Biológia, vagyis biosz

Első rész

„A bőr legfelső részét hámnak nevezzük. A hám többrétegű hámszövetből áll, amelynek az alsó sejtsorában találhatók a festéksejtek, melyek a bőrünk színét adják” – olvasta Brigi csütörtök reggel a biológiakönyvében, majd felsóhajtott. Hármasra állt, tehát két jegyet kellett volna felhoznia ahhoz, hogy ötös legyen, és kaphasson egy kutyát. Ez viszont jelenleg elég nehéz feladatnak tűnt.

A szülei már elmentek dolgozni, így egyedül ült a házban, és megpróbálta átnézni a leckét a mai óra előtt, ami ráadásul még az első is volt ma.

- Na jó… - próbált koncentrálni, és a vele szemben lévő falat kezdte bámulni. – A bőr legalsó részeit sejteknek nevezzük. A sejtek többrétegű festéksejtekből állnak, amiknek a legfelső bőrrétegében találhatók a hámszövetek, amelyek a szemünk színét adják.

Visszafojtott lélegzettel nézett bele a könyvébe.

- Francba! – fakadt ki bosszúsan. – Ez nem is így van. Hülyeség az egész!...

A nappali falán függő órára pillantott. Jaj, ne, már ennyi az idő?! A busza két perc múlva megy!

Brigi hipergyorsan csapta be a bioszkönyvét, és betuszkolta a táskájába. Sebesen felhúzta a cipőjét és a kabátját, majd kirohant a ház ajtaján, és gyorsan bezárta azt. Rekordsebességgel dübörgött le a lépcsőn, át az udvaron. A hideggel nem is törődve futott el a buszmegállóig.

- Ez nem ér! – morogta dühösen.

Ugyanis már egyetlen ember se várakozott a megállóhelyen, ami azt jelentette, hogy a busz már elment. Brigi mintha látta volna is befordulni a sarkon. Minden bizonnyal barátnője, Rin is rajtaült. Fenébe… Most rohanhat az iskoláig. Pedig ő csak tanulni akart… habár, valljuk be, nem a legjobbkor.

Már majdnem el is indult a suli felé, amikor hirtelen meglátott egy fehér szőrcsomót a buszmegálló épületének sarkában. Ez csak nem… De, ez az a kiskutya volt, akit már kétszer is látott a héten! Egyszer hétfőn, ugyanitt, egyszer pedig kedden, a 8.a osztálytermében futkosva. Brigi arcán széles mosoly terült szét.

- Maradj ott, kicsikém… - kezdett el nyugtató hangon beszélni az állathoz, miközben elindult felé. – Ne fuss el, csak én vagyok… - és előhúzott a táskájából egy nagy halom pogácsamorzsát, ami még tegnap maradt a tatyó legaljában.

Lassan leszórta a morzsákat a kutya elé. Az állat először bizalmatlanul szemlélte az eleséget és a szőke lányt, majd úgy vetette rá magát a nagy morzsákra, mint aki legalább egy hete nem evett. Brigi, nem törődve a veszettség veszélyével, megsimogatta a kutya fejét, és arra gondolt, hogy most már biztos el fog késni. Sőt, nemcsak a jelző csengetésről fog lemaradni, hanem a nyolc órairól is. És az első óra ma biosz!... Na, már csak ez hiányzott.

Miután a kutya elfogyasztotta a morzsákat, hálásan nyalta meg a lány kezét, és hozzádörgölőzött a lábához.

- Szívesen maradnék és hoznék neked még kaját, de rohannom kell, mert elkések – suttogta sajnálkozva Brigi. – Jön ez a hülye biosz, amiből egy szót sem értek…

Sóhajtva egyenesedett fel. Most már tényleg indulnia kéne, hiszen gyalog az iskola egészen messze van, újabb busz pedig csak huszonöt perc múlva jön. De fájt a szíve itthagynia a kis állatot, annyira megkedvelte. Tökéletes házikedvenc válhatna belőle.

Lassan indult el a járdán a sarok fel. Két perc múlva visszanézett a buszmegálló felé. A kutya azonban már nem volt ott… hanem lassan sétált Brigi után. A lány tétovázva lépett párat – erre az állat is.

Most mit tegyen? Ha ez így folytatódik, a kutya követi őt egészen az iskoláig. Ami végül is nem lenne olyan rossz. Legalább feldobná ezt az unalmas utat ebben a borús időben.

Így történt, hogy Brigi és a kutya egyszerre érkeztek meg az Ady Endre Általános Iskola narancssárga épületéhez. Az állat mindvégig a lány mögött haladt, lassan botorkálva.

