A nap narancssárga korongja lassan vándorolt a rózsaszín égen egyre feljebb és feljebb. Harry Potter elgondolkodva bámulta a távolban hullámzó dombokat és magasodó hegyeket. Ron békésen hortyogott mellette az egyik fotelben, félrebicsaklott fejjel és nyitott szájjal. Így nyomta el az álom hajnalban, legjobb barátjával folytatott mélyreható beszélgetésük kellős közepén. Azóta a legjobb barát csendesen üldögélt az ablak előtt és hagyta, hogy lelkét birtokába vehesse a maró bűntudat és az önsajnálat.
Megadta magát és engedte, sőt mi több, szinte már akarta is, hogy feleméssze a kín, feleméssze a lelkét, a kitartását. Mindene elveszett, érzelmei, vágyai, s nem maradt mása, csak a józan esze.
Tudta, hogyha nem beszéli meg ezt gyorsan valakivel, beleőrül a fájdalomba és a felelősség terhébe. Tulajdonképpen meg is próbálta kibeszélni érzéseit Ronnal, de alig telt el tíz perc, barátja már a lóbőrt húzta. Nem, ezeket a dolgokat nem ajánlatos egy fiúval megtárgyalni. Sokkal inkább…
- Hermione! – ugrott fel az ablak mellől. Halkan kinyitotta az ajtót, nehogy felébressze álomszuszék cimboráját, és már rohant is lefelé a lépcsőn. A harmadik emeleten aztán megállt a ’Charlie Weasley’ feliratú ajtó előtt és bekopogott. Az szinte rögtön kinyílt.
- Harry! Máris felébredtél? Azt hittem délig aludni fogtok Ronnal – szólt meghökkenten a lány.
- Szerintem Ron pont ezt tervezi. Csakúgy remegnek a falak a horkolásától. Beengdsz?
- Persze, gyere csak – tárta ki az ajtót Hermione. Mióta Charlie Weasley elköltözött otthonról, a szobát amolyan raktárféleségnek használták. Most azonban, hogy a helységnek új lakója volt, a dobozok és ládák eltűntek a falak mellől, helyükre egy franciaágy, egy gardróbszekrény, egy könyvekkel telizsúfolt könyvespolc, egy íróasztal és egy hatalmas kandalló került. Az ablakokat bordó függönyök díszítették, az egyik sarokban kisebb botanikus kert foglalt helyet, mindenféle varázslatos gyógynövénynek adva otthont.
- Mrs. Weasley tudja, hogy átalakítottad a szobát? – kérdezte gyanakvóan Harry.
- Hát, nem igazán… Nem nagyon engedem be ide. Biztos kiborulna, ha látná, hogy pont itt élem ki a lakberendezői hajlamaimat.
- Igen, ez könnyen lehet…
- Csak azért csináltam, mert nem nagyon hinném, hogy rekeszek és poros könyvek között el tudnék tölteni három hónapot.
- Könyveket mondtál? – vigyorodott el a fiú. Válaszul Hermione is elmosolyodott.
- Na igen… Meg aztán más céljaim is vannak ezzel a szobával… – tűnődött félhangosan.
- Más céljaid? – somolygott tovább Harry.
- Jaj, hagyj már! Inkább arról beszéljünk, miért jöttél ide!
- Hát, tudod, nekem még nincsenek ilyen gondjaim, mint neked…
- Elhallgass!
- És tulajdonképpen pont ez az, amiért beszélni akarok veled – És elmondott mindent, ami a szívét nyomta. Csak beszélt és beszélt, Hermione pedig figyelmesen hallgatta. Ahogyan beszélt, egyre inkább könnyebbnek és kisebbnek érezte a lelkét nyomó terhet. Mire végére ért mondókájának, egészen megkönnyebbült. Hermione viszont annál gondterheltebb lett. Homlokát ráncolta és az ajkait harapdálta, a kezét tördelte és dobogott a lábával. Végül aztán sóhajtott egy nagyot és így szólt:
- Harry, ezzel semmire se mész. Sajnálod magad, amit meg is értek. De pont te vagy az, akinek erősnek kell lennie kívül-belül! Nem engedheted meg magadnak, hogy önző módon viselkedsz. Eddig olyan jól bírtad! Ne hagyd el magad! – A lány szavai késként döftek barátja újonnan felszabadult lelkébe.
- Ne hagyjam el magam? – nézett Hermionéra. Az kétségbeesetten pislogott vissza rá, nem tudta, szavai milyen hatást váltanak ki Harryből.
- Kérlek szépen, ne kezdj el megint dühöngeni! Csak jót akarok neked! Hidd el, jól döntöttél, amikor nem rángattad bele Ginnyt ebbe a rémálomba. Okosan cselekedtél.
- De hát pont ez az! Én nem akarok okos lenni! Nem akarok józanul viselkedni! Én Ginnyvel akarok lenni, leélni vele az életemet, békében és nyugalomban! De erre esélyem sincs, Trelawney hülye jóslata miatt! – mondta haragtól remegő hangon. Elkezdett fel-alá járkálni a szobában, hogy valamelyest megnyugodjon. Hermione aggodalmas arccal nézte indulatos barátját.
- Harry, én megértelek. De a legfontosabb az, hogy te is megértsd önmagadat! Fogadd el a helyzetet!
