ÁLLÍTANI, HOGY SZERÉNY!!! KIHEZ KÉPEST?!
Elpirultam a képtelen szituációtól. Csak nem kezdünk el arról levelezni, hogy ki néz ki jobban, és miért?! De, persze, kitartóan bámult, közelről, így összeszorított fogakkal oda firkantottam még valamit.
„Mit akarsz? Ne kertelj, hanem nagyon gyorsan mondd ki.”
Jött a válasz.
„Unatkozok.”
ÉDES ISTENEM!!! Miért? Miért kell nekem Potterrel kínlódnom? Annyi, de annyi más dolgot csinálnék szívesebben, mint ezt a levelezést! Csak, sajnos semelyikhez nem megy eme helyszín. A francia tengerpart talán egy fokkal jobb lenne. Ettől függetlenül, bosszúsan, hasogató fejjel válaszoltam.
„Te dumáltál annyit, hogy elültettek a mellől a drágalátos barátod mellől! Szenvedj némán!”
Egyébként ez teljesen igaz. Csakis ő tehet róla, hogy együtt kell kibírnunk minden átváltoztatástant. Szegény Becca meg ülhet Black mellé. Most éppen durcásan elfordul tőle, míg Black még mindig rajtunk röhög. Pompás.

12:43, még mindig

SOHA NEM ÉR VÉGET EZ AZ ÓRA???
Úgy érzem magam, mint egy katonai célpont. Három különböző helyről záporoznak rám a levelek. Ja, nem. Négyről. Pottert kifelejtettem. Uh.
Íme, a levelek:
1. „Na, mi van, Lil? Megkedveltétek egymást Jamesszel? ” Jess gyöngybetűivel.
2. „Tényleg nagyon unalmas lehet az óra, ha az általad leginkább utált, megvetett sráccal – aki mellesleg a suli egyik legjobb pasija – levelezel. Miről?” Rini kanyargós, hosszúkás betűivel.
3. „LEVELEZEL JAMESSZEL? Rendkívül figyelemreméltó. Amúgy tájékoztatnálak, hogy egy óra Miss McMahirral felért egy kivégzéssel. Viszont ott volt egy viszonylag normális, hetedikes srác is, Ted Tonks. Vele fogok bemondóként dolgozni. Ha megélem…” – Becca jellegzetes írásával.
Lényegre törő válaszaim:
1. „Nem.”
2. „Semmiről.”
3. „Hidd el, addig fogunk élni, amíg az elképzelhető mindenféle módon nem bűnhődtünk.”
Már csak két perc van hátra. Azt már fél lábbal is kibírom. Vagy nem. Potter visszaírt valamit, és betette a padomba. Végre. Kicsengettek. Potter vállára vette táskáját, és rám sem nézve elindult Black és Remus felé. Megnézzem a levelet? Végül is, miért is ne?
„Csak annyi akartam mondani, hogy csinos vagy.”
Hpf. Mikor ránéztem, épp akkor pillantott vissza. Black harsogva felnevetett. Azt hiszem, Black röhögése egész életemen át kísérteni fog.

