Ez itt az általam írt regény legeleje, sajnos nem fért ide a teljese, olvassátok el, akínek tetszik annak elküldhetem emailben.

Dsuang Dszi Álma - 2018

Boot phase

Az alábbi mű nem túl eredeti, tanulságokat nem tartalmaz, a valósághoz még véletlenül sincs köze és egyedüli célja a szórakoztatás. Úgy egyébként pedig feltűnő hasonlóságokat mutat egy bizony Mátrix nevű filmmel illetve egy .hack nevű projekttel, ha valakinek ezért nem tetszene az vessen magára.

Login phase

Este van. Egyetlen villanyoszlopról lelógó 25 éves villanykörte világítja meg a sikátort, ahol várakozom. Fejemen a fejpánt, fülemben a kábel. Csend van, autók ilyenkor már rég nem járnak. Egy árnyék közeledik felém, és én a hátamra akasztott tegezben lévő másfél méter hosszú pengémért nyúlnék, de mire ezt megtenném, már felismerem az árnyék gazdáját, a Hollót.

–        Szép napunk van. – károgja a madár.

–        Khm. Este van. – válaszolom. – Mi járatban erre?

–        Valami még mindig hiányzik az adatbázisomból. Megtennéd, hogy kiegészíted?

–        Rendben, akkor kezdjük az elején.

Szemünk előtt átváltozik az utca egy fehér tapétával borított irodává, ahol fiókos szekrények sorakoznak. Oda megyek az egyikhez, kihúzom a felülről a második fiókot és megkeresem az aktát. Ahogy megfogom és kiemelem, eszembe jut, hogy a nagynénémnél, amikor segítettem a költöztetésben pár éve ugyanilyen tapintásúak voltak a karton dossziék. Kinyitom a mappát, egy összehajtott papírlap van benne. Kihajtogatom, egy képet ábrázol, amin éppen Helgával sétálunk egy utcán. A kép lassan kiszélesedik és megelevenedik, míg végül ott találom magam a saját bőrömben 2018. február 2.-án reggel 7 óra 23 perckor.

File_1 – Valóság, Berlin, 2018. február 2. - reggel

Csendesen szálingózott a hó, de ennek ellenére az emberek ugyanúgy nagy csoportokba verődve tülekedtek az utakon, mintha ragyogó szép idő lenne. De ez természetes is, mindenki ment dolgozni, vagy az iskolába, vagy akárhova, lényeg az, hogy mentek. Nem azért, mert annyira boldogok lettek volna, hogy az ébresztőóra vijjogó álcsilingelésére fel kellett kelniük, hanem mert ilyen volt az élet. Ha nem mennek, nincs pénz, nincs lakás, nincs vijjogó ébresztőóra. Így mentem én is a nekem kiszabott intézmény felé, kezemben a kézi számítógépemmel. Jelenleg két dolog töltött el örömmel. Egy, hogy nekem már nem kell több kilós hátizsákot cipelni, mint ahogy azt a fateromnak kellett valaha. Kettő, hogy nem egyedül kellett mennem, hanem velem jött Helga is aki a szomszéd lakásban lakott, és akivel minding is egy osztályba jártam. Az ő kezében is ott volt a kisgép, aminek a színezete kifejezetten illett a bordó télkabátjához, de különösen a neon-vörösre festett hajához, amit még ilyenkor télvíz idején se volt sapkával elfedni, ellenben ott díszlett a homlokán a Fuzion cég által kifejlesztett fejpánt.

–        És hogy telt a szülinapod?  – vetett fel témát a lány.

–        Jól, kaptam én is egy ilyen ronda fejpántot.

–        Miért ronda? Szerintem egész jól áll. – és végigsimította a haján a kezét.

–        Az lehet, de én nem akarok tőle olyanná válni, mint Thomas. Amióta drótos egy normális szót nem lehet vele váltani, mindig csak lenézően kicikiz minden dróttalant, mintha ő annyira felsőbbrendű lenne attól, hogy ő a gondolatban feltett kérdései azonnal kapj a válaszokat a beépített fülhallgatón.

