Hát, mit mondjak, Becca eléggé kiakadt. És akkor még finoman fogalmaztam! De nem akarok hosszú részletekbe bocsátkozni, és inkább lerövidítem. Tehát volt: rúgás, ütés, robbantgatás, gyújtogatás, átkozódás (szóban és tettben is), törés, zúzás. De Tom még időben fedezékbe bújt, és csak a fél utcát sikerült porig rombolnia Beckynek, na meg Caprice-nek (ezen túl szerintem senki nem fogja Celeste-nek hívni, már csak a biztonság kedvéért) valószínűleg eltörött a lába, de még időben kimenekítettem a helyszínről, és beforrasztottam a lábát. Itt meg kell jegyeznem, hogy különös pontossággal kellett kiejtenem a varázsigét, mert különben még szerencsétlen kutya úgy járt volna, mint Harry négy évvel ezelőtt, amikor Lockhart néhány betűt összecserélt, és a fiúnak eltűntek a csontjai.
Most akkor az futott át az agyamon, hogy Beckyt csonttalanítani kéne, és hamarabb leállna. De Tom úgy látszik megunta, és intézkedett helyettem. A feje tetejére állította az (immár) kék hajú lányt, majd néhány másodperc múlva leeresztette, de úgy, hogy Becca elájult.

- Ezt a varázsigét tőlem loptad – fújtattam mérgesen, mire Tom megvonta a vállát.

- Perelj be. De – mutatott Beccára – legalább nincs útban.

Most már Flore és Malfoy is méltóztattak előbújni. Na de hogy mit csinálhattak ennyi ideig…?

- Szerintem valamit vegyél neki kárpótlásul – vetette fel Flore. Bravo! Az egyetlen értelmes ötlet ma este.

- Nem tudom, mit szeretnek a lányok – vallotta be.

- Majd mi segítünk – ajánlottam fel, és elindultunk visszafelé.



¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤



- Baj van – állapította meg Florence majd elhúzta a száját.

- Nincs baj – legyintett Tom – Pontosan tudom, hol vagyunk.

- Igen? – gúnyolódtam – Ez inkább hasonlít szeméttelepre, mint egy vásárra.

Itt mindenki körülnézett, és egyetértett velem. Ez olyan kicsi, kihalt utca volt, amilyet még sohasem láttam. Akkor hirtelen elgondolkodtam, hogy nem-e Afrikában vagyunk a nyomornegyedben. Aztán elvetettem az ötletet, mert mivel okos vagyok, tudom, hogy az innen kicsit messze van. Aztán mentük még vagy tíz métert, és Tom megállt.

- Hát, jó. Nézzünk egy taxit– közölte komoly hangon, mire Flore és én röhögőgörcsben törtünk ki.

- Itt?

- Itt.

- Miért van az, hogy mi mindig eltévedünk mindenhol? – pityeredett el Flore, és lerakták Abraxasszal Beccát a földre, aki még mindig ájult volt.




¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤



Egyszer tévedni emberi dolog, de kétszer már hülyeség. Ha Tom azt mondja, taxizunk, akkor az úgy lesz. És én meg (jó, mondjuk más se) nem hittem neki. Tutira, hogy most az önbecsülése a béka feneke alatt van. De kit érdekel? Ő cirkuszol állandóan, hogy Leon így, én meg úgy. Hát milyen épeszű lánynak nem lenne ebből elege!?
Na, de ne kanyarodjunk el nagyon a témától. Szóval, most már tudjuk, hogy mégsem haltak ki az emberek addig amíg mi a fodrásznál voltunk: úgy saccolom, hogy kb. 20 méter hosszú volt a sor, akik mind taxira vártak.

- Nem jó ez így – ingattam meg a fejem.

- Van egy ötletem – csillant fel Florence szeme. – Fogjátok meg egymás kezét.

Ajajj…


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤



- Haldoklóval vagyunk! – ordította Flore, és Beckyre mutogatott. Ezután mondta, hogy csak kövessük őt, mire utat tört (hála Beccának) a hatalmas tömegben. Úgy éreztem magam, mintha mandarin lennék, és éppen most próbálnák a levemet kinyomkodni belőlem. Na jó, azért nem szó szerint, de valami ilyesmi volt. Tom csak azért sem volt hajlandó megfogni a kezem, így hát, megragadtam Abraxas kezét és bele, egyenesen a tömeg közepébe!
Az emberek végül (az utolsó két méternél, pff) megszánhattak minket, ezért utat engedtek nekünk a taxihoz.

- A… - nézett rá a sofőrre, majd ránk – Hova is megyünk? A városközpontba?

Bólogattunk.

- Mondjad már Tom – szóltam rá. Honnan veszi ez, hogy mi tudunk olaszul? Tom valószínűleg eldöntötte, hogy nem fog segíteni, mert meg sem mozdult. Lehet, hogy megsüketült?

- Central – bökte ki végre Flore a sofőrnek, aki unottan bólintott egyet, és kinyitotta az ajtókat. Különben biztosan elcsodálkozhatott azon, hogyha haldoklóval vagyunk, miért nem a kórházba szállíttatjuk Beccát, de ezt még túléljük. Tehát, beszálltunk a kocsiba mind az öten, a sofőr meg beletaposott a gázba, de úgy hogy most (kivételesen nem Tomra) hanem Malfoyra estem. Amikor normálisan sikerült elhelyezkednem, észrevettem, hogy Tom szúrós szemekkel vizslatja barátját.

- Mi bajod van? – szegeztem Tomnak a kérdést.

