A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Harry Potter világában az egyes államok varázslótársadalmának hatalmi központja a mágiaügyi
minisztérium, mely (bár a neve ezt sugallná) nem része a mugli kormányzatnak. Bővebb információnk
csak a brit minisztériumról van, a továbbiakban erről lesz szó.
A brit mágiaügyi minisztérium székhelye Londonban van, természetesen a muglik elől elrejtve. A
minisztérium élén a miniszter áll, akinek nemcsak a végrehajtó hatalom feje, hanem a
tövényhozásban és az igazságszolgáltatásban is részt vesz: rendeleteket alkot és bírósági
tárgyalásokon elnököl. Megválasztásának módjáról nincs információnk.
A Mágiaügyi Minisztérium-ot kétféleképpen is meg lehet közelíteni: az átriumban lévő kandallókon
át, hopp-port használva, illetve a látogatói bejáraton át, amely egy egyszerű telefonfülkének van
álcázva.
Az érkezőket az átrium közepén elhelyezkedő szökőkút, a Mágikus Testvériség kútja fogadja. A
szökőkutat öt aranyszobor alkotja: egy varázsló, egy boszorkány, egy kentaur, egy kobold és egy
házimanó. A három varázslény rajongó tekintettel néz a két emberalakra. Harry és Dumbledore
egyetértenek abban, hogy a szobor által kifejezett eszme (vagyis hogy az emberek, pontosabban a
varázslók, felsőbbrendűek a többi értelmes lénynél) megtévesztő és káros. A szökőkút az ötödik
kötet végén, a harcban tönkremegy.
A Szökőkutba bedobált pénzekkel a Szent Mungót támogatják. A következő felirat látható a kút
alján:
A MÁGIKUS TESTVÉRISÉG KÚTJÁBÓL
SZÁRMAZÓ BEVÉTELEKKEL
A SZENT MUNGO
VARÁZSNYAVALYA- ÉS RAGÁLYKÚRÁLÓ
ISPOTÁLYT TÁMOGATJUK.
A Liftekhez ami a minisztérium alosztályaihoz vezet el kell haladni a BIZTONSÁGI ŐRSZOLGÁLAT
előtt ahol megvizsgálják a pálcákat. Hogy a minisztériumban ne lehessen átkot, rontást küldeni
egymásra.
Mágiaügyi Minisztérium szintjei és alosztályai
A Minisztériumnak több alosztálya is működik az "épület" különböző szintein:
10. szint
TÁRGYLÓTERMEK
9. szint
REJTÉLY- ÉS MISZTÉRIUMÜGYI FŐOSZTÁLY
* Idő Kamra
* Próféciák Terme
* Halál Kamra
* Agy Szoba
* Bolygó Szoba
* Zárt Szoba
* Jóslatok Terme
8. szint
ÁTRIUM
* Recepció
* Biztonsági Őrszolgálat
* Liftek
* Mágikus Testvériség Kútja
7. szint
VARÁZSJÁTÉKOK ÉS MÁGIKUS SPORTOK FŐOSZTÁLYA
* Brit-Ír Kviddicsliga Központi Irodája
* Nemzeti Köpkő Klub
* Bizarr Találmányok Szabadalmi Hivatala
6. szint
MÁGIKUS KÖZLEKEDÉSÜGYI FŐOSZTÁLY
* Hop Hálózati Felügyelet
* Seprű-ellenőrzési Hivatal
* Zsupszkulcs Felügyelet
* Hoppanálási Vizsgaközpont
5. szint
NEMZETKÖZI MÁGUSKAPCSOLATOK FŐOSZTÁLYA
* Nemzetközi Varázskereskedelmi Felügyelőtestület
* Nemzetközi Varázsjogi Hivatal
* Mágusok Nemzetközi Szövetségének Brit Tagozata
4. szint
VARÁZSLÉNY-FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY
* Bestia, Értelmes Lény és Szellem tagozatok
* Mágus-Kobold Kapcsolatok Hivatala
* Kártevőügyi Tanácsadó Iroda
3. szint
MÁGIKUS BALESETEK ÉS KATASZTRÓFÁK FŐOSZTÁLYA
* Varázsbaj-elhárító Osztag
* Amneziátor Parancsnokság
* Muglimagyarázat Szerkesztő Bizottság
2. szint
VARÁZSBŰN-ÜLDÖZÉSI FŐOSZTÁLY
* Varázshasználati Főosztály
* Auror Parancsnokság
* Wizengamot Végrehajtási Szolgálat
1. szint
MINISZTERI HIVATAL
* Mágiaügyi Miniszter
* Miniszteri Hivatal Államtitkára
Az osztályok közötti kommunikációt segítik a repülő papírok, amelyeket baglyok helyett használnak, amik "legalább nem potyogtatnak a fejükre" /Mr. Weasley/
Néhány ismertebb mágiaügyi miniszter:
* Grogan Stump (1811-1819)
* Faris Spavin (1865-1903)
* Nobby Leach (1962-1968)
* Millicent Bagnold (1980-1990)
* Cornelius Caramel (1990-1996)
* Rufus Scrimgeour (1996-1997)
* Pius Thicknesse (1997-1998)
* Kingsley Shacklebolt (1998-
Híres aurorok:
* Harry Potter (Később auror parancsnok)
* Ronald Weasley
* John Dawlish
* Frank Longbottom
* Alice Longbottom
* Alastor Mordon
* Nymphadora Tonks
* Rufus Scrimgeour
* Kingsley Shacklebolt
A Mágiaügyi Minisztériumban székel a Wizengamot, a varázslók bírósága.
Ismert Wizengamot tagok:
* Albus Dumbledore
* Griselda Marchbanks
* Tiberius Ogden
|