fel-fel dobban

fel-fel dobban néha még a szív
meglódul a vér
az ösztön még élni hív

örömöt keresni indulnál tudom
mégis maradsz
és csak a tegnap matat a blúzodon

nehéz könnyek gyűlnek szemed sarkában
mind zuhanni vágyik
elporladni a semmi markában

fel-fel lobban néha még a tűz
nem éget már
csupán vad álmokat űz

milyen lenne megint esőben ázni
nem törődni semmivel
újra boldog áldozattá válni

állni a csúcsokon miközben viharok tépnek
nevetni csak nevetni egyre
kacagva fordulni arccal a tomboló szélnek

fel-fel ragyog néha még a fény
nem világít többé
és talán már nincs benne remény

halálokon át őrzött valamit neked
védőn fon körbe
és mintha megfogná a kezed

egyetlen pillanat volt az életed
szétfoszló tünékeny villanás
de minden örömét újra élheted

fel-fel dob néha még az örvény
hogy mindennek múlnia kell
nem volt és nem lesz ilyen törvény

merj élni úgy mint még soha
talán csak életekkel ezelőtt
amikor tudtad mit ér a szolga mosolya

hogy a halhatatlan ne meneküljön előled
akaratod had enyésszen semmivé
hagyd hogy más döntsön felőled

fel-fel bukkansz újra még
a létezés tengere elnyelt és felszínre hozott
ez az a szív ami álmaidban benned dobogott