16:22, a klubhelyiségben

Hú. Majdnem fél órán át üldögéltem, próbáltam kipihenni a Modern Mágia Tánc fáradalmait. Ha ez egyáltalán lehetséges. Ez volt eddig életem legeslegborzalmasabb szakköre. Nem hittem volna, hogy a kviddicsedzések szépségeit bármi más felülmúlhatja. Most már 100%-osan állíthatom, van.
NEKEM kellett végig táncolnom két órát.
NEKEM kellett gyakorlatokat kiötölnöm.
NEKEM kellett koreográfiát készítenem.
Már az első húsz percben elfáradtam. Ha betévedt volna valaki a táncórára, azt láthatta volna, hogy a növendékek ritmikusan, összhangban táncolnak, az „edzőnő” pedig mindjárt kinyúlik. De, semmi gáz. Kitaláltam, mit kell a következő alkalommal tennem. El se menni. Ez az egyetlen mód, hogy megóvjam az emberiséget. Mert, ha átadnám „profi” tánctudásomat… hát, megnőne a mulatóhelyekben a balesetek száma. Aú! Fáj a lábam, vagy a térdem, vagy a vádlim, vagy mim! Eddig azt se tudtam, hogy van ilyenem!
Pedig a jégkori is nagyon megmozgat. Csak mostanában nemigen volt bokros teendőim között időm edzeni. Plusz még van egy icipici problémám: nincs jég. És, szerintem Dumbledore professzor nem nagyon díjazná, ha bejegesíteném a tavat. Pedig ki a csudát érdekel egy-két sellő?! A halaknak is jégbe fagyva kell túlélni a telet…
Szóval, amikor már végképp nem bírtam tovább, kb. a táncóra kétharmadánál, szóltam a táncosoknak, nyomjanak le vagy 100 fekvőtámaszt, én pedig lerogytam az egyik székre. És, miközben hallgattam a szerencsétlenek erőfeszítéseit (egyébként, ha nem tetszett nekik, miért jöttek? ŐKET senki nem kényszeríttette!), elővettem az arannyal fogó tollamat, és cicám kosárkájára az alábbi szöveget biggyesztettem oda:
„A nevem Cassie
Mardekárosok, Potterek és Blackkek kíméljenek”
Most pedig mehetek először a Griffendél, majd a Hugrabug kviddicsedzésére. Remélhetőleg… Mit ordítozik itt nekem Black?! Balfácán!
- Hé, Evans! Elengedsz az edzésről 15 perccel hamarabb?
- Miért? – kiabáltam vissza.
- Csak!
AZ A POFÁTLAN, ALAMUSZI, SZEMTELEN… Akkor sem fogom hamarabb elengedni, ha egész edzés alatt egyfolytában nekem fog repülni a seprűjével! Azért sem!!!

21:09, a hálóteremben

Soha. Ebben az életben legalábbis nem. Ezt még egyszer nem vagyok hajlandó végig csinálni. Két edzés. Egymás után. Csoda, hogy nem rokkantam bele! Amit Potterék leműveltek! Hah. Talán holnap leírom, de ma semmiképpen nem. Nincs hozzá elég lelkierőm. Mindjárt elsírom magam, miközben töprengek szomorú sorsomon. Becca valami szöveget hadar, azt mondta, hogy Miss McMahir szerint egy levegővel kell elmondania az egészet. Lehet, hogy az a nő ellenséges kém, és meg akarja ölni Beccát. Máskülönben miért gyakoroltatna vele ilyen veszélyes feladatot?!
- A filmkritikus-filmrendező zsűritag empátiával tekint a nem feltétlenül „profi” alkotásokra. Charles Buntanny valóban „kettős szemmel” tekinthet a roxmortsi filmfesztiválon versenybe került alkotásokra. A Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválján tavaly még alkotóként vett részt (a „Wittenburgi varázsló” című filmje futott), a mostani, 33. alkalommal pedig a zsűri tagja. A rendezvénysorozatról azt tartja, hogy a maga nemében… Ez nem lehet igaz! Még mindig nincs vége?!
Jess pedig, mintha egy rózsaszín álomvilágba csöppent volna.
- Oh… istenem… Olyan helyes… olyan aranyos... olyan cuki… És… szeret… Oh…
Csak nem fog belehalni itt a nagy sápítozásába. Oh… szeret… Jézusom. Csak most veszem észre, hogy ő sem teljesen komplett. Ez az ömlengés… És, fogalmam sincs, kiről beszél. De nem is érdekel. A múltkor annyit mesélt egy bizonyos Markról, hogy amikor két hónappal azután bemutatta a srácot, annyira untam, hogy őrjöngve kirohantam a teremből. A fiú meg hülyének nézett. Szóval, nem érdekel. Mostanában Jess úgyis Blackre van rákattanva, ő pedig úgysem menne el vele seho… Miért is sietett el Black annyira gyorsan a mai kviddicsedzésünkről???