–        De én is drótos vagyok, mégsem nézlek le. – válaszolta picit sértődötten.

–        Tudom, de te más vagy.

Ekkor egy jó erős hátbavágás részese lehettem, megjelent az emlegetett Thomas:

–        Szia Helga! Cső csórókám! – köszöntött mindkettőnket, majd rámosolygott a lányra, aki rögtön lekevert neki egy pofont.

–        Na mi van? Ne mond már, hogy nem tetszett az a NMS[1], amit küldtem neked.

–        Képzeld nem. Na menjünk Péter! – és a karomnál fogva elkezdett vonszolni.

–        Miért pont ezzel e csóróval? – kérdezte még Thomas, mielőtt kikerültünk volna a hallótávolságából.

–        Ha annyira érdekel, már nem kell csórónak hívnod, már neki is van fejpántja, és fogadjunk, hogy egy hét alatt jobb Sanctuary játékos lesz belőle, mint Te. – kiáltott még vissza Helga.

–        Hogy mi leszek? – érdeklődtem, miközben átverekedtük magunkat egy egész hadsereg monoton munkába menetelőn.

–        Sanctuary a neve a jelenleg legnépszerűbb fejpántos játéknak.

–        Miért? Azon még játék is van?

–        Persze, miért mit gondoltál, hogy az egész csak dögunalom?

–        Őszintén megvallom. Igen azt.

–        Akkor tudod mit? Délután találkozzunk Sanctuary-ben, megtanítalak rá.

Ahogy így beszélgettünk beértünk az iskolába, ahol hangzavar, tömeg, és olvadt hó honolt, mivel senki sem foglalkozott azzal, hogy a kabátjáról lerázza a havat, mielőtt belépne. Az osztály előtt futottunk össze Isabell-lel, Helga legjobb barátnőjével, rajta is ott volt a fejpánt, ami neki különösen érdekesen állt, mivel teljesen kopaszra borotválta a haját.

–        Ti mióta jártok kézen fogva? – érdeklődött kamasz lányos hangnemben, mi meg ekkor vettük észre, hogy amióta Thomas-tól elmenekültünk még mindig kéz a kézben sétáltunk. De mire ez megfogalmazódott volna a fejünkben, már ösztönösen elengedtük egymás kezét, elvörösödtünk, és másfele néztünk.

–        Áh, semmi.

–        Biztos véletlen.

File_2 – Valóság, Berlin, 2018. február 2. - délután

Amikor hazaértem a suliból otthon egy levél várt a földön az ajtó előtt. Apám elment a nőjével moziba, legalábbis ez állt benne. Jelentése azonban egészen más volt. Egészpontosan az, hogy ha 5-ig nem ér haza, akkor ma nem veszett össze a nőjével, és akkor nekem kell magamnak vacsorát készítenem, ellenben viszont akkor ma sem fogja senki se leellenőrizni, hogy tanultam-e, vagy sem.

Így ahelyett, hogy a házi feladatokkal foglalkoztam volna, inkább előkerestem a kék-fehér mintás dobozt, amiben a fejpánt várta, hogy beköthesse valakinek a fejét. Eddig azért nem nyúltam hozzá, mert viszolyogtam a gondolattól, hogy egy hang egésznap a bal fülembe suttogjon, de ma Helga addig rágta mind a bal, mind a jobb fülemet, hogy meggondoltam magam, és úgy döntöttem kipróbálom. Kiemeltem a habszivacs darából és megállapítottam, hogy nem is olyan ronda, sőt Fuzion cég logoja kifejezetten jól állna az amúgy elég magas homlokom közepén. Fölhúztam, megigazítottam az alászorult hajamat, bedugtam a baloldaláról lelógó fülhallgatót a fülembe, és utoljára megnyomtam rajta az egyetlen gombot, amit találtam. Először halkan duruzsolt benne egy érthetetlen hang, ami kb. tíz másodperc alatt vagy százszor a legkülönbözőbb magasságúvá és hangerejűvé alakult, míg végül megállt egy félhangos suttogásnál, ami teljesen úgy hangzott mintha csak én mondtam volna.

