Lovas alatt akkor kezdhetjük ugratni lovunkat, ha a szabadonugró gyakorlatot már megfelelő önbizalommal oldja meg. Természetesen nem várható el egy fiatal lótól - bármilyen jól teljesít is a szabadonugróban -, hogy lovassal is ugyanezt a teljesítményt nyújtsa. Gyakori tapasztalat, hogy szabadon "hegyeket" ugró ló, az első néhány lovas alatti tréningnél hihetetlenül ügyetlennek tunik.
 
A magyarázat egyszerű: a lovas súlya magától értetődően zavarja a fiatal lovat. Szintén zavaróan hat a lovas - egyébként elmaradhatatlan - előrehajtó segítsége is. A lovasnak nincs egyszerű dolga, hiszen szinte észrevétlenül kell követnie a ló mozdulatait, ez pedig egy fiatal állat esetében egyáltalán nem könnyű. Mindenképpen eltelik néhány nap addig, amíg lovunk bizalmat kap.
Kezdjünk alacsony ugrással, lehetőleg ügetésből. Feltételezhető, hogy a lóval már átügettünk a földön fekvő rudakon. Építsünk egy alacsony x-et, elé pedig helyezzünk egy rudat a földre 9 lábfejnyi távolságra. Az x segíteni fog a lónak az ugrás közepét megtalálni. A rúd segítségével megtaláljuk a helyes elugrási pontot, és nagyjából kiszámítható a ló mozdulata. Az ugrás után nyugodt felvétel következik egészen lépésig, és persze alapos dicséret. A feladat rövidesen természetessé válik lovunk számára.

A gimnasztika
Ha a ló már bizalommal ugorja meg az alacsony szóló ugrásokat, akkor következik a "kitornáztatás", gimnasztika segítségével. A gimnasztikánál 4-10 akadályt építhetünk egymás mögé meghatározott távolságra, ez azt jelenti, hogy az ugrások vagy, "be-ki" vagy pedig egy illetve két vágtaugrásra vannak egymástól. Kezdetben ügetésből gyakoroljunk, később persze ugrathatjuk a sorozatokat vágtából is. A gimnasztika célja, hogy a lovat alacsony ugrások segítségével ügyesítsük, új szituációkhoz szoktassuk. Az akadályok magassága 50-100 cm legyen. A ló egyre figyelmesebbé válik, lábaival pedig egyre gyorsabban fog reagálni. Igazán a cél tehát nem az ugratás maga, hanem a ló reakciókészségének, "szemének" és lábtechnikájának, stílusának javítása. A gimnasztika soha nem kerülhető meg, sem a fiatal ló képzésében, sem pedig a "kész" ló munkájában. Élénk vérmérsékletű sietős lovaknál szintén eredményesen használható a tornáztató sorozatok ugrása. A lónak ugyanis lassulnia kell, ha nem akar túl közel kerülni a következő elemhez. Az ilyen lovakkal nyugodtan akár többször is megugrathatjuk a feladatot, hiszen az akadályok alacsony mérete nem veszélyezteti a ló lábának egészségét. A lusta, "mafla" lovaknál éppen a gyorsaság, ügyesség javítása a cél.

Mondani sem kell, hogy a gimnasztika ebben is hathatós segítséget jelent. A tornáztató sorozatok ugratása nemcsak a lovat, de lovasát is segíti. A lovasnak nem kell az elugrási pontra koncentrálni, hanem csak a saját ülésével foglalkozhat. A fiatal és az idősebb ló gimnasztikáztatása esetén ne feledkezzünk meg egy lényeges momentumról: a fiatal ló esetében mindig a neki legmegfelelőbb tempót lovagoljuk. Idősebb (de megfelelő vérmérsékletű) lónál a tornáztató akadályokat akár gyorsabb tempóból is meglovagolhatjuk. Így a ló kénytelen lesz jobban "húzni" a hátát, és gyorsabban emelni a lábait - lovunk mozgékonysága, ügyessége egészében javulni fog. Ez pedig tapasztalt ugrólovak esetében fontosabb, mint a nagy akadályok ismételgetése. A gimnasztikánál, mint a ló kiképzésében minden mozzanatnál a legfontosabb a fokozatosság! Ha ezt az elvet betartjuk, tréningről-tréningre örülhetünk lovunk fejlődésének
 

"A távolságot, mint üveggolyót..."  

A helyes elugrási pont megtalálása az ugratás alfája és omegája. A legfontosabb amit tudnunk kell, hogy lovunk vágtaugrása hosszú, vagy rövid, illetve, hogy inkább a távolabbi vagy későbbi elugrást vállalja szívesen. A távolság pontos megítélése és a korrigálás hibás távolság esetén. 
 
Ha azt mondjuk egy ugrólovasról, hogy "jó szeme van", azzal nem utalunk másra, minthogy általában megtalálja a helyes elugrási pontot lova számára. A lovasnak idejekorán észre kell vennie, hogy mi a legjobb megoldás egy adott szituációban: békén hagyni a lovat, vagy nyújtani, esetleg rövidíteni. A legjobb lovasok a távolságot már akár 30-40 méterről is érzékelik, de ők a kevés kivételhez tartoznak. A lényeg nem a "minél messzebbről látom", hanem az, hogy a lovas legalább 6-7 vágtaugrással az elugrás előtt érzékelje, mit kell tennie, és ennek megfelelően úgy cselekedjen, hogy ne az ugrás előtti három vágtaugrásnál kelljen hozzányúlni a lóhoz. Korai elugrás esetén a ló általában a hátuljával hibázik, míg, ha közel ér az akadályhoz, akkor az elejét "hagyja ott". A legrosszabb helyzet, ha a távolság "feles", és ezt a kb. 180 cm-t a lovasnak kell kiegyenlítenie. Ez azt jelenti, hogy elvileg már 6-7 vágtaugrással az akadály előtt 20-30 cm-t kell vágtaugrásonként rövidíteni vagy nyújtani.

Rövidítés vagy nyújtás esetén a vágtaugrások maradjanak kerekek és folyamatosak. Itt látszik, hogy egy ló mennyire átengedő és idomított. Jó érzékű lovas és jól idomított ló esetében a nézőnek fel sem tűnik, ha nem "passzol" a távolság. Idomítatlan lónál és tapasztalatlan lovasnál a hiba azonnal látható. Ha a lovas úgy érzi, hogy lova túl közel kerül az akadályhoz, akkor megteheti, hogy az ugrást egy kissé ferdén lovagolja meg, ám ez csak akkor sikerülhet, ha az akadály nem túlzottan széles, illetve fenyeget a kitörés veszélye is. Ha egy lovasnak nincs kifejezetten jó szeme, akkor is jobban teszi, ha inkább előre, mint "vissza" lovagol. Ha a tempó jó, akkor a ló legfeljebb ellapul és leüti az akadályt. Ám ha hiányzik a lendület, ám a ló jó szándéka miatt elugrik, könnyen beleeshet az akadályba, súlyos sérüléseket szerezve.