Szeptember 12. (Szombat) 11:03, a klubhelyiségben

Ennyi volt. Vége. Az általunk ismert civilizáció megsemmisülése közeleg... Itt vannak a vendégek!
Tudtam, hogy nem lesz könnyű. De ez még a borzalmasnál is borzalmasabb volt! Egy egész napig a pokol legmélyebb bugyraiból kiszabadult, emberi alakokat öltött démonok járnak majd közöttünk. Ideje bemutatnom a Black famíliát.
Mrs. Callipsho Black, Black anyja, maga a "megtestesült jóság". Pont, mint a fia! Mr. Jeffrey Black, Black apja, egy sznob, hallgatag, mindent és mindenkit lenéző alak. Na, vele se gazdagodott a galaxis! Helena Black, Bellatrix, Narcissa és (szegény) Andromeda anyja. Black "elbűvölő" nagynénje. Sebastian Black, annak a minden lében kanálnak az unokatesója. 19 év körüli, enyhén szólva nagyképű srác.
Őket, négyüket voltam kénytelen fogadni reggel kilenckor, amikor még egy kissé álmos voltam. Egy pillanat alatt kiröppent szememből az álom, mikor megláttam a fent említett embereket. Egyből tudtam, kik ők, hiszen Mrs. Blackék nagyon hasonlítanak Bellatrixra. Brrrr. Még most is kiráz tőlük a hideg. Mrs. Black édeskés mosollyal pillantott rám:
- Minden bizonnyal te vagy az a prefektus kislány, akiről a professzor beszélt. Én Mrs. Black vagyok.
MAJD ADOK ÉN NEKI OLYAN PREFEKTUS KISLÁNYT!!! Úgy beszélt hozzám, mintha hat éves lennék. Jó, hogy el nem kezdett gügyögni... És, már nyújtotta is lila szőrmekabátját, divatos - vagy inkább annak hitt - kalapját arra a helyre, ahol szerinte a házimanónak kellene várakoznia. Csak egy aprócska dolgot nem vett számításba: nem alkalmazunk ilyen munkára házimanókat.
Mrs. Black szemrehányóan fordult felém.
- Mondd, kedveském, miért nincsenek házimanók?
- Talán mert ez egy iskola? - mosolyogtam vissza gúnyosan, de nem figyeltek oda. Úgy látom, a süketség örökletes.
Amikor végre megoldottam azt a problémát, hogy a lila szőrmekabát, a hófehér nercbunda vagy a krokodilbőr kabát kerüljön a legalsó fogasra - amikor meguntam panaszkodásukat, felnyaláboltam a kabátokat, és elegánsan leküldtem őket a házimanókhoz, a konyhai szennyessel együtt, fellélegeztem. Nem kellett volna.
Csak akkor jött a neheze. Helena Black egyfolytában becsmérelt mindent, Sebastian leereszkedő modorban kérdezgetett tőlem baromságokat, Callipsho néni pedig... na, ez a másik. Már a neve is problémát jelentett. Megkért, hogy szólítsam néninek, és örvendezett, amikor meg tudtam jegyezni ezt a két szót. Ez egy kész csoda! Nem mondom, a Callipshoval nem volt semmi baj, csak a nénivel gyűlt meg a bajom. De aztán mégiscsak sikerült megjegyeznem. Na, ugye, hogy zseni vagyok?! Szóval, Callipsho néni mindent kifogásolt.
