2005 a Viking éve. Nem a kígyóé, nem a sárkányé, nem a kutyáé, hanem a Vikingé! A Viking´95-é! Ha visszatekintünk a májusi 10. születésnapunkat megelőző és követő mérkőzések krónikájára, büszkén kijelenthetjük, hogy nem csak azt a bizonyos jubileumi meccset kezeltük kiemelkedő figyelemmel, hanem szinte a teljes egy és egynegyed évet, amely a 2004/´05-ös szezon kezdete óta eltelt. Tavaly abban a hitben ringattuk magunkat, hogy a szezonkezdetet és évzárást szerény körülmyényeink között alig lehet már felülmúlni, de az idei őszi szezon felénél járva már alaposan sikerült erre rácáfolnunk! Aki jelen volt az ajkai, a barcsi és a felcsúti túránkon, nagyon kellemes ízelítöt kapott abból, hogy mit is tudunk 5 (Ajkán) vagy 9 emberrel (Barcson és Felcsúton) teljesíteni, amely miatt sok néző a mi „szerénynek” már aligha nevezhető produkciónkat csodálja minden érzékszervével... Még ha nem is akarják, mégis látnak, hallanak és dícsérnek minket - minden idegenbeli fellépésen! De elég ebből a nagyszájú, beképzeltnek tűnő mellveregetésből! Következzenek a tények a Viking História X (egyik) legemlékezetesebb hangulatú túrájáról!

Kocsival és vonattal indultunk a Déli pályaudvarról a Bicskéhez közeli, alig kétésfélezres lélekszámú Orbán-Citybe. Meccs előtt az egyik kávézóban tartottunk toroköblögető versenyt, Sanyi a hagyományokhoz hűen megint magáévá tett egy jókora piramis-sütit, majd hangolás közben megérkezett a fehérvári erősítés Pista személyében, aki a „United Ultras”-t hivatott képviselni. Köszönjük, hogy velünk tartottál! (Mielőtt elfelejtenénk: üdvözlettel tartozunk az ugyancsak a UU kötelékeibe tartozó Dávidnak is, aki Budakalászon erősítette csoportunk „acélos” létszámát!)

Összesen kilencen jelentünk meg a felcsúti pálya vendégszektorában, ebből egy fehérvári és két Ultras Ikarus-tag volt. A szektor előtti, amúgy rendkívül kényelmes (ülésre, állásra, szurkolásra stb. kiválóan alkalmas) kerítés feldíszítése által legalább húsz métert foglaltunk el és ezt a saját kis birodalmunkat a hazaiak legnagyobb meglepetésére egy ragasztószalagcsík kifeszítésével le is választottuk, így meccs közben ezen belül valóban csak BKV-szimpatizánsok ültek és álltak, többnyire az illő közelséget jócskán meghaladó távolságot tartva tőlünk:) A Viking-Ultras Ikarus-United Ultras-szektor teljes (9-fös) tagsága amúgy legalább 50 műanyagszéket tartott „megszállva”, amelyeken a táskáink és kellékeink (zászlók, füstök,stb. ...) pihentek.

Meccs közben többször is elöfordult, hogy a teljes brigádunk a „kerítésen” ült vagy állt, a két szélső (Gergő és Csizi Peti) végig ezen állva ordíbáltak és lengették valamelyik rudast vagy emelték az égbe valamelyik kétrudast és adták két oldalról egy hangszóró-rendszer módjára az alaphangot. Danó is végig a kerítésen ülve vezényelte 90 percen keresztül a tábort és csak abban a két percben nem üzemeltette a ritmust adó „metronómot”, amikor az egyik ütő tört el („Van másik!”), illetve amikor beszakadt a dob és apró műtétre szorult a dobon feszülő bőr... És a többiek? Mindenki teljes hangerővel, soha nem lankadó lelkesedéssel és dicséretre méltó odaadással vette ki részét a feledhetetlen produkcióból. Amint öt másodpercnyi szünet szakította meg a szurkolást, azonnal belekezdett valaki egy újabb nótába és hajtotta ELÖRE a csoportot és a szárnyaló csapatot. Ennyit a lelkesedésről! A lelátói hangulat olyan formában felpaprikázhatta a játékosokat, hogy a pályán is minden sikerült. Vezettünk, helyzeteink voltak és az első félidőben minden hazai támadást sikerült ártalmatlanítanunk. Az NB I-be törekvő Felcsút gárdájának minden téren egyenrangú ellenfelei voltak a mi aranylábú isteneink!!!

