Matematika, vagyis matek

Első rész

Péntek reggel Laci hamar, már fél hétre bement az iskolába. A folyosón végighaladva egyenesen a tornaterem felé vette az irányt, ugyanis Stella itt beszélt meg egy próbát azzal a hatodikos lánycsapattal, akik már csak egy fiúénekest keresnek az együttesükbe. „Hát, remélem, tényleg elég jók” – gondolta reménykedve Laci, és benyitott a nagy tornaterem ajtaján.

Azt hitte, pár hangszer biztos fogja majd fogadni a terem hátuljában, de csalódnia kellett. A helyiség végében ugyanis három divatos ruhákba öltözött, enyhén kisminkelt lány állt, akik közül kettő egy-egy csörgődobot fogott a kezében. Úgy tűnt, a csapat éppen az egyik dalát készül előadni.

Mivel úgysem vették még észre, Laci halkan beállt az egyik bordásfal mögé, és onnan figyelte a próbát.

- Egy-két-há-mehet! – rikkantotta a középső lány, aki nyilván az énekes lehetett, mire a társai rázni kezdték a dobjaikat. A lány a ritmusra körbetáncolt, majd beleénekelt egy mikrofonba:

- Pasik, pasik, pasik, pasik! Mindannyian olyan cukik! – a hangja hangosan áradt a hangszórókból. Miközben énekelt, összevissza ugrált és pörgött, sőt még tapsolt is. – Te is akarsz egy pasit? Én is akarok egy pasit! Hogyha neked van, hát minek kell még egy? Állj le, és vonulj vissza, gyermekem! Kérj a pasidtól csokit – és az életed megváltozik!

Laci tátott szájjal figyelte a produkciót. A lány hangja és a szám dallama egész jó volt, na de ez a szöveg?... Legfeljebb csak Stellának és a hozzá hasonló lányoknak tetszhet. És mégis ő mit csinálna egy ilyen együttesben? Csak nem neki is a pasikról kéne énekelnie?...

- Pasik, pasik, pasik, pasik! Mindannyian olyan cukik! – énekelte el együtt a három lány a refrént, majd mindannyian egyszerre dobbantottak egyet, abbahagyták a csörgést, és meghajoltak.

- Ooolyan jó ez a szám! – kiáltotta ezután az énekes, és megtapsolta magukat.

- Igen! Bárcsak mi léphetnénk fel a karácsonyi műsorban, nem az idióta Tomiék bandája a 8.a-ból! – mondta az egyik csörgős.

Laci mérgesen nézett rá. Igaz, hogy mostanában csak a legszükségesebb esetekben beszélt Tomiékkal, és helyettük inkább a többi fiúval lógott, na de ők mégis csak a barátai! Tomi, Lőrinc és Szilvi. Sokat zenéltek együtt, és ez nem múlik el nyomtalanul. Hogy van képe egy ilyen kis hatodikos csajnak, hogy leszólja őket? Laci legszívesebben otthagyta volna őket, és kisurrant volna a tornateremből, de már késő volt.

- Laacii! Ott vaan! – sikította rajongva a „Tomiék-bandája-gyűlölő” csörgős lány, és egyenesen felé mutatott.

- Ooolyan édes! – vigyorgott az énekes, majd intett a társainak, és velük együtt sietve elindult a fiú felé.

- Édes a… Hagyjatok békén! Nem vagyok rátok kíváncsi! – mondta bosszúsan Laci, de hangját elnyelték a lányok mondatai. Azok ugyanis, mielőtt Laci menekülni tudott volna, ölelgetni kezdték őt, miközben fennhangon dicsérték Stellát, amiért ilyen jó srácot küldött ide nekik.

- Nem értitek?! Nem érdekel a hülye együttesetek! Szálljatok már le rólam! – kiabálta dühösen Laci, mire az énekes erőszakosan belekarolt, és húzni kezdte a terem vége felé.

- Ó, dehogynem érdekel! Hidd el, szuperek leszünk mi négyen! Az első dal, amit énekelni fogsz most, egy duett lesz velem. Egyszerre fogod énekelni velem ezt: „A szerelem vak és csalóka, de közben mégis egy igazi csoda! Egy érzés ez a szíved mélyén, a Nap és a fények tetején, a mély tengerek alján és a nagy városoknál. A szerelem vak…” – kezdte újra a lány.

