„- Becca! – telt meg könnyel Ginny szeme. – Hova tűnt? ”

- Nem tudom – válaszolta elhalóan Flore.

Én odasétáltam a táskájához, és felvettem.

- Elrabolták? – fordultam aggódó hanggal újra feléjük.

- Meg kell találnunk! – jelentette ki Florence eltökélten.

- Mégis hogy?

- Ha nem fogdostad volna össze a táskát, akkor a kéznyomok alapján… - kezdte volna Flore, de én közbeszóltam:

- Ez itt nem egy bűnügyi filmsorozat! Szedd már össze magad! Meg kell őt találnunk, mielőtt a professzor észreveszi, hogy eltűnt! Bocsánat, nem akartalak megsérteni – tettem hozzá tartózkodóan, amikor megláttam barátnőm arcát.

- Én csak segíteni akartam.

- Megértem. Valami egyéb ötlet?

A lányok megcsóválták a fejüket.

- Én még mindig jó ötletnek tartom a kéznyomok megvizsgálását. Ha jól tudom, van egy olyan varázslat is, amivel ezt meg lehet tenni. De a varázsigét nem ismerem. Pedig, ha azonosítani tudnánk a lenyomatokat, könnyen rájöhetnénk, hol van Becca – sóhajtott Florence.

- Szerintem szóljunk a professzornak – javasoltam.

- Megőrültél? Még a végén mi lennénk a hibásak! Különben meg, kell egy kis kaland! – nevetett Ginny.

- Ráadásul még az is lehet, hogy kicsapnának a Roxfortból! Mert mi van, ha a professzor sem találná meg? Akkor repülünk! Mi hagytuk kimenni a házból, miénk a felelősség!

- Igaz – adtam meg magam.

- De kell valaki, aki ismeri azt nyom-levizsgáló varázslatot! - gondolkozott hangosan Ginny.

- Mondjuk én?

Egy emberként fordultunk hátrafelé, és akkor megláttuk…


¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤



- Denem? – kérdezte Florence.

- Én. Van valami kifogásod ez ellen? – kérdezte az említett, majd odasétált hozzánk.

- Honnan tudnád te…?

- Én sok olyasmit tudok, amiről te még csak álmodni sem mersz, Reynaud – nézett Tom Florence szemébe teljes komolysággal.

- Hát… - néztem Ginnyre kétkedően. Az nehézkesen bólintott egyet. - … rendben, elfogadjuk a segítséget.

- De csakis azért, hogy megtaláljuk Beccát – szólalt fel Ginny hűvösen.

- Csakis! – kacsintott rám Florence. Értékelem, hogy ilyen helyzetekben is tud viccelődni. Tényleg.

- Hé, várjunk csak! – szólt közbe Tom – Honnan veszitek, hogy segítek nektek megtalálni a kis barátnőtöket? Ennek ára van! – fordult felém, és mélyen belenézett a szemembe.

- Majd később lerendezzük, oké? – fordítottam komolyra a szót.

Mire ő bólintott. Ginny természetesen nem értette, miről beszélünk, de valószínűleg jobbnak látta nem beleszólni.

- Megegyeztünk – ezután Tom elmormolt valami furcsa varázsigét, nem hallhattam pontosan, túl halkan mondta. Majd behunyta a szemét.

- Megvan – nyitotta ki újra. – Tehát, több nevet is láttam: Rebecca Roystone, Florence Reynaud… Marcello Giuseppe.

- Mint a pizza? – csillant fel Florence szeme – Hmm, az fincsi!*

- Szerintetek az normális, hogy a fél város pizzákról meg más ételekről van elnevezve? Olvastam a prospektusba, amit az első nap vettem a Santa Maria della Saluténál – tette hozzá a kérdő tekintetekre válaszolva Ginny.

- Cseppet sem – válaszoltam.

- De ennék most egy pizzát! – sóhajtozott Florence – Az olasz pizzának nincs párja!

