12:02

Éjfélre járt az idő. Az ablakokon át beszűrődő holdfény ezüst folyamban ragyogta be az elhagyatott folyosót. A nyomasztó csend súlyosan telepedett a Szent Mungo Varázsnyavalya-és ragálykúráló Ispotály 4. emeleti gangjára. A 713-as szoba előtt, fojtott hangon két, citruszöld köntösbe öltözött gyógyító beszélgetett. Egyikük, egy kecskeszakállas, ősz hajú férfi hangjából ítélve éppen legorombította a vele szemben álló fiatal, szőke hajú boszorkányt.
- Hányszor megkértem rá, Gladys, hogy egy percre se hagyja el Mr. Potter szobáját! Hányszor? Egy ilyen halálos Cruciatus dózis esetében elengedhetetlen a 24 órás megfigyelés! De hát miért kell ezt pont magának magyaráznom? Magának, aki százszázalékos „Főbenjáró átkok és kezelésük” szakdolgozatot nyújtott be nekem tavaly ilyenkor! Le vagyok sújtva, le vagyok sújtva… Tulajdonképpen miért is hagyta el a szobát?
- Én csak… én…- csipogta lehajtott fejjel a boszorkány.- én tényleg csak öt percre szaladtam fel az ötödikre egy Szombati Boszorkányért. Beláthatja, egész napokat ülni egy megkínzott fiú mellett nem túl izgalmas…
- Szent szalamandra! Egy Szombati Boszorkány miatt kockáztatta Harry Potter életét! Legszívesebben fognám magát és egy mantikórokkal teli verembe taszítanám - fröcsögte padlizsánlila fejjel az idős varázsló. A „mantikórokkal teli verem” hallatán Gladys hangosan nyelt egyet, de hang nem jött ki a torkán.
- Még szerencse, hogy nem történt semmi baj. Még szerencse, hogy időben találkoztunk és visszaparancsoltam magát a helyére. És tudja mi még a szerencse? Hogy a kegyed édesapja jelentős összeggel támogatja intézetünket… Különben már repült volna innen, nekem elhiheti.
- Mr.Bath-Oliver én borzasztóan sajnálom, hogy csalódnia kellett bennem…- suttogta megsemmisülten a lány.
- Hát azt sajnálhatja is, bizony. Mit tett volna, ha a Kiválasztott az ön távolléte alatt hal meg? Az egyetlen olyan ember, aki még tehet valamit Ellene, Akit Nem Nevezünk Nevén. No, eredjen a dolgára, ma éjszaka már látni se akarom a folyosón, mi több az emeleten se!- S az utasításnak eleget téve Gladys zokogva elcsattogott. A vén gyógyító zsörtölődve nézett utána. Végül is nem akarta ő megbántani szegény lányt, de hát muszáj megtanulnia, hogy felelősséggel tartozik az ispotály minden betegéért. Különösképpen a 713-as szoba újdonsült lakójáért.


***


A kórterem fehér márványpadlóját beterítették a szétdobált pergamenek, törött pennák és üres tintásüvegek. Harry Potter könyékig ládájába hajolva, elzsibbadt végtagokkal kotorászott a szennyes zoknik, tankönyvek és beszáradt fiolák között. Tudta, hogy nincs sok ideje. Az a fiatal boszorkány, akinek virrasztania kellett volna mellette már jó félórája szaladt fel a társalgóba. Bármelyik pillanatban kitárulhat az ajtó, a rumlis szoba és a deréktól a ládában tartózkodó Harry látványát feltárva.

A kutatás folytatódott, merthogy a fiú kétségkívül kutatott valami után. A hideg kövezetre hajigált szeméthalom alkotóihoz csatlakozott még egy használt varázslósakk készlet, egy doboz bagolycsemege, egy elnyűtt gyanuszkóp, egy csomag gyanús kinézetű Hagrid-féle mogyorós sütemény, valamint a Weasley Varázsvicc Vállalat egyik brosúrája. A láda már csaknem teljesen üres volt, Harry azonban még mindig nem talált rá arra, amit keresett. Pedig feltétlenül szüksége volt rá. Végigtapogatta a rekesz fenekének minden pontját, míg végül- egy megsárgult Reggeli Próféta lapjai közé becsúszva- megtalálta, amit keresett. Egy első látásra teljesen hétköznapi galleont. Megkönnyebbülten felsóhajtott és szorosan markába zárta a hideg érmét. Aztán nagy sebbel-lobbal visszadobálta a kövezeten összegyűlt kacatokat a helyükre, becsapta a láda tetejét és alvást színlelve visszafeküdt az ágyába. Éppen időben! Amint magára rántotta a paplant, felhangzott Mr. Bath-Oliver suttogó hangja. Bizonyára rátalált szegény Gladysre! Szerencsétlen lány…

- Remélem nem tanácsolják el miattam.- töprengett Harry. Nem akarta ő, hogy bajba kerüljön, csak az a kis idő kellett neki, amíg Gladys és ő is megtalálják, amit keresnek. Arra nem gondolt, hogy ezzel egy időben Mr. Bath- Oliver is talál valamit, amit nem keresett. Egy elkóborolt őrszem. Ezt nem fogja egykönnyen elfelejteni a jó öreg szabálykedvelő, morgolódó Everard. Szegény Gladys… Szegény, szegény Gladys

- Van most ennél jobb dolgod is - jelentette ki magának a fiú.- Hamarosan indulnom kell és a lehető legnyugodtabban és megfontoltabban kell viselkednem. Nem idegeskedhetek most ilyen lényegtelen dolgokon. Megszökni a Szent Mungo-ból, nem lesz gyerekjáték.- Ebben a pillanatban az arany galleon, melyet még mindig tenyerében szorongatott, felizzott. Harry , mivel hallotta, hogy a veszekedés még javában folyik odakint, mohón előkapta és a hold hűvös fényéhez tartva rápillantott a sárga érmére. Azon a galleont öntött kobold azonosítószámai izegni-mozogni kezdtek, mígnem átalakultak a következő számsorrá: 1202.
- Nagyon jó. Tökéletes.- Azzal kikászálódott az ágyából, az ajtó felé fordulva suttogott egy halk Alohomorát, előhalászta Dudleytól örökölt dudorodó sporttáskáját és baglya, Hedvig ketrecét az egyik gardróbszekrényből. Sietve magára kanyarította láthatatlanná tévő köpönyegét, majd odaállt a nyitott ablak elé, és várt.
A hűvös nyári szellő felborzolta szénfekete üstökét, elővillantva villám alakú sebhelyét.
- Most végre találkozom velük. Csak jönnének már- suttogta türelmetlenkedve. S amint ezt kimondta, a távolban öt, seprűn lovagló alak tűnt fel. Órájára pillantott: 12:02.
- Pontosak. Egyszer az életben.- vigyorodott el boldogan. Most már biztos, hogy nem kell a maradék másfél hónapot bezárva töltenie. Várja az Odú… és a szabadság.


"Szeretnél kritikát írni?" Igen, imádnál :) Tedd meg azt a szívességet, ha már elolvastad a kis irományomat és van róla akármilyen véleményed és még szabadidőd is van mert nem kell atombombát hatástalanítanod, hogy írsz nekem kritikát! Köszönöm szépen :)