Lacinak be kellett ismernie, hogy ez a dalszöveg azért mégsem annyira rossz. Mélyeket lélegzett, és megpróbált felülkerekedni a dühén. Oké. Ezt a számot még elénekli velük, de aztán lelép. Határozottan és gyorsan.

A „Tomiék-bandája-gyűlölő” lány már oda is nyújtott neki egy mikrofont. Laci kelletlenül elfogadta, és az énekessel együtt beállt középre, miközben a többiek ismét a kezükbe vették a csörgődobjaikat.

- Egy-két-há-mehet! – kiáltotta az énekes, mire a zene beindult, ő pedig ismét táncolni kezdett. – A szerelem vak és csalóka, de közbe mégis egy igazi csoda! Egy érzés ez a szíved mélyén…

- …a Nap és a fények tetején – énekelt Laci is. – A mély tengerek alján és a nagy városoknál. A szerelem vak és csalóka, de közben mégis egy igazi csoda…

Miközben duetteztek, az énekes körbe-körbe járkált és táncolt, miközben mutogatott és előadta magát. Laci eddig is csodálkozott ezen a nagy show-n, de a legjobban akkor lepődött meg, amikor a szám végén az énekes odaugrott hozzá, eldobta a mikrofonját, átölelte, és egy cuppanós csókot nyomott a fiú szájára.

- HÉÉ!... – ordította mérgesen Laci, és lerázta magáról a lányt. Legszívesebben lekevert volna neki egy pofont, de hát tudjátok… a gyengébb nemet sosem szabad bántani. Legalábbis az erősebb nemnek…

- Mi van? – pislogott az énekes ártatlan arckifejezéssel. – Ez csak a műsor része, Laci! Egy együttesnek muszáj adnia a fellépéseire!

- Fellépés?! – nevetett fel a fiú gúnyosan. – Hol léptek ti fel? A biciklitárolóban?... Nem is vagytok igazi együttes! Jó, a számotok nem olyan rossz, és a hangod is elmegy, de akkor is! Borzalmasan rámenősök vagytok! Nem csoda, ha egyetlen fiú sem akar csatlakozni hozzátok! Mégis hányat próbáltatok ki eddig előttem?

- Ötöt – felelte az énekes sértődötten.

- Ha ezt így folytatjátok, hamarosan az ötvenhetediket is elüldözitek mellőletek! Minket, pasikat, nem lehet csak úgy puszilgatni meg ölelgetni! – mondta Laci, és megrázkódott az undortól. – Na jó, én most megyek. További sok sikert, blablabla… Na pá! – ezzel nekilendült, és végigszáguldott a tornatermen.

- Laci, ne menj el! – kiáltotta a „Tomiék-bandája-gyűlölő” lány könyörögve, de az ajtó már becsapódott a szőke fiú után.

-----

Mikor Stella negyed nyolckor belépett az osztályterembe, Laci azonnal elébe toppant, és mérgesen ezt mondta:

- Ez a lánycsapat egy rémálom! Nagyon rámenősek, és folyton csak rajtunk, fiúkon jár az eszük! Még meg is csókoltak!...

Stella döbbenten nézett rá, majd megszólalt:

- Megvárnád, amíg leveszem a kabátom? Köszi – mondta hűvösen, és felakasztotta a kabátját a fogasra. – Oké, most már mondhatod. Szóval, nem tetszettek?

- Egyáltalán nem! Szörnyű egy reggeli élmény volt – vágott savanyú képet Laci, és bele is borzongott az emlékekbe.

- Jó, tudom én, hogy kicsit zizisek, de attól még egész jók, nem?

- Lehet, de nem érdekel. Én egy fiúzenekarban szeretnék énekelni! Van ilyen csapat a suliban?

Stella felsóhajtott, és gondolkozni kezdett. Pár perc múlva vidáman bólintott:

- Igen, van! Eddig ketten vannak, egy dobos meg egy gitáros. Hetedikesek, de nem olyan rosszak, mint közülük a focisták. Szerintem nem ártana nekik egy énekes, de ezt majd úgyis megbeszélem velük.