–        Csatlakoztam a Fuzion cég felhasználói közé. Jelenleg a 13.45-ös verziószámmal ellátott hajpántot használom. Nem, ez hosszútávon nem idegesítő. Igen, biztos. A fejpántból direkt szól az én hangom. Átlagosan 17 perce van szüksége egy átlagos felhasználónak, hogy megszokja. Igen, ezt még senki nem akarta megváltoztatni. Igen, biztos. Egy átlag felhasználónak 2 percre és 13 másodpercre van szüksége ahhoz, hogy a „Biztos?” kérdést ne tegye fel egy válasz után azonnal magában. Azért mondtam előző mondatomban a másodpercet is mert egy átlagos felhasználó 15 percnél kevesebb időtartamnál még fontosnak tartja a… – és ezt így mondta, mondta, mondta míg meg nem szoktuk egymást. Miután ezt megtettük eljöttnek láttam az idejét, annak, hogy csatlakozzak ehhez a Sanctuary nevű játékhoz, vagy mihez.

–        A Sanctuary angol szó jelentése: szentély, menedékhely, oltalom. A csatlakozáshoz csinálnom kell egy karaktert. Név. Ajánlom magamnak a Crusader nevet. A Crusader szintén angolszó, jelentése keresztes lovag. Ezt az ajánlást az agyhullámaim frekvenciája, és a gondolataim témavilága alapján választottam. – Rendben van, fogadjuk el. – Most már csak fajt és kasztot kell választanom. A Sanctuary világában 3 uralkodó faj van, az ember, a gnóm, és az anghlea. Mivel az első kettőt ismerem, ezért az anghleákról fogok beszélni. Feltűnő ismertetőjelük a hegyes fülük és a karjaikról lelógó toll réteg, amivel egy tapasztaltabb egyed még repülni is tud. Egyes legendák megemlítenek még egy negyedik fajt is a Mermaidákat is, róluk jelenleg nincs sok információm. Nem, a Mermaida szóra nem lehet keresni az interneten, a játék szabályai tiltják. Négy féle kaszt él együtt a világban, a Pengék, az Íjjak, a Kesztyűk és a Pálcák. Mindegyik kaszt értelemszerűen egy adott fegyvernemhez kötődik. –  Legyen mondjuk ember íj. – Ember íj elfogadva. Sikeresen regisztráltam magam a Sanctuary-be.

File_3 – Sanctuary, Magvacska falu, 2018. február 2. – délután

Magvacska falu az első település, ahol minden játékos kezdi kalandjait. Itt mindig szép kék az ég, pár bárány felhő úszkál rajta. Az épületek mind fából készültek leszámítva a templomot. Jelenleg a főtér közepén álltam, körülöttem virágágyások díszítik a kezdőpontot jelző fehér macskakövekből kirakott keresztet. Eközben több tucat játékos sétált el mellettem. Akkor megkerestem Helgát. Helga nevű játékos nem volt a rendszerben. Helga Webber karakterének a neve: Papillon azaz pillangó franciául. Üzentem neki. Azt válaszolta, hogy mindjárt jön, maradjak ott, ahol vagyok. Így is történt, nem telt bele 3 perc itt állt mellettem egy vörösesbarna palástot viselő, ezüsthajú anghlea leányzó.

–        Szia Peter, akarom mondani, szia Crusader!

–        Szia Papillon! Te is jó nevet választottál magadnak, azt se tudom, hogyan kell kiejteni.

–        Ne is foglalkozz vele, úgy is csak gondolatban beszélgetünk.

–        Igaz, ilyenkor el is felejti az ember. Akkor hova megyünk?

–        Szerintem járjuk körbe előbb a falut, és közben ismertetem a játékszabályokat.

–        Na az jó lesz, mert nekem úgy nagyjából fogalmam sincs, hogy mi ez az egész.

–        Te még soha nem játszottál RPG-vel[2]?

–        Nagyon gáz, ha azt mondom, hogy nem?