- Ha sikerült egyedül megtalálnunk Beccát, meghívlak titeket egy pizzára! Na, mit szóltok? – kérdeztem tőlük. – Még téged is, Denem.

- Nem úgy egyeztünk meg, hogy Tomnak hívsz?

- Khmm… izé… jó.

- Na várjunk csak! – csapott a homlokára hirtelen Ginny – Neked nem szabadna varázsolnod!

- Mér elmúltam tizenhét, úgyhogy szabad – válaszolta Tom, tőle szokatlanul kedvesen.

Ginny eléggé dühös pillantásokat vetett rám, de nem foglalkoztam vele. Most az a feladatunk, hogy megtaláljuk Beccát! Remélem, a pizza-meghívás inspirálóan fog hatni Florence-re.

- Hol lakik? – fordultam Denem felé újra.

- Pillanat – közölte velem, majd újra végigcsinálta a varázslatot.

- 3384, San Marco negyed.

- Az meg hol a fenében van? – szólalt meg Ginny.

- Arra, amerre a Szent Márk tér. Nem figyeltél tegnap, amikor oda mentünk? – forgattam meg a szemeimet. – Ezt mindenki tudja.

- Jól van na, nem kell mindjárt leharapni a fejemet! – nézett rám Ginny angyali arccal.

- Akkor arra induljunk el – mutatott Tom azt egyik irányba.

- Induljunk? – fordult meg Ginny – Te is jössz?

- Ki tudja, miben lesz még szükségetek rám? – felelte Tom.

- Jó – mondta kelletlenül Ginny – Gyere.



¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤


- Ilyen nincs! Muszáj gondolába szállnunk? – nyafogtam.

Ki hitte volna, hogy az a fickó, aki elrabolta Beccát, Velence vizes részén lakik?

- Muszáj – közölte velem Tom szárazon – meg akarod találni Roystont, vagy sem?

- Igen – csuklott el a hangom.

Tom odasétált a gondola tulajdonosához, majd beszélt vele egy darabig. Aztán láttam, hogy előveszi a pálcáját, és bűbájt szór a tulajra, aki hirtelen összeesik. Felénk sétált.

- A gondola a miénk – mutatott rá egyre a vízben.

- Megölted ? – kérdeztem tőle dühösen a férfira mutatva.

- Áh, csak elkábítottam. Semmiség. Nem is fog ránk emlékezni. De jó hír, hogy legalább tudott angolul - magyarázta el Tom – De szerintem egy csónakban nem férünk el négyen. Én és Hermione az elsőbe, ti pedig a másodikba szálljatok be!

- Arra kellene evezni, egyenesen előre! - szólalt meg Tom akkor, amikor már bennt ültünk a gondolában.

- Majd én evezek – nézett rám.

Bólogattam.

- És… honnan tudtad meg, hogy az udvaron vagyunk? – kérdeztem tőle úgy fél perc csen után.

- Egy pohár vízért szaladtam le a konyhára, mivel szomjas voltam. Az ablakból megláttalak titeket. Még egyébként sem öltöztem át, mert olvastam, ezért gondoltam, segítek.

- Köszi.

- Szívesen.

Újabb csend.

- És miért akartá…. boahh! – elfelejtettem, hogy nem bírom a vizet! Szerencsére nem Tomra hánytam, hanem csak a gondola belsejébe.

- Bocsánat – kértem elnézést Tomtól, aki csak mosolygott.

- Szóval, miért akartál segíteni? – kérdeztem tőle.

- Csak. Úgy éreztem…

Érezte… ő képes egyáltalán érezni? Lehet, hogy most még igen.

Mielőtt válaszolhattam volna, heves hányó-roham jött rám, és ekkor kihajoltam a gondolából, hogy ne piszkítsam be a csónakot.
Csakhogy annyira mélyen lehajoltam, hogy végül kiestem a gondolából, egyenesen a vízbe.