- Szuper! Köszi! – villanyozódott fel Laci. – Ez remek!... Szerintem ők tökéletesek lesznek nekem!

- Hát remélem – mosolygott Stella, és végignézte, amint Laci a helyére siet. Majd magában hozzátette: „Csak hát a stílusuk… Nem vagyok benne biztos, hogy be fog neked jönni az a zene, amit játszanak.”

-----

- Micsoda véletlen! – nevetett fel Iza, amikor negyed nyolc után öt perccel összefutott Cecíliával az iskola előtt, csakúgy, mint kedden.

A fekete hajú lány erőltetetten vele nevetett. Ugyan kinek lenne kedve vígan kacarászni azzal a lánnyal, akinek pontosan a te nagy szerelmed tetszik, és ez valószínűleg még viszonozva is van? Senkinek.

Együtt léptek be a folyosóra. Cili tekintete azonnal a 8.c-s osztályterem felé siklott. A szíve nagyot dobbant, amint meglátta Márkot pár osztálytársával együtt a terem előtt beszélgetni. Lopva Izabellára pillantott. A lány szintén Márkot figyelte, arcán azzal a boldog, szerelmes arckifejezéssel, amit Cili kedden is látott tőle. Kétségbeesetten próbálta elvonni Iza figyelmét Márkról.

- Nézd csak, milyen a cipője annak a csajnak ott! – mutatott egy tiritarka színű cipős alsós lányra.

- Aha – mondta Iza, miközben le sem vette a szemét a fiúról.

Cili csalódottan sóhajtott fel. Mikor elhaladtak Márk és barátai mellett, a fiú önként fordult Iza felé, és mosolyogva köszönt neki:

- Helló, Iza!

- Szia! – köszönt vissza vidáman a lány.

- Jó a kabátod! – bókolt Márk.

- Köszi! – mosolygott Iza, majd Cilivel együtt továbbment.

A fekete hajú lány szomorúan fordult vissza Márk felé. A fiú barátai viccesen böködték Márkot, és nyilván Izáról beszéltek. Cili letörten nézett vissza maga elé. Majd pár lépés után hirtelen megragadta Iza karját, és erőltetetten mosolyogva, kacsintva megkérdezte:

- Csak nincs köztetek valamit?...

- Kik között? – csodálkozott Iza.

- Hát közötted meg Márk között! Úgy néztek egymásra, hogy csak na! Tetszik neked, ugye? – kérdezte vigyorogva Cecília, de belül nagyon csalódott volt.

Iza elpirult és zavarba jött. Még a legjobb barátnőjének, Stellának se mondta el, hogy mennyire tetszik neki a fiú. Mondjuk azért, mert Stella köztudottan szeret mindenkivel beszélgetni, és nehogy elkotyogja valakinek. De Cili teljesen más. Biztos nem mondaná el senkinek, ha megkérné rá.

- Ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek! – mondta neki.

- Dehogy mondom! – rázta a fejét Cili. – Tudom én, hogy milyen rossz, ha az ilyesmi kiderül.

- Igen – bólintott Iza, majd bevallotta: - Szóval… hát igen, már egy ideje tetszik Márk. Olyan kedves és aranyos és jóképű fiú, nem? – mosolygott.

„Nekem mondod?” – gondolta keserűen Cili. – „Én már csak tudom, hogy ő a legszuperebb srác a Földön.”

- De, az – viszonozta a mosolyt. – Na és mit gondolsz, te tetszel neki?

Iza határozottan bólintott.

- Szerintem igen! Mindig köszön, és olyan, mintha udvarolna. Ráadásul a múltkor suli után is tök jó elbeszélgettünk. Egész biztosan bejövök neki!

Cilinek ennyi is elég volt. Hát tényleg nincsen semmi esélye Márknál!... Neki Iza tetszik és kész. Nincs több remény. El kell őt felejtenie. De hogyan?...

- Oké, nem mondom el senkinek – mondta, és elengedte Iza karját.

- Nagyon köszi! – vigyorgott a lány, és vidáman besétált az osztályukba.