–        Nem, már miért lenne az? Ez itt a Sanctuary világa, a térképét úgy képzeld el, mint egy szabályos kört, ami fel van negyedelve. Most ennek a körnek a közepén járunk Magvacska faluban. Innét lehet elindulni, felfedezni egy adott országot. A négy ország, a négy őselemről van elnevezve, tehát Tűz Ország, Víz Ország, Levegő Ország és Föld Ország. Én eddig Levegő Országban jártam a legtöbbet, az az anghleák otthona. A négy országban egy-egy város található, amiknek a felépítése hasonlít Magvacskához. Mindegyikben öt épület található. Egy fegyver üzlet, egy páncél üzlet, egy kiegészítő üzlet, egy nevelde és egy templom.

–        Te, itt csak négy van.

–        Ja igen, itt nincs nevelde. Látod ott azt a gnóm pengét azon a nagy macskaszerű állaton? Az egy tigra, ilyeneket lehet például Tűz Ország városában nevelni, de mindegyik országnak meg van a saját nevelhető állata.

–        Aha, és mivel ez nem tartozik egyik országhoz sem, nincs is állatok. Világos, mint a vakablak. De úgy egyébként mi a játék célja?

–        Tulajdonképpen nincs igazi célja. Mindenki azt csinál itt, amit akar, amíg nem zavar senki mást. De a legtöbb játékos a harcolás-fejlesztést választja, és végül is ez az ami a legizgalmasabb.

–        Az miből áll?

–        Te tényleg nem játszottál még RPG-t… Szóval az országok vadonjaiban, barlangjaiban és egyéb helyein hemzsegnek a különböző típusú, erősségű, és kinézetű szörnyek. Ha megküzdesz eggyel és legyőzöd, akkor tapasztalati pontokat kapsz, és bizony számú tapasztalati pont elérésekor szinteket léphetsz, így erősítve karakteredet. Az erősebb karakterrel viszont már erősebb szörnyet is le tudsz győzni, amiért viszont még több tapasztalat jár.

–        Értem, és akkor a cél az, hogy mi legyünk a legerősebbek a játékban. Engem még az érdekelne, hogy ezt a béna Parafaíjat itt a hátamon mikor cserélhetem le.

–        Ehhez arany pénzeket kell gyűjteni. Egyes szörnyek hajlamosak arra, hogy ha megölöd őket, értékes kincseket, vagy tárgyakat hagyjanak maguk után, amiket aztán vagy megtartasz emlékbe, vagy a különböző boltokban lecseréled a neked kellő eszközre.

–        Na ez egyre jobban kezd érdekelni, mégis csak jó volt, hogy rávettél erre a hülyeségre.

–        Még egy dolog érdekelne, mire jó a templom? Ott mit lehet venni?

–        Semmit, te kis buta, viszont ott lehet feltámadni, ha netán nem élnél túl egy küzdelmet, illetve ha súlyosan megsebesültél, némi apróért hajlandóak felgyógyítani.

–        Akkor most már mindent értek, irány egy vadon menjünk küzdeni!

–        OK, melyik ország volt neked a legszimpatikusabb?

–        Mondjuk, legyen Víz Ország. Had találjam ki, ez a kis patak vezet minket oda.

–        Igen, de nem volt szerintem annyira nehéz kitalálni, hiszen a másik három lehetséges út is egyértelmű. Az emelkedő Levegő Ország felé, ott a zöld burjánzó növényzet Föld ország felé…

–        És a forró láva meg Tűz Ország felé visz. De menjünk már.

File_4 – Valóság, Berlin, 2018. február 8. – reggel

Az elmúlt napokban rengeteget játszottam a Sanctuary-val, már 24-es szintű vagyok, azaz két szinttel lehagytam Papillon-t, de Thomas állítólag még mindig erősebb nálam, bár még soha nem futottam össze vele a játékban. (Ami nem is csoda, hiszen ezt a játékot világszerte összesen 7 millióan játsszák.) Ma reggel, mint mindig most is Helgával együtt mentünk az iskolába. Elég tavaszias idő volt, a nap gyönyörűen sütött, és az ég is tiszta volt, ezeknek ellenére ez a nap mégsem úgy vésődött bele emlékezetembe, mint egy szép nap. Ugyanis ahogy ballagtunk át az egyik zebrán éles fékcsikorgással egy teherautó száguldott felénk. Én ugyan sikeresen elugortam, de Helgának meg kellett tapasztalnia, hogy milyen az, amikor valakit fölülről előznek meg.