- Persze, végül is az tök egyszerű…
- Ezt egy szóval sem mondtam! Ginnynek ez legalább olyan nehéz, mint neked. Szeret téged, immáron négy éve. Soha nem fog rád másként tekinteni, mint a szerelmére.
- De mi lesz, ha meghalok? Ha Voldemort legyőz és itt kell hagyjalak titeket…
- Harry, te sose fogsz elhagyni minket. Ahogy mi se fogunk elhagyni téged – suttogta a lány könnyes szemekkel. Felállt az ágyról és odasétált a fiúhoz.
- Érezted valaha is úgy, hogy akiket szerettél és meghaltak, elhagytak téged? Az édesanyád, az édesapád, Sirius… Dumbledore professzor… Ők sose fognak eltűnni az életedből, ahogyan te is továbbélsz bennük, valahol máshol.
Harry nem tudott szóhoz jutni. Torkában dobogott a szíve, szája kiszáradt, zöld szemeiben könnycsepp csillant. Most jött csak rá, mennyire igaza van Hermionénak. Ha jobban belegondolt, sose érezte azt, hogy valahonnan, a távolból ne segítenének neki a szülei vagy a keresztapja. Azon a gyötrelmes éjszakán a little hangletoni temetőben Lily és James Potter a segítségére siettek. Ha valami bántotta, mindig eszébe jutottak Sirius szavai, vagy eltöprengett azon, vajon ő hogy oldaná meg a problémát. Legbelül érezte, hogy mindig számíthat elhunyt családtagjaira, védelmezőire, barátaira. Az emlékük örökké élt benne, erőt adva neki és kitartást.
Hermione némán figyelte barátja arcát, szinte hallotta, ahogyan lassan de biztosan beismeri szavainak igazságát. Mikor aztán Harry ránézett és halványan elmosolyodott, örömében, hogy sikerült rávezetnie a fiút a dolgok nyitjára, a nyakába ugrott és örömkönnyekben tört ki.
- Jaj, Harry, annyira örülök, hogy végre rájöttél! – ujjongott.
- Ahannak éhhén is öhörülök, de ne fohojts máhár meg! – hörögte a fiú. Erre Hermione elengedte a nyakát, visszahuppant a földre és boldogan vigyorogva így szólt:
- Egyszer minden rossznak vége lesz. Így vagy úgy, de te és Ginny együtt lesztek, lélekben legalábbis biztosan. És persze mi is itt leszünk neked, Ron meg én, hogy segítsünk, ha kell. Jobban érzed magad?
- Igen. Sokkal jobban. Köszönöm, hogy segítettél. Most pedig beszéljünk arról a bizonyos célról, tudod, a szobával kapcsolatosan.
Hermione arcáról leolvadt a mosoly.
- Ne szekálj már! Egyáltalán nem arra kell, mint amire te gondolsz!
- Miért, én mire gondolok!
- Most már elég! Ha nagyon tudni akarod, a távozásunkhoz lesz erre a szobára szükség, amikor majd elhagyjuk ezt a házat, hogy megkeressük a többi horcruxot! – Harrynek leesett az álla.
- Hogy mi?
- Jól hallottad! Az egész ház bombabiztos, teli van védőbűbájokkal, hoppanálni se tudunk innen, ha pedig kilépünk az ajtón, egy egész aurorgárda fogja vigyázni a lépteinket. Észrevétlenül és gyorsan kell majd távoznunk, rögtön Fleur és Bill esküvője után.
- És mikor akartál minket tájékoztatni erről?
- Ma, természetesen.
- És mire kell a szoba?
- Mivel az a ház legkijjebb eső pontja, itt a leggyengébb a védőbűbáj. A kandalló idevarázslása nem volt valami egyszerű feladat, hát még Hop-port szerezni…
- Azt akarod mondani, hogy a kandallón keresztül fogunk távozni?
- Pontosan.
- És hova akarsz menni?
- Ráérünk még ezzel. Mivel az esküvőre Franciaországból is rengeteg vendég jön, erre az időre feloldják a kandallókon lévő védőbűbájokat, de csak minden húsz percben egyszer, minimális időre. Amikor hazamennek, ugyanígy lesz. Ezt a rövid kis időt kell kihasználnunk.
- Jól kiterveltél mindent…
- Igazából nem csak én. Ron is sokat segített. Az ő ötlete volt például a botanikus kert is. Egy csomó gyógynövényünk van, mindent meg tudok gyógyítani, ha kell. Neville- nek is rengeteget köszönhetünk, a legtöbb növényt tőle kaptam.
- Ha élve megúszom ezt az egészet, esküszöm veszek neki egy üvegházat a Roxfortban! – fogadkozott Harry. Hermione elmosolyodott.
- Az jó lesz. És meg fogod úszni. Én tudom.
- Köszönöm – felelte tétován Harry. Ő maga nem volt ennyire biztos a küzdelem végső kimeneteléről.
- Most megyek. Megpróbálok aludni egy kicsit – mondta, de pont ebben a pillanatban felharsant Mrs. Weasley hangja :
- Ébresztő, lustaságok! Hasatokra süt a nap!
Harry megsemmisülten felsóhajtott.
- Az biztos, hogy ma belealszok a zabkásába – nyögte, és elindult vissza Ron szobájába.
- Ne légy pesszimista! –kiáltott utána nevetve Hermione, majd becsukta a megújult helység ajtaját.