Brigi leguggolt hozzá, és megsimogatta őt.

- Nagyon cukkeráj vagy, de most be kell mennem a suliba. Szia.

A kutya válaszul morgott valamit, amiről a lánynak fogalma sem volt, mit jelenthetett. Belépett a folyosóra. Tömény csend fogadta, ami azt jelentette, hogy már elkezdődött az első óra. Brigi utált késni, de ha már úgyis megtörtént a dolog, mit számít még egy perc? Sarkon fordult, és kiszaladt az utcára, hogy megnézze, ott van-e még a kutya.

De az állat helyett már csak az üres járda fogadta.

-----

Lőrinc az osztály többi tagjával és a szigorú Illés bácsival egyszerre nézett az ajtó felé, mikor Brigi nyolc óra után tíz perccel belépett rajta.

- Minek köszönhetjük késői látogatásodat, Brigitta? – kérdezte gúnyosan Illés tanár úr. Mögötte a táblán egy félig elkészített rajz látszódott, Brigi semmit se látott ki belőle.

- Tanulnom kellett – morogta bosszúsan, felakasztotta a kabátját, majd levetette magát Rin mellé, az ablak felőli oszlop első padjába.

Az osztályon halk nevetés futott át.

- Te tanultál bioszból, Brigi? Azt hittem, ez az a tantárgy, amitől befo… - mondta Ulrik fanyarul a háta mögül, de mondatát félbeszakította padtársa, Cecília dühös hangja:

- Fogd már be a pofád, Ulrik! Szerintem te minden tantárgytól félsz, ugyanis soha nem tanulsz semmiből!

- És neked ehhez mi közöd van?! – nézett rá a fiú mérgesen a fekete hajú lányra.

- Ulrik, Cecília, fejezzétek be a veszekedést! – szólt rájuk a biológiatanáruk, majd ismét Brigire nézett: - Remélem, tényleg tanultál biológiából, mert a mai órán, amíg én a többiekkel a csontvázat veszem át – és itt a táblán lévő ábrára mutatott, amely úgy nézett ki, mintha összevissza gabalyodott fonalakat akarna láttatni -, addig hat ember dolgozatban fog választ adni néhány kérdésemre a bőrrel kapcsolatban. Ezeknek az egyike te leszel, Brigitta.

A szőke lány felnyögött, és hátradőlt a székén. Bye-bye, biosz ötös! Semmire sem emlékezett abból, amit ma reggel olvasott. Várjunk csak… mintha valami „festék” szó rémlene! De mi közbe van egy tizenkét színű festékkészletnek a bioszórához?...

Különben is, semmi kedve nem volt most dolgozatot írni. Sürgősen beszélnie kellett Rinnel arról, hogy ma miért nem volt ott a buszmegállóban, arról, hogy ma ismét találkozott a fehér kutyával, arról, hogy mit csinált tegnap, arról, hogy mit fog csinálni ma… Egyszóval fontos, halaszthatatlan dolgokról.

- Brigin kívül még Szilvia, Boglárka, László, Izabella és Ulrik fog dolgozatot írni – közölte Illés bácsi, és előhúzott hat papírlapot, rajta kérdésekkel. – Gyertek, vegyétek el őket! Igen, Ulrik, muszáj.

A fiú mérgesen trappolva ment oda a tanárhoz, és vette el a dolgozatát. Laci valami dalt dúdolva sétált oda, Szilvi pedig még a szokásosnál is hangosabban hallgatta a zenét fekete hajkoronája alatt, hogy elnyomja bánatát a koncert miatt. Illés bácsi furcsán is nézett utána. Mikor Bogi vette el a lapját, a férfi szétnézett a teremben, és így szólt:

- Ez így nem lesz jó, Boglárka. Szilviával ülsz egy padban, aki szintén dolgozatot ír. Valakivel helyet kell cserélned.

- Kivel? – kérdezte tárgyilagosan a lány, miközben magához vette a tolltartóját. Ma egy lila, WWF emblémával ellátott felsőt viselt:

- Mondjuk Dáviddal – mutatott Illés bácsi az ajtó felőli oszlop első padjában ülő srácra. – Ő pedig odaül Szilvia mellé.

Lőrinc elmosolyodott örömében. Ha Bogi Dáviddal cserél helyet, az azt jelenti, hogy a lány mellé fog ülni!... Jól indul ez a nap.

- Hú, mi lesz itt, ha ő ideül… - vigyorgott a barátja, és mielőtt Lőrinc visszavághatott volna, a cuccával együtt hátravonult. A helyére Bogi ült le. Kedvesen Lőrincre mosolygott, és köszönt:

- Szia.