1. A padló túl hideg. Az ő ici-pici fia még megfázik, ha este mezítláb van kedve leruccanni a bagolyházba. (Igen?! Én meg teszek az ő ici-pici fiára! Egyébként is: mi a jó eget csináljunk a kőpadlóval? Szedjük fel és tegyünk le helyette pihe-puha szőrmét? A BAGOLYHÁZBA?! Ez a nő nem ismeri sem a bagolytollak, sem a guanó fogalmát!)
2. A könyvtárban nincsenek sorban a könyvek. (Mert ő úgy képzelte, hogy ne az író vezetékneve, hanem a keresztneve szerint sorakozzanak. Mert, ugye, szegény rokonok nem tudják megkülönböztetni az Emprehyt az Eccerdontól. Csak az Etellet az Enellietől. Bellatrixot ismerve Madame Cvikker akár fel is boríthatja a könyvespolcokat. Mert ugyebár Trix oda be nem teszi a lábát. Nehogy már valami kultúra ragadjon rá!)
Lassan elfogyott a kastély, de semmi sem felelt meg a nagy múltú, nemes Black család kifinomult ízléseinek. Én pedig tettem még rá egy lapáttal, azzal, hogy elmeséltem nekik a tegnapi óránkat Levandroi professzorral.
Nem történt semmi. Nem gyulladt fel senki, nem csípte meg senkit, egy halálos mérget nyáladzó futónövény; a csoport teljes számban, ájulás, fulladás, elhalálozás nélkül hagyta el a termet. Csak éppen mindenki vöröslő, duzzadt szemmel, szipogva vonult ki a 4.-es számú üvegházból. A professzor azon az órán húgának tragikus szerelmi életéről mesélt - immáron huszadszor. Mégis, vagy a professzort áldották meg természetfeletti színészi tehetséggel, vagy a mi idegeink túl gyengék... Mindenesetre, a csoportunkban mind a nyolc lány sírva fakadt. a tanár úr története olyan hatást keltett, mint a Titanic zárójelenete: mindenki egymásra borulva zokogott.
Mrs. Blackék nem nagyon értékelték az élménybeszámolómat. Callipsho néni ijesztően magas hangon kezdett el beszélni arról, hogy amit látott, talán elég ahhoz, hogy drága, egyetlen fiát ki vegye a Roxfortból... Á, nem fogja! Nincs olyan szerencsém.
Mikor már végképp kifogytam az udvarias szófordulatokból, megjelentek a barátaim. Plusz Potter és Black. Callipsho néni büszkén lépett oda fiához.
- Kisfiam, végre itt vagy!!!
Black a megszólítás, és a várható mondatok tartalma miatt, egyre vörösebb és vörösebb fejjel hallgatott, amin Becca jól szórakozott... Egészen addig, amíg őt meg Helena Black nem rohanta le. Becca bevágott egy olyan hollywood-i mosolyt, amelyet bármely világsztár megirigyelhetett volna, majd két mondat közöm rám sandított és fintorgott. Én meg örültem, hogy egy rövidke ideig nem engem boldogítanak nélkülözhetetlen társaságukkal a Blackek.