- Már ne haragudj, de hogyha ki akarsz kezdeni Abraxasszal, akkor legalább ne az orrom előtt tedd! – csikorgatta a fogait mérgesen.

- Hogy mit? – kérdeztük egyszerre Malfoyjal.

- Menyit ittál ma, Voldemort? – kérdezte aggódó arccal Malfoy, mire Tom felmordult egyet, majd tekintete lejjebb vándorolt, és észrevette a nyakláncomat, amit Leontól kaptam az imént.

- Azt meg honnan van? – lepődött meg az ékszerre mutatva. Hupsz.

- Leontól kaptam – éreztem, hogy fülig elvörösödöm, mert egyrészről eszembe jutott, hogy illesztette fel a nyakláncot rám néhány órával ezelőtt a fiú, másrészről, mert Tom nagyon vizslatóan nézett, majd amikor réeszmélt, mit is mondtam, feldühödött.

- Mit mondtál?

- Leontól… kaptam – cincogtam vékony hangon, mire Tom nem tudott már reagálni, mert megérkeztünk.



¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤



- Köszönöm Merlin! – szállt ki a kocsiból Flore, és kezeit az ég felé emelte. Ugyanazok a kirakatos bódékat láttuk, csak már pakoltak össze. A többiek már biztos a kúrián vannak, csak Leont láttam meg, azt mondta ránk várt, és leült egy nagy szökőkút szélére, és kivárta, amíg megnéztünk egy szép táskát Beccának.

Érdekes táskák voltak ezek, mert a belsejük olyan volt, mint a megszokott, de a külsejük fával volt borítva, és szép, ovális alakja volt.

- Ez kell Roystonnak? – rökönyödött meg Tom, majd elröhögte magát – Szerintem ilyet Tarzan is csinált Jane-nek. Vagy várjatok – nem is csinált, mert nem volt kése, amivel kifaraghatta volna a szélét.

Tom itt körbefuttatta az ujjait a táska mentén, gondolom, azt mutatva, hogy ha Tarzannak lett volna kése, hol vághatta volna szét a fát. Nekem is jókor jut eszembe, hogy Jane a második nevem.

De Tom azért kifizette a táskát, majd Flore a fiú felé fordult:

- Tom, vissza tudnál velünk hoppanálni a Vitale kúriára? Mert ha így vonszoljuk az utcán Beckyt, még a végén azt hiszik, hogy hulla.

- Sajnos, ehhez túl fáradt vagyok – szerintem mindegy mit mond, úgyis hazudik. Az évszázad feketemágusa nem tudna este haza hoppanálni? Ez vicc.

- Akkor megyünk gyalog – sóhajtott fel Malfoy.



¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤



Csendesen ballagtunk az elhagyatott utcán Leonnal együtt, a lépéseink visszhangot keltettek a betonon. Már jócskán sötét volt, ezért alig láttunk valamit, a pálcánkkal meg nem mertünk világítani, elvégre itt muglik is járhatnak. Tom meg még mindig nem szól hozzám. Na jó, döntöttem.

- Tom – álltam meg, és megfogtam az egyik kezét – Miért csinálod ezt?

Mindenki megállt.

- Én? Te miért csinálod! Hát nem veszed észre, hogy ez – fejével Leon felé bökött – csak ki akar használni?

Leon arcán érdekes folyamat játszódott le. Lehet, hogy csak én képzeltem bele a helyzetbe, de mintha… elégedett lett volna?!

- Ne sértegess úgy, hogy nem is ismersz – vágott vissza a férfi.

- Igen. Leon nem olyan… mint te – csúszott ki a számon, pedig nem akartam kimondani az utolsó mondatot.

- Miért, én milyen vagyok? – kiabált.

- Halkabban – tette a szája elé a kezét Flore, de egyikünk sem törődött vele.

- Tudni akarod, Tom Denem? Önző, beképzelt és arrogáns vagy, nem is értem, miért bálványoznak annyira a Roxfortban! Nem Leon akar kihasználni, hanem te! Jobb lett volna, ha meg sem ismerlek!

Tom elsápadt. Nem akartam kimondani ezeket sem, de annyira kikívánkoztak ezek a mondatok! Már késő visszaszívni. Mi lesz itt…

- De Hermione, ő…ő nem szeret téged!

- Honnan tudod?

- Nem szerethet! Ha most ezt megteszed, életed legrosszabb döntését hozod meg.És te különben sem mernél összeállni vele, mert… - itt elakadt, de aztán folytatta – Mert nem lehet.

- Nem lehet? – horkantam fel gúnyosan.

Aztán hirtelen odafordultam Leonhoz, és… és… MEGCSÓKOLTAM! Ő meglepődött, de aztán visszacsókolt, miközben beletúrtam a hajába. Átkulcsoltam a nyakát, hogy még közelebb bújhassak hozzá, ő pedig átkarolta a derekam. Nem mondom, tud csókolni… nem tudom pontosan, meddig maradtunk így, de amikor pihegve elváltunk egymás szájától, három meglepett szempárt láttunk magunk előtt, Flore és Malfoy még a száját is eltátotta. Tom pedig a betonra függesztette a tekintetét, majd fejét megingatta, és elviharzott, inkább szomorúan, mint mérgesen.

- Ez meg mi volt? – szólalt meg akadozó hangon Flore, és Leonra meg rám nézett. Erre nem válaszoltam, csak közelebb bújtam Leonhoz, aki átölelt (ami nagyon is jól esett, mivel fáztam egy kicsit), majd mindketten egymásra néztünk.

- Hermione – súgta a fülembe gyengéden, mire melegség öntött el, és már nem is fáztam annyira.