Halloween napján visszatérnek a Bűbájosok régi ellenségei a grimlockok. A harc közben egy furcsa időkapu nyílik meg és beszippantja a lányok, akik a 400 évvel ezelőtti Vriginiába kerülnek, ahol épp hajtóvadászat folyik a boszorkányok ellen, főleg, egy még meg sem született boszorkány ellen, aki jóslatokat szerint, a leghatalmasabb lesz minden boszorka közt. Mint később kiderül a lányok egy boszorkány koven idézte meg, hogy megmentsék a születendő gyermeket. A Bűbájosoknak viszont rá kell jönniük, hogy amúltban nincs semmilyen erejük, ezért azok nélkül kell helytállniuk. A születendő gyermek nem más, mint Melinda Warren a lányok őse, aki megjósolta, és le is jegyezte az Árnyak Könyvébe, hogy egy nap születik majd három lánytestvér akik minden idők legnagyobb boszorkái lesznek. A lányok feladatát még Cole is nehezíti aki utánuk jött, hogy megakadályozza a gyermek világra jöttét, mert ha sikerül neki, akkor a Bűbájosok sem lesznek a jövőben. Eközben a jelenben Darryl és Leo próbál zöld ágra vergődni a grimlockokkal |