- Figyeljétek meg, hogy Ginny ettől a fényképtől tuti hisztizni fog - szólaltam meg egyik este, amikor éppen ágyaztunk a szobatársaimmal.

- Á! - legyintett Becky, miközben elsimította az ágyat - Ha eddig nem hisztizett, ezután sem fog.

- Milyen fénykép? - szólt közbe Flore, aki eddig meglepően csöndes volt. Baj van?

- Tudod, a múltkor lefotóztam, ahogy Hermione Tomot ölelgeti, és ezt Ginny nagy valószínűséggel megtalálta - aztán Becky hozzám fordult - Ginny mostanában csak Vickel beszél.

- Lehetne ő a kémünk! - javasolta Flore, majd kivette a kis szekrényéből a rózsaszín fürdőköpenyt és a törülközőt.

- Kémünk? Úgy beszélsz, mintha ellenség volna - húztam össze a szemöldökömet.

- Azért nem olyan rossz az ötlet - vágott közbe Becky - Így megtudhatnánk, mit gondol Tomról és rólad, mint párról.

- Szerintem azt mindannyian tudjuk mit gondol, azt a múlkor részletesen kifejtette - fintorodott el Flore, és még hozzátette - Én megyek először tusolni.

Egyetértően bólogattunk Beccával, majd amikor Florence távozott, a barátnőm levetette magát az ágyamra.

- Most ágyaztam - csikorgattam meg a fogaim.

- Bocs. Néha azért nem értem Ginnyt - tette hozzá néhány perces csönd után - Mármint belegondoltál már arra, hogy esetleg azért ilyen... nos, hogy mondjam... ellenszenves veled és Tommal, mert... - itt elhallgatott.

- Mert? - kaptam fel a fejemet, és várakozóan néztem Beckyre. A barátnőm idegesen tördelte kezeit.

- Talán, esetleg, lehet, hogy... tudod.

- Nem, nem tudom. Beszélj érthetően! -rivalltam rá.

Aztán, nagy nehezen (és egy hatalmas sóhaj kíséretében) kinyögte:

- Szerelmes. Tom Denembe.

Erre a képtelen gondolatra, sajnálom, de nevetnem kellett. Még, hogy Ginny és Tom? Lehetetlen.

- Ne nevess! - kiáltott fel Becky.

- Ne haragudj... - törölgettem könnyes (a nevetéstől) szemeimet. Rég mulattam már ilyen jót. -... de ez nevetséges. Ők nem...

- És ha mégis?

- Olyan nincs. Ő a bátyádba szerelmes, és hidd el, én tudom, hogy Gin mikor őszinte velem és mikor nem. Ennek egyébként semmi köze sincs a szerelemhez. Ő gyűlöli Tomot, amihez, valljuk be, minden joga megvan.

- De ő nem te vagy! - csattant fel Becky - Te szeretheted!

- Ginny szerint nem - csóváltam meg a fejem szomorúan.

- Minden jogod megvan rá, hogy őt válaszd, neki ehhez semmi köze sincs - tiltakozott Becky, immár hangosabban, és felállt.

- A jogom, persze, megvan, de ha az eszemre hallgatnék...

- Tudod - folytotta a szót belém Becky, és újra leült, immár nyugodtabban -, van egy olyan ősi bölcsesség, ami mellesleg a mottóm is: hallgass a szívedre. Szerintem neked is ezt kellene tenned. Mi, vagyis én, Flore, Vicky... csak bíztatni tudunk, de a döntés a tied. Mi nem hozhatjuk azt meg helyetted. Ne az alapján mérlegeld őt, mint Ginny. Merlinre, legyél már egy kcisit önző!

Erre elmosolyodtunk.

- Tiéd a zuhanyzó, Hermione! - lépett ki a fürdőszobából (szoba ez? Inkább lyuk) Florence a fürdőköpenyben, fejére csavart törülközőben.

Komolyan, úgy nézett ki, mint a mugliknál az a Barbi baba.

- Ha ebben átmennél Abraxashoz, tuti lenne a sikered - bökött Becca vigyorogva a fürdőköpenyre - Hát még, ha levennéd...

Florence valami olyasmit moroghatott, hogy perverz disznó.

- Különben meg - mondta immár hangosabban -, Abraxas egy szobában lakik Alpharddal. Nem félsz, hogy a végén őt csábítom el?

- Meg ne próbáld! - fenyegette meg játékosan Becky - Legalábbis addig ne, amíg én is le nem zuhanyzom, és nem veszem föl a fürdőköpenyem, hogy együtt mehessünk...

Erre elnevettük magunkat.

- Nem gondoljátok - kezdtem bele nevetve. Már a szám is fáj. -, hogy Walburga ezt nem méltányolná? Ő is velük lakik.

- Persze, neked szerencséd van, Tomnak bezzeg nincs szobatársa - vigyorodott el becky, mire Florence-el együtt nevetőgörcsöt kaptak, én meg úgy elpirultam, (hogy Tom szavaival éljek) mint egy paradicsom.

