Anne Green
Tévedés hazatér

2. fejezet

Anne kelletlenül ügetett Kevin és Tornádó után. Tisztában volt vele, hogy most vissza viszi Tévedést arra a helyre, ahol 3 éven át élt, és hogy ez nagy kockázattal jár.
- Gyere kicsit gyorsabban, hogy még sötétedés előtt megtaláljuk Sátánt - sürgette a lányt Kevin.
- Jól van, jól van. Megyek.
Könnyű vágtába csaptak át, és az egyik tisztás közepén találkoztak a "kereső brigáddal".
- Te és Kevin a hegyek felé - adta ki a parancsot édesapja.
- Rendben válaszolt a srác - és máris a hegyek felé vette útját.
- De Kevin erről hallottuk a kutyát...
- Nem lesz semmi baj, még világos van.
Azzal folytatták útjukat. A hegyeket már messziről látták, amint köves alakjuk emelkedett ki a földből. Fenyegetőnek tűnt.
- Nézd a földet! - szólt hátra a fiú.
- Friss patanyomok - döbbent le a lány - nem lehet hogy egy vadlóé?
- Nem! Ezeken látszik hogy a ló patkót visel. Tehát Sátán erre van.
Követték a nyomokat fölfele a hegyoldalon, és Anne tudta hogy ez kockázatos, hiszen ha megcsúsznak a lovak akkor...
Szépen lassan kígyóztak fel a keskeny ösvényen. Tévedés óvatosan lépkedett, de néha megállt, és nyerített egy hatalmasat.
- Biztosan a ménesét hívja - állapította meg Kevin. 
Anne erre nem válaszolt, hiszen ezzel ő maga is tisztában volt. Az ösvény véget ért, és felértek a domb tetejére. Körülnéztek, és csak annyit láttak, hogy Sátán fara eltűnik az erdőben.
- Úgy látszik játszani van kedve - futott át egy keseű mosoly Anne arcán.
- Remélem nem történik vele semmi komoly, mert...
Tévedés ismét nyerített, és fel-le dobálta fejét.
- Érez valamit - mondta Anne, miközben ismét elhelyezkedett a nyeregben. 
- Nem kéne szólni a többieknek hogy erre található a mi kis szökevényünk?
- Ez jó ötlet - nézett bele Anne mélyen a fiú szemébe, és boldog volt, hogy Kevin itt lehet mellette.
- Nincs térerő - szólalt meg bosszúsan Kevin - pedig itt vagyunk a hegy tetején, elég magasan...
- Akkor induljunk! Lassacskán sötétedik. - nézte Kevin a napot, amint az egyre lejebb és lejebb ereszkedett az égen.
Elindultak arra, amerre Sátánt utoljára látták. 
Szép lassan ereszkedtek le a hegy oldalon. Tornádó néha-néha megcsúszott, de Tévedés nagyon biztosan járt a kövek között. Nemsokára kétségbeesett nyerítést halottak a folyó felől. Ügetésbe csaptak át, a már sokkal biztonságosabb talajon. A folyó szélén Sátán állt, és megriadva próbálta kihúzni a patáját 2 elég nagy kő közül.
- Jajj te csirkefogó - mondta Anne szelíd hangon, miközben leszállt a nyeregből és szépen lassan elindult Sátán felé.
A ló felismerte kis gazdáját, és kissé megnyugodott. A lány közelebb lépett és rájött hogy ez egyedül nem fog menni.
- Kevin, csinálj gyorsan kötőféket abból a kötélból, ami a nyergem oldalára van felakasztva, és tedd rá Sátánra! - adta ki az utasítást a lány, miközben a lovat nyugtatta. 
A srác feltette a lóra a kötelet, és segített Anne-nek szétfeszíteni a két követ. Mikor kiszabadították a ló patáját, nagy megkönnyebülésülre egy kis horzsoláson kívül semmi baja nem volt csodálatos ménjüknek.
Szép lassan elindultak haza. Tévedés csak táncolt, ágaskodott és makacskodott, és Anne-nek sok erőre volt szügsége ogy rajta tudjon maradni.
- Cseréljünk lovat? - kérdezte aggódva Kevin.
- Nem, mindjárt megnyugszik...
Útközben összefutottak Jamessel. Aki átvette Kevintől Sátánt.
- Hol találtátok meg?
- A pataknál. A hegytetőn még sikerült meglógnia, de lent a patak mellet beragadt a patája két kő közé, és sikerült elcsípnünk.
- Úr Isten! Ugye nincs semmi baja? Hétvégén ménszemlére megy!
- Nyugi apa! Csak egy kis horzsolás van a lábán, mi hétvégére el is tűnik.
A telepre már jóformán mindenki visszaért, és nagy örömmel fogadták a kis szökevényt.
- Lenyergeleünk - jelentette be a lány, és Kevin kíséretében bevonult az istállóba.
Tévedés szomorú szemeibe nézett, és mintha kissé bűntudatot érzett volna ez miatt.
- Szegény kicsi lovacskám - simogatta meg a ló bársonyos orrát.
Kimentek az istállóból, kapott egy búcsú csókot Kevintől, és elindult fürdeni.
Éjszaka nem aludt valami jól. Folyamatosan Tévedés tekintete tűnt elő, mihelyt becsukta szemeit.
Reggel korán kelt. Amikor ránézett az órájára meglepődve látta hogy 5 óra.
Kiment a házból, kiengedte édes lovacskáját - Csalfát - a legelőre, és felnyergelte Tévedést.
- Most kimegyünk terepre. - kissé félt, de bízott benne, hogy a ló majd kicsit jobban érzi ettől magát.
A réten megálltak, levette a kantárt a fejéről és rátette a kötőféket. Elfeküdt a füben, miközben Tévedés legelészett.
Egyszercsak a föld kissé remegni kezdett, majd nemsokára feltűnt egy csapat vadló. Anne gyorsan talpra ugrott, és megszorította Tévedés kötőfékét, aki futott volna a többiek után. Blenéett a ló meleg, barna szemeibe, és látta benne a boldogságot, és azt a furcsa csillogást, amit akkor láthatott, amikor először látta a lovat a csapat körül viháncolni.
- Oda szertnél menni? - kérdezte a lovat és könnyek szöktek a szemébe.
Lecsatolta a nyerget a ló hátáró, majd a kötőféket is eltűntette a ló fejéről. Tévedés először nem vette észre hogy szabad, de amikor ismét rántani akart a kötőféken, feltűnt neki, hogy nincs semmi ami visszatarthatná.
Hatalmas galoppba csapott át, de félúton hirtelen lefékezett és visszanézett Anne-re, aki könnyeivel küszködve szedte fel a nyerget a földről.
Ránézett a lóra, tekintetük összefonódott, és kétségkívül, boldogság tükröződott a szemébe.
- Menj csak te csodaló! - suttogta Anne.
Tévedés felágaskodott, nyerített, és vágtatott oda a méneshez, akik nagy örömmel fogadták az eltűnt csapattársukat. A lány nézte ahogy vágtába csapnak át, és elindulnak az erdő fele. Tévedés még egy utolsó pillantást vetett a lányra, majd a többiekkel együtt eltünt az erdőbe.
- Légy boldog! - mosolygott Anne, és nyergestől, kantárastól elindult vissza a telepre.

Tovább a harmadik fejezetre >>>