A kerítés amúgy egy betonemelvényen álló kis korlát volt, amelyről az ember kedve szerint lógathatta lábát a „szakadék” felöli oldalon szurkolás közben, de a rendezők akkor sem szóltak semmit, ha az ember egy leejtett rudas zászló vagy a fényképezkedés kedvéért meccs közben beugrált a pálya mellé, így persze a meccs elején begyújtott három (két kék és egy sárga) füst sem szült rossz visszhangot. A szurkolás az első perctől fogva egetverő, hangos, szervezett és egységes volt és meglepetésünkre Béres Zoltán már 5 perc után betalált a jó kapuba és egy félidőn keresztül vezettünk a listavezetőnél! Idegenben!!! Az előző túráinkról csak egy gól hiányzott, de az igazat megvallva, a szurkolásunk hangerején ezen a napon sem a kiállítás, sem a felcsúti egyenlítés, majd a hazaiak győztes találata nem változtatott...  Volt itt minden, ami szem-szájnak ingere: az „Érted élek én”-örökzöld során fej feletti tapsolás, az egész Fejér megyében visszhangzó „Ahol Te játszol, én ott vagyok”-üvöltözés, egyszerü és változatos dalolászás, látványos sálazás és hajlongás, folyamatos rudas zászlólengetés és állandó kétrudas-bevetés... Igazi Viking-produkció és olyan csúcsteljesítmény, amely a világ minden stadionjában megállná a helyét, söt elismerést és megbecsülést vált ki pártoló és pártatlan nézőből, szurkolóból, fanatikusból és ultrából egyaránt!!!

Pechünkre a TV a korábbi hetekben sajnos már két ízben is közvetített Felcsútról meccset. Azokon temetői hangulat uralkodott és ezúttal is egy újabb unalmas meccset muatott élőben: a száz néző előtt lejátszott Kecskemét-Makó-hiperrangadót. De jellemzően nem a mi fellépésünket tűzte műsorára a programkészítő, holott ez a Felcsút-BKV Előre-meccs egy ország-világ előtti pozitív reklámmal ért volna fel nekünk (a 90-perces hangos és változatos szurkolásunk miatt) és a csapatunknak is (főleg az első félidőben mutatott remek játéka és 1-0-ás vezetése miatt). Ezenkívül a szövetségnek is megmutatta volna a bíráskodás hiányosságait (hiszen sem a kiállítás, sem az ellenünk fújt 11-es nem volt jogos). A pályán történt bírói műhibák miatt a felcsúti fellépésünk a Györi DAC elleni hazai meccsünkhöz hasonlóan ismét „Egy elcsalt meccs krónikája” címét viselhetné... Miért kellett a hazaiakat bírói segítséggel támogatni, amikor a bivalyerős csapatukra nyugodtan ráférht volna egy jogos 1-0-ás hazai vereség!!! Utálunk, MLSZ!!! Mellesleg pedig teljesen felesleges az első- és a másodosztály nagy csapatait tönkre tenni és helyüket jelentéktelen, néhány év múlva amúgy is a pénztelenség és az érdektelenség sűlyesztőjében eltűnő apró klubokkal feltölteni, hiszen a Stadler, a Gázszer, a Tiszakécske vagy a Pápa példájából okulhatnának már az illetékes mecénások és funkcionárusok: amint elszáll az újdonság varázsa, amint elmaradnak a sikerek és az emberek ennek logikus következményeként elpártolnak a csapattól, attól fogva az a csapat csak más klubok és szurkolótáboraik elöl foglalja az értékes helyet és a szereplés lehetőségét (lásd pl. Békéscsaba, Szeged, Nagykanizsa,...). De úgyis hiába mondok bármit is, csakis a pénz beszél. Kit érdekel a józan ész?