- Áhh… segítség! – kiabáltam csapkodva a kezemmel.

- Nem tudsz úszni? – kérdezte unottan, és mellesleg teljesen nyugodtan Tom.

- Szerinted?! - kiabáltam vissza.

Ezután láttam, hogy Tom egy nagy levegőt vett, és óvatosan kimászott a csónakból, ezután odaúszott hozzám.

- Na gyere, kimentelek – mosolyodott el, amikor belékapaszkodtam. Elég közel volt hozzám, én el is pirultam, de ő mindig csak mosolygott. Most már én is. Kellemesen éreztem magam attól eltekintve, hogy minden ruhám vizes volt, és még mindig a vízben voltam.

Ekkor visszaúsztunk a gondolához. Először ő felszállt, aztán felsegített.

- Köszönöm – mosolyogtam Tomra.

- Nincs mit.

Jobbra néztem, és láttam, hogy Florence és Ginny sem mentek tovább, megvártak minket.

- Megszárítanál? – kérdeztem tőle dideregve.

- Máris… na várjunk csak. Hol a pálcám? – nézett fel kérdően Tom, mire egy emberként fordultunk meg, és láttuk, ahogy a pálca elmerül a habokban.



¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤



Ginnyék közvetlenül mellénk eveztek.

- Most mi lesz? – kérdeztem.

- Én odaadom a pálcám, ha kell – nyújtotta át az eszközt Florence.

- Téged azonosítani tudnak. Ha a te pálcáddal varázsolok azt hiszik te voltál, és kicsapnak. Ez ugye nem lenne jó? – tájékoztatta őt Tom

- Bizony nem – biggyesztette le a száját Florence.

- Varázslat nélkül is boldogulunk – jelentette ki Ginny határozottan.

- Remélem – bólintottam rá.

- Most egyébként merre? – nézett körül Florence.

Tom is körbevezette a tekintetét az épületeken.

- Arra – mutatott balra – Már nincsen messze.

- Honnan tudod? – néztem rá kétkedően.

- Bízzatok bennem.

Ez azért elég nehéz lesz, tekintve, ő lesz a világ leghatalmasabb feketemágusa. De ha ő tudja, mit csinál, akkor felőlem rendben…



¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤



- Megérkeztünk! – kötötte ki a gondolánkat Tom.

Elég érdekesen nézhettünk azért ki:
Négy kamasz, három lány, és egy fiú álldogál egy feljárón, az egyik lány és a fiú úgy néz ki, mintha most úszott volna le ötven kilométert gyorsban.

Mikor kiszálltunk, mind a négyen felnéztünk az épületsorra.

- Áááááh! – hallatszott fentről egy kiáltás.

- Ez Becky lesz! – nézett rám Ginny.

- Szerintem is – bólogatott hevesen Tom.

- Hogyan jutunk fel? Nyilván nem csöngethetünk be, hogy elnézést, de a barátnőnket keressük, akit maga elrabolt, tudna segíteni?

- Ötletnek nem rossz – vidult fel Tom.

- Most ne hülyéskedj – róttam meg érte.

- Hé, mit csinálsz?! Azt mondtad, hogy nem varázsolhatsz az én pálcámmal! – fordult Tom felé dühösen Florence, amikor az kikapta a zsebéből a varázspálcáját.

- Szükség törvényt bont – hé, ez az én szövegem!

- Alohomora! – suttogta a zárra szegezett pálcával Tom.

Csendesen, nesztelenül beléptünk az ajtón, ami nyikorogva tárult ki.

- Ááááh! – hallatszódott újra a sikítás.

- Menjünk fel a lépcsőn – javasolta Ginny, mire mi egyetértően bólogattunk.

Amikor felértünk, olyan látvány tárult elénk, mint még soha…





_____________________________________________


* kis idézet a Shrek 3-ból, átalakítva. Nem bírtam megállni... =D