-----

Az első órájuk ma matek volt, amit szintén a biosztanár Illés bácsi tartott nekik. Illés ezeken a tantárgyakon kívül még fizikát is tanított az iskolában. A mai napon megállt az álmos osztály előtt, és kijelentette:

- Kijavítottam azokat a dolgozatokat, amiket a múlt órán írtatok – és felmutatta a tizennyolc lapot az osztálynak.

- Tessék beírni az egyest, és készen van – mondta hanyagul Ulrik, és hátradőlt a székén.

- Nem, neked most nem egyes lett, Ulrik. Hanem kettes alá-alá-alá – közölte vele Illés bácsi.

Ulrik felnevetett, és ujjával a fejére mutatott:

- Itt az ész!

Cecília gúnyosan tette hozzá:

- Mondja az észnélküli.

Ulrik már készült volna visszavágni, de Illés bácsi dühösen rájuk szólt:

- Fejezzétek már be! Nem állapot, hogy egyfolytában veszekedtek! – majd felsóhajtott, és mosolyogva az ablak felőli oszlop leghátsó padjában ülő Bernátra nézett: - Bernát, veled nagyon meg vagyok elégedve. A dolgozatod ugyanis hibátlan lett! Gratulálok.

Bernát büszkén mosolygott, az ajtó felőli oszlopban ülő Dávid azonban mérgesen fordult barátjához, Lőrinchez:

- A tanárok egyfolytában dicsérik meg minden, miközben csak egy szőke macsó, aki a mosolyával hódít!...

- Irma, te viszont egyáltalán nem érted ezt a fejezetet! – tért vissza a szigorúságához Illés tanár úr.

A lány a neve hallatán összerezzent, és felnézett. Eddig ugyanis a városi úszóversenyről álmodozott, amelyen ő is részt vehet majd. Szinte minden nap úszóedzésre járt, ma az utolsó óra utánra volt az úszás betervezve.

- A dolgozatos egyes lett – közölte vele Illés bácsi, minek hallatán Ulrik hahotázva felnevetett. Illés szigorúan ránézett, majd folytatta: - Hétfőn írhatsz egy javítódolgozatot, Irma, és, hogy az jól sikerüljön, ma az utolsó órád után korrepetálni foglak téged ebből a fejezetből.

- Az nem lehet! – ellenkezett hevesen Irma. – Ma úszóedzésem lesz suli után!

- És melyik a fontosabb neked, a tanulás vagy az úszás? – kérdezte csípősen Illés bácsi.

- Az úszás! – vágta rá Irma, mire az osztály többi tagja felnevetett.

- Nem érdekel, ma akkor is gyakorolni fogunk! – mondta mérgesen Illés bácsi. – Az én kezem alatt egyetlen diák sem bukhat meg, és punktum! Hogy néznének rám azután a tanártársaim… Micsoda szörnyű tanárnak tartanának!... Úgyhogy ittmaradsz, Irma, és kész!

- De ez csak egy egyes, és még csak november van. Nem fogok megbukni – mondta Irma győzködve, de matektanár hajthatatlan volt.

- Egy szót se akarok erről többet hallani! Örülj, hogy felajánlottam a segítségem! – majd visszatért a többiek dolgozatának elemzéséhez.

- Ez nem ér! Az edzőm nagyon mérges lesz rám! – suttogta oda Irma mérgesen padtársának, a vásárlásmániás Ildikónak. – Utálja, ha kések az edzésről vagy el se megyek! Kedden is nagyon ki volt rám akadva, amiért késtem tizenvalahány percet. Azt mondta, ha ez még egyszer előfordul, nem mehetek az úszóversenyre!...

- És hogyha megmondanád neki, hogy matek-korrepetáláson voltál? – javasolta Ildi.

- Á, az őt nem érdekli! – legyintett Irma, majd aggódni kezdett: - Mi lesz, ha tényleg nem mehetek a versenyre? Pedig már olyan régóta várom!

- Ha téged választott ki, akkor szerintem már nem fog változtatni a döntésén.

- Dehogynem! – mondta keserűen Irma. – Te nem ismered őt. Kőből van a szíve.