- Helló – próbált a fiú magabiztosnak tűnni, és zavartan viszonozta a mosolyt. – Tudod? – mutatott a dolgozatra.

- Még szép. Tök könnyű – felelte Bogi, és határozottan a papírra véste a válaszait, miközben Illés bácsi visszafordult a táblához, és további vonalakkal toldotta meg a szörnyű rajzot.

Lőrinc azonban nem tudott rá figyelni. Egyre csak Bogit nézte. Micsoda egy klassz csaj!... Szép is, okos is, és kitartóan harcol a céljaiért… Mindig magabiztos és határozott. És mindig olyan kedves hozzá!... Az előbb is olyan szépen rámosolygott. Lehet, hogy tetszik neki!...

Tíz perc múlva Bogi lazán félretolta a dolgozatát, és rádugta a kupakját a tollára. Majd Lőrincre nézett, és ezt mondta:

- Ha nem baj, itt maradok az óra végéig. Minek pakoljak már megint oda hátra?

- Igazad van, teljesen felesleges! – helyeselt buzgón a fiú. – A legjobb, amit tehetsz, hogy ittmaradsz.

- Szerintem is – mosolygott Bogi.

Csend állt be köztük. „Kell egy téma – gondolkozott hevesen Lőrinc. – Kell egy téma… Megvan!”

- Úgy látom, Petra néni még mindig a hermelinszőrös kabátjában jár – mondta.

- Még. De már nem sokáig.

- Hogyhogy?

- El fogom érni, hogy örök életére elborzadjon ezektől a szőröktől, és soha többé ne vegyen fel ilyen borzalmas kabátokat!

- És hogyan akarod ezt megcsinálni? – érdeklődött Lőrinc.

Bogi rávigyorgott.

- A terv pontos, és már készen van. Úgy tűnik, az erről szóló újságok nem váltak be nála, úgyhogy keményebb eszközöket kell bevetnem. Például egy olyan videót, amely jól bemutatja az állatok kínzását, és ami mély nyomokat hagy az emberben.

- És honnan fogsz ilyen videót szerezni? Nem hiszem, hogy a videótékában árulnának ilyen filmeket.

- A nővérem ismer egy olyan klubot a városban, ami állatvédéssel foglalkozik. Néha szoktak ilyen filmeket levetíteni. Nekem pedig már csak meg kell szereznem egyet! – és Bogi hátradőlt a széken, mintha az ügy ezzel meg lenne oldva.

- És gondolod, hogy odaadnak pont neked egy olyan filmet, amit néha le szoktak vetíteni? Ez nem lesz olyan könnyű. Pláne, ha ezeknél a vetítéseknél még fizetni is kell, hogy bemehess.

- Pár száz forintot kell – vonta meg a vállát Bogi. – De ne aggódj, ide fogják adni. Ha máshogy nem, hát úgy, hogy kölcsönveszem, anélkül, hogy tudnák. Aztán később már csak vissza kell csempészni, és kész.

Lőrinc döbbenten, de vigyorogva nézte a lányt. Tetszett neki, hogy Bogi ennyire bevállalós, és ennyi mindent megtesz a jó cél érdekében. Ez igazán remek, és… most végre ő is tehetne valamit azért, hogy megkapja a lányt. A lehetőség előtte van, és már csak meg kell ragadnia! Ahogy Dávid mondaná: „Mikor teszed meg, ha nem most? Soha!”.

Megköszörülte a torkát, nagy levegőt vett, és kibökte:

- Nem mehetnék veled? Mármint ebbe a klubba videót szerezni.

- Arra gondolsz, hogy egy lány egyedül nem tud elintézni egy ilyen egyszerű dolgot? – nézett Bogi rá furcsán.

- Nem, hanem…

- Nyugi, csak vicceltem! – nevetett fel a lány. – Jó, hogy jössz. Legalább nem leszek egyedül. Majd szólok, hogy mikor megyek.

- Oké – vigyorgott Lőrinc boldogan. Hát sikerült!...

- Remélem, a tananyagról beszéltek ilyen lelkesen! – csendült fel Illés bácsi kemény hangja a tábla felől. A tanár szigorúan nézett rájuk, krétával a kezében.

- Csakis! – vágta rá Lőrinc vidáman.

- Értem. És mégis hogy képzeled ezt, fiam, hogy lesúgod Boglárkának az anyagot?

Lőrinc és Bogi megrökönyödve néztek a tanár úrra. Már épp tiltakozni akartak volna, amikor Illés bácsi szigorú arcvonásai meglágyultak, és a tanár nevetésben tört ki:

- Jól van na, gyerekek, csak tréfáltam! Én is viccelhetek néha, vagy nem?...