Hát, ennél unalmasabb programot el sem tudnék képzelni. Elvileg még örülnöm kellene (Florence majdhogynem visított az örömtől, amikor megtudta), hogy elvisznek minket a színházba. Nem, nem a Rómeó és Júliára, de azért maradjunk hűségesek Shakespeare-hez: a Szentivánéji- álomra. De nem értem minek, hogyha olasz nyelven adják elő…
Persze, a díszlet szép, mutatós, de mivel nem énekelnek benne, és egyáltalán semmilyen zene nincs, azt hiszem joggal mondhatom, hogy kezdem unni magam. Eddig azt hittem, ez nem lehetséges a mi kis csipet-csapatunkkal, de belátom, tévedtem. Bezzeg ők nem unatkoznak…

Hogy ki mit csinál?

Becky: újságot olvas, és ha jól látom, egy tesztet tölt ki ( „Barátság vagy szerelem?”).
Ryan: bűvész trükköket mutat Alphardnak.
Florence: csillogó szemekkel nézi az előadást (megj. Ő és a professzor az egyetlen).
Ginny: maga elé mered és valószínűleg gondolkodik (de miről?).
Alphard: lásd Ryan.
Walburga: alszik.
Abraxas: papírrepülőket dobálgat a színpadra- de úgy látszik, a professzor nem veszi észre. Tényleg kell az a szemüveg…
Tom: dettó, csak ő nem a színpadot dobálja, hanem engem.
Vitale: lásd Florence

Én meg csak ülök, és azon gondolkodom, hogyan keveredhettem én ide. Két hónappal ezelőtt még vígan szálltam fel a Roxfort Expresszre, és azon gondolkodtam, vajon Harry képes lesz e legyőzni Voldemortot? Most meg itt ülök, Veronában, egy színházban, és megpróbálok nem odafigyelni egy bizonyos Tom „Voldemort” Denem papírrepülőire, amikkel már egy ideje dobálgat. Csak tudnám, honnan szed ennyi papírt.

- Aúh! – kaptam a fejemhez, és észrevettem, hogy egy papírrepülő ült a vállamon.

- Na ne – nyilatkoztam, de mivel jobb dolgom úgysem volt (leszámítva, hogy a bárányokat számolgatom, hogy legalább el tudjak aludni), felvettem, és kihajtogattam, mire egy írás vált láthatóvá.

„Elmegyünk randizni? T.”

Idegesen előkaptam a tollamat, és ráfirkantottam a papírrepcsire: „Soha! H.„

„Kérrlek! T.”
„Még helyesen írni sem tudsz? Így kell írni: Kérlek. Tudod, ez a csajoknál eléggé égő lehet…H.”
„Nekem speciel tök mindegy. R.” – úgy látom, csatlakozott Becky is.
„Ezt nem én írtam, hanem Ab, úgyhogy őt hibáztasd. Kikapta a kezemből, és ráírta. Szerinte így kell meghódítani valakit. T.”
„A rossz helyesírással? *fintorog* R.”
„Különben is, ki az az Ab? H.”
„Abraxas Malfoy T.”
„Elég hülye nevet találtál ki neki R.”
„Miért, hívjam Raxinak? Vagy Abinak? T.”
„Az Abi az Abigél becéző formája, úgyhogy LÁNY név. H”
„Ne üsd bele mindenbe az orrodat. Különben meg Abraxas szerintetek nem úgy néz ki, mint valami lány? T.”
„No comment H.
„lásd Hermike R.”
„HERMIKE? Esküszöm, mindjárt… H.”
„Nekem tetszik. T.”
„Igen, annyira hosszú az eredeti neved! Mit szólsz mondjuk, a Mionéhoz, vagy a Mióhoz? R.
„Mindjárt hányok H.”

„Mellesleg mikor kezdtetek el levelezni? Ha szóltatok volna… R.”
„Eredetileg csak egy randi kérésnek indult, de ez lett belőle… T.”
„Oh, akkor randizni mentek? R.”
„Nem megyünk, és részemről a témát befejezettnek tekintem. H.”



¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤



- Óh, de csodálatos darab volt! – lelkendezett Flore, amikor kiértünk a színházból, majd felszálltunk a buszra. Megjegyzem, már késő este van.

- Igen, kisasszony! Örömmel hallom, hogy nem hiába vállaltam el ezt a kirándulást is, és tetszett maguknak a műsor! Remélem tanultak is valamit ebből! – szónokolt a professzor a buszon.

- Ja, jó műsor volt – nyilatkozta Walburga monoton hangon, aki amúgy végigaludta az egészet.

Hermione Granger listája: Amit eddig tanultunk a kiránduláson (kommentárokat hozzáfűzi: Tom R. Denem, Rebecca Royston):

1. A bőrönd-szörfözés nem a legjobb módszer az utazáshoz, mert hosszú távon fárasztó.
Becky: Egyetértek.
Tom: Teljes mértékben nem értek egyet: szerintem kiváló mulatság, főleg a versenyzés.

2. Akinek víziszonya van, eszébe SE jusson gondolába szállni.
Becky: De annak se, aki nem tud úszni.
Tom: Mivel majdnem lehánytál, ezzel egyet kell értenem.

4. Ha éjszaka valami gyanús hangot hallasz, ki NE menj az udvarra egyedül! Minimum egy pitbullal.
Becky: Ezt én itt és most megerősítem!
Tom: Vagy cápával.

5. Attól nem leszünk szerencsések a szerelemben, hogyha összefogdosunk egy aranyból készült csajt.
Becky: Én most Florence nevében is azt mondom, hogy ez nem igaz. Viszont ha az én véleményemre vagy kíváncsi…
Tom: Senki sem kíváncsi a véleményedre.
Hermione: Ez bíztató.
Tom: Kösz.
Becky: Azt hiszem, kivételesen most nem sértődök meg. De Hermionénak igaza van.
Tom: Szerintem is.

6. Ha valakit pizzáról neveztek el, még nem feltétlenül jó ember.
Becky: Mi van?
Tom: Azt sem tudod, hogy hívták az elrablódat, mi? Jellemző. Különben egyetértek (mivel majdnem meggyilkolt)

7. Éjszaka nem ajánlatos Veronában mászkálni.
Becky: Aha.
Tom: No comment.

8. Most így hirtelen nem tudok többet…
Becky: Én se.
Tom: Nyomi.

ÉN, NYOMI?




¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤



Hmm… egész jót aludtam, és ez mostanában ritkaság. Mármint, hogy alszok. Mert máskor természetesnek vettem, hogy az éjszaka az alvásra való, most már kezdenek erős kétségeim támadni e felől. Mivel hogy ma még semmi botrány nem történt (persze, mert reggeli hét óra van), most kivételesen nyugodtan keltem fel. MÉG.



¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤



- Figyelem! – szólalt meg Vitale reggelinél – Úgy gondoltam, hogy a leghangulatosabb az, hogyha nem délelőtt, hanem este nézzük meg az amfi… te… át… na, szóval, a veronai arénát. Hú, ez rímel! – lelkendezett, majd leült az asztalhoz, és tovább evett.

- Egy költő veszett el benne… - mondta gúnyosan Tom.

- Kuss – hajrá, Becky!

- Ma sem fogok rendesen aludni! – ásítozott fel Florence.

- Kit érdekel az alvás? Éjszaka nézzük meg, és… - mondta Becca, de a végénél a hangja elhalkult.

-… éjszaka nem ajánlatos Veronában járkálni. De a professzor legalább itt van, hogy megvédjen minket – mutatott rá a lényegre Flore.

- Én is itt vagyok – vigyorodott el beképzelten Tom – Különben meg, ha én sem tudlak megvédeni, a professzor sem tud. Ez ilyen egyszerű.

- Mondtam már, hogy hatalmas az egód?

- Mondtam már, hogy ne üsd bele mindenbe az orrod?

- Persze, de hogyha a beképzeltségnek szobrot lehetne állítani, rólad mintázhatnák.

- Rólad meg a makacsságot. – vágott vissza.

- Maradjatok kussba, és egyetek már végre! – dörrent ránk Becky.




¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤



- Milyen gyönyörű… - nézte Flore csillogó szemmel a veronai amfiteátrumot, ami, mivel este volt, ki volt világítva. – Milyen romantikus…

- Fúj – nyilatkozta szűkszavúan Tom.

- Gyerünk beljebb! – irányított minket Vitale professzor, aki szerencsére nem halotta Tom megjegyzését.

- Jó nagy ez az amfimicsoda! – füttyentette Malfoy.

- Am-fi-te-át-rum – ragoztam neki érthetően.

- És igen, szerencsére nagyobb, mint a te agyad – szólt be neki Becca,mire csak egy mérges tekintetet kapott válaszul.



¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤




- TOM DENEM! – ordítottam, amikor az említett személy volt olyan drága, és VAKUVAL fényképezgetett az arénában!
- Itt nem lehet fényképezni! – világosítottam fel dühösen – Tedd el, mielőtt meglátják!

- Kit érdekel? – jellemző.

- Na jó. A többiek kint várnak ránk, hogy végre hazamehessünk. Úgyhogy TEDD MÁR EL AZT A NYOMORULT GÉPET, ÉS INDULJ KIFELÉ!

- Ugyan már, Hermione! Ha már úgyis hazamegyünk, akkor nem mindegy, hogy kimegyek, vagy kidobnak? Csak egy perc! – vigyorodott el Tom, majd tovább kattogtatta a gépet.

Én meg dühösen kiviharoztam, majd a padon helyet foglaltam Becky mellett.

- Mikor jön Mr. Denem? – kérdezte Vitale, aki láthatóan már nagyon türelmetlen volt.

- Nyugalom, professzor, ha magától nem is jön, az őrök majd kidobják… - pontosan akkor, amikor a mondat végére értem, azt láttam, hogy Tomot hozzák két őr kíséretében.

- Megmondtam – vigyorodtam el.





¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤




- SEGÍTSÉG! – üvöltöttem a vécé legtetejéről. Szerintem ezt még Velencében is meghallották.

Történetesen épp vécére mentem VOLNA, elemlámpával, mivel éjszaka volt. Teljesen idegesen mászkáltam a bogarakkal teli füvön egy szál hálóingben, papucs nélkül. De amikor kinyitottam a vécéajtót, egy hatalmasat sikítottam:

- KÍGYÓ!!!

Majd felmásztam a vécé legtetejére, és most itt vagyok, és várom, hogy ez a kis piton szerűség (most honvágyam van…) elpatkoljon innen, a vécé aljáról, de amikor láttam, hogy ez nem sikerül, erőt vettem magamon, és leugrottam a vécéről, majd egészen a kerítésig szaladtam, pitonkával a nyomomban. Most meg várom, hogy valaki megmentsen, vagy itt várok reggelig. Ez az én szerencsém.

- Mi van már? – hallottam egy suttogást balról, de mivel becsuktam a szemem (még véletlenül sem a félelemtől), így nem láttam.

- Tom! – nyitottam ki újra. – Ott! – mutattam rá a félelmem tárgyára.

Ő erre ránézett a pitonra, majd újra rám:

- Ez csak egy sikló.

- Igen? – feleltem megszeppenten – Akkor is vidd innét! Mondd meg neki, hogy tűnjön innen! – nyafogtam tovább. – És, hogy megelőzzük a honnan tudod kérdéseket, már most elmondom, hogy nem árulok el semmit.

- Öhh… - nézett rám - …jó.

Majd felkapta a siklót, és kidobta a kerítésen.

- Látod? Ennyit te is meg tudtál volna tenni – szegezte rám a tekintetét.

- Félek a kígyóktól – vallottam be, majd lesütöttem a szemem.

- És tőlem nem félsz? – nézett a szemembe.

- Talán, majd ötven év múlva… igen… - merengtem el magamban.

- Ötven év múlva? – húzta fel a szemöldökét kérdően Tom. Hangosan beszéltem volna?

- Nem érdekes. Jó éjszakát – búcsúztam el. Egy pillanatig fontolóra vettem, hogy újra megölelem, de elvetettem az ötletet, és visszasétáltunk Tommal a házba.