- Na... azt hiszem, megyek zuhanyozni - mondtam elvörösödve.

Még hallottam a lányok kacaját, amikor becsuktam a fürdőlyuk (így fogom hívni, hehe) ajtaját, ami természetesen majdnem kiesett a keretből. Nem, nem azért, mert az ajtót bevágtam, hanem, mert nagyon rozoga volt. Meg kéne olajozni.



¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤




Zuhany alatt azon merengtem el, hogy holnapután ekindulunk Milánóba. LEGALÁBB NÉGY ÓRA buszozás. Ismétlem, NÉGY ÓRA! Már az a két óra (7 perc, 51 másodperc) sem volt éppen kellemes, amikor ide jöttünk Velencéből, ezért már előre félek. De ahogy a muglik mondják: Jobb félni, mint megijedni.
Az is eszembe jutott (nem tudom, honnan), hogy mi van akkor, hogyha mire visszaérünk a Roxfortba, Dumbledore egészen véletlenül kitalálja, hogy ő most kitalálta, hogyan tudunk visszamenni a jövőbe (de hülyén hangzik...). Elmennék? Persze, ez az eshetőség valószínűtlen. Ugyanakkor az is igaz, hogy bármiylen icipici esély van is erre - van esély. De valamikor mégiscsak haza kell mennünk! Itt hagynám Beccát, Florence-t, Vickyt... és a mardekárosokat is. Már ők is kezdenek hiányozni, pedig még itt vagyok, bár ki tudja, meddig.
Merlin, segíts...



¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤




- Hagyjál már! Aludni akarok! - motyogtam félálomban. Ugyanis Becky, nyilvánvalóan kötelességének érezte, hogy hajnalok hajnalán, a vállamat rázogatva felébresszen legszebb Tomos álmaimból.

- Ébredj már! - rázott meg újra és újra a barátnőm, de nekem feltett szándékom volt visszaaludni, ezért rá se hederítettem.

- Na jó - szólalt meg újra, majd félig kinyitott szemeimmel láttam, hogy előveszi a pálcáját, aztán rám szegezi - Aguamenti!

- Ááááh! - kiáltottam fel a jéghideg vízsugártól, ami Becky pálcájából jött, és ami teljesen szét/össze/el/átáztatott engem, és mérgesen néztem Beckyre, ezután felálltam.

- Miért tartottad fontosnak - kezdtem bele dühösen, miközben elővettem az éjjeliszekrényemből a pálcámat (Mordon szerint nem ajánlatos a párna alá tenni, mert a végén, még az egyik reggel arra ébredek, hogy elgurult a fejem), és megszárítottam a hálóingem, és csuromvizes önmagamat. -, hogy ilyenkor - felnéztem, de óra híján... -, felkeltsél?

- Florence szerint szülni fog...

- Ki? - kérdeztem tágra nyílt szemekkel. Már egyáltalán nem voltam álmos, köszönhetően Beckynek és az új infónak.

- .... a tulaj kutyája. Tudod, ami ki van kötve a kertben.

- Azt úgy mondják, hogy kölykezik, vagy fial! - oktattam ki fensőbbséges hangnemben.

Ezért kellet felkelteni!?

- Egy kutya.

- Hamarosan több...



¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤



Két perc múlva már az egész apartman kint gyülekezett a kertben, miközben Florence profi módon segítette ki a labrador kölyköket az anyuciból.
Jó másfél óra múlva két kis labrador kölyök látta meg a napvilágot. Ugyan, mit számít ilyen csodálatos eseménykor, hogy hajnali negyed három van!?

- Oszt' mit csináljak én ennyi kutyával? - vakargatta a fejét a tulajdonos. ő, beszámolója szerint, nem tudott a könykökről.

- Mindig is vágytam egy kutyára - csillant fel Vitale professzor szeme.

- A magáé lehet az egyik - szólalt meg a tulaj felesége - Sőt, mindkettőt vihetik.

- Azt nem! - kiáltott fel egy körülbelül tíz éves kislány erős olasz akcentussal (mint később kiderült, ő a szálló tulajának a lánya, a neve Celeste) - Az egyik az enyém.

- A Roxfortban lehet kutyát tartani? - kérdeztem összehúzott szemöldökkel.

- Dippet igazgató úr biztos megengedi - válaszolt Vitale, miközben felvette az aranyos fehér színű labradort.

- Vagy nem - válaszolta Becky.

- Miss Royston, ön mindig ilyen pesszimista? - kérdezte Vitale.

- Néha, de ebbe most ne menjünk bele - legyintett fáradtan barátnőm.

- Mi lesz a nevük? - kérdezte Flore.

- Legyen a neve Callisto - mutatott a kutyájára Callisto Vitale.

- Jellemző - morogta Vic.