Rendőrségi ügy lett belőle, és iskolába sem kellett mennünk, ő kórházba került, én meg kihallgatásra. Az őrsön az alábbi vallomást hallhattuk a sokkos állapotú gázolótól:

–        Há’ én vezettem aztat a teherautót, aztán annál a kereszteződésnél egy nagy horda Xoidai rém ugrált fel a kocsimra és én meg annyira megijedtem, hogy elrántottam a kormányt és elütöttem azt a szegény kislányt.

Aki esetleg nem tudná a Xoidai rém egy 18-as szintű szörnyeteg és a Sanctuary egyik labirintusában gyakran találkozhatunk velük, a valóságban viszont nem nagyon. A baleset után szegény embert ideggyógyintézetbe szállították, és örökre eltiltották a játéktól. A játék kiadója a Fuzion cég nem kommentálta az esetet, szerintük nem a Sanctuary okozta a balesetet, az illető játszás nélkül is labilis idegrendszerű volt. Így utólag nézve én szinte biztosra veszem, hogy ő tényleg látta azokat a Xoidai rémeket, de hogy miért, az még csak a későbbiekből fog kiderülni. Most viszont térjünk vissza Helgához.

A kórházban megállapították, hogy nagyon nagy szerencséje volt, és semmije nem tört el, csak egy kisebb zúzódása keletkezett a jobbvállán, viszont a trauma hatására szinte teljesen lebénult mindkét lába, de ez viszont állítólag párnapon belül elmúlik. Egyetlen kikötése volt csak az orvosoknak, ő sem játszhat most egy ideig Sanctuary-val, mert a túl sok képzelgés lassíthatná a felépülését, ellenben a fejpánt maradhat, az nem árt senkinek.

File_5 – Sanctuary, Régi Tavak Termei, 2018. február 8. – este

Ugyanaznap későeste lefekvés előtt még felkapcsolódtam a játékra. Ilyenkor elalvás előtt az ember sokkal jobban bele tudja magát élni a helyzetekbe, és szinte látja és hallja maga körül az eseményeket. Éppen Víz Ország szerintem legcsodálatosabb építményében vadászgattam Siklókra, amikor az egyik szobában arra lettem figyelmes, hogy valahonnét néznek engem. Körbetekintettem de mindenütt csak a nedvességtől csillogó kék márvány falakat láttam, aztán amikor visszafordultam az eredeti irányba egy alakot láttam meg, aki nem volt más, mint Papillon.

–        Hú de nagyon megijesztettél! Hogy, hogy itt vagy? – érdeklődtem, de ő nem reagált. – Hahó? Papillon? – amikor a nevén szólítottam hirtelen kikerekedtek a szemei és döbbenten rám bámult, majd egyszerűen kilépett a játékból.

Mire elgondolkoztam volna az előbbi jeleneten hátam mögül lépteket hallottam, két arany csuklyát viselő pálca érkezett.

–        Bocs, nem láttál erre egy vörösesbarna kabátot viselő lányt?

–        De, történetesen épp az előbb tűnt el a szemem elöl. Mit akartok tőle?

–        Tulajdonképpen semmit, csak ki akartuk volna léptetni, ő ugyanis egy kísértet volt.

–        Kísértet? – kérdeztem meglepődötten.

–        Nem úgy kísértet, ahogy de gondolod, csak mi rendszer adminisztrátorok hívjuk őket így, valójában egy egyszerű programhiba okozza őket, létező játékos karakterek alakjai jelennek meg időnként, de irányítás nélkül. Ilyenkor megkeressük és kiléptetjük őket.

–        Hát akkor elkéstetek, ő már kilépett.

–        Azért köszönjük az együttműködést, folytasd nyugodtan a játékot.