13:48, a park egyik lugasa

Miért baj az, ha valaki nem aranyvérű? Ha valakinek nincs harminckét gazdag, tekintélyes felmenője? Ha ősei nem ismerték a mágiát? Ha csak egyszerű muglik között nőtt fel? Ha sárvérű?...
De nem az bánt, hogy nem vagyok aranyvérű, és hogy családom nem népszerű a varázslók körében. Hanem az, hogy... Oh, a barátaim... És miért csinálta ezt Potter? Nem tudom, miért bánt, csak azt tudom, hogy amit tett, az nagyon fáj. Hatalmasat csalódtam benne. És a többiekben is. Én nem ilyennek ismertem meg őket. Persze, az ember a természetes környezetben, az ismerősei előtt máshogy viselkedik, de hát... Ők a barátaim... Nem is ismerem őket.
Az ebéd szörnyű volt. Az az ördögi nőszemély állandóan Becca körül mászkált, mellé ült le, és tőle kérdezősködött.
- És, kedves Rebecca, hogy vannak a szüleid? És a bátyád? Meg vannak még a szárnyas lovaitok? És az a kis walesi sárkány a kertetek mélyén?... Úgy hallottam, hogy a bátyád el akarja venni azt a Chermoe lányt, ez igaz? Ó, kedveském, arról a teremtésről annyi BORZALMAS dolgot lehet hallani manapság... Ó, hát, persze, mind csupán pletyka... És, neked van esetleg egy fiatalember...?
- Jól.
Becca addig elszórva válaszolt igennel, nemmel és jóllal. Bizonyára most ez utóbbi következett. Amikor Mrs. Black csodálkozva felhúzta szemöldökét, Becca észbekapott. Csakhogy, mivel a kérdésre nem figyelt, nem tudta mi az, csak azt, hogy valami fontos. Erre talán abból következtethetett, hogy sokan őt bámulták, a kérdés hallatán. Becca igencsak egyedi választ adott.
- Jgnem.
És, egy jól bevált húzással elterelte a figyelmet.
- Tessék, nézni, Callipsho néni, ott van Jessica Navon! Tetszik ismerni?
Naná, hogy Callipsho néni ismerte! Callipsho néni minden aranyvérű családot ismer, a sárvérűeket annyira már nem… Mert Callipsho néni csak az arra érdemesekkel barátkozik.
- Áh, igen, Jessica. És ott van mellette Remus is. A fiam egyik legjobb barátja. – mosolygott Sebastianra az asszony. – Az ő szülei is egyetértenek velem és Jeffreyjal számos dologban. És, Sirius még Alice és Trinity Vachoppennel barátkozik. Ők is arisztokrata családból származnak, természetesen. Ó, és itt van még James… - fordult a közelgő Potter felé, aki olyan képet vágott, mintha most ítélték volna kéthavi büntetőmunkára. Azt hiszem, nem nagyon csípi Mrs. Blacket. Se Mr. Blacket. Se Bellatrixot. Se Narcissat. Ebből következik, hogy Sebastiant sem igazán szívleli. És, csodák csodája…
- Potter… Nagyon sokat hallottam már rólad a húgomtól. – mondta szélesen vigyorogva Sebastian. Fogalmam sincs, hogy ki a húga, de nem is érdekel. Potter ökölbe szorított kézzel kérdezte:
- Mi közöm van nekem a te húgodhoz? Szerintem nem sok. – válasza elég ütősre sikeredett. Callipsho néni megrökönyödve nézett rá.
- Na, de, James…
- Ez teljesen normális, anyu. Most itt van E… - kezdett bele egy mondatba az az idióta Black, de Potter dühösen ránézett. Blacknek nem jött ki hang a torkán. Erre Mrs. Black émelyítően elmosolyodott.
- Nos, akkor Sebastian, szerintem mindenkit megismertél. Rebeccát, Jessicát, Jameset, Remust, és… - rám nézett. – Téged hogy hívnak, kedves?
- Lily E… - kezdtem én is, de Potter bele vágott.
- Lilyannah Temple. – mondta mély hangján. Becca majdnem leesett a székről, Black tátva felejtette a száját, Remus pedig aggódva pillantott rám.
És én?
Én elkezdtem szédülni.
- Oh… A Donnatelle völgyből? – kérdezte Mrs. Black kíváncsian. Potter bólintott helyettem. Furcsán éreztem magam. Nehezen tudtam csak lélegezni, és szemem előtt kezdtek elhomályosulni az arcok.
- Oh, akkor te is aranyvérű vagy. Nagyszerű! Örülök, hogy ti aranyvérűek, így összetartotok, és nem barátkoztok félvérűekkel, és.. még kimondani is rossz – sárvérűekkel. Én azt mondom, tartsuk magunkat a régi hagyományokhoz, hogy… - hallottam Mrs. Black csevegését, amely nagyon távolinak csengett. Black ott állt mellettem, Potter pedig engem nézett. Egyszeriben dühös lettem rá, a barátaimra, az egész világra. Már éppen elkezdtem volna kiabálni, mikor Black idegesen oda súgta nekem.
- Evans, ne rendezz balhét a szüleim előtt!
NA, PERSZE, MOST MÁR MEGINT EVANS!!! Teljesen elegem lett mindenből, de annyi eszem volt, hogy ne rohanjak ki a nagyteremből. Így csak gyors léptekkel kisiettem. Aztán, amikor már az előcsarnokban jártam, elsírtam magam. Meghallottam Becca és Jess kiáltását, de nem törődtem velük, sírva, zokogva kifutottam a parkba. Most már nem sírok. Azon gondolkozok, hogy álljak eléjük egy óra múlva. Vagy inkább azon, ők hogy állnak majd elém… De miért baj, hogyha nem vagyok aranyvérű? Nem érek annyit, mint ők?!... Becca???