- Különben is, lánykutyus - értett egyet Vickyvel Florence - Ha javasolhatnám, legyen a neve Celeste, mert, ha a kislány nem szól, akkor ki tudja, mi lett volna a kutyával...

Celeste szeme felcsillant.

- Celeste - ízlelgette a szót Vitale - nem rossz, de mi lenne, hogyha mindannyian adnánk neki egy nevet?

- Hülyeség - intette le Florence, aztán felcsilant a szeme - Csináljuk!

- Akkor, te adtad neki a Celeste nevet, de az a második neve lesz, mert az enyém az első - válaszolta Vitale.

- Ez csak természetes - fintorodott el Tom gúnyosan.

- Kuss - mondtam már, hogy hajrá Becky!?

- Tehát, az első neve... Gemma lesz.

- Mi? - kérdeztük kórusban a professzortól.

- Azt jelenti drágakő. Nem tetszik?

- Nem - hangzott az egységes válasz. Különben az neki még nem tűnt fel, hogy ez az ő kutyája, és ő választ neki nevet, de azért jó, hogy hallgat ránk, nem minden tanár ilyen.

- Akkor... mondjuk Marcella.

Fájdalmasan összenéztünk a többiekkel. Ez annak a női megfelelője, aki elrabolta az ikreket.

- Marcella Celeste...Rosabella.

- Ez hogy jutott az eszedbe, Becky? - kérdezte Flore, mire a bartánőm vállat vont.

- Marcella Celeste Rosabella... - gondolkodtam kicsit, majd eszembe jutott egy olasz név, amit még régebben olvastam egy regényben - Caprice.

- Ez női név? - kérdezte Malfoy.

- Persze, hogy az! - sértődtem meg.

- Marcella Celeste Caprice Rosabella Adeline.

- Szép név - jegyeztem meg, mire Vicky bólintott.

- Marcella Celeste Caprice Rosabella Adeline... Luciana.

- Ez olyan, mint a Lucius - borult el az arca Ginnynek.

- Ha fiam lesz, úgy fogom hívni - úgy látszik, ez már most ilyen elmebeteg.

- Miss Weasley? - fordult felé Vitale Marcella Celeste Caprice Rosabella Adeline Lucianaval.

- Ó, szerintem így is elég hosszú neve lesz, úgyhogy inkább én kimaradnék - mentegetőzött Ginny.

- Akkor Mr. Denem. - Tom elvigyorodott.

- Fulvia. Vitale Marcella Celeste Caprice Rosabella Adeline Luciana Fulvia.

- Szegény kutya - sóhajtotta Vitale - de, rendben. Miss Black?

- Hagyjatok ki ebből -mondta, majd visszamasírozott a házba.

- Jösszide, Al! - fordult vissza Walburga, mire Alphard lesütötte szemét, és a testvére nyomába eredt.

- Ez kész - szólalt meg Becky néhány másodperces csönd után.

- Celeste? - fordult Flore a kislányhoz.

- Én is? - lepődött meg - Akkor megvan. Vitale.

- Tehát, akkor, a kutyus teljes neve, kicsit átalakítva a sorrendet: Marcella Celeste Rosabella Adeline Caprice Fulvia Luciana Vitale.

- Gyönyörű - sírta el magát Flore.

- Fúj - nyilatkozta Tom és Abraxas.

- Egyetértek. és mi lesz a tiéd neve? - fordult Celeste (nem a kutya, hanem a lány) felé Vitale... mármint a professzor.

- Callisto - vont vállat a lány.

- Maceroadcafuluvi - közölte Malfoy.

- Mi? - kérdeztük kórusban.

- Marcella Celeste Rosabella Adelina Caprice Fulvia Luciana Vitale.




¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤




- Azért, az megnyugtató - kezdett bele Tom, amikor a lépcsőn felfelé igyekeztünk - , hogy van köztünk valaki, aki profin tud levezetni egy szülést - vigyorodott el, mire én erőteljesen a lábára léptem, és mérgesen fújtattam.

- Áh! - kiáltott fel.

Rebecca felnevetett.

- Elmehetnél humoristának.

- Mást tervezek.

Akaratlanul is összenéztünk Ginnyvel. Persze, mi tudjuk ám...

- Mindenesetre - tette hozzá -, mellékállásnak megtartom, hátha az eredeti nem fogja fedezni a költségeim.

Erre el is nevettük magunkat Ginnyvel. Nekem elléggé élénk a fantáziám, de ezt már én sem tudom elképzelni: Tom, Voldemort bőrébe bújva szórakoztatja az embereket.

- Elmehetnél bohócnak is, az jobban illik hozzád - mondta nevetve Becky, mire a közönség reakciója újabb röhögőgörcs volt.

- El tudnád képzelni, hogy Tom bohócruhában és kifestve, állatfigurás lufikat áruljon a kicsiknek? - jegyeztem meg én is nevetve, pedig már a szám is fájt.

- El én!