 Szerinted Forró Dan kiakadna, ha egész nap csókolóznánk?
A szám széles mosolyra húzódott. Hát igen, ez Harry… másra sem gondol, mint, nos, rám. De ez egyáltalán nem zavar, így szeretem.
 Igen, szerintem ideges lenne. Meg talán féltékeny is.
 Rá akarsz ébreszteni, mekkora kincs vagy nekem? Felesleges, tisztában vagyok vele magamtól is.
 Köszi a bókot. Mégis mi vezetett rá erre a felfedezésre?
 Ginny, hadd ne soroljam. Nem akarok kézsorvadásban meghalni…
 Édes vagy! Nagyon, nagyon édes… mégha nem is tudsz róla…
 Mi? Miről nem tudok??
 Semmi, semmi…

Na… mindig is auror akartam lenni. Most már azt is tudom, miért… vagy kiért…




- Véleményem szerint a koboldokkal szemben már semmit sem tehetünk…
- De ha írnánk nekik egy újabb kiegyező levelet? Akkor talán átgondolnék újra!
Óvatosan jobbra fordítottam a fejem, hogy szemem sarkából Harryre leshessek. Akkor lehet, nem veszi észre… Igyekezetem hiába volt. Harry –talán már percek óta- engem bámult meredten. Elmosolyodott, és szolidan ásított egyet. Én is rámosolyogtam, majd az órámra pillantottam. „Este…” – tátogta felém Harry. Bólintottam, mire folytatta. „Ha vége a gyűlésnek…” Újabb biccentés. „Elmegyünk valahová?”

Ó, hogy a fenébe. Ez nem igaz.

„Nem lehet, megígértem anyának, hogy estére itt maradok… bocs!” Tátogtam vissza. Lemondó arcot vágott és vállat vont. Magamban elmosolyodtam. Mikor újra rám nézett, folytattam. „Nem maradsz itt te is?”

Ekkor hirtelen megsajdult a bokám. Hogyisne, mikor Tonks teljes erőből belém rúgott….Méltatlankodva tekintettem rá, de ő maga elé meredt. Dumbledore pillantása egyszerre égetni kezdte a tarkómat.

- Minden rendben, Miss Weasley?
- Öhm, persze…

Folytatták is az értelmetlen beszédet, ezúttal holmi kentaurokról. Pár percig megpróbáltam figyelni, aztán mégis inkább Harry zöld szemeit választottam szemlélődésre.
Mikor észrevette, hogy figyelem, újra tátogni kezdett.
„Nem hinném, hogy ajánlatos lenne maradnom.”
„Hát… én örülnék.”
Ravaszul elvigyorordott, ezzel elérve, hogy zavartan elpiruljak és lesüssem a szemem.
„Nem úgy gondoltam…” – kezdtem a magyarázkodásba.
„Jól van, tudom.” Még mindig somolygott. Hihetetlen, milyen szédítően tud mosolyogni. Talán igaza van Hermionénak, és mégsem elmebeteg sátánista. Vagy csak ennek ellenére is eszméletlen férfi… Erre a gondolatra majdnem felnevettem. Harry Potter, Az Eszméletlen Férfi, Aki Ráadásul Túl Is Élte…

Arra eszméltem, hogy Harry áll a hátam mögött, és éppen a fülembe súg valamit.
- Édes, akkor én megyek, jó?
- Mi? Nem maradsz itt…?
- Sajnálom, de ma nem megy. Mit szólnál ahhoz, ha holnap megnéznéd a Legénylakást?
Nagyon hálás voltam mindenkinek, hogy már távozóban voltak és nem figyeltek oda ránk. Nagyon, nagyon hálás.
- Tessék? Úgy érted, menjek el hozzátok?
- David nem lesz ott. Ron sem.
- Ja. Talán megbeszélhetem a lányokkal.
- Na neee, őket azért ne hozd!
- Jaj, dehogyis. Csak hogy lemondjam a találkozónkat.
- Az…az nem nekünk lesz? – tetette az értetlent Harry.
- De, nekünk lesz. – nyomtam egy gyors csókot a szájára.
Illetve, az lett volna, ha Harry nem húz közelebb magához, és nem csak percek múlva enged el…